Kedves Rodolphus!

Előre is bocsánat, legmélyebb meg legőszintébb bocsánatom, amiért ilyen elfogadhatatlanul ocsmányul írok neked, de igazából az is meglepő, hogy képes vagyok mondatokat megfogalmazni, szóval be kell érned ezzel. Itt, a Bahamákon jó a buli, csak a buzi alkalmatlan személy, de olyan koktélokat kevernek, hogy megbocsájtottam minden bűnért, újjászülettem -
azt ne kérdezd, mi a neve, a sajátomat sem tudnám megmondani. Mi a helyzet odaát, hogy halad a világ átvétele? Csak okosan, nehogy arra kelljen hazaérnem, hogy Bellácskával idejekorán kiírtottátok a teljes lakosságot, és nincs kin megélni az elmebetegség zsenge hajtásain keresztül önnön mélységes és szentimentális fájazéletünket. Itt szeretném rögtön jelezni, hogy igen, én hagytam jóvá a számlánkról azt a kisebb összegű átutalást, és neked ezzel nem kell foglalkoznod, élvezd csak a házasság közelgő rémképeit: hagytam némi lélekkönnyítőt a bárpult harmadik fiókjában.
Ölel és csókol:

Drága Öcsém!

Örülök neki, hogy legalább te ki tudod élvezni a nyár adta örömöket. Remélem azért nem iszod magad minden egyes nap a föld alá, az esküvőm előtt nem kerülhetsz a pokolba!

Itt minden olyan mint eddig is, Bellát inkább ne is említs. A múltkori afférunk után teljesen nyomát vesztettem, és őszintén mondom, azt se tudom, hol keressem. Talán örülnöm kéne (?), hátha nem érkezik vissza az esküvőig, ahogy ismerem, ez egyáltalán nem lenne meglepő tőle. De hát az egyedüllétnek is megvannak az előnyei, ha érted, mire gondolok.

A lélekkönnyítőd már elfogyott, küldhetnél valami egzotikusat a Bahamákról. Aztán pedig remélem, időben hazavergődsz és még látlak, mielőtt visszamész az iskolába.

Rod.


U.I: Szégyelld magad, hogy engem nem vittél el magaddal. A legénybúcsút azért remélem megszervezed.