Félredöntött fejjel hallgatom számomra hosszú megfontolásának eredményét, mely az állatfóbiát boncolgatja. Csak nem Neki lenne?
-Ha a mizantrópia gyógyítható persze. A félelem alapja a nem ismerés, azt pedig könnyen felülírható. Bárki esetében. - Teszem hozzá, hiszen valóban így gondolom. Amit nem értünk az ijesztő, az állatok viselkedése noha egyértelműnek tűnik mégsem az, főleg ha mágikus bestiákról beszélünk. De mikor arról faggat tulajdonképpen mire is kell nekem ez a tanulás kéztördelve bevallom. De ahelyett hogy kinevetne vagy lesajnálna közli vállalja. Egészen meglepett fejjel bámulok rá mire megkönnyebbült mosoly száll rám végre, hogy eljut a tudatomig: tanulhatok.
-Ó ez... én köszönöm! - Hadarom gyorsan, noha akadozva, mert meglepett, nem vitás.
-Párszaszájú vagyok, csak a kígyókkal tudok beszélgetni anyanyelvükön, a férgekhez mint kutató értek... - Kicsit sért, hogy leférgezi drága barátaim, de csupán ennyit mondok, nem kívánok rögvest az első percben összekapni vele pusztán dacból, ne sértegesse a barátaim.
-Mire gondolsz? Arra hogy irtózol tőlük? Megoldjuk. Az állatok őszinték és nem ártanak feleslegesen, ami az emberekről nem mondható el. Nagyon hamar megkedveled majd őket, hidd el. - Mondom, míg megragadom a felém nyújtott kezet és megrázom határozottan. Aztán előveszem a pálcám.
-Bár hogy tudjam hogy reagálsz... nem árt látnom. Serpen Sortia! - Idézek ide egy kígyót, bele a kezembe.
-Ssssszemmi baj, maradj sssssszépen velem. - Mondom a kígyónak, aki felkúszik a vállamra és sárga szemeivel meredten, pislogás nélkül vizslatja Franket, nyelvét idegesen kidugva a levegőbe újra és újra, hogy körbeszimatoljon. Én persze nyugton állok, mosolygok, simogatom a kígyót, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Nekem így is van, tegyük hozzá. Közben én is figyelem új mesterem, mégis mire gondolt a fóbiája alatt.

Szerencsére nem kezdi firtatni hogy aminek nincs lába az féreg, noha sajnos nem tetszésem nem tudom időben palástolni, kiszimatolja, ámbátor nem szól semmit, mondhatni rám hagyja. Én is uralkodom magamon, inkább kezet rázok vele belül örvendve, hogy belement az okításomba, ráadásul még olcsón meg is úszhatom a dolgot, mert tanítást adok én magam is cserébe. Persze ezt a fóbia dolgot elképzelni nem tudom, emiatt is idézek fürgén egy jó barátot a kezembe. A kígyó a maga természetes bájával siklik fel a vállamra, szemrebbenés nélkül szemlélve a férfi sziszegő csúszását a földön. Érdeklődve döntöm félre a fejem és guggolok le, míg a kígyó a fülembe sziszegve kérdi megharaphatja-e a szánalmas alakot.
-Nem, kérlek sssssszépen ne tedd... Ő barát. - Mire persze megkapom, hogy nem úgy néz ki, nem szimpatikus neki, érzi a félelem és nem tetszés szagát a levegőben. Ahogy sejtem igazat beszél, végtére is többször beleízlel a levegőbe nyelvével és ahogy Frankre nézek nem kell 200-as IQ hogy egyből levágós legyen, nem szívleli a kis hüllőt a vállamon.
-Nem kedvel Téged. Nem csoda, ellenséges vagy vele. Invito pálca! - Vonzom a kezembe az övét, ne legyen a földön, bár most nem kell, leteszem magam mellé az asztalra.
