Ülök a kalitkában Gavinnel szemben és úgy meredek rá gyilkosan.
- Hiába figerészel kicsi lány... Innen csak a halál szabadít fel. - vigyorog rám a köpcös alak, én pedig undorodva fintorodom el. - Meg se próbáld. Tudom, hogy nem kell a pálcád sem. De lónyugtató mellett próbálj hozzám tárgyakat vágni. - majd mire ellenkezhetnék, addigra beadja és én az eszméletemtől szabadulva csak Wyatt nevét tudom könyörögve, könnyek között kinyögni.

A 11 éves Maisie Cooper a kezeit tördelve áll a vonat mellett. Zsizsikes vagyok, ez ordít rólam. Anyám próbál halkan nyugtatni walesiül, hogy nem kell félnem, még kisebb voltam, amikor a Mahoutokoro-ba kerültem és megtanultam japánul is. Én pedig ijedtemben japánul felelek neki, hogy de az akkor volt. Ekkor lép egy mosollyal anyám mellé egy aránylag magas férfi, aki mellett egy nő áll, felteszem a neje, mellette pedig orgonasípként sorakozik három fiú.
- Ha az angoltól félsz, nem kell. A fiúk beszélik a walesit is, segítenek. - majd felpillant anyámra a férfi.
- Brian Zachary Rochester, MACUSA. - nyújtja a szüleimnek a kezét, majd apámból kibukik a kérdés.
- MACUSA? Az USA-t felismerem, turnéztam ott... - zavarában nevet, mire a legidősebb Rochester mond valamit angolul a legkisebb fiának, aki egész végig úgy bámult engem, hogy a hajamba temettem az arcom.
- Magnixok önök... - bólogat. - Itt a mugli a kifejezés. Nincs varázserejük. - szól közbe a neje, Cerys, majd elterelnek óvatosan a fiúkhoz.
- Én Isaac vagyok, ő itt Andy és Wyatt. Velünk ülsz majd a vonaton, Wyatt mellett. A barátnőm és Andy szíve csücske is velünk ül majd, de ők is tudnak walesiül. - én csak bólogatok, majd megköszönésnek, mélyen meghajlok.
- Köszönöm szépem. senpai-tachi. Nagyon örvendek egyébként, Maisie Cooper vagyok, a Mahoutokoro előkészítőből.
Egy pillanatra összenéznek a fiúk döbbenten. Egy maginx, mugli vagy mi a csudák gyereke a két nagy pocsolyával arrébbról kerül fel erre a vonatra.

A harmadévemet úgy kezdem, hogy nincs a láthatáron Wyatt már, tavaly elballagott. Én magányosan ülök az éjszaka közepén egy ablakban és a Greensleeves-t hegedülöm. Megáll mögöttem egy köhintéssel a Mardekáros prefektus, akire ijedtemben majdnem átkot szórok.
- Csak azért nem büntetlek meg Cooper, mert a hülye is tudja, hogy Wyatt Rochester miatt szenvedsz ennyire. Meg szépen hegedülsz. Húzzál aludni. - azzal elhesseget.

Eső mossa a véremet a hideg aszfalton. Homályosan látok és mindenem fáj. Egy ismerős arc sziluettjét látom, de ez nem biztos, a fájdalomtól hallucinálhatok is. Óvatosan a karjaiba emel és én megint visszaszaladok az alapkövemhez.
- Wyatt? - suttogom, amire szinte pánikszerű hangot hallok, de nem értem ami mond. Csak az ajkait érzem az enyémeken.

Ösztönösen nyúlok a hajamhoz, ahogy felébredek, az a köpcös alak ledúrta, de most már kinőtt és köszöni jól van. Hideg verejték borít, ahogy felülök és zihálok. Nem emlékszem, hogy rémálmom volt vagy alvási paralízisem. Ekkor beront az ex-auror, jelenlegi munkatársam, aki jelenleg talán a legnagyobb kín a hátsómban és elém térdel, majd megtapogatja a fejem.
- Minden rendben? Kiabálást hallottam, jöttem, ahogy tudtam.
- Minden rendben. Semmi amit egy kis fű nem oldana meg. A PTSD nem kegyes szerető. - mosolygok keserűen.