Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

karaoke EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

karaoke EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

karaoke EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

karaoke EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

karaoke EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

karaoke EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

karaoke EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

karaoke EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

karaoke EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 36 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 36 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Brutus Wellington

Brutus Wellington

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann

»
» Kedd 5 Dec. - 13:30

Tulajdonképpen nem járok egyedül ilyen helyekre, mert nem szeretem ha bárki azt hiszi rólam, hogy lúzer vagyok - ja az igazság nagyon tud fájni - akinek nincsenek barátai és egyedül jár inni. Igazából nem járok egyedül inni, általában elrángatom Catet vagy addig könyörgöm valamelyik tagnak amíg rá nem bólintanak egy közös sörözésre. De most csak sétálgattam London külvárosában és Dorcasra gondoltam - mint úgy általában -, hogy vajon alszik-e már, vagy vajon gondol-e rám, amit azért senkinek nem vallanék be, mert milyen gáz már azon filozofálni, hogy a csaj akiért oda vagy akar-e téged?
Benyitok, mert muszáj innom valamit. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért de egyszerűen muszáj. Kell valami aminek van alkoholtartalma, és képes egy kicsit megszédítsen, hogy aztán tántorogjak hazafele és ne Dorcasra gondoljak. Mert semmi értelme, van neki jobb dolga is, mint az én gondolataimban szerepelni.
Bent szokatlanul nagy a tömeg, vissza is akarok lépni, csakhát ez biztos valami híres kocsma, mert hátulról tolnak befele, esélyem sincsen a menekülésre, és én már meg is bántam, hogy egyáltalán nekivágtam az éjszakának, miért nem maradtam otthon?
De ha már itt vagyok iszom valamit, kérek egy sört, és a pultnak támaszkodom, onnan nézem a színpadot ahol részeg emberek próbálnak előadni valami jó számot extra pocsék hanggal. Még fel is nevetek olyan kicseszettül hamis, és azért megfogadom, hogy a sör után lelépek.
Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, mert miután a pár lelép a színpadról felmegy egy magas faszi, kreol bőrrel, és eszembe jut, hogy milyen fényesen csillog a szeme és hogy mennyire sok fülbevalót visel - biztosan roma - és beleszédülök a sok kendőjébe, és tetszik, tetszik a hangstílusa meg ahogy viccelődik. Egészen szórakoztat. Egészen jól érzem magamat addig amíg rám nem mutat.
- A következő párosunk legyen itt elől piros pólóban, meg a srác ott a sörös korsóval!-
Bassza meg!
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Andromeda D. Black

Andromeda D. Black

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
52
▽ Avatar :
Luma Grothe

»
» Szer. 6 Dec. - 20:08
Én tényleg nem járok egyedül ilyen helyekre.
Legyünk őszinték, társasággal sem igazán, mert az én állítólagos társaságaim nem járnak ilyen helyekre, a nem állítólagos társaságommal meg legalább olyan óvatosan jövök-megyek, mint ahogy most Teddel jövök-megyek. Ahogy egyre többen lesznek itt, annál kevesebb viszont az értelme az egésznek. Fél szavát nem hallom szinte annyit sem, és bár egy lopott csók többet ér minden szónál, voltaképpen csak fáj minden, amit nem mondunk ki. Hely és idő híján, nem is azért, mert ez egy egyre hangosabb kocsma, egyre többen vannak, egyre inkább elveszettnek érzem magam, még úgy is, hogy Tedbe kapaszkodom, és végül már csak az okos döntés marad: áldoztunk a titkos egy óra oltárán, fel kell állni, és távozni kell, most előbb ő, majd én.
Nézem, ahogy távolodik a sötétkék pulóver, végül már csak a fejére csúsztatott csuklya magasodik a pult-közeli dulakodás fölé, és minden lépésével mintha távolabbra vinné a szívem. Mintha ezzel émelygés járna, könnyű szédülés, ujjbegyi bizsergés, talán arra igyekszik kiszökni belőlem minden vér, míg a szék háttámláját markolom.
Minden haszontalannak tűnik.
Tovább ácsorgok, mint ami ildomos, legalábbis annak fényében, hogy csak hárman akarják kihúzni alólam azt a hülye széket, bámulok bele az arctalan tömegbe, leküzdöm az ingert arra, hogy kikérjek egy sherryt, de végül átvetem a vállamon a táskámat, és elindulok kifele.
Brutus meghökkent arca olyan élesen rajzolódik ki a semmiből egyszer csak, ahogy felnézek a saját cipőimről, mintha minimum útjelző tábla lenne a kifele vezető utamon. Útjelző tábla, csak a rossz irányba mutat. Nem engem néz, a színpadot, lassan tolódnak a helyére a darabkák a fejemben, zajból, alkoholszagból, test-melegből építkezik az este, ő a srác, a sörös korsóval, invitáló, sürgető mozdulatokat tesznek felé, engem pedig szórakoztat az arckifejezése. Talán észrevétlenül lépek mellé, hátulról nyúlok hozzá, a tenyerem szelíden a laposkájának simul, és aprót, noszogatót lökök rajta előre - Hé, várnak, hát nem hallod?
Talán ma én is inkább sört kérek. És csupa cinkos villanással somolygok rá.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Brutus Wellington

