Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Just a young gun with a quick fuse EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Just a young gun with a quick fuse EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Just a young gun with a quick fuse EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Just a young gun with a quick fuse EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Just a young gun with a quick fuse EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Just a young gun with a quick fuse EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Just a young gun with a quick fuse EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Just a young gun with a quick fuse EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Just a young gun with a quick fuse EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 43 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 43 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Just a young gun with a quick fuse



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Hétf. 24 Dec. - 23:42
Eseménytelen, unalmas, rohadó alkoholbűzős éjszaka volt ez is, ugyanolyan, mint a legtöbb. A kocsmában szinte semmi sem történt, egy balhést kellett csak kiütni, mert összetört egy széket valakinek a fején. Kicsit meg is bánta a kézfejem, van rajta néhány bevérzés felül, de hamar el fog múlni. Újabban ilyenkor eszembe jut Tom. Még mindig bicegek kicsit, de már csak a bokafájdalom vagy a fantom változata miatt. Már akkor helyben összeforrasztotta, pedig nem volt semmi az a kín. Ahhoz képest egy kis kézsérülés simogatás.

Már pirkad. Egy ideig sétálok a kocsmától induló kis utcán. Csak egy-egy részeg vagy koldus van kint ilyen hidegben hajnalban. Rajtam most is, mint mindig, csak egy rövid csizma van, egy rövid ruha és egy ballonkabát. Felesleges ennél több, ez is csak az viszonylagos álca miatt van. A legtöbbször nincs kedvem a feltűnősködéshez. Mindenkinek jobb, amíg nem tudják, ki vagyok.

Néhány száz méter után aztán hopponálok abba a londoni sikátorba, ahová épeszű ember nem teszi be a lábát. Közel van a lakásomhoz, és itt a mugliknak sem tűnik fel semmi. Innen indulok újra gyalog. Befordulok a sarkon, és innen elvileg már látszik is a társasház, aminek a negyedik emeletén ott az én normális és hétköznapi lakásom, aminek a küszöbét átlépve már az én világomban vagyunk. Ezúttal azonban az utca helyett a táskámban keresgélem a kulcsom. Persze, könnyebb lenne elővenni a pálcát és használni, de ez nem az a környék, ahol nyílt utcán ilyet lehet művelni. Jó nekem itt muglik között, sőt tökéletes. A lakáson kívül korlátozott lehetősége van minden varázslónak, a lakásban pedig korlátlan hatalmam van nekem. Mint egy kis bunker.

Szóval a kulcsomért kotorászom a táskámban, amikor a ház ócska bejárati ajtajához érek. Mikor felnézek a zárra, és odanyújtom a kulcsot, csak akkor veszem észre, hogy egy faszi áll az ajtóban. Biztos, hogy nem a ház lakója, nem is láttam még errefele. Kérlek, ne balhézz, nincs kedvem most se tüzeskedni, se elcsalni és megölni a közeli sikátorban, mert mugli vagy.
- Bocs, arrébb állnál? Bemennék – szólok rá, de nem mozdul. Na jó, ehhez most nincs türelmem, aludni akarok. Megfogom a karját, hogy arrébb lökjem, de akkor olyan dolog történik, ami még sosem. Megégettem a kezem. Mi a f@sz? Felnézek az arcára, aztán újra a karjára. Ő sincs túlzottan felöltözve. Újra hozzáérek, mert képtelen vagyok elhinni, ami történt. Megégetett. Engem! Ám ezúttal inkább csak forróságot éreztem, mint égető érzést. A meglepetés valószínűleg csak nagyon szemfüles embernek tűnne fel, és hamar át is alakul kíváncsisággá, sőt...valamiféle izgalommá. Létezik, hogy ő is...? - Minden oké, haver? - kérdezek rá, már csak azért is, hogy kiderüljön, ki ő és mit keres itt. Ha én megégtem, jó eséllyel vele is történ valami. Ha olyan, mint...mint én...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 25 Dec. - 0:14

Burn

szószám: 511

Mindig el akarom hinni, hogy nem a balhé kategória főszereplőinek listájának egyik helyén sem, azonban mindig rájövök, hogy baromi alacsony az ingerküszöböm. Főleg mostanság, hogy már nem gyerekek vesznek körbe, ahol nem szólhatok úgy ahogy, és nem tehetem azt, ami nekem kényelmes. Jó, tény és való, nem török be kirakatokat, azonban, nem csak a mágusok között kell keresni a hibbant elméket. Van az a réteg, akinek elég, ha csak létezel, máris lecsapnak, itt azonban bőven én nyitottam ki elsőre a pofámat, és azt kell mondjam, olcsón megúsztam. Aiden valamin nagyon dolgozott, ezért mentem le egyedül a pubba, felhajtani a kis ünnepi söröcském, mert ilyenkor minden nap ünnep, és mert igazából nem akartam ülni és a rádió duruzsolását hallani. Ez a mágikus, egyes pillanatokban a valódi, keményebb hírek is felhangzanak, ami végül ma mégsem érdekelt, és el is üldözött ahelyett, hogy nagy gyerek módjára kikapcsoltam volna és ledőltem volna aludni.
Ehh.
Fura minden. Én is, bevallom. Egyik pillanatban az se érdekelne, ha mellettem robbantanának, aztán a másikban meg azért robbannék én, mert valaki pislogott. Veszett időszak, lehet megvesztem én is, és nincs aki ezzel foglalkozzon, úgy vagyok vele, nem megyek egy kuruzsló lakására sem, mióta a Mungó enyhén veszélyes környék lett. Szóval, akkor ideje önállósodni, csak épp a dühkezelési problémákat nem épp azzal kell kezelni, hogy minden idióta fejét élből leüvölteni. Vagy valami olyasmi. Annak indult, de aztán minden lett, végül pedig egy amolyan férfi-cicaharcban merült ki. Nem, ismétlem, akármennyire is élveztem volna, semmi sem perzselődött meg. Csak a fizikai erői, a káromkodás, meg a csapos üvöltése, hogy hívja a rendőröket, ha nem takarodunk.
Ennyi. Nem nagy szám, ugye? Egy kis szóváltás kint, majd mindenki ment a maga útjára. Megint a túl nagy csend, de ilyen korán ne is várjon senki semmit sem. Egy pár érme a szegény szerencsétlen poharába, majd végül kikötök ott, ahol az estém, hajnalom folytatódik.
Tükör híján, és az utcai lámpa fényében bízva, egy lakás ajtaját szemeltem ki arra a feladatra, hogy a sminkem rendbe tegyem, de mivel ez nincs, hunyorogva próbálom kivenni, hogy kosz csak az a folt, vagy egy időre monoklit tudhatok magaménak. Semmi feltűnősködés, senkit nem zavarok elvileg és mégis. Hátam mögött egy hang csilingel, kezemet lehet csak gondolatban emelem, hogy időt kérek, de az tuti, hogy azt mormogom: pillanat. De nem, főhősünk türelmetlen, és megragadva próbálna arrébb lökni, tolni, csak hát, elég nagy marhára nőtte, ő meg, a kezéből ítélve hozzám kicsire, így nem moccanok. Majd mégis. Megugorva, sziszegve mint valami kígyó, pördülök egyet, amivel elérem, hogy a hátam az ajtónak csapódik. Remélem valami vasalt szutyok, ami úgy zörög, mint a vaskapu.
- Az lenne ha nem akarnád lenyúzni rólam a bőrt – masszírozok a fogás helyére, és mivel én tök hülye vagyok, a kórságomat illetően, talán az első találka gondolata nem esik le. Sőt. Csak bámulok rá, majd lépek egyet oldalra.
- Mehetsz már – elengedem a pontot, majd saját ujjaimra tekintek, mintha most látnám őket elsőre.  Jó, ez fura volt, van rá indokom, csak arra nem, miért mordulok hirtelen fel, mint valami bolhás dög, mintha...
- Lehet még sincs rendben az oké.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 25 Dec. - 21:04
A kis piperkőc. Tükörnek használja a bejárati ajtómat, aztán megéget, és még én bántom. Ez nem stimmel. Mármint ez az egész nem stimmel. Engem soha semmi nem égetett még meg. Nagyon furcsa érzésem van. Már az furcsa, hogy olyan, mintha lenne bármilyen érzésem. Vagy inkább megérzésem. És ebből a megérzésből kovácsolódott egy kis kíváncsiság, abból izgalom, és végül pedig eljutottunk a játékhoz. Pedig baromi fáradt vagyok most a játékhoz. De egyszerűen nem hagy nyugodni. Nem tudom, mi ez, és ki akarom deríteni.
- Bocs, véletlen volt – váltok hangvételt. Ha meg akarom tudni, kicsoda vagy micsoda, nem üldözhetem el. Ilyenkor a bőrük alá kell férkőzni, körülnézni, és ha szar van a levesben, gyorsan porrá is égetni mindent. Még azt sem tudom, hogy varázsló-e egyáltalán. Mégis érzek benne valamit, valami...hasonlót.
- Kicsit...heves vagyok így hajnalban – teszem hozzá jóval kedvesebben. A tekintetét figyelem, aztán az ajkait, ahogy beszél, a mozdulatait, a rezdüléseit. Egy pillanatra sem tévesztem szem elől a mai játszótársam. – Ugye, nem sérült meg a kezed? – kérdezem óvatosan. Ha varázsló, érteni fogja, legalábbis nem fog faggatózni. Ha nem az, akkor egyszerűen csak furcsállni, hogy mitől érzett égő érzést. Talán rá is kérdez.
- Kocsmai bunyó? – kérdezek rá a monoklijára bökve, közben pedig a zárba teszem a kulcsom. Ha biztosra akarok menni, most kell lépnem, különben elválnak útjaink. Nem úgy tűnt, mint aki abnormálisnak tartja az előbbi incidenst. Ha felhívom a lakásomba, az bizonyosan kiderül azonnal, hogy varázsló-e. És akkor ki tudom deríteni, hogy milyen varázsló. De mi van, ha a piperkőc töketlensége csak álca? Akkor egy iszonyú izgalmas játékot kezdtünk el. – Ha bírod a lépcsőzést, lejegelem – ajánlom fel, aztán a kitárt bejárati ajtóba állok be felé fordulva. Ha elfogadja a meghívást, már jöhet is utánam. A negyedikig kitalálom a spontán tervet.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 25 Dec. - 23:03

Burn

szószám: 488

Ha így folytatom, olyan beszarinak fogok kinézni, mint ahogy elsőre hirtelen éreztem magam és azt nem tudnám megemészteni. Na nem azért, mert csaj áll előttem és teszem az agyam, ha egyet is látok, alapvetően utálom gyengének vagy épp elesettnek mutatni magam, de ezzel ki nincs így? Mármint a hímek, annak is nagy része. Mindegy is. Na pont most nem abban a cipőmben vagyok, amiben akárkit is le akarnék nyűgözni, mellesleg. Mondjuk a romantika is olyan pont nálam, hogy nemigen ismerem és nem is használom. Elcseszett figura vagyok én ebben a történetben, viszont ez, szerencsére nincs a homlokomra írva – a pillanatnyi tanácstalanságom mellé -, így, azt adok el, amit akarok. Vagyis...
Megigazgatom magamon a kabátot, még a cipzárt is feljebb rángatom, nem mintha számítana, majd úgy pillantok rá. Túléltem, karom is megmaradt, mindketten szép ügyesen túlreagáltuk. Megesik. Késő este vagy kora reggel van, nem tudom behatárolni, a lényeg az, hogy... magam sem tudom, végül moccanok, pontosabban a fejem rázom meg kissé.
- Hagyd el, csak furcsa volt, de túlélhető – az nem kifejezés, mennyire, de már nem kötöm az orrára. Bár, ő sem tágít sietősen, úgy néz ki, mindkettőnket ideragasztott ez a kis incidens, így hát, ha ő bámul, én sem leplezetten művelem ezt. Hogy mit is keresek? Nem, nem a kosárméretet, vagy hogy mennyire falatnyi lehet az alsónemű, inkább... árulkodó jeleket, ahogy az az okos ember mondaná a fehér köpenyben. Emlegette, hogy mások is vannak és nem mindig kellemes a találka, és nekem egy ilyen mini-sokk után jut az ilyen eszembe, de jelent valamit, mint az üledék a teáscsésze alján. De miért nem szirénázik a belsőm? Máskor ilyenkor már üvölt...
- Irigylésre méltó a hevességed, csak kicsit csíp – még egy apró vigyort is kisajtolok magamból, azt, amitől inkább a hideg ráz, de elvileg minden vigyorom az. Olyan a fejem, vagy nem tudom, nem tanultam meg rendesen az élet iskolájában. Kérdésére az emlegetett testrész felé lesek, majd megvonom a vállam. - Nem hiszem, talán ha helye marad, vagy annyi sem -  volt már rosszabb is, mondhatnám, de nem teszem. Még mindig érzem kicsit, mintha az ujjai még a bőrömön pihennének, de egyre haloványabb, most már csak olyan, mint az érintés.
- Tessék? - emelem meg a fejem, elsőre azt se értem, mit akar ezzel. Aztán ugye ahogy húzódik a bőr.. Ehh. - Ja ez? - bökök az arcom felé – Valami olyasmi. Ennyire látszik? - mivel ezt akartam kideríteni, most meg megtapogatom. Rezdül az arcom kicsit, majd hagyom, hogy ajtót nyisson és menjen, de aztán amennyire el akart küldeni, most más a taktika. És az előbbiek után, ha csak egy kicsit is, lehet el kéne fogadnom. A többi részem most már üvölt.
- Az egész életem egy nyomorult lépcsőzés – ellépek az ajtótól, és elindulok utána. Minden van nálam, amivel védhetem magam, szerencsére, mert ugye, idegenek lakására felmenni manapság olyan okos dolog. Sőt mi több. Elment az eszem, de csak lépkedem mögötte, és a hátát bámulom. Remek.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 25 Dec. - 23:32
Amíg vizslatom, ő is méreget. De én végig a tekintetét figyelem, minden más rezdülést csak a látómezőm perifériájáról. Innen tudom, hogy most épp a karjaimat nézi, aztán lejjebb megy, majd úra az arcomra tekint. Vizsgál. De nem ad neki hangot. Varázsló. Egyre biztosabb vagyok benne. És talán hallott is a sárkánykórról, ha ő maga nem is az. Úgy vizsgál, mint aki tudja, mit keres. És tudja, hogy én is az vagyok, de legalább sejti.
Amikor a hevességemet említi, elmosolyodok. Még ő is magára erőltet valami groteszk mimikát. Gondolkodik. Biztos vagyok benne, mert nem figyel, amikor ismét hozzá szólok.
- Látszik – nézek hátra egy mosollyal, aztán elindulok felfele a lépcsőn. Követ engem. Bátor vagy, idegen! Ez tetszik. De az is lehet, hogy csak vakmerő vagy meggondolatlan. Fogalmad sincs, mi vár rád idefent. Fogalmad sincs, hogy amint belépsz azon a küszöbön, minden kiderül, és talán nem fogod túlélni ezt a találkozást. De ki kell derítenem, hogy miért égettél...
Felérünk a lépcső tetejére, pontosabban a negyedik emelet jobb oldali ajtajához. Egy pillanatra hátranézek lecsekkolni, hogy felért-e már, aztán a zár kattan, és kitárom az ajtót. Átlépem a küszöböt, aztán hátrafordulok, és figyelem, ahogy ő is ezt teszi. A lakás bűbájjal van védve, ha varázsló lép be az ajtón, azonnal tudom, hogy az. Persze ebből nem derül ki, hogy olyan-e, mint én, de legalább egy lépéssel közelebb állunk a válaszhoz. Ahogy felé fordulva figyelem, fel vagyok készülve a kezeim lángba borítására, a váratlan mozdulatokra, a pálcarántásra. De amíg nem támad, addig én sem fogok. Ha hamarabb tudja meg, hogy én milyen vagyok, akkor lehet, hogy nem fogom életben hagyni. Vagy én nem maradok életben. Maradjunk csak szépen játékban, addig izgi.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Kedd 25 Dec. - 23:57

Burn

szószám: 408

Tipikusan mint amikor a vadak méregetik egymást, csak szerencsére nem morgunk és vicsorítunk hozzá. De egy pillanatra, szerintem, egészen közelített hozzá. Lehet, hogy nem kellett volna olyan félvállról venni azokat a legilimencia leckéket, de valljuk be, azzal sem lennék közelebb, csak jobban nyeregbe érezném magam. A bámuláspárbajunknak nincs győztese, de válasza sem, mindketten csak annyit láttunk, amennyit engedtünk, semmi többet. Kár, mert akkor minden mást félre is tehetnék, így viszont, elő kell vennem azt, hogy hogyan is kell viselkedni idegenekkel. Igaz, azokkal találkozok szinte nap mint nap, de semmi és senki nem kötelez arra, hogy beszéljek is velük, így, mondhatni, ilyenkor egész suta vagyok, de bezzeg otthon van olyan, hogy be se áll a szám.
- Remek, ma is megérte kimozdulni – nem mintha amúgy zavarna, bár tény, hogy emberek között több tekintetet vonz, mint kellene. Az meg rosszabb, mintha rá is kérdeznének, mi történt. Nem, ők csak bámulnak, mint a borjú a kapura, nem is leplezik, én meg ugye ne szóljak semmi illetlenséget, mert akkor még kikérik maguknak. Szívesen osztanék kötőhártya gyullasztó átkokat, viszont, az sem elfogadott társadalmilag.
- Így szoktad felcsalogatni magadhoz a kapualjban ácsorgókat? - nem utalok én semmire, és még disznó megjegyzés sincs mögötte, de a kissé visszhangzó lépcsőházi csendet ennyivel meg kellett törnöm, és bámészkodni sem kifizetődő örökké. Nem mintha azért hívott volna fel, hogy lelkizzünk, vagy pletykáljunk, sőt, akár lehet emberevő kannibál is, akármi, viszont mivel engem sem ejtettek a fejemre, így nem rettegek. Kicsit izgulok, vagy valami ahhoz hasonló. A hely tipikus, akár a mi házunk folyosója is lehetne, de hát ezeket az olcsóbb lakásokat egy sémára tervezték, csoda, ha valaki kicsit kapatosan hazatalál. Megállva várom, hogy ajtót nyisson, ámbár úgy tudom, illendő lenne ajtót nyitni, de azért nem lököm fel, hogy a saját lakása ajtaját kinyissam előtte. Beballag, én pedig elsőnek csak bekukucskálok, mintha olyan jeleket keresnék, amik csúnya dolgokra utalnak, vagy épp másra, de végül én is átlépem azt a bizonyos küszöböt, figyelmének középpontjaként. Vár valamit, de nem ordítok fel, viszont minden idegszálam táncot járva bizsereg fel arra, amely ha egy pillanatra is, de körbeölel. Ohó! Csak nem bűbájjal védi a helyet? Tehát, ezzel legalább előrébb vagyok, most jöhetnek a kártyatrükkök – nem -.
- Ihh, fura egy riasztód van. Mugliként mit látnék? Rózsaszín nappalit? - nézek immáron beljebb körbe, és kezeim szépen pihennek a zsebeimben. Mi okom lenne bármire, ugyebár. Jegelni jöttem, meg pár válaszért, csak épp, most minden sokkal feszültebb.
- Lassan átéget a tekinteted... Mit keresel?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 26 Dec. - 0:51
Elmosolyodom a megjegyzésén. Mondhatnám, hogy így szoktam felcsalogatni azokat, akikkel játszani szoktam. Vagy akiket meg akarok ölni. De nem mondhatom. Ha tudom, hogy kicsoda, akkor sem.
- Akik a kapuban ácsorognak és rám várnak, általában nem szorulnak elsősegélyre, hogy legalább emberek közé mehessenek – kap egy kamufeleletet, és közben el is vigyorodom. – De neked sem kellett kétszer mondani, úgy nézem – kacsintok rá, amíg egy pillanatra hátranézek. Nem fél kimondani, amit gondol. Helyes. Bár tény és való, ezt a találkozást lehet, hogy nem az egyébként is agyonstrapált, csóró kis lakásomban kellett volna megejteni, de most már teljesen mindegy, nem? Így adta a sors.
Belépek a szobába. Egyik oldalon egy régi, rozoga kanapé, másik oldalon egy rövidke konyhapult néhány konyhaszekrénnyel, egy hűtő, egy kagyló és egy tűzhely. Várom, hogy utánam jöjjön, de nem. Elsőre csak a küszöbön kívülről méri fel a terepet. Gyerünk, lépj be! Úgy figyelem, mint amikor a macska az égnek hegyezi a hátsóját, a földhöz simul, és várja, hogy melyik pillanatban támadhat, hogy biztosra menjen. Aztán belép. Varázsló! Most már bizonyos. A pulzusom kissé megemelkedik. Ő is tudja, hogy én az vagyok. De nyugodt, nem hinném, hogy sejti a képességemet. Ha sejtené, félne tőlem. Hacsak nem az a helyzet áll fent, ami talán a legjobban felizgat: ő is sárkány.
- Zebramintás falakat és egy tollas bundában szaladgáló csivavát a padlón – mosolyodom el. Tetszik ez a játék. Fáradt vagyok, de tetszik. Ha nem lennék lestrapált, talán kalandosabb is lenne, és már rég lángokban állnának a kezeim, de most elég ez a kis hajnali nyugalom. Csak figyelem, ahogy körülnéz, aztán tekintete megáll az enyémen. A kérdése célozgatás lehet, és azt hiszem, egyre közelebb kerülünk a válaszhoz. Tekintetem egyre csillogóbb, egyre kíváncsibb, és ugyanakkor egyre óvatosabb.
- Csak bejön a fajtád – válaszolom, miközben ledobom a ballonkabátom a kanapéra. Ha már célozgatunk, hát legyen. – Hozok jeget – nézek rá újra, majd elindulok a hűtő felé. Kinyitom a fagyasztó ajtaját, kiveszek egy kis zacskó jégkockát. – Ülj csak le – kínálom fel neki, majd odamegyek hozzá. – Ne sikíts – mondom mosolyogva az arcához közel hajolva, majd anélkül, hogy hozzáérnék a bőréhez, finoman a szemére nyomom a jeget. Olvad. És viszonylag gyorsan. Na jó, tegyünk egy próbát! A szabad kezemet felemelem, és az ujjbegyeimmel végigsimítok az arcán. Ezúttal már nem éget, de forró. Iszonyúan kellemesen forró. Ez egy sárkánykóros...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 26 Dec. - 1:34

Burn

szószám: 758

Bár nem olvasom el egy újságban sem a horoszkópot, talán mára nem jósoltak kínok közti halált. Vagy de? Megtudom, ha ezen a találkán túlérve kilépek azon a kapun, ami a mostani pillanatok indítórugója.
- Hé, annyira nem is vészes, hogy ne mehessek ki. Majd pár nap után, amikor már minden színben pompázik, akkor az igazi – egyszer sikerült lezúzni az egész oldalamat, - hagyjuk, hogy miképp kerültem magas ágra, majd onnan a földre – és ott sem akkor volt a legrosszabb, amikor nyekeregve felkeltem. Nem. Mindig utána, mikor már megpihent, no de ez százszor szebb és kényelmesebb, mint az volt, már csak érzetre is, ha nem is látom.
- Bevallom, ha kétméteres, szőrös ipse lennél, lehet negyedszerre se mondtam volna igent. Hát még ha szőrös nő... - mintha tudnék vicces lenni, de komolyan. Úgy éreztem, hogy ő talán nem csomagol bele egy bőröndbe fél kézzel, és mert a nőkkel szemben annyira nincs nagy heves tiltakozás, és igazából ott van még az is, amit nem mondunk ki, amiért ő is és én is belementünk ebbe. Mi ez, ha nem varázslatos?
A hely sem nagy, de ha egyedül van, pont tökéletes. Hasonlóan képzeltem el anno a saját fészkem, ha nincs Aiden, akivel együtt nagyobb hely kellett. Nincs ebben semmi szégyen, még ha kopott vagy épp a fal sárgul meg kicsit, nekem mindig is jobban bejött az ilyesmi, mint a mocskos, giccses luxus, vagy azok a színek, amik a vidámpark árusainak vattacukorkészletét juttassák bárki eszébe. Őszintén, valahogy, nem is néztem volna ki belőle egy olyan helyet, néha, egészen jól meg lehet saccolni egy ilyesfajta ízlést. A mágia pedig aztán már csak a hab a tetején, és hogy annak ellenére nem a giccsparty fogad, kellemes. Nem is feszengek annyira, mint odalent, de fel sem szabadultam, a vállaim merevek, nem nagyon moccanok előre. Sarokba szorítva?
- Au, azt a csivavát pedig megnézném, mindig jókat röhögök rajtuk – miután jobban ki tudok jönni az állatokkal, mint az emberekkel, nem csoda, de azok a kutyák még nekem is viccesek. Apró haraggombócok, identitászavarral. És amikor bepörögnek... No de, nem az a lényeg, hogy miképp gondolok a törpeterrorokról. A kérdés, no meg az, miért néz úgy, mintha azt várná, mikor robbanok. Mondjuk, nem csoda, elég kaotikus manapság ki melyik oldalon áll és mire képes, vagy akár alapból mire, kezeimet pedig így kis is húzom zsebemből, szabadon, nincs benne semmi, még egy rágós papír sem.
- A fajtám? Hát... ilyet sem mondtak még nekem, gratulálok, te vagy az első – vagy hogy bejön. Bejött azoknak, akik ezt kutatták, vagy csak írni akarta róla. Persze, nem voltam én annyira kísérleti patkány, de hazudnék, ha azt mondanám, sose vizsgáltak meg. Jaj de hazudnék.
Biccentve, ismét körbetekintve sétálok el a kanapéig, és míg ő tevénykedik, lehuppanok rá. Kicsit nyekereg, de én voltam gyors, meg túl magas, ezek meg alacsonyan vannak és mindig elvetem a mértéket, azonban nem szakadt le és ez a lényeg.
- Bocs, nem áll szándékomban rombolni – immáron nézem őt, ahogy közeledik a jéggel. Fura, de meglep, hogy tényleg az van nála, hogy tényleg segíteni készül. Manapság, meg az életemben amúgy is, ez a ritkább felhozatal, vagy azért, mert féltek, vagy azért, mert én nem akartam. És hogy most miért is akarom? Jó kérdés. Van valami, ami egyre jobban érződik – és nem, nem a szerelem első látásra, abban sose hittem. - Igyekszem nem sikítani – kicsit elfordítom a fejem, hogy jobban odaférjen a ponthoz, és jólesően szusszanok fel, ahogy a hideg jég hozzámér. Észre se vettem, hogy a szokásosnál is forróbb mindenem, mintha bekapcsolt volna a kicsi katlan bennem gombnyomásra. Talán a kocsmai tusa az, ami felkorbácsolt, és a mini veszélyérzet itt, az elején. Talán...
Lehunyt szemmel pihenek, a jég pedig olvas, de még mindig kellemes, párolog, hűvös ölel körbe egy apró szeletben. És csak egy pillantás, ahogy ezzel átellenben megérzem ujjának lágy érintését, annak melegségét. Szemeimet kinyitva, pontosan arcára szegezve a tekintetem, óvatosan nyúlok a kézhez, fonom ujjaimat csuklója köré, de nem szorítom, csupán ahogy ő is, én is értinkezem. Csöndes pillanat az, ahogy párszor végigtapogatva érzem azt, amit kell, és amitől felhangzanak a rég hallott emlékek hangjai elmém mélyén. Szempillantás, ahogy elhúzom ujjaim, és ahogy eltolom a jeges mindent, hogy felnézzek ismét.
- Most valami okosat kellene mondanom, de... az ilyenkor nem megy – a pulzusom megnőtt, a szívem kalimpál. Nem vagy már alsós, a fenébe is. - Eddig nemigen találkoztam olyannal, mint én, és ha nem tévedek... - ismét a kézre nézek, de már nem fogom meg. Csupán azt, amiben a jég van, és visszanyomom az arcomnak, sóhajtva, majd elengedve azt, még kiélvezem a békét.  

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 26 Dec. - 22:50
A még lépcsőzés közben elejtett poénján halkan felnevetek.
- Még bármi kiderülhet – válaszolok egy mosollyal felé fordulva. Beérünk a lakásba, és teszem, amiért felhívtam. Legalábbis amit neki mondtam az igazságból. Úgy tűnik, meglepődött azon, amit a „fajtájáról” mondtam. Ő nem tart ott, ahol én. Ebben teljesen biztos vagyok. Ha tényleg pyromágus, biztosan nincs olyan előrehaladott, vagy mondhatnám, fejlett állapotban, mint én. Még nem tudja, milyen hatalom van a kezében. Jó eséllyel nem is használja. De néhány perccen belül kiderítem, milyen az állapota.

Az ócska kanapém felsír, amikor ráveti magát. Nem csoda, jó eséllyel már a ház épülése előtt itt állt ez a bútordarab. Vagy még azelőtt. Vagy azelőtt. Odamegyek hozzá a jéggel, és közben az arcát figyelem. Úgy tűnik, mást várt. Talán egy kicsit meglepett. Talán azt várta, hogy megtámadom? Mit érzel? Mit gondolsz rólam? Tudod, hogy mi vagyok? Sejtesz bármit? Érzed a bőrödön, a zsigereidben? Mert én igen. Minden porcikám bizsereg, sosem éreztem még ilyet. Furcsa érzés, mégis rettentően felcsigáz. Hozzád kell érnem!

Ráteszem a jeget, aztán hozzáérek bőréhez, és ő is az enyémhez. Érzem az ujjait a csuklómon, érzem a melegét, a lobogást. Egyszerre éget, és közben úgy ölel át, mint egy puha takaró. Nyugtató és izgató. Meg akarom gyújtani!

Nyilvánvalóan őt is felizgatta a dolog. Kitágultak a pupillái, néhány verejtékcsepp is kiült a homlokára. Az erei dagadnak a csuklóján, az ujjain át is érzem, ahogy lüktet a szíve. Pislogás nélkül nézem a szemeit, és ő is az enyémeket. Vágni lehet a feszültséget, és csak egy szikra kellene, hogy felrobbanjon minden körülöttünk. Amikor ismét hozzáér a kezemhez, amiben a jég van, a másikat apró lángok lepik el. Egy pillanatra sem tévesztem szem elől a tekintetét. Az mindent elárul. Ha támadni akar, azt is. Megmutatom neki a lángokat, most már felfedhetjük a lapjainkat. Ha én megmutatom, ő is meg fogja, és én látni akarom. Látnom kell!
- Mit kerestél a kapuban? – kezdem el faggatni. Nem kimondottan véletlenszerű, hogy pont itt, pont most, pont ő állt a lakásom előtt. Ha akar tőlem valamit, azt minél hamarabb tudnom kell. Egy pillanatra sem hagy ki a figyelmem. Ha azért jött, ha azért küldték, hogy megöljön, aznnak ő látja majd kárát. És ha tényleg véletlenül söpörte pont ide a sors vagy az alkohol, akkor...azt mondom, használjuk ki ezt a katasztrófával határos gyönyört.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 26 Dec. - 23:54

Burn

szószám: 774

Lehet-e attól a bármitől félni? Ez itt a kérdés. A józan ész helyesel, a többi meg hallgat, tipikusan. No, nem mintha izzadna a tenyerem, más van itt, amire fókuszálok, legyen az épp a bútorzat, vagy annak lakója. Nem szokásom utólag megbánni dolgokat, elvégre úgy vagyok vele, hogy tenni ellene már úgy sem tudok semmit sem, így totál felesleges, de lehet, hogy egyszer mar ez is eljön, akár pont ma. Korai az időpont, kásás a fej és mégis, ennél éberebb manapság nemigen voltam. A kíváncsiság, az ösztönök csodákra képesek, ha többet ittam volna, akkor is, ott, abban a percben, ahogy megérintett, tiszta lett volna minden, mint a hideg vizes zuhany után. Pedig aztán a hideg messze áll tőlem, és talán tőle is. Hihetetlen, nem? Mármint... nekem mindig is élt a fejemben egy kép arról, mi van velem, aztán, hogy másokkal mi lehet, arról is. Volt rossz és jó, gyerekként például attól rettegtem, hogy nekem pattanások helyett pikkelyeim nőnek majd. Most pedig, egy este pont az fontolgattam, hogy legalább az egyik karomat kitetováltatom velük, ha épp rámjön az őrület. Na de mások? Féltem is tőlük, meg nem is, aztán rájöttem, lehet, sosem fogom megélni a találkát, legalábbis ezzel a fejjel, ami jelenleg jellemez.
És akkor a furcsa találka. Átlagos, nincs agyar, pikkely, de még olyan fura ruhák sem, amikről ordít, hogy nem kerek a történek. Aztán rájövök, hogy én mennyire csendben hallgatok erről, más miért ne tenne így? Talán akadnak renitens kivételek, furcsaságok, cirkuszba vágyók, de itt előttem egy nő áll, vagy lány – mert a korukat csak lefele illik becsülni -, és egyre jobban bizsereg minden szőrszál a tarkómon, azt hiszem, épp most tapasztalom meg, milyen is ez. Hát, rég nem izgultam ennyire, de reméljük, ez az első nem nekem fog fájni.
- Tudod, sok dolgot képzeltem el felfele jövet, csak ezt nem – szusszanok. Nem tudom ez most jó vagy rossz értelem, mert magam sem tudom megfejteni. Egyrészt érdekes, mert miért ne lenne az, másrészt viszont rizikós, mert míg egyes sárkányok jól viselik egymás jelenlétét, mások magányos típusúak és támadnak. Sosem tudni, épp melyik, bár én azt hiszem az, aki eddig nem ismerte a másik közelségét, és egyelőre csak aprókat szimatol, halad és tapogatózik. Mint a fogságban nevelt, aki nem mer támadni sem, mert nem tudja, hogyan kell. Szerencsétlen ez.
A jégből már igen kövér cseppek folynak le az arcomon, a fájdalom kicsit erősebb is, de nem foglalkoztat, mintha valahol a folyosó végén fájna, míg én itt vagyok. Egy érintéstől persze semmim sem fájdul meg, ha nem is kedvelem az idegen tapogatózást, sikítófrászt és pirulást sem kapok, mint az elsőrandis srácok, ez mégis más. Olyan, ami nem ért el, és ami most alig, de az őrjítő. Nem a rossz értelemben. Hangosan sóhajtok végül, és még hagyom a hidegséget, hogy párologjon, vele tisztul a fejem is.
A lángok körbetáncolnak kezének bőrén, erre nyitom fel szemeimet és pillantok oda. Egy késtől jobban rettegnék, no de ez? Nem vagyok a mestere, bevallom, sokat kellett azzal melóznom, hogy azt tegye, amit akarok. Noha az enyém teljesen nem, a tenyeremben megpihen a magam lángja, úgy táncolva, mintha a másik lángjait akarja közelebb hívni. Ujjaim között bújik át, röpdös, játszik, játszok, ahogy ő is. Ahogy jött, úgy tűnik el, én pedig hátradőlök a kanapén, és ismét rá figyelek, nem a lángokra. Ebben már más van, rosszat érez, szinte hallom a fejében a gondolatokat nagyon halkan. Nem hibáztatom, hisz nemrég még én is hasonlóan néztem rá és hasonlóképp vártam azt, hogy a rossz történet kezdődjön. Hát akkor legyünk a kellemes csalódás.
- Először úgy voltam vele, hogy... - na ezt hogy közölje az ember. Feljebb tornázom magam, a lángjait figyelem. - Be voltam nyomva, kicsit most is szédülök, de nem gáz. Lófráltam haza, megálltam hogy... hát hogy könnyítek magamon, aztán így az ablakocskában félig-meddig láttam magam, így végül odacsoszogtam, hogy felmérem, mennyire mosott be az a görény. Teljesen véletlen – vonom meg a vállaim, és láthatja, ez nem valami idétlen fedősztori. Arrébb is csusszanok, és megfogva a kezét, finoman lehúzom a kanapéra, vagyis inkább leültetem magam mellé, majd így fordulok vele szemben.
- Én ezekben a jóslásokban sose hittem. Abba se, hogy látok még olyat, mint te. Sőt, azt se tudom, itt kéne-e ülnöm, mert fogalmam sincs rólad, nem tudom, amúgy épp milyen vagy. Manapság senkiben se lehet bízni, de én most megelőlegeztem valami ilyesmit. És tudom, hogy milyen idiótán nézhetek most így ki, itt ülve, mint egy rakás szerencsétlenség – még a fejem is megrázom hozzá, ha eddig nem akart kidobni vagy rosszabbat tenni, talán most sem. Nem tudhatom. Beszélek össze vissza.
- Azt hiszem még mindig túl sok az alkohol a fejemben ahhoz, hogy tudjam, mi a francot csinálok..

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 0:35
Elhiszem, hogy nem így képzelte el a másnap kezdetét. Én végképp nem. Hazajöttem aludni, nem hiányzott még egy mámoros tag. De hogy épp most és épp itt esik meg az a találka, aminél sosem izgatott fel jobban semmi, az főleg az elvárásaimon túlra esik.

Egyre gyorsabban olvad a jég a zacskóban. A férfi egyre jobban összpontosítja a figyelmét. Talán kezd józanodni. Nem tudom, hogy ez jót vagy rosszat ígér, de mindenesetre valószínűleg változást. Talán magához tér, és rájön, hogy meg kell ölnie. Vagy berezel, és megpróbál mindenáron elmenekülni. Védekezik, vagy védekezésből támad. Vagy támad, és nem érdeklik őt a következmények, ahogy engem sem szoktak. Lehet, hogy ez a kórral jár.

Amikor felfedem neki a tüzet, megtörténik, amit az első érintéstől kezdve sejtettem. Az ő kezében is megjelenik egy láng. Olyan, mint az enyém, és mégis más. Az enyém tapasztalt, óvatos, mindenre kész, engedelmes és szófogadó. Az övé üde, játékos és...ártatlan. Az első szikrától kezdve nem tudom levenni a szemem a lángjairól, amíg el nem tűnnek. Aztán újra az arcát figyelem, a szavait. Előadja a sztoriját, és...igazat mond. Biztos vagyok benne. Ez a férfi nem tudja, mire képes. Így azt sem, hogy én mire vagyok. Ilyet biztosan nem küldenének rám. Vagy olyan mesterien hazudik, hogy leborulok előtte, és örömmel halok meg a kezei által.

Aztán hozzám ér. Elejtem a jeges zacskót, és a másik kezem is lángba borul. Óvatosabbnak kéne lenned, idegen! De nem támadni akar, csak leültet maga mellé. Egyelőre. Engedelmeskedek neki. Meg kell nyugodnom, különben elveszítem a fejem, és annak még sosem volt jó vége. De ez a találkozás felébresztette bennem az Érzést, és ez rohadtul nem jó előjel. Figyelem a szavait.
- Naiv vagy és óvatlan – mondom neki halkan, miközben lecsendesítem a lángjaimat. – Nem mehetsz fel csak úgy, bárki lakására, főleg akkor nem, ha varázsló. Fogalmad sincs, mit tehetnék veled, vagy mit tehetne bármelyik idegen – elég lesz a kioktatásból. Semmi közöd hozzá, Dawn. Sosem érdekeltek mások, most miért?
Felállok a kanapéról, felveszem a vizes zacskót, és elindulok a kagyló fele.
- Igyál egy üveg vizet vagy valami józanító bájitalt, aztán menj haza – utasítom, miközben a szemetesbe dobom az üres zacskót. Bármennyire is kíváncsi vagyok rá, bármennyire vonz egy furcsa módon, nem maradhat itt. Ő olyan, mint én. Nem bánthatom. De ha itt marad, kétséges, hogy ezt a fogadalmat meg tudom tartani...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 1:06

Burn

szószám: 531

És hogy én ezt mennyire fogom imádni miután aludtam egy nagyot és minden a helyére zökken. Végül is, Aiden is mondta már, hogy ideje lenne csajokkal is ismerkednem, azonban van egy olyan sejtésem, hogy nem így gondolt rá és talán nem is olyanokkal, mint ő. Nem mintha bármi probléma lenne vele, csak tudjátok, előbb a cukibb aztán a végzet asszonya, ha már van elég tapasztalat. Semmi gond! Amennyire hirtelen jött, olyannyira lehet improvizálni, már amennyire mehet. Mivel ilyesmire nemigen kellett még a csodaerőt használni, inkább arra kell ismét figyelnem, hogy ne legyen túl erős, intenzív, mint mikor kölyökként kitört a mágia és azt tette, amit akar. Nem akarom se felgyújtani a lakását, se nem megkóstoltatni vele azt, ami az enyém. Jobban járunk így, a baleseteket a múltban hagytam. Vagy valami olyasmi.
Mégis, mégse bírom ki, hogy ne méregessem kicsit a sajátomat az övével. Olyan, egészséges mértékben, csak szép sunyiba. Nem lep meg, hogy más, hogy talán ő többet tud. Azzal tisztában vagyok, hogy lehet fejlődni, bár a mértékét nem ismerem, mindig azt mondták, hogy akár a csillagos ég, azonban lehet, hogy én eleve a gyengébbik fajtába tartozhatok, ami eddig sem és később sem hiszem, hogy zavarna. Annyira. Igazából, itt robbanhatna minden, a fogunk kivillant, csattanhatna az állkapocs is, de... elmarad. Csöndes marad és megfigyelő, amely szintúgy meglep, mint a jég, amit tényleg idehozott. Meglepnek az emberek is sokszor, vagy épp saját magam. Odabent a vészvillogó már hiába csörög, tudja ő is, veszett az egész, mert az eszem helyett hagytam annak a csábításnak, ami a bennünk rejlő közösben mutatkozik. A lángoknak, az első pillanatban felbukkanó akárminek. Tisztulni kellene.
- Nyugi, nyugi, nem veszem el! - pillantok az immáron másik kézen pihenő fegyverre, a védekezésre. Persze, ha még rángatom is, ne várjak mást ennél. Nem is vártam, bár inkább a kiabáláshoz vagyok szokva, de valljuk meg, ennek nagyobb a hatásfoka. Kezeimet elhúztam az övétől, nem szorongatom, nem tapogatom, saját ölembe ejtem, lángok nélkül, bármilyen fegyver nélkül.
- Inkább idióta, de ja – ismét a lakásban járatom körbe a tekintetem, mintha kínos lenne bevallani, hogy amúgy mennyire rohadtul igaza van, és nem is akarnék a szemébe nézni. De visszatérek, a lángokra, azoknak szép lassú eltűnésére, a nyugalom egy sajátos fajtájához. Vagy épp átmeneti tűzszünet.
- Ó, van nekem arról fogalmam, ne aggódj. Egész kreatív vagyok, ha képzelni kell és azért olyan olcsón nem adom a magam bőrét sem. De köszi, hogy aggódsz, megnyugtatlak, nem szokásom ilyesmit csinálni – tényleg nem. Ha megyek, akkor ismerem, vagy épp megismertem és annyit tudok, mehetek. Most? Most elveszett a kontroll, és nem biztos, hogy a piára kellene fognom, inkább kettőnkre. Mindig csak ez. Olyan... ilyenkor utálom, ami bennem van.
- Hja, az lesz, mielőtt megpörkölsz – tápászkodom fel a kanapéról, és körbetekintek. - Ha nem gáz, a mosdót használnám elsőnek, aztán felőlem jöhet a víz is – lépkedek előre, hogy megkeressem azt az ajtót, amely mögött megmoshatom az arcom legalább. De nem vagyok ekkora tulok. - Melyik ajtó az? - állok meg a pultnál, és míg nem mutat vagy válaszol, megdörgölöm az arcom. Hiába a jég, ez forró. Le kell ültetnem magamban ezt, a feszültséget, csak épp nem megy. Kellett neki még belém tenni az ideget az elöbbivel.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 14:09
A fellobbanó lángok hatására elengedi a kezemet, a sajátját pedig szépen az ölébe helyezi. Jó fiú! Látom, hamar tanulsz, nem kell kétszer mondani. Vagy mutatni. Még egyszer végigmérem, miközben elfordítja a tekintetét. Zavarban van. Remélem, azért, mert menne. De az is lehet, hogy fél, bár ez kevésbé valószínű, nem úgy viselkedik. Már megpróbált volna szabadkozni és elmenni. Nem ostoba, ebben már biztos vagyok. Inkább csak olyasféle vakmerőség van benne, ami engem is vezérel legtöbbször. Csak benne egészséges mértékben van jelen. Nem volt félnivalója, amikor feljött hozzám, elvégre olyan képességei vannak, amik a legtöbb varázslónak sosem lesznek, még akkor is, ha nálam gyengébb.
- Nem aggódom miattad – mondom halkan. Ha tudná, hogy mennyire nem miatta aggódom. Csupán csak amiatt, amire képes vagyok. De nem ölhetek meg egy olyat, mint én. Tudni akarom, hogy ő milyen. Tudni akarom, mit tud, mire képes. Látni akarom. És közben azt is végig akarom nézni, ahogy porig ég. Persze ez lehetetlen lenne, hiszen én is képtelen vagyok elégni. De vajon az én tüzem sem árt neki? Vagy az övé nekem? Egyszerre akarom nézni, megcsókolni és megölni.
A mosdóba akar menni. Amikor én legutóbb valaki más mosdójába mentem, leégett a ház. Egy pillanatig csak nézek rá szótlanul, ahogy mellettem megáll, aztán fejemmel a mosdó ajtaja felé bökök, és figyelem, ahogy bemegy. Amint belülről kattan a kilincs, nagyot sóhajtok. Azt hiszem, kissé ideges lettem. Izgatott, de ideges. Gondolkodás közben elkezdek fel-alá járkálni a szobában. El akarom küldeni, de mégsem. Itt akarom tartani, de ha itt marad, bármelyik pillanatban robbanhat, bármelyik mozdulatunkból lehet katasztrófa. Visszamegyek a pulthoz, kiveszek a szekrényből egy üveg whisky-t és egy poharat. Az elmúlt pár órában már ittam néhány adagot, de szükségem van még rá. Az első poharat azonnal le is öntöm a torkomon. A másodikat töltöm éppen, amikor kijön a mosdóból. Leteszem a poharat és az üveget, benyúlok a fiókba, kiveszek belőle egy fiolát és odadobom neki.
- Idd meg, kitisztul a fejed – mondom neki, aztán újra kezembe veszem a poharat, és tovább iszok. Lehet, hogy egy bájitalt nekem is bele kellene keverni, csak egy ellenkező hatásút.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 19:32

Burn

szószám: 528

Szerencsére, nem kell megtudnom, milyen kellemes lehet egy perzselő kanapén ücsörögni, vagy épp az előbbi óvatos cirógatást minél forróbban megtapasztalni. Való igaz, amennyire hevesen mutatkozik be, ebből a szemszögből, én annyira próbálok nyugodtnak, vagy akár félelem nélkülinek tűnni, de legfőképp annak, aki nem akar támadni, meg se fordul a fejében. Igazándiból, ez sem én vagyok teljesen, egy új helyzet új arcot hoz ki, no de hogy meddig marad ez így, jó kérdés. Meg kell találnom magam, azt a felet, aki a másik sárkány mellett nem tűnik hisztérikának, de kibírhatatlannak sem. Ehhez pedig idő kell és némi józan gondolat, addig meg csak-csak elvisel. Ha máskor találkoztunk volna és nem derül ki ez az apróság, talán meglepné, mennyivel másabb egyazon arc.
- Nagyszerű, ezzel nem vitatkozom, egy kis pörkölést simán túléltem volna – sóhajtok nagyot, de abszolút nem arra vágyom, hogy meg is érezzem. Ideje lenne kicsit kitisztulni, még mielőtt tényleg olyan hülyeségeket mondok, vagy teszek, hogy aztán meg is érdemlem, ha jól elintéz, hacsak nem magamat püfölöm érte. Erre jó alkalom a hideg víz, minél több, annál jobb, de megnyugodhat mindenki, nem fogok ruhástól beleülni a kádjába és ott hesszelni holnapig, talán azt méregeti ennyire, de végül megkapom az engedélyt és az utat is. Hosszú léptekkel szelem át a távot és már nyílik is az ajtó, hogy belépve magamra zárjam azt, és nagyot sóhajtsak.
- Max, te idióta – mormogom, miközben kibújok a kabátból, és felakasztom addig, ameddig kell mindkét kezem. A mosdókagylóhoz lépve vizsgálom meg immár normálisan arcom, amelyen jobban zavar az, hogy ég, annál, hogy monokli van rajta. Nem sokáig bámulom kissé megnyúlt pofámat, majd megnyitom a csapot és a lehető leghidegebbre állítom a hőfokot, aztán bedugom alá kezeimet. Úgy hallottam, hőguta esetén is ez az egyik mód, kicsit áztatom, várok, és érzem, ahogy egyre jobban lehűl a bőröm, legalább ott. Kint csend van, fogalmam sincs, mit csinálhat, mire készülhet. Ki tudja, hogy jó vagy rossz válik abból, amint kilépek innen, a kis zugból, ahol nem fenyeget a tűz meg a saját hülyeségem. Előre dőlve aztán, körülbelül mint az inni készülő zsiráf, lehajolok, és a hideg vízzel átmosom arcom, az se érdekel, ahogy a víz kissé átáztatja pólómat a nyakamnál, amikor tarkóm is átdörgölöm vele, hagyom, had folyjon, ameddig csak tud, ameddig amúgy forró bőröm fel nem szárítja azt. Egy-kétszer megismétlem, majd újult erővel egyenesedek ki, kicsit megtörölgetem magam, vizes tincseim, amik áldozatul estek a kis akciónak, hátrasimítom, és voila, egy fokkal már jobb is. Vagy legalább elhiszem. Csap elzárva, kabát a kézben, lesz ami lesz alapon, kisétálok. Már várt, mert már repül is felém valami. Nem voltam sosem kviddicssapattag, fogó meg főleg, de ebben jó vagyok, elkapva, a fiólára bámulok tenyeremben, majd rá és a poharára.
- Addig te meg leiszod magad? Mennyivel lesz jobb felállás? - a kabátomat a szék támlájára akasztom, majd meglötyögtetem a folyadékot. - Honnan tudhatom, hogy ez nem valami méreg? Nem vagyok annyira naiv, amennyire előbb annak tűntem. Inkább tölts egy pohárral abból, amit te iszol, és máris jobban leszek – mert kutyaharapás szőrivel, a hideg víz, no meg a még itt-ott érződő hűvösség csodákra képes, ismeretlen eredetű bájitalok meg gyors és kínkeserves halálra – ahogy ezt a kedves professzor mondaná.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 20:46
Hát ezt nem hiszem el... Nem akarja meginni. Mert valami kurva összeesküvés-elméletet lát mögé. Most már tényleg kezdek ideges lenni, mert nem maradhat itt! De nem mondhatom el neki, hogy...hogy megölhetem. És az utolsó pillanatig sem fogom tudni, hogy megteszem-e. De határozottan kinyilvánította, hogy nem akar elmenni. Legalábbis nem kabátban.
- Józanító bájital. Kocsmában dolgozom, tudom, mit kell inni, hidd el – ezzel nyilvánvalóan nem győztem meg, de nem is állt ez szándékomban. Töltsek neki vagy ne? Ha az eszemre hallgatok, kirakom a lakásból, és még egy bűbájt is ráküldök, amitől elfelejti ennek a lakásnak a pontos helyét. Ha a kíváncsiságomra és az Érzésre...itt marad, iszunk, kipróbáljuk, melyikünk tüze nagyobb, aztán megölöm. Ez a legvalószínűbb szcenárió.
Leteszem a poharam a pultra, benyúlok a szekrénybe egy újabb pohárért és töltök neki. Gratulálok, Dawn...
- Veszélyes itt maradnod – lépek oda hozzá, és kezébe nyomom a poharát. Nem tudja, hogy nem az első lenne, akit megölök. Nem tudhatja, ahogy azt sem, hogy mindenféle rossz érzés nélkül tenném. Hazudnom kellene neki, de... – Amúgy is lefekszem néhány percen belül, hosszú éjszakám volt – motyogom az arcához elég közel, aztán megfordulok, és arrébb megyek. Leveszem a bokacsizmám, aztán mezítláb megyek oda a konyhaszekrényhez, kézbe venni a piás poharam. Ezt az adagot is sikerül egyben letolnom, úgyhogy újat töltök. A pohárral a kezemben odasétálok a kanapéhoz, leülök, hátradőlök, a lábaimat kényelmesen a kis kávézóasztalra teszem, és reménykedem, hogy ő valójában nem olyan tapasztalatlan és hiszékeny, vagy akár vakmerő, hogy itt maradjon.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 21:19

Burn

szószám: 522

Megint szinte vágni lehet a feszültséget a levegőben, jó, hogy nem vibrál vagy egyenesen kiabál, mint valami rossz riasztórendszer. Lehet, hogy nem a muglik ellen kéne védekezni, hanem ez ellen? Mondjuk, nem olyan sűrűn fordul elő nála olyan kóros, mint én, ez látszik, és én se tervezem, hogy törzsvendég leszek, jobb a békesség. Most már tisztább a fejem, csak a szemem alatt sötétedik a folt, amely már csak húzódik, a víz ebben is segített. Gondolom azt hiszi, azzal, hogy egy réteget levettem, most majd maradni kívánok, de inkább csak így is hűsölök, ráérek majd kint felöltözni, csak épp nem közöltem vele. Lehet ki kéne mondanom, mit akarok épp csinálni és akkor könnyebb lesz. Ja, meg kellett volna tanulni kommunikálni.
- Nem azt mondtam, hogy nem tudod, mit kell. Az előbbi okításra reflektáltam, hogy idegenek házába sétálok fel. De akkor félig már nem leszek az, a nevem Max – nem tudom, kellene-e kezet nyújtanom neki, ezt inkább előjognak meghagyom számára, a fiolát meg, egyelőre a konyhapultra helyezem. Lehet, hogy nem is akarok totálisan józan lenni, csak annyira, amin most működök, és mivel már eltelt pár óra azóta, hogy bármit ittam, ez hamar beteljesül. Biztos a mi anyagcserénk is gyorsabb és a bennünk lévő tűz kifőzi az alkoholt a vérből. Vagy valami ilyesmi, talán épp ezt kutatják most a szakik. Mindig van valami újdonság, annyi biztos. Nem tűnik első látásra veszélyesnek, de ugye, a látszat mindig csal, nem lehet egy pillantással megismerni, megtudni a titkokat, amik mögötte állnak. A pohár előkerül, az ital pedig bele, apró bizalom, hogy erre nem gyanakodok, talán még a kis fiolát is elviszem és hazafele letolom, az utcán tán nem zavar senkit, ha mégis méreg lenne és összezuhanok. Csak Aiden-t, hogy nem érek vissza a lakásba. Talán már fel is kelt és keres, hogy mégis hol kések ennyire, bár, általában megoldja azzal, hogy valamelyik havernál, vagy nőnél. Most nem is tévedne nagyot, csak épp a „miért” lenne kissé... fura. Feljöttem jegelni, mosakodni és kitárni a titkomat elé, ahogy ő is az övét. Ez is egész szép lehetne, ha az élet tündérmese lenne, és mindenki rózsaszín lenne kívülről is.
- Nahát miért? Mégis kiderül, hogy ártatlan srácokat eszel reggelire? Vagy Tudjukki seregében masírozol? - veszem el a poharat, és úgy tekintek rá, figyelem az arcát, a szemeit, hogy mégis mitől fél, mert ezek szerint nem tőlem. - Ihh... hazajön mindjárt a pasid mi? - azok tudnak veszélyesek lenni, mert már akkor is azt hiszik, hogy szemmel vetkőztetem a nőjét, ha csak köszönök neki. Az ital is hűs, nem szlopálom, egybe húzom le és hagyom, hogy kellemesen végigmarja a torkomat. Ízre egész finom, bár nem vagyok nagy szakértő, ennél rosszabb fordult már meg az ujjam között.
- Tényleg, te dolgoztál is. Én meg egy tuskó vagyok, és zargatlak. Csak... ühm, na ez kínos lesz – teszem le a poharat, és bár nem közelítek, felé fordulok. - Csak pár szóban, adsz pár tippet? Hogy jobb legyen, könnyebb. Nemigen van kedvem fehér köpenyes nyomorultak szavait követni. Aztán eltűnök, becsszó! - nem ülök le, a pultnak se dőlök, láthatja, amit kértem, annak fejében megtartom a szavam. Viszont tudnom kell, most már felfogom, mit láttam.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 21:41
Épp ezt akartam elkerülni. Nem akartam tudni a nevét, nem akartam tudni, hogy kicsoda, pont azért, mert csak ezen gondolkodom, amióta először megérintettem. Tudnom kellett, hogy ő is olyan-e. Látnom kellett. Ez megtörtént, és valahogy mégis, ahelyett, hogy elmúlna ez az érzés, csak egyre nő. Minél tovább marad, annál kevésbé fogok ellenállni pillanatnyi tiszta gondolataimnak.
- Dawn – felelem neki halkan, a szemébe nézve, miközben tudom, hogy az ellenkezőjét teszem annak, mint amit a valahonnan régről és mélyről előbukkant józan gondolkodásom diktál. Figyelem, ahogy kezébe veszi a whisky-t, és újra megszólal. Fogalma sincs, mit próbál kitalálni. Ez egyértelmű, esze ágába sem jutna az, ami valójában bennem van. Vagy éppen hogy nincs.
- Nem ártatlanokat – mosolyodom el. – De mások háborújához nincs semmi közöm. Én a magam igáját húzom, másét nem.
Valamilyen groteszk módon aranyosnak találom, ahogy zavarban van és csapongva kérdezget. Valóban: felfalnálak reggelire, Max. Hacsak nem lepnél meg valami egyéb szuperképességgel. Felállok a kanapéról, és odasétálok elé. Nagyon közel. Onnan hallgatom végig kérdéseit mosolyogva. Aranyos... Úgy látszik, ő is jól ismeri az orvosokat. Na jó, nem bírom tovább, tudnom kell, éreznem! Odahajolok az arcához, és óvatosan megcsókolom az ajkait. Forróak, olyan forróak, amilyet még sosem éreztem. Néhány pillanat alatt csípni kezdtek az égető érzéstől, attól kezdve, hogy az én ajkaim hozzájuk értek. A bőröm még forróbb lett, mint eddig, pedig már az előbb is tojást lehetett volna sütni rajtam. Tudnom kellett, hogy milyen érzés...
- Nekem nincs pasim, Max – suttogom az ajkaiba, aztán nagy nehezen ráveszem magam, hogy abbahagyjam a csókot. Kicsit elhúzom a fejem, és úgy figyelem az arca rezdüléseit. Tudni akarom, hogy mit érzett. – Mit éreztél?
Egy atombombán ülünk, Max. Amelyikünk hamarabb feláll, az fogja berobbantani.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 22:28

