Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Mimi & Momo EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Mimi & Momo EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Mimi & Momo EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Mimi & Momo EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Mimi & Momo EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Mimi & Momo EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Mimi & Momo EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Mimi & Momo EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Mimi & Momo EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 30 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 30 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mimi Morhange

Mimi Morhange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Suki Waterhouse

»
» Hétf. 23 Okt. - 18:28
but you're not what you thought you were


- Momo, hééé!
Halloween hétvégéje Roxmortsban. A diáksereg a szokásosnál is sűrűbb tömeget alkot, nekem olybá tűnik, hangosabbat is, és még az is lehet, hogy csak káprázik a szemem, mert Maurice bátyám tarkójából nem lesz egy hangom felé fordulás következtében Maurice bátyám arca. Feltolom a homlokomra, majd a hajamra a bénán kivágott karton töklámpás maszkomat – a gumi, amire felkötöttük, bántja így a fülemet – és úgy hunyorgok utána, mintha távolodtában csak jobban meg tudnám nézni a hátát, nem pedig azon kéne gondolkodnom, vajon nem lenne-e szükségem egy távollátó szemüvegre…?
Juj. Azért mégsem lehet, hogy ne eredjek utána
- Rhea, ne haragudj, a Seprűben… a Seprűben találkozunk!
És nekilódulok. A mályvaszínű szövetkabátom világosan feltűnő a sok sötét szín között, a Hugrabug színeiben pompázó sálam szemet bántóan rikít felette, szőke lófarkam mintha mögöttem ügetne, ahogy próbálom nem szem elől téveszteni őt, és próbálok utat is törni magamnak. Lehetőleg úgy, hogy ne tapossak rá senkire, ne könyököljek meg senkit, mert én igazán, igazán nem akarok, de ahogy óvatoskodom, Maurice csak egyre távolabb kerül tőlem – olyan ez, mint bármelyik rémes rémálmom, épp csak most olyan nagyon ébren vagyok – az ujjaim pedig minduntalan csak a levegőt markolják, vagy bocsánatkérően markolnak rá idegen, hol ismerős arcok karjába.
Merlinre már!

- Momooo!
Talán nem meglepő, hogy erre a megszólításra nem reagál. Otthon már senki sem hívja Momónak, én persze mindig így hívtam – amíg hívtam valahogy – mert amíg kicsi voltam, nem tudtam kimondani rendesen a nevét. (Meghan és csak Meg volt, Mabel pedig szinte inkább Mama.) Mostanában inkább elkerülöm, hogy hívjam valahogy, mert idegen az ajkaimon minden név, és felbosszantani sem akarom. Valahogy azonban mégis csak fel kell hívnom magamra a figyelmét, mielőtt befordulna azon a sarkon, és nem azzal, hogy kis híján átesek valakinek a lábán, úgyhogy képtelen vagyok rákapcsolni, aztán meg a rendes nevén, jó hangosan utána kiáltani - Mondom, Maurice Morhange!! Várj meg!



A hozzászólást Mimi Morhange összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 16 Nov. - 20:51-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maurice Morhange

Maurice Morhange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Szer. 15 Nov. - 10:34
Anglia egy kibaszott csalódás - mármint valószínűleg mindenkinek az lehet, aki elvárásokkal érkezik ide, olyan nagyravágyó elvárásokkal, mint a lekpefingnyi napsütés, tiszta levegő, órák és teák, meg a többi szar, amivel tele lehet tömködni az utazási prospektusokat, mintha mind olyan kifinomultak lennénk, és nem okádnánk szombat hajnalonta tele a nagyon angol vécénket. Itt nőttem fel, ez igaz, lehetnék elnézőbb, beburkolhatnám az egészet nyálas-langyos nosztalgiába, hogy nézd csak, abban a kávézóban ittam először lángnyelvet, ott a sarkon futottam bele rögtön utána apámba, és miközben egyenesen nem bírtam menni, állítottam neki, hogy valami fáradtság vett erőt rajtam, és azonnal mennem kell lefeküdni..
Vagy itt a Szellemszállás, aminek a falának dőlve olyan jól esik a cigarettázás, mint a jól és helyesen viselkedés amúgy soha - beszarás, végül is mi vagyunk a fish & chips nagyhatalma, a yorkshire puding lelőhelye, lehetne bennünk annyi, hogy valaha egyszer feltaláltunk bármi ehetőt is, nem? De visszatérve a Szellemszállásra - még mindig érzem Elise ízét a számban, és ez azért átkozottul boldoggá tesz. Ebben a birkaszaros világban nincs semmi igazán szép vagy érdekes rajta kívül, és ezt mondom úgy, hogy néhány hölgy és lány szoknyája alá már beköszöntem, általában le is ültem egy italra, néha kettőre, szóval egy szakértő kurva életbölcsességével tudom megállapítani.
Épp azon járatom magam, hogy beköszönök a faternek, hátha esetleg kiheverte már a múltkori csodálatosan fos családi drámánkat - amit ezúttal nem én generáltam, bassza telibe őket a jódolguk, az én szándékaim teljesen tiszták és érthetőek voltak - de amikor egy ilyen csinos hang kiabál utánam, muszáj, lovagi kötelességem megállni. Végül is én vagyok a francos Rakétakölyök, nem szököm én meg senki elől.
Mimire viszont nem számítok. Miért nem? Fasz se tudja, de olyan rég láttam és annyira kimaradt a legutóbbi szardobálásból, hogy valahogy megfeledkeztem a létezéséről, és neki valószínűleg így a jobb. Nem mintha megkérdeztem volna, de gondolom hallgatólagosan el is van tiltva tőlem: vigyorgok a rúzsfoltos fejemmel, mert ez még annál is jobb módja a tiszteletem lerovásának a fater felé, mint eredetileg hittem.
- Parancsára hölgyem! - széles kabátlengető mozdulattal meghajolok, aztán érdeklődve figyelem, hogy bukdácsol felém. - "York napsütése rosszkedvünk telét/Tündöklő nyárrá változtatta át./Családunkról már elvonult a köd/S alámerült az óceán szivébe./Most homlokunkon győztes koszorú,/Diadalemlék csorba fegyverünk,/Vad riadónkból víg vacsora lett/És édes dallam szörnyű indulónkból./Szelíden mosolyog a háború,/Nem lovagol páncélos paripán,/Hogy félénk ellenség szivét ijessze./Ehelyett fürge lábakkal szökell/A hölgy-szobákban léha lantzenére."
Felkapom, amikor elér, és megpörgetem a levegőben, aztán magamhoz szorítom - azt meg pont leszarom, hányan figyeltek fel erre. Én vagyok a Rakétakölyök, még simogatja is a kis lelkem a tekintetük, a rosszallásuk, a suttogásuk arról, hogy nem illik ilyet. Hogyne illene, illik még ilyenebbet is...!
- Hát ezer meg egy kikúrt éve, Mimi, ezer és még egy kikúrt kurva éve nem láttalak! Gyere, megvendégellek, aztán elmondod, merre, kivel és mit.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mimi Morhange

Mimi Morhange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Suki Waterhouse

»
» Csüt. 16 Nov. - 21:07
but you're not what you thought you were


Valamiért rettegek attól, hogy nem fog megállni, hogy nem hall meg, hogy úgy csúszik ki az ujjaim közül, mintha soha meg sem fogtam volna, mintha soha nem csimpaszkodtam volna az ujjaiba, mintha soha nem könyörögtem volna neki, hogy naaa, lökje nekem a hintát! Mintha soha nem mondtam volna neki, hogy szeretem. Pedig nem azért nem küldtem utána ezernyi baglyot, mert ne szeretném, hanem azért, mert féltem, ő már nem szeret. Sem engem, sem a többieket. Minket, a családját. De ez a félelem, ez a mostani, ez sokkal erősebb, a szívem szűk börtönben ver hevesen, mert nem tudja, ki tud-e törni béklyójából.
Megáll.
Én talán ha akarnék sem tudnék azonban fékezni, a lendület, mi több az érzés ugyanúgy visz felé, mintha szárnyára kapna a szél, és segítene leküzdeni az utolsó métereket, de szerencse, hogy nem elutasítóan fonja maga elé a karjait, hanem kitárja azokat, mert így "csak" a mellkasának csapódom, hogy kiszalad belőlem a levegő is, halk, sírós kis nyikkanással, és úgy fonom a nyaka köré mindkét karomat, egy gyerek ragaszkodásának szorításával, hogy még észre sem veszem, hogy ő is nyúl értem, felemel, megpörget, felnevetek, de könnyes a szemem, és hiába fog talajt a talpam, nem engedem el, a kabátujjába szipogok.

