Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Rönkház a tölgyesben
Today at 15:29
• • • • • • • • • • • • • •
Dawn Colton
Random partner
Today at 9:38
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Leo & Moira, szép dolog a házasélet, na meg a terhesség
Today at 1:55
• • • • • • • • • • • • • •
Moira G. McGonagall
Kapcsolat kereső
Yesterday at 22:37
• • • • • • • • • • • • • •
Lemon Drake
Szemed kékje olyan, mint a legmélyebb tavak vize..
Yesterday at 22:32
• • • • • • • • • • • • • •
Lemon Drake
Wake at dawn with a winged heart
Yesterday at 22:12
• • • • • • • • • • • • • •
Lemon Drake
Nyilván tartok
Yesterday at 21:06
• • • • • • • • • • • • • •
Rose Briar Drake
Lucifer kötélgyűrűje
Yesterday at 20:41
• • • • • • • • • • • • • •
Rose Briar Drake
But shun that house in New Orleans they call The Rising Sun
Yesterday at 20:13
• • • • • • • • • • • • • •
Petunia Evans
Avatar foglaló
Yesterday at 20:13
• • • • • • • • • • • • • •
Sebastian Addington
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (53 fő) Vas. 25 Nov. - 16:49-kor volt itt.


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
23
Értékelés :
8
▽ Avatar :
Guillaume Gallienne

» Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
» Szer. 13 Jún. - 22:12

Belerázkódik a vállam a válaszodba. Nem akarod, de mégsem tiltakoztál ellene, most sem teszed. Ahogy semmi ellen. Sportot űzöl abból, hogy megélsz a meddő kősziklán is, hogy nincs az a kéz, ami elevenedbe tudna nyúlni. Sem én, sem ő, sem a gyermeke. Nem ellenállsz, tehát a beleegyezésed sem valódi, csak névleges, most is bele akarsz húzni a játszmába, hogy akarjam tehát én eldönteni helyetted, mi volna számodra a legjobb, mert én képes vagyok dönteni, lépni, visszalépni, nem csupán közömbösen megadni mindannak, ami megtörténik: váljak hát én is zsarnokká feletted a te jól-rosszul felfogott érdekedben. Letörlöm a hideg verítéket a homlokomról. Védekezel, nagyon halványan villan ki a szavaid alól, hogy mentegetőzöl, hogy az inkvizíciót keresed a szememben, ahol az sosem volt. – Tudom – suttogom, nem hibáztatnálak, ha akarnád, nem kárhoztatlak, hogy nem akarod, titokban megkönnyebbülök, és ettől megint szégyellem magam. Percekig hallgatok, mielőtt megszólalnék.
- Ha akarod, én – mondom nagyon rekedten, pedig egyáltalán nem tudom, ki tudom-e mondani, persze, tudom, hogyan csinálják, olybá tűnik, mindenhez értek, ami bűn és szenny van ezen a nyomorult világon, szinte biztonságosabb volna, mint megszülnöd, hajad szála sem görbülhetne. Megtenném neked, igen, megtenném, ha kérnéd. Egyikünk lelkét a másikéért. Istennek meg kell bocsátani azt, hogy nem hozunk világra még több olyan gyermeket, akit a közöny nevel. Ha én nem is tudnék megbocsátani magamnak, neked biztosan megbocsátana. És te elfelejtenéd, te tovább lépnél belőle, a saját lelkiismereted se vághat rajtad másokénál mélyebb sebeket. De nem fejezem be a mondatot. Talán mégsem lennék képes. Talán nem vagyok. Talán ennek ellenére is megteszem, ha mégis ezt kívánod tőlem.
Rád villan a szemem: pont ugyanaz a passzív beletörődés fogadja a tébolyult bálványimádásomat is, mint a bűneimet.
- Én nem a családod vagyok, Polina, nem a férjed, nem a szovjetek. – Felhúzlak az ölemből - nem vagyok semmi -, talpra állítalak magammal együtt - ami megadást követelne -, és a kezedbe nyomom a ruhádat, pedig a viaszhajlékonyságod szinte arra késztet, öltöztesselek fel, mint egy babát, fésüljem ki a hajad, csomagoljalak a dobozodba és gyönyörködjem benned, ne kívánjak többet, hiszen játékbabát játszol megint. És a porcelán vág. – Lesz egy ház, valahol, igen. Talán kelleni fog egy sír is – megkeményedik a szám széle. – De nem azért hoztalak el, hogy mostantól én mozgassam a zsinórjaidat. Nem kértem Karkarov gyerekét, de már itt van, és más gyermeket úgysem remélhettem tőled. Ha nem akarod ezt, mondj nemet. Szabad vagy. A véred ott szárad a romokon, talán sosem jönnek utánad, azt teszel, amit akarsz, én elviszlek, ahová kívánod, és ott hagylak, ha erre kérsz. Ne engem próbálj meg elundorítani. Egyszerűen dönts.
Nyersen, pergősen beszélek, mintha épp egy komponens kimérésre szolgáló egyenlettel vacakolnál a táblánál. Aztán a kezembe veszem az arcod, és csókot nyomok a homlokodra.
- Nem egy tizenkét hetes magzat fog minket tönkretenni, Polina, megoldjuk mi azt egymás között.. ahogy eddig is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

» Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
» Szer. 25 Júl. - 13:19
...nem mintha meglepődtem volna a gyerekáldás gondolatakor, nem mintha még meglepődhetnék bármin, fárasztó maga a lehetőség is, hogy így tegyek - és valami egészen halovány meglepettség mégis ér minden reggel, ahogy számolom a napokat, hogy még ennyi és ennyi, utána pedig...? Utána valami olyasmi következik, aminek örülnöm kell, legalább közönnyel ringatott nappalok egymásutánja, ha előbbi nem, és ha közönyt sem tudnék adni magamból, hát majd legalább nem ártok, halkan járok még egy ember előtt, még egy ember elől kesztyűt húzok, és nem érintem meg, mert elrontanám. Valahol el is akarom rontani, mert te is tudod, és egyikünk sem mondaná ki, hogy az idézőjeles rabláncaimban szilárdság van, a másik végükön én rángatom az aktuális zsarnokot, az fekszik meg előttem, ha nem is úgy tűnik. Karkarov, a kommunizmus, az iskola.. és ha egyetlen egyszer is pislogsz, házat építettem a kétségeidből, lényegtelen, milyen anyag az, orosz, amerikai, bármilyen, tetőt húztam, nézd az ablakait, beköltöztem, és ki hinné a szelíd arcomról, még én magam is nehezen: én vagyok a zsarnok. Egy zsarnok pedig nem akar az anyja lenni senkinek.
Az egy olcsó utánzata a valódi hatalomnak.
Rosszul döntesz, mikor nyílt állásfoglalást kérsz tőlem: fényes lesz még az éjszaka is, és sosem alszunk többet.
- De te akarod-e? Hogyan számolsz el vele az Isteneddel? - azzal, akinek búcsút kell intenem úgy tűnik, végképp. Ti mind megálljátok az ingert a futásra, mikor ő szólít benneteket, de engem megrémiszt a hangja, és rohanok, rohanok tovább, bárhogy kiabáltok, hogy jót akar, álljak meg, hagyjam, hogy engem is szeressenek.. talán nem akarom, hogy szeressenek, ne önzetlenül, annak nem ismerem a szabását, nem értelmezhetem az ízét, az illata pedig nem megnyugtat, felhúz, hogy aztán a rettegésem nyílként belevágódjon a kétségeimbe. Hogyan szerethetne feltételek nélkül? Hogyan létezhet bármi feltételek nélkül, és nem önzőség, hogy a gyilkost is szereti? Téged sem szabadna, és te nem akarsz mégsem futni. - De nem olyan bűn ez, amiért mások a pokolban szoktak égni örök életükre? Vagy addig boldogok leszünk, csak utána fizetünk érte?
Kényelmes lenne lemondanom róla, a legkényelmesebb, és az eltűnése nem nekem húzná aztán kősúllyal örökre az önutálat mélyére a lelkem - nem azért, mert tettem rosszabbat is, hanem mert én túlélni születtem. Túlélni mindent és mindenek felett - a testvéreimet, a szüleimet, az országomat, ezt a rezsimet, önmagamat. Rossz keresztény lennék, beláthatod: egyetlen lélegzetem sem volt még önzetlen, de neked ez a felismerés fájna, hát inkább becsukod a szemed, tehetetlenségre fogod azt, amit Karkarov belátott, és amiért nem eredt még a nyomunkba. Az ő unalmát szórakoztatja finoman, vajon meddig jutok, mire leszek képes ellene, vajon tényleg kikaparnám-e magam egy koporsóból, ahogy üres óráiban elképzelte? Az, hogy kettőnknek gyermeke lehet, csak egy újabb lehetőség: el tudnék futni előle?
És igen, nem létezik olyan anyag, amin ne jutnék át.
- Megtalál majd a gyermeke miatt - talán már pontosan tudja, hol vagyunk. Megtalál a 'vére' miatt. - mást kellene mondanom, de minek, ha úgyis tudod, mire utalok alatta. Néhányunk szülei nem szakították el a köldökzsinórt a születéssel, igényt tartanak a maguk darabjára egész életünkben. - Gondolom úgy van vele, hogy attól félek, mellette olyan lennék, mint ő - megölni a gyermekét pedig olyanná tenne a távolban is. Nem a szerelem érdekli, nem is a féltés: ő a tulajdonban hisz.
Vagy nem.. de ez a lényegen nem változtat.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
23
Értékelés :
8
▽ Avatar :
Guillaume Gallienne

» Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
» Vas. 5 Aug. - 22:47

Nem, persze, hogy nem adsz világos választ, tőlem várod, hogy döntsek helyetted. Ráadásul Istent hozod fel, helyesen, és erre még talán könnyebb is válaszolni.
- Nyilván a pokolban fogok elégni miatta – válaszolom fanyarul és félig-meddig komolyan, pedig tudod, hogy az én istenem nem ilyen, épp eleget beszéltem neked róla, hogy ismerd, az én istenem lát és ért minket, és a megbánásra megbocsátásra felel. De most ezek a gondolatok olcsónak tűnnek. Mégis milyen lenne az a megbánás, amely a bűn teljes tudatában elvégzett gyilkosságot követ. Megbánnám, ha megtennénk, persze, helyetted is bánnám. Aztán megbocsátanék magamnak idővel. Nem vagyok képes a tartós vezeklésre, én boldog akarok lenni, ez a természetem, ha a sivatagba vonulnék is, ha sáskán és vadmézen élnék is, abban is keresném a gyönyört, és megtalálnám benne. Nem gyűlölném magam elég hosszú ideig, amiért ilyen ocsmányságért is megbocsátást kérek.
Most még éget a szégyen, amiért én gondoltam erre előbb, most még lehajtom a fejem, ahogy elborzaszt a puszta kérdés, akarom-e, de meddig? Hol ér véget a csúszós lejtő? Mennyi vétkezést engednék meg magamnak arra hivatkozva, hogy téged óvlak vele?
- Nem akarom, hogy itt legyen – közlöm egy lélegzetvételnyi szünet után kendőzetlenül, szégyenletesen. Csak újabb szünet után teszem hozzá: –, de hogy elpusztítani, a te gyerekedet? Hogy gondolod egyáltalán, hogy akarnám ezt? – Megrázom a fejem, pedig milyen abszurd is, hogy én próbáljak dönteni arról a magzatról, amihez semmi közöm nincs, és akkor sem tudtam jól dönteni, amikor arról a magzatról kellett, amelyikhez nagyon is volt közöm.
Abba kell hagynom az önostorozást, annyira megdöbbentesz.
- Boldog lennél velem? – nevetésre rándul a szám, abszurd a gondolat, igen, boldogok voltunk, de a mi boldogságunk titkos, cigarettafüstös szobákban termett csak meg, és olyan rövid volt az életideje, mint a bőr hámsejtjeinek, előre kódolt volt a pusztulása, és én gyáva voltam megvárni, nem akartam ott lenni a halotti toron. – Csak ez a gyermek áll a boldogságunk útjában, tényleg?
Rá akarok gyújtani, de nincs cigarettám, a tiédet is elkevertem valahova, így most nekiállok megkeresni a házban felhalmozott készletek közt, biztosan van, lennie kell.
- Tehát hagyod, hogy elraboljalak, mert nemes férjed úgyis hamarosan rád talál és visszavisz? Micsoda gyakorlatiasság. – Cinikus nevetés bujkál a hangomban, pedig a lenyűgözöttségem valódi. – Mindig meg tud lepni, milyen praktikusan gondolkozol: csak semmi hirtelen mozdulat, semmi felesleges lépés. Egy mezőt lépni bármely irányba bőven elég. Királyi.
Végre megtalálom a karton Lucky Strike-ot a felhalmozott konzervek, tartós élelmiszerek és bájitalkomponensek között. Kikotrok belőle egy dobozt, feltépem, és rágyújtok. Még mindig mosolygok, ahogy visszafordulok feléd.
