A családom barátja van. Egészen gyerekkorom óta ismerlek, olyan vagy, mint egy váza virág az asztal közepén: megszokott jelenség. Apám féltékeny volt rád anyám miatt, anyám azonban észre sem vett téged, és nem, valójában te sem őt, te csak kapaszkodót akartál egy olyan tehetségnél, mint ő, aki a karrieredet egyengeti. Sikerrel is jártál. Talán túl is nőttél rajta, és ahogy ez lenni szokott, eltűntél. A saját utadat jártad, amit más taposott ki neked, de nem neheztelt rád senki. Valahogy mindig is olyan sötét aura lengett körül. Amikor a szüleim elváltak, és rólam megfeledkeztek, hozzád menekültem. Okos vagyok, kikutattam a címed, és felbukkantam, mint a kis gyufaárus lány. Te pedig befogadtál. Nem kérdeztél semmit. Még mindig gyanakszom rád. Még mindig ott a sötétség a szemeidben.
Valójában nem romantikus természetű kapcsolatra vágyom - nem zárkózom el- lehet a karakter halálfaló is, és később hozzájárulhat Dorcas halálához, vagy próbálhatja megmenteni.
Egy kissé amolyan alávetett, könnyen manipulálható, de nem teljes mértékben irányított szerepben akarnám megjeleníteni Dorcast. A korhoz és a háttérhez ragaszkodnék, a pb-hez nem (a kép kicsit nyomi, de az íráshoz több kedvem van, mint a vágáshoz: o). Pm-ben megtalálsz, és egyeztethetünk. Várlak! *-*