Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Ethan Rayne EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Ethan Rayne EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Ethan Rayne EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Ethan Rayne EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Ethan Rayne EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Ethan Rayne EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Ethan Rayne EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Ethan Rayne EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Ethan Rayne EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Ethan Rayne

Ethan Rayne

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Csüt. 24 Jan. - 23:14

Ethan Rayne

A hatalom mi vagyunk. Mi fogjuk létrehozni azt, ami velünk történik.

Becenév:

Ethan, Apa, Apci, Rayne, Utállak, Haljmeg

Kor:

47

Származás:

Aranyvér

Lojalitás:

Voldemort

Képesség:

Sárkánykór

Csoport:

Törvényen kívüli

Rank:

Halálfaló

Play by:

Nikolaj Coster-Waldau

Karakter típus:

Keresett, saját.


Körülölel, védelmez, összeroppant. Befurakodik, kitol, kigáncsol. Simogat, megmar, megöl. Nincs én, csak Rayne!
Világéletemben azt tanultam az én drága édesapámtól, hogy amit én akarok az nem számít csak az, hogy a család mit szeretne. A kicsinyes vágyaimat félre kell tennem azért, hogy előrébb juthassunk a rendszerben. Csak így maradhatunk fent, csak így tarthatjuk meg a pozíciónkat, csak így fejlődhetünk tovább. Annyira beleégette ezt a tudatomba, hogy akkor is családi ügyeket intéztem, amikor nem is akartam. A testem reflexből mozdult, rezzent. Talán benne volt az is, hogy büszkévé akartam őt tenni vagy túl akartam szárnyalni. Így hát megfogadtam azt, hogy ha egyszer sikerül az, hogy én legyek a családfő akkor bizony sokkal jobban fogok vezetni a mi kis csapatunkat, mint ő,  s sokkal többre fogom vinni.
Drága feleségem, kérem bocsásd meg nekem azt ha néha goromba vagyok veled s úgy viselkedek, mint egy troll. Nem lenne szabad minden kisebb kihágásért elégetnem a lelkedből egy darabot. Nem lenne szabad a házimanóval égetni a testednek azt a részét, ahol nem látja senki. Ne haragudj, hogy emiatt nem tudtál talpra állni. Tudom, hogy érdekházasság és az elején nem voltam ilyen agresszív, de kedvesem ez sajnos a múltam s néha előjön. Pedig látom, hogy annyira próbálsz tenni azért, hogy ezek ne történjenek meg. Mindent megteszel értem, minden szavamat lesed. Ha kérek tőled valamit, azt parancsnak veszed és már futsz is teljesíteni. Persze, rosszul járnál, ha nem tennéd.
Kedves legkisebbik gyermekem, kedves Viviana. Tudom, hogy abban a hitben ringatod magad, hogy én nem foglalkozok veled és idiótának nézlek csak azért, mert fiatal vagy. Hogy nem vagyok rád büszke. Hogy kivételezek. Örülök, hogy ezeket nem fogod hallani csak az én naplómban lesz meg, mert most elmondok neked egy nagy titkot. Roppant büszke vagyok rád. Érdeklődsz az én pályám után, azt hallottam fél füllel. Persze az én tanításaim mellett nem is nehéz ezt a hivatást választani. Nem potyára fárasztalak mindig a házasság gondolatával. Hiszen olyan idők jönnek, ahol össze kell tartanunk és szövetségeseket kell toboroznunk. Okos vagy, de makacs. Ezt anyádtól örökölted, persze míg be nem törtem.
Kedves fiam, kedves Mason. Örülök neki, hogy te is a Minisztériumba helyezkedtél el, elég közel hozzám. Viszont megmondom őszintén, hogy gőzöm sincs te kire hasonlítasz. Egy kicsi én, egy kicsi anyád, egy kicsi postás? Viszont az agyamat eldobtam, amikor elsőnek megláttam benned azt, ami bennem is meg van. Nehéz vele együtt élni, de ha megtanulod használni akkor olyan fegyver lehet a kezedben amire más csak vágyakozhat. Tevét viszont nem kapsz.
Kedves lányom, kedves Flavia. Sárkányok, mi? Érdekes elfoglaltság. Te vagy a legidősebbik, de néha elgondolkozok azon amikor veszekedtek a testvéreiddel, hogy akkor most melyikőtök is az okosabb? Azt viszont a te számládra írom, hogy eddig ügyesen ki tudtad magad sakkozni a kötelező családi hagyományok elől, viszont ennek vége. Most már neked is be kell állnod a sorba, gyermekem. Nincs kivétel. A hülye kis lázadásodnak vége, hagy legyek rád is büszke.
Nincs én, csak Rayne!

Az vagyok, akivel nem akarsz találkozni egy sötét sikátorban. Az vagyok, kit a kebledre szeretnél ölelni. Az vagyok, kibe megbízol, az vagyok akibe soha nem bíznál meg. A barátod vagyok. Az ellenséged vagyok. Ezer és ezernyi arcom van s senki sem tudhatja, hogy most éppen melyiket mutatom. Se a családom, se Voldemort. Orosz rulett, hogy mikor milyen passzban vagyok. Ha azt a lelkem is akarja akkor bizony kedves, normális, viccelődő típus vagyok. Viszont, ha olyan kedve van az én drága energiabombának akkor pedig goromba, erőszakos és őrült. Ilyenkor szokásom terrorizálni a feleségem, vagy ha küldetésre megyek akkor pedig a célszemélyt. Viszont létezik egy köztes állapot is. Ilyenkor vagyok a legveszélyesebb, ilyenkor teljesen átadom magam a már rég megbomlott elmém legsötétebb fétiseinek s aki csak szembe jön, óriási mosollyal az arcomon térítem át a következő életébe.
Én vagyok az, ki a foglyokból értékes információkat szed ki. Mondjuk úgy, hogy a halálfalók kínzómestere. Sokáig tanulmányoztam az emberi testet, figyeltem a muglik módszereit, átvettem az ő szokásaikat is. Nem lehet mindent crucio-val elintézni, túl barbár, túl hangos, túl sokáig tart. De kétségkívül hatásos eszköz.
Nem engedek magamhoz közel embereket, még a gyermekeimnek sem beszélek magamról. Nem bízok senkiben, nem hiszek senkinek. Szakma, szakma. Paranoiás vagyok, mindig mindenhol látok valakit akiről azt hiszem, hogy ártalmas lehet rám. Így hát azzal vagy beszélek, vagy elteszem láb alól. Lehet, hogy csak egy ártatlan, rosszkor volt rossz helyen. Lehet, hogy egy asszony. Rosszkor volt rossz helyen. Lehet, hogy egy csecsemő? Rosszkor volt rossz helyen. Nincs bennem semmi jóindulat, amit ki lehetne használni. Nincs támadási felületem. Egy áttörhetetlen pajzsot húztam magam köré azzal, hogy senki nem tudja, hogy éppen mit várjon tőlem. Ha találkozunk s ha sziával köszönök, akkor meghalsz. Ha hellóval, akkor megkínozlak. Ha biccentek, akkor mindkettőt. De ha udvariasan és tisztelettel odalökök egy jó napot-ot akkor talán reménykedhetsz. Csak nézz a hátad mögé, a halál minden sarok után tárt karokkal vár, s ha egyszer magához ölel onnan már nincs menekvés.  