Brutus Wellington

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann

»
» Hétf. 29 Jan. - 11:07

Fal fehér leszek, s csak bámulok magam elé, meg a fickóra, aki meg engem néz, s vele együtt majdnem minden szempár rám szegeződik, s az egésszel semmit sem tudok kezdeni, csak azt kívánom bárcsak haza mentem volna, bárcsak ne vonzott volna ennyire egy korsó sör, s bárcsak, bárcsak egyszer az életben nem a gondolataimat követtem volna.
Szeretnék kihátrálni a helyzetből, szeretnék csak úgy megsemmisülni, el hoppanálni, eltűnni, elszublimálni vagy láthatatlanná válni.
Csak hápogni tudok egy sort, s bambán bámulni, még a víz is lever, s tényleg azt kívánom, bárcsak meg se születtem volna.
Sohasem volt az én asztalom a szereplés, mármint mindig is az voltam aki jól érzi magát az ismeretlenség köntösében, s nem vágyik az ismertséggel járó ruhákba. Ez mind kívül esik a komfortzónámból, s biztosan nem most akarok ezzel kísérletezni, pedig tudom, hogyha Dorcas itt lenne, lelkendezne s azon sajnálkozna, hogy miért nem őt választották ki, hiszen ő annyira de annyira szeretett volna karaokezni.
Nyelek egy nagyot, észre sem vettem, hogy pár másodperc alatt milyen meleg lett, s mennyire kiszárad a torkom.
Valaki meglök, s bambán siklik a tagra a szemem, majd reménnyel csillan fel.
- Ments meg! -
Tátogom Meda felé, s mielőtt a keze eltűnhetne, én óvatosan megragadom, s asört húzóra legurítva kezdem el magammal húzni, még akkor is ha ellenkezik.
- Bocs haver, de a kis hölgy nagyon imádja ezt a dalt, a kedvence.. szóval nem bánnád, ha esetleg, n vele?
-

Krákogok. Ha már egyszer le kell járatnom magamat vagy ötven előtt, legalább olyannal tegyem akit ismerek. És Medát pont ismerem.
Kapunk egy mikrofont, s a rögtönzött színpadra fel kell másznunk, én pedig ha lehet még kínosabban érzem magamat.
- Bocs Meda, tényleg.. -
Bűnbánóan pillantok rá, s nem is akarok félrenézni, hiszen a jelenléte megnyugtat.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Andromeda D. Black

Andromeda D. Black

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
52
▽ Avatar :
Luma Grothe

»
» Hétf. 29 Jan. - 20:24
Ó-ó.
Nyilvánvalóan rosszul mértem fel a helyzetet, és nyilvánvalóan rosszul gondoltam, hogy Brutusnak van kedve kiállni egy kocsma elé énekelni. Persze, igaz lenne az is, hogy nem is igazán mértem fel a helyzetet, csak megláttam, itt van, alkohol van nála, kiszúrják, a színpad felé bámul, egyszerűnek tűnik, mint az egyszer egy, de a világon a legtöbb dolog egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek lennie kéne.
Átragad rám a kétségbeesése, talán az érintésével villan át belém, talán csak túl egyértelmű az a néma tátogás, amit az azonnal menekülni vágyódó tekintetem regisztrál, és csak halkan nyögök fel, bizonyára a tömeg monoton zsivajába veszik az, hogy: - Jaj, ne…
Igen. Ez a verzió egyáltalán nem jutott eszembe.
Persze azért nincs szívem eltépni a kezemet Brutus ujjai közül, persze azért nincs szívem megpróbálni azonnal magára hagyni, persze mindezért csak megyek utána, a színpadon találom magam, és ha azt hiszi, én kevésbé kétségbeesetten fogok visszanézni rá, akkor nagyon-nagyon-nagyon nagyot téved, ugyanis van itt egy olyan tényező, amivel kapcsolatban meg ő nem mérte fel megfelelően a helyzetet.
- D-d-de, Brutus…? Nekem fogalmam sincs erről a dalról.
Mondjuk, késő bánat, mert a zene felcsendül, és én nem nézek rá szemrehányóan, nem vagyok dühös, én tényleg nem, és hát kínos, persze, de legalább nem ismerek én itt senkit. Brutus Wellingtonon kívül. De neki  meg legalább annyira kínos, mint nekem. Vagy kínosabb. Mert ha ismeri a dalt, bizony, neki muszáj legalább annyira énekelnie, hogy én egy erőltetett mosollyal az arcomon csak… nem is tudom. Dúdolok hozzá halkan? Rázom az ujjaimat? Bármi, ami miatt nem fognak paradicsommal megdobálni? Vajon ilyen helyeken ez reális félelem?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Brutus Wellington

