Drága és megboldogult apánk mindig előszeretettel emlegette, hogy lehetünk bármely földrészen, bármily gazdagok és bármily hatalmasok, a családunk marad legnagyobb kincsünk - ne térjünk ki arra, mekkora ostobaságokat volt képes mondani a szája, egy valamiben azonban nem tévedett: én mindig a szívemen viseltem a sorsukat, közvetlenül a koboldkézműves gyémántnyakék mellett. Egy hölgynek legyenek prioritásai, sose felejtse el kijelölni céljait, de természetesen nem feledkeztem meg az unokaöcsénk tizen.. valahányadik születésnapjáról, a gyerekek gyorsan nőnek, és pár pillanat alatt képesek olyasmit érvként felhozni, hogy kimaradunk az életükből, és azok az évek, amikor maguk is megtapasztalják az élet nehézségeit, mint az adó nemfizetéséből adódó büntetés elkerülése, a negyedik házasság megkötése és a tökéletes pasztellszín talár megtervezése, ezért nekünk kell okosabbnak lennünk, hiszen ez egy nő kötelessége. Anyám otromba módon a thesztrálok közé dobta a magáéit, és szinte árván nőttünk édes húgommal ebben a vad politikai közegben, ahol magunk kellett, hogy gondoskodjunk a szórakozásunkról és a megfelelő neveltetésről..
Épp ezért döntöttem el, hogy én nem hagyom magára az unokatestvéreimet a szükség óráján, ha már a legidősebb végképp elvesztette minden maradék belátását, és azt a kis riherongyot üldözi keresztül-kasul az országon ahelyett, hogy keresne egy alkalmasabb partit: és én egy szóval sem mondtam soha, hogy az anyagi megfontolás mellett nem lényeges a külső vagy az, hogy el lehessen viselni hosszútávon a partnert. Az én kis drágáimnak csak a legjobbat, nem igaz? Fülembe jutott továbbá, hogy Thorfinnt annyira leköti az elmebajának manifesztációja, hogy nem rendez bált az öccse tiszteletére, amit még meg lehet bocsájtani, de hogy nem gondoskodik férfivá neveléséről..
Eddig sem kellett sokat méláznom a halálnemeken, amelyekben szívesen részesíteném azt a kis kurva Selwyn-lányt, de a lista most újabb tételekkel bővült. Utolsó cselekedete lehetne, mielőtt megtér észak névtelen és arctalan istenei közé, hogy... meghal. Nos, de el is tértem a tárgytól, a retorikát hagyjuk későbbre.

Remek kapcsolataim révén megkértem partnernőmet - miután elbeszélgettem vele arról, hogy manapság senki sem visel frufrut, ha nem szeretne reménytelenül kispolgárinak tűnni - hogy legyen segítségemre, így vele kiegészülve lépünk ki a kandallóból a kis lurkó... valahányadik születésnapján.
Udvariasan köszöntöm a manót, elcsevegünk kellemesen az időjárásról, a szülők haláláról, anyám leszbikus hajlamairól - még egy újabb ügy, amelyet el kell simítanom a családunk érdekében - majd rögtön a fiú lakrésze felé is vesszük az irányt.
- Ó édesem, szia! Boldog születésnapot! - engedem be magunkat, nyomunkban a manó a tálcájával, mert természetesen nem tehettem meg, hogy nem hozok magammal megfelelő frissítőt. Megboldogult bátyánk szelleme elkeseredetten bámulta, ahogy leemelem a polcról azt a bort, amelyet az esküvőjére tett el, de talán gondolt volna erre előbb, minthogy hangosan emlegesse a társaságom előtt, hogy vérfertőző vagyok. Mintha manapság ez a vád felzaklatna még bárkit.. főleg, mert nem igaz. Egy lánynak vannak kötelességei, és ha akkor nem világosítom fel, valószínűleg szüzen hal meg. Most sem vagyok meggyőződve róla, hogy nem így történt, de nehogy Nilsből hasonlóan nyomorult árnyék legyen, megelőzzük a bajt. Thorfinn most sincs itthon, és miután egy kellemes korttyal öblítem le annak elképzelését, ahogy látjuk Aurorát mély csókot váltani egy dementorral.. ideje megünnepelni az unokaöcsémet.
