Egy héttel ezelőtt kitűztem a szokásos, minden évben megrendezett nyílt átváltoztatástan órámat, amikor ugyanis minden évfolyamból az érdeklődőket egy közös órán különböző látványosságokkal, átváltoztatásokkal látok el, főként olyasmikkel, amiket az óráimon nincs idő megtanulniuk. A szobámból időben leérek a teremben, minden szükséges eszközt és dolgot előkészítek, néhány állat is bekerült már a terembe Mr. Davies közreműködésének hála. Mindkét könyvemet leteszem az asztalra, ha véletlenül szükségünk lenne rá, de mondhatni, hogy amiket ma fogunk tanulni nem igazán találhatóak meg ezekben a könyvekben. Nem tudom a többi ház diákjai mennyire figyelik a hirdetőtáblát, a saját házamat figyelmeztettem erre az órára, közülük páran mindig eljönnek, és az elsősök is érdeklődve, ám kicsit félénken esnek be hozzánk még ilyenkor. Időben elkészítek mindent, egy kicsit sikerül helyet is foglalnom az asztalom mellett. Egyenes tartásommal, határozott tekintetemmel üdvözlöm az első belépő diákokat, és lassan de biztosan kialakul egy kisebb hangzavar a teremben, ami máris élettel tölti el a helyet. Néhányan már találgatják, hogy mit fogunk ma csinálni. Néhányan a tavalyi átváltoztatásokat mesélik, és páran már pálcáikkal a kezükben üldögélnek az asztalnál, saját kisállatukkal. Az év elején figyelmeztetek mindenkit, hogy szinte minden órára hozhatnak kisállatot, ha van nekik, és azt hiszem ez eléggé kivételes dolog, szeretik a diákok és én is, nem mondhatnám, hogy unalmas órákat szoktam tartani. Legalábbis nem érzem így. Mindenképp megvárom még a kitűzött időpontig és az utána következő öt percig a diákok megérkeznek, közben felállok és lesétálok az első padsor elé, onnan szemlélem végig a diáksereget.
// Mindenkit szeretettel várok évfolyamtól és háztól függetlenül! Úgy terveztem, hogy mától egy hétig várom a kezdő reagokat (05.04) de aki ez az idő alatt nem tudja megírni, semmi baj, utólag is becsatlakozhat! Ezután sebességtől függően megyünk, szerintem 10 naponta, de ha gyorsabbak lesztek akkor gyorsabban haladunk, ha lassabbak hát lassabbak! Nem kell aggódni, mindenkit meg fogunk várni! Sorrendet tartani nem kötelező //
Ramatyul vagyok, ezt le sem lehetne tagadni. Amikor ma hajnalban felriadtam izzadságtól csatakos hajjal, Ágas el akart cipelni a gyengélkedőre. Volt bennem szerencsére annyi tartás, hogy végül lebeszéltem róla. Tudtam, hogy nekem nem a javasasszonyra van szükségem, hanem Perselusra. A gond csak az, hogy őt elég nehéz megközelíteni. Főleg, hogy ősellenségek vagyunk már ötödik óta. Dumbledore professzor szerint azonban Pipogyusznak olyan jól megy a farkasölőfű főzet, hogy még az öreg Lumpsluck sem érhet a nyomába. Ami mondjuk nem nagy eredmény, mert ő tényleg elég gyengére főzi. Azaz, kábé semmi hatása sincs, éppen csak enyhíti egy picit a fájdalmat másnap. Én viszont szeretnék végre egy átváltozást, amiben nem érzem úgy, hogy bármelyik pillanatban fűbe haraphatok. Apropó átváltozás. Éppen McGalagony külön órájára tartok, de a bejárat előtt megtorpanok. Ma egész nap kerültem a barátaimat, hátha így kettesben tudok maradni a kigyófiúval, de megközelíthetetlennek tűnt. Ezért döntöttem úgy, hogy talán ez a közös Átváltoztatástan óra még hasznomra lehet. Igaz, már nem sok újat tud szerintem mutatni nekem McGalagony, de nem akarok kiszúrni vele, főleg, hogy személyesen is megkért, hogy legyünk itt. Ami körülbelül azt jelenti, hogy itt leszek én és talán maximum még két griffendéles. De nem is számít annyira. Titokban reménykedem, hogy talán Pipogyusz is betér vagy legalább Lily Evans, akit esetleg be tudok cserkészni. És akkor rajta keresztül... Áhh... túlbonyolítok mindent szokás szerint. Amikor lépteket hallok a hátam mögött, erőt veszek magamon, és belépek a terembe. Nem akarok most senkivel sem beszélgetni, viszont jó belátást szeretnék az egész teremre, így lehajtott fejjel indulok a leghátsó sorba, tőlem szokatlan módon. Ledobom a táskám, és falfehér arcomat megdörzsölöm, ahogy leülök a helyemre. Szokatlanul meleg van, a szoba forog körülöttem. Lehunyom a szemem. Amikor újra kinyitom, McGalagony professzort szúrom ki a táblánál. Vajon az előbb is itt volt? Vagy csak most jött? Nem figyeltem. Mindenesetre elszégyellem magam, és kihúzom magam ültömben. - Elnézést, tanárnő, nem vettem észre hogy itt van. Remélem szép napja van – biccentek felé udvariasan, mert én már csak ilyen végletekig illedelmes fiú vagyok. Majd nekiállok előszedni a könyveimet.
Szokás szerint leeszem az ingem, indulás előtt két másodperccel. Azután Abercrombie ágyára fekve igyekszem kihúzni a matrac alól a pálcámat, mert ezek az ökrök így próbálnak rászoktatni arra, hogy használjak végre nonverbális invitót. Nem kell mondanom, mennyire találom viccesnek a helyzetet. - Weasley, ha nem jössz azonnal, itt hagyunk! - dörömbölés, röhögés a hálóterem ajtajánál. Nem is tudom, miért szeret McGalagony annyira a házvezetőnk lenni. A hetedéves fiúk mind ütődöttek - oké, magamat is beleértve. - Ha megtalálom a pálcám, végetek van! - kiáltok vissza, éppen akkor, amikor ujjaim a matracba rejtett diófára kulcsolódnak. Hideg, és épségben van, azok után, hogy a szobatársaim egyike egész éjjel rajta feküdt. Ollivander nagyon büszke lehet magára!
- Suvickus! - szegezem a pálcát a fehér ing mellrészén éktelenkedő áfonyalekvár-foltra, és volt, nincs! Elképesztő. Fogalmam sincs, hogyan élhetnek a muglik enélkül, de a témában járatos háztársaim szerint valami mosó gépet használnak. Egy gép, ami a karjaival dörzsöli a ruhákat? Alig várom, hogy lássak egy ilyet! Futólépésben hagyom el a hálótermet, le a lépcsőn, majd ki a portrélyukon. A Kövér Dáma hangját hallom - "Hé, te lókötő, vigyázhatnál, összekócoltad a hajam!" -, de jobban szorít az idő annál, mintsem hogy leálljak társalogni a festett loknijairól. Egy másik őrzőportré sokkal viccesebb lenne, de McGalagony a sokadik petícióra sem egyezett bele, hogy a Dáma helyett Hordóhasú Heribald zárja el a klubhelyiséget.
Mire a terembe érek, már meglehetősen nagy a tömeg, én azonban néhány kitüntetett személyre vadászom. Megállok a hátsó padok egyike mellett, a falnál, és figyelem, amint a tanárnő készülődik. Azt hiszem, több ilyen lehetőségre lenne szükség, mármint nyílt órára. Így a kisebbek is hamar megismerkedhetnének a tárgyakban rejlő későbbi perspektívákkal, és talán könnyebben választanának célt a jövőjükre nézve. - Tarantallegra - mormogom az orrom alatt, mikor megpillantom Abercrombie hátát az egyik padban. Nem akarom szabotálni a tanárnő óráját - de ez egy személyes ügy. A szám széles, fültől-fülig érő vigyorra húzódik, amint a háztársam előbb heves görcsök jeleit mutatja, majd felpattanva táncolni kezd. Ki hitte volna, hogy ez ilyen vicces?
