Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Úton hazafelé - Caspar & Catherine  EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Úton hazafelé - Caspar & Catherine  EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Úton hazafelé - Caspar & Catherine  EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Úton hazafelé - Caspar & Catherine  EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Úton hazafelé - Caspar & Catherine  EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Úton hazafelé - Caspar & Catherine  EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Úton hazafelé - Caspar & Catherine  EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Úton hazafelé - Caspar & Catherine  EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Úton hazafelé - Caspar & Catherine  EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 18 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Úton hazafelé - Caspar & Catherine



Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Catherine Scamander

Catherine Scamander

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lili Reinhart

»
» Pént. 15 Júl. - 15:16
Caspar & Catherine
Elérkezett ez az idő is. Kicsit mind vártuk, kicsit pedig féltünk tőle. Nem mondhatjuk el, hogy ez volt a legjobb évzárónk az évek alatt... és be kell vallanom, kicsit féltem és kicsit meg is inogtam abban, amit akarok majd csinálni a jövőben. Azt hiszem kezdem érteni, hogy a szüleim miért féltenek annyira az auror munkától. Pedig nagyon elhatározott voltam ezzel az üggyel kapcsolatban, most pedig még meggondolom. A nyáron fényt derítek arra, hogy valójában mit gondolok. Azt hiszem az ikrem tanácsait is végre ki kell kérnem. Még mindig nem volt merszem hozzá.
A vasútállomáson még mindig tolonganak a gyerekek, a tanárok is búcsúzkodnak. A mellettem lévő fiúra vetem pillantásom, miközben a hosszú folyosón próbálok áttörni és megkeresni egy szabad fülkét a Hollóhátosok közelében.
- Túl gyorsan eltelt, nem? - Mosolygok rá Casparra. Ő volt az egyetlen biztos pont most itt hirtelen, kénytelen voltam belé kapaszkodni mielőtt még elsodor a tömeg. Egy üres fülkét látok meg, hirtelen torpanok meg előtte és vetődöm be az ajtón majdnem szó szerint, táskáimmal magam előtt. Próbálom lendülettel feltenni őket a tartókra, azt hiszem túl sok könyvet viszek haza.
- Itt maradsz egy kicsit? Örülnék egy kis társaságnak. - Már kiskorom óta ismerem a fiút, sok közös élményünk volt együtt, aztán meg ugye az is, hogy egy házba járunk... mostanra egy kicsit már reménykedni kezdtem abban, hogy esetleg többet is akarhatnék tőle. Próbáltam felé közeledni, persze nem túl feltűnően - na nem mintha tudnám, azt hogy kell -, de eddig nem kaptam semmiféle választ. Csak ugyan az a baráti, szinte már-már testvéri kapcsolat van közöttünk. Helyet foglalok, lassan indulunk. Csak remélni tudom, hogy senki nem fog minket megzavarni most, ez így kellemesen jó.




Music | I'm here | Clothes





Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Kedd 30 Aug. - 0:10

We're all we need.