Ég-e már a karácsonyfa?
Sürgés-forgás. Gyermek nevetés. Házimanók tömkelege. Szülői szigor. Elérkezett hát karácsony napja. Igazán különleges lesz a mostani. A Roxfort előtt ez lesz az utolsó s még erre az időre maradhatok gyermek. Apám sokat mondogatja, hogy "Fiam, most használd ki amíg lehet. Mert ha elkezdődnek a Roxfortos éveid, akkor aztán felnőtt vagy. Elkezdődik az életednek egy olyan szakasza, ahol kapcsolatokat kell kiépítened azzal, hogy ármánykodsz, hazudsz, csalsz, és bántasz. Mert tudod, hogy nincs más csak a család. Se ezzel nekünk segítesz." Persze, persze. Hallottam már jó párszor ezeket a szavakat, de nem igazán érdekelt. S főleg a mai nap nem fogok vele foglalkozni, a szeretet ünnepén. Vagyis hát nálunk ez egy kicsit más, összeülünk és nem vitatkozunk legalább néhány órán át.
Szétnézek a hosszú folyosón és egy nagy mosollyal prezentálom azt, hogy üres a terep és betudok lógni a konyhára. Nagy a ház, nem fognak észrevenni. A manókkal szeretnék lenni és nézni azt, ahogy sütögetik a finom sütiket, érezni az illatukat s néha-néha elcsenni néhányat kóstoló gyanánt. Ezért nagyon megüthetem a bokámat. Nem lehetne még szóba állnom sem ezekkel a lényekkel, nemhogy a társaságukban főzőcskézni és nevetgélni. De megmondom őszintén, hogy nem érdekel. Akkor, amikor nem látja senki miért is ne? Majd előadom a nagy arccal rendelkező kisgyereket akkor, amikor itt lesz a rokonság apraja nagyja. Hagy nőjön apáméknak az egója.
A konyha szekrényen foglalok helyet, a lábamat lógatom és továbbra sem lehet levakarni az arcomról az őszinte mosolygást.
- Ethaaaaan, merre vagy? Hallom anyám hangját és már ugrok is le, hogy szaladjak kifelé. De balszerencsémre sikerült is pont belé futnom.
- Már megint a manókkal voltál? Tudod, hogy nem szabad. Ha apád meglátja, akkor nagyon mérges lesz. Csak rázom a fejemet és nagy szemekkel nézek a nőre, aki életet adott nekem. Ez mindig használ, nem fog beköpni. Teljesen ellentéte a faternak. Vajszívű, kedves, gondoskodó. Nem is értem hogyan mehetett hozzá egy olyanhoz, mint az a férfi.
Bejött a terv, egy szelid mosoly varázsolódik az arcára. Tudom, hogy nyert ügyem van. Átkarolja a vállamat, én pedig a derekát és úgy indulunk be a nappaliba. Mi az? Már ennyi az idő? Kezdődik az ajándékosztás? Igen, nálunk ez fel van cserélve. Először ajándékozunk és csak aztán eszünk. Furcsa szokás, de hát család az család.
Még nincs fent a csúcscsillag. Nagyon nagy hiba. Anélkül nem lehet elkezdeni.
- Anyaaaa, a csillagot hozd. Hozd a csillagot. Bólint és már megy is előkeríteni a díszt. Én pedig közelebbről szemügyre veszem a nálam legalább 4-szer magasabb fát. Hogy fogok én feljutni a tetejére? A seprűm nincs nálam és apáék soha nem engednék, hogy valamelyikükét használjam. Áhá, meg van. Lépcsőt kell építenem. Elpakolok mindent ajándékot, felesleges dolgot a karácsonyfa körül aztán pedig nézelődök is, hogy mit tudok felhasználni. A kis lábaimmal már szaladok is az egyik szék felé, hogy aztán azzal legyek magasabb. De ez nem elég. Kell egy asztal. Egy kisebb. Az étkező asztalunk nem jó az túl nagy, óóó de van egy másik. Fejvesztve rohanok is, hogy aztán elszerencsétlenkedjek vele. Elbírni nem bírom, így hát tolni kezdem aminek a következménye az, hogy az egész padlót felkarcoltam. Mindegy, nem izgat. A cél érdekében bármit. Felmászok a tetejére, aztán pedig fújok néhány levegőt és már emelem is fel a széket magam mellé. Nyögve, elvörösödve de diadalittasan, hogy sikerült. Kreatív és ügyes gyerek vagyok én kérem szépen. Most pedig mászni kezdek és így már elérem a tetejét. De ekkor a szék lába megcsúszik és én pedig zuhanni is kezdek. Felsikoltok még a levegőben és próbálom elkapni a fa egyik szárát. Csak az ujjam ért hozzá, de akkor egy furcsa érzés kerített hatalmába. Melegség. Mintha belenyúltam volna egy kád kellemesen forró vízbe. Nagy csattanással érek földet és zokogva érek földet. Az ajtóra nézek és anyám a szája elé kapva a kezét néz engem. Mi van? Miért nem jön ide és ad egy gyógypuszit? Hátrapillantok és akkor látom, hogy az egész fa ég. Mi történt? Ezt most én csináltam? De menőőőő. Biztos félelmetes képet mutathatok. Egy kisgyerek és a háta mögött pedig egy égő fa. Tisztára, mint maga az ördög. Sátánka.