Brutus Wellington

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann

»
» Szer. 21 Feb. - 12:27

A tömeg ránk bámul, s a tömeg nem csupán egy tucatnyi ember akik alkoholtól részegek, nyilvánvalóan, sokkal többen vannak, mint egy tucat, s most el kellene kezdenem számolgatni, a számolás általában megnyugtat, de Meda úgy áll mellettem, mintha a halálos ítéletét hallaná, s nem értené meg, miért kapja. Talán fél, s vele félek együtt. Szeretnék eggyé válni vele, bekúszni a bőre alá, hogy menedéket lelhessek.
Nyelek egyet, az ádámcsutkám szárazon szánt végig, szinte érzem ahogy le majd fel mozdul. Le akarok lépni, el akarok tűnni, hiszen nem tudok énekelni. S ez csak most villan be igazán, most esik le, s a gyomrom beleremeg, Nem szoktam énekelni, vagy ha szoktam is, mindig a zuhany alatt teszem egyedül, magányosan, talán csak Philip hallja, de ő sem nagyon, vagy csak nem akarja hallani.
Ebben a pillanatban, s az elkövetkezőkben is teljesen elképzelhetetlen, hogy én énekelni kezdjek ennyi ember előtt, s Medát nézem, tőle várom a megoldást.
A zene felcsendül, s én rémülten nézek a lányra, reménykedve, hogy képes bármit is tenni.
A hangja alig jut el hozzám, s csak le hunyom a szememet. Erőt kell vennem rajtam, hiszen nem hagyhatom hogy egy olyan lányt, mint Meda Black bárki is lefújogjon a színpadról.
- Akkor.. akkor.. táncolj.. én majd.. éneklek.. -
Átkozom s egyben áldom a pillanatot, hogy a szüleim órákig hallgatják a számot, s a fülembe verték a dallamot, s a szöveget is. A ritmus nem idegen, de az éneklés annál inkább. A hangom túl mély, s túlzottan rezeg.
- You are my angel, my darling angel.. -
A föld alá kívánom magamat, s Medát magammal együtt vinném. A szemmel sürgetem, táncoljon.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Andromeda D. Black

Andromeda D. Black

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
52
▽ Avatar :
Luma Grothe

»
» Szomb. 3 Márc. - 15:55
Természetemből fakadóan, sőt, ösztönből kerülöm az ilyen helyzeteket. Biztosan ismernem kéne ezt a dalt – valahogy ezt szúrom le mindenki, sőt, a félelmen túl valahol még Brutus tekintetéből is, és ha hiányosságomat bevallanám a ma este itt összegyűlt tömegnek, biztos bolondnak néznének. És biztos kérdéseket vetnének fel, a muglik között való rejtőzködésem pont csak addig tart, amíg nem vesznek észre túlságosan, csak annyira, hogy kiszolgáljanak, ha sherryt kérek, csak annyira, hogy esetleg nekem ütközzenek a pultnál, csak annyira, amennyire valakinek esetleg megakad rajtam a szeme, de ne próbáljanak meg velem igazán beszélgetni, vagy veszélyesen szembetűnő lesz, mennyire nem tartozom ide.
Általában ez nem zavar, most mégis úgy érzem magam, mint akit hirtelen mindenki leleplezett, pedig ez bizonyára nincs így. Kapaszkodom Brutusba, mintha mindketten minimum az ítéletet várnánk arról, összedől-e a világunk, vagy csak egy kis kellemetlenségben lesz részünk, esetlenül bólogatok a kérésére, hát, táncolni végül is tudok, bár valljuk be, én nem egy rádió mellett nőttem fel, ahol pop dalokat dúdolgathattam volna, vagy rázhattam volna, engem zongorázni tanítottak, és keringőzni, mintha lenne annak bármi haszna is abban az életben, amit mostanában tervezek magamnak.
A dal mindettől függetlenül menthetetlenül elindul, még mindig nem ismerős, nem tudom, mivel bátoríthatnám Brutust, hogy két fokkal mondjuk hallhatóbban énekeljen, pedig én biztosan nem fogok ítélkezni, ha béna. Hát csak megpróbálok mosolyogni, és megpróbálok „lötyögni”, úgy, ahogy manapság szokás, pedig fogalmam sincs arról, ilyen helyeken mi szokás azon túl, hogy félrenézz, ha nem vagy kíváncsi mások dolgára, és általában nem vagyunk kíváncsiak. Lötyögök és mosolygok hát, harmadjára már megpróbálkozom azzal is, hogy megtámogassam Brutus refrénjét, ami remélem, az utolsó lesz, milyen bután kedves egy dal, nem igaz? És végül nem hagyunk mély nyomokat senkiben, van aki kifejez valami lanyha tetszést, a taps azért elmarad, és beszélgetésbe veszik, hogy a nagy sietségben (csak le innen…!), majd' leesek a kis pódiumról Brutust is magammal rántva.
Pipacspirosnak érzem magam. És szomjasnak - Igazán nem tudom, hogy szerencséd, amiért erre jártam, vagy rosszabbul nem is járhattál volna…
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Brutus Wellington

