Miasszonyunk

Anna Moore,

Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és kíváncsiságunk óráján.

Becenév:

Bosszúálló asszonyunk,
Hölgyem

Kor:

Háromszáz-huszonkét év

Származás:

'Sárvérű'

Lojalitás:

Semleges

Képesség:

Bosszúálló kísértet

Csoport:

Varázslények

Rank:

Kísértet

Play by:

Jessica Stam*
& Lady Maria of the Astral Clocktower

Karakter típus:

Keresett

'Tisztelt Mr. Blynberch,
édesapám kérésére én írok levelet önnek ezen késői órán az ő gyengélkedése okán: nemrég járt itt a gyógyító, meghagyta, hogy semmiképp ne zavarjam. Míg láza tartott, ismét azokat a különös történeteket emlegette, amelyeket gyermek énemnek tartogatott - mint tudja, késői gyermek vagyok, kinek érkezése édesapám sosem fakuló fantáziáját a jól megérdemelt polcra helyezte, és habár a gyógyulás jeleként értelmezem hosszú monológjait, nem töltenek el úgy csodálattal és áhítattal az emberi elme nagysága iránt, mint egykor. Apám sok barátja között önt úgy tartja számon, mint akivel a szükség óráján is szót válthat, ezért esett önre választásom, és ezért kérem önt, látogassa meg, ha ideje engedi.
Édesanyám is ön után érdeklődött, ismét felvette régi szokását, mely a szalon bejáratától a hálóig tartó sétában mutatkozik: minden apró rezzenése az enyhülést vágyja már apámnak, ha nem parancsolom ki mellőle, buzgóságában maga is megbetegszik. Úgy tetszik, kettejük szelleme elválaszthatatlan, anyám szelíd rajongása szinte mesebeli: csak remélhetem, részem lesz abban a szeretetben, amelyet ők éreznek egymás iránt. Hallom, amint hangja megint a Mindenhatóhoz fohászkodik reményteljesen, és talán megharagudna, ha tudná, megosztom önnel: sosem hallottam nála őszintébb könyörgést, amely számot tarthat az Égiek minden figyelmére..
Félek, soraim nem szólnak azokról az ügyekről, amelyekről szót kellene ejtenünk: a politika dolgáról, és időm szűkében nem adhatok önnek újabb tanácsot életével kapcsolatban, de biztos vagyok benne, ez utóbbival mostanra túl is töltekezett, bocsássa meg folytonos őszinteségem, amivel olyasmibe ártom magam, amely nem tartozik rám.
Anna Moore

'Mr. Rowle,
úgy ismer engem, mint aki aludna, mikor félreverik a harangokat? Azt mondta, egy ilyen archoz nem illik a harag, sem a kérlelhetetlenség, maradjak hát meg olyannak, amilyennek megismert azon a bálon: mert akkor nevettem apró bókjain, megvörösödtem egyetlen korty bortól és édesapám vállán nyomott el a fáradtság, maga azt gondolja rólam, hallgatni fogok, mikor sikoltanom kellene, és arra kér, egyenest néma legyek.
Ismerem titkait, tudok nagy közös billoguk létezéséről is, de a nehéz, súlyos átok engem nem ijeszt: engem többé egyetlen fenyegetése, kérése és csábítása sem rémít meg.. Azt mondta, hevesség és szelíd természet egymásnak ellensége, de ezek szerint nem szorult soha arra, hogy az ördögökkel cimboráljon szeretteiért. Meghallgattam rémtörténeteit, de egyik sem lehet olyan részletgazdag, melyeket magamnak találtam ki azokon az éjszakákon, mikor lángot gyújtott bennem az akarat, elevennek éreztem magam, olyan elevennek, hogy akár őt magát is azzá tehetem!
Ha valóban ismer engem, tudja, él bennem valami, ami kimondja az igazságot akkor is, mikor bölcsebb lenne valóban hallgatni: tudja, hogy nem hallgathatok, ahogy nem hallgathattam tévedéseik alkalmával sem, és hogy az igazságot mindig jobban méltányoltam a kedves szavaknál. Nem vagyok tudós, sem olyan asszony, aki magasabbra tekint, mint lehetőségei engedik: de ha ismer engem, tudja, míg élek, ő nem lehet halott. Kell, hogy tudjon egy megoldást, és bármi lesz az ára, én megadom magának.
Anna Moore