-Nem halálos... amúgy is van ellenszerem a mérgére, nem kell félned. Nyugodtan simogasd meg, persze csak óvatosan. A kérődző állatok nagyok... hmmm... szőrös... pedig a kígyók szépek és kedvesek... hmm... - Simogatom az állam, de vállat vonok, megadom magam, sokan félnek tőlük csak nem értem miért, mert a sárkányt megértem, de egy kígyó... leoldom az övemről az egyik zsákot, megkérem a kígyót jöjjön a tenyerembe, hazaviszem a birtokra és a rengetegben elengedem, addig is pihenjen meg a fészekben amit csináltam és a zsákban van. Le is csúszik, de még egy fenyegetőt sziszeg Frankre előtte, hosszan méricskélve Őt remélve összerezzen. Sóhajtok, a teljes karom elnyeli a szütyő, majd üresen kihúzom és visszakötöm a derekamra a zsákocskát. Morfondírozom mit kéne a kígyó helyett akkor...
-Hmm... áh tudom már akkor mit kapsz! - Nyújtom a kezem Neki, álljon fel, üljön vissza a fotelba, majd elveszem a kiivott teáscsészém és a megfelelő varázsigével kismacskát csinálok belőle, kölyköt. Az fogom meg és nyújtom oda Franknak, hogy a kis fekete nyávogót elvegye.
-Szőrös, van hogy füvet is eszik, kicsi és max megkarmol. Hm? - Adom oda, remélve nem fintorogva veszi el, ez csak egy kölyök.- De kérlek ne mint ellenségre nézz rá, hanem mint bajbajutottra, aki törődésre szorul. Jó? - Oké, ez csak egy elbájolt csésze igazából, de elég élethű, nem lenne jó ha kidobná az ablakon mert állat... Mondjuk esélye sem lenne, annál fürgébb pálcaforgató vagyok de... ah. Lehet legalább annyira nehéz dolgom lesz vele, mint neki velem?!

//A Te sebhelyes arcod meg Alec rémálma xD//

-Igen, Ő Téged, érzi hogy ellenségesen tekintesz rá. - Mondom magától értetődőn, hogy a kígyó a vállamon miért bosszús és miért fél. Persze az meglep milyen magas hangokat tud kipréselni magából új tanárom. Már ha az marad, lehet a kígyós bánatba küldd el inkább, mit szórakozom vele.
-Kinek? Dumbledore vett fel, de McGonagall professzornak dolgozom. Biztos ismered Clive-ot. - Legyintek, az én szememben nincs ember aki ne ismerné Clive-ot. Felveszem a pálcáját a földről mert nem lenne szerencsés ha rálépnénk, közben mondom simogassa meg a kígyót, azért idéztem, én imádom ha a bőrömön siklik a bársonyos hűvös testük. Frank azonban úgy néz ki nem híve a nyirkosnak ható érintésnek, nem értem miért, szőröset szeretne inkább, közben hadovál arról mást hitt...
-Mit? Hogy másért hívtam? Nem, nem, azt akartam megsimogasd, hogy lásd mennyire bulis. De úgy fest tényleg ijeszt Téged a gondolat is. Pedig nem bánt, barát. - Sóhajtom, de menet közben aztán elpakolom a zsákomba idehívott barátom, hogy majd a birtokon elengedjem.
-Aha, tessék, de ne szórd el megint. - Adom oda neki a pálcáját ha már kéri, remélem nem hajítja el következő riadalmában, az balszerencsés lenne, akkor holt biztosra vehetném hogy kipenderít az utca porába dagonyázni az állataimmal. De zseniális ötletem támad, hogy milyen állat lenne neki való! A csészém rögvest kismacska alakot ölt, még nyávint is, teljesen jó. Ki tudna ellenállni egy kölyök macskának? Ugye Frank? Frank? A fenébe.... halk puffanás és a tanárjelöltem már szőnyegnek tetteti magát, milyen dolog ez! Gyorsan visszaváltoztatom a csészét, tanácstalan nézek körbe a lakásban, hozok a csészéjébe vizet és letérdelve mellé elkezdem rázogatni finoman térjen magához, szólongatom, majd adom neki a vizet is, igyon, hátha... végső soron még mindig az arcába önthetem ha teljes lenne a KO.