Elkések, elkések, el fogok késni! Persze, hogy én vagyok az a tökfej, hogy nem vagyok képes odaérni az átváltoztatástanra, mert ugye egyrészt miért, másrészt pedig igenis pontos vagyok, csak éppen nagyon nem vagyok képben. Ez ma egy ilyen nap, nem tudok mit tenni vele, ráadásul a múltkori kviddics sérülésem is fáj, mint akinek fizetnek ezért. Mondjuk a saját hülyeségemből következett be, szóval nem panaszkodhatom, de hahó, próbáltál már így nyakkendőt kötni? Közlöm, rohadtul nehéz és egyébként sem vagyok benne profi, szóval képzelheti bárki, mit élek át reggelente. Egyébként sem vagyok egy korán kelő valaki, gyakoriak nálam az utolsó pillanatban elkövetett öltözések és órára rohanások. Mégis általában pontos vagyok, bár még így is előfordulnak az öt perc késések, de megpróbálok figyelni erre. Tudom mennyire tolerálják a tanárok az ilyet és ha egy mód van rá, nem óhajtok büntetőmunkára menni miatta. Mert könnyen ez a vége, vagy pontlevonás, ami kifejezetten rosszul szokott érinteni, mert végülis az általam összedobált pontok is benne vannak a közösben. Szóval nem akarok pontot veszíteni, márpedig egy-egy malőrnek ez a vége, főleg, ha nem az öreg Lumpsluckkal van óránk, ő elnézi bizonyos embereknek. Például nekem is elnézné, de én meg nem akarok mindenáron visszaélni a bizalmával. Nem vagyok az a fajta. Hogy a szobatársak felkeltettek-e? A nagy francokat! Megszokták már, hogy mennyire képtelen vagyok időben elindulni szinte bárhová, így kapkodok jobbra-balra. Magyarán rohanok és mégis mindig odaérek bárhová, de ha most nem lépek ki, teljesen elkések. Márpedig McGalagonnyal van órám és ő aztán végképp nem toleráns. Kissé talán túlzottan is szigorú, már ha a másik három házvezetőhöz mérjük, de gondolom a Griffendéleseknél ez kell. A vasszigor. Úgy rohanok fel a pincéből, hogy a táskám szabály szerűen zászlóként lobog mögöttem. Van egy-két háztársam, aki utánam ordít, hogy „Hé, Jones, lassabban!”, de persze ezt mondhatják. Én rohanok tovább és közben kerülgetem a velem szembe jövő embereket. Nem kis teljesítmény senkinek sem nekimenni, vagy elhasalni valakiben, de feladat végrehajtva. Csúszva fékezek a terem előtt, majd beesek a terembe. - Ugye nem késtem el? – ekkor nézek körül. – Jó, nem… - bentebb lépek a terembe, majd elindulok hátra. – Jó napot, professzor! – még időben eszembe jut a jó modor, még a végén csúnyán nézne rám. Ahogy haladok a leghátsó padok egyikébe, észreveszem, hogy rajtam kívül itt mindenki Griffendéles. Ez már most vicces lesz. Illetve vicces is, mert az egyikük táncol. Táncol? Jó ég, de utálom azt a rontást, napokig izomlázam van egy-egy ilyen után. Elfojtom a vigyoromat, majd leülök a hátsó padba és kipakolom a cuccaimat. Jöjjön valami háztárs, légyszi!
Könyveimet a mellemhez szorítva, zsebemben két üveg tintával és egy purlitzerpennával rohanok a szabad órára, amit McGalagony professzorasszony fog tartani. Minden évben eljövök az ilyen órákra, amióta elsős vagyok. Szeretek haladni az anyaggal, akkor is, hogyha ehhez egy kevés plusz munka szükséges. Nem tudom, Lachie és Zane merre kószálhat, általában egyedül jövök ide, bár volt már rá példa az öt év alatt, hogy ők is részt vettek az órán a kedvemért. Felrohanok a lépcsőn, és próbálok úgy végigmenni a folyosón, hogy egy mardekárossal se találkozzak, ami elég nehéz, tekintve, hogy az ő klubhelyiségük is az alagsorban van. Igazából nem mondom, hogy lépten-nyomon utálkoznának, hogyha összefutnak velem, de a házam miatt gyakran küldenek felém undorodó, lenéző pillantásokat, és azt hiszem, ezeket egyre nehezebben viselem. Elhaladok egy csapat zöld-fekete taláros emberke mellett, felszegett állal, szememben büszkeséggel, és hála Merlinnek nem kapok csúfolódó megjegyzéseket. Talán csak pillantásokat, de azokat nem látom. Sebesen szedem a lépcsőfokokat, vörös tincseim ide-oda lobognak arcom körül és nem győzöm igazgatni őket, hogy mire felérek a terembe ne úgy nézzek ki, mint egy seprűs szekrény. Érzem, hogy valami puha dörgölőzik a lábamhoz. Lepillantok és meglátom Horust, a szürke perzsámat, ahogy éppen vad dorombolásba kezd. Szabad kezemmel felkapom, mancsait megtámasztom a vállamon, és tovább indulok. A szemem sarkából még látom, ahogyan Argus Friccs, a gondnok szürke házimacskája, Mrs.Norris engem figyelve befordul a sarkon. Biztos morcos, amiért elrablom a játszótársát. Belépek a terembe, és szememet végigvezetem az eddig megjelent diákokon. Két Griffes és egy Mardekáros. De legalább egyedül van. Mondjuk igaz, hogy én is. - Tiszteletem, McGalagony professzor! – köszönök higgadtan, s lepakolok a hozzám legközelebb eső asztalhoz. Horus összegömbölyödik mellettem az asztalon és hálásan dorombol – Sziasztok! – köszönök a többieknek, miközben szégyellősen megigazítom a taláromat. Remust ismerem, a másik fiúval még nem találkoztam, és van egy olyan érzésem, hogy a zöld-fekete taláros lánnyal nem is nagyon szeretnék. Kipakolom a zsebeimből a tintákat, és a sima meg a purlitzerpennát, amit apától kaptam ajándékba, majd ütemesen simogatni kezdem Horust. Legalább ő velem van.
words: 329 | note: akkor játszunk | music: teen idol ♡
Sűrű elnézések és bocsánat kérések közepette, kövér baglyommal a vállamon viharzok végig a folyosókon, hogy még épphogy időben beérjek McGalagony professzor órájára. Több diák rémült tekintettel ugrik félre az utamból, amint meglátják, hogy a lobogó hajú, fáradtságtól karikás szemű hatodéves úgy rohan feléjük, mintha le akarná őket tarolni egytől egyig, vállán kövér fekete baglyával, aki sárga szemeivel dühösen pásztázza végig a tömeget, többször pedig hangos és kifejezetten elégedetlenkedő csiviteléssel, szárnyainak csapkodása közepette próbálja meg jelezni gazdájának, hogy az utazásnak ez a módja nem kifejezetten nyerte el tetszését és igazán vége lehetne már. 'Mindjárt vége, ne reklamálj! Bocsánat, utat, elnézést!' - szlalomozok a tömegben, könnyű szerrel kikerülve az alsósokat, annál nehezebben a felsőbb éveseket és az ácsorgókat, akiknek jelenleg én vagyok a legjobb szórakozási lehetőségük és felvihognak vagy felröhögnek minden egyes alkalommal, amikor fekete baglyom, Rolof, szárnyaival a tarkómat csapkodja büntetésül a túráért. Még pár lépcső, folyosó, kisebb tucat diák és odaérünk, nyugtatom magam, miközben nem csak saját magam nyugtatásán jár az eszem, hanem a faliújságra kiszögezett hirdetésen, melyben McGalagony külön figyelmeztette az óráján részt venni szándékozó tanulókat, hogy a késést igyekezzenek minimálisra csökkenteni, mert minél kevesebbet kell várni a későkre, annál több és hasznosabb tudást szerezhetünk meg. A kérés ellenére negyed órával a kezdés előtt csomagoltam össze minden tankönyvet, füzetet és pergamentekercset, amiket hajnal óta több-kevesebb sikerrel igyekeztem tele írni, hogy időben készen legyek minden beadandóval, amiket egy született halogató szellemével a Majd holnap megírom/csinálom nevezetű listára felírtam, de a Majd hajnalban megírom/csinálom listám is majdnem mindig tele van. Semmi gond, ott vannak még az óra közötti rövid szünetek és az ebéd szünet is. Egyszer ez lesz a vesztem. Az összecsomagolás és eszeveszett rohanás a bagolyházba nem is vett igénybe sok időt, na de ezt a lusta kövér baglyot leimádkozni a helyéről már művészet. Gondolom magában igencsak jót mulathatott, míg én toporogtam - vagy inkább toporzékoltam - a bejárat előtt, s mikor már fűt, fát ígértem neki, nem is beszélve arról, hogy lehozom neki a csillagokat az égről, úgy gondolta eleget tettem azért, hogy megmozduljon és a vállamra telepedjen. Azóta rohanok és szirénázik a fejemben a vészcsengő: Elkésel, elkésel, elkésel!
Egyre lassuló sebességgel haladok a terem irányába, a rohanásból kocogás lesz, a kocogásból gyors gyaloglás, a gyors gyaloglásból pedig séta. Rolof többé nem csapkodja elégedetlenkedve a tarkómat hatalmas szárnyaival és a kőfolyosók sem az ő csivitelésétől visszhangoznak. Zilált, kócos szőke loboncomat egyetlen hátratűréssel igazítom meg és állok meg egy pillanatra, hogy a futástól rendezetlen külsőmet úgy rendezzem el, mint aki nem futotta le a félmaratont. Ólomsúlyú táskámat visszaveszem a vállamra és fejemben a százezerszeri bocsánatkérés gondolatával lépek be a terembe, ahol legnagyobb meglepődésemre nem mereven bámuló szempárok fogadnak, hanem egymással felszabadultan beszélgető diákok, így szinte föl sem tűnik az érkezésem. 'Sziasztok, jó napot McGalagony professzor!' - köszönök arcomon megkönnyebbült mosollyal és célzok meg egy számomra szimpatikus helyet, ahová rögvest le is pakolok. Rolof rögtön a padon terem, ahogy meglátja a kényelmesebb alkalmatosságot a pihenésre, ami nem fog őrült rohanásba kezdeni, amint rászáll. Kissé remegő lábakkal rogyok le a székre és dőlök hátra ugyanazzal az elégedett mosolyommal. Beértem!
