érzelmeidet soha ne szégyelld

Ophelia Flora Scrimgeour

érzelmeidet soha ne szégyelld. megengedett, hogy érezz, legyen az bármennyire is kicsi vagy nagy.

Becenév:

Miss Scrimgeour.

Kor:

húsz esztendő.

Származás:

félvér.

Lojalitás:

bármi, ami meghosszabbítja az ebédszünetem.

Csoport:

mágiahasználó.

Rank:

gyógyító.

Play by:

Diana Silvers.

Karakter típus:

kicsit mindhárom.

Apa az, aki talán a világ második legnagyobb álmodozója, minden gondolatát vászonra festi, maszatos, száradt festékkel borított karjaiban fogta meg először lányát, mindig is egy ügyetlen ember volt, de akkor volt életében a legkiegyensúlyozottabb, Ophelia csupán neki köszönheti azt, hogy nem adta fel álmát, miszerint gyógyító lesz.
Anya már egy keményebb dió, egy földhöz ragadt ember, makacs, nem álmodozik, pusztán olyan dolgokban hisz, amiket valódi tényekkel alá is tud támasztani, emiatt voltak is összetűzései, nézeteltérési lányával, mindketten erősen kitartanak a véleményeik mellett, de a végén mindig megbékélnek egymással, hiszen a család sokkal fontosabb számukra mint az, hogy miben hisznek.
Rufus a tökéletes ellentéte húgának, viszont pontosan ezért is állnak ilyen közel egymáshoz. Ophelia mindig tisztában volt azzal, hogy a bátyja egy nap nagy dolgokat fog véghez vinni, céltudatos, határozott és semmi sem tudja elrettenteni attól, amit akar, mint ahogyan említettem, hatalmas kontraszt van a kettő között, de az ellentétek vonzzák egymást, nem igaz?

Ophelia Scrimgeour az a lány, aki napjainak nagy részét a Szent Mungóban tölti, megállás nélkül dolgozik, de habozás nélkül mondja el neked, hol találhatod a legjobb kávét vagy a leghatékonyabb gyászfeldolgozó csoportokat, ha ne adj Merlin szükséged lenne rá. A lány, akit, ha nem dolgozik, a virágárusnál találhatod meg, ahogyan mindegyik növényt ugyanolyan lelkesedéssel szagol meg. A lány, aki büszkeséggel hordja a fodros, térdig alig érő szoknyáit. A lány, aki minden héten megpróbál sütni valamilyen süteményt, de a végén gyorsan befejezi, mielőtt felgyújtaná a konyhát. A lány, aki a réten gyűjt különböző virágokat és naplementéig versesköteteket olvas a fűben könyökölve. A lány, aki mellett mindig kell, hogy legyen valaki, akiről gondoskodhat - még ha nincs is az illetőnek rá szüksége.
A Roxfortban hugrabugos volt, ezt le se tagadhatná, mintha az ereiben sárga vér csörgedezne.
Opheliát megállás nélkül egy bizonyos rózsaszín köd veszi körbe, mindent és mindenkit megakar ismerni, szeretni akar. Úgy gondolja, hogy csupán ezzel a pozitív gondolkodással tudja átvészelni a mindennapokat, attól tart, hogy ha csak egy pillanatra is máshogyan látná a környezetét, összeesne, nem akarja biztosra tudni, mennyire gyenge is Ő valójában, helyette csak tovább mosolyog. Titkon fél, hogy attól függnek a barátságai, hogy mennyire számíthatnak Ő rá, hogy megmutassa nekik a dolgok napos oldalát. Teljesen hisz a jóságban, abban, hogy a jó emberek is képesek rossz dolgokat csinálni és, hogy a megbocsátás az igazi erő és nyitottság megnyilvánulása, amit több embernek kéne elfogadnia.

APA: És a herceg és hercegnő együtt boldogan élt, míg meg nem halt.

OPHELIA: De Apa, miért volt a hercegnőnek szüksége a hercegre ahhoz, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal? Nem lett volna ugyanolyan boldog pár virággal és baráttal az oldalán?

APA: Igazad van, Ophi. Ne hagyd soha, hogy a világ megváltoztasson téged.

* * *

Szokása haza vinni a természetben talált megsebesült állatokat, és egy kis menedéket építeni nekik a szobájában, ahol meggyógyítja őket. Van valami különleges dolog ebben a szobában, ami megfoghatatlan: szeretet. Tudja, érzi, hogy szeretve van a családja által, és csak azt tudja remélni, hogy később is így fog tenni, hogy később Ő is át fogja tudni majd adni a szüleitől és bátyjától való szeretet adni másoknak is.

Idővel tanulja csak meg, hogy nem mindenki érdemli meg a szeretetét, és nem pusztán bútorok teszik az otthont otthonná.

A cipőit folyton lerugdosva nő fel, lábujjait fűszálak simogatják, virágokat gyűjt a réten és viszi haza őket. Mikor egy virág elhervad, eltemeti azt, úgy gondolja, ők is megérdemelnek egy temetést, hogy így köszönhesse meg nekik a szépséget, amit a világba hoztak. Ophelia, már gyermekkorától kezdve, szereti mindenben a jót látni: könnyebb számára azt nézni, ahogyan a nap megvilágítja az arcát, mint az árnyékot nézni a háta mögött.