- Igyunk az egészségedre.. és ami az ajándékod illeti, ez a kedves hölgy az! Hát nem csodálatos? Kérsz is rögtön egy szeletet?

Már egészen meg is feledkeztem róla, milyen lehet tizen...valamennyinek lenni: az én hivatalos partim természetesen fonnyasztó volt, és hagynom kellett, hogy egy nagy csapat ostoba északi emlegessen mindenféle idejétmúlt hagyományokat, és gratuláljon apának, amiért eladósorba ért a lánya. Még anyám kínos ízléstelenségének is örültem volna, vagy a közönség indokolatlan rajongásának, amiért fiatalon párbajnok volt, és a borzasztó történetnek, ahogy megismerkedtek. Vajon apám nem jött rá elsőre, hogy eggyel több végtaggal rendelkezik ahhoz, hogy boldoggá tegye?
Nem mintha sokat vártam volna tőlük - a családunk rengeteg hasznos dologhoz ért, mint a hajózás, amely nyilván elengedhetetlen, ha az ember mágus, szinte mindig tudjuk, merre van észak, ami nélkül bizonyára nem élhettük volna túl azt a szégyent, hogy esetleg nem látjuk valamelyik ősünk intelmeit az emlékek tárában.. Szóval csupa hasznos és elegáns képesség, és köztük mindennemű szervezői készség hiánya. Észak névtelen, arctalan és szürke istenei bizonyára szemet hunynának afölött, hogy az unokaöcsém egymagában ünnepeljen ebben a kellemesen otromba vidéki kúriában, amely mágnesként szippantja magába az indokolatlan sötét gondolatokat, de én nem.
- Igyál nyugodtan édesem, ez a te nagy napod! - még meg is döntöm kicsit a kezében a poharat, nehogy azt gondolja, hogy csak ugratni akarom. Szinte sajnálom, hogy a bátyám nem láthatja, ahogy felélem ezt az üveget, de cserébe az előző félezret végignézhette, és gondoskodtam róla, hogy megfelelő legyen a világítás, mikor végigfolyt a testemen, a padlón, mikor összekeveredett az olcsó, hitvány mugli üdítőkkel a legváltozatosabb felületeken.. Az istenek áldják a szellemség intézményét. Némi szórakozás nekem is jár, nem igaz? - Már amúgy is kész férfi vagy.. és ki mondaná meg egy Rowle-örökösnek, hogy mit tehet és mit nem?
A mosolyán lesz még mit csiszolni, de időben vagyok ahhoz, hogy még megállítsam abban a folyamatban, hogy végleg a bátyja közönyét idézze a jól szabott ruhák és a megfelelő nők terén. Muszáj innom még egy pohárral, nem tudok csak úgy elsiklani afelett, hogy épp azt a kis szukát kell üldöznie végig az országon, amelyik olyan önző módon elárulta a családunkat, a saját családját és tulajdonképpen egész nemes nemzetünket. A szívem szakad meg, de csak miután az övé: ebből a szögből nézve korántsem oly barbár az az arcpakolás, amelyet az én tizen...valahányadik születésnapomon javasoltak a szőrmés talárt önelégülten viselő rokonok.
Igen, friss vér kell hozzá. Hmm, talán nem minden hagyományunk teljesen reménytelen.
- Ő itt Delphine, az én kedves francia barátnőm. - az intésemre közelebb lép, éhesen pillant végig mindkettőnkön, sötét szembogarai mögött bizonyára már el is tervezte, hogyan fogja a klisés, de nem alábecsülendő francia praktikáit bevetni. Nem mintha rasszista lennék, ó nem, távol álljon tőlem, a franciák valóban a legjobb szeretők, és az a kifejezés sem valótlan.. kevés nép mondhatja el magáról, hogy az örömszerzés egy módját nevezték el róla, és én sem azért tanultam meg a nyelvüket, hogy aztán csak magamban társalogjak. - Nem beszél túl jól angolul, de nem is ezért van itt.. ó ne mondd, drágám, hogy nem érted, miért.