Burn

szószám: 683

Már ez is valami, szerintem ennyiben nincs semmi, csak szépen keresztnév és akkor senki paranoiás nem kap rohamot attól, hogy kiad magáról mindent. A kézfogás elmarad, nem is csodálkozok rajta és nem is vártam szinte. Nem is tudom, mit húzok annyira, ez egy új dolog, amellyel tapogatózok láthatóan. Lehet nem kéne, lehet tényleg azt kéne csinálnom, hogy felkapom a cuccost, és lelépek a fenébe úgy, hogy sose kerüljek erre a könyékre. Még mindig meg-megborzong a tarkóm, lehet ezt is jelenti, csak épp süket vagyok a máskor olyannyira becsült belső hang bölcsességeire. Igaz, halkan, de válaszol, így legalább már azt tudom, milyen néven emlegessem magamban, vagy épp itt, ha el kellene köszönni. Mert egyszer minden eljön. Hiába tisztult ki a fejem, ha nem lettem tőle se bölcsebb, se okosabb, pedig nem ő az első nő, akivel beszélnem kell, csak beszélni és semmi más. Kezdem magam hirtelen úgy érezni, mint amikor negyedévesen kezdett megjönni az eszem, de még nem voltam elég érett ahhoz, hogy értelmesen kérjem meg a copfos hajút, hogy roxmortsi hétvégén velem menjen el a smárolós kávézóba, ne mással. Aztán minden jön ám egymás után, talán a hangom is jobban megjön, nem mintha kiabálni akarnék. Csak okosabbak leszünk. Mindketten tapogatózunk valamely irányba.
- Ha rosszakat, akkor meg főleg nem érdekel, még valaki ki is tüntet majd érte – ugye azt a legnehezebb egy ilyen témánál elhinni, ha igaz. Mert annyira a cukorvirágos világhoz van szokva mindenki szervezete, hogy ha valaki komolyan ilyet tesz és kimondja, csak nevet rajta, hogy ha-ha, jó móka, meg minden. Én is ilyen vagyok e téren, bevallom, bár itt nem áll fenn szerintem a dolog, de mint mondtam, semmit nem tudok. Csak azt akartam kifejezni, hogy a világ egyes részeire vak vagyok bizonyosan, mert van egy kis burkom, amiből csak ki-kilesek a csúnya világra.
- Akkor ebben még egyet is értünk, én is a magam dolgával törődöm – azért, akármi a története, jó hallani olyat, aki nem húz semerre, se a jó, se a rossz oldal fele sem. Vívják meg, a többi pedig had éljen úgy, ahogy akar. Tanuljon, amíg van iskola, szolgáljon ki, míg van kocsma, akármi. Nem szeretem azt, amikor valaki, akármivel, de erőlteti a döntést, és azért sem reklámozom amúgy a plusz adottságot, nehogy ettől legyek érdekesebb számukra.
A poharat elengedem, ő pedig feláll a kanapéról. Felkészültem, hogy a kérdésem talán túl sok volt, és most nyitja nekem az ajtót, hogy húzás. Így, miközben kiejtettem a szavakat, kezem a kabátért nyúlt, lassan, és úgy is maradt, a levegőben. Meglepve figyelem ismételt közelségét, szinte érzem is a belőle áradó hőt, pedig ruha is van rajta és nem simul hozzám. Mint valami... vonzás? A két tűz vagy összeforr vagy felemészti egymást? Hogy működik ez, mondd? Megtudom. Ajkaira hamarost tapadnak az enyémre, én pedig a pillanatnyi megrökönyödést elzavarom, nem vagyok szűzkisfiú és irigy sem, így ha így akar válaszolni vagy épp játszani, beszállhatok. A csókot finoman, óvatosan tapogatva viszonozom, a válasz a pasi kérdésre meg már nem is izgat, nem tudom immáron, mi a további veszély, de ha ez, akkor el tudok bánni vele. Talán mással is, de az agressziót rég engedtem ki, nem kívánom pont ma és pont itt. Az meg, hogy mit enged így, már egészen más. Nem éget úgy, mint mikor hozzámért, és talán én sem őt, odabent ami eddig lecsendesedett, megint lobog. Hat rá, felébreszti talán? Ahogy elenged, így pillantok le arcára, és mintha egy finom ital után lennék, párat nyammogva „ízlelgetem” mit hagyott itt.
- Egy kicsi whisky utóízt, talán a szájfényed és egy cseppnyit abból a tűzből, ami benned lobog. Forróságot, még talán kissé azt is, ahogy a szíved ver. Ettől lesz könnyebb majd a sajátomat irányítani? - apró vigyor ül ki ajkaimra, bár most nem az ital kotyagosít, inkább az erőm, amely először kapcsolódott valakijéhez. Lehet, hogy ezt ellenzik a szakkönyvek? Fene se tudja. - És te?

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 23:04
Abban a pillanatban, amikor a szánk egymáshoz ért, mintha felébredtek volna az ajkai. Hátborzongatóan kellemes volt érintkezni azzal a forrósággal, ami normális ember már rég hólyagosra égetett volna. Nem húzódik el, viszonozza a csókot, bár óvatos. Én is az vagyok. Ha nem az lennék, akkor nem csókolnám, hanem porrá akarnám égetni. Pedig sosem vagyok óvatos, de ő olyan dolog, amit nem engedhetek el. Beleőrülnék, ha csak úgy elmenne, eltűnne, köddé vagy porrá válna, és sosem tudnám meg a választ azokra a kérdéseimre, amiket még fel sem tettem magamban.
Beleborzongtam a csókba. Éreztem, ahogy a karjaimon nagyon apró szikrák táncoltak. Éreztem, ahogy melegít a teste anélkül, hogy hozzám érne. Olyat éreztem, amit még soha. Az egész testem bizsereg még mindig, pedig már nem vagyunk egymás szájában. Hallgatom a válaszát, pisolgás nélkül figyelek rá. Többet akarok hallani, tudni akarom, érezni akarom azt, amit ő érez. Eggyé akarok válni vele, az ő tüzével, az ő sárkányával.
- Még nem tudom – suttogom, újra odahajolok az ajkaihoz, majd finoman hozzáérek. Mámorító, részegítő bőrének melege. Egyik kezemet felemelem és mutatóujjammal végigsimítok az arcán, meglehetősen forróra felfűtve a bőrömet. Kíváncsi vagyok, hol a küszöbe. Ahogy engem sem, bizonyosan őt sem égeti meg semmilyen tűz. De vajon a sárkánytűz sem?
Egyre hevesebben kóstolgatom ajkait, a másik kezemet is felemelve beletúrok hideg vizes hajába. Pezsdítő érzés a jeges vizet az ujjam között érezni. Izgat, hogy mi zajlik le a testében a tűzzel, izgat, hogy mire képes, és hogy mire képes velem. Dawn, hagyd abba!
Elengedem ajkait, és szinte lihegve húzom el a fejem ismét. Leveszem róla mindkét kezem, mintha most ébredtem volna egy mámoros álomból. Nagyokat nyelve állok előtte, nyitott szájjal kémlelem az arcát. El kell mennie! Nem lehetek vele tovább egy légtérben így, ilyen közel, különben megőrülök.
- Ne akard irányítani – válaszolok korábbi kérdésére. – Csak hagyd, hogy átjárjon. Ne fojtsd el. Érezd. Élvezd – motyogom halkan, majd megfogom a mögötte lévő üveget a konyhapulton, és beleiszok. A francnak kell már pohár... – És azt érzem, hogy haza kell menned.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 27 Dec. - 23:36