Vannak dolgok, amikből nem vagyok a legjobb. Tragikus, mi? Persze, mindenkinek megvannak a maga erősségei meg gyengéségei, de a saját listámon, valamivel a repülés után, kiemelkedő helyet foglal el az Átváltoztatástan is. A repüléssel ellentétben azonban ennek tétje is van: az aurori pályához kell ez a nyamvadt tantárgy. Ami azt jelenti, hogy érdemes minden egyes lehetőséget megragadni a fejlesztésére. És ez a rövid bevezető főként arra szolgált, hogy mindenki megértse, miért loholok lefelé a Griffendél klubhelyiségéből, mint valami őrült, és még saját magamat is megleptem, hogy eddig nem buktam orra semmiben és senkiben. Vannak még csodák. Amúgy sem töltök sok időt a klubhelyiségben mostanában. Potterék a legutóbb túllőttek a célon, és a legjobb, ha nem kerülök a szemük elé az elkövetkező időszakban. Még mindig forr bennem az indulat, ha csak meglátom a bandát, bármelyik tagját is. Ezért is van, hogy többnyire késő éjszaka dőlök csak le aludni, amikor már mindegyikük húzza a lóbőrt. Következmény: legalább egy hete nem aludtam ki magam normálisan. Talán ez is az egyik oka annak, hogy baromira nem szeretnék elkésni. Kellene már egy győzelem, csak egyetlen, aprócska dolog, ami jól sül el. Szóval a diákok között szlalomozok, és nem borítok föl senkit sem útközben. És engem sem borítanak föl. Mint említettem, vannak még csodák. Az ajtó előtt megállok egy pillanatra, hogy kifújjam magam. Verejtékben úszó homlokom taláromba törlöm, majd, ahogy a légzésem is szépen, lassan normális mértékűre lassul, lenyomom a kilincset. Az arcom még így is piros, de ha azt kivárom, hogy eltűnjön, bőven lekésem ezt az órát. – Jó napot, professzor! – köszönöm tisztelettudóan, majd körbenézek, hová is ülhetnék. Látom Remust, látom, Arthur Weasely-t, látok több Griffendélest is. Leülök Remus mögé, meggyőzve magam arról, hogy a szobatársaim közül még ő a legelviselhetőbb, és talán kevesebb közé volt ahhoz a hülye viccükhöz, aminek végül nem is én ittam meg a levét. Előpakolom a könyveim és csöndben várom, mi fog történni most.
Az átváltoztatástan az egyik kedvencem. Lehet gyakorolni, praktikus és logikus. Mi kell még? Sosem értettem mi a jó az olyan tárgyakban, amikből ez a három tényező hiányzik. Szerencsére a Tanárnő elég türelmes, mondjuk én még sosem húztam ki nála a gyufát tudtommal. Hibázni azonban bőven lehet, és megvárja, míg valaki nagyon elszúrja a dolgokat mielőtt kioktatná. Azt hiszem, ha tanár lennék, szeretnék én is ilyen lenni. Persze én sosem leszek itt a Roxfortban professzor, nem vagyok különösen tehetséges egy tantárgyban sem. Azt hittem időben indultam el a különórára. Ki nem hagynám, eddig még minden évben részt vettem rajta. Lehet, hogy tényleg stréber vagyok. Azzal azonban nem számoltam, hogy a baglyom nem lesz a helyén. Mindenkinél jó ha van egy állat, és mivel nekem csak baglyom van… hát, többnyire ő szenvedi el a transzformálásaimat. Nem mintha előfordult volna már, hogy egy tollas szék lett belőle, de olyan már volt, hogy nyikorgó hangot adott ki a szárnya, amikor megpróbált repülni amikor visszaalakítottam. Épp ezért szeretek gyakorolni, de az az ostoba tollas persze pont akkor nincs kéznél amikor jól jönne. Említettem már, hogy nem rajongok az állatokért?! Valahogy mégis összeszedtem ezt a gyalogtollast, aki karomon ülve utazott a terem felé, időnként brekegve. Azt hiszem, ő mindent elkövet, hogy kommunikáljon velem, és valahogy (hat év után) jó viszont alakítson ki velem, de a félelem nem olyasmi amin segítene az idő. Mégis mielőtt lenyomom a kilincset, megsimogatom a fejét, elvégre ez a minimum, ha már egyszer őt fogom össze-vissza változtatni. Elégedettnek tűnik. - Jó napot Tanárnő! – köszönök tudásszomjtól csillogó szemekkel, és halovány mosollyal. Talán valami különleges bűbájt mutat nekünk, olyasmit, amit a rendes tanórákon még nem gyakoroltunk. Egyszerűen ki tudnék ugrani a bőrömből az ötletre is! Leülök a terem elülső felébe, én nem hátul akarok lébecolni. Inkább figyelek elől, semmint hátul beszélgessek valakivel, annak nem sok értelme van. Mindazonáltal, míg nem kezdődik az óra, körülnézek, és néhány ismerős arcot is látok, nekik jókedvűen biccentek. Egy évfolyamba járunk, azt hiszem csak innen ismerősek, túl sokat nem szoktunk beszélgetni, én a hálókörletemmel mozgok, általában. Persze, nem ártana ha barátkoznék is, talán ez az óra is egy alkalom lesz rá.
Merev tekintettel pillantok végig a gyülekező diákseregen. Kecses tartásom egy pillanatra sem ingadozik meg, még akkor sem amikor előrébb sétálok az első padsorokhoz. Pár viháncoló diák be is lép a terembe, talán elsősök lehetnek, a középső részén a teremnek foglalnak helyet. Örülök neki, hogy a felsőbb éves diákok is megjelennek annak ellenére, hogy szinte minden évben megtartom ezt a nyílt órát. Ezek szerint érdekesek. Tekintetem először a falfehér Remus Lupinra esik. Összehúzott szemöldökkel sétálok közelebb a fiúhoz, jobban megnézem kicsit, nem fest túl jól. - Mr. Lupin, mondja csak, jól van? Nehogy nekem itt összeessen! - Szeretek az óra kezdete előtt körbejárni és jól megdorgálni egyeseket. Heves kuncogásra leszek figyelmes amikor már visszafelé tartok az asztalomhoz, hirtelen fordulok oda és meglátom szerencsétlent. Csak egy haragos pillantást vetek Mr. Weasley felé, remélve, hogy ebből igen is megérti, hogy hagyja abba a szórakoztatást. Különös örömmel tölt el, amikor meglátom a másik házakból is az érkező diákokat. Kicsit féltem ugyan, hogy majd nem fognak eljönni, mert nem látták és egyébként sem kötelező, de jó hogy még vannak lelkesek! A hollóhátból ugyan több emberre számítottam. Biccentek az érkezők felé, majd visszasétálok az asztalomhoz. Ekkora már körülbelül a java megérkezik a diákoknak, még így is, hogy kicsit kitoltam az érkezési időt. Ismerem már a későket. Megköszörülöm torkomat és középhangerőn kezdem a mondandóm. - Üdvözlök mindenkit az idei év nyílt átváltoztatástan óráján! Ha Mr. Abercrombie lenne szíves végre befejezni a táncikálást... Mr. Weasley segítségével, akkor el is kezdhetnénk az órát. Öröm látni, hogy ma viszonylag időben ideért mindenki! - Kisebb szünetet tartok és ha végre csend lesz, akkor az asztalomon lévő kártyákhoz nyúlok, piros, kék és fekete színben pompáznak. Mindegyik elején egy üres hely helyezkedik el. Lassan elindulok a padsorok között. - Megkérek mindenkit, hogy húzzon egy kártyalapot, amilyen színűt szeretne. Egy egyszerű kis varázslattal fogunk kezdeni, hiszen a fiatalabbaknak is kedveznünk kell. A kártyák elején egy üres felületet látnak, arra írjanak rá bármit, egy szót, egy nevet... aztán pedig vegyék elő pálcáikat. - Miután sikeresen kiosztottam a kártyákat, visszalépek az asztalomhoz, felírom a virág szót a kártyámra és kezembe fogva, felmutatom, hogy mindenki lássa. - Ez a varázslat hasonlít az Orchidessis igéhez, de mégis kicsit más. A varázsige Flos Floris, a helyes használat pedig a következő, kérem figyeljenek! - Megköszörülöm torkom és körültekintek, hogy mindenki figyel e rám. Ha igen, egy apró körmozdulattal együtt mondom ki a varázsigét, majd a kártyából egy gyönyörű szál virág képződik, és a virág egyik oldalának szirmain hosszan, kiíródott a szöveg, amit a kártyára ráírtam. Az asztalomra készített vázába helyezem. - Nos, lássuk! Gondoljanak egy virágra, amit szívesen látnának vagy ajándékoznának és csinálják meg. Nem nehéz. - Csapom össze tenyereimet, majd elindulok a sorok között, hátha valakinek segítség kell. Csak nem lehet elrontani ezt a könnyű igét! Sok mindent láttam már pályafutásom alatt, úgyhogy nem lepődnék meg, azt hiszem. - Közben pedig kérem álljanak párokba és ismerkedjenek meg egymással, ha még nem ismerik egymást. A következő feladathoz szükségük lesz egymásra. Ms. Throckmorton kérem csatlakozzon Mr. Weasleyhez! - Lépek arrébb. - Mr. Sheppard maga karolja fel Ms. Jonest! Ms. Greewy, Ms. Walessa és Mr. Lupin pedig hármasan lesznek, hacsak valamelyikük nem akar majd velem párban lenni! - Az idősebbeket nem szerettem volna elsősökkel párosítani, úgyhogy a lehető legjobban próbáltam megoldani a helyzetet.
