Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

örökzöld       EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

örökzöld       EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

örökzöld       EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

örökzöld       EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

örökzöld       EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

örökzöld       EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

örökzöld       EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

örökzöld       EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

örökzöld       EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Boney J. Fell

Boney J. Fell

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Hétf. 11 Feb. - 23:40

Boney Jezebel Fell

i'm the hero of this story, don't need to be saved

Becenév:

Bo, Bones

Kor:

tizennyolc

Származás:

mugliszármazású

Lojalitás:

ki ér erre rá?

Képesség:

hat hangszeren játszik

Csoport:

Ilvermorny

Rank:

osszatok be, lepjetek meg

Play by:

Nadia Hilker

Karakter típus:

keresett




A családom jó ideje már csak két személyre korlátozódik: a bátyámra és rám. A szüleink betöltve ötvenedik és ötvenötödik életévüket rájöttek, hogy megunták a gyereknevelést és meg akarják váltani a világot; csatlakoztak az első, véletlenszerűen kiválasztott jótékonysági szervezethez és az első repülővel utaztak a világ másik végére, hogy éhező árvákkal dolgozzanak, a bátyámra hagyva az egész háztartás vezetését és a nevelésemet. Általában évente kétszer látjuk őket, karácsonykor és valamikor nyár felénél, meg néha küldenek egy-egy levelet... És talán jobb is így, az elmúlt négy év alatt úgyis megtanultunk létezni nélkülük; ráadásul a bátyám sokkal jobb szülő-figura és példakép, mint bármelyikük valaha is lehetne, hiába elismert szakemberek mindketten a saját elhelyezkedési területükön. Biztos vagyok benne, hogy a bátyám neheztel rájuk amiatt, hogy ekkora felelősséget tettek a nyakába, mint egy tinédzser felnevelése - elvégre is minden alkalommal, mikor látogatnak, nyomtalanul eltűnik és csak napokkal később keveredik vissza, amikor a szüleink már rég elmentek. Nem hibáztatom ezért; így is rengeteget tett már meg értem, cserébe elviselhetem azt a néhány napot a férfival meg a nővel, akiknek az életem köszönhetem, és akikkel a legfőbb beszélgetési témám az, milyen varázstalan egyetemre iratkozzak be, hogy stabil jövőm lehessen. Vajon hogy reagálnának, ha tudnák, hogy zenész szeretnék lenni?
A bátyám mindig azt szokta mondani, hogy már egészen kicsi korom óta tudtam, ki vagyok és mit akarok elérni az életben, és emellett mindig kitartottam; igaz, arra már nem emlékszem, mi volt az, amire a legjobban vágytam gyerekként, de mostanában a legfőbb értékemnek a szabadságomat tartom, amit a világért se adnék fel. Igyekszem céltudatos lenni, nem hagyni, higy bármi is elterelje a figyelmem arról, amit el akarok érni az életben, de gyakran engedek a különféle kísértéseknek - végül is én is csak emberből vagyok, az embereknek pedig megvannak a maguk gyengeségei is: az enyém például az, hogy mindig rosszkor rossz helyen vagyok, minduntalan, akaratlanul is bajba keverem magam. Igaz, talán ennek köszönhetem azt is, hogy az évek során sokat fejlődött a túlélési ösztönöm és megtanultam kibeszélni magam még a legkellemetlenebb szituációkból is (amikbe szintúgy belekeverem magam minden alkalommal); gyakran hallom azt is, hogy az őszinteségem egyszerre erény és átok, hiszen nem kertelek, mikor kimondom a véleményem és ezzel gyakran megbántok másokat, még akkor is, ha ezt egyáltalán nem akarom (csak nagyon ritkán). Bocsánatot kérni viszont nem tudok; még ha bánom is, amit tettem, valószínűleg mást kérek majd meg arra, hogy manőverezzen ki belőle, mert képtelen vagyok megalázkodni mások előtt és behúzni a fülem-farkam, mint az elvert kutya. Gyakran hallom, hogy a kelleténél túl nagy az arcom, hogy pofátlan vagyok és agresszív is, és talán a kelleténél túl sokat is gondolok erre néha; de hát milyen lehetnék, ha egész életemben a bátyám és barátainak társaságában nevelkedtem? Ebből adódóan nem is nagyon tudom, hogy kéne jól nevelt úrilány módjára viselkednem, másokhoz képest mindig túl harsány leszek, túl közönséges... túl férfias is talán.
De legalább az eszem a helyén van; bátyám szerint a legjobb húg vagyok pont amiatt, mert a tipikusan női hisztik kimaradnak az életemből, nem hagyom szanaszét a sminkcuccaimat a fürdőszobában (nehéz lenne szanaszét hagyni őket, ha alig van belőlük) és nem viselkedek buta barbibaba módjára - ő alakított ilyennek igazából, és véleményem szerint sokkal jobb és alaposabb munkát végzett, mint a szüleink valaha is tudtak volna, megtanított arra, hogy jól érezzem magam a bőrömben és ne szégyelljem azt, aki vagyok, mert a legjobb verziója vagyok önmagamnak. Ő tanított meg arra is, hogy lehetőségem van megválasztani magamnak azt a családot, akit szeretnék magam körül a barátaim személyében, és hogy becsüljem meg őket azért, amilyenek, tanuljam meg elfogadni a köztünk lévő különbségeket és értékeljem az embereket magam körül, mert mind értékes individualitások, akiktől sokat tanulhatok még. Neki köszönhetem azt is, hogy van bennem bátorság kiállni magamért és másokért, hogy megtanultam értékelni a barátaimat és tűzbe tenni a kezem értük, elfogadni és megbocsátani; ha ő nem lenne, most minden bizonnyal hisztis, egocentrikus primadonna lennék... És azt az énem még én is gyűlölném, nem hogy mások.


