Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Rönkház a tölgyesben
Today at 15:29
• • • • • • • • • • • • • •
Dawn Colton
Random partner
Today at 9:38
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Leo & Moira, szép dolog a házasélet, na meg a terhesség
Today at 1:55
• • • • • • • • • • • • • •
Moira G. McGonagall
Kapcsolat kereső
Yesterday at 22:37
• • • • • • • • • • • • • •
Lemon Drake
Szemed kékje olyan, mint a legmélyebb tavak vize..
Yesterday at 22:32
• • • • • • • • • • • • • •
Lemon Drake
Wake at dawn with a winged heart
Yesterday at 22:12
• • • • • • • • • • • • • •
Lemon Drake
Nyilván tartok
Yesterday at 21:06
• • • • • • • • • • • • • •
Rose Briar Drake
Lucifer kötélgyűrűje
Yesterday at 20:41
• • • • • • • • • • • • • •
Rose Briar Drake
But shun that house in New Orleans they call The Rising Sun
Yesterday at 20:13
• • • • • • • • • • • • • •
Petunia Evans
Avatar foglaló
Yesterday at 20:13
• • • • • • • • • • • • • •
Sebastian Addington
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (53 fő) Vas. 25 Nov. - 16:49-kor volt itt.


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
128
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Cole Mohr

»
» Pént. 17 Nov. - 21:40

hand me a tramadol

Ha az ember egyszer a kurva életbe ráveszi magát, hogy drága, puccos göncöket aggasson magára, rohadtul óvatosnak kell lennie, mert egy pluszba rakott kiegészítő és a végeredmény úgy fest, mint egy ijedt kölyökmacska, akire csokornyakkendőt kötöttek. Én is valahogy így néztem ki negyed órával ezelőtt, mire aztán a felvonóban tükörbe nézve rájöttem, hogy mennyire borzalmas az egész. Most, hogy megszabadultam tőle, ahhoz képest elég dögösen festek, lépteim fesztelenek, mintha ebbe a kibaszott francia szabású dísztalárba születtem volna bele. Lestrange sem hordta ilyen kifinomult eleganciával, az ziher, és még a torkomban felbukkanó gombócot is sikerül lenyelnem, ahogy a csillogó-villogó , lebegő aranytálcák között ellavírozok, otthonosan biccentek annak a maréknyi varázslónak és boszorkánynak, akikről fogalmam sincs, hogy ki a faszok lehetnek, de úgy teszek, mintha ezer éve ismerném őket. Cat szerint vitathatatlan, hogy több aranyvér csörgedezik bennem, mint amit nyilvánosan fel merek vállalni, és hát bassza meg, talán meg kéne kérdezni Szofit, hogy nincs-e valami eltitkolt vérvonalam, amivel legitimmé tehetném ezt a látogatást a high society eme sznobizmustól gyomorforgató porondján. Illedelmesen biccentek a manónak és elveszek tőle egy tál pudingot, mert ezek tényleg kibaszott puncsos pudingot szolgálnak fel aperitifként. Én meg miközben a nyakamat nyújtóztatom, három falatból betermelem, és miközben leteszem az asztalra az üres tálat, az aranykanalat egy begyakorlott mozdulattal a nadrágom tértágító bűbájjal ellátott zsebébe csúsztatom, ahogy aztán a kristálypoharat, és a gyümölcsöstálat, meg pár random szalvétagyűrűt Mrs. Daltonnak szuvenír gyanánt. De a gyötrő kajaflés akkor sem akar szűnni, miután már végizabáltam az egész kibaszott svédasztalt, és a nadrágom zsebe kényelmetlenül szűkké válik. Valami szar birizgálja a farkamat és nekem nagy erőfeszítésembe telik, hogy ne nyúljak rögtön bele és igazítsam meg. Hatalmas mákom van, hogy Crouch ekkor bukkan fel a színen és olyan arccal vágtat végig a termen, mint akinek éppen egy ezüst gyertyatartót dugtak fel a seggébe. Tényleg, vajon ez hogy nem jutott eszembe eddig?
Leteszem a kezemből a megkezdett kaviáros szendvicset, ami még a pöcsömnél is kisebb volt eredetileg, kezemet a nadrágomba törlöm, és próbálom feltűnés mentesen, félig bicegve követni a klotyóra. Arcomon a megkönnyebbülés és egy önelégült vigyor villan, éppen csak pár másodpercre. Előkavirnyászom a pálcámat, és bezárom az ajtót magam mögött és csak utána lépek mellé a piszoárhoz. Túlságosan közel, lábbal tiporva minden elcseszett íratlan szabályt a közösségi klotyóhasználatról. Oda sem figyelek, csak kioldom az övemet, és egy hangos, jóleső nyögés kíséretében elkezdek matatni a nadrágomban.
- Basszus, Crouch, sokkal kisebb a farkad, mint azt gondoltam volna. Komolyan nem értem, mitől vagy úgy oda – leplezetlenül bámulom, aztán tekintetét a szemközti tükörben keresem, hogy kajánul rávigyoroghassak egy sokat mondó, tartozol nekem és most behajtom rajtad pillantással.
gimme the juice
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
335
Értékelés :
7
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Vas. 19 Nov. - 19:48
Ha valaki akár csak augusztusban azt mondta volna, hogy még télen is ugyanitt lesz, és makulátlanra vasalt dísztalárban játssza a jófiút, biztos szemberöhögte volna. Nyilván ez a valódi felnőtté válás. Ráeszmélni, hogy mennyire pont olyan darab szar, pont olyan gyáva, pont olyan erőtlen, pont olyan szöveg nélküli statiszta, mint bárki más. Hogy minden csak ennyi, és ő is csak ennyi.
Egy taposóakna, amit elég közel ástak el az apjához. És ennyi. A magasba bűvölt gyertyák világítanak, az ezüsttálcákra halmozott kelyhek hűsítenek, az áfonyás-bélszínes falatkák emelik az est fényét – ő meg ezt tudja.
Nyilván csak azért nem okád magától folyamatosan, mert fél év alatt tulajdonképpen bármit, vagyis ezt is meg lehet szokni, mint a tükörképet a piszoár fölé helyezett aranykeretes tükörben – egészségtelen arcszín, karikás szemek, egyre élesebben kiugró járomcsont, egyre érdektelenebb ajakív, és hogy az egyik szeme még mindig égetően oda nem illően hat, de fél év múlva nyilván már ez is csak egy újabb lenyelt béka lesz, amivel együtt lehet élni.
A vizelés rítusának mindenesetre annyi, mikor Fletcher bejön a mellékhelyiségbe.
Elfordítja róla a pillantását a tükörben egyből persze, és egy-két másodpercig mímeli, hogy cseppet sem érdekli, hogy ott van, hogy megszólítja, hogy odajön bámészkodni – elvégre vannak azok a lények, akik nem keltik fel a normális emberben a személyes tér igényét, mert láthatatlanok, testtelenek, egyszerűen lényegtelenek, mint a házimanók, a mellékhelyiség gondnoka, a bejárónő, a szobalány, a kertész, a felszolgálók... Fletchernek is valahol ebben a homológ sorban lenne a helye.
És akkor, amikor kábé egy éve bevitte a szobájába, még egyértelműen ott volt, máskülönben nem vitte volna be a kibaszott szobájába, ez világos.
Nem vetkőzött volna le előtte sebhelymeztelenre.
Nem könyörgött volna a segítségéért.
Rohadtul nem könyörgött volna a kibaszott kurva segítségéért.
Nyilván.
Utólag ez is milyen piti gyerekes ügynek tűnik, és valami vágyódást kelt benne a gondolat, hogyha akkor képes emelt fővel viselni a saját hülyeségét, akkor szépen meghalhatott volna szeptikus sokkban a saját tökéletessége tudatában, sértetlen önérzettel, elégedetten. De neki persze fel kellett bérelni Fletchert szárazdajkának meg kötözősnővérnek.
Hugyozni persze végül a legjobb szándéka ellenére sem sikerül, de az undor annyira erősen tör elő belőle, hogy lehet, hogy inkább belehányik abba a piszoárba. Ugyan miért zavarja meg az embert a vizelésben egy Fletcher, akinek amúgy is itt kéne pakolgatnia a toalettpapírt meg a légfrissítőt ilyen aranyos mugli szmokingban vagy a fülkékben szopkodnia a családapák faszát?
- Sajnálattal hallom, hogy csalódást okozok - veti oda színtelenül.
Zavarja, hogy ott van a háta mögött, a saját elesettségére emlékezteti, a saját nyomorára, és talán azt még megbocsátaná neki, hogy akkor és ott és azt látta, de azóta túl sok volt, ha nem is vele és nem is előtte, de akkor is összekapcsolódnak, mint egy kibaszott lavina, és a végén túl sok már ahhoz, hogy ne legyen menthetetlenül frusztrált és engesztelhetetlenül dühös tőle. Még néhány másodperc meddő próbálkozás után elrakja a farkát.
Mély levegőt vesz. Megpróbálja leküzdi a mélyről feltörő, heves, tulajdonképpen érthető, de teljesen indokolatlan és irracionális kényszert, hogy minden további nélkül inkább pofánvágja Fletchert. Nem mintha az ő hibája lenne bármi is, de ő legalább könnyű célpontnak tűnik. Újabb mély levegő. Megigazítja a talárját, és megfordul - csak egy ellenőrző pillantást vet az ajtóra, aztán látványosan végignéz Fletcheren.
Micsoda gönc, micsoda önbizalom, legutóbb már megállapította, hogy Fletchernek nagyon jól állna egy öregúr jövedelmező barátsága ezekből a körökből, úgy tűnik, időközben ez meg is történt, csak a bácsi nyilvánvalóan nem teljesít jól vízszintben a vérnyomásproblémái miatt.
- Ennyire súlyos már a faszhiányod, hogy kósza piszoárok előtt próbálod megkeresni a betevőt? - kérdezi fél szívvel, igazából a gúnyolódás szenvedélye nélkül, és kicsit félrehajtja a fejét, hogy folytassa a mustrát:
Halálosan nyugodtan végignéz Fletcher kiélt vonásain, egyenletesen lélegzik, és aprólékosan, fantáziátlan valósághűséggel elképzeli, ahogy fogja, és belemarkol a hajába, elkapja a televarrt nyakát, és beleveri a fejét a porcelánba, szétkeni a piszkos vérét a ragyogóan tiszta csempéken, amíg felismerhetetlenné nem válik az arca, amíg mozog, amíg lélegzik, amíg eleven, élő-lélegző tanúja annak, hogy rászorult a kibaszott könyörületére és könyörgött neki. Annyira megkísértő a fantázia, hogy néhány másodpercig hajszálnyira érzi magát attól, hogy tényleg megtegye, és beletörölje a saját nyomorultságát Fletcherbe, igazságtalanul is elégtételt vegyen valakin, akit még saját magánál is gyengébbnek gondol – kiveri a hideg veríték tőle, hogy mennyire sírnivalóan kellene.
Elfordítja róla a pillantását, és biccent: igen, olvas a pofátlan kis senkiházi arckifejezésében. Vette, köszi.
- Mit tehetek érted, Fletcher?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
128
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Cole Mohr