Brutus Wellington

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann

»
» Kedd 6 Márc. - 20:17

Az egész borzalmasan szánalmas és még jobban zavarba ejtő, biztosan ciki , s ha lehetne én most föld alá szeretnék süllyedni és örökre ott is maradni, mert ott is minden ezerszer jobb lehet, mint itt, itt a színpadon ahol a szemembe süt az erős fény, ahol több tucat szempár szegeződik ránk kétkedve, s ha a fény nem takarna el előlem semmit, akkor egészen biztosan nem tudnék egy szót se kinyögni, mert hát ez az egész nyögésnek hangzik, mintsem éneklésnek, mert habár ha mernék énekelni akkor sem lenne jó hangom, így borzalmasabbnak hangzik, de azért elnyekergek valamit, egy kicsit hangosabban, mert hát én sem hallom a saját hangomat, és nem hagyhatom, hogy Meda is velem alázódjon meg, így hát ügyetlenkedve próbálom megtartani a ritmust és visszaidézni a dalszöveget, ő meg itt lötyög előttem, és hát biztos vagyok benne, hogy meg kell tanítanom táncolni, mert hát ez így borzalmas, borzalmasabb, mint az én hangom, s ebben a pillanatban ezerszer akarnék egy táncverseny közepén lenni, mint itt. Na nem azt akarom ezzel mondani, hogy táncoslábú vagyok, hiszen nem tudok salsázni, de még csak rockyzni sem, de azért tudnék elmozogni egy hasonló pubban úgy, hogy ne nézzenek ki a helyről, és most kérlek ne akard, hogy elmeséljem honnan van ezen csodás képességem.
Hosszú óráknak tűnő percek múlva véget ér a szám, s én olyan gyorsan suhanok le, amilyen gyorsan ez lehetséges, persze veled együtt, le is segítelek a pódiumról, s egy hátsó sarokba húzlak, mert hát bocsánatot is kell kérnem, hogy belerángattalak ebbe.
- Ne haragudj.. nem akartalak, csak te voltál az egyetlen biztos pont az életemben! -
Lebiggyesztem az ajkamat egy egészen kicsit, s kérek a pultostól magunknak valamit, vodka szódát, s remélem ebből tudod, mármint nem az italból, hogy szerencsém volt amiért itt voltál, mert egyedül sohasem ment volna ez az egész.
- Egyedül vagy? -
Összeráncolom a szemöldökömet úgy próbálom felidézni, hogy láttalak-e valakivel.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Andromeda D. Black