Elkínzott nyöszörgés a takaró alól, aztán valami koppan a földön; még a fejemre húzott takarón át is hallom a macska méltatlankodó fújását, mikor a földön landol, de jelenleg legkisebb bajom is nagyobb annál, minthogy őt akarjam jobb belátásra bírni, tekintve, hogy a szobám ajtaja hangos csattanással vágódik ki, aztán valaki lerántja rólam a takarót, valamit prédikálva arról, hogy el fogunk késni, meg hogy úgy nézek ki, mint egy jobb napokat is látott vízi hulla. Kösz, tesó!
Hiába dobom a hangjának irányában a párnát, semmi se tudja eltántorítani - a szemem sarkából figyelem csak, ki van öltözve, a legszakadtabb farmerja van rajta és valami nevesincs rockbanda egyenpólója, mintha legalább valami koncertre készülne, vagy randevúra a sarki lemezbolt eladójával, aki szabad perceiben előszeretettel hódolt a goth divatnak meg minden bizonnyal szüzeket áldozott a sátánnak az ebédszünetében.Pedig szentül meg voltam győződve arról, hogy a bátyámnak ennél jobb ízlése van...
- Bones, kelj már fel, fél óra múlva ott kell lennünk. - Rosszallóan ingatja a fejét, ahogy ingem gallérjára markolva húz fel az ágyból, és tekintete megakad a fehér anyagon díszelgő rúzsfolton, aminek a jelenléte még nekem is meglepetést jelent; nem emlékeztem arra, hogy bárki is ennyire közel kerüljön hozzám, hogy összerúzsozzon, de ezek szerint... Hm. Minden esetre már tudom, hogy ezt az ingem is le kell selejtezni, mert ez a folt már sehogy se fog onnan kijönni; és lélekben el is rendelem az egy perc, néma csendet a kedvenc ingemnek, ami a kelleténél jóval korábban távozott el a hordható ruhák sorából. A bátyám közben tovább beszél: az esti kis koncertünk részleteit ecsetelgeti, hogy a sarki kocsmában játszahtunk pár dalt, több hétnyi rábeszélés után a tulajdonos végre beleegyezett, kaptunk egy órát meg egy rekesz sört fizetségként, és ha elég jók leszünk, a nyár végéig játszhatunk ott; nincs szívem közölni vele, hogy ennél azért többre vágyok, mert tudom, ő ezt élvezi, ez számára a változatosság a két munkahelye mellett, a szabadság édes íze hétvégenként... így csak engedelmesen vonszolom magam a zuhany alá, míg ő a szekrényemben turkál, ruhákat választ és közben az egyik dalunkat dúdolja, kissé hamisan de olyan beleéléssel, hogy elhiszem, egy nap valóra válthatná az álmait arról, hogy saját együttese lehessen.