»
» Kedd 21 Nov. - 18:52

hand me a tramadol

Nem érint meg különösebben, hogy Crouch le se szarja az első pillanatokban a jelenlétemet. Hagyom, hogy játssza a kiscsoportos játékait, hogy észre sem vesz, ha ettől akár csak egy minimális elégtételt is érez, mert ha ennek vége, úgysem kerülheti el, hogy rámnézzen, hogy hozzám szóljon, én meg csak ugyanazzal a laza, kaján vigyorral az arcomon figyelem, ahogy a legalapvetőbb szükségletének a kellős közepén betoppantam, meghíúsítottam a műveletet. Balfaszkodik még jó pár másodpercig, én meg élvezettel nézem végig ezt a szerencsétlenkedést, ahogy aztán végül feladja, elrakja a farkát, aztán hogy méginkább elodázza az elkerülhetetlent, még igazgatja a talárját és csak utána fordul felém.
A vigyor nem olvad le az arcomról, de őszintén szólva megrökönyödök a látványtól. Hosszú hónapokig gyötörtek a rémálmok azután az elcseszett látogatás után Crouch szentélyébe, komolyan nyomorba taszított, és én nem voltam képes másra, csak a szenvedélyeim felé menekülni, ami esetünkben elsülhetett volna faszán is, de hát Crouch Juniorral semmi sem olyan, mint amilyennek lennie kéne. Még emlékszem, milyen nyomorult és sebzett volt, akár szó szerint vesszük, akár nem. Az emberi esendőség és perverziók mintapéldánya az üszkös sebeivel és őszintén, most sem fest jobban. Talán hálás lehetek, hogy van rajta egyáltalán talár. A fasz akart idejönni önszántából, mert én tényleg be voltam a szarva, de hát nem igen volt más választásom. Csak annyira felkavaró, mintha nem lenne minden a helyén, mintha ez a fickó hétről hétre csak lejjebb süllyedne. Megfordul a fejemben, nem is akkora hülyeség, ha most fogom magam és lelépek, messze Crouch csendes, okkult és minden nemében beteges ámokfutásaitól, de aztán csak rándul egyet  a szám sarka, ahogy összeszorított fogakkal próbálok levegőt venni.
- Az attól függ.. mennyit ajánlanál? – kíváncsian pillantok oda, ahol az előbb a farka volt, most már csak a begombolt talár. Nem mondanám, hogy különösebben felcsigázott volna bármelyik állapotban. De hát, pénz beszél, ugyebár. De valószínűbb csak, hogy Crouch baszogatni próbált, csak éppen a megszokott baszakodós hangnem nélkül, és ettől tényleg annyira valóságosnak tűnt az egész, hogy most hirtelen még kibaszott bűntudatom is lesz miatta.
Újra babrálni kezdek a nadrágommal, ezúttal a helyére csúsztatva mindent, aztán csalódottan veszem tudomásul, hogy azt az átkozott gyümölcsöstálat ki kell vennem, különben érzékeny búcsút vehetek a férfiasságomtól. Amivel egyébként Crouch szerint a kenyerem keresem, pedig ha valaki, hát ő éppen tudhatná, hogy mivel is keresem a betevőt. És így visszagondolva is jobb lett volna inkább idegen csávók faszát szopni, mint vele leállni. Szóval most elhatározom, hogy nem hagyom, hogy bármibe is belerángasson, bármibe ami túl sok lenne szűzi lelkemnek. Nem hagyom, hogy hot-doggal, olajban tocsogó halrudacskákkal, meg azokkal az átkozottul kényelmes, bolyhos papucsokkal lekenyerezzen. Igaz is, most én jöttem hozzá, de ettől csak méginkább reménytelennek tűnik a helyzet, hogy lelkem utolsó ártatlan szűzfehér darabkáját megvédjem tőle.
Elégedetten hunyom le a szemem egy pillanatra, hogy kiélvezzem a pillanatot, amikor Crouch szolgálatra készen áll előttem. Ezt a pillanatot választom arra is, hogy a tálat a piszoárba tegyem, és visszagombolja a nadrágomat, és csak utána nyitom ki újra a szemem.
- Oh, azt hittem, hogy ennyiből is levágtad, de akkor gondolom nem voltam elég egyértelmű, amikor ezt a meghitt pillanatot választottam, hogy körülötted ólálkodjak – mármint, hogy komolyan gondolom-e? Sosem lehet tudni, de azért inkább nem várom meg, hogy reagáljon, és ahelyett, hogy húznám az agyát, nagyon is a lényegre térek. – Abban reménykedtem, hogy bemutatsz valakinek. Segítek: jól szituált, koros öregúr, a maga nemében sármos - mondjuk egy erős nyolcast adnék neki - valahol a minisztériumi hierarchia lehető legfelsőbb fokán. Az sem hátrány, ha éppen Wizengamot tag – tulajdonképpen ez a leírás legalább egy tucat emberről elmondható, akár ezen a partin is. De honnan tudhatnám, hogy tényleg kinél kell kopogtatni? Csak nem állíthatok mindenkihez oda, mintha csak az útszélén strihelnék. Nem, de a megfelelő személynél, Barty Crouch fiának ajánlólevelével a kezemben már egészen másképp festene a dolog. Crouch meg ismeri ezeket a kriptaszökevényeket. Remélhetőleg a maguk sötét kis titkaival együtt.
gimme the juice
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
335
Értékelés :
7
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Kedd 21 Nov. - 21:56
Le sem tagadhatná a kis pöcs, hogy mennyire élvezi ezt a helyzetet, de hát ennyit már tényleg nem sajnál tőle, inkább legyen ilyen tenyérbemászóan önelégült, mint… a kurva életbe, hiába a csálé vigyora, valahányszor ránéz, azt az arcot látja, amire igazság szerint nem is nagyon emlékszik pontosan, mert már akkor sem látta jól a fájdalom és a láz ködös határterületein bolyongva, de azért a lényeg megvan. Hogy akármennyire megpakolta a szakadt zsebeit, szívesebben nyalogatott volna szalamandrát, mintsem hogy megtegye, amit kért tőle. Mintha legalábbis pálcát kellett volna szorítania a torkához, hogy végülis mégis megtegye. De az emlékei tényleg homályosak, szóval lehet, hogy tényleg pálcát kellett szorítania a torkához.
De akkor csak nem jönne ide, ha ennyire taszítaná, elvégre az elmúlt egy évben vett tőle épp elég vackot úgy is, hogy nem kellett találkozniuk hozzá. Ez most még kellemesebb megoldásnak tűnik, mint eddig – mert most meg a vigyora mellett is úgy néz rá, mintha szellemet látna. Mégis mi a faszt néz rajta, a szeme nem lehet, most nézte meg, az teljesen normálisnak tűnik, a kendőzőbűbájai is pont olyan jól fésültek, mint bármikor máskor, akkor meg mi a fasz?
- Fogkrémes az arcom? – kérdezi méltóságteljes türelemmel, amivel leginkább arra próbál utalni diszkréten, hogy ha már maskarába öltözik és ilyen rendezvényeken vonul fel, megpróbálhatna valamivel társaságibb arcot növeszteni ehelyett a zavarba ejtően kigúvadt szemű, fogcsikorgatós koldusgyerek imidzs helyett.
Vagy egyszerűen csak elkezdhetné végre kipakolni a lapjait, és kinyöghetné, hogy mi a szart akar eladni neki. Nyilván érdekes holmi lehet, ha személyesen jött megcsapolni a galleonjait… de minden a maga idejében. Egy megadó szusszanással átadja magát a Fletcher-féle verbális pettingnek.
- Eddig is elég bőkezű voltam veled, nem? – vonja fel a szemöldökét, aztán némi józan mérlegelés után mond egy összeget, nagyobbat, mint amennyire egyébként Fletchert reálisan értékbecsülné, de persze még csak azonos nagyságrendben sincs azzal a kisebb vagyonnal, amivel Fletcher szolgálatait honorálta végül múlt télen. – A betört orrodra, a kibőgött szemedre meg az egyéb járulékos sérülésekre utólag is számolhatsz extrát – teszi hozzá nagylelkű vállvonással.
De persze csak annyira gondolja komolyan a választ, mint amennyire a másik a kérdést – ugyanez a Fletcher állította, hogy ő nem az a pénzsóvár pöcs, akinek gondolja? akkor biztos az ő rothadó húsa változtatta meg a véleményét –; szóval tulajdonképpen igen, így belegondolva simán befizetne egy menetre Fletcher elrongyolására.
Valahol kár, hogy ennyire azért láthatóan nem szorul most rá a pénzre, hogy leküzdje a viszolygását tőle. Mert az ezüsttárgyak lopkodása a kínai horoszkóp szerint nagy gazdagságot sugall. Nem fordítja el a pillantását, udvariasan szemlélődve kivárja, amíg Fletcher rendet rak a gatyájában tárolt étkészlet darabjai között, és az etikett által előírt, angolosan rezzenéstelen pofával viseli azt is, ahogy a gyümölcstál a piszoárban landol.
Lehet, hogy még ma ki fogja nyögni, hogy mit hozott?
Lehet.
De egyelőre még nem tudja eldönteni, hogy ez még mindig az idegtépő felvezetés része, vagy Fletcher komolyan nem eladni, hanem szívességet kérni jött. Tőle. Hát akkor tényleg nagy lehet a baj. Fanyar gúnnyal mosolyodik el, de előzékenyen bólogat, végighallgatja.
- Szóval a hierarchia legfelsőbb fokán, meg Wizengamot? – összegzi tárgyilagosan. – Arany-fokozatú Merlin-díj esetleg? Az nem kéne? – Fürkészve pillant végig Fletcheren, a dolog egyértelműen komolytalannak tűnik, paradoxon gyanánt maga Fletcher viszont nagyon is komolynak. Úgy tűnik, tényleg ezért jött, valami aberrált szívességet kuncsorogni, vagyis bármennyire is lenullázta magát azért, hogy méltó fizetséget ajánljon Fletcher hányingerrel küszködő sokkos állapotáért cserébe, ezt még mindig keveselli a telhetetlen kis pöcs.
- Csak a tisztázás kedvéért: kielégítő nemi működéssel és megmagyarázhatatlan munkásosztály-fétissel kéred a papát, vagy egyszerűen csak könnyűdrogokat akarsz eladni neki rekreációs célra?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
128
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Cole Mohr