''Mr. Blynberch..
Mikor ezt a levelet megtalálja egykori asztalán, jószerével halott vagyok: kérem, ne keressen tisztességes emberek számára fenntartott parcellák mélyén, nem érdemlem a szertartást, mely az egekbe emelheti lelkem, azt érdemlem, amit minden kíváncsisággal fűtött, forró vággyal telt vétkes. Számomra nem maradt más hónapok állandósága, de rideg kietlensége után, minthogy megtegyem, mi ellen testem és elmém is tiltakozik, de amelynek óhajtása oly régóta bennem él, hogy egészen ironikus most felismerni szájában az én hangom: szólít, de könyörög, hogy húzzam el a fátylat, amely eltakarja előlem, és amelynek túloldalán nem virrasztott tovább, mint nyilván kétségei, bűntudata tartotta. Valami kezdettől fogva bűnös hajléka vagyok, bárhogy igyekeztem is az évek folyamán kordában tartani azt: imádsággal, mert hittem, ha őszintén szólítom, meggyógyíthat a mételyből, tiszta vizekhez vezethet, de látom már, mi vagyok, Mr. Blynberch, és az ember nem küzdhet a végzetével..'

"... meggyőződésemmé vált, hogy ő más, mint az eddig vizsgált esetek: nem egy bizonyos helyet kísértett, bárhogy jelezték is a források a Rowle-birtokot, ahonnan nagy bosszúságomra elzavartak másodszori alkalommal is, de megragadta fantáziám az a néhány szó, amely akkor hangzott el, amikor földet találtam érni a kiadós, pardon, seggberúgás után: ő nem hozzánk tartozik! - és miért pazarolta volna Rowle bizonyára drága idejét arra, hogy ilyesmiket vágjon a fejemhez, ha nem Freud szól belőle? A sikítószellemek mitológiai ismerete feljogosít, hogy azt feltételezzem, most nem azzal van dolgunk, közel sem: bátorkodom a niffin kifejezést adni a jelenségnek, és feljegyzéseimet haladéktalanul vitára bocsájtom. Ha más rituálé teremtette egy halandó lelkéből, beláthatatlan lehetőségeket rejt magában.
~~Remélhetőleg Rowle harmadik alkalommal kevésbé tiporja lábbal a tudományt.~~
Fitzwilliam Drake, amatőr szellemrajongó

"A huszonhármas számú emlékben Thorfinn ükapám száraz szavakkal emlékezik meg egy bizonyos kívánságról, amely megölte legnagyobb ellenségét, de őt örök vakságra kárhoztatta. Thorfinn ükapám leírásában egy nő szerepel, akit Lady Maria (későbbi keresésem tárgya!) néven emleget, és akinek személye egyelőre ismeretlen. Félelemmel töltött el szemgödrének látványa, kétségkívül valami nagy erejű átokkal távolították el: úgy fogalmazott, ha ma dönthetne, nem kötné meg az alkut, és arra szólítja fel a Rowle-utódokat, akik az emlékhez hozzájutnak majd, eszükbe se jusson soha ilyen megoldáshoz folyamodni, ha nem akarják életük végéig rettegni következményeit.
A huszonnégyes számú emléket a felesége készítette Thorfinn ükapám hirtelen halálát követően. A halál oka: öngyilkosság.
További kutatások szükségesek, folytatom Einarr dédapám első számú emlékével."
A tizedik Néző feljegyzései között

'Tisztelt Mr. Mandrake,

levelem eredetileg rövid kérésem tolmácsolta volna, amivel nyomatékosítom, ne keressen többé kutatásainak ügyében. Nem kívánom megosztani tapasztalataimat a Sweetwoods hallgatóival, ahogy saját kurzusra sem vágyom: az örök élet nem 'kecsegtető' és nem is 'tanulságos', és eszem ágában sincs a következő generációk tudomására hozni létezésem. De mert minden nap új levelet találok a számomra kijelölt helyiség bejáratában, és egyre egyértelműbben fenyegető hangvételűek, kénytelen vagyok érvekkel alátámasztani, miért kér olyat, ami, ahogy fogalmazott, valóban nem lehetetlen, de amit nem fogok teljesíteni.
Soha.'
Szakadt üzenet a néhai Mandrake professzor asztalán