Őszintén bízom benne, hogy nem akar oly erényesnek és unalmasnak tűnni, mint a kedves bátyja, aki úgy képzelte a maga tizen.. bárhanyadik születésnapján, hogy kijátszhat, hogy építhet a zavaromra, és majd nem megyek bele a feltételeibe. A Rowle-férfiak úgy tűnik, sosem hiszik el, hogy legyőzhetőek, míg meg nem történik, és azt kell mondjam, bárhogy igyekszem is haragudni arra a csúnya aurorra, apám bizonyára alábecsülte az emberi találékonyságot, ha gyilkosságról van szó.. vagy túlbecsülte a maga potenciálját. Ha nő lenne, talán még az irodáját is meglátogatnám, talpig fekete csipkébe bújnék a kedvéért, és észak névtelen, arctalan és csintalan isteneire esküszöm, nem lennék sokáig hálátlan.. De a jelenben az ölembe húzom a francia lányt, és a haját lágyan elsimítva nézek az unokaöcsémre.
- Most magatokra hagylak benneteket. Érezd magad nagyon jól, és ne aggódj: egy okos nőnél nincs diszkrétebb.

Milyen kedves unokaöcsém van.. több időt kellene eltöltenünk együtt - például milyen jól szórakozhattunk volna apám temetésén is, ha nem ragaszkodunk a látszat-siratáshoz.. mintha nem értenénk Hellával kellően a gyászhoz, és mintha nem tudnánk emlékezetes temetéseket rendezni. Komoly gyakorlatunk van már, egyszer rebesgettem is neki, talán épp az új étkészlet kiválasztása közben, hogy ha arra kényszerülnénk, hogy igazi munkát vállaljunk, remekül megélnénk a kreativitásunkból. Persze jót nevettünk rajta, aztán megvitattuk, hogy rémesen idejétmúlt az arany étkészlet, és inkább diktálnunk kellene a divatot, és rögtön meg is rendeltük a valódi embercsontból készült tányérokat. Mesésen mutatnak majd az esküvőn, biztos vagyok benne, hogy leendő férjem is kedvét leli majd bennük: inkább azokban, mint bennem, de ez egy egészen másik történet.
Delphine izgatottan fészkelődik az ölemben, feszes szoknyája remekül illik az én színeimhez. Belesimul nyaka a tenyerembe, és várakozóan méri végig az unokaöcsémet, egy cseppet sem ártatlannak és illedelmesnek tűnve.
- Szegény Nils, hát hol jár ilyenkor a bátyád és a nővéred...? - lesz miről beszélgetnem Thorfinnal, mert az egy dolog, hogy a farka hívása után hibát hibára halmoz a Minisztériumban, de nem hanyagolhatja így el a rokonait. Én sem puszta szórakozásból mosolygok mindig oly készségesen kiterjedt északi rokonságunkra, és nem is a társaságuk villanyoz fel úgy: de ismerjük szövetségeinket és ápoljuk azokat. Ha valóban olyan nagyra van friss családfői státuszával, talán megpróbálhatná meg is tartani, különben szomorú, de úgy jár majd, mint az egyszeri macska, amely más házba tévedt, és hazaérve csak egy kicsukott kolonc lett. Senkinek sincs szüksége hűtlen barátokra... - Látod, ilyen az élet: ha nem jutunk eszükbe, magunknak kell mulatságról gondoskodnunk.