-Héj... semmi gond haver! Hm, azt hiszem tényleg súlyos állatfóbiád van... erre majd kitalálunk valamit, kicsibe. Jó? Hidd el a végére már vígan fogsz állatkertben lődörögni míg csajozol, hm? - Lehet túlvállalom magam, de nem tűnik lehetetlenebb feladatnak, mint engem kiokítani okklumenciára... Puhán simogatom a hátát és nézek aggódva az arcába, túl sápadt, mindezt egy kiscicától! Bezzeg a halálfalóktól nem félt, muris nem? Ja nem... upsz. Komolyan veszem ígérem!

Pislogva nézek rá, hogy miért akad meg és miképp folytatja. Szerintem nem épp ezt akarta mondani, de ráhagyom.
-Ahm, igen, Clive a világ legrendesebb embere. Na jó, Dumbledore még versenyezhet a posztért nem bánom. - Számomra Ők a legrendesebbek, de azért nézegetem magamnak Franket hogy mi a bánatos bólintér ütött belé. Mindegy is, hát itt ez a pompázatos kígyó, simogatni! Nincs is ennél fenségesebb érzés, de hát olyan fintorokat tol le, mint mikor én citromba harapok miután betoltam valami karamelles csokit.
-Hmm számomra túl... modern a költeményed, nem igazán értem mire akarsz kilyukadni, de amúgy megsimogathatnád. A simogatás amúgy is kedves és törődő dolog, az állatok meghálálják, tudod mint a lányok. - Igen, ez egész jó hasonlat, csajozni csak szeret! Bár ha ilyen magas hangon teszi lehet nem szokott sikert aratni max a siketeknél... Elbujtatom a kígyót, ha már ennyire ellenséges vele ez a gonosz pasas, akit jóra kell nevelnem, és mivel szőrös állatot kér kap egy édes kölyökmacskát. Há' elájul. Ezzel aztán mit tudnék kezdeni? Apró lépések, oké, ez mondjuk csak teszt volt, lesz ez még így se, majd valahogy javítunk a dolgon. Fel is ébred, kiönti a vizet, hát no nem baj, pálcámmal eltörlöm a folyadékot inkább, nem akartam én nála kupit csinálni. Szomorúan biggyed le a szám az információra, miszerint volt már állatkerti kalandon és epic fail volt.
-Hm, sajnálom haver, de hidd el, valahogy megoldjuk legalább mérsékeljük az... aggodalmaid. - Mégse mondhatom a gyávaságát, olyan... nem lenne szép na, főleg mert amúgy tanulni akarok tőle, lévén azt hallottam másban, jelen esetben okklumenciában remekel.-Oh, hát... szerintem az én emlékeimhez amúgy sem árt Neked majd némi pia... - Nem is aprózza, ez nem némi pia, úgy meghúzza az üveget, hogy csak lesek. Meg is kapom, a csészét is grátiszba, hú.
-Ööö... kösz? - Ennyire durva lesz? Jobb ha iszom? Töltök a teába akkor egy keveset, úgy érzem nem akarok ellent mondani neki.
-De... nem az a cél hogy erősebb legyen a védelmem? Én senki fejébe nem akarok turkálni csak azt szeretném ha... ha az enyém is zárt lenne. Vagy legalább kilökjem a másikat és el tudjak futni. Tudom-tudom-tudom, nem valami angolos megoldás de nincs ellenemre a parasztos se, ahogy te fogalmaztál. - Telepedek vissza a fotelba, iszok a felturbózott teából és némileg aggodalmasan pislogok rá a csésze mögül, hogy vajon most bosszút akar állni az állatok miatt? De hát csak teszteltem és a kígyósimogatás tényleg nagyon jó! A kiscicát meg valahol Ő kérte...

-Lehet nem a Prófétában van a célközönséged. Az a lap amúgy is címlaphajhász és nem azt írják ami a tény, hanem ami a felkapott. Szerintem válassz másik újságot. - Tanácsolom, nem értek a költészethez, de a Próféta... a nővérem óta nem olvasok újságot, szerintem a riporterek ferdítenek mindig.
-Nem, az állatok megérzik ki szereti őket, ki szorul védelemre, kinek az oldalán lenne jó dolguk. Szerintem érzik melletted jó lenne nekik csak... Te nem látod be még - Bólogatok, az állatok ösztönösen érzik ezeket, bizony!