»
» Csüt. 14 Dec. - 21:57

hand me a tramadol

- Ja, hogy az fogrém? Azt hittem valami más fehér cucc száradt rá az arcodra – csak félvállról vetem oda, így is túl sok figyelmet szenteltem már Crouchnak. Egyébként is reméltem, hogy sikerült észrevétlenül bámulnom, hát mégsem. Mindenesetre úgy tűnhet, mintha túlságosan sokat fogalalkoznék vele, pedig nem így van. Azon a pár, néha életmentő megrendelésen kívül nem sokat gondoltam egyébként Crouchra és hát addig volt jó nekem. Most sem lennék itt egyébként, ha nem lenne kurvára fontos, ha lenne más összekötő kapcsom a minisztériummal mondjuk, de hát töredelmesen bevallhatom ezen a ponton, hogy ezekben  a körökben még nem sikerült kiépítenem a klientúrámat, és az egyetlen valamire használható kontaktom még csak nem is dolgozik a minisztériumban. Hanem egy figyelemre áhítozó, perfekcionista, karótnyelt faszkalap – de ezek az emberek valmiért mégis csípik. És nem hinném, hogy az apja puha kenőmájas attitűdje tehet róla, talán sokkal inkább hibátlannak tűnő pedigréje – mert hogy ezek az emberek nem látták azt, amit én láttam. Senki sem látta még, bassza meg. Legalábbis nagyon remélem.
Különös örömmel fogadnám, ha továbbra is ilyen félvállról beszélhetnék vele, és ha nem egyensúlyozna percről percre mindinkább az idegeimen, de persze nem bírja ki, hogy ne szóljon be, nyilván.  
- Nem szükséges extrát felszámolnom, nekem az is elég, ha végignézhetem az önpusztító nyomorodat, elraktároztam egy-két szép momentumot a nehezebb napokra farokcibálás ürügyén – összeszorítom a fogaimat, hogy egyébként ne vágjak hozzá valami igazán geci megjegyzést, aminek következtében ő tényleg betöri az orromat. Bár itt van ez a gyümölcsöstál, simán használhatnám önvédelmi eszközként. De hogy egyáltalán képes legyek összeszorított farpofával ekkorát hazudni, hogy csoda, nem szakadt rám az álmennyezet, ez igazán nagy teljesítmény.
Úgy látom, hogy sokáig fog ez még tartan, előveszek egy szál ukrán csempészcigit a zakóm belső zsebéből, és mint egy menopauzával farkaszemet néző milf, összecsücsörített ajkakkal tüdőzöm le, majd a hamut a piszoárba ejtem. Hátamat nekitámasztom a hideg csempének, úgy próbálom megőrizni a hidegvéremet és előzékeny, gúnyos vigyorát egy ugyanolyan tenyérbemászó vicsorral jutalmazni.
- Nem kitétel, de előny lehet bizonyos esetekben – válaszolok csípőből, mintha csakugyan komolyan gondolta volna  a kérdést. pedig a vak is láthatja, hogy kurvára nem vesz komolyan, vagy csak élvezi, hogy most ő van felül. És tényleg, Crouch számára ez az egyetlen póz, ami elégtételt okoz, az is csak egy darbig.
- Már nem foglalkozom kísérletezgetéssel. Sötét de lezárt fejezete az életemnek – jegyzem meg csak úgy mellékesen, pedig az az időszak aztán tényleg kibaszottul sötét volt.
- Ha akarod tudni, van rendes melóm. Munkakönyves, társadalombiztosítás meg minden szar, csak hát meg is kell dolgozni érte. Tudsz segíteni vagy akarsz-e egyáltalán, az itt a kérdés, Crouch – zárom rövidre türelmetlenül. Nem fogok itt neki kuncsorogni, ó, dehogy is. - Mondjuk arra azért kíváncsi lennék, hogyan akarod ellenőrizni, hogy mennyire kielégítő a nemi működésük. - ártatlan arccal, de őszinte kíváncsisággal mustrálom, szigorúan csak a tükörképét. 
gimme the juice
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
335
Értékelés :
7
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Kedd 23 Jan. - 16:36
A fogkrémes szöveget lazán szó nélkül hagyja, Fletcher ugyan minden múló másodperccel egyre tenyérbemászóbb lesz, de ezt valamilyen szinten el is várja tőle az ember, elkerülhetetlen mellékhatás, most már nem is hajlandó felhúzni magát rajta, csak néha ábrándozik el azon, hogy átrendezi az orrsövényét. De ez az oltás ahhoz is túl vérszegény, meg az igazat megvallva, valahol tulajdonképpen még mindig kíváncsi, hogy mit akarhat tőle ez a pöcs.
Ez a zen tudatállapot viszont csak addig tart, amíg Fletchernek nem sikerül mégiscsak szánt szándékkal a tyúkszemére lépni. A prolik szép gyermeke kurvára nem tudja, hogy kell szívességet kérni.
Az eddigi mérsékelten irritált, de azért alapvetően higgadt arckifejezése ráfeszül az arccsontjaira, mintha túlhúzták volna a bőrét a hajvonala tövében. Nagyon közel áll hozzá, hogy elveszítse a fejét, és addig püfölje Fletcher tenyérbemászó képét, amíg ki nem veri belőle azokat a szép momentumokat némi létfontosságú velőállománnyal együtt. De végül is úrrá tud lenni az indulaton. Sőt. Megereszt egy megbocsátó mosolyt. Az ember a házimanó nyakát se akarja kitekerni, csak mert látta a mocskos ágyneműt.
Bár fel tudná idézni, hogy Fletcher pontosan mit látott.
Egyenletes lélegzetvételek. Egyenletes lélegzetvételek.
- A kísérletezgetés alatt most az érett férfiakat vagy a könnyűdrogokat érted? – húzza fel a szemöldökét végül.
Rendben, gyakorlatilag bármit el tud képzelni Fletcherről, de a keményvonalas kábítószereket azért sokkal inkább, mint az öregurak társaságát – valahogy nem tűnik olyannak.
- Rendes meló, nahát – kerekedik el a szeme részben szándékosan, részben őszintén. – Gratulálok. Akkor félreértettem – ez itt a munkahelyed? – pillant körbe a mellékhelyiségben. – Csak úgy csillog-villog, szép munka. Na, avass be – fordítja komolyra a szót rövid szünet után. – Kíváncsivá tettél.
Gunyoros nevetéssel szusszan, és elfordítja a fejét, ahogy Fletcher megpróbál a tárgyra térni. Nem, Fletcher nem akar kuncsorogni neki, ahogy ő sem akart, csakhogy Fletchernek kellett az ő pénze, ő viszont most éppen semmi mást nem akar Fletchertől, csak azt, hogy igenis, kuncsorogjon, könyörögjön, térden álljon, pitizzen, nyalja a kezét, és kurvára igyekezzen elfeledtetni vele, hogy mennyire viszolygott tőle – hogy most is viszolyog, és erre voltaképpen megvan minden oka.
Kicsinyes lenne?
Nincs nála kicsinyesebb.
- Ugyanmár, Fletcher, ez egy belterjes közeg, már nem kell ellenőriznem semmit – vonja meg a vállát, és ő ellenben a valós arcot fürkészi, nem a tükörképet. Egy kicsit hallgat. – Tudok segíteni, ha elmondod végre értelmesen, hogy mi a faszt akarsz és minek. – De hogy fog-e? Ahhoz talán kedvesebbnek kéne lennie hozzá, nem? Teljesen őszintén, komolyan javítana bármit ezen a fogcsikorgatós frusztráción, ha Fletcher lemenne kutyába, ahogy kívánja? Ez különben sem olyan szívességnek tűnik, amin különösebben sok múlna. Nem nagylelkűnek lenni különben sem elegáns. Közelebb lép hozzá, amíg már köhögésre nem ingerli a füst; alapból is rosszul van a bagószagtól, sokkal inkább, mint korábban, de Fletcher cigije ráadásul olyan szagot áraszt, mintha egy mugli hulladékfeldolgozót sodort volna össze és azt szívná.
- Elmondod végre, mi olyan kurva fontos, hogy képes vagy leküzdeni az… ellenérzéseidet? – Ellenérzés, undor helyett, amit eredetileg akart mondani. Összefonja a karját maga előtt, kissé félrehajtott fejjel figyeli a tüntetően tükörbe pillantó szempárt. Szinte negédesnek hallja a saját hangját. – Égek a vágytól, hogy végre tehessek valamit a kedvenc kispolgári útra lépett díleremért.
Persze, egy szóval se mondta, hogy fog is tenni érte valamit… de azért nyilvánvalóan fog. Majd. Idővel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
128
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Cole Mohr