- Hogy félsz, olyan lennél, mint ő? – ismétlem szemöldökráncolva. – Ennyire rossz emberismerő lenne? Szegény Karkarov csak álmodhat arról, hogy valaha olyan veszélyes legyen, mint te.
Milyen furcsa, hogy ellentétet látsz birtoklás, féltés, szerelem között, holott nagyon is egy tőről való mérgek ezek. Ugyanaz az eredményük, ugyanazért jó lemondani róluk, kerülni őket. Persze. Karkarov el fog jönni érted, s még ha nem is, az ígéret révén velünk élne mindvégig, csak percekre lehetne megfeledkezni róla.
- Szóval tekintsük nyaralásnak? Ne éljem bele magam, hogy ha mégis egészségesnek talál születni, mi ketten majd igazi szörnyet nevelünk a babából, mert holnap, vagy két hónap múlva vagy öt év múlva eljön értetek a férjed? Legyen ez az első szava: tulajdon?
Egy újabb ok, hogy ne akarjam azt a kis lényt a hasadban – egy újabb dolog, amiért rettegnem kellene álmatlanul fekve. Egy újabb valami, ami kötődést követel, és amiről már a nulladik percben tudom, hogy ki fog fosztani, össze fog törni, és én nem bírom a fájdalmat, puhány vagyok hozzá.
De az örökkön-örökké illúzióját űzzük a szerelemben is. Mi ez, ha nem a legaljasabb kísérlet arra, hogy birtokoljuk a másikat? Bármilyen abszurd volt is, még én is feleségül kértelek, pedig mindketten éreztük ennek a nevetségességét. Most pont ugyanígy raboltalak el, így ajánlottam fel, hogy elfogadom vagy elveszejtem a gyerekedet. Most is birtokolni akarlak, hogy biztosra vehesselek, most is az örökkévalóságot, a holtomiglant akarom üvegbe zárni. Pedig hát parancsolná Isten, hogy tartson a házasság életfogytiglan, ha magától is menne ez? Lemondás, erény, szenteskedés csak az örökké. Döntés.
Karkarovnak tehát, ha úgy vesszük, igaza van. Az egészből a tulajdon az emberi találmány. Az működhet.
De téged birtokolni? Próbálja először inkább magáévá tenni a Tejút fényét. Ölebet nevelni egy mantikórból.
- Akkor már úgyis mindegy neki.
Önkéntelenül feminin névmást használok, bizonyosság nélkül is úgy képzelem, lányod lesz, lángvörös hajú, madárcsontú lányod, aki nyilvánvalóan falábúnak és fakezűnek születik, tucatnyi táncóra után is sután és ritmustalanul mozog majd, mert ilyen sötét humorral jutalmazza a természet azokat, akik reprodukcióra adják a fejüket. A lányod nem fog érteni téged. De ha te nem is fogod szeretni, ott a nagybátyja, aki bizonyára a tenyerén hordozza majd. Lesznek féltestvérei. Az apja nyilván büszke lesz rá, ő bizonyára akarta, ő kétségtelenül gondolt rá, amikor csupaszon beléd mártózott és elhintette a magvait – de neki akkor is csak fele része van benne.
Nekem már van egy válaszom. Megkönnyebbülök.
Add, hogy ne tegyenek kárt benne a bájitalaim.
- És te hiszel a tulajdonban? Ő a tiéd, te az övé? – kérdezem aztán, előbb-utóbb választ fogsz adni, vagy legalábbis hiszek benne, hogy idővel találok olyan kérdést, amelyre van válaszod.
- Mit teszel majd, amikor eljön érted?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
63
Értékelés :
19

» Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
» Szer. 8 Aug. - 12:37
És itt járunk megint, a pokol gondolatánál, mintha titkon azért mégis mindig ezt vágynád, megüli nehezen a levegőt a sejtésem: miért legyen jó, ha lehetne rossz is...? Én éppoly lappangó ostobasággal ízlelgetem a felismerést, ahogy te a bűn lehetőségét, és nem szűnünk meg újra és újra megfutni a magunk köreit. Talán túl sokáig éltél közöttünk, talán remek táptalaja voltunk a boldogságkeresésednek, én még templomot is emeltem neki, hogy aztán annak romjain is édes legyen a szűkölés utána. Pedig mi tettük, főként én - és úgy üdvözlöm az ismerős fájdalmat, mint gyermekek a kedvenc játékukat. Otthon vagyunk mi már a fájdalomban, te és én.
- Akaratlanul is, de néha egészen elhiszem, hogy te igazán azt szereted bennem, hogy mindig van mit megbánni. Hogy most egy gyerek az, különös, de nem meglepő - majd lesz más, ha nem lesz, legfeljebb csinálunk. - nem mintha megsértődnél még ilyesmin, köztünk az őszinteség nyugodtan fészket verhet anélkül, hogy elzavarnánk felesleges kijelentésekkel. Bizarr luxus kimondani, ami a fejemben jár, de rég nem tulajdonítok különösebb jelentőséget neki: annyi év lényegtelenségben toporgás megtanítja, hogy az ember pincék sora legyen, és úgyis lesz az kéz, ami felfeszegeti a felső szintjeit, hát adjuk inkább önként.. - De nem sajnállak, ahogy magamat sem. Megérdemeljük egymást mindennél jobban.
Beleegyezés ez, belehajtom az arcom a nyakadba, mélyen beszívlak, megjegyezlek, ülünk csak így, mintha így készültünk volna, és most ez természetesnek tűnik, itt maradni, tovább soha nem menni, pedig nekem mindig egyik lábam már odaát van, így táncolok tovább, semmit nem megszokni olyan, mint levegőt venni - most sokáig visszatartom, helyette belélegezlek.
- Olyan te és én féle boldog, igen. Mások nem hívnák annak, pedig szeretnék veszekedni veled, amiért talán megcsalsz és talán későn érsz haza. De hogy tényleg ilyen lenne-e, ki tudja azt megmondani? - épp azt szerettem benned, amiért mások imádkozni szoktak suttogva, csak az kerüljön el engem, csak a viták, a rettegés, a sok rossz, jut is, marad is, ez legyen csak szilárd, legyen a szerelem óvóhely, biztonság.. pedig dehogy az, mire lenne jó az. Nem mintha választani lehetne, elképzelhető, csak hazugságba ringatom magam, mert nem ismerem, mi van a másik oldalon. De te tudod vajon, még ha Istennek is nevezed? Tényleg megbékülnél vele? - Erre nem tudok mit mondani.
Ha azért szeretnél, mert jót teszek, most kevésbé szeretnél - mikor praktikusságot emlegetsz, én csak hétköznapokat látok. Az elkerülhetetlen felhasználását, abban elnyugvást, hogy az események láncolatára látszólag viszonylag kevés hatásunk van, hozzásimulni valóságos gyönyörűség ilyen körülmények között. Pedig most nem is ezért mondtam, amit, de meghagylak ebben a hitedben, valahol az is következetesség, amit a szavaim rejtettek: hogy tudj róla, mi következhet még. De ez most mindegy is.
- Pedig csak megszólítottalak - a munkahelyed sem én romboltam le, a betegeidet sem én öltem meg. - de a ruháimból én bújok ki, ismerős ez a hűvös, már csak az a csonka gyertya hiányzik, a négy fal adott, a pillanatig tartó béke is. Meg a kételkedésed, ez a szerény bibliai harag, aminek végül mégis én vagyok a tárgya és kiváltója. Velem nem békülsz meg. - "Vagy addig boldogok leszünk, csak utána fizetünk érte?"
Téged máris jobban érdekel a sorsa és a létezése, mint engem egészen eddig - most is csak mint a történet egy kimenetelét, úgy említem, nem is ember még gondolatot, ami idegen tőlem. Te talán jobb szülője lennél minden önostorozásod mellett, mint én és az apja.. te minden kétséged után keresztény vagy, mi ezeken túl csak önzőek. A magunk módján, és időnként elkereszteljük máshogy, ellenállásnak, lázadásnak és hasonlóknak, de ez leánykori nevén akkor is csak egy halmaz, amihez ragaszkodunk, és ami belőlünk áll. Ezért választhatott, ezért szokott meg olyan könnyedén..
- Ki tudja...? A családomban nem ő lenne az első forradalmár, ha túléli a bájitalaid. - felállok a padlóról, szeretnék rágyújtani, de nem kísértem a sorsot, anélkül is eleget tettem ellene. - Orosz vagyok, szerinted ugyanazt értjük a tulajdon alatt, mint ti..? Ha bármi a kezünk ügyébe kerül, aminek csak látszata adja, hogy a miénk, és nem vehetik el, sosem adjuk vissza. Szerintem lehet embert birtokolni, de ismersz engem. Jobban ismersz annál, hogy én adjak választ az első kérdésedre. Ami pedig a másodikat illeti: csak akkor tudnám, ha itt lenne. Sosem előbb..

