Már megint minden csak úgy kezdődött, hogy elmentem kiszellőztetni a fejemet. Sok lett az emberből, azokból, akik odajöttek hozzám csacsogni, a lányokból és a hajdobálásukból, csak kicsit egyedül akartam lenni. Mostanság egyre gyakrabban vágyom magányra vagy inkább egyetlen ember kitüntetett figyelmére, de mivel utóbbi valószínűleg elérhetetlen,mert az az egyetlen ember éppen lelkesen tanul valahol a magányt és az udvart választom. Ahányszor nekiállok lődörögni mindig találok valami érdekeset, ezúttal egy kútba botlottam, aminek a létéről egyáltalán nem is tudtam. Nem állítom, hogy  nem bukkanhatnak fel kutak véletlenszerűen a birtok egyes pontjain,  végül is itt majdnem minden megtörténhet, de elég funkciótlannak találtam a dolgot, mikor elkezdtem körbejárni. Teljesen szimpla kőkútnak tűnt, de volt egy olyan gyanúm, hogy kell legyen valami, ami mégsem teszi azzá. Miután megnéztem a köveit úgy döntöttem bele is pillantok hátha ott van az a bizonyos kutya elásva…
Mikor következőnek kinyitom a szemem egy kádban ülök, egy teljesen idegen kádban, fekete nadrágom és világoskék ingem tiszta víz és kutya ugrik az ölembe mégtöbb vizet fröcskölve rám.
-Mi a szappanos kutyafa…-tátogom japánul, mikor egy hangos sikoltás üti meg a fülem. Összerezzenek és egy lányra nézek fel, akit láthatóan meglep a látványom. Engem az lep meg, hogy hogyan keveredhettem a kúttól egy idegen európainak tűnő lány kádjába.
-Öhm…én hol …helyileg vagyok?-szedem össze gyorsan angoltudásom, hogy a sokktól egy értelmes mondatot ki tudjak nyögni. Közben a kutya még mindig nyalogat, a víz még mindig ömlik a kádba és kezdem azt érezni, hogy ez itt nem egy teljesen mindennapi szituáció, ami bárkivel megeshet. Az a jó, hogy ma is tanultam valamit, pont azt, hogyha azonosítatlan és teljességgel indokolatlan kutakat találnék az már biztos, hogy nem hajolok bele nagy bátran. Először tényleg azonosítani kéne, hogy hova keveredtem, az már biztos, hogy otthonról kicsúsztam, de azt még legalább fel bírom fogni, hogy valamiféle körletről beszél és ügyesen azonosítja, hogy fiú vagyok.
-Lehet, illetéktelen kádban vagyok-húzom össze a szemöldököm. Nagyon hálás lehetek apámnak, amiért egy nyarat Londonban kellett töltsek az unokabátyámmal, különben most úgy ülnék ahogy még a lakodalomban sem szokás állni.

Én sem értem, hogy mi van és a velem szemben álló lány is bizonyára enyhe sokkélményen van túl, az egyébként büdös, de kedves kutyája pedig még mindig zavartalanul nyalogat. Megsimogatom az állatot és közben gondolkodom valami olyanon, ami kellőképp megnyugtatóan hangzik angolul is és eközben finoman feltárja szorult helyzetemet.
A lány nem érti a helyzetet, én egy kicsit jobban értem ugyan, de ez még mindig nem segít túl sokat a kis közös problémánkon, merthogy én még mindig itt vagyok, ő meg még mindig itt bámul egy vadidegen srácot.
-Légy szíves lehetne-e, hogy pálcát ne emelj rám-javaslom szemezve a pálcával és kezdek kicsit magabiztosabban használni az angol nyelvet, pláne, hogy most kicsit úgyérzem magam, mint amit a varázstalanok túsztárgyalásnak neveznek. Remélem azért, hogy nem lenne hajlandó kinyírni, ha rám néz jól láthatja, hogy jelen esetemben csuromvizesen a légynek is nehezen tudnék ártani, nemhogy még neki.
