Who’s the suspect or what to expect
_________________________________________________

Már előre röhécselnek. Ha lenne bennük némi szakmai önérzet legalább nem nevetnék bele a pofámba, hogy az első és egyetlen hivatalos kihallgatásomat bazári látványosságnak szánják és az egyetlen lehetséges kimenetelnek azt tartják, hogy besülök, mint a rosszul töltött Maschinengewehr. Pontosan tudom, hogy nem néznek ki belőlem túl sokat, nem tetszik nekik, hogy német vagyok és azért sem vannak a méla rajongásig oda, hogy hatszor annyi tehetség van bennem, mint bármelyikükben. A hátam mögött előszeretettel neveznek vidéki suttyónak, röhögik a kölyökképemet, hallom, ahogy a felettesem fojtott hangon ecseteli, hogy megbízhatatlan és komolyanvehetetlen vagyok, de egy ilyen nyilvános kudarc majd betör.  Ebben a pillanatban valószínűbbnek találom, hogy én törjem be Faik orrát saját kezűleg azzal a csontos kezemmel, de ez nem az a pillanat, mikor hagynom kellene elszabadulni mindenféle pusztító indulataimat.  Szánalmasnak találom őket, a pocakost tartom a legszánalmasabbnak, mert az minden szempontból alkalmatlan és mégis itt tátja a száját.
-Valaki mondta, hogy a lánynak egy emberi fog van a hajában -forog körben az előtérben, mint valami pletykás vénasszony virágvasárnap. Fintorgok. Fog. Méghogy fog!
-Rajtam márpedig ki nem fog-vetem le a taláromat egy székre, hogy ne zavarjon a mozgásban és felmérem a helyzetet, miközben járkálok az ajtó előtt.  Szóval O’Connor a hatsávos autópálya, én meg a háromlábú sün és ezt széles körben mindenki tudja, ebből pedig az következik, hogy engem az sem érdekel, ha a mélyentisztelt édespapa páros lábbal beleáll a számba és ott járja a politikus csárdást, akkor is kiszedek belőle valamit.  Az tény, hogy itt bespájzolni nem fogom tudni a lányt, de olvastam az aktájában egy-két érdekes dolgot, lehetetlen, hogy ártatlan legyen.
Kínosan egyenes háttal lépek be a kihallgatóba, ahol meglepő módon az fogad, hogy az áldozatom már magától is lelkesen megindult a padló fele, bevallom erre valahogy nem számítottam, de hát annyi baj legyen.
-Kis kezeit csonkolom, a nevem Arnold Kahnwald – köszöntöm és először nem veszem észre azt a plusz n betűt, amitől ez a köszönés félig blőd, félig fenyegető lett, de inkább nem javítom ki magam. Fontos szabály, hogy minden esetben meg kell őrizni a fölényt, amit a helyzet biztosít, bár, ahogy elnézem a lányt elég rázós éjszakája, napja vagy hete lehetett, ezt a kinézetéből nem tudom biztosan megállapítani.  Nem tudok panaszkodni, kezdetnek nem is rossz, leülök vele szemben és alaposan megfigyelem milyen állapotban van , amiről nem mondhatnám, hogy kifejezetten rózsás. Amint rám néz megállapítom, hogy a szemei enyhén véreresek, a haja pedig nincs épp a legjobban fésülve, mindennek ellenére viszont egy meglehetősen csinos lánnyal üldögélek itt.
Csak, hogy szórakoztassam magam két szót felvakarok a nálam lévő pergamenre  „meglehetősen zilált”, erre valószínűleg nem fogok sok mindent írni, csak azért van nálam, mert van, akit még ez is frusztrál, bár Ms. O’connor arckifejezése arra enged következtetni, hogy kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mit vetek papírra azzal a minősíthetetlenül rusnya írásommal, amihez a főnököm szerint egyiptológust kéne hívni, mert még hieroglifának is elmegy, ha fejjel lefelé nézem.
Amit tudunk az ügyről, azt tegnap éjjel memorizáltam, nem aludtam sokat, de még mindig jobban festek, mint a leányzó, aki mellett tényleg van egy fog az asztalon, valószínűleg az, amivel korábban a kollégám szórakoztatta a nagyérdeműt.
-Ezt nekem hozta ajándékba vagy valaki megkísérelte leharapni a fejét?-érdeklődöm már-már mosolyogva, nem tudom letagadni, hogy mulattat a helyzet. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez nem egy átlagos kihallgatás lesz, ennek őszintén örülök, kedvelem a kiszámíthatatlant. Ha innen nézem a helyzetet, ezt az egészet vehetem megtiszteltetésnek, végül is mitől esne jobban seggre a többi műmájerben a szentlélek, ha nem attól, ha rávarrok valamit egy ilyen érinthetetlen gyanúsítottra.
-Beszélgessünk egy kicsit Albániáról -kezdem , ahogy hátradőlök a székemben – mintha történt volna ott valami, ami, nos nem volt kifejezetten kóser.
Persze, hogy nem volt az. Annyira nem, hogy az albánok hosszan kiabáltak a főnököm főnökének főnökével a maguk igencsak rusnya nyelvén, hogy ugyan mi a megveszekedett isten átka történhetett azon a bizonyos piacon, ahol hirtelen annyi lett az indokolatlan mágia, mint eddig soha, emellett gyanúsan sokan ott is haltak. Erre szokták mondani, hogy  Gewinnspielen elég jó helyről indulhatok hála ezeknek az információknak.

Who’s the suspect or what to expect
_________________________________________________

A megjegyzést igyekszem rezzenéstelen arccal fogadni, bőven volt időm hozzászokni, de ahányszor hallok valami hasonlót átfut az agyamon, hogy küldenem kellene egy istenes kis keléskeltő rontást annak, akinek a szájából elhangzott legyen az nő, férfi vagy gyerek.
-Rendben -köszörülöm meg a torkomat balta arccal – akkor hagyjuk meg a magázódás felesleges gesztusát annak, akit érdekel.
Igyekszem nem magamra venni a kis beszólást, közben meg arra gondolok, hogy ha ezt a kollégáim hallanék valószínűleg gurulva röhögnének rajtam, a kövér az kifejezetten, az gurulna a legjobban és ettől erős diszkomfort érzetem támad, aminek hatására hivatalosan is megígérem magamnak, hogyha ennek vége növesztek valami tekintélyparancsoló szájöldököt. Tény, hogy apám arcát elnézve sok esélyem nincs rá, mert komoly ötvenes létére is csak valami szerencsétlen kis szakmunkásbajszot sikerült abszolválnia, de ha jól emlékszem nagyapámra négy hosszú év távlatából, akkor bizony bele-bele kapott őszülő szakállába a germán szellő, így még talán genetikailag van lehetőségem sikeríteni valami hasonlót az arcomra. A lány úgysem nyugszik, amíg ténylegesen meg nem kínálom valami ártással szimpátiám olthatatlan jeleként, de minden erőmmel igyekszem professzionális maradni és nem feleslegesen felhúzni magam Borzaskán, akinek láthatóan és hallhatóan fogalma sincs, hogy mikor kellene rendkívül gyorsan befogni és a legszükségesebbeket pofázni el, nehogy véletlenül itt üljünk estig.
-Apámmal nem mennél sokra, hacsak nem beszélsz folyékonyan németül, tehát én maradtam -vetítek egy nagyot, mert a fater tud angolul rendesen van egy kis akcentusa, de amíg nem emlékezteti az embereket diktátorra a dörgő hangjával, addig amúgy a világon semmi gond nincs vele. Azt már kedvem sincs hozzá tenni, hogy ha jó, ha nem jó, mert a végén még panaszkodni találna, hogy nem jó arra meg csak annyit tudnék mondani minden udvariasságomat összeszedve, hogy baszki anyád, az pedig nem lenne tőlem túl szép.
-Én egyedül azt várom, hogy megjöjjön a józaneszed, ha az albánok ki nem rázták belőled, mert bármilyen meglepő velem együtt működnöd a továbbiakban és az, hogy ez kellemes lesz-e vagy kellemetlen, az csak hozzáállásodtól függ- mondom komolyan, de passzív-agreszívan, semmi kedvem direktbe fenyegetéssel kezdeni, de túl bátor a lányzó és örülnék, ha nem lenne ekkora az arca, hiszen azzal csak magának csinál gondot, meg persze majd apucinak, akinek majd a csávából kell ügyesen kibeszélnie. Fene a protekcióba, abba meg végképp, hogy nekem itt nincs.
Közben észreveszek egy csonka mutatóujjat, szánt szándékkal nem írom le, hiszen valószínűleg azért tette közszemlére, hogy megrökönyödést váltson ki belőlem, esetleg kizökkentsen. Igazán kedves tőle, hogy próbálkozik, de auror vagyok, láttam én már ennél szaftosabbat, például frissan leszakadt kart tőből vagy alig pár órája kifordult beleket -utóbbit persze nem igazán legálisan, de erről nem is kell szó essen -, ilyen könnyen nem fogja elérni, hogy kellemetlenül érezzem magam a bőrömbe, ami azt illeti a kelleténél fiatalosabb kinézetemmel sokkal jobban fel lehet húzni, mint bármi mással és ha már pont ezt említettem az önérzetem kapja is a következő medvepuszit.
