Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Family Dinner EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Family Dinner EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Family Dinner EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Family Dinner EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Family Dinner EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Family Dinner EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Family Dinner EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Family Dinner EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Family Dinner EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 47 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 47 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Ethan Rayne

Ethan Rayne

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Vas. 3 Márc. - 21:53
Rayne

Lassan egy hónap is eltelt azóta, hogy hazavitattam a legidősebbik gyermekemet. Kicsit sajnáltam szegény lányt. Kegyetlen dolog volt hagyni, hogy abban ringassa magát, hogy ő megszabadult a család kötelességeitől és könnyedén megtudott szokni előlem. Soha nem vesztettem szem elől, tudtam minden lépését. Nem vettem le a pórázát, pusztán hosszabbra engedtem, hogy aztán egy erős rántással újra a helyére húzzam. Neki is be kell állnia a sorba úgy, mint a többi aranyvérű leányzónak és házasodnia kell egy arra méltó nemes férfival, aki gazdagságot és rangot hoz a családunkra. Kívülállók úgy tartják, hogy szerencsésnek érezhetem magam. Három gyermekem van, három külön családba tudom lerakatni a Rayne magot. Főleg, hogy az egyik még fiú is. De ez csak a látszat. Igazából nálam szerencsétlenebb ember nem nagyon született még a földön. Megáldottak azzal, hogy gyermekeim szülessenek. De viszont azzal körülbelül szembe köptek, hogy olyan kiállhatatlan jellemet adtak nekik, hogy legszívesebben felakasztanám magam. Masonnal nem találom a közös hangot, teljesen különbözünk egymástól. Flavia és Viviana pedig annyira, de annyira küzdenek az ellen, hogy férjhez menjenek. Pedig ha tetszik, ha nem így fog lenni. A fejükbe kell vernem azt, hogy ezzel maguknak építik a karrierjüket. Mert hiszem azt, hogy mindkettő van olyan erős személyiség, hogy irányítani tudjon. Mert sok helyen csak látszólag a férfi az úr. Van az a mondás, hogy a nő mondja meg, hogy melyik nadrágot vegye fel.
Itt az idő arra, hogy véget vessek a két gyönyörűm életének csodálatos napjainak. Elküldtem két manót, hogy értesítsék őket arról, hogy családi vacsora lesz. A jelenlétükre feltétlen számítok.
Az idejét sem tudom, hogy mikor volt utoljára ilyen családi esemény. Előre félek, hogy milyen katasztrófa fog kikerekedni ebből az egészből. De hát unalmas lenne izgalmak nélkül az élet, nem igaz?
Házimanók teszik a dolgokat és még a lányok érkezése előtt már tálalják is az asztal közepére a finomabbnál finomabb falatokat. Van itt minden ami szem-szájnak ingere. Bár abba nem gondoltam bele, hogy kicsit sok lesz három személynek. Hiszen Mason nem kapott meghívást, a feleségem pedig nem szívesen látott vendég most. Maradjon csak ott a szobába és ki ne tegye a lábát. Jobban jár ő ezzel. Főleg ha elszabadulnak az indulatok.
A szobában teljes sötétség, csak a szokásos hangulat uralkodik. Redőny félig lehúzva, sötétítő behúzva. Asztal közepén egy nagyobb gyertya világítja meg az étkezőt. Könyökömmel támasztom az állam és úgy várom a lányok érkezését.