- Azt sem tudtam, hogy hazajöttél...! - dacos szomorúsággal tör ki belőlem a vád, még a vállába bújva rejtőzöm előle, ahogy bizonyítékként végigtapogatom mind a két karját, a saját derekamig, végül azonban kelletlen grimasszal hagyom magunkat kicsit eltávolodni egymástól.
Mondhatnám, hogy már nem is emlékszem az arcára, a csibész vigyor-ráncaira, a tekintete éber villanására, a kócos hajára, mert olyan régen nem láttam, de pontosan ugyanilyenként emlékszem rá. Az egyetlen, amire nagyon távoliként emlékszem, az az, ahogy viselkedtünk egymással, és félek, ezekhez az emlékekhez már egyébként is felesleges lenne nyúlnom. Nem volt egy örökkévalóság, mégis sok idő eltelt. Történt velem egy csomó minden, amiről ő nem tud. És elképzelni sem tudom, vele mennyi minden történt, amiről fogalmam sincs, és talán soha nem is lesz...
Kicsit hitetlenül felnevetek, nagyokat pislogok, hogy elkergessem a párát a szemem sarkaiból. A bátyám. A bátyám tényleg itt van!!
- Hé, tiszta maszat vagy...! - mosolyra görbül a szám, amikor a jobb orcáját nyúlok megdörzsölni, és bár tizenhat vagyok, hülye azért nem, az ott eléggé rúzsnak tűnik, de nem teszem szóvá, végül is, felnőtt ember, hozzám képest legalábbis biztosan, szóval mit mondhatnék? - De persze, menjünk - egy pillanatra rosszul érzem magam Rhea miatt, de ezernyi kérdés tolul az ajkamra, azt sem tudom, melyikkel kezdjem, melyikkel folytassam, csak iszom a látványát, kicsit csodálkozó szemekkel, mintha soha többé abba se akarnám hagyni a bámulását.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maurice Morhange

Maurice Morhange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Csüt. 25 Jan. - 10:15
Előre félek attól a naptól, amikor valamelyik ihletett állapotban kitalálja majd, hogy adjuk férjhez Mimit - mert hogy eljön ez a nap, nem kétlem. Fogalmam sincs, ki akarna tőlünk házasodni, mármint mi a francos Morhange-klán vagyunk, könnyebb rájönni, mekkora faszfejek társasága, mintha belenéznél a kukánkba, van ott minden, halott csecsemőtől az adócsalásig minden. Egyik sem nekem köszönhető, azért kérem, van bennem némi becsület: én csak a nemzetközi bűnözést tettem hozzá a kosárkához, amiből válogatni tetszik. Nem tetszik, ugye?
De az is lehet, hogy elkattan valami az agyukban, és kiokádjuk magunkból az aranyvérű felsőbbrendűséget, és leszállunk a halandók közé - de neeem, akkor anyám milyen szellemi pulpitusról uralkodna a kórházán? Igazából rég meg kellett volna oldanom a problémát, úgy, ahogy csak a Rakétakölyök tudja.
- Maszat.. ja, köszi. Örülök, hogy te nem vagy tiszta maszat, sok szar történik mostanában itthon, ahogy hallom. - itthon és otthon is, de most az országra szorítkozom. Miminek nem feltétlenül kell tudnia arról a tejjel-mézzel folyó szarkelésről, ami otthon engem is fogadott. - Kávé? Kakaó? Mit isznak manapság a kölykök? De előre szólok, semmi korhatár alatti felesezgetés: apánk az Óratoronyra akasztana érte.
Vagy nem, ki tudja - anno is azt hittem, hogy bajok lesznek, mikor részegen belefutottam, de még megvan minden végta... hopi, utóbbit magamnak köszönhetem, és ez kivételes igaz anyám állításai közül. Van egy olyan sejtésem, hogy mást kell majd megkérnem a visszanövesztésére, mert a mostani, hevenyészett kis fostalicska teljesen érzéketlen.
- Na mesélj, a Rakétakölyök csupa fül. - ültetem le egy viszonylag eldugott kávézó hasonló kvalitásokkal bíró sarkában: épp megfelelő, ha nem akarunk feltűnést kelteni, meg nem akarom, hogy a húgom olyan alakokkal találkozzon, akik a Vadkanban fogadnák. Ha ma egy rossz dologgal fut össze, én legyek az. - Képzeld, most így beugrott, hogy megházasodom. Mit szólsz? Végül is, nem élünk örökké, és nem tűnik ez olyan elbaszott ötletnek - anyáék persze ezzel rég megelőztek, nekik az iskola se volt akadály a családalapításban.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mimi Morhange