-Dehogy, a lányok tök ugyanolyanok. Simogatod őket meghálálják, eteted őket akkor is. Végtére is az emberek is csak állatok, nem de? - Jaj ne essen már ennyire kétségbe, de azért vigyorgok a csajok miatt. Szerintem sok hasonlóság van, csak az állatok őszinték, hűségesek, a csajok meg nem mindig. A cicától persze elájul és még inni is kezd, hát... micsoda kezdés, nem? Kitalálni sem lehetne ennél érdemesebbet!
-Elsőre ne legyünk telhetetlenek. - Nem akarom azt ígérni sárkánykutatót csinálok belőle, ha egy cicától is kidőlt, logikus. Ahogy azt is tudom örülhetek ha az okklumencia alapjait kitanulom, mert elég bonyolult dolog ez...
-Bástyát? Hát de tudom nem akarlak a fejemben, már... ne vedd magadra, nem veled a bajom csak érted. Ez eddig is megvolt de ez kevés... - Nézek rá értetlen, mégis mit ért bástya alatt? Hogy kéne azt felállítani? Bizonytalan kortyolok alkoholos teámba, mert cseppet sem hangzik jól amit mond. Koncentráljak egy bástyára? Mint a Roxfort... ódon magas falak és tornyok. Bvah, kiráz a hideg.
-Persze de... én nem tudom hogy kell azért vagyok itt... Tudom, hogy nem tudom hogy kell Frank... - Nézek rá növekvő aggodalommal, mert Rowan mellett rájöttem nem megy ez nekem, köszönöm, de hogy védekezzek?! -Várj várj de... - Rakom le gyorsan a csészét, némileg ki is löttyen, ahogy lecsapom ahogy felállok, mert már kezében a pálca de én nekem gőzöm sincs, hogy mit is kéne csinálnom. Hogy zárjam ki?! Ha tudnám nem lennék itt! Vagy csak tesztel mennyire nem megy? Intenék ne, várjon még, magyarázzon valamit, de már szegezi is rám az átkozott pálcát és elhangzik az a szörnyű szó. Érzem a hasítást a fejemben, ahogy meghámozza elmém kíméletlen mint egy narancsot. Láthatja miképp esik össze mint egy rongybaba, hogy kezemben a kiscica, majd kapkodom hogy rendbe tegyem. Hogy hogyan jöttem ide, sétálva és zsupszkulccsal, figyelve nem-e követnek. Már fogom a fejem, mert peregnek az események, de én nem akarom, nagyon nem akarom, hogyan lökjem ki? Nem akarom hogy lássa ahogy a szobámban Ozirisszel beszélgetek, hogy épp öltözöm és magyarázok valamit, (nem hiszem érti, párszaszóul formálom a szavakat) de én tudom azt magyarázza Ozi hogy így nem lehet tanárt fogni. Hogy meglátom egyik nap Rowant a folyosó túlfelén és elbújok mint egy gyerek. Nem akarom lássa hogy félek az öcsémtől! Már két kézzel markolok a hajamba, hogy zárjam ki? Miféle bástya? Hogyan? Miképp? Mik legyenek a kövei? Mire feleszmélek már látja hogy fáradtan javítom a dolgozatokat, hogy nem merek a tanárokkal enni, mert ott van Rowan és inkább kihagyom az étkezést. Hogy bevillan pár alkalom hogy az öcsém alkalmazza rajtam amit Ő is most és szór rám pár átkot, noha súlyosan nem sérülök, de a megaláztatottság folyton kísér, ahogy kerülnek az emberek, hogy botrányt keltek a figyelemért, hogy veszekszem otthon az apámmal, aki nem tart semmire, ahogy nem csak lányokkal az ölemben tobzódom hanem férfiakkal is nem csak mostanság, hanem az iskolában is már. Hogy lopva irigykedem Clivera, aki kiváló tanuló és szeretik a testvérei. Vajon megismeri Ő az? Kölyöknek más volt... Most bezzeg milyen helyes és okos! Mennyire jó testvér, hogy aggódik öccséért. Nenenenene, azt nem akarom az az emlék az enyém, hogy elesem a székkel, hogy visszajön a felnőtt Clive és elered a könnye. Nem akarom megtudja miért, az nem az én titkom! Arról nem... nem, nem tudhat! Talán csak itt sikerül valami elmelökést gyakorolnom rá, húzzon el ebből az emlékből, de már sírok és térdelek és szétszakad a fejem. Attól félek ha tovább csinálja bármit ki tud olvasni belőlem, mert ezt az egyet megvédeni is hajszálon múlt, nem bírnék ki még egy ilyet. De Clive-ot nem adom, vigyen amit akar, de Ő tabu. Azt hiszem kamatostul visszakaptam a kígyót és a cicát... nekem ez nem megy. Nem akarok a földön kuporogni de könnyebb így, fáj a fejem nagyon és zihálok, leizzadtam és elsápadtam.