»
» Kedd 6 Márc. - 19:19

hand me a tramadol

Crouch társaságában csak úgy repül a minőségi idő. Valahogy mindig azon kapom magam, hogy elvesztettem a kapcsolatot a valósággal és csak fecsegek megállíthatatlanul, mintha azalatt a  pár perc alatt akarnám bepótolni az elmúlt tizenhét évet, amit nélküle kellett leélnem. Azon kapom magam, hogy gyerekes pofákat vágok a tükörben és ezen roppantul jól szórakozok, de egyébként Crouch arckifejezése sem kutya, ahogy egy pillanatra megfeszül, mintha most pottyantott volna a nadrágjába némi erőlködés után, aztán meg mosolyog, ami viszont annyira aberránsnak tűnik ebben a helyzetben, de főleg abberánsnak tűnik tőle, hogy komolyan megfordul a fejemben, hogy nem kéne-e mégis lelécelni, amíg még nem késő.
- Ehh, most komolyan, Crouch, mióta érdekelnek téged ennyire viselt dolgaim? Nem akarom elszólni magam, de kurvára úgy hangzik, mintha egy egészen hangyányit aggódnál értem – nagy, kidúvadt pupillákkal meredek rá, ha nagyon igyekeznék még egy kis testnedvvel is megörvendeztethetném, mert ilyenkor csak minden előjel nélkül elkezd gecire könnyeznmi a szemem, de azért nem akarom túltolni, már így is túlságosan közel állunk látszatra ahhoz, amit az emberek az oviban csak pajtásnak hívnak. Ha valaki most ránknyitna óvatlanul, ziher, hogy ezt gondolná. De persze Crouchnak nem voltak pajtásai az oviban, megkockáztatom, hogy nem is járt soha a varázsbölcsi közelében sem, de hát most mit áltatom magam, nekem sem voltak kurvára pajtásaim, szóval még csak nem is olyan elképzelhetetlen.
Basszus, talán most kezdett ütni az mdma, amit attól a mugli virágáruslánytól szereztem be, mielőtt ide jöttem volna. Igen egészen biztos. Kell nekem faszságokon pörögni.
És mégis miben különbözik annyira a pajtás a kuncsafttól? Mindakettő elvisel még akkor is, ha kibaszott nagy seggfej vagy, mert valamilyen érdek fűzi hozzá. Mindketten kölcsönösen függtök egymástól és a másik hiánya egy idő után fizikai fájdalmat okoz, de a végén mégsem halsz bele.
Azt hiszem, mindjárt hányni fogok. Mármint kajakra. Az ukrán csempész cigi ebben az állapotban már csak olaj volt a tűzre. Kelletlenül dobom bele a piszorába az egészet aztán tekintetem a furcsán hullámzó Crouchon állapodik meg, az igazin és nem a tükörképen, bár ebben a noymorúságos állapotban kétlem, hogy megtudnám a kettőt különböztetni.
- Könnyűdrogokra sosem fecséreltem az időmet igazán. Kispályásoknak való – jegyzem meg csak hanyagul, aztán megint egy undorítóan tenyérbemészó vigyor jelenik meg az arcomon és szándékosan nem veszek arról tudomást, hogy Crouch csak szivat.
- Ugye? Csillog-villog, kedvem támadt felnylani az egészet, és szerintem neked is így kellene tenned, mint valami hülye bizalmi játék, ha megteszed, utána már nem jut eszedbe kételkedni bennem – olyan hevesen bólogatok, hogy majdnem előre dőlök és eltaknyolok, de ujjaim belekapaszkodnak a piszoárba, csaknem lerántom a fél berendezést. – Na persze a munkahelyem ennél kicsit alterebb, de benne vagyok rendesen a tutiban, Crouch, benne vagyok – újabb bólogatás, de most inkább ellököm magam és két bizonytalan lábra állok, ott lihegek a csávó nyakában, mint valami kiéhezett pincsikutya. Nem, gyerekek, ne vegyetek drogokat. Előhozzák a legrosszabb éneteket.
Amikor ismétleten csak basztatásból a kedvenc dílerének nevez, valami furcsa remegést érzek a gyomromban és folyton csak őt akarom bámulni, amit meg is teszek, egészen közelről vegzálom a kis babahajakat a tarkóján és elszorul a szívem. Basszus, ha ez a szerelem, inkább meg akarok halni, most azonnal.
De a megváltás nem érkezik és én olyan keményen markolok bele Crouch vállába, mintha egyenként akarnám eltörni minden egyes kibaszott csontját. Aztán lazítok ezen a szorításon, és már-már lágy simogatássá válik az egész. Kész agyrém.
- Szóval ennyire szíveden viseled kedvenc kispolgári útra tévedt dílered sorsát. Hát akkor elárulom neked, Crouch, hogy információk kellenek, legbizalmasabb minisztériumi szintről, de olyanokhoz kell közelférkőznöm, akiknek még véletlenül is éppen én vagyok az esete. Most ne viszolyogj, bazdmeg, mindenki úgy érvényesül, ahogy tud – vonok vállat aztán újra megszorítom a vállát, hogy szembefordítsam magammal.
- Mondd, Crouch, kinek lennék én az esete? Neked például? Neked biztosan – már-már kétségbeesetten követelőző a hangom, és érzem, hogy le fogom hányni ezt a csinos kis dísztalárt. De aztán mégsem teszem meg, csak duruzsolok értelmetlen dolgokat, amik még számomra sem világosak és szinte könyörgően nézek rá.  – Nem is értem, miféle ellenérzésről beszélsz egyáltalán. Ha úgy adná a helyzet, itt basználak meg ezen a fényesre vixolt padlón, bazdmeg. Mit kell még bizonyítanom?
A kurva életbe.  
gimme the juice
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
335
Értékelés :
7
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Csüt. 15 Márc. - 0:33