Mimi Morhange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Suki Waterhouse

»
» Szomb. 27 Jan. - 22:37
but you're not what you thought you were


- Ne-eem, én nem...! - csupa erőtlen motyogás vagyok, bár nem tudom, igazat mondok-e, mert nem tudom pontosan, mi történik. Vagyis tudom, csak nem látom át teljesen, és nem tudom, arra gondol-e, itthon, az országban, vagy itthon, mint otthon, mert azt sem tudom, a családunk tudja-e már, hogy megjött, vajon hazament, vajon beszéltek, vajon szent a béke, vagy nem változott semmi? De nem akarom megkérdezni. Önzőn meg akarok tartani valami kis varázst ebben a pillanatban, valamit a viszontlátás öröméből, amit eltehetek későbbre, és amikor visszaemlékszem majd erre a találkozásra, amikor már vélhetőleg megint nem láttam hónapokig, akkor ne csak keserűséget érezzek majd a nyelvemen.
- Ugyan, csacsi vagy, tudom, hogy nem ihatok alkoholt, nem is akarok. És a kakaó is finomabb a kávénál - nem tiltja meg ugyan senki, hogy kávézzak, biztos hagynák, ha ahhoz szottyanna kedvem, de a kávé sötét és keserű, a kakaó pedig selymes és édes, nem kérdés, melyik áll közelebb a szívemhez, és bizony azt fogom választani, amint követem a bátyámat a csöppnyi légterű kávézóba, lezuttyanok, mint a világ legengedelmesebb gyereke, tányérszemekkel figyelem, egyre csak figyelem, és annak ellenére, hogy amikor megláttam, csomó minden eszembe jutott, amit mesélhetnék neki, ha kérdezné, most nem jut eszembe semmi. Minden haszontalannak, gyerekesnek tűnik, de legfőképp unalmasnak, és ekkor már emlékszem arra, hogy egy ideje többnyire így érzem magam Maurice mellett. Kicsinek, butának, unalmasnak és jelentéktelennek. És olyan ritkán szoktam kívánni, hogy bárcsak belelássak mások fejébe, mert amikor ez megtörténik, megijedek, rettentően, és fáj, és összezavar, de Momóban néha könnyebb lenne olvasni, akár a könyvekben. Épp csak sosem sikerül.
Lehúzom a hajamból a buta maszkot, az asztallapra csúsztatom, bújok ki a kabátomból, hogy húzzam az időt, de aztán Momo megelőz abban, hogy meséljen valami érdemlegeset, nekem meg annak rendje és módja szerint egyszer csak a padlón találja magát az állam
- Hogy mi van? Mit csinálsz? És mi az, hogy most így beugrott?? Momoooooo! - egyszerre hallatszom rosszallónak, dühösnek, és annyira elragadtatottnak, hogy az valószínűleg már túlzás - Merlinre! Mesélj már normálisan! Ki az? Hol találkoztatok? Mióta...? Meg... mikor? Ugye nyáron? Koszorúslány lehetek? Ugye igen? - és hirtelen, mintegy varázsütésre, semmi más nem is tűnik fontosnak már.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maurice Morhange