Burn

szószám: 555

Nem vagyok romantikus alak, meg az a reménytelen hősszerelmes sem. Vannak vágyaim, sajátos érzéseim, de hülyeségeket és lehetetlen dolgokat sosem dédelgetek. Nem irkálom a margó szélére senki nevét, és el sem várom, hogy ezt az enyémmel tegyék. Valahol egy mocsok ösztönlén vagyok egyelőre, akinek nem mutatták meg a napos és rózsaszín fejezeteket, így csak azzal gondolkodik és érez, amije van. Itt és most a hév és a pillanat uralkodik, meg az a szabadság, ahol nem kell semmit sem megvonnom magamtól. Mivel nincs odakint zár, akkor megyek inni mikor akarok, akkor és azzal fonódom össze, akivel épp ott alakul, így ez sem egy olyan, ahol előre látom a szép jövőt másodmagammal. Igazából, még ha ilyen is lennék, most olyan szépen kilökne onnan mindent a hevesség és a tűz, mint annak a rendje. Olyan, mint az alkohol ez is, átmenetileg kikapcsol dolgokat és elindít másokat, mint valami üzemanyag. Fura és nincs rá értelem, csak hagyod. Kezemmel nem értem hozzá, csakis ajkaim azok, amelyek összefonódtak vele. Sután még mindig a kabátért nyúlás pillanatában maradt, immáron lazán a pultot támasztom vele, nem mintha lábaim nem lennének most stabilak. Sőt. Amilyen ingatagok voltak a lépcsőn kissé, most úgy bírnék el akár súlyt is vele. Ha hétköznapiak lennénk, talán nem lenne akkora durranás a csók, talán semmi sem. Ha nem érzi meg, akkor otthagy én meg már hazafele tartanék, vagy épp az ágyamban, másnapra mindent elfelejtve. Átoknak érzem a kórt, mégis, néha vannak pozitív pillanatai. Fura ismerkedések és alakok, például. Más már lehet sikítófrászt kapna, de sose állítottam, hogy teljesen normális dolgok mozgatnak és kötnek le.
- Még nem? - fel kell tán dolgoznia neki is, ahogy nekem. Mondanék valami okosságot, vagy csak érdeklődni, hanyadik voltam sárkányok közt a sorban, de időt nem hagy, visszahajolva folytatja ott, ahol abbamaradt. Ám legyen, aprót rezdülök, ahogy immáron ujjaival ismét a bőrömet simítja. Libabőr a melegség mellett, aprón ellepi, karomon azonban végigfut, elemelem a pulttól, és ahogy ő is immáron másik kezével is érint, lassanként közelítek hozzá, mintha félnék a fellobbanó lángoktól, mint mikor a vadat kívánod megsimítani. Közelebb egyengetem, nem sokkal, de érezhetően, ujjaimmal pedig végigcirógatok karján, gyöngéden, mintha tényleg a harapástól félnék, de így is érzem azt a hőt, amely képes lenne már valóban égetni. Na most hozzák a hőmérőjüket, a hajukat kitépnék az eredményektől, annyi biztos. De a legutolsó dolog az, ahogy rájuk gondolok, saját vérnyomásom kissé dübörögve süketít el.
Ismét elszakad, halk cuppanással válnak szét ajkaink, én pedig szinte kérdőn tekintek rá, mi is a gond. Talán valami túl sok, ő nem ilyen, túl gyors, sok hagymát ettem, akármi. Leeresztem kezem, vissza a támlára, és csendben hallgatom. Apró bólintás, Érezni és élvezni. Mint most? Elengedni? Vállaim már koránt sem merevek, tartásom se olyan, mint aki karókat nyelt, ellazult. Mintha leengedte volna a buborékot, hogy beférjen, oda, ahova kevesek. Megmarkolom a kabátot, és az ajtóhoz lépve ragadom meg a kilincset. Kitárom, a folyosóról hűvösség tódul be, ő mögöttem iszik. Érezzem és élvezzem. Ne fojtsam el. Aztán elengedem a kilincset, hagyom csapódni az ajtót be. Előttem, mert a küszöböt nem léptem át, visszafordultam felé. Csak így lelépni, még tőlem se megszokott. Vagyis de, csak most nem akarok.
- Mitől rettegsz ennyire? - ó, visszatért a hangom, a régi minden. Közelebb is lépek, és elvéve az üveget, előbbi poharamba töltök egy adagot, hogy lehúzzam, de egy percig sem tévesztem szem elől. Te kezdted...

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 28 Dec. - 0:19
Ahogy ujjai a karomhoz érnek, szinte végigszántják a bőrömet. Forróak, égetőek, mégis annyira jól esőek, mintha puha tollakat húznának végig, mintha forró méz csurogna le a karomon. Éhezem az ajkaira, éhezem a tüzére, arra vágyom, hogy égessen és égessem. Elborítja az agyamat az étvágy, az izgalom, a füst. Nem tudok gondolkodni, nem látok tisztán. A vágy erősebb, mint amikor másokat láttam porig égni. Ez más. Ilyen nem volt még.

Egy viszonylag tiszta pillanatomban elengedem, és a piás üveghez fordulok. Kezdem elveszíteni az kontrollt a helyzet és önmagam felett. Ez baszottul nem jó irány. Nem adhatom ki a kezemből az irányítást, különben végem. Megfogadtam, hogy soha többé nem történhet ez meg. És most önként és dalolva rohantam bele a vesztembe. Legalábbis az lett volna, ha nem távozik. Elveszi a kabátját a székről, és kinyitja az ajtót. Hagyd el a barlangot, sárkány!

Az ajtó csapódik, én pedig sóhajtva nézek fel az üveg fenekéről a bejáratra. A pupilláim kitágulnak, az ereim megdagadnak. Nem ment el. És már nem is fog... Odalép hozzám, kiveszi a kezemből az üveget. Néhány pillanatig szótlanul és mozdulatlanul állok előtte. Azt hiszem, félek. Félek attól, ami történhet. Félek attól, hogy esetleg nem vagyok képes megölni. Pedig én sosem félek...
Miután lehúzza a whisky-t, kérdőn fordul felém. Egy szempillantás alatt felemelem az egyik kezem, és már csattan is a pofon az arcán. Most a monoklival ellentétes oldalon.
- Te ostoba barom – összeszorított fogakkal, dühösen beszélek. – Megmondtam, hogy menj el! – olyan közel lépek hozzá, hogy testünk már néhol összeér. – Öltél már embert, Max? Égettél már bárkit halálra? Bántottál olyat, akit szerettél? Tettél már olyat, amivel örökre elveszítettél valakit vagy valamit? Akartak már megölni? Voltak már olyan fájdalmaid, hogy azt kívántad, bár meghalnál? – ellépek tőle. – Nem lehetünk egymás közelében. Nem véletlen, hogy ilyen kevesen vagyunk. Ha itt maradsz, Max...lehet, hogy meghalsz – válaszolok a kérdésére. Ettől félek. Hogy megölöm.

Kezeim lángba borulnak. Megragadom az üveget, és a falhoz vágom. Dühösnek sem kellene lennem, mégis az vagyok. Nem kéne éreznem semmit sem. Csak tennem kéne, amihez kedvem van és mégis... Meg akarom ölni, és közben annyi mindent látni akarok még tőle és érezni őt, érezni, amit ő érez, használni őt, az ő tüzét. A férfinak háttal állva, mindkét kezemmel végigdörzsölöm az arcom, aztán a tarkómra teszem őket. Csak nézem, ahogy a koszos fehér falon folyik le a rézszínű ital. Aztán a koynhaszekrény fiókjaiban kezdek bájital után kutatni. Mondjátok, hogy van még egy fiola abból a kiütősből...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 28 Dec. - 1:22

Burn

szószám: 684

Azt mondják, amennyire lapátkéznek tűnik a tenyerem, annyira képes vagyok vele finoman is dolgozni. Erő is van benne, mégis, ha kell, elfojtom. Most pedig határozottan nem lenne kellemes egy-két ügyetlen ujj vagy épp kósza szorítás, attól csak eltörne, no nem a karja, hanem ez a kis közös buborék, amelybe sikeresen belekerültünk. Nem ölelem magamhoz, meghagyom azt a kényelmes távot, amely elég, mégis többet kérsz, amelybe nem férne be nagyon senki és semmi, de mégis. Kellemes. Mindentől eltekintve az, volt már elég béna partnerem a kiadós csókolózásra, volt akitől „ökölbe” szorultak a lábujjaim is, mindenki más és más miatt maradandó. Itt a háttérben megbúvó plusz az, ami bőven rálapátol. Ami... ami nem enged elsőre, és utána is csak lassan. Nekem nem fáj, nem éget, mintha pillanatok alatt megszokná, és hozzá idomulna. Nem mondom, hogy totál nyugodt vagyok, mégis, sokkal kellemesebben, mint mikor a kanapén ültem, vagy jegeltem az arcom. Talán az a pohárka utántöltés kellett inkább, mintsem józanító kúrát, amelytől lehet nem lennék ennyire kiemelkedően bátor. Vagy balga. Sok kicsi sokra megy, még tüzeseknél is ezek szerint, akik újszülöttként tapasztalják meg a dolgokat és aztán rácsodálkoznak arra, mire is képesek. Együtt, egyedül, akárhogy.
És talán ettől rezel be, és szinte kizavar, ahogy vártam. És hopp, a szemtelen, a parancsokat sutba vető fél immáron itt van. Az iskolában, a későbbi években tiszteltem ennyire az utasításokat, bár sosem voltam komplett lázadó, valamennyi mindig jólesett, vagy épp maga a kór az, ami kihozta belőlem gyengébb napokon. Ez érvényesül itt is, kicsit csavar és ha már meg mertem lépni, hogy feljövök idegenek lakására, valamit akkor is profitálok. Engedem és élvezem.
- Nem mondtad el amúgy sem – kortyolok, majd mire akár tölthetnék vagy egyáltalán letehetném a poharat, csattan a tenyér az arcomon. Hát erre most őszintén tudok vigyorogni. - Oké, ezt megérdemeltem. Makacs jószág vagyok, belátom – a poharat immáron sikeresen leteszem, ismét közeledik, de, a hiedelemmel ellentétben most nem a következő felvonás zajlik le, hanem olyan, amitől arcom komorabbá válik. Ezek azok a dolgok, amik a kényelmes buborékban nem értek el, a valóság. Mert nem mindenki viseli úgy ezt, ahogy én. Mindenki más, és bizony, néha ez ijesztő is lehet, mégsem látja arcomon ennek jelét.
- Nem öltem, éltem az unalmas életem ahogy kellett. Mindenki elveszik valakit, így vagy úgy, és sejtem, mire akarsz kilyukadni – támaszkodom ismét a pultnak. Előveszi az igazi arcot, szinte látni a tekintetében, hogy talán most először életében olyan őszinte, amennyire csak lehet. Ebbe csak egy idióta rondítana bele cirógatással és bármi mással, én csak figyelem, és sóhajtok. Nagyot.
- Ezt nem értem. Miért? Ki kényszerít arra, hogy ha kevesen is vagyunk, el kell tiporni a másikat? Én értem, hogy ez olyasmi, amit nem lehet csak úgy megzabolázni, tudom, mert az elején magamtól rettegtem, nem attól, hogy kilométeres tűt szúrnak belém. Én se nem támadód, se nem áldozat nem kívánok lenni, ahhoz két ember kell és nem adom könnyen magam. Tudom, most reszketnem kéne attól, amiket kérdeztél, meg futnom – figyelem, ahogy tombol. Ahogy kiadja, ahogy más sikít, ő úgy lobban lángra, és csattan. Majd az üveg is a falon. Fejem megcsóválva hagyom, nem lépek közbe, ez az ő háza, az ő színtere, ha lerombolja, az is az ő döntése. Le sem támadom, most veszélyes lenne valóban és félelmetes, mert meghalni tényleg nem akarok. Félek belül, de kíváncsi is, milyen a másik véglet, milyen a másik. Sosem voltam még ilyen kíváncsi, talán ezért küldök ellene.
- Dawn, nem lerohanni akartalak, sem feldühíteni. Sem azért, hogy itt aztán felrúgjak mindent. Ha kell, beülök a szoba másik sarkába, az elég nagy táv, hogy ne legyen gond. Nézd, magamnak is meglepő, hogy most nem a lépcsőn rohanok le, viszont.. hogy is van? - szórakozottan piszkálom a poharat, ha már a belevaló a falról csorog le. - Minden első izgalmas és emlékezetes. Ha gyilkos vagy, ha nem, egy fontos mérföldkő. Kint tombol a tisztogatás meg a háború, én eddig a seggemen tespedtem, ki kell nyílnia a szememnek. Ha el kell viselnem még pár pofont, hát legalább gyorsabb lesz. Nem is a világbéke a célom, sem az, hogy megkeressek mindenkit. Egyszerűen... nem bírok csak úgy kimenni az ajtón.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 28 Dec. - 13:53
Makacs? Nem makacs, Max. Te egy halálvágyó idióta vagy! Hallgatom, ahogy magyaráz, dühösen. Ha sárkány lennék, már füstöt fújnék mindkét orrlyukamon, vagy lángszórót játszanék. Az íriszem már valószínűleg be is sárgult, de talán már vörös is. Rég volt vörös. Rég voltam ilyen intenzív állapotban, mint most. Olyan, mintha az ő tüze felerősítené az enyémet, a közelségétől megvadulok, tűzorkán tombol bennem, és semmit sem tudok irányítani. Akkor volt utoljára ilyen, amikor megöltem a nevelőapám. Nem tudtam, mit teszek, csak meg akartam ölni. Csak a szándék és a képesség volt meg, de tudás és tapasztalat nem társult hozzá. Csak sokadjára sikerült lángba borítani a kezemet, és az egész házat. Most vörösen lángoló karokkal állok előtte, és nem tudom, mit csinál velem. Kíváncsi voltam, hát most már tudok ezt-azt. De nem lehet, hogy ez ennyi... Hogy csak megzavarja és felbujtja a tüzemet. Hogy elveszi tőlem az irányítást. Ez nem lehet ennyi! Tudnom kell irányítani, biztosan megvan a módja, hogy közel férkőzzek hozzá, és azt tegyek vele, amit akarok. Az ő tüzét is akarom!
- Nem értesz semmit! – vágok szavába ingerültem. Hogy érthetné, hiszen én magam sem tudom, mit kéne tennem. Pedig mindig kivágom magam minden helyzetből, ha azt kell. Mindig én irányítok, így vagy úgy. De ez most teljesen más. Hiába próbálkozom. Az irányítási kényszerem vetekszik a kíváncsiságommal. Merőben patthelyzet...
Amíg dühöngök, semmit se csinál. Csak beszél, beszél, és beszél. Lángoló kezekkel, vadul kutatok a fiókokban. Az egész lakás éghetetlen, bűbájjal van levédve, tűzbiztos. Szükségem van arra az üvegcsére, mégpedig azonnal, különben fel fogok robbanni. Mindenki szerencséjére sikerül megtalálnom, így rögtön ki is nyitom és a torkomba öntöm. Ez egy tompító drog, amitől lenyugszom majd. Tény, jó eséllyel meghozza a kedvemet is, védtelenné azonban nem tesz. A képességemet nem tompítja, csak a dühömet és az Érzést. Olyan esetekre van, amikor mindenáron ölnöm kell, de nem lehet. És most nem lehet.
Miközben beszél hozzám, megpróbálom lefoglalni magam. Sehol sem látom a pálcám, úgyhogy odamegyek a falhoz, és kézzel próbálom felszedni a szilánkokat. Még mindig dühös vagyok, de összpontosítanom kell. Reflexből összeszorítom a tenyerem, és lecsöppen néhány csepp vér a padlóra.
- Ülj le arra a rohadt székre! Kurva életbe – ezt már halkabban mondom, talán kezd hatni a bájital. Nem akar elmenni, és én sem akarom elengedni. Magam ellen beszéltem, amikor azt mondtam, hogy takarodjon. Magam ellen, de őérte. – Húzz fel magadra egy erős pajzsot, amíg nem hat ez a szar – tanácsolom, és a szemeteshez megyek a szilánkokkal. Kiveszek a szekrényből egy bontatlan üveg whisky-t. Ez mindig van itthon, mindig kell lennie. Töltök magamnak a poharamb, aztán az övébe is, majd az ő székétől jóval távolabbi kanapéra ülök. A poharam fenekére nézek, leteszem a kávézóasztalra, hanyatt fekszem a kanapén, és becsukom a szemem. Gyerünk, nyugodj meg!
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Maximilian Seaver