Ne kiabálj velem!
Rohadtul nem menő az, ami velem történik és történt. Minek kellett akkor felégetnem azt a kibaszott fát? Már eltelt azóta öt év. S tudom, hogy azt én csináltam. Utánanéztem. Sárkánykórban szenvedek. Halljátok? Sárkánykórban. Kész röhej. De biztos, ami biztos apám nem tudhatja meg és eddig egészen jól titkolom előtte. A rejtélyes tüzeket mindig ráfonom otthon a manókra. Gonosz dolog, mert jól megbünteti őket de hát legalább nem engem. Mert tudom, hogy egy gyáva alak. S fél mindentől, amit nem ért. Szörnyetegnek, elfajzottnak nevezne és folyamatosan ütne. Hülye pedig nem vagyok, hogy elszökjek. Mindenhol megtalálna. Én vagyok az egyetlen örököse és nem fogja hagyni, hogy úgy halljon meg, hogy nincs egy biztospont az életében. Úgyhogy egyetlen úgy maradt, az pedig a titkolózás.
- Rayne! Ugye tudja, hogy bukásra áll sötét varázslatok kivédéséből? Hogy lehet ilyen ügyetlen a pálcás varázslatokkal? Mindjárt itt az RBF. Értesítőt fogunk kiküldeni a szüleinek. Óóó bazdki. Ez aztán a szívás. Minden erőmmel figyelnem kell arra, hogy ne robbantsam fel az átkozott sulit és még elvárják, hogy tanuljak is meg gyakoroljak. A Sárkánykórban szenvedőknél tudományos tény az, hogy nem megy annyira a pálcahasználat. De ezt sem tudhatja meg apám, megöl ha megbukok. Főleg ha SVK-ból.
Elérkezett a karácsonyi szünet. Az ünnep amit utálok. Próbálok kibújni a feladatok alól és inkább a gondolataimba merülni a szobám mélyén, de hát nem engedik. Jelen kell lennem mindenhol. Csendesség van, tökéletes és vérfagyasztó csendesség. Béke. Ahj, ez feltölt és segít uralni ezt a szarságot, ami bennem rejtőzik. Be is csukom a szemem és sóhajtok egy nagyot, egy félmosollyal az arcomon. De aztán le is hervad, amikor meghallom a fülsiketítő ordítás. S az én nevemet ordítják. Na bazdki. Megjött az értesítő.
Nyakamat, fülemet behúzva húzok is lefelé a közösségi szobába, hogy aztán kiálljam apám haragját.
- Troll? Troll osztályzat? Még ha mágiatörténetből vagy gyógynövénytanból lenne megérteném. De sötét varázslatok kivédéséből?! Érzem, hogy a szörnyeteg, a forróság egyre jobban magához csábít. Suttog nekem, mézes dédelgető szavaival próbálja behálózni az elmémet. Védelmez, de egyben támad. Mit tegyek?
- Apám, kérlek ne ordibálj. Motyogom halkan és próbálom minél jobban visszaszorítani. Elnyomni, fölé kerekedni. Mozgolódik, feltör. Apám fejezd be légyszíves. Nem bírom sokáig.
- Ne ordibáljak? Rayne család szégyene vagy! Mit szeretnél mit csináljak? Tudod nekem ez milyen szégyen? Hogy az egyetlen fiam alig különbözik egy kviblitől? Undorító vagy, szégyen vagy Ethan! A végtagjaim remegnek s remegő kézzel nyúlok a fejemhez és beletúrok a hajamba. Előredőlök és a könnyeim folynak. Nem azért, mert rossz ahogy kiabál. Hanem, mert fáj. Rettentően fáj, ahogy próbálom elnyomni magamba. Olyan, mintha a saját tüzem égetné a belsőszerveimet.
- Ne kiabálj velem! Ordítom én is torkom szakadtából és ahogy kieresztettem a hangomat, úgy eresztettem ki a fájdalmat és csak megkönnyebbülés jött a helyére. Boldogsággal töltött el az, ahogy szabadjára engedtem. Már nincs elhomályosodva a tekintetem, látok. Ó, de uram miért? Inkább ne látnék. Apám ott fekszik a földön és az egyik keze lángokban. Miért? Miért pont én? Nem akarom, vegyétek el tőlem! Inkább öljetek meg. Nem akarok így élni!



