Antonia Sybille Duncombe

Rövid idézet ide

Antonia


39


Félvér


Dumbledore


Legilimencia és okklumencia


Professzor/főnix rend


Angelina Jolie


saját karakter

Antonia Sybille Duncombe a félvér Browne családba született, akik egyszerű kereskedők voltak , s gyógynövényeket árultak egy kis boltban. Antonia a roxforti tanulmányai során ismerkedett meg Callummal, nagy volt köztük a szerelem, így Callum a vérség ellenére, vasakarattal ragaszkodott a házassághoz.
Viszonylag fiatalon, alig 17 évesen házasodtak, de az aranyvérű Duncombe család kikötötte , hogy csak abba az esetben köttethet meg a házasság, ha a lányt aranyvérűként vezetik be a köztudatba, és mindenkinek azt mondják, a lány egy külföldi családból származik.
Így került Antonia az aranyvérűek közé, s lett egy közülük, névlegesen mindenképp.
Szülei elszegényedett pár voltak, s nem sokkal a házasság után el is hunytak. Antoniának egy öccse volt, Gregory Browne, akit két éve a Voldemort hű Callum kegyetlenül megátkozott.
Antonia új családja Voldemort hű követő, s tekintve, hogy az egész család az aranyvérű eszméket vallja, a közéjük fogadott Antoniáról is mindenki ezt gondolja. Ő azonban sosem szimpatizált a Nagyúrral, s amióta megtudta, hogy a férje mit tett, csak még inkább gyűlöli őt, és mindenkit, aki ehhez a szervezethez kapcsolódik.
A Főnix rendjével alig egy éve ismerkedett meg, amikor a Roxfortba került tanárként, s azóta csatlakozott is a szervezethez. Erről azonban nagyon kevesen tudnak, hisz Antonia nevéből eredendően is veszélyes lenne, ha minderről mások is tudnának.
A nőt nem is igazán ismerik, s mivel elég hűvös, határozott és kemény, emiatt sokan úgy gondolják, hogy Halálfaló. Mindez azonban csak a látszat, s bár rendkívül veszélyesnek tűnhet olykor, valójában Dumbledore oldalán áll, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy a rend győzedelmeskedjen a Nagyúr felett.

Antonia rendkívül határozott és kemény nő, ezáltal sokan tartanak tőle és nem is szívlelik a társaságát. Nagyon elszánt, és bátor, mindenről alkot véleményt, és azt nem rejti véka alá –kivéve amikor a helyzet úgy kívánja.
Sokat csalódott már az életében, a bizalmát emiatt nagyon nehéz megszerezni. Magányos lélek ő, főként mióta megromlott kapcsolata Callummal. Azóta csak a munkájának és a rendnek él. Még szabadidejében is ezzel kapcsolatos tevékenységeket folytat, állandóan képzi magát, önvédelemre és pálcaforgatásra. Igyekszik folyamatosan frissíteni a tanultakat és próbál jó fizikai kondíciót is fenntartani.
Elég elfoglalt a hétköznapjaiban, és ritkán látni őt közéleti eseményeken. Nem igazán kedveli a társas rendezvényeket, kissé visszahúzódó, s inkább búj egy izgalmas könyvet, mint sem, hogy fölösleges fecsegésekkel töltse az idejét.
Olykor azonban hiányzik neki a társaság, és nagy ritkán, ha lát egy kisgyermeket, felélednek az anyai ösztönei. Ezen gondolatai azonban hamar feledésbe is merülnek, s már- már le is mondott ezekről a tervekről.
Szereti a zenét, a jó borokat és szívesen táncol, ha felkérik, nem tud nemet mondani. Kedvenc színe a fekete és a vörös, ékszereket ruhához illően hord, kedveli a nőies, dekoratív ruhadarabokat.