-Hagyd abba... - Nyöszörgöm neki, megadottan, mint anno Rowannak is tettem mindig. Rowan sosem hagyta abba, Frank vajon megteszi mert kérem?
//Ha akarsz elcsíphettél más emlékeket is én hirtelen ennyit írtam

-Csak nem ismered őket, bizonyosan örömöd lelnéd valamely állatban. Hidd csak el. - Majd keresünk egy neki valót, biztos van. De persze azon kiakad hogy az emberek is csak állatok, hát ejnye.
-Jaj Frank... bár igazad van, nem olyanok. - Az állatok sokkal jobbak az embereknél, nem sértegetem az állatokat... De majd csak kitalálok valamit, hogy hogyan is szoktassam az állatokhoz, talán előbb egy kis elmélet, történetek, hátha meglágyul a szíve irányukban.
De előbb tesztelne engem is, de... falat? Falat képzeljek? Miféle falat?
-Én nem szeretem a falakat... - Nyögöm, én a szabad ég alatt alszom mióta csak szabaddá váltam rabláncaimtól... remélem nincsenek falak az elmémben, nem egy istenverte kőépítmény! Mondani sem kell nem is megy, fáj ahogy csinálja, ahogy elveszi ami kell mint valami vásáron és nem tudom kirántani a kezéből az emlékeim. Hogy túl gyorsan megtudja milyen a kapcsolatom a családommal, hogy mennyire botrányos voltam egy kis figyelemért, hogy Clive... ó Merlinre mondom Clive, Clive-ot nem adom, de szörnyen hasogat a fejem, ez van ha ellenáll az ember, ha gyenge, ez nem kedves folyamat, semmi jó nincs ebben. Ráadásul csupa szörnyű emlék társul hozzá. Csak is Clive miatt vagyok itt, mert az az emlék tabu Rowannak, vagy bárki másnak. Remélem nem látta, tényleg nem látta, ez annyira megalázó... nem tudom hogy kell ellenállni, Rowan szerint is könnyű, Frank is így állítja be, de képtelen vagyok megcsinálni... nem akarom megkönnyezni a dolgot, de egyszerűen túl sok a rossz emlék és nem bírom megállni. Neki ezek semmi dolgok, de nekem az életem!
-Clive... nem, nem. Csak véletlen elmondott valami személyeset és nem akarom bárki megtudja. Még Te sem. Ezért vagyok itt. Mint látod egy legilimentor előtt nem bírok titkot tartani. És nem félek csak... kerülöm a konfliktust. - Szépíteni próbálom rettegésem, meg ki fél a saját testvérétől? Na ugye... elveszem a zsebkendőt és helyreteszem magam, lehiggadok, de a teát felhajtom, bírom az italt. Általában legalább is, szóval nem csinálok ebből ügyet.
-És nyugi, nem felszedni jöttelek. Amúgy biszex vagyok, de mindegy. Ítélkezhetsz is, megszoktam de... nem tudom megcsinálni amit mondasz én nem értem hogy kell... és ettől mindig megfájdul a fejem. - Ülök a fenekemre a padlón ahogy átfordulok és kihűlt kezem homlokomra tapasztom, jól esik hogy hideg, le is hunyom a szemeim, főleg mert a vállon verése sejtem kényszerű empátiából fakadt, nem akarja hogy melegnek higgyem. A "fajtám" nem szokták kedvelni, nem újdonság. Elgyötörten emelem rá végül a tekintetem, hogy most aztán mihez kezd velem. Nem számítottam rá, hogy rögtön belecsap ebbe... De szerencsére nem idézek ide kígyókat, hogy megnyugodjak, mert Ő meg elájulna. Jó ellentétesek vagyunk ezzel az ipsével, annyi szent.

