Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Mr. Davies & Miss Torrini EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Mr. Davies & Miss Torrini EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Mr. Davies & Miss Torrini EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Mr. Davies & Miss Torrini EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Mr. Davies & Miss Torrini EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Mr. Davies & Miss Torrini EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Mr. Davies & Miss Torrini EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Mr. Davies & Miss Torrini EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Mr. Davies & Miss Torrini EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 39 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 39 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Mr. Davies & Miss Torrini



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Hétf. 4 Júl. - 14:09
Mr. Davies && Miss Torrini

A crup Anglia délkeleti részéről származik. Villás farkától eltekintve nagyjából úgy fest, mint a Russelterrier. A crupot szinte bizonyosan mágusok tenyésztették ki, mivel varázslókkal... mivel a varázslókkal... a varázslókkal...
Én próbálok, igazán erősen próbálok a leckére figyelni, de irtó nehéz úgy olvasni, hogy két méterre tőlem egyre hangosabban és hangosabban beszélgetnek. Az én hibám. A könyvtárban kellett volna maradnom, ott legalább csend van és nyugalom. Az orrára koppintanak annak, aki hangoskodni mer. De kicsalogatott a jó idő, a napsütés, a friss levegő, amelyek mellett, valljuk be, a kastélyban bárhol börtönben érezné magát egy boszorkány. Amikor kijöttem ide, a nagy fa alá, és letelepedtem az árnyékban a földön, még nem volt senki a közelben. Egy ideig kellemes is volt. De aztán megérkezett egy csapat negyedéves Griffendéles, akiket nyilvánvalóan nem a szabadban tanulás ötlete vonzott ide, és mintha a rosszalló pillantásaim még lelkesebbé tennék őket a pletykálásban. Miért nem veszik már a lapot, és mennek máshová csacsogni? Vagy azt várják, hogy én álljak tovább? Amikor én voltam negyedéves, még nem volt divat szemtelenkedni a felsőbb évesekkel. Én biztosan odébb sétáltam volna. Gondolom, ha prefektus lennék, komolyabban vennének. De ugyebár nincs jelvényem. Na jó... Sóhajtok, majd visszabújok a könyvembe, és igyekszem kizárni a külvilágot, két-három mondattal később azonban megint felkapom a fejem, ezúttal a csendbontásnál személyesebb okokból. Már eddig sem kerülte el a figyelmemet, hogy a kis csapat, tinilányokhoz méltón folyamatosan fiúkról cseveg, de a téma eddig engem egyáltalán nem érdekelt. Most viszont a Marco Torrini név üti meg a fülemet, és az ikrem emlegetése természetesen nem hagy teljesen hidegen. Valamelyikük megjegyzi, hogy jóképű, mire egy másik azonnal rákontrázik, hogy de gonosz, mert ő is halálfaló, és biztos szabadidejében kiskutyákat szokott felrúgni. És ez még a kedvesebbik vád, amit felhoznak ellene. Hát nem tudják, hogy a testvéremről beszélnek? Vagy direkt beszélik ki előttem? Én sem vagyok rá büszke, hogy a fivérem az, ami, de azt hiszem, most telt be a pohár. Az eddigi szemtelenséget még elviseltem, de nem hagyhatom, hogy egy családtagomat így ócsárolják a fülem hallatára. Pálcát rántok, és két lépésből már előttük is termek.
- Azt ajánlom, legközelebb kétszer is gondold meg, hogy miket mondasz másokról a hátuk mögött – csattannak a szavaim dühösen. - Petrificus Totalus! - Az átok szinte kipattan a pálcám hegyéből, a lány azonban még időben félreugrik előle, és mire észbe kapnék, már egy „Capitulatus”-szal le is fegyverez. Vagy ő a nagyon fürge, vagy én vagyok ügyetlen. Vagy mindkettő. Valójában ez az első alkalom, hogy valakire ténylegesen rá is támadtam, ami, attól tartok, meg is látszik a tapasztalatlanságomon. Sosem voltam egy harcias típus, inkább olyan, aki meglapul, amíg elvonul a vihar. Maradtam volna most is a fenekemen! A Griffendéles lány ugyanis nem elégszik meg annyival, hogy lefegyverzett, még rám is küld egy öklendező átkot. Aztán nevetve mellém dobják a pálcámat, és tovább állnak. Most bezzeg egyedül hagynak. Ha nem lennék falfehér, amint a fát támasztva levegő után kapkodok, és próbálom lenyugtatni a felkavart gyomromat, most minden bizonnyal lángvörös lenne az arcom a szégyentől. Elbotorkálhatnék a gyengélkedőre, de semmi kedvem nagy dobra verni, hogy elintézett egy negyedéves. Inkább megvárom, amíg elmúlik az átok hatása. Láttam már ilyet. Egyszer. Talán egy negyed óra, és jobban leszek. Remélem, nem lesz több.
"Fall seven times and stand up eight."
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szomb. 16 Júl. - 18:30
to Ms. Torrini

A délután egy részét a rengetegben töltöttem. Az óráim után elkészítettem a feljegyzéseimet és ehhez kellett a friss levegő. Igyekeztem ügyelni a srácokra: azok, akik már saját akaratukból választották a tárgyat, nem a semmiért voltak itt és azt akartam, hogy a lehetőségeikhez mérten a legjobb irányba fejlődjenek. Csakhogy délután megrendezésre került a szakkör is, ami valahogy későbbre került a kelleténél. Közös megegyezés volt a diákokkal és az én órarendemben is jobb helye volt ennek a késő délutáni foglalkozásnak, mint egy kora reggelinek, amikor nem csak a gyerekek, hanem é is használhatatlan lennék. Rühelltem a reggeleket, a napkezdéseket. Szerencsére délelőttre már kikupáltam magam, de igazán délutánonként voltam elememben. Nem fáradtam el, mire túl voltam az óráimon a különböző évfolyamokkal, de nem kellett nagyra nyitni a szemeimet ahhoz, hogy lássam, a diákok ilyenkor leginkább már sziesztáztak, sőt, olyanok is akadtak, akik tanultak. Ritka példányok voltak az ilyenek, még a saját lányomat sem láttam a birtokon belül tanulni. Egyszer talán lehetőségem lesz elkapni egy pillanatban, addig sem fog összedőlni a világ.
Már távolról láttam, hogy egy csapat gyerek nem éppen szép szavakat dobálnak egymáshoz, de mire odaérhettem volna hozzájuk, már meg is történt a baj. Az egyik oldalon egy csapat negyedéves, viszont a másikon Ms. Torrini kisebbségbe került. Az összecsapásuk végére értem oda az egyik öreg tölgyfához, ahonnan már pontosan lehetett látni, mi történt: a kisebbek nevetve vonultak el, míg a szőke lány rosszulléttel küzdött. Mivel a megtörténteket megváltoztatni nem tudtam, megvártam, míg a támadó csapat mellém ért. Addigra a mosoly lefagyott az arcukról, valószínűleg rájöhettek, hogy láttam őket. Nem is kellett sokáig várniuk arra, hogy a büntetőmunka ígéretével indulhassanak ismét a kastély felé. Ha büntetőt róttam ki a diákokra, akkor tényleg kihúzták a gyufát: de ilyet nem csinálunk, nem hadonászunk a pálcákkal különféle varázslatokat szórógatva csak azért, mert megtehetjük.
Ms. Torrini felé vettem az irányt. A rá szórt támadás tökéletesen működött, igazából annak örülhettem volna, hogy voltak olyan alsóbb évesek, akik tökéletesen alkalmazták az átkokat. Ettől függetlenül következmények nélkül nem lehetett megúszni sem a támadóknak, és mint látható, az elszenvedőnek sem.
- Nem szeretne inkább lemenni a gyengélkedőre? Hamarabb elmúlna a hatása. - Az átok egyébként nem volt vészes, egyszerű rosszullétet okozott, ami ugyan nem volt kellemes, de túl lehetett élni. - Lassan és mélyen vegye a levegőt, nemsokára jobb lesz. - Nyugtattam meg arra az esetre, ha úgy döntött volna, hogy marad. Pár perc és rendbe jön, nem a túl hosszú szenvedtetésre volt kitalálva ez a varázslat. Mondhatni jól is járt, hogy egy negyedéves fogott ki, ha egy tapasztaltabb diáktársa támadott volna rá, akkor lehet, hogy megállni sem tudna a lábán. - Mégis mi történt?



Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szer. 20 Júl. - 12:30
Mr. Davies && Miss Torrini

Továbbra is a fát támasztom, és levegő után kapkodok, küzdve a rosszulléttel, amikor észreveszem, hogy ismét társaságom akadt, ráadásul nem más csatlakozott hozzám, mint egy tanár, Davies professzor. Ha nem lennék ilyen pocsékul, most valószínűleg kicsit izgulnék is, hogy bajban vagyok az iménti párbaj(szerű) dolog miatt, de egyelőre csak azzal tudok foglalkozni, hogy végre újra rendesen tudjak lélegezni, és ne háborogjon a gyomrom.
- Nem, professzor, én inkább megvárnám, hogy... - És nem tudom befejezni a mondatot, mert egy újabb hullám tör rám, és úgy érzem, jobb, ha csukva marad a szám, amíg ez átmegy rajtam. Az már tényleg elég kínos lenne, ha az ebédem a tanár úr talárjáról köszönne vissza rám, úgyhogy várok egy-két pillanatot, és csak azután folytatom.
- Megvárom, hogy elmúljon – mondom végül kicsit már erőteljesebben, majd úgy teszek, ahogy utasítja, lassan és mélyen lélegzek, és egy idő után már kezdem is érezni, hogy múlik az átok hatása.
- Mi csak... Én... - A hideg tenyereimet egy pillanatra az arcomra tapasztom, hogy azzal hűtsem magam, mert érzem, hogy amint a rosszullét miatti sápadtságom elmúlik, fokozatosan lángvörösre vált át az arcszínem a szégyenérzettől. Ez az egész jelenet annyira kínos volt, és hogy éppen a párbajszakkör vezetője előtt szerepeltem így le, ez csak tovább ront a helyzeten. Annyira jól jönne most egy nagy pohár hideg víz, és egy kis magány, hogy pár órára elbújhassak az egész iskola elől. De nyilvánvalóan nem lehet ekkora szerencsém.
- Azok a lányok már percek óta beszéltek ki másokat a fülem hallatára, és én próbáltam figyelmen kívül hagyni, de amikor a testvérem került terítékre... - széttárom a karomat. - Meg akartam leckéztetni őket – vallom be – de épp az ellenkezője történt. - Vonom meg kissé a vállam, majd lehajtom a fejem, mert hiába minden korábbi igyekezetem, most bizony fülig pirultam.
- Az az igazság, hogy még sosem keveredtem eddig párbajba, mindig próbáltam elkerülni ezeket a helyzeteket, azok után, ami... - Ismét egy vállvonás, és nyitva hagyom a mondatot. Most inkább nem idézném fel a történteket, inkább csak örülök, hogy már nem kell öklendeznem, és nem háborog a gyomrom.
"Fall seven times and stand up eight."
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Mr. Davies & Miss Torrini

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-