// Aki szeretne még csatlakozhat útközben! Beengedjük a későket is! Körülbelül egy hét áll rendelkezésükre a következő körig, ami pontosan jövő szerda (05.11) //
Ezzel az arccal, hiába ülök a hátsó sorban, egyszerűen nem lehet észrevétlen maradni. Már abból látom, hogy rosszabbul festhetek, mint reggel, ahogy az utánam szállingózok végignéznek rajtam. Kérdőjelek a fejek felett, de nem igazán izgatják magukat. Nem is baj. Sőt, az lenne a legjobb, ha McGalagony sem tenné szóvá az állapotomat, de ez nem az én napom. - Semmi baj, tanárnő, csak összeszedtem egy kis vírust – füllentek. Alapjában véve nem vagyok egy hazudós ember, de egy ilyen titokkal az ember a háta mögött kikupálódik rendesen. Növeszt egy újabb, vastagabb bőrt, ha úgy tetszik. Már csak el sem pirulok, pedg az elején még a nyelvem is összeakadt, amikor próbáltam a szüleim által előregyártott hazugságokat élesbe ültetni. - De már kezdek jobban lenni, és nem fertőző – teszem hozzá, és kihúzom magam ültömben, még egyszer, mert amikor nem figyelek, érzem hogy egyre lejjebb és lejjebb csúszok. Ekkor hallom meg a terem másik felében a robajt, és amikor odakapom a fejem, Abercrombiet látom táncolni. Minden szem felé fordul, nem csoda, hiszen griffendélesek. Tudják, hogyan hívják magukra egy egész terem figyelmét. Ahogy az osztály szépen de lassan megtelik diákokkal, elégedetten konstatálom, hogy kevesebben vagyunk, mint tavaly ilyenkor. A mardekárosok például testületileg távol maradnak, a Hollóhát részéről is vérszegény a kínálat. Ami azonban meglepő, hogy az oroszlánok a szokásostól eltérően felülprezentáltak. Főleg a felsőbb évesek. Még a mi évfolyamunkból is itt vannak páran, ami jó arány ahhoz képest, hogy nem sokan kaptak R.B.F-en Várakozáson felülit vagy annál magasabb minősítést. McGalagony szavai valahonnan távolról csengnek. Legalábbis számomra. Gépies mozdulatokkal nyúlok a táskámba, hogy elővegyem a pálcámat, majd egy tekercs friss pergament, és egy foszlott lúdtollat, amit még másodikban kaptam Ágastól, azóta is ezzel írok. Látszik, hogy eljárt felette az idő és már csak a mágia tartja egybe. Ahogy a professzor hátraér hozzám, némi habozás után elveszek egy fekete lapot, majd rákörmölöm cirkalmas, bizonytalan betűkkel, hogy Alaster Sheppard, mert hogy valahogy éppen akkor pillantok a szobatársam felé.Aztán leteszem a tollat, és helyette a pálcámat veszem az ujjaim közé. Erősen, behunyt szemmel koncentrálok a papírfecnire. Farkasölőfű. Folyamatosan ez jár a fejemben. Mintha elvonási tüneteim lennének. De hát az nem is igazi virág. Csak gyógynövény. Vagy igen? Most akkor mi van? Meglendítem a pálcámat, miközben elképzelem, hogy egy margarétát fogok majd belevarázsolni. Mire kinyitom a szemem, az eredmény egy farkasölőfű-margaréta hibrid. Fehér szirmokkal, de durva szárral. Sok kis apró fejjel. Alaster neve éppen kibetűzhető. Elhúzom a számat, ahogy magam mellé helyezem, és egy pillanatig felkönyökölök az asztalra. Ki kell ürítenem a fejem, de egyszerűen nem megy. Olyan nehéz. Mintha egy pillanatig elbóbiskoltam volna, arra eszmélek, hogy McGalagony a nevemen szólít. Csak nehezen esik le, hogy éppen párba próbál állítani minket. Vagyis egyeseket párba, mi pedig egy triót fogunk alkotni. Agatha, Katherina és én. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt. Pont jó csapatba kerültem. A lányokkal már hat éve ismerjük egymást. Legalábbis óráról mindenképp. Megkeresem Agathat a mozgolódó emberek között. A tekintetünk találkozik, és megengedek egy fáradt, erőtlen mosolyt, majd felkapom a pálcámat és lassú, ráérős tempóban elindulok felé. Katherinat nem látom sehol, de gondolom ő is idetalál hozzánk. - Halihó – köszönök a lánynak és leülök mellé az egyik szabad székre.
•••••• ide csiripelj ide csiripelj ide csiripelj ••••••
Fütyörészve lépdelek a kihalt folyosón. Mindenki órán van, csak én nem. Bár nekem jelenleg nincs is, szóval – megint csak – nem járok tilosban. Valamiért nem engedem meg magamnak azt az örömöt, hogy megszegjem a szabályokat, pedig nagyon szívesen tenném. Talán nem akarok csalódást okozni anyámnak, vagy a húgomnak, Cathynek, aki amúgy ezerszer rosszabb anyánál, hogyha ilyen dologról van szó. Talán magamnak akarom bebizonyítani, hogy a süveg mégsem volt teljesen félretájékozódva a beosztásomat illetően, és valamennyire beillek a házam arculatába. Hét éve élek így, de még mindig nem vagyok maradéktalanul biztos ebben a dologban. Szeretem a házam és azt is, hogy a húgomhoz és a kisebbik öcsémhez ilyen közel vagyok, de akkor sem érzem magam oda valónak. Felrohanok a lépcsőn, és tovább haladok a következő folyosón, pedig igazából nincs tervem arról, hogy hova menjek. Szeretném megkeresni Cathyt, de mivel prefektus, neki javarészt mindig dolga van. Alig van rám ideje a bokros teendői miatt. Persze olyan ember is van, akivel semmi kedvem összefutni a múltkori sörös incidens után. Fawcett. Gondolkodásomból McGalagony rikácsoló hangja zökkent ki. Lassan oldalra fordítom a fejemet, és meglátom, hogy az egyik közeli terem ajtaja nyitva van. Csak ekkor jut eszembe, hogy ma van a tanárnő éves nyitott órája. Közelebb megyek, és bekukucskálok. Már vannak bent páran, de hiányzik valami. Az én felemelő társaságom. Belököm az ajtót, és végigvezetem barna tekintetem a „tömegen”. Sok a mardekáros. Túl sok. Az orrcimpám kicsit megremeg, mintha valami nagyon büdöset éreznék. - Csókolom, Tanárnő! Elnézést a késésért – mondom illedelmesen, ahogy arra édesanyám megtanított, majd odasétálok az egyik – számomra szimpatikus – lányhoz. Szőke hajú, talárján egy oroszlán jelzi, hogy melyik házba is jár. - Szia!– köszönök rá. Véleményem szerint nagyon fontosak a házak közötti kapcsolatok, főleg, hogyha azok férfi és nő között köttetnek.
Alig-alig sikerült időre beérnem, ahogy látom, csak egyetlen érkező jön mögöttem. Nos, legalább megérkeztem, ez is valami, ha az ember feljut a Bárkára a Vízözön idején, nem szórakozik azon, milyen kevésen múlott a túlélése. Legalábbis akkor nem, ha jól akar aludni – vagy úgy egyáltalán. Szerencsére McGalagony tanárnő éppen elég figyelemelterelésnek bizonyul – elsősorban az, amit csinál, természetesen. Ennyire kétségbeesett azért még nem vagyok… Piros kártyalapot húzok, de nem írok rá semmit először, főleg azért, mert látni szeretném, mi történik, mielőtt megteszem. Szóval, nem egészen egyedi módon, de azért mégiscsak különlegességként, teljes figyelmem annak szentelem, amit a professzorasszony mutat nekünk. És a trükk azért tényleg nem semmi. Elvigyorodok, ahogy arra gondolok, vajon egy ilyen virág elég lenne-e Amynek, hogy végre hajlandó legyen beszélni velem. Áh, biztos nem. Ellának akkor? Ő lehet, még élvezné is a dolgot… Vagy lehet, meg kellene tartanom magamnak a varázslatot, eltenni egy kicsit későbbre, hogy előhúzhassam, mint nyulat a kalapból. Az például az a trükk volt, amit szentül biztosra vettem, hogy elsőévesként megtanulunk majd. Nem így történt… – Flos Floris – ismétlem halkan, magam elé mormolva a szavakat, mintegy próbálkozásképp, hogy elmémbe véssem őket. Mondjuk nem különösebben nehéz a dolog… A kártyára, utolsó pillanatban hozott döntésként az „Éberség” szót firkantom, majd rászegezem a pálcám, nyelek egyet, és megpróbálkozom vele: – Flos Floris – mondom, és tény, hogy megtörténik az átalakulás. Nagyobb probléma, hogy a virág úgy néz ki, mintha papírmaséból hajtogattam volna. Eh. Gyakorlat teszi a mestert. Közben egy óvatos oldalpillantásra azt is meglátom, mit hozott össze Lupin, és mostantól egészen biztosan nem fogok kettesben maradni vele a szobában egy darabig. Csak a biztonság kedvéért. Amikor a tanárnő kiosztja, kivel vagyok párban, gyorsan körbepillantok, majd elnyúlik az arcom, és kell egy-két másodperc, mielőtt sikerülne visszaraknom normális állásába. Miért pont én…? És nem, nem vagyok előítéletes. Csak elővigyázatos. Szerencsére itt aztán végképp nem kell semmitől tartanom, és nem számít a családom vérárulónak számít, vagy sem. – Helló! –köszönök Gwenognak, ahogy leülök vele szemben. – Alaster Sheppard –nyújtom felé a kezem a barátságosság egy gesztusaként. Aztán vagy elfogadja, vagy nem.
