Terebélyes családban nőttem fel, melyben a családfánk mintha egyben pénzfa is lett volna. Kiskoromban, ha talán merészebb lettem volna és több ötlet szorul belém a szőke fejemen kívül, biztosan  kitaláltam volna, hogy egy kádat töltsenek tele pénzzel. Aztán megfürödtem volna benne. Aztán apám behívatott volna magához, hogy megróvjon; Gil Kaihdan Ackerley, ez nem a családunkhoz méltó viselkedés! Soha semmi nem volt a családunkhoz illő viselkedés, ami nem volt a végletekig unalmas, hazug módra tökéletes vagy éppen már-már a határokat feszegetően idegesítően intelligens.
 Apámon kívül meg kellett küzdenem egy anyával is, aki folyamatosan lányként tekintett rám. Hogy mégis miért? Bánta, hogy három gyermeke közül csak kettő leánykával tudott eljátszani, és a kis ezüsthajú gyermekének sajnos volt valami újdonság a lába között. De ennek ellenére megpróbálta; rózsaszínt adni rám. Meséket felolvasni vélákról. Megalázni minden lehetséges módon. És hét éves koromban kellett rájönnöm arra, hogy az aranyvér nem mindig jár ésszel. Ennél nagyobb bizonyítása a feltételezésemnek már csak az lett volna, ha a szüleim Voldemortot kezdik el követni – azonban a családomat olyan szinten hidegen hagyta a varázslóvilág helyzete és a pártfoglalás, hogy ezt is csak a pénz általi kényelemnek tudtam be.
 Így hát ilyen emberek mellett ne csodálkozzon senki sem, ha kreáltam magamnak egy  világot és bezárkóztam ebbe. Amit akartam megkaptam, a határ a csillagos ég volt és a szabadság is. Más neveltetésemnek köszönhetően csakis bálokon szabadulhattam ki a házból, a szüleim szavával élve; nehogy elrontson a világ.
 Ám én már ekkor is romlott voltam, túl sok tudást szereztem barna lapú, kortalan barátaimból, a könyvekből, és a kedvenc fülembe suttogó ébenhajú rosszaságtól, Dungtól.

 Igazából már az egészet előre elterveztem.
 Ne ítélj el, az elefántcsonttornyom önzővé tett.

 Mondjuk úgy, hogy felszedtem. Nem volt különösebben nehéz, tekintve, hogy kedveli az olyan embereket, mint én; végtére is, ki ne akarna egy aranyvérűvel barátkozni?
 Azonban nem ez volt a valós célom, ami miatt magammal vittem ezt az újoncot. Pont annyira érdekelt, mint egy knút. De ebben a fiúban volt valami más, valami sunyiság, valami rosszaság. Úgy éreztem, mintha a jéghegy csúcsáig is képes lenne felkapaszkodni, lelökve mindenkit, aki ebben megakadályozza.
 Az életet éreztem benne, azt a keserű fajtát a mérgező epeízével. Ettől lett az egész olyan valóságos. És undorító módon én is ettől éreztem magam úgy, mintha az átlag világába tartoznék.
 Tehát Ogdean volt a második szerzeményem Dung mellett.

 Ogdean egész úton a reggeliző asztal felé némaságba burkolózott. Mondhatnám, hogy mindenki szeme ránk szegeződött, azonban ez nem volt így. Egyedül egy ember pillantása érdekelt és az övét meg is kaptam.
 Dung úgy nézett rám, mintha most eresztettem volna a fejére egy magyar mennydörgőt és zártam volna őket egy kalitkába. A nyelvembe haraptam; tudtam, hogy megcsalom a barátságunkat. Önző voltam. Ám valamilyen szinten Dungban is a veszélyt láttam, az ébenfa mélységét az ezüst hajam ragyogása mellett. Azt a mélységet, amely magával rántott az elit világából az életbe.  
 Dung már kiskorában is a kerti törpéket kergette, vagy éppen meghúzkodta a húgom copfjait. Mindig olyat tett, amire nekem azt mondták, hogy tilos és egy Ackerley bizony mindig betartja a szabályokat.
 Minden egyes lépéssel éreztem a győzelmet és a vereséget is. Közelebb éreztem magam a való világhoz a két fiú által, akik nem éppen voltak angyalok, de bűntudatom is volt az önzőségem miatt.
 Érezni akartam a világukat. Megtudni, hogy milyen a valós élet, amiben nem az a legnagyobb problémám, hogy hogyan kerüljem ki a szüleimet a szünetekben és melyik szigetre menjek előlük. Fájdalmat akartam, félelmet és kétségbeesést. És egy kis rosszaságot is.
 Talán ezért is loptam el egy szálat titokban Dung gyűjteményéből. Nem cigi volt.
 Az asztalhoz értünk. Dung erőteljesen próbálkozott a szemmel való gyilkolással. Nemesen úgy tettem, mint aki nem veszi észre és magasra emeltem a fejemet.
- Ő itt Ogdean – mutattam a mellettem álló fiúra. – Mától velünk fog reggelizni.