 Hosszasan fürkésztem Callum Duncombe mozzanatait, ahogy villára tűzte a frissen sütött steak vörös húsát, s ajkai közé emelte a falatot. Komótosan őrölte fogaival a tekintélyes darabot, miközben pohara után nyújtózott, s aprót lötykölve annak tartalmán, magába zúdította a feltehetően vörös árnyalatában díszelgő bort.
Egyetlen pillanatra sem emelte fel a tekintetét, nem nézett a szemeimbe, s elmaradt a várt mosoly, miután már oly régóta áhítoztam. Nem értettem, hogy mi történhetett, azt sem tudtam az idő síkján visszavezetni, hogy pontosan melyik pillanatban következhetett be a változás, egyszerűen csak éreztem.
Jó ideje éreztem, hogy hűtlen hozzám és valami egész mással tölti a szabadidejét, mint egykor hőn szeretett kviddics sportjával.
Dühített a szótlanság, a villa, s kés összjátéka a tányér közepén, mely kíméletlenül hasított át fülem membránján újra és újra, ahányszor csak lenyesett késével a vaskos steak darabból.
- Callum..- Némaságunkat megtörve szólítottam nevén a férfit, s míg arra vártam, hogy kékjeit rám szegezze, hirtelen végig futottak elmémben a közös emlékek, az elmúlt négy év eseményei, s a döntésem, mely már jó ideje érlelődött gondolataim közt.
- Te nem eszel? Még érintetlen a tányérod – jegyezte meg, miközben villájával a megpakolt tálalásra bökött. Nem sejtette talán, de figyelmetlenségével csak még inkább fájdította a szívem, megsértett, s még jobban táplálta bensőmben a szunnyadó vulkánt.
- Callum, én el akarok válni. – Hirtelen csúszott ki ajkaimon a gondolat, s bár néhány másodpercre el is némultam ezt követően, nem éreztem úgy, hogy ezzel hibát követnék el. Az érzés már kikívánkozott belőlem, hosszú ideje csak őrlődtem, s forgolódtam a férfi végett.
A férfi végett, aki hagyta kihűlni hitvesi ágyunkat, s pennáját inkább mások tintájába mártotta.
Avégett, ki jó ideje nem törődött semmi mással, csak egy eszmével, minek követőjévé vált, s mi fanatikussá tette azt a Callum Duncombe-ot, akit egykor szerettem.
- Mit beszélsz? – A kés nyikordulva bicsaklott félre tányérjáról, miközben dühös íriszeit felém kapta, s szemöldökeit zordan ráncolta, ezzel is kimutatva felém minden rejtett érzelmét.
- Jól hallottad Callum, el akarok válni. Nem akarok ebben a házasságban élni, ahol minden egyes nap falakba ütközöm. Nem tudok tovább úgy élni, hogy tudom, más nőkkel henteregtél. Még ma este is más nő kölnijétől bűzlesz…- Vetettem oda a szavakat, s hogy elfojtsam az idegesség szülte remegésemet, poharam után nyúltam, s egy korty pezsgővel próbálkoztam elnyomni a feszültséget.
Talán a meglepettségtől, vagy csupán a lelepleződés gondolatától torpant meg szavaiban arra a néhány másodpercre, de jól láthatóan eltorzultak a vonásai, s érződött, hogy hamarosan kirobban belőle minden indulat.
- Hogy merészelsz…Te kémkedtél utánam Antonia? – Felháborodottan vágta hozzám a szavakat, miközben az ölén heverő szalvétát egy durva mozdulattal vetette az asztalra, s hirtelen felpattant ültéből, hogy ökleire támaszkodva fúrja szúrós pillantását a tekintetembe.
- Kémkedem? Nem kell ahhoz kémkednem, hogy lássam a rúzsfoltokat az ingeden, vagy észrevegyem a hátadon azokat a kaparásokat…Amióta azt az ostoba őrültet követed, azóta teljesen megváltoztál Callum. Már nem vagy önmagad, téged irányítanak és ezt még csak észre sem veszed..-Tovább is folytattam volna, ha tehetem, de a férjem hirtelen ordított rám, s öklével oly hévvel csapott az asztal lapjára, hogy még a tányéron heverő villa is félrepattant a helyéről.