Feszült figyelemmel követem nyomon a tanárnőt aki a padot között kezd sétálni. Kicsit egyedül érzem magam, mert igazából egyedül is vagyok. Nem nagyon látok más Hugrabugost, más házak diákjait pedig nem is igazán ismerem. Látom, hogy kicsit megkésve ugyan, de belép a terembe Lachlan bátyja, akit szintén csak látásból ismerek, mert Lachie egyszer megmutatta a folyosón. Köszönni neki sem merek, szóval inkább csak csöndesen ácsorgok egyedül és várom a csodát. Amikor a tanárnő elém lép, és várja, hogy húzzak, egy kicsit habozok. Szétnézek. Becsukom a szemem és találomra kihúzok egy kék színűt. Már elkezdem ráfirkantani az „L” betűt, amikor észbe kapok, és meglátom, hogy mi történik a varázslat után. Elég nevetséges lenne, hogyha kiugrana a kártyából egy rózsa azzal a szóval, hogy Lachlan. Mindenki rajtam nevetne, azt pedig nagyon el akarom kerülni. Az első „l” betűs szó ami eszembe jut, az a „lámpa”, így azt írom a papíromra és egy csodaszép sárgarózsára gondolok. - Flos Floris – motyogom, de nem történik semmi. Kicsit, alig észrevehetően megrázom a kártyát, hátha beakadt valami, de ezzel sem jutok előrébb – Flos Floris – mondom már egy kicsit hangosabban és a kezemben megremeg a kártya. Elértem, hogy megmozduljon, de semmi más nem történt. Kezdek ideges lenni, ahogy szétnézek magam körül, és látom, hogy már vannak, akiknek igenis sikerült virágot varázsolniuk. - Flos Floris! Te nyomorult. Flos Floris! – mondom, és teszek egy mozdulatot a pálcámmal, mire a kártyámból kiugrik egy igencsak csálé kaktusz, rajta azzal a szóval, hogy „lámpa”. Még jó, hogy rózsára gondoltam. Amikor meghallom, hogy a tanárnő ezúttal párokban akar minket dolgoztatni elszorul a torkom. Sosem voltam túl jó a beilleszkedésben. A tekintetemmel megkeresem Remust és Agathat majd odasomfordálok hozzájuk. Szerencsére ők azok az emberek, akiket elsős korom óta ismerek, ha máshogy nem is, már váltottunk pár szót. Leülök melléjük, a macskám pedig felugrik az ölembe és dorombolni kezd. A kezemben még mindig ott lóg a kaktusz rajta a szavammal. - Sziasztok, srácok! – köszönök mosolyogva.
words: 329 | note: akkor játszunk | music: teen idol ♡
Terpeszkedő testtartásomat nem sokáig engedhetem meg magamnak és elégedett mosolyom nem sokáig virít az arcomon. Pont időben értem be, az óra kezdése előtt kicsivel, ami arra volt elég, hogy kifújjam magam és elrendezzem magam körül a holmimat, Rolofot pedig olyan helyre terelgessem a padon, ahol kövér teste nem fog akadályozni a munkában. Sértődötten vette tudomásul, hogy meghatározatlan ideig a pad széle lesz a felségterülete, fejét pedig inkább a népes társaság felé fordította, mintsem, hogy rám kelljen néznie akárcsak egyszer is. Példáját követve én is körbepillantok a teremben ugyanabban a hanyag testtartásban. Szép számmal gyűltek össze az elsősök, arcukról pedig rengeteg fajta érzelmet lehet leolvasni, szemük szinte szikrázik a kíváncsiságtól. Fejüket összedugva sutyorognak és figyelik meg a terem minden egyes részletét, a háztársakat vagy a professzor asszonyt, de legtöbben a táncoló Abercrombien nevetgélnek, de csak halkan, mert félnek, hogy ők is pórul járhatnak ha észreveszi őket valaki. A felsőbb évesek már nem ennyire izgatottak, mindenki a helyéről követi figyelemmel az eseményeket és várják az óra kezdetét. Amint McGalagony professzor hangja felcsendül, az egész teremben az alapzaj szinte nullára csökken, én pedig sietve ülök fel a székemben, hogy mire a tanárnő hozzám ér, ne azt lássa, hogy már szinte lefolyok az asztal alá a kényelemtől. Táskámat az ölembe véve kezdek el turkálni benne tinta és penna után kutatva, de ez nem csak vaktában bizonyul nehéz feladatnak, hanem félig a táskába bújva is. Pergamenek, füzetek, könyvek hadát feltúrva, nem is beszélve az üres kis bájitalos üvegcsékről, amik csörömpölve ütköznek egymásnak, a táskám legaljáról veszem elő a tintás üveget a fekete tollal együtt, de érzem magamon a bámuló tekinteteket, melyek gazdái már csak arra várnak, hogy mikor hagyok fel a kereséssel és még inkább a fiolák csörömpöltetésével. Szigorúan a padot nézve teszem le táskámat ismét a pad mellé és csak akkor nézek föl, amikor a tanárnő bemutatja az elsajátítandó varázslatot, amit az elsősök ámulva fogadnak. Lesznek még ennél sokkal jobbak is, elhihetitek nekem. Ajkaim féloldalas mosolyra húzódnak, amikor eszembe jut, hogy valaha én is tátott szájjal ültem a padokban és néztem a csodálatosabbnál csodálatosabb varázslatokat, bűbájokat, hogy utána napokig szorgosan gyakorolva az utolsó hangyát is át tudjam változtatni valami használati tárggyá. Szerencsétlenek, rengetegen végezték futkározó kanálként, vagy pohárként. Ma remélem nem fogok ekkora hibákat véteni. Tekintetem baglyomra téved, aki még mindig nem méltat arra sem, hogy a szeme sarkából rám nézzen. Egye fene, ha arra kerül a sor, hogy átváltoztassam Rolofot, direkt kicsit ügyetlen leszek és szárnyas tányért csinálok belőle. Persze tudom, hogy úgyse tenném meg. Amint a tanárnő odaér az én padmohoz, izgatottan húzok ki egy kék kártyát a maradékok közül és nem is gondolkozva rákanyarítom a hipnózis szót, majd a penna és a pálca helyet cserélnek a kezemben, a pálcát pedig a kártyára szegezem. Nos lássuk mennyit tanultam az eddigi éveim alatt. 'Flos Floris' - suttogom el egyszer halkan bemelegítésképp és próbálok nem a többiek vad próbálkozásaira figyelni, a virág kitalálása meg már csak hab a tortán. Csak ne egy mamutfenyő jusson eszembe, amikor átváltoztatom... 'Flos Floris' - ismétlem el újra a varázslatot hangosabban, mire a kártya helyett már egy igencsak méretes húsevőnövényt tartok a kezemben, szájában pedig tisztán és olvashatóan ott a hipnózisszó. Ezt odaadnám-e szívesen valakinek? Dehogyis, a végén azt hiszik ezt fenyegetésnek szánom. Méretes fejét esetlenül próbálja tartani a gyengére sikerült száron, úgyhogy másik kezemmel kénytelen vagyok a kókadozó fejet támasztani, nehogy leszakadjon, miközben Rolofra nézek, aki érdeklődő pillantásokat vet újdonsült pajtásom felé. 'Te leszel a vacsorája, hogyha sokat makacskodsz.' - nyújtom kissé a madár felé a kezemet, majd visszahúzom és lepillantok a nagyfejű növényre. Végül is, hogyha egy karóval megtámasztom, akkor akár életben is maradhat, bár lehet nem sokan díjaznák a szobatársak közül. A nevem hallatára elszakítom a tekintetem a növénytől és homlokomat ráncolva fogom föl az újonnan szerzett információt. Csoportmunka. Tekintetemmel megkeresem újdonsült társaimat, majd Rolofra nézek, akinek sürgősen új helyet kell találni, mert nem fogunk elférni. 'Sziasztok' - teszem le a padra a növényt és terelgetem megint odébb a kövér szárnyas gombócot olyan helyre, ahol nem zavar egyikünket sem, természetesen elégedetlen csipogás lett a vége és újabb sértődött pillantások. Tekintetem ekkor letéved a szerencsétlen növényre és fejemet megvakarva gondolkozom el, hogy most egyáltalán mit csináljak vele.
Szigorú beosztások vannak a mindennapjaimban. Bár ezt már te is tudhattad volna, hisz egy olyan fontos embernek mint nekem mindenhol ott kell lennie időben. Viszont most nem érek oda átváltoztatástan órára időben, ami ráadásul ami nyitott minden évfolyam számára. - Csókolom professzor asszony, nézze el nekem a késést kérem! - motyogom miután belépek az ajtón, majd a tanárnő kezébe nyomom a különc igazolásom. Nekem a suliújság főszerkesztőjének van egy igazolásom, ami egyébként mindenkinek van aki segít az iskola újságban, hogy bárhonnan késhet mert éppen dolgozott. Ezt sokszor bevetem, nem mutatna jól a késésem egy naplóban a nevem mellett. Körülnézek a teremben. Senki aki a barátom lenne, bár barátom nincs nagyon. Állok a professzor asszony mellett és várom, hogy valakihez beosszon párba.
To: Everybody | - SZÓBAN | - | Kérem nézze el a késést!
A hozzászólást Rita Skeeter összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 23 Jún. - 15:17-kor.
S úgy éreztem, hogy e szemek Nem láttak soha, soha napfényt
Az ember nem szeret elkésni - legalábbis én nagyon nem szeretek diákprefektus létemre. Azt várná az ember, hogy ha már megvan a jelvény, akkor azt csináljuk, amit csak akarunk, de ez koránt sincs így. Rohanás, görcsös megfelelési kényszer és a soha véget nem érőnek tűnő éjszakai járőrözés. Ez mind hátránya a jelvény adta pozíciónak. Nem lehetsz szabad, annak ellenére, hogy csak a tanárok büntethetnek meg.