Mintha egy fiatal lánynak kellene elmagyaráznom a világ működését: hogyan kellemes dalt fakasztani az urak szívének hangszerén, amelyről szeretik állítani, hogy nagybőgő, de sokszor csak szomorú hegedű az, figyelj csak oda, azért játszani rajta igazán nem nagy művészet, ha kiismerted őket. Így volt mindig, így is lesz, kár lenne úgy tennünk, mintha a muglikkal való hadakozás megváltoztatná a hagyományainkat..

- Maradhatnék persze.. de talán mégsem kellene, hogy is nézne az ki? - mosolygok rá, miközben kibontom Delphine ruhájának mellrészén a fűzést, és a nyakát a magaméhoz simítom. Szorosan lehunyt szemmel élvezi a tapintást, de tudom, hogy nagyobb profi ő annál, hogy csak úgy átadja magát, és igazam is lesz: felém fordul, és a nyakam kezdi csókolgatni lefelé haladva. Mint egy macskát, épp úgy lehet simogatni, és ez a cica tenyérből eszik, szem előtt tartva a dolgát. - Hát nem is tudom, Mr. Rowle.. hogy gondolta, tartsam itt a gyertyát a feje felett?
Az ajkamra harapok, és kényelmesen az ágy keretének dőlök, hogy Delphine a testemhez érhessen, átszellemülten dörzsöli puha kis arcát a hasamnak. Nem terveztem, hogy valóban itt maradok, kedves unokaöcsém első alkalma legyen kettőjüké, de most, hogy ilyen nyíltan merte kérni.. nehéz elutasítani egy ilyen határozott kérést, és nincs is ellenemre. Hiába, szívem szakadna, ha csalódnia kellene: de azért csak udvaroljon kicsit még, ráfér a gyakorlás, és az sosem hátrány, ha egy férfi kitartó.
- Tényleg erről szeretnél velem beszélgetni? - kérdezem incselkedve, mikor Delphine felemeli a fejét, és mint ragadozó indul meg felé az ágyon át. Mosolyogva figyelem, ahogy karjait rögtön az unokaöcsém köré fonja, és tört angolsággal kérdezi, de a franciákra jellemző bájos ostobasággal, amely inkább ajtókat nyit ahelyett, hogy a finom vonásaikba csapódna a művi kiszámítottságért.
- Kérdezhetek tőled...?

Micsoda szerencse, hogy mindig megkíméltek észak névtelen, arctalan és unalomig ismételt istenei attól a borzalomtól, hogy szerelmesnek kelljen lennem: nincs is unalmasabb klisé, gyakrabban elmesélt tragikomédia, szánalomra sem méltó önsosrontás, kettőt pislog az ember, és már kifordult önmagából és odadobott mindent... miért is?
És micsoda szerencsétlenség, hogy az unokaöcsémet nem tudtam megvédeni ettől, mert akármely kifejezéssel is éljen, jó szemem van az ilyesmihez, és hiába figyelmeztettem idejekorán, elkerülhetetlennek látszik a sorscsapás.
Gondoltam is rá már, hogy csináltatok egy ízléses gyászt - nem várhatják el tőlem, hogy a legutóbbit viseljem, nem igaz? - és drasztikusabb lépésekhez folyamodom, ha Thorfinn ilyen elszántan kívánja bimbódzó rossz ízlését családvezetési stratégiaként hasznosítani. A gyász örök társam...
De mindennek van patikája.

- Ó édesem, dehogynem fogod, hát gondolod, olyan buta vagyok az ilyen ügyekben, mint a testvéreid? - megbillentem a nyakam, az ágy oszlopának dőlök, miközben a kisfiú kap némi kóstolót a látványból - Tudom én azt, de ez elég jó ok a incesztusra..?
Mosolyogva figyelem, mihez kezd majd a francia lánnyal, vagy az vele - a férfiak első aktusa mindig olyan kiábrándító, mintha csak egy lányregény akadt volna a kezembe, annyira idillinek tűnik, és mind pont ugyanolyan hirtelen ér véget az ember ujjai között.. Rosszmájúnak tűnök? Hisz tapasztalatból beszélek, és távol álljon tőlem a valótlanságok állítása, de ami megesett, az megesett. Mindig csak mosolyogtam, mikor apám szorgalmazta, gazdagítsam én is a családi emléktárat, cifra dolgokat tudok, de semmi olyat, amit a Rowle klán férfiai el tudnának viselni.