  / Cukorbogar   

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Flavia Rayne

Flavia Rayne

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0

»
» Hétf. 4 Márc. - 20:28
Hát ez a pillanat is eljött.
Naiv dolog lett volna hinni abban, hogy egész ittlétem alatt elkerülhetném apámat, de az, hogy az elmúlt hónapban ennyire elfoglalt volt, határozottan segített abban, hogy elhiggyem, nem érdekelte a jelenlétem annyira, hogy legalábbis magához rendeljen a dolgozószobájába, hogy kioktasson arról, mekkora szégyenfolt voltam a család nevén. Mintha pont érdekelt volna a véleménye... Vagy a meghívása (vagy sokkal inkább parancsa) a közös vacsorára, amit kitalált magának erre a szép, csendes estére. A legszebb szavakkal élve is a faszomnak volt kedve vele tölteni az estét, de ez sajnos nem volt olyan dolog, amire nemet mondhattam volna; még azt is kinéztem belőle, hogy a hajamnáj fogva rángasson vissza, ha esetleg az ablakon át próbálnám evakuálni magam, így inkább... nem próbálkoztam.
Csak a tükör előtt eltöltött időt igyekeztem a végtelenségig húzni azzal, hogy újra és újra elsimítottam egy nem létező gyűrődést a tökéletesen szabott ruhámon, újra és újra átfésültem a hajam, hogy a lehető leglágyabb hullámokban omojon a vállaimra; minél tovább figyeltem a saját tükörképem, annál kevésbé éreztem magam önmagamnak, sokkal inkább váltam azzá, aminek apám akart volna látni - marionettbábunak, amit kedvére irányíthatott. Nem tudom, feltétlenül fenn akartam-e tartani ezt a látszatot; de átöltözni már nem volt időm, így jobb híján csak a drága, hófehér bundát kanyarítottam a vállaimra, mielőtt kilépve a szobám ajtaján az ebédlő felé vettem volna az irányt, halkan kopogva a kihalt folyosókon cipőm sarkaival.
Viviana sehol sem volt még; a zárt ajtaján át még hallottam, ahogy pakolászik, de csak egy halvány mosollyal illettem az ajtót, anélkül, hogy bekopogtam volna - biztos voltam benne, hogy neki is biztosan ugyanannyi kedve van ehhez az egész vacsorához, mint nekem, így ráhagytam, hadd érkezzen, amikor csak akar. Legalább ennyire telt a testvéri szolidaritásból, ha már többre nem is: hogy megkímélem pár hosszabb percnyi fölösleges prédikálástól, amivel apánk majd traktálni fog minket az egész vacsora alatt... Mert mégis mi mást akarhatna, ha nem kioktatni minket arról, hogy jaj milyen engedetlenek meg szörnyűek vagyunk, mert dönteni szeretnénk a saját sorsunkról?
Még egy utolsót fintorgok az ebédlő nehéz, mahagónifából készült ajtaja előtt, mielőtt lenyomnám a kilincset és belépnék a félhomályban úszó helységbe; halovány, semmitmondó félmosollyal biccentek csak apám felé, ahogy szemem szokja a sötétséget, és hirtelen arra gondolok, hogy pont annyira illek ide a pasztell-rózsaszín ruhámban és fehér bundámmal, mint a pofán baszás, de most már úgyis mindegy volt, nem igaz?
- Atyám... - Lassú, kimért léptekkel szelem át a termet, hagyva, hogy az árnyak körülöleljenek, ahogy elfoglalom a helyem; ha tehetném, most első dolgom lenne tölteni magamnak a borból, mert biztos vagyok benne, hogy ezt józanul nem fogom kibírni, ez katasztrófába fog fulladni... Aztán nem teszek semmit, csak ártatlan, szende szűz módjára pillogok párat apám irányában, várva, hogy beszélgetést kezdeményezzen, mert nekem egyelőre nem volt semmi mondanivalóm, sőt, az sem volt még biztos, hogy később lesz, mert mégis mi mást mondhatnék Neki azon kívül, hogy nem érdekelnek az ostoba színjátékai, sem a véleménye, mert nem voltam már az az ostoba gyermek, akin kedvére átgázolhatott?
[/color]
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Viviana Rayne

Viviana Rayne

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
halálfalóhaverok
▽ Avatar :
billie eilish