Elereszti a füle mellett ezt az aljas rágalmat. Fletcherért aggódni kábé annyi értelme lenne, mint a csótányokat félteni a kihalástól.
Nincs túl sok testközeli tapasztalata persze a divatos tudatmódosítókkal kapcsolatban – mármint, ha a fájdalomcsillapítókat meg az álomitalokat nem számítjuk –, Fletcher meg sose viselkedett még igazán normális ember módjára, ezért aztán nehéz megítélni, de…
Tág pupillák, gyorsuló lüktetés a nyaki artériákon, zavaros tekintet – létezik, hogy ez az állat most is be van épp állva?
- Aha. Szóval könnyűdrogokra nem.
Szinte tudományos igényű érdeklődéssel kutatja Fletcher egyre inkább szétcsúszó vonásait, és valahol mélyen irigykedik rá, hogy képes ennyire szarni bele az életbe, tékozolni a szürkeállományát, ennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerülni például egy ilyen flancos estélyen, pláne vele kettesben a vécében… ja, igen, percek óta itt vannak kettesben a vécében. Már-már automatikusan leellenőrizné, hogy bezárta-e az ajtót, mert egyáltalán nem rémlik, tekintve, hogy mikor Fletcher rátört, még tele volt a keze a saját farkával, de aztán mégsem ellenőrzi. Eddig még mindig nem hangzott el semmi, ami eléggé izgalmas lenne, hogy megérje óvatosnak lenni, meg aztán, ha valaki itt találná Fletcherrel, akár csak távolról félreérthető helyzetben (mondjuk így, hogy egy méternél közelebb állnak egymáshoz, és Fletcher drogabúzustól csillogó tekintete bárhogy máshogy is interpretálható lenne), akkor lehet, hogy tényleg soha nem kéne megházasodnia, mert soha az életben nem találna olyan lányos szülőpárt, akik hajlandóak lennének hozzáadni a szemük fényét.
Meggondolandó; eddig nem igazán érezte úgy, hogy Fletcherrel még szorosabbra kéne vonni ezt az üzleti jellegű köteléket kettejük között (oké, a korábbi félig komoly árajánlatkérés nem számít; úgyis tudta, hogy Fletcher nemet mond), elvégre Fletcher látta rothadó hússal vinnyogni, és azóta a levélben való kapcsolattartás bőven eléggé kielégítőnek tűnt.
Ez persze még az előtt volt, hogy Fletcher megpróbálta volna kiugrasztani a vállízületét a helyéről, meg ez előtt az elbaszott cirógatás előtt. Még az előtt, hogy a teljesen összeszedett gondolatai és a Fletcher indíttatásai iránti őszinte érdeklődése helyett megint arra gondolna, hogy mennyire jó lenne valami mást érezni végre, és mennyire bizarrul jóleső Fletcher sajátos csontkovácsolási technikája, mennyire imádnivalóan fáj, és esetleg, ha megdugná ezt az olcsó prolit (vagy igazából most már gyakorlatilag bárkit), akkor talán végre jobban érezné magát. Legalább két percre. Mielőtt még bekapcsol az, hogy utána minden állat szomorú, és felismeri, hogy ezzel már végképp olyan mélységekbe száműzte magát, ahonnan már aligha lehet visszaút (vö. munkásosztály-fétis).
Igazából még a feltételezés se sérti eléggé, hogy képen törölje már végre Fletchert, mert hát végül is igaza van valamilyen formában, még ha ez roppantul elkeserítő is, és abszolút indokolna egy előjegyzést egy pszichomedimágusnál, ha nem lenne tele a pszichéje életfogytiglani letöltendővel terhes gondolatokkal és emlékekkel – ami megint csak arra a következtetésre enged jutni, hogy maradnak az öngyógyítás hétköznapi eszközei, és ez egyből visszakapcsolódik az akkor már mért ne piszkolhatná össze magát valami teljesen közönséges emberi szennyel, ha már a kedvenc dílere van olyan kész, hogy ilyen szépen nézzen rá gondolathurokba.
- Milyen kár, hogy én nem illek bele a felvázolt profilba, és még ha lennének is információim a legbizalmasabb minisztériumi szintről, akkor sem árusítanám őket veled egy árfolyamon – válaszol annyira fapofával, amennyire csak képes, de ha már Fletcher ennyire belemelegedett a fogdosásába, viszonzásul megveregeti az arcát. De aztán a nap figurája még rátesz egy lapáttal, amire pislog kettőt, aztán arra jut, hogy egyelőre sajnos túl érdekes az, amit korábban mondott, sőt lehet, hogy a kelleténél jóval érdekesebb, és ha már kihasználja Fletcher szánnivalóan szétcsúszott állapotát, akkor első a munka, aztán a szórakozás. Vagy vigasztalódás. Vagy maladaptív coping stratégiák. Vagy mi.
- Azt hittem, a hivatalos munkaviszony azt jelenti, hogy szakítottál a sötét ügyletekkel, erre kiderül, hogy belekeveredtél valami még sűrűbb szarba? Halálfalóknak dolgozol?
Mert ebből az egészből ez tűnik a leglogikusabb magyarázatnak. Fletcher persze nem tűnik különösebben érdekeltnek bármelyik oldal dolgaiban, de végül is, információ meg fiolák: nincs olyan kurva nagy különbség. Visszanéz a könyörgő szempárba, és tesz még pár belső kísérletet arra, hogy kiűzze az agyából a gondolatot, hogy milyen aranyosan idegesítő, milyen bizsergetően visszataszító egy proli ez a Fletcher, és elnézné a tetoválásait a hátán egy darabig, amíg Fletcher a falat támasztja.
- Jól van, nem kell bizonyítanod semmit. De hogy a fenébe mutassalak be bárkinek, amikor így nézel ki?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
128
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Cole Mohr