Minden megváltozik.
Kék, zöld foltok díszítik a testem összes részét. Fáj minden csontom, fáj minden lépés amit megteszek. Fáj minden mozdulat, fáj maga az élet. Amióta megtörtént az ominózus eset, azóta folyamatosan csak a veréseket kapom. Mellette pedig, hogy a látszat fennmaradjon folyamatosan gyakorolnom kellett otthon a pálcás varázslatokat. Így hát most itt az utolsó évem. Felnőtt vagyok, ki kell törnöm. Nem csak miatta, hanem magam miatt is gyakoroltam. Én leszek az, aki történelmet ír. Az egyik legnagyobb varázsló és mellette sárkánykórban is szenved. Visszafog, de előrenyom. Már nem sajnálom, hogy ezzel születtem. Megtanultam vele élni. Ami nem öl meg az megerősít. S már egész jól is használom, persze az ura nem vagyok még de már nem tör ki akkor csak úgy amikor egy kicsit indulatosabb vagyok a kelleténél. Már eléggé idegesnek kellene lennem ahhoz, hogy bajt okozzon. Viszont titkolnom is kell, mert nem tudhatja meg senki apám szerint, hogy egy torzszülött a gyereke. Nem értem, hogy miért mondja ezt s szomorúvá tesz. De nem tudok mit tenni ellene, elfogadtam így.
S most újra karácsonyi szünet van. Az utolsó alkalom, hogy a Roxfortból térek haza. Haza? Vicces. Nem tekintem már otthonomnak a helyet. Amint levizsgáztam már keresek is magamnak egy különálló lakást. Távol az én édesapámtól. Meg hát ideje is lenne már kirepülni a család védelme alól és a saját két lábon megállni.
Sóhajtva pillantok fel az épületre, és a gondolataimban újra lejátszódik az elmúlt évek karácsonya. Verés, kézégetés azelőtt pedig karácsonyfaégés. Csodálkoznak a diáktársaim, hogy miért utálom ezt az ünnepet. Nagy valószínűséggel soha nem is fogom megszeretni. Mert gyerekeim azok úgy sem lesznek. Már csak azért sem fogom tovább vinni ennek az őrültnek a nevét. Ha akar akkor csináljon még egy gyereket és majd az csinál nekik családfőt.
Kezem a bőröndön s húzom befelé a házba, a másikat pedig a zsebembe pihentetem. Beteszem a lábam az ajtón, ekkor pedig köszöntenek.
- Minek jöttél vissza? Még verésért? Elhúzom a számat. Te is hiányoztál. Szó nélkül indulok fel a szobába de mielőtt odaérnék egy kéz ránt be a mellette lévő hálóba.
- Ethan... Édesanyám volt az és folytak a könnyei. Remegő kézzel nyújtott át nekem egy házkulcsot. Elmosolyodok s megölelem. Nincs szükség itt szavakra, tudja ő, hogy mi a célom. Elegem van a bántalmazásból s tudom, hogy neki is a nézéséből. Nem szólhat bele, nem védhet meg. Tudom, és nem is haragszom érte. Őt szeretem a világon az egyik legjobban.
Az ablakhoz sétálok s kinyitom, hogy a hideg szél felfrissítse az arcomat. S már mondanék is valamit amikor érkezik egy nagyobb szellő s elfújja a gyertyát a szobában. Apa nem szereti ha sötétség van. Az ujjam hegyén egy kis lángocska keletkezik s meggyújtom, hogy újra lássuk egymást rendesen anyával. Ekkor pedig az történt amire nem gondoltam volna. Belépett az ajtón a hóhérom és meglátta azt, hogy már megint mit művelek. Nekem ront én pedig még védekezni se tudok s már le is dönt a lábamról. Pálcáját felém fordítja.
- Megmondtam, hogy ebben a házban nem élheted ki a mocskos fantáziád vágyait te szörnyszülött! Ekkor pedig a testemben óriási fájdalom, a gerincem ívbe rándul s a hideg téli éjszakai csöndet az én ordításom zavarja meg. A kínkeserves ordításom. Mintha az összes csontomat eltörnék, mintha egy izzó vasat dugnának le a torkomon, mintha egyesével vágnák le a végtagjaimat. Folyik a könnyem és szenvedek a földön. Anyám pedig zokogva próbálta először szavakkal megakadályozni és amikor nem ment akkor olyat tett amire nem gondoltam. Rátámad s így egy kevés időt nekem. A varázslat megszakad és feltápászkodok. A hasamat fogva köhögök s a szemem előtt játszódik le a történet amikor életembe először azt látom, hogy megütik anyámat. Újra előjön a régebbi érzés. El fogok veszíteni az önuralmam. Ki fog belőlem robbanni. Haragszom rá, de nem akarom bántani. Ne, kérlek ne. KÉRLEK!
Remegve, félmeztelenül fekszek a hóban. Mi történt? Hol vagyok? Miért nem vagyok otthon? Nem látok. Homályos a látásom. Mi az ott? Feltápászkodok s bicegve elindulok afelé amiről nem tudom, hogy mi az. Néhány méterig nincs is semmi baj, de aztán megbotlok valamiben. Pislogni kezdek jó néhányat, hogy kitisztuljon a látásom. Ekkor látom meg, hogy egy égett holtest. Ó, ne. Nem történhetett meg. A házra pillantok, vagyis csak a maradványaira. Mit tettem? Minden megváltozik.




Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Marlene McKinnon

Marlene McKinnon

C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford

»
» Csüt. 31 Jan. - 14:42

Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Kedves Ethan!
Huh, őszintén mondom, megijedtem tőled. A jellemed teljesen jól körülírt téged, nem szívesen találkoznék veled szembe a sikátorba valóban, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem élném túl a találkozást. Nem lenne olyan szerencsém. Egy nagyon határozott, jó kiállású férfinak tűnsz elsőre, de a történeted megismerése után nem is csodálom, hogy azzá lettél aki. Sárkánykór. Nem könnyű, vannak akik előnynek látják, de szerintem egyáltalán nem az. Még ha meg is tanulja kezelni az ember évek elteltével, akkor is nagy a kockázata annak, hogy kitör és eluralkodik. Tetszett, ahogy lépésről lépésre leírtad nekünk, hogyan alakult az életed ez miatt, és nagyon kíváncsi leszek a továbbiakra, a játékaidra, ahol majd megmutathatod nekünk a mostani, felnőtt énedet is.
Vesd is bele magad Smile



Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Halálfaló lista A Főnix Rendje listája


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Viviana Rayne

Viviana Rayne

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
halálfalóhaverok
▽ Avatar :
billie eilish

»
» Pént. 1 Feb. - 11:26


Mert a vér kötelez..