Delphine elmosolyodik, aztán felteszi a legfranciább kérdést: az unokaöcsémet hátradöntve nyomja a nyelvét a szájába, pardon, tehát a szerelem nyelvén beszél hozzá. Hagyom kibontakozni, elvégre ez az ő nemes művészete, én pedig iszom addig az egészségemre még egyet. Úgy tűnik, az én szerepem itt véget is ért, nagyot nyújtózva felállok, és elindulok kifelé - talán valami vigaszt lelek majd az unokahúgom nevelésében. Egyszerűen tűrhetetlen, hogy az a szegény kislány drága és méltánytalanul elfelejtett nagyanyánk szettjeit viselje: az ilyesmi kizárólag ötven felett lehetséges, akkor is csak úgy, ha az ember már semmit nem remél az élettől.
- Pardon, fiatalok.. legyetek rosszak és érezzétek jól magatokat: mi más értelme lenne az életnek...?

Vajon ha más körülmények között látom a most több, mint lelkes unokaöcsémet, mit tartanék felőle..? Szórakoztatónak találnám a kölyökkutyákat idéző szaporaságát, esetleg bosszantana az odaadása? Ki tudja, mindkettővel könnyű jóllakni, aztán elcsapni gyomrunkat, de jó szemem van az ilyesmihez, és az ifjú Nils tanítható, mitöbb, épp arra termett, hogy nyakában selyemzsinóron húzzuk magunk után, miközben olyan falatokkal etetjük, amelyektől úrnak képzeli magát. Ha Thorfinn sokáig makacskodik, akár hasznos is lehet ez a tulajdonsága, ha már a bátyja olyan udvariatlanul ellenáll a női praktikáknak - persze, mióta az a Selwyn lotyó bepislogta magát az ágyába, mert nyilván nem a romantika mozgatja a szálakat... Ó nem, kedveseim, a romantika mindig csak színház, még ha oly neveket is visel, mint a szerelem: bárki, aki átlát rajta, megértheti, hogy nincs nála nagyobb kurtizán.
Amíg nincs következménye? Ó drága Nils, szoknyát adhatnék rád és húgomnak nevezhetnélek - de ez sem változtatna azon, milyen könnyen kihúzhatnám kis szíved a nadrágodon át. Már majdnem el is nevetem magon azon az arckifejezésen.. bájos, ez a legjobb szó rá.
- Nekem úgy tűnik, így is elég elfoglalt vagy, kedvesem, hogyan is végeznél kétszer ennyivel...? Vagy úgy gondolod, lenne még benned kitartás? - szinte biztos vagyok benne, hogy gyorstüzelő lehet, ami az ő korában és tapasztalataival érthető, de nekem szörnyen unalmas időtöltés, leszolgáltam már a magam eseménytelen aktusait annak idején. Az azonban tagadhatatlan tény, hogy ha meg akarom valósítani a befolyásom rajta, maradnom kell, és legalább figyelemmel kísérni az első élményét.. mit meg nem teszek a családomért, észak névtelen és arctalan istenei büszkék lehetnek rám. - De meg kell mondjam, öcsém, nincs mit szégyellned az adottságaidon.. még a végén én jövök zavarba. Nem bánom, egy keveset talán maradhatok még, nem igaz?
Becsukom az ajtót, aztán a poharamat teletöltve helyet foglalok Delphine mellett, kortyolás közben megszorítom a nyakát, és érdeklődve figyelem, ahogy lehunyt szemei árulkodni kezdenek a kéjről. Innentől már valóban Nils dolga, hogy reményei szerint kielégítsen két hölgyet is: nem is olyan kellemetlen módja a születésnapok ünneplésének.