Andromeda D. Black

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
52
▽ Avatar :
Luma Grothe

»
» Pént. 9 Márc. - 19:54
Pipacspiros vagyok, de hirtelen elnevetem magam – szeliden, halkan, mások ilyenkor talán hangosan, csürhében, visítva nevetnek, mert egységben az erő, a tömegben el lehet veszni, egymásba lehet kapaszkodni, és még ha kínos is volt, utólag már nyilván nem annyira kínos. Én még sosem csináltam ilyet, és még soha nem éreztem ezt, ahogy azt sem, hogy el tudok veszni a tömegben, mert csak a statisztikában hiszek, a nagy számok törvényében, hogy ilyen helyeken majd nem szúrnak ki, mégis mindig rettegek egy kicsit, hogy valami baj lesz, le fogok bukni, akármi történhet. Most hirtelen mégis érezni kezdem, hogy utólag annyira már nem is kínos - Borzalmas volt, igazán. De semmi baj. Igazából… hát, igazából egész vicces is volt – és komolyan gondolom, ezért nevetek rád, meg mert kedves arcod van, mindig ezt gondoltam, kedves, és kicsit olyan elhagyatott, vagy csak azért tartalak titeket mind kedvesnek, mert befogadtatok, még ha nem is szó nélkül, nem is gyanakvás nélkül, de befogadtatok, és ezzel nagyon sok minden megváltozott körülöttem.
És ha élveztem ezt az egészet, tudom miért élveztem – mert a pillanatnyi kín, a tökéletes zavar, a pulzálva csobogó adrenalin arra a három percre, amíg a dal tartott, elfeledtette velem ki vagyok, hol vagyok, miért vagyok, nem gondoltam Tedre, arra a sok bajra, amit magamat is beleértve annyi mindenki fejére hozhatok, vagy Merlinre, nem gondoltam arra, hogy a családom egészen kitérne a hitéből, ha farmernadrágban látna. Bizony.
Elveszem az egyik poharat, hálásan szippantok belőle, az arcom vidám, aztán a mosolyom lassított felvételben fakul ki, és merengésre vált. Nem tudom, mit kellene válaszolnom neked. Soha senkinek sem beszéltem Tedről, mert így a legegyszerűbb, de ha azt vesszük, veled sokkal nagyobb titkokat is őrzünk annál, hogy én kivel, vagy kivel nem találkozgatom London közepén egy teljesen átlagos kocsmában, de legalábbis egy olyan kocsmában, ahol nekem aztán semmi keresnivalóm. Lehet, hogy halványan elpirulok - Találkozóm volt valakivel – szinte úgy mondom, mintha inkább kérdezném, de aztán csak vállat vonva folytatom, mintha nem számítana, pedig jézusom, mi számítana, ha nem ez…? - De már egyedül vagyok. Te?
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Brutus Wellington

Brutus Wellington

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann

»
» Szomb. 10 Márc. - 17:52

Felnevetek, de csak azért mert szerintem egyáltalán nem volt vicces, ezerszer inkább kínosabb, de azt hiszem megkönnyebbülök, hogy szerinte vicces volt, még akkor is ha tudom, hogy ez az állítás hazugság, valószínűleg csak a saját helyzetünkön akar enyhíteni, mert hát ez azért borzalmasan kínos volt, s nem is csodálom, hogy Meda olyan vörös, még talán én is elvörösödnék, hogyha menne, de belőlem általában minden szín kifut, s a szeplőim olyankor igazán kiütköznek az arcomon. Utálom a szeplőimet, s utálom, hogy nyáron sokkal jobban látszanak, pedig itt nem süt annyira a Nap, ők megelégednek az egyhetes spanyol nyaralással, meg a nagyiékkal történő görög kiruccanással. Úgyhogy én most el tudom magamat képzelni: falfehéren, világító pöttyökkel az arcomon. Borzalmas.......
- Hát.. akkor örülök, hogy te legalább ilyen viccesnek érezted.. én úgy kívántam bárcsak elásnának inkább! -
Most már megnyugodva sóhajtok, mert hát végül is elmúlt, már nem néznek minket, elfelejtenek, s valószínűleg majd csak futó morajlásként jutunk majd eszükbe: az a béna csaj meg srác. De a magam részéről én megelégszem ezzel.
Nem értem Medát, mármint olyan hirtelen sápult el, és fagyott a mosoly le az arcáról, hogy azt feltételezem, nem volt kellemes a találkozója, eszembe sem jut, hogy szerinte ez kínos, mármint mi fiatalok folyton találkozunk valakivel, és hát nem bűn az ha összefut ezzel-azzal, ezerszer borzalmasabb belegondolnom abba, hogy Doe fut össze egy csomó mindenkivel, mert hát ő aztán olyan nyílt, hogy..
a gondolatmenetet inkább be sem fejezem, Medát nézem, és próbálom megfejteni: sikertelenül.
- Én egyedül jöttem. Csak inni akartam egyet, aztán hazamenni. Csak egy nehéz nap utáni sörnek kellett volna lennie, aztán.. nézd meg mi sült ki belőle.. -
Mosolyogva rántom meg a vállamat és kortyolok.
- Baj van? Olyan rossz kedvű lettél hirtelen... mondtam valami rosszat?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Andromeda D. Black