Álmosan, ugyanakkor rohanva haladok a kihalt folyosón. Sehol egy lélek, mindenki órán van, vagy a klubhelyiségében. Sietős lépteim hangosan visszhangoznak a folyosó kövezett padlóján, ahogy lábam földet ér. Még sosem voltam ilyen ideges, mint most. Miért? Miért most kell elkésnem. Ez az egyik kedvenc órám. Ijesztő gyorsasággal kanyarodok be a folyosó végén, minek következtében annyira kisiklok, hogy kezemet súrolja az érdes, fehér fal, minek következtében lehorzsolom könyökömről a bőrt. A horzsolás helyéről pár csepp vér csordul végig egészen a csuklómig. Persze, pont a pálcás kezemen. Ez az én formám, látszik, hogy melyik házat erősítőm eszeveszettül menő, bátor tetteimmel. Ja... mégsem, Hugrabug.
A terem elé érek, szinte feltépem az ajtót, és a lendület miatt szinte beesek a terembe. -Fránya küszöb. - motyogom és megkapaszkodok az ajtófélfában, hogy a már most nevetséges testtartásomat ne ronthassam tovább. Össze kell szednem magam, ha nem akarom, hogy a fél helyett az egész társaság egy balfék hugrabugosnak gondoljon. - Jónapot tanárnő! Elnézést a késésért. - órámra pillantok Mind a tizenkét percért.
A kis rögtönzött belépőm után inkább úgy döntök, hogy leülök, és mit adj Merlin, persze, hogy az első padban van csak üres hely. Nagyon jó, így most mindenki a tarkómat fogja bámulni... Vagy a tanárra figyelnek, de ez logikus lenne. Gyorsan megnézem a mellettem lévőt, hogy mit is csinál, és mikor leesik a feladat, utánozni kezdem. Nem a legnehezebb feladat, sőt. De ahogy látom, ez a kicsik miatt van. Szép számmal vannak jelen.
-Flos Floris! - mondom ki hangosan a kis papírkám felé bökve, amire két szót írtam: Holland tulipán. A kezemben a varázslat műveként megjelenik egy nyeszlett kis virág. A szára kicsit el is van törve, de összességében nem lett olyan rossz. Még a színe is szép, meg a mintája. A holland tulipán általában mintás, vagy rosszul tudom?
Míg a többiek a párokat keresik, én csak ülök szótlanul. Mégis hova mehetnék? Szinte mindenkinek van párja, és ismerősöm sincs sok. Úgy vagyok vele, hogy majd ide jön valaki, ha akarja a társaságom és a velem való munkát... Oké, valószínűleg nem lesz párom.
Oké, felhagyok Abercrombie szívatásával, de csakis a tanárnő két szép szeméért. (Kisebb részben talán azért is, mert McGalagony nagyon félelmetes tud lenni, ha a helyzet úgy hozza.) A varázslatot hanyag pálcamozdulattal szüntetem meg, majd rávigyorgok a hátraforduló, villámló szemű szobatársamra. Bocs, haver, így jár az, aki a pálcámat az engedélyem nélkül dugdossa mindenféle bizarr helyre, például a matraca alá. Gyors pillantást vetek a gyarapodó diákságra, mintegy megsaccolva, hányan lehetünk. Az alsóbb évesek szép számmal képviseltetik magukat, ami ismét csak McGalagony kiérdemelt hírét öregbíti. Komolyan, ha Dumbledore nem is lenne itt - ami, természetesen abszurd és kizárt - biztosan ő is képes lenne pusztán a jelenlétével tudatosítani az iskola minden lakójában, hogy nem kell félniük semmitől, ami odakintről fenyegetően be akar nyomulni. Büszke vagyok a házvezetőmre, ez kétségtelen.
Továbbra sem ülök le, csupán hanyagul a falnak támaszkodom, miközben a tanárnő ismerteti a mai óra első anyagát. Flos Floris. Már hallottam róla, mint ahogy azok a srácok általában, akik fontosnak tartják, hogy virággal kedveskedjenek a szeretett hölgynek. Rögvest Molly jut az eszembe, és rá gondolva választok egy narancssárga kártyát, aminek a hátoldalára azt írom: "pulóver". Celestina Maggicát mégsem írhatok rá, tiltja a jó ízlésem és a férfiúi becsületem! - Flos Floris! - suttogom a kártyalapra szegezve a pálcámat, és némi koncentrálás után már elő is bukkan az élénksárga napraforgó. Hetedévben ez nem annyira bonyolult ige, jól esik ilyennel bemelegíteni. Büszke mosollyal szemlélem meg a művemet, fél szemmel mégis Abercrombie-ra sandítok, ha esetleg revansra vetemedne a tanárnő orra előtt. Biztosan nem olyan hülye, de nem árt az óvatosság!
McGalagony felszólítására felkapom a fejem, majd megtalálva a mellém párként kiutalt lányt, felé indulok, és ha van hely a környékén, leülök. - Sabrina, igaz? Arthur vagyok - mosolygok rá, miközben a napraforgómat kettőnk közé teszem a padra. - Jó, hogy nem csak a griffendélesek jöttek el. Hogy érzed magad eddig? - kérdem, próbálok beszélgetni vele, hiszen azért a vörösök túlerőben vannak, és nem szeretném, hogy esetleg magányosnak érezze magát.
Túl korai volt inni a medve bőrére, hiszen utólag csak esnek be páran. Miközben a többiek már javában igyekszenek az igére összpontosítani, én körülsétálok a teremben és biccentek, majd intek az érkezőknek. Miért is legyen zsémbes, amikor ez egy nyílt óra? Most az egyszer késhetnek. Viszonylag mindenkinek jól megy a varázslat, a kisebbek kicsit tovább szenvednek velük mint az idősebb diákok. - Örülök, hogy ennyien összegyűltek! Ms. Skeeter vigye innen ezt a papírt, már vagy százszor láttam. Nem lyukas a memóriám. - Kezemmel legyintek egyet és ugyan azzal a komoly tekintettel, amit már megszoktak tőlem, arrébb sétálok. Néhány elsősnek újramutatom a varázslatot, egyszerű és nagyszerű, a végén mindenkinek sikerül, ha akarják szebbé tenni akkor pedig úgyis gyakorolni fogják majd. - Látom mindenkinek egészen jól sikerült a varázslat! - Folytatom mondandómat és visszasétálok a táblához, a maradék kártyát elteszem, majd egy apró félmosoly kíséretében megvárom még elhelyezkedik mindenki. Kicsit többen lettek mint eddig, szóval a jelenlegi felállásban nincsenek megfelelően szétosztva. Sóhajtok egy aprót és Noah felé bökök. - Mr. Scamander, látom maga választott magának egy szimpatikus párt! Kérem Ms. Greewy csatlakozzon akkor oda. A két utolsónak beeső diákunk, Ms. Skeeter és Mr. Tonks pedig szintén.. alkossanak egy csapatot. Gyorsan! - Hadonászok kezeimmel feléjük, aztán hátat fordítok és meg sem várom, hogy elhelyezkednek vagy nem. A végén ha túl sokáig húzzuk az időt, még kifutunk belőle és akinek később előadása lesz más tanárral, miattam ugyan nem fog elkésni. Az asztalom mögül előhalászok pár kis ketrecet, egyikben pár madár van, másikban hüllők, a harmadikban pedig sünik. Az első padsorra teszem le őket, rájuk mutatok és felemelem fejem. - A következő feladatuk itt is van! Minden pár választ magának egy élőlényt, ha hozták a kis kedvencüket az is jó lesz, majd attól függően, hogy mennyire merészek, tegyék a különböző testrészeikre őket. - Kiveszek egy apró sünt a ketrecből és a kezemre teszem. - Innentől pedig a párjukra fogják bízni magukat. Gondolom már sejtik mi történik. A megfelelő pálcaintéssel és igével a kis állatokból megfelelő ruházatot tudnak varázsolni a társukra. - Pálcámat a kezemen ücsörgő sünire irányítom, majd megköszörülöm a toromat, elképzelem a kesztyűt, amit szeretnék magamnak és háromszor pöccintek a pálcával miközben kimondom az igét: - Stimula Feraverto! - Kis időbe ugyan beletelik, de végül a kezemre tökéletesen ráilleszkedő felül tüskés kesztyűt kapok végeredményként és lassan a sorok között végigsétálva mutatom meg a diákoknak. - Csak állatokkal működik, mint tudják a Feraverto varázslat hátterét, már mindannyian tanulták. Akárhová tehetik az állatot, csak kérem, képzeljék el a megfelelő ruhadarabot, amit szeretnének mert nem fog működni másképp! Vagy rémes összképet kapnak. - Amikor ezt tanultam, mindenféle ruházatot kellett csinálnom és nem volt kellemes, amikor a madár már beelégelt tőlem és elkezdte csipkedni a testem különböző pontjait a ruhadarabból vagy pedig belém kapaszkodott és nem tudtam levetni. Biztos vagyok benne, hogy most is történni fognak érdekes helyzetek. Még egyszer elismétlem a varázsigét és a pálcaintést is megmutatom, majd akinek kell, annak segítek.