Aztán eltelik néhány óra; a kezemben megkopott sörös üveg, hajam ziláltan lóg a szemembe, és ő mellettem támaszkodik a pultnak, ajkain a legragyogóbb mosollyal, amit eddig láttam rajta. Imádtak minket, két dalt újra is kellett játszanunk és a kocsmárosnak kellett közbelépnie, hogy végre lejöhessünk a rögtönzött kis színpadról, amit a lokál sarkában állítottak fel.
Még mindig nem tudom elhinni, hogy tényleg sikerült; amikor a bátyám kitalálta, hogy zenéljünk együtt, abszurd ötletnek tartottam a lehetőséget, hiszen sose próbálkoztunk ezzel, még csak nem is gondoltunk rá, hiszen neki ott voltak a barátai, akikkel zenélt és akik nem tartottak igényt egy lányra a kis társaságukban. Tudom, hogy nehezére esett annak idején választania közöttük és közöttem, de most, hogy túl voltunk az első, sikert aratott duett-fellépésünkön, látszott rajta, hogy nem bánja - hiszen a barátai biztosan nem fognak a végtelenségig haragudni rá, engem meg úgyis csak a nyári szünet alatt látott. Ki kellett használnunk az időt, ami megadatott nekünk; csak sosem hittem volna, hogy ez pont egy kocsmában fog megtörténni.
- Az a lány már kurva régóta téged néz. - Idióta vihogása durván mar a fülembe, végigszánt szétzilált gondolataimon; arrafelé fordulok, ahova mutat és tényleg, ismeretlenül ismerős arc a tömegben, engem néz, ajkait szelíd mosolyra vonva. Emlékszem rá, egy volt azok közül a lányok közül, akik kitartóan gúnyolódtak rajtam legelső iskolaéveimben, amikor még a varázstalanoknak fenntartott tanulmányi intézmény diákja voltam, egy azok közül, akik mindig kidobták a kottáimat. Kelletlenül fordítom el a tekintetem, abban a reményben, hogy ez majd lelohasztja az érdeklődését, mert semmi kedvem ezen az egy, viszonylag kellemes estén is vele acsarkodni, vagy a kelleténél tovább nézegetni őt a púderrózsaszín miniruhájában, még ha egyébként jól is állt neki ez a rendkívül ocsmány szín.
- Boney...? - Nem is veszem észre, mikor tűnik fel a látóteremben, de abben biztos vagyok, hogy nem csak elképzelem magamnak; tényleg belemászott a személyes terembe a pasztellrózsaszín ruhájában és magassarkú szandáljában, amiben én már rég kitörtem volna a bokám, és most olyan intenzitással pislogott rám, mintha hosszú szempilláival legalább hurrikánt akarna kelteni. Valami okból irritált a jelenléte, a bizonytalanság, amivel kimondta a nevem, mintha kérni akarna valamit, de nem merné megtenni. - ...beszélhetnénk?


Az első gondolatom ébredés után az, hogy ez nem az én szobám; a csipkés függönyön átszűrődő napsugarak halvány púderrózsaszín falakat világítottak meg és elegáns, fehér bútorokat aranyoztak be. A fejfájás is túl erős; azt hiszem, végül a fizetségünk jóval több volt, mint egy rekesz sör, keserű ízét még most is éreztem a számban és minden odaadtam volna azért, hogy megszüntethessem azt, de hatalmas pofátlanság lett volna csak úgy kölcsönvenni egy idegen fogkeféjét, ugye?
Az éjjeliszekrénybe kell kapaszkodnom, hogy fel tudjam kapani magam az ágyból; a tegnap esti lány még az igazak álmát alussza, és ezt ki is használom arra, hogy szépen elhordjam magam, a biztonság kedvéért inkább az ablakon át, hogy véletlenül se találkozzak össze családjának egy tagjával sem. Még csak a nevére sem emlékszem, csak a rúzsának nyomára a cigarettám szűrőjén, ajkainak puhaságára és arra, ahogy körmei a vállamba martak; és fejem megrázva űzöm el ezeket a gondolatokat, ahogy meggyújtom az utolsó cigarettám és mélyen a tüdőmbe szívom a füstöt, bekanyarodva a lakásunk felé vezető utcába.
Remélem, a bátyám emlékezett arra, hogy csináljon nekem is kávét...


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Marlene McKinnon

Marlene McKinnon

C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford

»
» Szer. 13 Feb. - 18:03

Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Szia Boney!
Nagyon tetszik a karakter akit nekünk hoztál és őszintén mondom, örülök neki, hogy minket választottál azért, hogy beosszunk egy házba. Nem is gondolkodtam sokat, ahogy olvastam a jellemed és a történeted, egyből kialakult a kép előttem, az egyik szobor oly könnyedén fordult feléd.
Imádom a zenészeket, szerintem ezt nem is tudom elégszer elmondani. A rockbandák ebben az időben elképesztőek, a fiatalok öltözékei és mindehhez tartozó kitartás és lelkesedés... egyszerűen nem tudok betelni. Remélem, hogy majd sokat láthatok ebből a játéktéren is, hisz biztos vagyok benne, hogy egy ilyen karakteres nőnek, csupa kalandból áll az élete.
Házad a Viharmadár, a játéktér pedig csak téged vár! Wink



Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Halálfaló lista A Főnix Rendje listája


Vissza az elejére Go down

örökzöld

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Inaktív, és törölt karakterek-