-Értem, azon szerintem könnyen tudok segíteni, ha mást abban mi az állatok gyengéje vagy épp vakfoltja, akkor békén fognak hagyni. - Jó Alec, ne vágd túl nagy fába a fejszéd, igaz, bár én állat-hippi vagyok, szeretném ha szeretné őket, hát állatokkal kerek a világ!
Lehet állat-falat kellene létrehoznom a fejemben, de úgy hiszem az maximum Franket zárná ki, senki mást, meg hogy nézne már ki?! Hagyományos falakat nem tudok generálni, de a görcsös megfelelni akarás vége az lesz hogy nem bírom kontrollt tartani, nyitott könyv leszek erős fejfájással és kva hálás Merlinnek, hogy a Clive-os emlék talán érintetlen maradt. Igaz nagyon nagy erőfeszítésbe telt, úgy érzem magam mint aki lefutotta a maratont és közben napszúrást kapott. Elfogadom a zsebkendőt, főleg az alkoholos teát, utóbbi nyugtatja az idegeim, asszem'.
-Egyedül vagy ezzel az elméleteddel Frank szerintem... - Sóhajtom, jó, Clive-ot akkor nem látta, max annyit megölelem, de hát ez a kisebbik baj. Talán. Az meg hogy látott férfiakkal nekem nem probléma, neki annál inkább, bár lehet minden jobb, mint az állatok, azon lehet röhögnék.
-Áh... mit képzeljek el, a rengeteget? Vagy valami sövényt, ösvényekkel? Az... talán jobban menne. - Masszírozom a fejem, hogy ha már választani kell. A flamingo békés állat, meg túl rózsaszín nekem. Minden esetre jobbnak látok tisztázni pár dolgot, mert nagyjából ha megtudnak rólam ezt-azt akkor ez lesz az első reakció, bár gondolhattam volna nem Franknél... annál különcebb. Mindegy, annyira hasogat a fejem, hogy nem tudtam átgondolni, lehet nem is akartam, mindegy.
-Jó Neked... - Mosolygok rá, hogy van barátnője, mondjuk gondoltam. Minden értelmes ember tud párt találni magának, Frank noha különc, de aranyvér, jó parti. De kezd csitulni a fejem és látszik jobban tudok fókuszálni arra amit mond.
-Patrónust? Nem. Nem ölt alakot... nincs sok... jó emlékem. A dementorokat sem kedvelem. - Sóhajtom, a patrónus egy nehéz bűbáj, nekem sosem ment. Igaz, Rowanról sem tudom lenne neki, bár... hallottam olyan pletykát aki... szóval nekik nem lehet, igazán boldog lennék ha neki lenne, ha sikerült volna, akkor is ha ezzel megint felülkerekedik rajtam. Aztán mivel húz feltápászkodom, pedig jó volt a föld is, komolyan, stabil volt. Igaz, a fotel is amibe beletessékel finoman, felhúzom a lábaim és homlokom a térdemnek döntöm kicsit, csak egy kicsit, nem akarok elbújni előle, gyerekes lenne, bár... jól esne.
-Bocs, nem vagyok valami... jó diák tudom. Nincs sok tehetségem. Igazából általánosságban sok pajzsbűbájt ismerek, de tök más fizikailag védekezni, mint szó szerint elméletileg. - Veszek még pár mély levegőt, hogy kezd alábbhagyni a zúgás és már csak tompa nyűg marad az egészből. No meg nem akarok bunkó lenni, de idelevitálom a piásüvegét és töltök még a csészébe, hogy lehúzzam, némi bocsánatkérő tekintettel, hogy nekem ez most kiváltképp kellett. Lehet a tea is segítene, de... a pia biztosabb.