Mindig tűkön ülve várja, hogy a nénikéje, Lucia meglátogassa, aki gyógyító a Szent Mungóban - Ő is ott szeretne majd dolgozni. Kíváncsian hallgatja, ahogyan Lucia nénikéje a növények gyógyító hatásairól beszél, és éjszakákon keresztül olvassa a tőle ajándékként kapott kertész könyvet, addig, ameddig úgy nem érzi, hogy az apró feje majd szét nem robban a benne levő sok tudás miatt.

Később, mikor a gyerekek rajta köszörülik a nyelvüket, azt mondja nekik, hogy vannak gyógynövények, amik jó hatással vannak a hangulatingadozásokra és talán, hasznukra lenne párat beszerezniük. Komolyan gondolja: úgy hiszi, hogy csak szomorúak, és több színre, szépre van szükségük az életükben.

Folytatja szokását, miszerint megsebesült állatokat visz a hálókörletébe, még akkor is, amikor már a Roxfortban tanul. Törött szárnyú madarakat lát és csempészi be őket a Hugrabug hálószobáiba, hogy ott ápolhassa őket, azt mondogatva a lányoknak, hogy Ő bizony pontosan tisztában van azzal, amit csinál.

Ophelia a kedvesség megtestesítője: szerinte jobb kedvesnek, mint igaznak lenni. Úgy gondolja, az igazság valamilyen morbid dologgá változik idővel át, és Ő ezt sose lenne képes befogadni a szívébe.

Szerinte a világ egy sokkal jobb hely lenne, ha mindenkinek lenne napraforgója az ablakpárkányán.

Az anyja csak megrázza a fejét, és a legnagyobb álmodozónak hívja lányát.

* * *

TANÁRNŐ: Miss Scrimgeour, utoljára figyelmeztetem, hogy az óráimon figyeljen, és ne álmodozzon vagy képtelen leszek büntetőmunkára bocsátani.

OPHELIA: De hát tanárnő, az égvilágon semmi sem történne, ha az emberek nem álmodoznának.

* * *

Nem nagy meglepetés senki számára, hogy míg a bátyja aurorként, addig Ő gyógyítóként akar elhelyezkedni a Roxfort után.

Hazudna, ha azt mondaná, hogy a betanításon nem veszti el a hitét abban, hogy Ő sikeres gyógyító lesz.

Ő az a fodros, térdig alig érő sárga szoknyában járó lány, aki magában dúdolgatva köti be az illető sebeit. Társai rosszallóan néznek rá, a tanítói is több komolyságot kérnek tőle és akkor-

Akkor megpróbál, ha csak egy kicsit is, de kevésbé sárgább lenni.

Sötétebb színeket kezd el hordani, mert úgy hiszi, így bele tud olvadni a tömegbe, nem gyűjt többé virágokat a réten és még a fodros szoknyákat is mellőzi. Megpróbál valaki lenni, aki Ő egyáltalán nem, tizenkilenc évesen, mert végre, talán, kezdi megérteni, hogy kilóg a sorból, és ez sokaknak nem tetszik.

Már húsz éves, és pont azon a napon visel egy hosszú idő után először sárga, fodros szoknyát, mikor Lucia nénikéje egy tragikus balesetben elhuny.

Azt hiszi, hogy a sárga az, ami nénikéjének a halálát okozta.

Viszont az apja azzal vigasztalja, hogy balesetek mindig történnek, váratlanul, és a nap sem engedi, hogy fénye kialudjon, bármi is történjen.

Ophelia is így tesz.

Még akkor is, amikor halálfalók szállják meg a Szent Mungót, Ő ugyanúgy, már-már vigyorogva köszönti mindegyik betegét a folyosón egymás mellett elhaladva, ugyanúgy dúdolgat műtés közben, és ugyanúgy virágokat tesz minden kórterembe, mert-

Mert a világ egy sokkal jobb hely, ha mindenkinek van napraforgója az ablakpárkányán.

Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben!

Kedves Ophelia!

Ilyet sem csinálok sűrűn, de most kérem, érezze magát megtisztelve. Elfogadva!

Foglalók • Hírek • Kapcsolatkereső
Halálfaló lista • A Főnix Rendje listája

Drága Opheliám!

szeretni valakit valamiért

Mikor először megláttalak, elakadt a lélegzetem, és tudom, hogy ez igazán romantikusan hangzik, de nem annyira az, mint gondolod. Leginkább a tűz miatt volt, és ebben a szóban semmi áthajlás sincs, bizonyára te is tudod. Nincs romantikusabb megfogalmazás a fellángoló érzelmekre, és esetünkben tényleg ez kapta a legnagyobb szerepet: a lángok, drága Opheliám! És bár feledném, és bár szégyellem, mégis örülök, hogy találkoztunk. És hogy akkor, ott, és így történt, mert ha nem... Akkor most ki tudja, hogy mi lenne? Talán elutazott volna valamelyikünk, vagy már egyikünk sem élne, de... Nem szeretném elrontani a hangulatodat, ezért inkább egy idézettel zárnám ezt a kis szösszenetet.

Azóta híven nézem őt
s lesem élete ütemét.
Lelket lélekző drága lény:
utitárs a Halál felé.
Szilárd ész, gyengéd akarat,
szívós erő halk báj alatt.
Valódi asszony, jó, s igaz,
intés, parancs, derű, vigasz.
Asszony, és mégis valami
fényt érzek, ami angyali...