»
» Vas. 8 Ápr. - 16:31

hand me a tramadol


A szerelem kibaszott nagy szívás, főleg, ha vagy akkora szerencsétlen, hogy éppen Barty Crouch Junior után csorgasd a nyálad. Mert biztos, hogy ennél még a Seniort is inkább bevállalnám, de a kemikáliák a  szervezetemben nem válogatnak. Merlin sem bottal ver, és ha Murphyre hagyatkozunk, akkor biztos, hogy a következő pár pillanatban valaki kurvára be fog nyitni azon az ajtón. Már csak azt kéne megtudni, hogy mennyi az a pár pillanat, meg hogy vajon egy örökkévalóságot töltöttem Crouch-csal a fényesre vixolt klotyón, vagy éppen csak pár percet. Vajon csak egyszer hánytam elé legbensőbb lényem a padlóra, vagy esélyt adtam már neki párszor, hogy belém gyalogoljon?
Azon kapom magam, hogy csak bámulok bele a felemás szempárba, elnyíló ajkakkal, elcseppenő nyállal és azon gondolkozok, hogy vajon elzártam-e a gázrezsót Mrs Dalton konyhájában és adtam-e enni a macskának? Mert ebből a szögből Crouch vészjóslóan hasonlít Findusra. Ahogy a kis érdes nyelvével a tejet lefetyeli vagy a mancsát nyalogatja. És úgy néz rád, mintha roppant cikinek tartaná a rajongásodat, de közben meg gecire élvezi.
Még ha ilyen fapofával magyaráz is, miközben én csak minden második szót értek tisztán. Aztán puha ujjaival végigsimít az arcomon, én meg olyan bárgyú vigyorral nézek vissza rá, mint aki menten elcsorog. Ezzel van mázlija Crouchnak. Mert hiába hiszi azt, hogy nem illik bele a profilba, azért én nem fogom csak úgy parkolópályára tenni. Ki tudná Crouchot kirúgni, amikor ilyen jól összemelegedtünk?
- Halálfalóknak? Most ugye csak viccelsz? - nem hinném, hogy viccel. De hát ő honnan is tudhatná, hogy Fefe Fletcher egy életre elbaszta számomra a sötét oldalt és amióta tudom, hogy ő is Tudjukki faszát veri, nos, képtelen vagyok olyan halálosan komolyan venni őket. Persze Fefének megvannak a maga módszerei, hogy hogyan tegyen tönkre egész életeket, de aztán mégis mindent megbocsájtottam neki, mikor volt annyi gerince, hogy lelépjen legalább. Ettől eltekintve nála nagyobb lúzert jelenleg nem ismerek a földgolyón. Ezért álltam be a Rendbe, hogy baszogassam őt, de sajnos ebben az állapotban eléggé sanszos, hogy ha előállok életem szomorú történetével, tíz perc múlva már a földön kötünk ki, egymás talárjába fújva a taknyunknak és vizenyős szemekkel mesélve, hogyan baszott keresztbe mindkettőnket az apakomplexus.
- Hát te aztán kurvára vicces fiú vagy, hogy nem vettem ezt eddig észre? - hosszan, szárazon nevetek, kapar a torkom. Most rajtam a sor, hogy szelíden megpaskoljam az arcát, de aztán ebből végül egy olyan macskás nénis arccsipkedés lesz, ahol két kézzel próbálom feszegetni, hogy Crouch arcbőre mennyire strapabíró.
- Mé', hogy nézek ki? - akár meg is sértődhetnék, de most próbálom kiélvezni a pillanatot, hogy hamarosan egy újabb győzelmet tudhatok magaménak. Nem mintha magyarázkodni akarnék, de a franc akart úgy beállni, mint a szög. De mégis, hogy a faszba tudnám ezt józanul elviselni? Legyek olyan, mint ezek a Crouchfélék?
A saját szétcsúszott tükörképemre pillantok, de képtelen vagyok fókuszálni, úgyhogy megint Crouch arcába bámulok.
- Az a bajod, hogy túl szexi vagyok, és mindenki engem akar majd. Valld be, hogy rohadtul féltékeny vagy – úgy bólogatok, ezerwattos vigyorral, nagy meggyőződéssel, mintha mindent tudnék.
- Faszom, nincs szemcsepped? - kérdezem végül megadóan, teljesen elfeledkezve arról, hogy nálam mindig van szemcsepp és mintha az egyébként bármivel is szalonképesebbé tenne.
gimme the juice
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
335
Értékelés :
7
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Kedd 24 Ápr. - 10:47
Szinte megalázó, mennyire jólesik valahol, valami nagyon alávaló részének az, ahogy most teljesen szétesve Fletcher néz rá, hogy kábé istennek érezhetné magát, ha bármit is számítana, hogy milyennek látja Fletcher több gallon tudatmódosító után, de ezek szerint, talán mégis számít, mert ez a kábult, rajongó tekintet olyan, mint a bergamottos balzsam a hegein. Nem old meg semmit, de olyan kurvára jól esik.
- … micsoda?
Ez a válasz viszont meglepő, egy pillanatra még az újszülött istenkomplexusából is kizökkenti. Mégis kinek kellenek információk a minisztériumból, ha nem Voldemortnak? Van egy olyan érzése, hogy valamiről súlyosan lemaradt, valaminek lennie kell még itt, amiről nem hallott, amire még csak nem is gondolt, amiről viszont Fletchernek, pont Fletchernek tudomása van, és ettől olyan dühítően kiszolgáltatotnak érzi magát, annyira kihagyott gyereknek, hogy mikor Fletcher az arcához ér, még csak megfeszülnek az arcizmai, aztán amikor csipkedni kezdi a bőrét, nem csak letépi magáról a kezét, de olyan gondolkodás nélkül vágja pofon, hogy az sem lepné meg, ha Fletcher ebben az állapotban a padlón kötne ki az ütés erejétől.
És megint, nem az a zavarba ejtő, hogy elvesztette a türelmét, hanem az, hogy milyen kibaszottul kielégítő ez a csattanás a fényűző, tágas mellékhelyiség páratlan akusztikájában, milyen kibaszottul jólesik látni a saját ujjai nyomát Fletcher bőrén kirajzolódni, hogy ettől a nyamvadt kis pofontól felgyorsul a szívverése és a légzése, és már nem is teljesen világos, hogy megbaszni akarja Fletchert, vagy elég lenne simán csak darabokra szedni puszta kézzel (és aztán megbaszni). Valójában úgyis mindegy, csak egy pillanatra lesz jobb, mert nem ez az, amit valójában akar, ez csak pótcselekvés, de ebben a pillanatban igenis akarja, nagyon is kell.
