Apám, Lacran Walessa a Britt aranyvérű varázslók közé tartozik. Családfája egészen a tizenkettedik századig visszavezethető. Varázsló rokonaink listáján számos Roxforti tanár, sőt még igazgató neve is szerepel. Távoli ősünk például Hugrabug Helga.
Az anyám, Hannah Walessa, mugli származású boszorkány, így én magam talán félvérnek mondhatnám magamat. Mindketten a hugrabugba jártak, és talán ezért is helyezett a Süveg engem is oda. A szüleim jó kapcsolatban állnak iskolám igazgatójával, Albus Dumbledore-al, mert szerintük Dumbledore a világ legkiválóbb varázslója, talán már őket is tanította, amikor iskolába jártak. Én személy szerinte kedvelem az igazgató urat, bár nem nagyon találkozunk.
A szüleim mindig arra neveltek, hogy legyek büszke a származásomra. Örülök, hogy Hugrabugos lettem, akkor is, hogyha ezért a többi ház általában lenéz.
Szeretem, amilyen vagyok. Kedves az emberekkel, nem ítélek el senkit első ránézés után, és megpróbálok mindenkivel normálisan beszélni, még a legrosszabb, leggyötrőbb pillanataimban is. Szeretem a társaságot, mindenekelőtt szeretek a figyelem középpontjában lenni. A „szófosás” nálam gyakori jelenség, ha valaki beszédbe elegyedik velem, biztosan nem fog unatkozni, hiszen annyit tudok beszélni, gyakorlatilag mindenről, ami körülvesz. Elítélem a gonosz, hazug, kétszínű embereket, és én magam is arra törekszem, hogy kiszűrjem ezeket a kígyókat az életemből, valamint, hogy mindig mindenkivel őszinte legyek. Többé kevésbé.

Szomorúan baktatok a folyosón, hogy betérhessek a meleget nyújtó Hugrabug klubhelyiségébe. Bizonyára már ég a tűz a kandallóban, és Zane ott ül előtte. Most váltunk el Lachlannel, szóval nem hiszem, hogy máris együtt kásztálkodnának valamerre. Az a fiú annyira vak. Észre sem veszi, hogy oda vagyok érte.
Ököllel belebokszolok a falba, de csak gyengén, szóval alig érzem. Már négy és fél éve küszködöm az érzéseimmel, és egyszerűen nem tudok kigyógyulni belőlük, mégsem ez a legfelháborítóbb – legalábbis a részemről. Még csak fel sem tűnt neki! Észre sem vette. Nekem pedig eszem ágában sincs apróbb utalgató jeleknél többet tenni a cél érdekében, hiszen nem akarom tönkretenni a barátságunkat. Hiszen, barátok vagyunk, azt gondolom.
Bágyadtan vetem hátamat a falnak, és csúszok le a padlóra a néptelen folyosón. Belemarkolok vörös tincseimbe, lehunyom a szemem és fáradtan kifújom a levegőt. Úgy teszek, mintha lenne értelme, ennek a macska-egér játéknak. Ennek az ördögi körnek, ami megszakadhatatlanul folyik. Mindig lezárom, aztán találkozunk, hallgatom a kedves szavait és az idióta poénjait, és már csak azt veszem észre, hogy fülig ér a szám.
Idegesen rágni kezdem a körmömet. Vajon hol lehet most, hiszen velem nem jött vissza a klubhelyiségbe. Talán a húgával találkozik. Kedvelem őt, aranyos lány.
Gondolathullámaimból ismerős léptek zaja ébreszt fel. Gyorsan felpattanok a padlóról, megigazgatom a ruhámat, és az összetúrt hajamat, majd fütyörészni kezdek. Látom, ahogyan befordul a folyosón Mr. Lake, a rúnaismeret tanárom. Magas, vékony alakja szépen körvonalazódik a fáklyafényben. A haja most éppen szőke, és hátra van simítva a fején. Szemei kéken ragyognak, kezében egy vastag papírköteget tart.
- A tanár úrnak nem áll jól ez a hajszín – vetem oda neki viccesen, mire mosolyogni kezd, és egy szempillantás alatt feketévé, és vállig érővé változtatja tincseit. Biztos jó lehet metamorfmágusnak lenni.
- Kath, hát te? Mit keresel itt, ilyenkor? – kérdezi gyanakodva, de a mosoly nem hervad le az arcáról. Egy pillanatra elsüllyedek kék szemének tengerében.
- Még fiatal az idő, Lake professzor – motyogom. Eszem ágában sincs bevallani neki, hogy éppen egy fiú miatt szomorkodom a kihalt folyosón.
- Katie, rosszul nézel ki – suttogja. Halk szavai vad hullámokként verekszik át magukat a csöndön. Hosszú mutatóujjával az állam alá nyúl, és megemeli a fejem, hogy pillantásunk találkozzon. Nem húzódom el tőle, hiszen már tizenöt éve ismerem. Apám egyik legjobb barátja, és nagyon sok időt tölt nálunk nyaranta. Nincs családja. Senki nem tudja, hogy miért.
- Jól vagyok! – mondom és mosolyt erőltetek az arcomra. Az érintése nyomán izzik a bőröm. Ebben a fényben sokkal szexibb, mint valaha láttam.
- Ideje mennem, még ki kell javítanom ezeket a dolgozatokat – mondja, és felmutatja a lapköteget, amit eddig a hóna alá szorítva tartott.
- Rendben, majd holnap találkozunk, tanár úr! – viccesen megnyomom az utolsó szavakat, és intek neki, hogy menjen nyugodtan, teljesen jól vagyok. Nézem, ahogy hosszú lábaival lassan eltűnik a folyosó végén, és azt veszem észre, hogy vágyakozva pillantok utána. Megrázom fejemet, és elnevetem magamat saját butaságomon. Újra megigazítom hajfürtjeimet, és elindulok a klubhelyiség felé, hátha ott találom a fiúkat.