- Fogd be a szádat te félvér! Én tettelek azzá, aki vagy, nekem köszönheted a jólétet, a gazdagságot, az ismerőseidet és ezt a családnevet. Nélkülem senki lennél Antonia, mégis mit képzelsz? Felejtsd el a válást, aranyvérű családban szégyen volna egy ilyen változás…Te nem hagyhatsz el engem, megértetted?- Fenyegetően mutatott rám, miközben dühtől szikráztak szemei. Sértései nem kerülték el szívemet, fájt hogy képes volt efféle dolgokat hozzám vágni. Nem is értettem, mi ütött belé, de tekintetében már nyomát sem láttam a szeretetnek. Csak gyűlöletet éreztem, s végtelen haragot.
- Nem tilthatod meg nekem, hogy itt hagyjalak. Ez a döntésem, és nem is akarok erről vitatkozni. Egyszerűen csak tudattam veled, nem várok az engedélyedre. – Minden nehézség ellenére próbáltam erős lenni, kitartottam a véleményem mellett, s álltam szúrós pillantását.
- Hehh…mióta lett neked ekkora a szád? Mi? – Ellökve magát az asztal lapjától, megkerült engem, s mögém sétálva, nekem háttal állva a falon függő portrékat kezdte fixírozni.
- Csak egy szerencsétlen félvér voltál, semmi több, amikor megismerkedtünk. Minden, amit tudsz, azt tőlem tudod. Én tanítottalak párbajozni, én tanítottalak arra, hogy jobb legyél, mint a hozzád hasonlóak…Kikapartalak a semmiből, és van merszed azt mondani, hogy el akarsz válni tőlem? Hehh…és akkor még csodálkoztok, hogy miért akarunk titeket..- Nem folytatta tovább, mélyen elhallgatott.
Nem néztem hátra, csak magam elé meredtem, miközben még mindig ujjaim közt tartottam a poharat, s fürkésztem az abban aranysárgán pezsgő italt.
- Tudod édesem, Te úgy léptél a köztudatba, mintha egy lennél közülünk. Felkaroltam az öcsédet is, mi több, azt akartam, hogy a családunk részévé váljon, hogy megtanulja, hogyan kell aranyvérűként élni, és kövesse a normáinkat.
- Miért hozakodtál most elő vele?- Értetlenül ráncoltam a homlokomat, miközben lehelete megcsapott, s éreztem, ahogy meleg párája végig siklik a nyakam mentén.
- Úgy, hogy az öcséd hibázott, és te is tudod, hová került…most lebuktam. De tudd, hogy ha ellenem szegülsz, vagy akárcsak újra eszedbe jut ez a válás téma…a végén még megtalállak átkozni. –Fülembe súgta a szavakat, miközben baljának mutatóujjaival a vállamról egyre beljebb merészkedett lépésekben a dekoltázsom irányába.
Ereimben megfagyott a vér, nem tudtam, hogy hihetek-e azoknak a szavaknak, vagy csak tréfát akar űzni velem. Mindenesetre, az érzéseimet már nem tudtam tovább magamban tartani, könny csordult ki szemem sarkából, s dühösen löktem félre a férfi ujjait.
- Eressz el Callum, mert megbánod!- sziszegtem hangosan, s felpattanva a székről, a szobám irányába szaladtam. A férjem azonban utolért, dühös volt rám, amiért faképnél hagytam. Számára nem létezett a nem, s amit akart, azt minden módon próbálta elérni.
Durván kapta el a torkomat, ujjbegyei szinte elfehéredtek, ahogy torkomat szorította, s láttam szemében a gyűlölt pillantást.
Nehezen kapva levegőt, tántorogva botorkáltam hátra szabadulásom közben, míg el nem értem pálcámat, mi az éjjeliszekrény tetején hevert. Nem gondolkodtam tovább, csak cselekedtem. Hirtelen kellett megvédenem magam, így a lehető legsúlyosabb átokkal sújtottam dühödt férjemet…