'[...] tart a nyomozás a professzor öngyilkosságának ügyében, amely hetek óta rettegésben tartja a falu lakóit. A vad pletykák szerint testét brutálisan feldarabolták, a helyszínelőket a különös kegyetlenséggel kiontott vér látványa elborzasztotta. A helyiek önkéntes őrjáratokat szerveztek, hogy megvédjék házaikat az eddig ismeretlen mészárostól, habár páran arról suttognak, nem ember az elkövető: a professzor közismert szellemkutatói múltja sok találgatásra ad okot, és született elmélet azzal kapcsolatban is, hogy ezúttal túl messzire merészkedett azon a bizonyos hídon, ami elválaszt bennünket az őrülettől. Vagy a haláltól.'
Freddy Lounds, helyi 'oknyomozó' leghíresebb cikkének első változata

'... felszabadítom a vad kíváncsisága... ~~soha ne lépjen önként az asztrális toronyóra b szárnyának tornyába, soha ne akarja megtudni, ki és mi vagyok, soha ne akarjon megbolygatni valamit, amely már halott..~~... remélem, levelem elég magyarázattal és figyelmeztetéssel szolgál, Mr. Mandrake, mert nem ismétlem meg. ~~mert meg fogom ölni.~~'
Kréták és emberi maradványok között a néhai Mr. Mandrake szobájában

'Egy olyan útra készülök lépni, melyet nem feltételezne rólam senki, és magvait nem a jelen vetette el.. csak abban bízom, hogy ha Isten velem van, megérti szándékaimat, megérti, nem ülhetek tétlenül, míg ön az enyészetben leledzik, ahol el nem érhetem többé, ahol emléke is úgy fonnyad meg, mint a nyár emléke kora őszi estéken. Betekintést engedett abba, amelyben élőnek része sosem lehet, és mihelyst elmém megkóstolta, többé nem élhetem életem abban a hitben, hogy nem fertőzött velejéig: vissza akarom hozni onnan, Mr. Blynberch, meggyőződni róla, boldog ott, álmai beteljesülnek, és ha igazán jó hozzám.. magával visz. Mágiáról beszélt nekem, olyan hatalomról, amelytől félnem kellene, de már értem, amihez úgy tűnik, ön előtt minden empátiám kevés volt: nem azért vétkezünk, mert nem szeretjük Őt, hanem mert mást is szeretünk. Ebben bízva hantoltam ki a testeket, tettem kimondhatatlan dolgokat, amelyekről elkövetésük pillanatában sem hittem, hogy ne biztosítanának számomra a jól megérdemelt máglyát - erre koncentrálva rajzoltam fel a köröket Rowle útmutatása alapján, és.. csak addig torpantam meg, míg öntől elbúcsúzom, mert nem kétlem, a mágia veszélyes fegyver, főleg azok kezében, akiké korábban csak az imát ismerte, de leginkább azok kezében, akik most is imára emelnék azt...
Még egyszer találkozunk, ahogy ígérte, Mr. Blynberch. '
Anna Moore

Elfogadva!

Tisztelt Ms. Moore!

Földöntúli örömmel tölt el, hogy írt nekem… többször is, ami azt illeti, és igazán sajnálom, hogy leveleire csak most, nagyjából háromszáz évvel halálom után válaszolok. Bocsánatáért esedezem, hogy most tértem csak vissza Guildford városába, a mára lelakott kis házunkba.
Bízom benne, hogy nem haragszik rám, bízom abban, hogy képes megbocsátani eltűnésemet, és bízom abban, hogy élete hátralévő része, melyet már nem követhettem figyelemmel, elviselhetően telt… Bár, mit is beszélek? Kétségek közt hagytam ott annak idején… De nyugtasson meg, hogy halála nem következett be. Nyugtasson meg, hogy mikor legközelebb találkozunk, boldog lesz. Ígérje meg, hogy nem lesz szomorú, nem lesz kétségbeesett, nem lesz gondterhelt. Ígérje meg, hogy olyan csodálatos lesz, amilyennek megismerhettem - rég, mégis talán még él a jelleme. Maradjon csoda, kedves Anna. Maradjon az én egyetlen csodám!
Robert Blynberch

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső
Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája