Theodore & Stanislaw - Things aren't gonna' improve themselves

Nott & Jagielski

minimum +16 a trágár beszédért

Egy almát dobálgatok a magasba, miközben a klubhelyiség felé tartok. Azt mondják, napi egy alma az orvost távol tartja, ezért remélem, hogy ha ennyire mágikus képességei vannak ennek a gyümölcsnek, akkor azt a kettyós Mizantrópot is eltakarítja az utamból. Eddig legalább is elég jó Mistletoe-űzőnek mutatkozik, hiszen annak a bolond csajnak nyomát se látom.
Ma kivételesen jó hangulatomban talál mindenki, ami nagyjából egyet jelent azzal, hogy nem hangzik el a kurwa szó minden második percben, nem lökök félre senkit az utamból, és még a trappolásom is halkabbnak mutatkozik a megszokottnál.
Az almát a taláromnak dörzsölöm, majd beleharapok egyet. Teliszájjal mondom ki a klubhelyiség jelszavát, majd a jó időre való tekintettel nem döglök le a fotelembe, hanem egyenest a hálóterem felé veszem az irányt, remélve, hogy Nott éppen valamelyik sarokban depressziózik Snape-pel. Az a két gyerek szerintem hősugárzó módjára ontják magukból az emberutálatot, de ez legyen az ő dolguk. Két év, és közünk nem lesz egymáshoz.
Mire belököm a szobánk ajtaját, addigra már az almát is elpusztítottam, így a talárom ujjába törlöm a számat.
Először körbe pillantok odabent, s miután megállapítottam, hogy Emerson feltehetőleg benyugtatózta magát egy sötét sarokban, Carrow-nak a nyomát se lehetett találni, de még a bűze sem volt érezhető a klubhelyiségben, Snape meg feltehetőleg elment hajat mosni, így egyedül találom bent azt az embert, akihez jöttem.
− Szevasz Nott. Mi a helyzet? – köszöntöm őt tőlem szokatlanul nyugodtabb hangnemben, hiszen ma még senki nem baszta szét az idegrendszeremet, így nincs értelme bármin is stresszelnem. Kényelmes léptekkel elindulok az ágyam irányába, hogy felkapja az éjjeli szekrény mellé támasztott ütőmet.
− Nem tudom mennyire érsz rá, de arra gondoltam, hogy ha már egyszer mindketten ugyanazon a poszton vagyunk a csapatban, akkor lehet nem ártana egy kicsit összeszokni még az első meccs előtt. Lenne hozzá kedved most, vagy elfoglalt vagy? – támasztom a vállamra az ütőt, miközben felé fordulok.
Sejtem, hogy nem boldog attól a ténytől, hogy léteztem, és egy levegőt szívtam vele, pedig soha a büdös életben nem bántottam őt. Persze, tudom, gecire irritáló tudok időnként lenni, amihez az is hozzátársul, hogy szándékos rájátszom, de ma nem vagyok olyan hangulatban, hogy produkáljam magamat.
− Na, jössz akkor, vagy menjek egyedül gyakorolni? – noszogatom még egy kicsit, de abban biztos lehet, hogy nem fogok a nyakán ülni, és addig basztatni, amíg bele nem egyezik. Egyesekkel ellentétben én tudom mit jelent a nem szócska.

▲

Szinte egyáltalán nem figyelek a Sötét Varázslatok Kivédése tankönyvben leírtakra, teljesen lefoglalnak a gondolataim, amik elvonják a figyelmemet az inferusoktól. Még mindig ott hever mellettem nagyanyám összehajtott levele, aki, bár továbbra sem abban a hangnemben ír nekem, mint a húgomnak szokott, már nem is olyan egyértelműen és kizárólagosan pozitív. Legalább egy bekezdést szentelt annak, hogy arra utasítson, hogy ne hanyagoljam el Anathemát.
Tudom, nagyanyám azt akarja, hogy én örököljem a Nott ház irányítását, és egyértelműen eldöntötte, hogy Anathemát akarja ebben a partneremként látni. Nem hiszem, hogy akár másik aranyvérű lányt szívesen elfogadna mellém, nagyon szereti és nagyon sokra tartja Anathemát. Én viszont nem akarom ott hagyni Adoret sem, ha most szakítanánk, és Anathemának kezdenék udvarolni, az olyan lenne, mintha elfogadnám, hogy mások határozzák meg az életemet. Még ha énem egy jelentős része ezt is tartaná az elfogadható, álomszerű állapotnak.
Félreteszem a könyvet, és pár másodpercig csak kifejezéstelen arccal nézek Jagielskire. Idegesít a stílusa, ahogy úgy viselkedik, mintha az övé lenne ez a hely, pedig ő még egy teljes évet sem csinált végig. Talán féltékeny is vagyok arra, hogy Amycus, úgy tűnik, több időt tölt vele, és ha oda kerülne a választás, hogy valami legendás képességű terelőt találna, és egyikünktől meg kell válnia, úgy érzem, nem kétséges, hogy én lennék az, akit kidobna. Biztosan úgy érzi, hogy sok dologban csak visszafogtam őt mindig, nem hagytam kiteljesedni az órák ellógásában, szabályszegésben meg ilyesmiben, nem beszéltem annyira rondán sem, és most megtalálta a tökéletes, új legjobb barátját. Végül mégis sóhajtok egyet, és felállok. Ez az egész nem Jagielski hibája, ez a dolog köztem és Amycus között van.
- Tanulni próbáltam, de hogy őszinte legyek, ma egyáltalán nem érzem. Szóval menjünk.- a kviddics talán kiűzi a fejemből ezeket a gondolatokat, és biztos, hogy érdekes lesz Jagielskivel edzeni, főleg így, a Griffendél elleni közelgő meccs fényében. A két terelőnek legalább annyira össze kell dolgoznia, mint a hajtónak, a kiháromszögelési manőverek például, amikor az egyik terelő a másik felé pozícióba küldi a gurkót, kifejezetten esetlenek néhány nagy összevásárolt nemzetközi, közös edzések nélküli csapatnál. Felkapom a kviddics táskámat és a seprűmet, és elindulok kifelé.
Amúgy sem árt az edzés, elég keveset voltam a levegőben magamhoz képest, és ha ma lenne a meccs, érzem, hogy indokolatlanul sokat ügyetlenkednék. Akkor meg tényleg meglenne rá bárkinek minden oka, hogy kidobjon a csapatból, hiába vagyok benne negyedév óta az állandóban, én sem gondolom, hogy tolerálni kell valaki jelen teljesítményét a múltbélire tekintettel. Felemelem a seprűmet magam mellé a lépcsőn, hogy ne lökjek fel néhány szembejövő negyedévest, azután Jagielski seprűjére nézek. Nem olvastam újságot egy ideje, talán ez az oka, hogy nem ismerem fel a típusát.
- Nem ismerős ez a seprű márka. Az újabbak közül van? Vagy csak itt nem árulják?- én elégedett vagyok a sajátommal, bár már öt éve jött ki, néhány kisebb ország válogatottja még most is ezzel repül. Gondolkoztam rajta, hogy beruháztatok egy jobb seprűre, de apám mindig egyértelműen közölte velem, hogy nem tervez újabb drága seprűt venni nekem, ha nincs valami kifejezetten jó oka, és elismerem, az a minimális plusz sebesség nem tűnik a legjobb indoklásnak.