Andromeda D. Black

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
52
▽ Avatar :
Luma Grothe

»
» Vas. 11 Márc. - 17:16
- Azért szabad örülnöm, amiért nem ástak el sem téged, sem engem? - teszem fel a kérdést, somolygássá szelídül a nevetésem, és én tényleg örülök. Örülök annak, hogy még itt vagy, hogy még itt vagyok, legalábbis itt és most egy pillanatig egészen egyszerűnek, egészen normálisnak tűnik minden, mintha a kocsma egy időből, térből kizökkent buborék lenne, ahol minden könnyű. Legalábbis könnyebb, mint a valóság, az én valóságom, a te valóságod...
Szinte meg is feledkezem, és meg is tudnék feledkezni róla, ha nem kérdeznéd azt, amit, mert ettől máris eszembe jut, miért jöttem ide egyáltalán, miért voltam még itt, amikor te is. Ha ez egy egyszerű és szép világ lenne, ma valószínűleg nem találkoztunk volna. Egy egyszerű és szép világban Teddel együtt távoztam volna, amikor talán még a pultot támasztottad, és csak a hátadon siklott volna keresztül a tekintetem, vagy feléd sem néztem volna, mert a pillantásom Ted arcélébe fúródott volna, és nem törődtem volna senki mással, kifele menet. Vagy eleve... egy egyszerű és szép világban nem pont ilyen helyekre szervezném a randevúimat.
De a mi világunk sem nem egyszerű, sem nem szép.
Épp felszabadul két szék egymás mellett a pultnál, talán nem a legjobb hely bármiféle beszélgetésre is, mégis finoman megszorítom az alkarodat, ahogy pár lépés erejéig arra húzlak magammal, de aztán elengedlek, mégsem foglak arra kényszeríteni, hogy leülj, ha nem akarsz.
- Nem, nem, te nem, dehogyis! - hevesen rázom a fejemet, de én könnyedén felcsusszanok az egyik székre, nincs kedvem ácsorogva diskurálni, pláne nem ilyesmiről, még a gondolattól is remeg a lábam, ami abszolút nevetséges, mégsem tudok mit tenni ellene - Csak... - leteszem a poharam, hosszan kifújom a levegőt, tanakodva fürkészem az arcod, mintha tőled várnám a választ. A választ arra a kérdésre, miért érzem úgy, hogy jól esne elmondanom neked azt, amit még soha senkinek sem mondtam el. Talán azért, mert én is csak ember vagyok, és mint minden embert, előbb-utóbb fel akarnak őrölni a saját titkaim - Brutus... tudtad, hogy nekem van valakim? - azért én biztosan nem lennék én, ha nem a kerülőutat választanám.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Brutus Wellington

Brutus Wellington

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann

»
» Kedd 13 Márc. - 6:38

Csak mosolyogva rántom meg a vállamat, át hogyne örülhetnél? Annak örülsz igazán aminek éppenséggel szeretnél, és én is annak aminek én szeretnék, s lehet, hogy valahol igazad is van, jobb, hogy nem ástak minket el, mert ha azt bárki megtette volna az a borzalmas előadásunk miatt lett volna, és én így jobban belegondolva nem akarom, hogy velem együtt ássanak el téged is, na persze nem azért mert nem szívesen osztozkodom veled egy sírhelyen vagy gödörben.. hanem inkább azért, mert sajnálom, hogy téged is el kellene ásni miattam. Bonyolult egy gondolatmenet.
Kortyolok az italból, vagyis kortyolnék, de az ujjaid hirtelenjében fonódnak a csuklóm közé, én pedig annyira meglepődöm, mert hogy ezelőtt még sosem értünk egymáshoz, és csak most tudatosul bennem ez az egész dolog, mármint hogy ez az első olyan nap amikor nem csak azért beszélünk egymással mert meg akarjuk váltani a világot.
Szó nélkül követlek, nézem ahogy felmászol a székre, és én is hasonlóképpen teszek, s ültömben feléd fordulok, végre kortyolok az italból, majd a pultra helyezem, és a mutatóujjammal a peremén játszom.
Aztán ahogy kérdezel valamit, és a kérdést olyan furcsa hangsúllyal teszed föl, rád bámulok, kissé megütközve, kissé értetlenül.
- Én.. hát.. nem igazán gondolkoztam ezen, hogy van-e valakid.. mármint nem azért mert nem tartalak csinosnak, mert hát amúgy nagyon csinos vagy... csak sosem jutott eszembe, hogy érted... -
És ebben a pillanatba arra merek következtetni, hogy te mégsem azért kérdezted ezt, mert rád nyomultam, szóval inkább zavartan elkapom rólad a tekintetemet.
- De örülök neki, hogy van valakid. Nekem is van valakim. -
Basszus, hogy lehetek ilyen gáz?
- De mintha te nem teljesen örülnél annak, hogy van valakid... -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Andromeda D. Black