- Mint egy beszívott köcsög.
Végignéz Fletcheren, aztán előhúzza a pálcáját, hogy végre bezárja azt a kurva ajtót, aztán felhúzza a padlóról, ha elesett és esetleg nem állt még fel, mert ahogy kinéz, lehet, hogy segítségre szorul. Aztán nekitámasztja a falnak. Oké, nekilöki. Nekiszorítja. Vagy ilyesmi. Tudja a kurva élet, hogy mit csinál, most az egyszer nem gondolkozik el rajta.
- A szemcsepp rohadtul nem fog segíteni rajtad. – Sokkal közelebb áll hozzá, mint amennyire az normálisan jólesne, de most ezzel sincs problémája. Megveregeti az arcát. Kedvesen. Majdnem. – Be foglak mutatni valakinek. Majd. Ha olyan állapotban leszel. Szóval kinek dolgozol? Kellemetlen lenne, ha feloldhatatlan érdekellentétek állnának fenn közted és az illető úriember között - igazítja meg Fletcher talárját, aminek kétszeresen sincs semmi értelme, mert úgyis menthetetlen, és úgyis épp arra készül, hogy leszedje róla.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
128
Értékelés :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Cole Mohr

»
» Vas. 5 Aug. - 20:41

hand me a tramadol

Hogy is van az a mondás? Ha az oroszlán farkát cibálod, ne csodálkozz...? Ne csodálkozz, hogy mi? Hogy kurvára beveri a képed?
Tulajdonképpen olyan kibaszott révületben  voltam, észre sem vettem, hogy éppen rossz helyen nyúlkálok, de maga a pofonvágás nem nagyon lep meg, sőt, már évek óta viszkethetett a tenyere, nekem meg a tetves képem, de az sokkal inkább meglep, hogy az arcom nem egy bizonytalan víztócsa, mint amilyennek addig éreztem, és van sűrűsége meg tömege, és faszom, még a fájdalmat is érzem. A kínosan visszhangzó csattanás hallatán automatikusan nyögök fel, de szabályosan küzdelmet folytatok azért, hogy két lábon állva maradjak és ne adjam meg neki azt a kibaszott örömet, hogy belémrúghasson vagy lehugyozzon, vagy tudom is én, hogy még milyen perverz álmokat dédelgethet.
Hideg verejtéktől nedves tenyeremmel a rajtam hagyott billogot tapogatom, színpadiasan szisszenek fel, ahogy a tükörben meglátom, mennyire kibaszottul feltűnő.
- Gratulálok, Crouch, most már mindenki tudni fogja odakint, hogy a te ribancod vagyok. Mert gondolom ez volt a cél – ügyet sem vetek rá, az sem érdekel, ha megint pofonvág, helyette csak magamat figyelem, ahogy szétfolyik a tükörképem a sima felületen és örvényleni kezd.
Beletelik pár valószerűtlen pillanatba, míg újra kitisztul a kép és a zsibbadás alábbhagy, olyannyira, hogy a vigyor újra visszaköltözik a két határozott  arccsont közé. És most már megint Crouch tükörképét bámulom, aki egészen izgatott állapotba jött az iménti heves érintkezésünk nyomán.
- Egy kicsit mintha izgatott lennél, Crouch. Figyelj, nem vágom, hogy minek kell rajtam levezetni, ha áll a faszod, de tudod, mit? Használj csak nyugodtan bokszzsáknak, ha téged ez tesz boldoggá.
Rákacsintok. Azon a gusztustalanul  nyálas módon, amitől legszívesebben a padlóra köpnék, ha józan lennék. De ha józan lennék, már rég itthagytam volna őt a faszba. Nyilván még mindig a drog beszél belőlem és irányítja a gondolataim szinte teljes armadáját.
- Tűpontos leírás, basszame...
Jó, tudom, hogy én mondtam az előbb, hogy használjon, de akkor is bassza meg, mert most már tényleg kezd úgy bánni velem, mint egy kibaszott szexbábuval, és én rohadtul nem vagyok az a fajta, önmarcangolós, mélabús tekintetű, aki ettől indul be. Na jó. Ez is egy gecinagy hazugság volt. Mert az ajtóhoz préselve, igen is, hangyányit izgalomba jövök, és minden csepp vérem a faszomba összpontosul, ami most kettőnk között terpeszkedik, mintegy arculcsapásként az összes elkövetett bűnömért. Mert kábé a merev farok és a szerelem együtt olyan kibaszottul olyasvalamiket ébreszt bennem, amit azóta nem éreztem, hogy Ogdean elhúzott a francba.  
Szóval erős a késztetés, hogy kiráncigáljam magam a kezei közül, de aztán mégsem bírok megmozdulni. Talán mert Crouch belement, hogy segít, és nem akarom szétbarmolni, amit nehéz melóval és néhány ide-oda lökdöséssel elértem? Ennek például sokkal több értelme van, mint az álló faroknak. - Most komolyan, miért gondolod, hogy majd éppen neked fogom elmondani, Crouch? De faszom, ha annyira kíváncsi vagy... a kibaszott húsvéti nyúlnak dolgozom, vágod? Meglehet, hogy érdekellentétei vannak a te lehetséges informátoroddal? - egy színpadias szemforgatásra telik csak tőlem. A jelenlegi szorult helyzetemben már az is nagy szó, hogy egyáltalán hagyja, hogy megszólaljak. Én pedig ahelyett, hogy valamiféle előrehaladásra törekednék, boldogan lépek vissza néhány lépést, mármint elméletben, mert a fizikai valóságban éppen hogy előre tolom a csípőmet és a szemöldökömet emelgetem, tovább hergelve Crouch Sr. valaha jobb sorsra szánt utódját.
- És mégis mi a terved, Crouch? Mit csinálunk addig, amíg szalonképes nem leszek?
gimme the juice
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
335
Értékelés :
7
▽ Avatar :
Dominic Sherwood