Nott & Jagielski

minimum +16 a trágár beszédért

Milyen kár, hogy Rodin már réges-rég befejezte azt a szaros művét, hiszen ahogy Nottra pillantok, akaratlanul is eszembe jut, hogy a gondolkodó fickó szobornak akár ő is modellt ülhetett volna. Szerencse, hogy annyira nem érdekel a művészet, hogy kettejük között teljes párhuzamot vonjak, azt viszont nekem is feltűnik, hogy Nott nagyon nincs itt. Mármint, amúgy is kibaszottul elvont a meglátásom szerint, de most úgy tűnik, mintha tényleg gondolkozna valamin, és a tankönyv csak dísznek lenne előtte.
Azonban nem vagyunk puszipajtások, hogy rákérdezzek mi a baja, ahogy Merlinnek hála gondolatolvasó sem vagyok, mert nem akarom tudni, hogy a sok kreténnek, vagy beteg állatnak mi jár az eszében. Én élem a magam kis életét, és nem várom el senkitől, hogy túlságosan is közel kerüljön hozzám. Nottra viszont most szükségem van, hiszen közeleg az első meccsünk, és bizonyul nekünk rohadtul nem ártana gyakorolnunk.
− Igazán csodálatos a szorgalmad Nott, de az SVK szerintem megvár. Doge nem hiszem, hogy nyakon vág azért, ha kicsit kiszellőzteted a fejed – vigyorodok el tőlem szokatlanul vidámsággal. Nekem se ártana tanulnom, azonban azt sosem a hálókörletben teszem. A végén még rájönnek arra, hogy nem vagyok annyira agyatlan és idióta, mint amilyennek mutatom magam. Meg aztán sokkal kellemesebb egy félreeső teremben magolni, ahol biztosan nem zavar meg senki.
Az ütőm után a seprűmért nyúlok, és könnyed léptekkel követem őt. Ma egészen elememben vagyok, és alig várom, hogy ismét a magasba emelkedhessek. Az ütőmet a kezemben lóbálom, miközben a seprűmet a vállamnak támasztom. Én nem vagyok olyan jófej, mint Nott, inkább megadom a lehetőséget a többieknek arra, hogy kikerülhessenek. Arra viszont én is figyelek, hogy ne csapjak le senkit, hiszen kár lenne a seprűmért.
− Ez? Ez egy Nimbus 1700-as – emelem meg a vállamon a seprűmet szórakozottan. – Kibaszottul sokba került megszerezni, de mivel profi játékos akarok lenni, ezért megérte rá költeni– Azt már nem tettem hozzá, hogy az elmúlt két nyarat azzal töltöttem, hogy itt-ott besegítettem egy-két embernek a szomszédságból, ők pedig fizettek érte. Az öregem pedig kipótolta a maradékot. Akkor még volt miből, sajnos azóta már nem olyan rózsás a helyzetünk. Fontolgattam már, hogy eladom a seprűmet egy kis pénzért, de az egyet jelentene azzal, hogy megválok az álmaimtól. Elég szar helyzet, de majd találok rá valami megoldást.
− A varsói csapat nagyrésze már áttért ennek a használatára, előtte 1500-as szériával meg a Comet 140-essel tolták. Elvileg szereztek valami ruszki támogatót, aki finanszírozza nekik ezeket a seprűket, de aztán a franc tudja – vonom meg a vállamat, bár az arcomra kiül a megvetés, hiszen teljes szívemből gyűlölöm az összes oroszt.
− Mindegy. Inkább azt mondd meg nekem Nott, hogy a francba vagy te terelő ilyen gizda testtel? – sandítok rá, miközben nagylelkűen kikerülök két lányt a folyosón. – Mármint, értem én, hogy te vagy Britannia Casanovája meg minden, de ha rád nézek, akkor a lelki szemeim előtt azt látom, hogy kettétör téged egy gurkó. – Mármint nem akarom megbántani őt, meg ki tudja, lehet, csak az én szememben tűnik vékonynak, de hát ahhoz voltam hozzászokva, hogy batár állatokkal játszottam. Mellettük még én is eltörpültem akkor, pedig a vállaim nekem is elég szélesek, s bár nem vagyok teljesen kipattintva, azért arra ügyelek, hogy edzett maradjak. Ki tudja, lehet, hogy Nott is rejtegeti a ruhák alatt az izmaim meg a kockáit.