Andromeda D. Black

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
52
▽ Avatar :
Luma Grothe

»
» Pént. 16 Márc. - 10:44
Majdnem zavarba jövök attól, ahogy te zavarba jössz. De persze, én nem ezt akartam, nem ezért kérdeztem, mégis tetszik, hogy valakit zavarba tudok hozni anélkül, hogy próbálkoznék. Az ilyesmi azért igenis jól esik szerintem minden lánynak... de olyan lányoknak különösen, akik olyan házban nőnek fel, ahol a férfi ereje szent és sérthetetlen, a nő méltósága csak alsóbbrendű lehet, ahol nincs más dolgunk, mint csinosnak és zavarbaejtőnek lenni, de tulajdonképpen sosem hozunk zavarba senkit, csak minket hoznak zavarba, a méricskélő tekintetek, melyeknek egyik gazdája majd biztosan feleségül akar venni minket. Nekünk pedig gondolkodás nélkül igent kell mondanunk - vagy még azt sem, mert mondhatnak helyettünk igent a szüleink.
Csoda, mennyi boldogtalan feleséget ismerek? Aligha. Csoda, hogy én nem akarok ilyen lenni? Kétlem. Van ráció abban, hogy talán pont ezért tartok most ott ahol? Inkább nem is felelnék.
- Ne haragudj. Nem akartalak zavarba hozni - mondom könnyed, rövid mosollyal, elkapom rólad a pillantásom, hogy ne érezd magad mellettem furcsán, mert azt nem szeretném. Talán nem vagyunk barátok, a szó szótári értelmében, inkább "csak" szövetségesek, én mégis szeretek rátok a barátaimként gondolni. Azért idegen kicsit annak koncepciója, milyen könnyű azt mondani, "a barátokkal megosztunk mindent". Ha mindent meg akarnék osztani valakivel, azt sem tudom, hol kellene kezdenem.
Mégis visszanézek rád, valahogy örülök annak, hogy "neked is van valakid", ahogy esetlenül fogalmazunk mindketten, nehéz a beismerés, hogy igenis szüksége van mindenkinek "valakire", de attól még nem lesz kevésbé igaz - Csak azért kérdeztem, mert kíváncsi voltam, mennyire voltam ügyes - mondom aztán, ilyenkor mindig van bennem egy kis keserűség, igazad van, boldog és boldogtalan vagyok tőle egyszerre, mert a dolog egyszerre tökéletes és menthetetlenül reménytelen. És ez csak egy ideig romantikus, aztán egyszerűen csak... nehéz. Nehéz és fájdalmas - Ha ügyes voltam, nem tud róla senki. Örülök neki, de jobban örülnék, ha nem titokban, egy ócska kocsmában találkozhatnánk csak, mindkettőnk érdekében. Remélem, neked nincsenek ilyen problémáid.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Brutus Wellington

Brutus Wellington

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Andrew Westermann

»
» Szer. 18 Júl. - 8:03

Kényszeredetten elmosolyodom egy pillanatra és elkapom rólad a szememet, inkább elbámulok a vállad fölött, sebtében keresek egy kapaszkodót, akit aztán nézni kezdhetek amíg elsiklik ez a zavartság, ez az enyhe pirosság, s mire a szívem valamelyest lenyugszik, addigra már el is felejtem, hogy mi miatt is jöttem igazán zavarba. Mármint leszámítva a tényt, hogy mire vettelek rá, na mert amiatt az ember tényleg a zavarban érezheti magát. Nem semmi egy egész embersereg előtt lejáratni magát, aztán félrevonulni és italozni, mintha semmi sem történt volna.
Visszaemelem rád a pillantásomat, és nemcsak azért mert kínos lenne úgy beszélgetni hogy közben a hátad mögé pislogok, mintha valakivel épen szemeznék, hanem mert szeretném rajtad végigfuttatni a tekintetemet újra, Mindig is olyan kellemes látványt nyújtasz, van benned valami megnyugtató, megnyugtatóan összeillő, s beléd nem csak maga az ember képes belenyugodni, hanem a szem is képes olyan simán végigsiklani a testeden, hogy ne akadjon bele semmibe.
- Ügyes?-
Vonom fel értetlenkedve a szemöldökömet, s próbálom összerakni az elém vetett kirakós darabjait, hogy pillanatok múlva majdhogynem felcsillanjon a szemem, és láthasd rajtam, hogy én akkor most bizony rájöttem valamire.
- Idősebb nálad? -
Hirtelenjében csak erre tudok gondolni, csak ezért titkolhattad. Evégre fiatal vagy, mit szólna hozzá bárki is ha egy harminc éves férfival mutatkoznál? Az emberek többségének nyilván meg lenne rólad a véleménye, pláne azokban a körökben amikben te mozogsz.Borzalmas lehet, hogy minden lépésedet sokkal azelőtt meg kell fontolnod, hogy meglépnéd.
- Sajnálom, hogy titkolnod kell. Ez nem szép, hogy be kell zárnod ide a boldogságodat. -
Rázom meg a fejemet.
- Nem, nekem nem kell titkolóznom, vagyis már nem kell.. a barátai egy jó ideig nem tudták a dolgot. -
De legyintek is, hogy érezd igazán nem is az én kapcsolatomról kellene beszélni.
- Tudok segíteni valahogyan Meda? -
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Andromeda D. Black

