Elballagtam, munkám van és mást tanulok, mint a mágiatöri és a bűbájtan. Marha fura, így, egy másik bőrben sétálva, a felnőttlét alapjain lépdelve teljesen más. Nem tudom a naptárat, hogy az iskola mikor küldi ki a barmait, azonban megvan rá az esély. Nekem dolgom volt erre, mert meglepő, ismerek arcokat, akik erre leledzenek és akikkel néha szóba is elegyedek, főleg azután, hogy megismerem őket, miközben nyálkás ketreceket teszünk tisztává, vagy akármi. Jó kis közösségi élet, csak ne rázna tőle a hideg minden alkalommal, mert mindig úgy vagyok vele, hogy majd most, majd épp most történik majd olyasvalami, amely miatt egy sötét lyukban lesz a helyem. Még mindig nem vagyok biztos semmiben, kezeimet dugdosom a zsebemben, mintha hamiskártyás ujjaim lennének, de csak melegek és kellemetlenek. Beérve pedig hamar rájövök, hogy az italkínálat aztán mit sem változott. Semmi új, semmi kellemesebb. Az arcok furák, a levegő sűrű és nehézkes, a kiszolgáló pedig csak egyre öregebb. Vagy épp csak én. A vajsörös időszakomnak vége, azt hiszem, utolsónak akkor ihattam, amikor épp pelyhedzett az arcszőrzetem első jelzőszála, és mert a keserű mindig jobb. Így azokból válogattam, habzó sör, kevert vagy épp akármi, de igazából nem akartam részeg sem lenni, pedig tudok, ha akarok, igazából fogalmam sincs, minek rendeltem végül ezeket, mintha elveszteném szép lassan az irányítást az életem felől, vagy olyan lennék, mint a nők, akik mindenféle kacatot összevásárolnak és sose használják semmire. De akciós volt és/vagy cuki.
Intermezzo.
Épp a poharam fixírozom, mintha rúzsnyom maradéka ülne rajta, pedig bele sem ittam, viszont előfordulhat, hogy csak ujjlenyomatom, ahogy megfogtam. Ki kéne üríteni. Számhoz is emelem, bele is öntöm és nyelem is, mikor a pult tájékán élet indul. Várhatnám, hogy valami sebhelyes fazon, vagy elfátyolozott akárki legyen, de ez egy lány. Nem is olyan alkat, akiből ez kinézhetne, mégis úgy förmed szerencsétlen pultosra, hogy az menten kiszolgálja. Még a végén fizetnie sem kell. Kiszúrtam én ezt már előbb is, mármint a csajt, csak épp után a poharam volt érdekes. Ide jönnek fura alakok, és újra diáknak érzem magam kicsit, roxfortosnak, aki ide menekült a tüzet kereső tekintetek elől.
Aztán megmarkolom maradék, még teli két poharam és odalépkedek. Nem kell sok, hosszú lábak, kevés táv. Koccannak a poharak, ahogy lepakolom, és elhajtva az útban ülő valakit, mint valami nyomulós szardarab, vagy épp hőst játszó senki, a pultra könyökölök mellé.
- Ha azt mondom, hogy nem felel meg, akkor kiöntöd és iszol maciszörpöt? - nem mintha bármi közöm lenne hozzá. Nem vagyok aurortanonc sem, ruháim pedig előbb utalnak egy rockbanda egy tagjára, mint törvénytisztelő emberre. A sörből kanyarítok le egy nagy kortyot, ujjaimat pedig a pohárra tapasztom. Nyugodt vagyok, és alszik odabent is minden. Ez csak.. történik.

Hát én aztán szónokolhatnék eleget minden ellen, de ki volt másképp ebben a korban? Mindig jobb és könnyebb volt egy olyan úton haladni, ami több volt és kicsit sekélyesebb. Egy ilyen hely pedig határozottan jobban szórakoztatott bárkit, mint mondjuk a Mézesfalás. Persze, kinek mi. A lányok inkább ott, vagy valami csókállóbb helyen mutatkoztak, épp ezért volt inkább meglepő az, hogy egy olyasmi lányt lát itt az ember, aki egy olyan helyen könnyebben képzelne el és siklana is át rajta a tekintetem, ha véletlen oda ültem volna be. De már pisisebb koromban másra vágytam szerencsére, meg fiúnak is születtem, nem kellett ilyesmiket elszenvednem és igazából fogalmam sincs, hogy miért akarom bárkire is rávetíteni. Mondjuk tény, rohadt unalmas egymagamban ez az egész, igazából manapság minden unalmas egyedül, pedig akkora társadalmi köcsög se voltam sosem, de hát ha egyszer a vezérhangya megindul odafent, aztán keresni kezded az alkalmat, hogy valami legyen. Szegény. Lehet csak egy fejezet lesz az egész, két mondat, aztán úgy elküld a fenébe, hogy a füleim leszállnak. Mondjuk...
- Hmmm? - úgy mustrál, mint valami húsdarabot. Remek. És akkor ha én csinálok ilyet, pofont kapok, hogy mit meresztem a szemeimet, ugye? Jó, nem mintha ez fájna, inkább lássa, kivel van dolga, mint aztán minden jöttmenttel meg szakadt valakivel szóba elegyedjen. Én se mennék oda a sarokban pihenő, enyhén motyogó illetőhöz, ami azt illeti, vagy épp a mindenkit szúrós szemmel figyeli archoz, pedig aztán nem vagyok olyan, aki ne tudná megvédeni magát, sőt, nekem kicsit még könnyű is megtenni azt, akaratlan használva a bennem tomboló erőt. De az most ide nem kell különösebben, egyelőre, meg aztán ja, tudjam hol a határ. És még tudom.
- Ó nem vagyok én gúnyos – pofázok bele, mert miért ne, gurítok is le pár kortyot, ameddig ő csendben van és mozdul. Szemem sarkából követem, ahogy közelebb merészkedik, ahogy kinyúl és nyakam körül matat. Sok különlegességet nem érezhet, persze, valamelyest forróbb a bőröm alapvetően, jobban, mint amennyire talán egy ilyen levegőtlen helyen kéne lennie, de nem éget, most nem bánt, hadd piszkálja azt a vacakot, jóleső libabőr terül szét hátamon és nyakamon ösztönösen.
- Én nem tanultam illemet, mint a finom hölgyek. Szóval, nekem fogadalmaim sincsenek igazán, amit itt be kéne tartanom. És ez nem is egy elit hely, tehát... - apró vigyorral tüntetem el a pohár tartalmát, majd intve kérek újabbat, miért ne alapon. Olyat, amit ő is iszik.
- De akkor, egészségedre – emelem meg, amikor már birtokomban van, hogy aztán hajtsam lefele azt is. Megint jól fogok kinézni a nap végére, ha nem megyek el megenni egy fél ökröt.