Maurice Morhange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Vas. 28 Jan. - 8:30
Rendelünk - Buttercup kakaót kap, felőlem akár gumimacikkal is a tetején, én meg.. hát, korán van még egy istenes bebaszáshoz a családi szennyes felett, úgyhogy legyen a régi idők emlékére egy vajsör. Valahogy minden emlékemnek Angliáról van valami halszaga, mint egy mosdatlan kikötői kurvának, és ezen a nosztalgia sem látszik változtatni - hát bassza meg, már azt sem lehet őszintén élvezni, ami anno a világot jelentette.
- Há' nem tudom, csak úgy beugrott. Tudod, így jönnek a nagy ötletek: gondolsz egyet, aztán hopp. - vigyorgok, aztán összeborzolom Mimi haját valami hülye jóindulattal, mint egy kölyökkutyának. Persze a leghalványabb kurva fogalmam sincs, Elise hogy reagálna egy lánykérésre, még ha nem is kimondottan undorodik éppen tőlem, de azért na. - Hát, Buttercup, hol találkoznak az emberek.. csak úgy belefutottam, és olyan szép volt, mint egy szabad országút. Mint Kalifornia nyáron - tudod, hogy a vesédbe kerül majd, de kell, és még az unokáidnak is mesélni fogod. Olyan, mint azokban a sztorikban a tengerészgyalogos, mikor átnéz a kocsmán, és ráfordul a haverjára, hogy haver, látod ott azt a lányt? Egyszer a feleségem lesz.
Nem mintha sok ilyen haverom lenne, nagy részük valószínűleg meg lenne győződve róla, hogy istenesen merev részeg vagyok, de nem a történeti hűség kedvéért mondtam, amit. Igazából kibaszott vicces lenne a szüleim helyzete: kitagadják egy szem fiúgyermeküket, és akkor ezzel lazán szargödörbe lökik a nevük továbbörökítésének lehetőségét, vagy ahogy általában mindig, megvonják a vállukat, és önként hajítják a pöcébe az aranyvérűséget...? Amiatt már nem kell aggódni, hogy nem lesznek unokáik, még a végén Megs mellé is kerítünk egy csinos fejőlegényt, az épp megfelel a kifinomult kvalitásainak.
- Há' hogyne lehetnél, te leszel a főfőfő koszorúslány.. majd miután megkértem szépen, tisztességesen. Tudod, térdelés, virág, valami romanticse zene, ahogy ezt illik meg kell. Nem mintha tudnám, sosem kértem még lányt: minek örülne? Minek örülnek manapság a kölykök?
Vehetnék egy kis farmot, és élnénk az amerikai álmot - miután elintéztem valahogy azt a nemzetközi körözés dolgot, de édes, cifra faszom, milyen szép és békés élet lenne az. Lehet, hogy a kedvéért még meg is tudnék ülni a seggemen, ha szépen kéri, elélnénk a fűből, esetleg valami erősebből, de semmi komoly, semmi igazán büntetendő.. Morhange papa farmja. Mondom én, nem is hangzik ez olyan szarul.
- Te Mimi, figyelj. Most komolyan: neked fontos ez az egész aranyvérűsdi? Az nem érdekel, apáék mit mondanak róla, de neked számít valamit? Férjhez akarsz menni, meg ilyenek? Mert akkor ez az egész annyira nem egyszerű, tudod.. és az még érdekel, hogy te mit gondolsz.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mimi Morhange

Mimi Morhange

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Suki Waterhouse

»
» Vas. 11 Feb. - 22:43
but you're not what you thought you were


Arra gondolok, hogy juj, azért remélem, nekem majd nem így eszembe jut egyszer csak, hogy hoppnini én akkor most férjhez megyek...! Nem mintha úgy érezném, hogy közel járok ehhez a naphoz, meg nem mintha úgy érezném, mintha ez ennyire egyszerű lenne. Még ha el is dönteném, hogy én férjhez megyek, ahhoz kéne valaki, aki mondjuk... nem is tudom... el akar venni. Minimum. Ezen felül persze nekem vannak egyéb romantikus elvárásaim is, meglepő módon például egészen olyanok, amilyeneket a bátyám vázol ezzel a "meglátni-megszeretni-jövőbe látni" forgatókönyvvel. Valljuk be, elég szürreális - de mikor érdekelt engem, ha valami szürreális...? Szerintem még kicsit el is pirulok. Letagadnám, mondanám, hogy csak most olvadok fel a kinti hideg után, de mindig is elég átlátszó voltam, átlátszó, mint a jóindulat, amire gondolatot sem szokás pazarolni.
Valami azért erősen behúzza nálam a kéziféket abban, hogy fejben máris Maurice és titokzatos menyasszonya esküvőjét tervezgetem. Nevezetesen az, hogy a jelek szerint Maurice-nak egyelőre nincs is menyasszonya! Nadehátna...!

