Maura Irma Pince

Annak, aki nem érti, minden könyv üres.

   Próbálkozni is felesleges

   
   23 év

   
  Félvér

   
  Dumbledore
   
Gyorsolvasás

   
   Mágiahasználó

   
  Keira Knightley

   
   Canonféleség

   

Mit is mondhatnák Pince-ékről? Három nő vagyunk egy lakásban, teljesen más álmokkal és gondolatokkal. Kezdjük csak anyával: Adele Pince valódi esztéta, szereti a szépet, legyen az porcelán, szőnyeg, szobrocska vagy csipke, de sosem értékelte igazán a szellemi javakat. Pocsék a konyhában, de  a Shanda & Shelymesh-ben mindenki csodájára jár a munkáinak és senkit sem érdekel, hogy még vízforralásra sem lenne képes a két kezével. Egyébiránt szeretetteljes asszony, bár néha az őrületbe kerget a fontoskodásával.
A húgom, Iris szintén szereti a szépet, de ő már nem ragad le a porcelánoknál, meg van veszve a csinos ruhákért, drága kencékért és mindenféle bájitalokért, amitől selymes lesz a bőröd és feszes a segged. Intelligens, de sajnálatos módon túlzottan felszínes, holott szerintem több is rejlik benne, mint a hiúsága.
Végül pedig édesapám, Raynard. Nagy utazó volt, bájitalokkal és különleges növényekkel foglalkozott, így sokkal kevesebbet volt itthon, mint amennyit igényeltem, ennek ellenére szépen emlékezem rá, nem is tehetnék mást, hiszen már néhány éve nincs velünk.
Családom teljes egésze Dumbledore eszméit követi, mivel semmi okunk sincs az ellenkezőjére és sem a mugliszületésűekkel, sem a muglikkal nincsen semmi bajunk az égegyadta világon.
   

Magának való vagyok, vagy legalábbis ez az, amit gyakran mondanak olyan személyekre, akik többre tartják egy jó könyv társaságát az emberékénél. Nos erre csak azt tudom mondani, hogy a Mester és Margarita soha nem fog megjegyzést tenni a kócos hajamra és azzal idegesíteni, hogy már ilyen fiatalon jókora karikák ékeskednek a szemem alatt.
Undok én? Dehogyis! Csupán nem szeretek olyanokkal beszélni,akik azt hiszik Kínában csak rizs van és selyemhernyó vagy képesek azt mondani, hogy Robinson Crusoe írta Defoe-t. És amikor rám aggatják ezt a kellemes tulajdonságot akkor többnyire mégcsak hangot sem adok rendesen a felháborodásomnak.
Komolytalan nos, ha bárki azt gondolta, hogy majd nevem betűivel kezdődő tulajdonságaimat sorolom fel, annak sajnos el kell mondjam, hogy tévedett. Édesanyám szerint komolytalan és gyerekes vagyok, amiért folyton az ablakban ülök és vagy elmélyedek egy jó könyvben, vagy éppen az embereket figyelem és az ő történeteiket próbálom kitalálni és leírni a kis füzetembe.
Alapos vagyok, akár egy jó bűnöző, mikor megszabadul a terhelő bizonyítéktól. Nem szeretem félgőzzel csinálni még a mindennapi tevékenységeimet sem. Való igaz, hogy nem sok minden tud lázbahozni, de ha már nekikezdek valaminek, azt szeretem rendesen csinálni. Gondoljunk csak bele, mi a jobb, ha fél óra múlva eheted a nyers húsod, vagy ha órák alatt de rendesen átsül az a steak? Értem én, kinek mi.
Szarkasztikus az ilyen típusú viselkedés véleményem szerint az intelligencia csalhatatlan jele. Csak gondolj bele, fogsz valami tragikusat és néhány kicsavart szójátékkal eléred, hogy mások röhögjenek rajta. Igazán jó hobbi! És mégcsak nem is ez a legzseniálisabb az egészben, hanem az, hogy néha még én is tudok nevetni a saját nyomoromon.