// Csak tessék csak tessék. Szokásos 7-10 nap múlva jöhet a következő kör Kérek mindenkit ha konkrétan valakihez szólni akar, jelezze kiemelve a hszben vagy az elején, csak hogy észrevegyük. //
Abban a pillanatban, hogy az idősebbik Scamander beoldalazott a terembe és egyenesen a mi kis különítményünket célozza meg, már tudom, hogy Agatharól lemondhatok. Kár, pedig szerettem volna a lánnyal dolgozni. Mindig olyan jó ötletei vannak. És ha valaki azt állítja, hogy az átváltoztatástanhoz nem kell fantáza, akkor az nagyon téved. Igenis sok múlik a képzelőerőn, és azon hogy mennyire vagyun nyitottak az új dolgokra. Katherinát nem ismerem ebből a szempontból, még sohasem dolgoztam együtt vele, amitől csak kényelmetlenebbül érzem magam. Mindig problémám van az új emberekkel. Nehezen oldódom, és ez most pont az a helyzet, ahol jól jönne, ha egy rutinos partnerrel tennének össze. Ám amikor McGalagony is kimondja a végítéletet, elfogagadom és egy sajnálkozó pillantással válok meg a griffendéles lánytól. Hülye Scamander, úgyis csak nőzni akar. Ez a gondolat a kelleténél is jobban felbosszant, de természetesen nem teszem szóvá. Ehelyett inkább visszafordulok a pertnerem felé és egy bátorító mosolyt küldök felé, de csak akkor megyek közelebb, amikor ölébe felpattan a macska. - Szevassz, pajtás – köszönök ezúttal a kis szőrgombócnak és megsimogatom a hátát. Mindig is macskás voltam, és hihetetlen nagy veszteségnek tartottam, hogy a srácok közül senki sem változott macskává. - Szép kis kaktusz, látom jobban megy ez, mint nekem – fordulok ezúttal a macska gazdájához, és lemondóan lendítem felé kezemben a margaréta-frakasölőfű hibridemet. Ekkor hallom az ajtónyitódást és a fejemet automatikusan a hang irányába fordítom. Követem Rita mozdulatait, görcsbe rándult gyomorral és reménykedek, hogy nem hozzánk osztja be McGalagony. Valahogy túl sok nekem az a lány, minden tekintetben. Szerencsére imáim meghallgatásra találtak. Két perc sem telik el, és szó szerint beesik a megmentőm, Ted Tonks személyében. Hálás pillantást küldök a hugrabugos felé, bár valószínűleg ő nem érti majd, hogy miért. Amikor az öreg boszorkány a ketreceket az asztalra rakja és a sünön mutatja be varázslatot, elismerően bólogatok. Igazán figyelemre méltó, de még hasznos varázsige is. Ráadásul mi még nem tanultuk. Töprengő arccal fordlok a macska majd a gazdája felé. - Hajlandó lennél beáldozni a kis állatot vagy inkább szerezzünk magunknak egy kísérleti-gekkót?- kérem ki a lány véleményét, majd közel hajolok, és elveszem az öléből a macskát, hogy lássam, mennyire van benne meg a hajlandóság az ilyesfajta őrült dolgokra. Hogy ezt demonstráljam, az első hely, ami eszembe jut, hogy felteszem a lány fejére. A kis állatka azonban amilyen szelídnek tűnt az elején, most annyira vadult csak be. Talán látta, hogy járt szegény süni, ki tudja, minenesetre elkezd hadonászni és karmolászni, alaposan összeborzolva Katherina haját, majd kihasználva pillanati gyengeségemet, kiugrik a kezemből, egyenesen a legközelebbi pad alá. - A fenébe! - adok hangot méltatlankodásomnak és aggódó pillantást vete a kissé megtépázott lányra, majd négykézlábra elereszkedem és elindulok a pad felé. Pont ez hiányzott még a mai napomból. Így sem vagyok a legfényesebben, de most még a macska után is kajtathatok.
Mivel nem állattal érkeztem, és Abercrombie-t valószínűleg nem tudnám kesztyűvé alakítani, bármekkora ökörnek is tartom őt - oké, azért jó srác -, Sabrinára nézek, kérdőn. Bármi is a tényállás, annyi biztos, hogy nem fogom elkérni tőle az állatkáját, nem lenne fair a részemről, főleg sejtve a varázslat rossz következményeit. Azután számolhatnék el, ha nem tudom visszaváltoztatni a kis kedvencét!
Így inkább felállok, és a tanárnő asztalát megközelítve a tenyerembe veszek egy sünit, aki nagy szerencsémre nem gömbölyödik össze azonnal, így még épp időben tudom őt áttelepíteni a bőrömről a talárom zsebébe. Éppen visszatérek hollóhátas társnőm mellé, amikor néhány asztalról arrébb valaki felsikolt, Lupin pedig valamilyen okból kifolyólag már lent is mászik a padlón. Lehajolok, így remek kilátás nyílik az asztalok alatt osonó macskára, akinek a nyakán még mindig felborzolódva lengedez a szőre. Elvigyorodom. Ezért is szeretem annyira McGalagony óráit!
- Fogd meg a sünit egy percre! - kérem Sabrinát, majd lecsúszom az asztal alá, intek Remusnak, és vigyorogva a szökevény macskára szegezem a pálcám. - Invito macska! - suttogom félhangosan és remélem, nem fog hirtelen a teremből mindenhonnan négylábú szőrmókok serege az arcomba csapódni. Nos, úgy fest szerencsém van, mert csak Katherina macskája repül felém egy panaszos nyávogás kíséretében, de sikerül fejen találnia. Kicsit kótyagosan kapom el a grabancát, és macskaszőrt köpködve tápászkodom fel, hogy Lupin felé nyújtsam a dögöt. - Fagyasszátok meg, vagy valami - javaslom, megpróbálok elvigyorodni, de sajnos még mindig tele van szőrrel a szám. Remélem, Kath nem sértődik meg, amiért ezt javasoltam a macskájával kapcsolatban.
Így fordulok vissza Sabrina felé. - Szeretnéd - pfffpff - kezdeni? - kérdem, miközben további szőrszálakat próbálok a kezem használata nélkül kijuttatni a számból. Remélem, a lány hajlandó belemenni a kezdésbe, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy talán örökké sünös fülvédőt fogok viselni.
avagy ha már annyira unatkozik az auror, hogy óralátogat…
Remek. A nyílt tereppel még várhattam, de jó lett volna személyesen is találkozni a volt házvezetőmmel, úgyhogy fogtam magam, és rávettem magam, hogy mozduljak ki a kis Griffendél-toronyban levő rejtekhelyemből… A szokásos aurori munkataláromat vettem fel, alatta egy egyszerű, fehér ruha volt, alján némi csipkedíszítéssel. Azért mégiscsak adjam meg a módját a látogatásnak, na! Azt azért reméltem, hogy senki ne fog frászt kapni attól, hogy jeleztem, én is részt veszek azon a negyvenöt percen, mint megfigyelő. Egy kissé megkésve estem be, mivel még kaptam egy baglyot előtte az apámtól, hogy hamarosan majd szükség lesz rám terepen. A fene… ki kell élveznem az itt tölthető összes időmet, mielőtt egyenest a síromba rohanok. Hogy miért nem bájitaltanra mentem! Ha szerencsém lenne, és valamelyik idióta zsugorító-főzetet borítana rám, talán visszafiatalodnék, és akkor jó világ lenne megint… hát igen, a gyerekeknek van viszonylag a legjobb dolguk. Tényleg, kíváncsi lennék, vajon Luc… izé, Malfoy hogy nézhetett ki babaként? Vajon már akkor is ennyire szőke volt, vagy csak kifehérítették? Jó, azt eddig is tudtam, hogy a legtöbb mardekáros sötét… nem csak kívülről. Na jó, félre a gondokkal, élvezzük a jó öreg átváltoztatástan órát… ha jók lesznek a kölykök, megtanítom őket, hogyan csináljanak bohócot az ellenségükből… Benyitottam a terembe, és láttam, hogy a nebulók már szépen rendezetten páros… szóval, párokba álltak. - Jó napot! Elnézést a váratlan megjelenésért, Evangeline Welligton vagyok, jelenleg gyakornok auror. Hivatalos okok miatt tartózkodom egyelőre az iskola falai között – eztán a tanárnőhöz fordultam. – Jó napot, öröm újra látni önt. Lesz számomra néhány perce az óra után?
- Kérem, emelje feljebb a kezét, hacsak nem akarja levarázsolni az előtte ülő nadrágját! - Fogtam meg a fiatalúr csuklóját és emeltem kicsit feljebb, megmutatva a helyes pálcahelyzetet vele együtt. Láttam már sok érdekes bakit, viszont ha nem muszáj, akkor párat nem szeretnék újra átélni. Biztos vagyok benne, hogy még a mai napig is meg tudnának lepni a diákok, sőt, vannak, akik meg is szoktak. Például a felsőbb évfolyamosok, a nehezebb varázslatokkal. Az ember azt hinné, hogy ők már megbirkóznak ezekkel a dolgokkal, pedig a legtöbbjük nem! Bezzeg az én időmben, más volt… Oldalra fordítom a fejem, miközben hátratett kézzel sétálok az asztalok között. Az egyik helyen egy pár, egy macska segítségével próbál karvédőt formálni a kezére, de sajnos csak fél sikerrel, hiszen a macskának még hangja is marad és a farka vége kiáll a ruhadarabból. Természetesen, láthatóan nem viseli jól a helyzetet, a két diák pedig kifejezetten pánikba esik. Csak elmosolyodom rajtuk, de amikor egy macska szalad át a lábam előtt, majdnem felbukom, akkor felkapom a fejemet. Mr. Lupint látom meg, Mr. Weasleyvel együtt, amint a macskát kergetik. - Hát itt meg mi történik? Örülnék neki, ha inkább a feladatot gyakorolnák. Ha már ilyen jól összejöttek, akár meg is mutathatják, nekem mit tudnak. – Mutatok kettejükre még mielőtt Weasley visszasétál a társához. Kíváncsian várom az eredményt, akármilyen állatkán is végzik azt, természetesen, ha valamit elrontanának, akkor még a baj előtt figyelmeztetni fogom őket. Most már biztos voltam benne, hogy senki nem fog jönni az órára, hiszen túl sokat késtek volna. Igaz, hogy nyílt volt az egész, de a jó modor határain belül, mint ezt elmondtam a saját diákjaimnak is, akik persze nem késtek olyan sokat. Amint megfordult ez a gondolataimban, egy lány sétált be az ajtón. Először kicsit morcosan pillantottam felé, összehúzott szemöldökkel, majd bólintottam és közelebb intettem magamhoz. - Csak tessék, Ms. Wellington. Hamarosan úgyis vége az órának. Emlékszem, azelőtt Ön is párszor megjelent ezen a nyílt órán. - Azért nem tereli el teljesen a figyelmemet a diákokról, továbbra is szemmel tartom őket.