»
» Vas. 10 Márc. - 22:49

mint a falat kenyér


Épp már majdnem kitette a lábát a küszöbön, amikor aztán a manó elébe állt és közölte, mi lesz a mai programjának a vége. Pedig egész jó napnak ígérkezett és az öreg most akar egy isteneset köpni a levesébe. Hát roppant örvendetes, és úgy tessékeli ki szerencsétlen szolgát, ahogy annak a rendje. Messzire menni, az kellene, az apró táskát teletömve hátat fordítani a komédiának, mert ez nem több, mint az, egy vicc, egy elcseszett humorú jelenet, mert hát mi másért történne ez, mintsem újabb szankciókat vetítsen elé és gyakorolja a hatalmat az élete felett. Pont erre van szüksége, amikor már biztosra formálta azt, ami saját maga, és biztos abban, amit akar és amit kíván. Csak persze, ez nem egyezik azzal, amit ő akar és ez normál esetekben így is lenne jó, a gyermek tervez, a szülő is és végül lesz ami lesz. Itt viszont többnyire az, amit a családfő kíván és terelget. A kamaszkor legszebb része a dac és már ugyan menetel ki belőle, egyre jobban mutatja azt ami a felnőttléte alapja, még nem teljes, még nem hagyta el és vissza-visszanyúl. Főleg, ha piszkálják is, szánt szándékkal. Elengedve az este örömteli részét, visszavonulva a tudattal enged, hiszen ha nem megy el, akkor odacipelik, ez nem vitás, akármennyire nem kíváncsi a szavakra. Biztos jött valami levél a suliból, amely nem tetszik neki, vagy egyszerűen amikor épp szabadnapos, eszébe jut, hogy van valaki, aki még itthon él és akin lehet még csiszolni, lehetne, ha hagyná magát, de makacsságban kiütik egymást. Apja lánya, mondanád. Nem esett messze, és talán tényleg nem, azért nem bírják annyira egymást viselni. Lesz még mire büszkének lennie, ez tény, ha a másik részére, a lénye ezen felére nem is. Elvégre, senki sem tökéletes, ő amennyire rossz, olyannyira lobbanékony, igaz, benne nincs tűz és ez az, amiért talán apja leginkább hálás is lehet. Akkor ez itt igazi pokol lenne.
Ráérősen válogat a szekrényben, mit húzzon magára. Az egyszerű farmerében és pólójában is levándorolhatna, amit amúgy mára magára húzott, de hát, azt tudja, hogy minden a formalitásé és a kliséké, nem mutathatja magát még akkor sem senkinek, hiszen ő nem az. Meg kell adni a módját, a látszatát annak, aminek talán értelme sincs. Unottan hajigál szét mindent, próbál fel, vagy épp rángat le, nem akarja azt mutatni, amit látni kíván, viszont háborút sem abból, hogy épp melyik szemét fedi el testét. Türelmetlen, ha valamikor valamit nem akar, akkor pedig káosz. Senki nem nyit rá, senki nem sietteti, és senki nem is fogja. Az idő telik, húzza-halassza, szép lassan pedig belefolyik abba, hogy késik. Így tervezte ezt eleve, így gondolta, hogy nem időben fog lelibbenni és szépen mosolyogni, mint egy bábú. Ő sosem képes az lenni. Végül választ. Szenvtelenül rövidke, fekete ruháját csíkos harisnyával és leopárdmintás cipővel dobja fel, egy az egyben fricskaként arra, amit művelnie kell, és persze, mert ebben érzi végül jól magát. Hanyag elegancia a fenéket, ő maga a forradalom önmagának. Végül csak elindul, vidámabb felét felöltve, könnyed léptekkel haladva ki a szobából, majd az étkező felé véve veszi az irányt. Lesz ami lesz alapon, és felüdült mosolyt felöltve, az időt nem figyelve nyit be a helyiségbe. Kész öröm azt látni, ahogy nem csak apja, hanem Flavia is helyet foglal az asztalnál, így kellemesebb lesz egy fokkal elviselni azt, ami vár rá. De burkolható, hogy mégis micsoda. Egyik sem egyszerűbb, de légies könnyedséggel lépdel a helyéhez.
- Elnézést, kicsit megcsúsztam – az hogy kicsit, nem kérdés, és az sem, hogy ezt valóban sajnálja-e. Az viszont, hogy nem is kívánt jönni, nem helyénvaló, így is érzi a tekintet súlyát, így hamar helyet foglal, és hátradőlve pillant nővére, majd apja felé. - Miről maradtam le, vagy épp.. miért ültünk össze ezen a szép estén? - érdeklődik, mert ez igazi. Tölt magának amit talál és ráérősen kortyol bele. Talán még nem robban a bomba. Talán csak tényleg együtt akarta őket látni? Olyan mese sosem létezett...
szószám: 643
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Family Dinner

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Edwards family
» Belby family
» Vance family
» family business
» family business

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-