Maximilian Seaver

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
; bill skarsgård

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 28 Dec. - 14:29

Burn

szószám: 614

Csak olajat öntögetek a tűzre, miközben ott állok mellette és bámulom, mintha ez tök normális lenne. Nem. Bevallom, nem az. A folyosóra kilépni, illendően elköszönni, ilyen helyzetben az lett volna oda sorolható. Mindenki követ el azonban hibákat, ki így, ki úgy, aztán pedig viseli a következményeket, mert így kell, így muszáj. Rossz emlék, sebhely, nem kívánt család, vagy épp egy földkupac, épp mi jön ki belőle. Továbbra sem rettegek attól, hogy itt lesz végem, agyam ezt most nem is veszi számításba. Ez a tipikusan túl hülye vagyok a valós félelmek felismerésében eset, mint amikor valamimet összezúzom a nagy vagánykodásba. Kézcsontok, boka, szerencsétlen javasasszony elégszer forrasztott össze, vagy épp kezelt löttyel, még ha néha éreztem is azt rajta, hogy nem kíván hozzámérni, viszont muszáj volt. Valaki vagy fél, vagy csodál, de az, hogy szeresse azt, ami vagyok... Még magamnak is nehezen megy, most is, haragszom a kórra, hogy ennyire felébredt és eleven, hogy szinte válaszol a másikéra, vagy egyenest én rázom fel, hogy érezze, bennem milyen. Haragszom a világra, mert csodabogarakként tekintve ránk, megbélyegeztek és nemigen akad segítség. Elég látni a farkaskóros alakok szenvedéseit, őket is megvetik, mert mások, mert a vadság bennük másképp mutatkozott meg. Egyesek persze rászolgálnának a pórázra, bilincsre, de a többi csak szerencsétlen szenvedő alak, semmi több. Ennyire ugyan nem hiszem, hogy űznének, de sosem lehet tudni, a jövőben mi lesz ebből. Vagy épp az ebben a szobában történtekből.
- Nem, tényleg nem értek sok mindent. Ezért is vagyok még itt – többnyire. Hallom hangjában, hogy közel áll ahhoz, hogy elveszítse mindazt, ami a józan észt jelenti. Hogy ami benne tombol, őt is megégesse. Ezért jobb is az, ha egy helyben maradok. Nem tudom, ha most kimennék, mennyire lenne már rossz hatással, elvégre, mágus, meglenne a fegyver arra, hogy kiröptessen akár, vagy... bárhogy. Én magányos alkat vagyok, kevesekhez ragaszkodom, még kevesebbet engedek közel magamhoz. Nemigen piszkálja senki ezt a felem és talán nem is törődtem vele úgy, ahogy kell. Csendesebb, talán eddig jobban is aludt mint kellene. Legutolsó látogatásom akkor volt orvosnál, mikor az új iskolába készültem, gondolom ez amolyan szokás, hogy felmérik, ki bírja azt, ami rá vár, és nem a rengeteg magolni valótól való félelem leckéje ez. Kitárni a titkodat olyan, mint élből meztelenre vetkőzni, hogy egy pont se maradjon a költői homályban. Itt talán nem fogadott olyan rosszul a dolog, vagy én lettem érettebb, és kevésbé izgulva, nem okoztam senkinek kár. Olyan nagyot. Itt viszont önként, spontán tártam elő, és más. Sokkal másabb, intenzívebb, még így, hogy nyugodt arckifejezést felöltve nézek rá. Illedelem és a kis félelem az, amiért nem lépek oda segíteni. Valamit magához vesz, talán olyasmi lötty, mint amit kínált, nem jegyzem meg. Ha szüksége van rá, ki vagyok én, hogy bármiért ítélkezzek.
- Ha gondolod, összeszedem a szilánkot, hogy ne vagdosd szét magad – nyakam nyújtom, de hiába. Kapkodja, mit sem törődve a sebekkel. Ez már ismerősebb, nem egyszer találtam így magam.
- Máris – fordítom kifele az emlegetett széket, és erre már finomabban helyezem le magam, hátradőlve, lábaimat kényelmesen kinyújtva. Jobb mint állni. Újra ital kerül a pohárba és felé nyúlva veszem el azt, de most nem elsőre gurítom le, öles kortyot leöntve követem tekintettel a kanapéig.
- Kösz az italt – emelem a poharat, bár ő már el is dőlt. Talán tényleg aludni akar. - Pajzsot mi ellen? Ha kiabálni kívánsz, hát tedd. A sebhelyek se zavarnak, ha meg összetörik valami, maximum segítek feltakarítani. Most már biztos, hogy bolondnak nézek ki, amiért ilyeneket mondok és nem csinálok semmit. De hátha beszélgetés közben, akár káromkodva, de jobb lesz, nekem használni szokott. És a korábbi kérdéseidre szólva, bántottam már másokat, akaratlanul. De erről szól ez, ami bennünk van, így kezdődik, csak rajtunk áll, hogy folytatódik.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Dawn Colton

Dawn Colton

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 28 Dec. - 14:59
Már csak azt hallom, amit a székről mond. Amikor már lefeküdtem, behunytam a szemeimet, és nem foglalkoztam semmi mással, csak a saját fejemmel. Valójában az ellenkezőjét tettem annak, amit neki mondtam. Azt mondtam, engedje el magát, engedje, hogy átjárja a tűz, hogy érezze. Én pedig pont elfojtani akarom. Talán ez okozza ezt az egész cirkuszt. De ha hagynám, hogy a tűz azt tegyen, amit akar, akkor már rég halott lenne. Vagy inkább mindketten.
Egyer zsibbadtabb a testem. Egyre kevésbé érzem a tombolást, már inkább csak a meleget. Fel kell szállnia a füstnek, hogy lássam, hogy érezhessem a valódi forróságot. Dühös lettem, mert ellene akartam menni, mert olyan erős érzés fogott el, ahogy hozzáértem az ajkaihoz, mint amikor féktelenül gyújtogatok valahol, és nézem, ahogy porrá ég egy épület. És a másik legrosszabb dolog az, hogy nem tudok neki hazudni. Nem tudok kitalálni semmit sem, ami más, mint az igazság. Csak azzal tudom elzárva tartani a titkaimat, hogy nem mondom ki őket. Annyira megbabonázott a tüze és az érzés, amit bennem kiváltott, hogy képtelen voltam az eszemet használni. Nem kellene itt lennie...
Nem akar rám hallgatni. Immár nyitott szemmel kémlelek a pálcám után. A kávézóasztal mellett van, a földre esve. Felülök, felveszem, és rá szegezem.
- Protego – mondom ki a varázsigét, majd leteszem a pálcám az asztalra, és visszafekszem. Még mindig lángolnak a kezeim. Ha sokáig feszíti a húrt, el fog pattanni, és erre az esetre jobb, ha be van védve. Ha ő maga ennyire hülye, hát én nem leszek.
- Ha egyszer igazán bántalak, az nem sebhely lesz. És jól látod, te vagy a legnagyobb idióta, akivel valaha találkoztam.
Még mindig nem érti, hogy nem a tűzzel van baj. Velem van a baj. De nem is értheti. És nem mondhatom el neki. Újabb patthelyzet. Mért nem tudja egyszerűen elhinni és elfogadni, hogy ez a sárkány nem szelidíthető, hibás termék, selejt, nem lehet megjavítani. Akkor, abban a házban végzetes hiba állt be, elromlott, és azóta úgy működik, hogy bármikor felrobbanhat. Egy időzített bomba.
- Én nem olyan vagyok, mint te, Max – motyogom halkan, immár nyugodtabban. A kezeimet már épp csak egy néhány milliméteres lángréteg simogatja. – Tőlem nem tudsz tanulni. Senkitől se tudsz. Trükköket lehet, de saját magadat sosem fogod mástól megtanulni. Te magad vagy az, ami benned van. Amíg önmagaddal nem tudsz megbirkózni, ne várd, hogy sikerülni fog iga alá hajtani a képességed. Nem is arra való. Te élteted és ő éltet téged. Te és ő egy és ugyanaz. És ha ő elveszik, te is meghalsz – hanyatt fekve, csukott szemmel magyarázok halkan, egyhangon. Mintha csak valami kódexből mondanám fel a történelmet. Ez a fiú semmit sem tud önmagáról, és talán meg sem próbál belenézni a saját ketrecébe. De tőlem biztosan nem tanulhat. Minden ember más. Mindenkinek a sajá maga démonjaival kell megküzdeni, és csak rajta áll, hogy mit van bátorsága használni a fegyvertárából.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
»
Vissza az elejére Go down

Just a young gun with a quick fuse

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Similar topics

-
» do you feel like a young God?
» Daniel Young
» Forver young
» Young, Loud and Snotty
» Richard David Young

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-