...a pillanat múló, de mi örökké élünk majd


Apa,

Kislányként te voltál a Minden. Isten voltál a szememben, elérhetetlen magasságokban ültél és irányítottál. Anya szült, de egészen hamar apróra zsugorodott a szememben, eltakartad előlem és elvetted a figyelmet. És nem is figyeltem másra.
Az idő telt, telik. Én nőttem, kinőttem a földből, noha az árnyékból talán még nem. És lassan megváltozott minden. Aki Isten volt egykor, szembetalálkozott azzal, amivé hívője vált, amivé formálta. Mindig is ott lengtek szavaid fejem felett, láttam a testvéreim, ahogy felnőve mivé válnak és láttam Őt. Anyát. Egyre jobban kezdtem el félni, egyre többször rettegtem éjjelente, hogy rám is ez vár e vajon. Szép lassan kihalt belőlem a gyermeki szeretet, rengeteg düh épült a félelmemből. Mindig is ott volt, nem hagytam nyugodt gyermekkor és nevelést, tény, de sosem voltam ilyen. És bánom. Már akkor le kellett volna döntenem a bálványom, most pedig igazán nehéz. Elértem a kort, amikor már nem játszani kell, hanem lassan élni. Tanulni, tanulni, eleinte ezzel nyúztál. Engem minden más érdekelt, a mágia amely pálcasuhintásra tört elő, és te végignézted. Talán tetszett, talán nem, akkor is más érdekelt. Aztán végképp elromlott.
Amikor először hoztad fel, akkor. Emlékszel rá? Úgy jelentetted be, mintha csak az időjárást elemeznéd. Hogy nekem is KELL. Itt rontottad el. A kényszer. Nem bírtam, nem bírom. Harcolni kezdtem, küzdeni és hangos lenni. De Te hangosabb vagy, erőteljesebb, én viszont kitartó. Azt mondtad egyszer, „mint az anyád...” és ezzel végképp megsebeztél. Talán pont tudod, hogy mit ér ez nekem.
Végképp ledöntöttem a bálványt és fel is égettem. Noha Mason az, akiben a tüzed öröklődött, ne hidd, hogy bennem semmi. Igen, azt az utat akarom amit Te, de egyedül, kötelességek nélkül. Folyton harcolni és kiabálni fogok, amíg nem hagysz utat, talán meg kell törnöd, talán le kell rombolnod, vagy annak aki mellém akarsz szegezni. Talán sosem teheted meg, mert erőt gyűjtök. Ellened. A világ ellen.
Nem sajnálom, amilyen vagyok, nem sajnálom a haragom és az utálatos szavaim. Az én világom más. Apa, talán mélyen valahol legbelül még mindig az Isten vagy, valahol tudlak szeretni a gyűlölet mellett. Mert Te vagy az én félelmem, az én vasmarkom. Talán nem a világ elől menekülök, csak Előled. Vagy sosem akartam, most már mindegy.
Gyűlöllek. Egyelőre ennyi maradt nekem.

De akkor is az Apám maradsz. Sosem győzhetlek le, és ez fáj a legjobban. Ellened nincs semmim.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Ethan Rayne

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Krystal Rayne
» ☀ Darina Rayne
» Olivia Rayne
» Luna M. Rayne
» Acantha Rayne

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Inaktív, és törölt karakterek-