-Ó, hm! - Nevetek, mert micsoda megfogalmazás ez: koszos is büdös is lehet... majd sárkánypisivel locsolgatom, az a sárkányokon kívül mindenkit elriaszt. Igaz a hímeket vonzza de... majd szólok ne sárkány lakta területen alkalmazza. Addig is rátér az én problémámra de mint láthatja, eléggé rosszul viselem, nehezem kezelem és szörnyen hasogat a fejem is, mert noha ellenkezem, nem megfelelően és fáj az eredmény, amit kibányász a kobakomból.
-Hát... mondani könnyű. Fura módja ez egy ember megismerésének, hm? - Valahogy hiába próbál nyugtatni semmi szégyellni valóm nincs, én nem így gondolom. No meg ez egyfajta intimitás is, hogy hogyan kezeli az emlékeim, nem? Katasztrófa, hogy máshogy nem megy, de hát én akartam ezt.
-Ez... elég bonyolult. Mármint oké, elképzelek egy erdőt, mondjuk... de... nem is tudom miért gátol téged abban hogy elhessegesd a képet és minden ugyan úgy végződjön? - Nem teljesen értem az egészet, vagy a részét sem, ám próbálkozom azért. Majd gyakorlom a szúrós bokros-erdős falat... A barátnőn összeszalad a szemöldököm hogy annyira nem szerencsés, de hát... jó ha van valakid nem? Vagy a nőkkel csak a gond van? Meglehet. Nem buzdítom próbálja ki pasikkal, ez nem így működik és még a végén felhívásnak érezné keringőre. Nem vágom magam alatt a fát, ha épp erdőt kell kiépítenem!
-Állatokhoz, az animágia is, mégsem tudom. Attól hogy szeretem az állatokat még nem fognak menni ezek a dolgok. Ellenben neked van érzéked hozzá, ha szereted őket ha nem. - Mosolygok rá, hogy mi sem bizonyítja jobban jobb nálam? Nem hiába Ő a tanár én pedig a nebuló. Igaz, jobban esne elbújni, de tartom magam még valamennyire, ne tegyem. De ha egyszer megalázó?! Igaz én akartam... Clive... mennyi mindent megteszek érted! Jó, valahol Rowanért is, nem csak ellene. Hülye vagyok.
-Talán. - Ingatom a fejem apró mosollyal, hogy oké, ott a pont, elájulni egy kiscicától! Közben lopom a piát, de csak vigyorog, hát töltök magunknak és lehúzom, így egy fokkal jobb és szebb az élet.
-Úgy érted rúgjunk be? - Nevetem el magam, érdekes kapcsolatépítés, meg kell hagyjam, de mivel töltök, nincs ellenvetésem. A gondolatrendőrségre csak ráncolom a homlokom, mi az, de arra jutok ez valami poén akar lenni, így röpke mosolyt kap díjul. A téma maga nem dob fel, nem bírok mosolyogni.
-Hát... mint láttad az öcsém... szeret rajtam gyakorolni. Amíg csak a saját dolgaim voltak nem is igen érdekelt, ha zavart is. De... ha egy ilyen miatt más titkait szedik ki belőlem az... és hát... Clive a barátom. Nincs... sok barátom. A másik barátom az egyik diák aki... akaratlan hallja a gondolataim. Gyerek még, mi lesz ha olyat hall amit nem kéne? Úgy döntöttem hogy próbálok tenni ellene, csak. Hát látod. Nem elég ha párszaszóul gondolkodom, meg nem is igen megy, ahhoz kell Ozi. Ozirisz a kígyóm. Bár... láttad. Ahh... - Fogom meg a fejem, hogy ez így eléggé furán hangozhat, katyvasz is, ám mégsem tudok normálisabban fogalmazni.
-Te miért lettél auror? Már azon kívül hogy az tök menő. - Mosolygok a pohárba, mert hát tényleg menőnek gondolom a dolgot. A legtöbb diák is így van vele, de ez nem jelenti valóban aurornak megy csak ennyiért, hiszen a suliban menő közölni az leszel, de a vizsgákon már senki sem ezt nézi hanem hogy túl fogod-e élni... közben ha kér töltök még magunknak, ki tudja, a végén tényleg berúgunk itt. Fura fazon, nagyon is, de hát gondolom rájött nem tudnék neki ártani szóval akár el is engedheti magát a kis cicás baleset után.