Andromeda D. Black

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
52
▽ Avatar :
Luma Grothe

»
» Szomb. 28 Júl. - 9:27
Igazság szerint fáradtnak érzem magam. Csak fáradtnak mostanában, ilyen egyszerű prózaisággal, mert azelőtt sosem volt ilyen nehéz. A Roxfort megvédett a maga módján, megtartotta a titkomat, és sokkal kevesebben voltak körülöttem, akik elől muszáj volt titkolóznom, akiknek muszáj volt hazudnom. De az iskolából kikerülve észrevétlen csúsztam vissza a Black család szent és sérthetetlen valóságába, ahol minden gondolatom bűnös, bűnös, mint a teremtés maga, és ha tudnák akár csak egyetlen ébredés utáni gondolatomat talán tüzes vassal próbálnák meg kiüldözni a "démonokat" a fejemből, a szívemből, az álmaimból, akkor felkoncolnák akár a lelkemet, akár a testemet, ha valaki azt mondaná nekik, vagy csak elhinnék, hogy létezik számomra megváltás...
Egyszerűen csak fárasztó ez a játék, ez az állandó bújócska, az állandó tervezés, és a hátam mögé lesegetés, a maga módján a veled való megszégyenülés ártatlanul felszabadító volt, ezért tudok olyan könnyen nevetni rajta, mintha nem is érezném kínosnak. Kínos ugyan, de nem olyan vészes. Ebbe még nem halhatunk bele. A titkaimba bármikor bele tudnék halni.
Tetszik ez az ártatlanság, ami eszedbe jut, vagy ami talán te magad vagy, ábrándos mosollyal figyellek, ahogy óvatosan megrázom a fejemet. Nem, nem idősebb. Bárcsak idősebb lenne! - gondolhatnám meggondolatlanul, de persze, nem hiszem, hogy a kor nálunk igazán döntő lenne, amíg valaki megfelelő származású, ha nem az, akkor oly mindegy, igen, talán rosszabb is lehetne ez az egész, ha Ted nem csak nem megfelelő származású lenne, hanem sokkal idősebb. De azért így sem egyszerű - Nem, nem az - végül lemondóvá szelidül az ajkaim pillanatnyi felfelé ívelése - Mugliszületésű - nem mindegy most már? Hirtelen mindegynek érzem. Mindegynek mindent és mindenkit, mert mint mostanában oly gyakran, most is azért (is) érzem magam fáradtnak, mert úgy érzem, ezt én nem tudom tovább csinálni.
- Nevetséges, nem? Hogy ilyesmi miatt kell aggódnunk - meglötykölöm a poharam tartalmát, ezúttal nem is nézek rád, valamiért úgy érzem, letétbe helyezhetem nálad ezt a titkot nyugodtan, de mégsem vagyok felkészülve arra, hogy esetleg gyengeségnek gondold a hangomban a keserűséget, hogy arra gondolj, csak én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy kiálljak a saját boldogságomért.
De épp ez a baj. Nem vagyok már benne biztos, hogy tudok így boldog lenni. Nem csak a saját életemet, a saját családomat kockáztatom, de Ted életét is, aki mintha úgy érezné, miattam kell belemennie ebbe a keresztes hadjáratba, de én nem vagyok benne biztos, hogy tudom cipelni ezt a keresztet... fáradttá lesz benned a mosolyom, amikor végül rád nézek - Köszönöm, Brutus. De nem.. Azt hiszem, nekem kell eldöntenem, meddig szabad a tűzzel játszani.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

karaoke

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-