-Huszonkét éves vagyok -válaszolom, hátha ettől végre véget ér a módszeres csesztetés, bár erősen kétlem, hogy ettől különösebben megjuhászodna és annyiban hagyná a dolgot – ennek tudatában remélem elképzeled, hogy milyen hihetetlenül szexi ötvenes leszek és végre elkezdhetem végezni a munkámat.
Többnyire tényleg ez az egyetlen gondolat, amitől jobban érzem magam. Tény, hogy úgy nézek ki. mint egy magasra nőtt tizenhét éves, de egyrészt ehhez legalább kellően mély hang társul, másrészt pedig rendkívül lassan fogok öregedni, addig a pontig, míg egy szép nyári napon teljesen váratlanul arra nem ébredek, hogy bácsi vagyok, mint Jonas nagypapa. Nagyjából ötvenhét éves koráig ő is bőven harmincnak nézett ki, annyi idős korára ez a nagy szemű kislány, aki az aktája alapján egy évvel fiatalabb is nálam, igazi vén mocsáriboszorka lesz.
Nem tudom minek köszönhetem, de a felvezetés után, amit mellesleg a hátam közepére sem kívántam, végre értelmes dolgokról is beszélni kezd, bár valljuk be, túl sok újdonságot nem hallhatok tőle kivéve persze a nyakláncot, amiről eddig nem volt információm. Szóval egy ilyen kis baszkura miatt zajlott le az egész balhé? Érdekes, nagyon érdekes. A mese alapján apa kis hercegnője tiszta, mint a harmatos apácavalag, de azért ezt nehezen veszi be a gyomrom.
-Mezei gyakornok létedre elég sok misszióra küldenek magadban, igazán érdekes- jegyzem meg, de mivel nem tudok túlságosan sokat arról, miképp is működnek a dolgok az átoktörőknél, elképzelhető, hogy csak sértettség beszél belőlem, hiszen engem előszeretettel figyeltet a főnököm, amikor csak lehet, nehogy valami olyanba üssem az orromat, amibe tudnék segíteni is.
-A táskás és természetesen annak tartalma határozatlan ideig bizonyíték, így egyelőre bármennyire is szeretném, nem tudom visszaadni – mondom sajnálkozást tettetve, hiszen valószínűleg mindketten tudjuk, hogy nem is tudom, de jelenleg nem is áll módomban a kedvére tenni. Talán, ha kicsit takarékre tette volna szép kis száját hamarabb intézkednék az ügyben, de így….nem vagyok olyan hangulatban.
-Mit tud a lánc és mit gondolsz miért kellhetett ez annyira a halálfalóknak?-vetem fel a következő kérdést és kicsit előrehajolok, jelezve, hogy innentől kezdve komolyan szeretnék beszélgetni az ügyről. Ha minden jól megy talán még ma megkapja a láncot táskástól.

Who’s the suspect or what to expect
_________________________________________________

-Micsoda felüdülés – sóhajtok kissé irritáltan, hiszen én sem akarom itt eltölteni a fél életemet, de még a fél napomat sem – végre valamiben egyetértünk.
Ideges vagyok már alapjáraton is, ehhez jön hozzá, hogy méginkább az agyamra megy, hogy most ezt ki is mutattam, mert pont ezt akarja. Ha ugyanis valakit kellőképp felhúzunk, az könnyen hajlamossá válik arra, hogy felszínes legyen, de én nem vagyok olyan ember, aki ezt megengedheti magának, a részletekre figyelek. Arra, ahogy senyved azzal a borzasztó állapotban lévő hajával, amibe mintha vagy fél Albánia sikeresen talált volna menedékre. Borzasztóan koncentrál, egyáltalán nem zavarom meg semmiben, én pedig csak arra tudok gondolni, hogy el akarok szívni egy szál cigarettát, pontosabban el kell szívnom, szükségem van pótcselekvésre, amíg történik valami. Ha jól számolom mostanra már kirámolták a táskáját, mint bankrabló a széfet és alaposan megnézték miféle érdekességek lapulnak benne, arra pedig a nyakamat teszem, hogy nem csupa egyszerű és/vagy legális női holmikkal és persze azzal a bizonyos nyaklánccal lesz tele.  Mintha csak megidéztem volna, már nyílik is az ajtó, hogy Ms. Tarant  ezüst tálca nélkül ugyan, de átnyújtsa nekem, amire vágyom.
-Köszönöm szépen – biccentek udvariasan a nőnek, aki egyébként mindig kellemetlen érzést kelt bennem, a viselkedése és lénye leginkább egy adag régóta fermentálódó uborkára emlékeztet, többnyire vagy savanyú vagy mar, esetleg a kettő csodálatos kombinációja. Nem túl kedves hölgy, de sosem volt egymással problémánk, bár van rá esély, hogy ez csak azért van így, mert általában ehhez hasonló rövid interakciók menntek végbe köztünk, ennyi idő alatt meg még én sem tudom mindenkiből kihozni a legrosszabb énjét.
-Lám, csak lám – nézek a táskában talált tárgyak listájára és amilyen gúnyosan indítom a mondatot, annál izgatottabbá válik a végére.  Vannak itt igencsak érdekes dolgok, de semmi, amit ne lehetne kimagyarázni, ha megfelelő körökben mozog az ember, O’connor pedig hála a családi befolyásnak egyszerre mozog körökben, háromszögekben és négyzetekben, hogy a paralelepipedont meg se említsük, holott az egy igazán gyönyörű szó, de korántsem olyan gyönyörű, mint amilyen ez az ügy lehet, ha engednek dolgozni rajta. A lány a történtek örömére kishíján a kállai kettőst kezdi járni a kihallgató szobában, ami véleményem szerint elég rossz döntés, mert, ha eddig nem is tűnt különösebben bűnösnek, ez most elég rossz színben tünteti fel, hiszen, akinek nincs vaj a fején, az nem rohangál pánikszerűen, nehogy ráolvadjon.  Nem uralja a reakcióit és ebből szoktak lenni a nagy leleplezések, eddig remekül el volt azzal, hogy rajtam köszörülte a nyelvét, gondolom ezzel palástolta az idegességét, nem is rosszul, de most valósággal kirobbant belőle és igazán szórakoztató nézni. A legegyszerűbb az lenne, ha most itt szembesíteném mindennel, aztán itt tartanám egy kicsit, hogy főjön a levében nyugodtan, de az egy ostoba és rövidtávő döntés volna. Én pedig nem hozok rövidtávú döntéseket, szeretek ugyan nyerni, de ugyan mit csinálnék itt egy nyert csatával, ha a háború sorsa még el sem dőlt. Ilyenkor kell ügyesnek lenni és már van is egy ötletem, persze, így is van két eset, amiben igen rosszul járhatok, meg van rá a lehetőség, mégha csekély is, hogy árnyékra vetődöm és az sem feltétlenül életbiztosítás, ha ebben az ügyben függetlenítem magam a feljebbvalóktól és magánakcióba kezdek, amiért ugye repülhetek, mint a fecskemadár Afrikába.
-Parancsolsz esetleg vizet a nagy ijedtségre?-kérdezem, mikor a nyaklánc végre visszatereli a székéhez, tényleg meglehetősen zavartnak látszik, még zavartabbnak, mint eddig és ezen már az sem segít, hogy folytatja az élcelődést, a magabiztosság álcája már oda.
-Halottak könyve…-hümmögök elgondolkodva és kipipálom a tételt- ez biztosan engedéllyel van nálad. A magokat és a méreg inkább érdekelne. Honnan szerezted őket?
Magamban közben imádkozom az univerzumhoz vagy bárki máshoz, hogy legyen egy jó sztorija, ugyanis ez kell a tervemhez. A kihallgatásom többnyire sikertelen lesz, a főnököm és kollégáim tapsikolnak meg övendeznek egy kicsit, hogy igazuk volt, az én nyakam körül pedig végre lazul a póráz. Muszáj radar alatt maradnom, de eddig hülye voltam és tele pofával hirdettem, hogy én vagyok itt az atyaúristen és nálam senki sem lehet tehetségesebb, ha viszont most leállok és engedelmeskedem egy kicsit , kikerülök a figyelem középpontjából és mehetek dolgomra, pont ez kell nekem.
-Igazán szép történet, szegény királynő – bólintok az egyébként valóban érdekes legendára – azt ugye deklarálhatjuk, hogy a halálfalókhoz úgy egyébiránt semmi köze és a találkozás a lehető legvéletlenebb volt?
Nyilvánvalóan tudom, hogy egy hasonló irányított kérdés könnyen befolyásolhatja a gyanúsítottat, holott fontos, hogy ne azt mondják, amit hallani szeretnénk, hanem a teljes igazságot. Ez az én esetemben most nem helytálló, épp ezzel a kérdéssel igyekszem jelezni a lánynak, hogy nagyon örvendenék, ha együtt működne velem, mert az talán neki is előnyös lenne…legalábbis egyelőre.