Hivatott. Mindig így kezdődik és soha nem tudom, mi lesz belőle. Egyszerűen csak nem lehet neki nemet mondani, mert ha azt teszem akkor addig zargat vagy olyan dolgokat tesz amik miatt nincs választásom. Az évek során már láttunk ebből elég sok ízelítőt. Ugyan nem a kitűzött időpontra érek oda, kések, és ez direkt van. Várjon ő rám, ha annyira fontos mondandója van. Lehet, hogy ez tiszteletlenség tőlem, de nem érzem azt, hogy már számvetéssel tartoznék neki, nem érzem azt, hogy már ebbe a családba illenék. Már rég nem érzek így, mégis itt vagyok és nem valahol messze. Miért is nem szöktem még el? Persze, mert van szívem s nem szeretném, ha a barátaimnak, szeretteimnek miattam kellene szenvedniük. Pontosan ezért. A Gaunt kúriától egyenes út vezet a Zabini birtokra. A kandalló mellől elveszem a hopp-port, majd egyetlen határozott mozdulattal dobom azt le magam előtt és a következő pillanatban pedig már a jól ismert, szülőházunk nappaliban lévő kandallójából sétálok ki. A házimanó szorgossan terem ott és söprögeti fel a piszkot, amit magam után hagytam, de ügyet sem vetek rá, sem az üdvözlésére, csak leporolom magamat és megveszem az irányt apám dolgozószobájába. Sokszor, talán túl sokszor, jártam már ebben a szobában, jól ismerem minden egyes szegletét. Örülök neki, hogy nem találkozom senkivel sem a családból, talán majd a beszélgetésünk után megkeresem anyámat, mert tudom, hogy őt is büntetem azzal, hogy nem látogatom meg őket olyan sokszor. Mindig van mivel takarózni: a minisztériumi munka megterhelő és szeretném valamire vinni is az életben. Ami részben tényleg igaz is. Megállok az ajtó előtt, kettőt koppintok rajta, utána pedig benyitok. Szokásos komoly arcom nem mutat semmi különöset, egyszerűen állok meg és csukom be magam mögött a nagy faajtót. - Hivattál. - Tekintek a nekem háttal álló férfira. Vajon mit akar már megint? Próbálom nem kiirni arcomra az érdektelenséget.
Az íróasztalom mögött állok, háttal az ajtónak és az ablakon át bámulok ki a kúria gyönyörű és ápolt kertjére. Szeretem a parkos részt és amennyit lehet, annyi időt töltök kint, mert idebent sokszor megfájdul a fejem a sok nyomasztó gondolattól, és tehertől, de odakint jól esik kiszellőztetni ezeket. A szüleim mindig nagy gondot fordítottak a kertre, és ez valahogy bennem maradt hogy én is vigyázzak rá, még ha nem is érzem olyan fontosnak, de tudom azt is hogy Savannah is szívesen időzik odakint a virágait babusgatva ha éppen nincsenek itthon a gyerekek, hogy őket kényeztesse el. Bagylot küldtem Shane-ek, hogy jöjjön haza mert jelenése van előttem. Nem írtam neki semi konkrétumot, és a ház mágikus rezdüléseiből azonnal tudom hogy megérkezett és utasítottam az egyik manót hogy kísérje hozzám amint megérkezik, ezt haladéktalanul meg is teszi. Ahogy kopogtat megfordulok, és az ablakpákánynak támaszkodom, úgy veszem szemügyre a felnőtt, szép fiamat. Semmitmondó, érzelemmentes arca a sajátomat tükrözi, de valahol mélyen azért egészen büszke vagyok rá hogy megérte a felnőttkort és ilyen szép szál legény lett. Persze, nem hangoztatom nehogy a fejébe szálljon, és a mostani legutóbbi húzása is elég kiakasztó. Az a lány... El kell tűnnie az útból. - Én is örülök hogy látlak, Shane - biccentek felé kimérten és a fotelek felé intek hogy helyezze magát kényelembe ha úgy gondolja. Nekem teljesen mindegy. - Szeretném, ha megtennél nekem valamit - pillantok rá jeges kék szemeimmel. Kiemelik az arcom határozott vonásait és még így negyven felett is remek formában vagyok, mondhatom. Egyszerű tény, nem hivalkodok vele de nem is fogom letagadni. - Van egy személy. Az Abszol úton lesz holnap este hét órakkor. Ki fog jönni a Burke & Borgiesból. Őt hozd el nekem - adom ki a feladatot, és az íróasztalnak dőlve hallgatom az esetleges kérdéseit. Megoldanám én is ha nagyon akarnám, de egyszerűen látni akarom Shane meddig hajlandó elmenni.