// Csak tessék csak tessék. Szokásos 7-10 nap múlva jöhet a következő kör, ami szerintem az utolsó lesz Kérek mindenkit ha konkrétan valakihez szólni akar, jelezze kiemelve a hszben vagy az elején, csak hogy észrevegyük. //
Még a szőrrel teli vigyor is megmerevedik az arcomon, mikor a tanárnő hozzánk lép. Hát, ez remek. Katherina vigyázhatna jobban is arra a szőrmókra, de a macska most, gazdájához visszakerülve ismét megfelelően nyugodtnak tűnik ahhoz, hogy ne kelljen további kellemetlen akcióktól tartanunk. Megköszörülöm a torkom, majd kihasználva az alkalmat, hogy a tanárnő Lupinra fordítja a tekintetét, szőrcsomót prüszkölök a földre. Kizárt, hogy én mutatom be a varázslatot! Talán, ha megengedi nonverbálisan, akkor még mehet is, hiszen az hatodikos anyag, viszont amennyiben ragaszkodik a szótagok kiejtéséhez, valószínűleg csak mintaszerű katasztrófát tudnék produkálni.
- Tanárnő - pfpff - elnézést, lehetne nonver - pffpf - bálisan? - nézek a professzor szigorú vonásaira kérdőn, majd ha engedélyt ad, elkérem Sabrinától a választott sünt, és Remus felé nyújtom. - Megbízol bennem? - kérdem komoly arccal, bár az átváltoztatástan és a bűbájtan az utóbbi néhány évben sok lehetőséget tartogatott számomra. Flitwick szerint a RAVASZ-vizsgáimra akár már egészen nagy tárgyakat is képes leszek megbűvölni. Hm, talán egy autót? Talán Merlin éppen ezzel akar kompenzálni szégyenletes teljesítményemért, már ami a bájitaltant és a gyógynövénytant illeti. Az öreg Sluki már nem győzi osztogatni a B-ket és H-kat a házi dolgozataimra - nem bánnám, ha soha többet nem kéne összefutnunk. Bimba és Morhange együttes ajánlása alapján pedig ha lehetséges, soha többé ne foglalkozzak gyógynövényekkel. Se semmilyen növénnyel.
Na jó. Amennyiben Remus elfogadja a kihívást, a tenyerére helyezem az izgatottan szimatoló sünit. Rászegezem a pálcám, a varázsigére összpontosítok, és felpillantva még éppen látom, amint a kis állat kívül szúrós kesztyűvé formálódik. Ha azonban Remus jobban szeretné maga végrehajtani a varázslatot, kinyújtom az állatkáért a kezem, és türelmesen várok. Nem fordítom fejem a belépő felé, bár női hangot hallok átszűrődni az alapzajon. McGalagony értékelése sokkal fontosabb ebben a helyzetben, mint bármilyen erre járó.
Igazából nagyon jól meg lehet úszni azt, hogy végre bizonyítanod kelljen Átváltoztatástanom, ha helyette elszöszömötölsz az óra végét jelző csengőig. Ezzel én példáu nagyon is jól haladtam. A macska után kúszva még csak meg sem közelítettem a kis háziállatot, valószínűleg, ha Arthur nem érzi úgy, hogy neki sem füllik a foga a feladatvégzéshez és inkább megmentőset játszik. Nos, nekem egyáltalán nincs ellenemre. Hegyezem a füleimet és tekintetemmel végigkövetem a macska röppályáját, aminek a vége éppen Weasley arca. Ezerwattos vigyorral kacsintok a srác felé, majd feltápászkodok, letörlöm a nadrágomról a koszt, majd elindulok begyűjteni a jussomat. - Szép mentés volt, Arthur, ráadásul zseniális ötleteid vannak – bólintok elismerően, ahogy visszaérek a kindulási ponthoz, és már lendíteném a pálcámat. Végül is ez nem állatkínzás. Az, hogy diákok közelébe engedik őket átváltoztatástan órán, ahol kvázi bármi megtörténhet, nos igen, ez már egy másik történet. Csakhogy mielőtt a macskát megfagyasztanám, McGalagony kiszimatolhatta, hogy nem csinltunk még semmi értelmeset ezen az órán, mert rögtön itt terem közöttünk. Nem tudom eldönteni, hogy mit akarhat Arthur, mert az elején úgy tűnik, mintha mindenképp el akarná odázni ezt alehetőséget a javamra. Én viszont nem vagyok túl lelkes ettl. Egyrészt még sohasem próbáltam ezt a varázslatot, másrészt utálom a közönséget, és ha még akarnék kifogásokat, akkor biztos tudnék találni, kezdve azzal, hogy nem vagyok éppen a legjobb passzban. Talán látja ezt rajtam Weasley is, és ezért dönt végül úgy előzetes tervénél, hogy megpróbálja. Vállat vonok, de azért hálásan nézek rá, ahogy kinyújtom a tenyeremet a sünért. - Ez a te nagy pillanatod, Arthur – vigyorgok rá bíztatóan, és egyébként minden félelemérzet nélkül hagyom, hogy a kis állat lassan transzformálódjon. Éppen a szemem előtt. Nem mondom, szép darab, még egy elismerő füttyentést is megengedek magamnak, mire a terem nagyrészének a figyelmét valószínűleg magamra hívom, de most már úgyis mndegy, mert mindjárt vége. Ugye?
Összefont karokkal figyelek az előttem álló két jómadárra. Ettől függetlenül természetesen a többieket is a felügyeletem alatt tartom, fél szemmel mindenhová ellátok, úgyhogy ha valahol valami orbitális bakit vélek felfedezni, azonnal a kezembe veszem a dolgokat. Viszont úgy tűnik, hogy erre igazán nincs szükség. Kicsit ugyan zavar, hogy néhányan meg sem próbálták a varázslatot, mert úgy döntöttek, hogy ezt biztosan nem fog nekik menni, talán az óra végén őket még itt tartom, hogy mindenképp próbálkozzanak legalább egyszer. Viszont most megállapodok a fiúknál és felvont szemöldökkel pillantok Mr. Weasley felé, amikor a kérdését felém szegezi. - Ahogy szeretné Mr. Weasley, úgy csinálja, csak kérem, eredményes legyen! - Bólintottam egyet, aztán pedig Evaval kezdtem el beszélgeti, természetesen ettől eltekintve még a szemem a két fiún állapodott meg, figyelve, hogy valóban elvégzik e a varázslatot és milyen eredménnyel. Őszintén tudtam, hogy Mr. Weasley jól fogja elvégezni a rá szabott feladatot. Mr. Lupin kezére tökéletesen ráformálódik a sün, mutatós képet adva végeredményként. - Hmm-hmm. - Fogom meg Remus kezét és kicsit oldalra fordítom, hogy meg tudjam nézni azt. - Rendben van, ügyesek voltak! Csinálják vissza és kezdhetnek pakolni. - Heves mozdulattal fordítok hátat a fiúknak és Evanak, majd indulok el vissza az asztalomhoz, ahonnan jó belátom a terepet. Úgy tűnik, már minden diák érzi az óra végét, egyre nagyobb a hangzavar. Picit elmosolyodom. - Rendben van, kérem egy pillanatra figyeljenek még ide! Köszönöm a részvételüket, remélem hasznos volt az óra és sikerült elsajátítaniuk a varázslatokat. A kisállatokat helyezzék vissza a ketrecekbe, majd mehetnek is! Néhány ponttal gazdagítom a házukat. Viszlát. - Összecsuktam a jegyzeteimet, majd Eva felé fordultam, aki ha szeretne pár szót váltani velem, akkor természetesen itt maradok és válaszolok kérdéseire.
// Köszönöm szépen a játékot és a jelenlétet! Aki szeretne írhat zárót, de nem szükséges! A pontszámokat hozzáadtuk a házpontokhoz, annyit kaptak, ahány hozzászólást írtak a játék alatt! Remélem élvezték! //
Kezdőlap
// 
| music: teen idol
Sűrű elnézések és bocsánat kérések közepette, kövér baglyommal a vállamon viharzok végig a folyosókon, hogy még épphogy időben beérjek McGalagony professzor órájára. Több diák rémült tekintettel ugrik félre az utamból, amint meglátják, hogy a lobogó hajú, fáradtságtól karikás szemű hatodéves úgy rohan feléjük, mintha le akarná őket tarolni egytől egyig, vállán kövér fekete baglyával, aki sárga szemeivel dühösen pásztázza végig a tömeget, többször pedig hangos és kifejezetten elégedetlenkedő csiviteléssel, szárnyainak csapkodása közepette próbálja meg jelezni gazdájának, hogy az utazásnak ez a módja nem kifejezetten nyerte el tetszését és igazán vége lehetne már. 
Kérek mindenkit ha konkrétan valakihez szólni akar, jelezze kiemelve a hszben vagy az elején, csak hogy észrevegyük. 
Remek. A nyílt tereppel még várhattam, de jó lett volna személyesen is találkozni a volt házvezetőmmel, úgyhogy fogtam magam, és rávettem magam, hogy mozduljak ki a kis Griffendél-toronyban levő rejtekhelyemből…