   

 Összesen öt perc kell és kijutok. Egy perc  alatt érek a bejárati ajtóhoz, még két perc, mire felveszem a cipőm, egy, mire a kabátom. Már a sálat tekerem a nyakam köré, mikor elvesztem a képzeletbeli játszmát.
-Te mégis hová készülsz?-kérdezi édesanyám, aki kivételesen egészen úgy néz,ki ahogy egy háziasszonynak kellene. Még kötény is van rajta, még sosem láttam ehhez hasonló ruhadarabban.
-Dolgom van-zárom rövidre a magyarázkodást és már gombolom is a kabátom beljebb.
-Merlinre! Mi dolgod lehetne?!-villantja rám szúrós szemeit. Normális esetben a legteljesebb mértékekig igazat adnék neki, de a jelenlegi helyzetet inkább a "beteg" szó tudná leírni, mivel a normálistól elég messze áll.
-Itthon kellene lenned és segítened!
Még, hogy segítenem! Felakasztanom nem kéne esetleg magamat, ha már úgyis annyira benne vagyok a kelepcében?
-Nézd, én bármit megtennék, hogy segíthessek, de inkább sétálok egyet és beülök egy kávézóba-mosolyodtam el minden jóindulatommal, amit hirtelen az arcomra tudtam koncentrálni és már nyúltam is a kilincs után.
-Viselkedhetnél esetleg felnőtt módjára is-vetette oda nekem. Ekkor elengedtem a kilincset, mert sajnálatos módon nálam már nem a bili borult ki, hanem az árnyékszék teljes tartalma erre a mondatra. Tudom én, hogy édesanyám szeret engem is és a húgomat is, meg persze az sem maradt rejtve előttem, hogy nagyon szeretné már, hogy legalább az egyik csodás gyermeke megházasodjon, de azért reméltem, hogy nem bármi áron kell ennek megtörténnie.
-Mama én folyamatosan kénytelen vagyok felnőtt módjára viselkedni-fontam karba kezeimet a mellem előtt és igyekeztem nem pofátlanul lesújtóan pislogni.
-Mégis mikor, Maura, mikor?
-Példának okáért már akkor, amikor Iris először hazajött az eljegyzés hírével és mégcsak egy kellemes kis keléskeltő rontást sem küldtem rá, sőt...le sem hánytam-vallottam be, pedig utóbbira sajnálatos módon lett volna ingerenciám. Anyám csak sóhajtott, valóban nehéz lehet hozzá szólni, ahhoz a drámához, ami már hónapok óta zajlik a lakásban.
-Rendben, de akkor legalább vedd le a védőbűbájt az almáriumról, mert abban vannak a porcelánedények és az ezüst étkészlet is.
Na erre aztán végképp olyan arcot vágtam, mint, akinek épp most tüsszentett bele egy sárkány a levesébe.
-Megőrültél? Abban vannak apa saját kézzel rajzolt könyvei!
-Megesküszöm, hogy nem nyúlunk a könyvekhez.
Tulajdonképpen mindegy volt, csak mehessek. Nonverbálisan megoldottam a problémát és már száguldottam is kifele, nehogy véletlen összefussak...
-Maura!
Imádkozhatnék, de semmit sem segítene, mivel itt áll előttem a volt vőlegényem, aki történetes a sógorom lesz hamarost, ha nem vigyázok.
-Tristan-biccentettem zavarodottan, de hamar rájöttem mi is, amit mindenképp el szeretnék mondani neki.
-Tudod, miért jó, hogy Iris-szel csal ketten vagyunk testvérek-kivártam, teljes egy perce, a marcona férfi pedig csak bámult rám- mert így már nem fogod tudni megcsalni a húgával.
Ez volt a végszavam és már siettem is ki az utcából, szükségem volt levegőre, de legfőképp távolságra ettől az egésztől és a családomtól.