▲

- Az idén szerzett eredményeink beleszámítanak a RAVASZ vizsgáinkba, és szeretnék teljesíteni.- ettől függetlenül felállok, és követem Stanislawot. Őszintén nem értem, hogy miért gondolja ő és Amycus, hogy rendben van ennyire elhanyagolni a hatodéves tanulmányokat. Én folyamatosan azon gondolkozok, hogy nem tudom megmondani, hogy mivel töltöm a felnőtt koromat majd, amikor levizsgáztam hetedévesként, és velem meg Amycusszal ellentétben nem hiszem, hogy neki van bármilyen nagy családi vagyona a háttérben, ha nem válna be az élet így. Nem állítom, hogy ismerem a családi körülményeit, de nem hiszem, hogy túl gazdagok lehetnek.
Csendben követem a másik fiút a folyosón, közben szinte várom, hogy mikor fut bele valakibe, aki megátkozza azért, hogy belelóbálja a seprűt az arcába. Nem láttam még pálcával, de ez annyira nem is számít, mindkét keze le van foglalva, úgyhogy ha bármelyik diák, akár egy negyedéves, úgy döntene, hogy nem nézi el neki a viselkedését, nem igazán tudná megvédeni magát. Végül, úgy tűnik, hogy ez nem történik meg
- Aha, hallottam, hogy az elég drága, de a Nimbus most eléggé felfutóban van. Én azért nem vettem meg, mert szinte évente kijön az újabb márka.- azt hiszem, leszámítva talán az emelkedési képességeit, az én seprűm minden más területén alulmúlja a másik terelőjét, ami miatt némi irigység is elfog, viszont átértékelem kicsit az anyagi helyzetét. Ha ilyen seprűt meg tudott engedni magának a családja, valamit, amit apám még nekem is ahhoz kötött, hogy bizonyos teljesítményt érjek el (amit talán nem is ugrottam meg végül), akkor mégis elég gazdagok lehetnek. Persze, nem is hiszem, hogy vagyon nélkül nagyon el lehet jönni Kelet-Európából. - Mondjuk az furcsa, hogy egy válogatott ezzel repül. Még ha csak a lengyel is.- a nagyobb válogatottak, úgy tudom, hogy évente vagy szinte évente cserélik a seprű állományukat. Egy versenyseprű egyáltalán nem olcsó, de azért nem tétel egy kviddics csapatnak nagy támogatókkal, szponzorokkal, különösen, ha a Minisztérium meg akarja tolni az ország hírnevét kicsit. Még nekünk is megy, pedig háború van. Igaz, a lengyelek meg talán maximum névleg független ország. Szinte átmenetinek tekinthetjük azokat az időszakokat, amikor létezett Lengyelország, és a Mágiaügyi Minisztériumuk sem volt túl erős soha, amennyire emlékszem. Az mindenképpen rosszat tett nekik, hogy annyira közel voltak Numengardhoz.
Egy pillanatra megdöbbenek, azután őszintén kinevetem Stanislawot. Száznyolcvanöt centiméter vagyok, az elmúlt négy évben pedig minden nap edzettem, úgyhogy még a hirtelen megugró magasságom mellett is elég izmos vagyok. Őszintén nem tudom, hogy mit vár, vagy hogy ő mennyire gyúrt sokat, bár így, ruhában egyáltalán nem tűnik izmosabbnak vagy nagyobbnak nálam. Persze, értem, Lengyelországban talán félóriások és féltrollok játszanak ezen a poszton, de egyáltalán nem értem a kifogását. Abbahagyom a nevetést pár másodperc után.
- Bocs... bocsi, de vicces volt, amit mondtál. Szerintem nem kell egy terelőnek feltétlenül két méternek lennie, az intelligencia, a csapatgyakorlat és az egyensúlyérzék többet számít, de biztos vagyok benne, hogy simán lenyomnálak.- érzem, hogy kicsit arrogánsnak hat a megjegyzésem, és mivel nem ismerem Stanislaw fizikai képességeit, egyáltalán nem biztos, hogy képes lennék ennek megfelelni a valóságban, de most teljes mellszélességgel kiállok emellett. Talán kicsit sértette is a büszkeségemet a megjegyzés, az lehetett az oka a felháborodásomnak.
Felnézek a kviddics pálya irányába, ahogy közeledünk felé. Úgy érzem, hogy idén bizonyítanom kell, és bizonyítani is fogok. Bármit hoz az élet, úgy érzem, hogy egy csomó dologban nem sikerült megfelelnem a saját elvárásaimnak, és nem akarom úgy befejezni az iskolát, hogy középszerű eredményeim voltak ebben. Azt akarom, hogy elmondhassam a gyerekeimnek, hogy az apjuk benne volt a nyertes kviddics csapatban. Már ha lesznek, ahhoz kéne egy feleség először. Kicsit kirázom a fejemből az egészet, ma nem akarok a jövővel foglalkozni.
- Hallottam a múltkor, hogy kavarsz azzal a Misslethorpe nevű hugrabugos csajjal. Nem tudom már, hogy hol.- fogalmam sincs, hogy kitől hallottam, és mennyire volt bármi valóságalapja a pletykának, ami akár abból is kiindulhatott néhány háztársamat ismerve, hogy Stanislaw ráöntött valamit a lány egyenruhájára. Misslethorpe végülis az iskolaújsággal foglalkozik, azt hiszem, meglepne, ha vonzónak találná Stanislawot.