»
» Szer. 29 Aug. - 19:38
Csinált dolgokat. Aljas, ocsmány, visszataszító dolgokat. A maszk teszi, hogy azokat meg tudta tenni rezzenéstelen arccal, sőt voltaképpen belül is rezzenéstelenül, most meg nem bír belenézni Fletcher szemébe, pedig csak megütötte? Bézs (vagy krém vagy barack vagy a fasztudjaszínű) csempe, rozéarany fugák. Vagy ez valami feltételes reflexkörön összekapcsolt dolog, hogy miután olyan kibaszottul jólesett, szégyellni és bánni kell, mert amit élvez, az csak valami iszonyatosan mocskos és felvállalhatatlan dolog lehet? Fletcher válla felett a szemközti fali csempékre fixálódik a tekintete. Nem. Egyszerűen csak az számít, hogy ez személyes volt, nem parancs, nem üres, vakon követett puszta cél, hogy érzett valamit tőle, hogy ő akarta kurvára pofán baszni Fletchert, és neki esett jól, és ez az őszinteség a felvállalhatatlan, lemeztelenedni felvállalhatatlan, bárkinek bármit mutatni a valódiból felvállalhatatlan. Rozéarany; micsoda kibaszott rongyrázás. Meztelenség; micsoda megengedhetetlen luxus.
Nagyon halványan, nagyon neurotikusan rángatózó szájszéllel próbál produkálni egy gunyoros félmosolyt Fletcher provokálása során, és miközben fizikailag fáj nem megütni, egyszerűen fel sem merül a gerincvelőben ezt a mozgást kivitelezni, lehetetlen, hogy megtegye, de annyira kéne, hogy majd belehal.
- Ne lovalld bele magad, mindenki tudja, hogy nem te vagy az a kategóriájú – kis habozás a szónál, nem illik a szájára, igazából Fletcherhez sem – ribanc, amit megengednék magamnak.
Ez a felelet még nagyjából kielégítőnek is tűnik.
Aztán Fletcher következő megjegyzésére érzi, hogy az arcába áramlik a vér (az összes maradék vér). Nem mintha igaza lenne. Nem áll a farka. Vagyis (még) nem teljesen. Ez az… izgatottság inkább… mentális jellegű. Vagy legalábbis részben. Nagy részben. Jó. Szóval fogalma sincs. Hogy boldoggá tenné? Ugyan mi tenné boldoggá? Csak még dühösebb és még csalódottabb és még üresebb lenne. Csak egy villanásnyi élvezet és megannyi zavarba ejtő, megszégyenítő, megbánnivaló részlet. Fletchert kínozni (még ha ez csak annyi is lenne, hogy megbassza a mosdókagylókra nyomva) alapvetően aligha lehet sokkal jobb, mint mondjuk egy kutyát kínozni (amelynek esetében nyilván nem merülnek fel a mosdókagylók). Ha viszont sokkal jobb… akkor azt kurvára nem engedheti meg magának.
- Beszélj már – sziszegi nagyon sokára, miután sikerül kiráncigálnia magát a saját lefagyottságából, a saját szégyenéből, igen, ebbe bele lehet kapaszkodni, és ez fontos is, fontosabb az ő vélt vagy valós erekciójánál, a Fletcher pofozgatással járó megalázó kéjnél, az égő arcánál (nem néz bele a tükörbe, így is pontosan tudja, mennyire hülyén néz ki, ha elvörösödik) –, mondd már, baszd meg, MONDD EL – és igen, ez kibaszottul ismerős, Dolohov, a mugli család, az egymillió beszélj és hol, kik, mit, mikor, a kurva sok, a kibaszott sárvérű kölykök, az a kibaszott kurva, az a rohadt pöcs, és az inkább vélt, mint valós erekciója végképp semmibe hanyatlik, és csak Fletcher idét lenül dörgölőző ágyéka tartja vissza attól, hogy poszttraumás sokkot kapjon (nem, persze, nem kapna, ő nem olyan, dehogy), mert az valahogy annyira röhejes, hogy muszáj tőle a valóságban maradni.
Visszafogja a lélegzetét, mielőtt látványosan zihálni kezdene, és hátralép egyet. Mértéktartó egy lépés. Elég. Tessék. Köszönet Fletcher ehm, érdeklődő ágyékának.
Valahol annyira abszurd belegondolni ebbe az egészbe mint farkak és testnyílások interakciójára, mármint ez mindig valahogy roppantul röhejes és bizarr volt a szexben, olyan kurvára értelmetlen és kurvára röhejes és kurvára undorító, de csinálta, vagyis hagyta hogy mások csinálják mert figyelmet szeretetet apuciélménytt tapasztalatot akart, hogy ne kerüljön például ilyen szánalmasan coming of age helyzetekbe, mint például ez. De hogy az úgynevezett izgatottságának ahhoz lenne köze, hogy Fletcher seggébe vagy torkába akarja dugni a farkát? Nonszensz. Csak annyit akar, hogy valaki más legyen alávetett vagy kiszolgáltatott vagy legalább kurvára fájjon neki, de úgy tűnik, Fletcherrel még ezzel is mellé lőtt, mert ez a nyavalyás pöcs még élvezné is.
Egyetlen helyre akarná azért tenni a farkát, hogy az simán csak ott legyen, és annak köze nincs Fletcherhez.
És még ha Fletcher vinnyogna is egy sort, az is csak egy pár másodpercig tartana, pár másodperc élvezet azért cserébe, hogy megint mutasson magából valami olyat, amit kurvára nem akar megmutatni senkinek.
- Keresünk neked egy kijózanító bájitalt – közli úgy, mintha mi se történt volna. Elkezd kotorászni a szekrényekben, végtére is egy ilyen előkelő estélyen a legkevesebb, hogy az urak mellékhelyiségeiben akad ilyen főzet. Fletcher meg úgyis szarkész, nem is fog emlékezni ebből az egészből semmire. De ha mégis, akkor még mindig kitörölheti az emlékeit és/vagy megölheti. (Érzi, hogy finom veríték ül a bőrén: kurva szar néha tényleg érezni valamit. Vagy kurva jó.)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

my new supplier

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-