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
23
Értékelés :
8
▽ Avatar :
Guillaume Gallienne

» Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
» Hétf. 13 Aug. - 21:05

Megütnek a szavaid. Elütöm őket mással.
- Nehéz lenne nekem megbánnom benned a más gyerekét.
De magát a gondolatot nehéz elűzni, hogy a megbánást szeretném benned, hiszen épp az a probléma, hogy olyan keveset bántam meg abból, amit a legtöbb értelmezés szerint bűnnek kellene érezzek, mert túl fiatal voltál, mert nem vettelek el, és még most is el kell gondolkodnom azon, hogy talán mégis visszaélés volt a kettőnk kölcsönös öröme, és még csak nem is a gyermekséged miatt, hanem mert te egyszerűen nem tudsz beleegyezni, ahogy nem tudsz nemet mondani se. De még így sem tudom szívből megbánni. Önkéntelen mentségeket keresek magamnak, magyarázatokat, pedig az egyetlen oka a lelkiismeretem hiányának, hogy annyira jó voltál nekem, mint az első lélegzetvétel egy nagyon-nagyon hosszú alámerülés után. És lehet, hogy ha a szerelmed helyett egy rablógyilkosságtól éreztem volna újra, hogy élek, akkor is ilyen hamisak lennének a gyónásaim.
Képtelen vagyok megbánni téged. De nem mondom ki.
- Egymás keresztje vagyunk tehát? – Fanyar élvezettel belemosolygok a szavaidba, és rásimítom a tenyerem a tincseid közt a fejbőrödre, ahogy a nyakamba fúrod az arcod. Csupa libabőr vagyok, csupa feszültség az érintésedtől, nehéz megállni, hogy belemarkoljak a hajadba, és ne ismerjek se istent, se embert, s aztán még csak meg se bánjam. Azt hiszem, most is képtelen vagyok úgy gondolni rád, mint Karkarov asszonyára. Hogyan is lehetnél az övé annyira, mint az enyém voltál. Hogy is lehetnél bárkié jobban, mint egy szemvillanás önfeledt tévedése.
- Biztosan van az a csillagállás, ahol az ember szívesen lenne boldogtalan – károgom a vágytól elfulladva. Szaggatott a lélegzetem. Most is ugyanolyan félig szégyenletes, félig erőélmény ennyire könnyen eltelni vérrel pusztán attól, hogy hozzám érsz. Végül is, miért is ne lehetnénk együtt boldogok, mikor velünk akárki más is boldogtalan lenne, ha igazán ismerne minket. Te úgy vagy ártatlan, mint egy vadállat, bennem meg egyesül minden rossz, ami igazán emberi. A betegeimet én öltem meg.
- Mért, talán Karkarov tette? Mi értelme részt venni ebben a háborúban, ami nem rólad, még csak nem is rólatok szól?
Hagyom, hogy terelj, nem magyarázom meg, hogy értettem, hogy veszedelmes vagy, talán még bennem sincsenek meg rá a megfelelő szavakat, talán még nem állt össze szöveggé az érzés.
Hallgatom, ahogy beszélsz.
Igen, ismerlek.
- Akkor tehát meg kell várnunk, hogy meglássuk…
Óh, ismerlek.
Most nem úgy nézlek meg, mint gyógyító a betegét.
De nem is úgy, mint a születendő nyomorult kölyök anyját, vagy puszta jogfosztott hústartályt, nem, nem látlak az ő tulajdonának sem jobban, mint a férjedének. Hiszen egyelőre nem is látszik rajtad a gyerek, illetve csak az látszik belőle, ami még vitán felül szép, ami csupán valami súlyos, sötét, lappangó titkot kanyarít a balerinatestbe. Voltaképpen nem gondolok már a terhességedre egyáltalán, csak téged látlak, a hasadat, amire a fejem hajtanám, a melledet, aminek érezni akarom a súlyát, érezni rajta ennek az új, mélyebb árnyalatnak az ízét.
Kinyújtom érted a kezem.
- Addig. Boldogok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


» Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
»
Vissza az elejére Go down

Angina pectoris

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-