Nott & Jagielski

minimum +16 a trágár beszédért

− És úgy gondolod, hogy ha null-huszonnégyben az agysejtjeidet erre használod, akkor sikeres leszel? Ugyan, Nott, ezzel csak kiégeted magad. Kell egy kis lazítás – felelem neki, bár tudom a RAVASZ vizsgák fontosságát, mégis úgy cselekszem, mintha telibe szarnám az egészet. Ez közel sincs így, csupán nem szeretném, ha a gondosan felépített képet magamról lerombolnám azzal, hogy lehet, mégsem vagyok olyan hülye, mint amilyennek tűnök. Nekem jobb, ha egy nagypofájú, agyatlan köcsögnek látnak, mert addig sem kell foglalkoznom azokkal, akikkel nem akarok időt tölteni.
Meg amúgy sem érdekelnek mások, hiszen ezek az emberek semmit nem tettek értem, és alapjáraton sem tudok könnyen megbízni másokban. Rengeteg olyan dolog van, amit elhallgatok magammal kapcsolatban, és kibaszottul mérges lennék, ha azok napvilágra kerülnének. Ha viszont elérhetetlen az ember, akkor ettől nem kell félnie. Így aztán könnyedén teszek úgy, mintha enyém lenne az iskola, a folyosó, vagy egy-két ember körülöttem, pedig Merlinre mondom, kibaszottul utálom ezt az egész színjátékot. Mégis, ha nem akarom, hogy fogást találjanak rajtam, akkor tartaniuk kell tőlem.
− Előtte egy Shooting Starom volt, de mivel szeretném komolyan venni a játékot, ezért be kellett ruháznom egy komolyabb seprűre. Ez pedig egész jónak tűnt – vonom meg a vállamat, de azt be kell vallanom, hogy a kettő között ég és föld a különbség. Nem csoda, hogy a hálóterem van, hogy órákat töltök a seprűm ápolásával, hiszen mondhatni, ez a mindenem.
− Mondtam, szerintem a ruszkik keze van benne. Bár hallani olyan pletykákat is, hogy saját márkát akarnak, aztán ki tudja mi lesz belőle. – A hangom némileg elkomorul, és leplezetlen utálattal beszélek azokról az emberekről. Engem kifejezetten érzékenyen érint a téma, hogy rászálltak az öregemre, és az egész családom jövőjét bizonytalanná tették.
Még az ujjaim is elfehérednek, ahogy a seprűmet szorongatom. Az agyamat is kezdi beteríteni a vörös köd, aminek az útját csupán Nott nevetése állja. Egy pillanatra zavar költözik a tekintetembe, ahogy felé fordulok.
− Á, félre értesz. Csak annyit mondtam, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy izomból megküldenéd a gurkót – vonom meg a vállamat, meg hát az utolsó terelőtársam kétszer olyan széles vállal rendelkezett, mint én, és minden alkalommal, amikor felkúrtam, könnyűszerrel a földhöz baszott, pedig annyira gyenge én sem vagyok.
− Kipróbálhatjuk majd, ha ennyire nagyra tartod a képességeidet – vigyorodok el, hiszen szórakoztat a tény, hogy ennyire alábecsül engem, vagy éppen túlértékeli önmagát. Szerintem hasonlóak lehetnek az erőviszonyaink, de azt biztosra veszem, hogy én többet bunyóztam az életem során, mint ő az aranyvérű valagával. Arról sem is beszélve, hogy birkózásban és párbajozásban sem a sportszerűségemről vagyok híres. Bármit megtennék a győzelemért.
Már éppen azon merengek, hogy mikorra kellene beiktatni ezt a kis mérkőzést Nott-tal, amikor felemlegetni nekem azt az elmerottyant hugrabugost. Első reakcióként felhördülök. Másodikként is. Harmadik alkalommal cifrán káromkodok egyet lengyelül, majd a mondandóm végén ismét olyan hangot hallatok, amit a párzó sárkányok is megirigyelnének. Aztán negyedjére már csak rángatózó szemmel pillantok Nottra.
− Ki a fasz mondta ezt neked? – csúszik ki a számon a legudvariasabb verziója a kérdésemnek, mert Merlinre, csak tudjam meg melyik kis rohadék terjeszti ezt, és egy hétig doxiszart fog hányni.
− Ha annyira érdekel, hogy mi van köztünk, akkor elmondom neked az igazságot: Az a csaj nem normális. Az első napjaim óta követ, mint egy árnyék. Nem hagy békén, szerintem még vécére sem mehetnék el nyugodtan, sőt már az is meglep, hogy nincs a közelben. Állítása szerint barátkozni akar velem, mert kíváncsi arra, hogy miért váltottam iskolát. Én pedig elküldtem a faszba. Minden egyes alkalommal, amikor a nyakamon lóg, elküldöm, és minden kibaszott alkalommal visszatér, mint valami kikúrt bumeráng. Szóval, most azonnal mondd meg, hogy melyik faszkalap terjeszti ezt a baromságot, mert menten eltöröm a csontjait! – Már előre látom, hogy az elkövetkezendő napokban, hetekben addig fogok kutatni-keresni, amíg rá nem találok erre az idiótára, aztán bezárom őt az üvegházakba a mandragórák közé. Majd megkeresem Missletoe-t, és szépen megkérem arra, hogy akadjon le rólam, vagy végképp feljelentem.
Nem csoda hát, hogy figyelmetlenségemben, tényleg leütöttem valakit a seprűmmel, de annyira felzaklatott a hír, hogy eszem ágában sincs bocsánatot kérni az illetőtől.

▲