Pirate's Lullaby ⋮ ☽
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Pént. 23 Nov. - 18:04
Shane & Vincent
Tudtam, hogy ő abban a pillanatban informálódott érkezésemről és ezt a manó is bizonyítja, aki elém sietett. Engedtem, hogy vezessen, hogy a saját apám elé vezessen, ez szerintem kicsit gázul hangzik, néha azt kívánom, bár születtem volna egy egyszerű családba. Minél előbb el akarok menni innen, így hát határozottan lépek be a dolgozóba, és tekintetem megállapodik az arcán. Valóban le sem tudnám tagadni, hogy az édesapám, vonásainkból mintha két tükör lennénk, ez az egyetlen dolog amit nem bánok, hogy a sármját megörököltem. Egyébként jellemvonásaiból nem tudnék olyat mondani - vagy csak egyszerűen nem igazán akarok -. Csak biccentek, bájos szavai nem hatnak meg, de nemes egyszerűséggel lépek előre és foglalok helyet, mert ki tudja, meddig fogunk itt ülni. Mindig így kezdődik. Mindig, minden egyes alkalommal. - Pontosabban mit? - Kérdezem türelmetlenül. A legutóbbi alkalommal sem sült el túl jól a dolog, na meg az a pillanat, amikor kiszabadítottam innen Dorist... onnantól kezdődtek ezek a 'tegyél meg nekem valamit' helyzetek. Felvont szemöldökkel hallgatom végig a mondandóját, egyszerű és tömör, mint minden esetben. - Ki ez és mennyire veszélyes? Hogy néz ki? Minek kell neked? - Csak a szokásos, csak az, amivel fel tudom őt bosszantani ha akarom, mert mindig is ilyen voltam, mindig is túl részletesen akartam tudni a mocskos dolgairól. Nem bízom benne, és talán soha nem is fogok.
Várom hogy ideérjen a fiam, és közben kibámulok az ablakon, a kis előkertre, ami már szinte egész parknak hat. Néha el tudok sétálgatni benne ha szükségem van egy kis egyedüllétre a gondolataimmal. Shane érkezése nem marad előttem titok, és ahogy ideér, felé fordulok. Szép fiú lett, magas nyúlánk és hála a jóégnek örökölte azt a fajta figyelemkeltő sármot ami a sajátom. Mindig is az volt. Igazán örömteli dolog ez egy férfi életében, ahogy végignéz a fián, aki életerősen egészségesen áll előtte mint egy ifjú tükörkép, és már már szentimentális gondolataim támadnak a látványtól. Még jó hogy csak majdnem. - Ne légy türelmetlen fiam, az nem vezet sehová - támasztom meg magam az íróasztalnál, és karba fonom a kezeim ahogy őt figyelem. Tudom jól hogy nem egyszerű a kapcsolatunk, és azt is hogy nem szeret igazán, nem bízik bennem, de a tudást néha el kell rejteni hogy igazán értékes legyen. Én sem bízom benne különösebben. - Nem olyan veszélyes az ereje miatt, viszont fontossága van. Csak szerezd meg nekem. Ennyit kell tudnod - zárom le a kérdéskört, de aztán hozzáteszem. - Egyébként felnőtt, erős varázsló vagy. Meg tudod szerezni ezeket a válaszokat nélkülem is - hiszen bízom benne hogy menni fog neki és ezútal nem sül fel. Annak a lánynak.... el kell tűnnie a képből, és a fiamnak hűségesnek kell lennie. De mindenképp elkötelezettnek.
Pirate's Lullaby ⋮ ☽
I solemnly swear
I am up to no good
Shane Zabini
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chris Wood
»
»Szer. 10 Ápr. - 19:44
Shane & Vincent
Néha elgondolkodom rajta vajon mit érez akkor, amikor ilyen hűvösen, hozzá hasonlóan, közönbösen lépek be az ajtón. Mennyivel másabb lehetne, ha szeretet teljesen tudnánk egymásra gondolni, igazi családként, akik támogatják a másikat és örömöt szeretnének okozni nekik. Ez az, amit soha nem fogok már megérezni. Tudom, hogy a dolgok, amiket tettünk, megpecsételték a kapcsolatunkat egy életre. Talán ez jó tanulság volt nekem ahhoz, hogy hogyan viszonyuljak majd a jövőben a saját családom felé. Csak hátradőlök. Élvezni szeretné a társaságomat? Lassan és kimérten beszél hozzám, mintha tényleg marasztalni szeretne pedig mindkettőnknek jobb, ha gyorsan lerázzuk a terveket és nem bonyolódunk személyes beszélgetésbe. Az soha nem vezet semmi jóhoz. De megtámasztom a könyömkömet a fotel karfáján, majd az államhoz érintem a mutatóujjam és érdeklődően tekintek apám felé. - Ez a leírás körülbelül 99%-ban illik a varázslókra, akik elmennek mellettem az utcán. - Továbbra sem értem, miért nem tudja egyből elmondani nekem amit tudnom kell, ezek a rejtvények csak az időmet pocsékolják. Felsóhajtok. - Természetesen nem okozna gondot, csak a helyzet az, hogy te úgy véded magad és az embereket akik körülvesznek, hogy szinte esélytelen bármilyen információt előkaparni, vagy hosszú ideig tart. De legalább a nemét megmondhatnád vagy a nevét, vezetéknevét, becenevét, foglalkozását, bármit. - Egy apró morzsát, amitből kiidulok, mert tűt a szénakazalban nem fogok keresni abban biztos lehet. Az én időm sem végtelen.
Kezdőlap