-Chikara a nevem-mosolygok rá nagyjából biztatóan, pláne, mikor már a pálcáját sem szegezi nekem elég fenyegetően- és én csak belenéztem a kútba és bamm….kád.
Valószínűleg nem sokat segítek a történet átélésében még azzal sem, hogy lelkesen mutogatok hozzá, olyan, mintha valami beteg varázsactivityt játszanék, amiben kezd gyanús lenni, hogy én állok vesztésre.
-Roxfort…-dünnyögöm saját kiejtésemmel, miközben megszabadulok a kutyától és kimászom a kádból, hogy áttöröljem legalább a fejemet a kapott törülközővel, az ingem és a nadrágom csuromvíz, de ez ellen majd teszek, ha már megvitattuk ki hol is van pontosan.
-Japánból jöttem és ez nem nagyon Japán-nézek körbe, mint  újdonsült captain obvious- nem értem, hogyan lehet, hogy ide vagyok keveredve.

Rettenetesen boldog vagyok mikor már se a kutya nem ugrál rajtam, sem pedig a pálcája nem  tartja felém fenyegetően. A háziállattal még kevesebb bajom lett volna inkább utóbbi zavarta meg a gondolataimat, mivel nem is tudom miért gondolta, hogy csuromvizesen bármilyen lehetőségem vagy egyáltalán okom lenne veszélyeztetni az életté vagy azt tervezni, hogy bármilyen kárt tegyek benne. Kettőnk közül én itt most a pórul járt áldozat szerepében tündököltem, ha nem is túl fényesen.
-Kérlek ne haragudj, nem volt direkt, hogy itt vagyok-mosolygok rá bocsánatkérőn és igyekszem a lehető legkevésbé törni az angolt, mégha a mondataimat elég furán is alkotom. Azt hiszem többnyire érthető vagyok, mert mire kikászálódom a kádból kapok egy rendes törölközőt, amivel kicsit már boldogabb vagyok, mivel kezdek kicsit átfagyni és ez egy teljesen idegen ország teljesen idege fürdőszobájában elég kényelmetlen tud lenni.
-Igen hideg kicsit itt-veszem el tőle a törölközőt és először csak magam köré csavarom, nem állhatok neki itt vetkőzni előtte, az még furcsább lenne, talán az lenne az egyetlen, ami ezt az esetet még bizarrabbá tudná tenni egy szempillantás alatt. Halkan nevetek, mikor megpróbálja kimondani a nevem, túl keményen ejti az r-t és teljesen máshogy az a-t, milyen érdekes, pár másodpercig nyelvészkedem is magamban, aztán eszembe jut, hogy még mindig nem vagyok otthon és ez bizony nem egy teljesen normális szerda esti program…még számomra se.
-A kútba a saját iskolámban bele néztem, aztán itt magamra találtam és most nem tudom, hogy kéne visszamenni-vázolom neki a történteket gyorsan, abbahagyom a vad mutogatást, mert nem látom úgy, hogy nagyban előremozdítaná az ügyemet, így csak reménykedem, hogy sikerült többnyire érthetően fogalmaznom, egyre kevésbé vagyok biztos a saját angoltudásomban.
-Gondolom-válaszolok, mert nagyon örülnék, ha otthon lehetnék végre. Talán senkinek el sem mesélném ezt a kis kalandot…na jó talán Zhexiannak elmesélném, márha egyáltalán még kíváncsi rám és a legjobb barátomnak tartja magát, mert már erről sem merek nyilatkozni.
Egy biccentéssel nyugtázom, mikor egyedül hagy és én végre rendesen megtörölközhetek és levehetem a vizes ruháimat, amiket még varázslat segítségével sem tudok tökéletesre szárítani, de azért megteszem a tőlem telhetőt, bár az ingem olyan gyűrött, mintha a kutya szájából szedték volna ki. Végül csak a már száraz nadrágom és alsónadrágom veszem vissza, aztán felakasztom az ingem az egyik akasztóra hátha kilógja magát mire kitalálunk valamit, meg kicsit szárazabb is lehetne.
-Öhm…kész vagyok-dugom ki a fejem az ajtón várva, hogy akkor most mi legyen.