- Te még meg sem kérted?! - kérdezem olyan felháborodással, mintha ismerném a lányt, és a nevében is kikérném (neki), hogy hát mi lenne, ha az úriembernek nem csak a szája járna, hanem tenné a dolgát, és/vagy ne lebegtetne be olyan hangzatos dolgokat, mint a "megnősülök", ezzel előre iszogatva bizonyos medvék bőrére, kissé beképzelt rátartisággal. Elégedetlenül biggyesztem le az alsó ajkam, mint akit becsaptak, mint aki most tudta meg, hogy nincs Mikulás, és bár persze még nem úszott el gondolatfelhőim között reménytelenül ez az esküvő, csak éppen kívül került egy nyújtózás távolságán. Még nem menthetetlen (meg hát, naivan feltételezem, miért ne akarna a kiszemelt lány hozzámenni az ÉN bátyámhoz?), csak várni kell rá.
Pedig annyira ránk férne már valami jó dolog.
Ahelyett, hogy akadályokat látnék, én máris arról fantáziálok, hogy ez majd összehozza a családot. Előttem van apa, aki azt mondta, nem akarja Momót otthon látni, gyakorlatilag azt közölve, hogy verjem ki a fejemből a közös karácsony gondolatát. Apa. Apa, aki a szüleink közül még mindig inkább vajra kenhető - vagy nem tudom, csak számomra az? -, és apa, aki annyi mindent megért. Összefacsarodik a szívem. Egy esküvő... egy esküvő talán jobbá tehetne mindent.
Elmosolyodom, tetszik, hogy ezt kérdezi, mintha nekem lenne fogalmam arról, milyennek kellene lennie egy lánykérésnek, mintha tudnék neki valami hasznos tanácsot adni, pedig nem tudok. De tetszik, hogy megkérdezte
- Az attól függ, milyen a lány, nem? Nem mindenki akar nagy felhajtást, ha nem illik hozzátok, minek erőltetni? Néha elég az is, ha egyszerű, de őszinte. Tudod, olyan... nem is tudom. Meghitt - ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy talán még sosem beszélgettem a bátyámmal semmiről, ami akár csak súrolta is a romantikát, és annak válfajait, ez új, egészen új, ahogy az is, hogy kikérje a véleményemet bármiről is, és menthetetlenül máris idilli képeket látok, terveket szövögetek, mert hogy húzhatta ki ez a Momo annyira a gyufát mindenkinél, amikor velem tök normális...?
- Engem nem igazán érdekel... - kissé zavartan hajtom le aztán a fejem, kevergetem a kakaót, nem tudom, hogy ez azért van, mert negyedik gyerek vagyok, velem már nem bajlódtak annyit, nem igazán voltak kötelezettségeim ezen a téren, elég volt mindig, ha jól viselkedtem, jók voltak a jegyeim, nem tettem soha semmit erőmön felül, hogy másoknál jobbnak látszódjak, vagy bizonyítsam, érdemes vagyok erre a névre. Talán ezért nem érzem a súlyát, ezért nem nyomja a vállamat, pedig látom egy csomó iskolatársamon, hogy viselik magukat, hol tartják az orrukat, de igaz az is, hogy a Hugrabugban az ilyesmi kevéssé dívik- Mindenesetre... ennek semmi közének nem kellene lennie a házassághoz, nem? - felpillantok rá, rá az egyetlen bátyámra, nem igazán tudom eldönteni, mit akart hallani, bizonytalanul hunyorgok, és most sem tudom, mire gondol vajon.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Mimi & Momo

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Mimi Morhange
» Mimi & Rhystar

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-