Elnézem az állomáson tolongó tömeget; a búcsúzkodó diákok és tanárok sokaságát, akik mind abban reménykednek, hogy egy sokkal szebb év vár ránk, ha visszatérünk ide, s mindannyian képesek leszünk magunk mögött hagyni a sötét múltat; mindazt a rosszat, ami az idei tanévzárón történt. Elnyomok magamban egy halk, formázatlan sóhajt; tekintetemet a mellettem álló lányra szegezem és igyekszem bátorítóan mosolyogni rá, bár nehéz úgy, ha már én magam sem hiszem el mindazt a jót, amit Dumbledore próbált meg belénk nevelni az évek folyamán. Mi van akkor, ha valami nagyon rossz vette kezdetét? Valami olyan, amiből nem bírunk kimaradni; ami elől nem bírunk elbújni, hiába is keressük a fedezéket? Talán még nem készültünk fel erre a háborúra; talán még nem akarjuk, hogy a realitás valósága minket is utolérjen, pedig már itt lohol a sarkunkban. Mire következőleg feleszmélnék, addigra már a vonat egyik fülkéjében ülök, velem szemben pedig az egyik legjobb barátom, Catherine.
- Persze, hogy maradok. Amúgy se tudom, hogy a többiek merre vannak. - apró mosolyra rándul ajkam széle és tudom; most kellene felhoznom valamilyen semleges témát, hogy eltereljem a lány figyelmét mindarról a szörnyűségről, amit magunk mögött hagyunk. Fogalmam sincs, milyen érzéseket fog kelteni bennem a visszajövetel; vajon félni fogok attól, hogy újra megtörténik? Vagy esetleg megkönnyebbülök, ha végleg elhagyhatom ezt az iskolát, ami oly’ sok éven keresztül adott otthont? - És… mi jót tervezel a nyárra? Elkezded már az aurori gyakorlatot, vagy egyelőre kiélvezed a szabadságot?
Olyan stílusban csevegek, mintha ez lenne a Világ legtermészetesebb dolga; hogy két fiatal, akik hazafelé tartanak, a nyárra szőtt terveiket osztják meg egymással. És ennek valóban természetesnek kellene lennie, nem szabadna, hogy ilyen mértékű lelkiismeret-furdalást érezzek. Mert nem önzőség, ha jól szeretném érezni magam…
- Én több laphoz is beadtam a jelentkezésemet, mint gyakornok. Jó lenne egy kis betekintést nyerni, hogy egyáltalán lássam, mennyire tetszik az egész, mert ha úgy döntök, mégsem nekem való, akkor még mindig van időm gondolkozni egy B, esetleg C terven. - ujjaimmal szórakozottan húzom meg a pulóverem ujját; a talárt nem voltam hajlandó magamra ölteni, mintha az is egy lenne a gyászoló tömeg közül. Mert ha nem is akarjuk bevallani magunknak, akkor is tényként kezelendő, hogy meghalt egy társunk a támadás során; egy ötödikes leányzó az életét vesztette ebben a csatában. S ez még talán csak a kezdet. Belegondolni is szörnyű, hogy a mindennapok monotinása egyszeriben mennyire eltörpül a valódi problémák mellett; immár nem a vizsgákra kell csupán koncentrálni, nem arra, hogy milyen felnőtt váljék belőled, hanem arra, ami a nagyvilágban is zajlik. - De őszintén megmondom, hogy fogalmam sincs, mi mást csinálnék szívesen. Szerinted mi illene hozzám, mint munka?



A hozzászólást Caspar Bradley összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 15 Szept. - 19:26-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Catherine Scamander

Catherine Scamander

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lili Reinhart

»
» Csüt. 1 Szept. - 10:10
Caspar & Catherine
Most mindennél jobban érzem azt, hogy szükségem van a fiúra. Jesse nem tudom merre lehet, az évzáró óta nem láttam és őszintén, aggódom is egy kicsit. Csak abban tudok reménykedni, hogy mire hazaérek, nem sokkal utána ő is megérkezik a nagyszüleihez, és jól át tudjuk majd segíteni egymást ezen a dolgon. Rosszul érzem magamat, amiért egy lány meghalt, és ahogy láttam útközben az egyik fülkében sírdogáló hugrásokat, hirtelen összeszorult a szívem és nekem is sírni lett volna kedvem, belül. De nem tettem, erősnek kell maradnom és ehhez a legjobb elterelésnek számít most Casp.
- Köszi. - Hálásan mosolygok rá, mint ahogyan általában mindig amikor valamiben kisegít. Kényelmesen helyet foglalok, próbálom elrejteni a szomorúságomat és a kis félelmet, amit ez az egész helyzet okozott nekünk. Remélem a hazaúton nem lesz semmi baj. Sok diák nem volt jelen az indulásnál, gondolom ez nem csak nekünk tűnt fel, hanem a tanároknak is. Nem tudom elképzelni, mi lesz néhányuk sorsa majd. Mit tesz Dumbledore mire visszatérünk?
- Az a baj, hogy a szüleim még mindig nem tudják... Apa magával akar vinni minket nyáron valami egy hetes útra, ahol lényekre vadászik, hogy tanuljunk tőle. Nem tudom, nem akarom megbántani. - Már a tavalyi évemben is ezen dilemmáztam, hogy hogyan mondjam el. Most újra itt vagyunk, jövőre kezdjük az utolsó évünket és még mindig nem mondtam el a szüleimnek, hogy auror szeretnék lenni és nem magizoológus. Nem teljesítettem rosszul egyik tárgyból sem tavaly, hiszen mindent ami szükséges a két szakmához felvettem és igazából szeretem is, csak... az aurori jobban tetszik. Bólogatva hallgatom végig a fiú gondolatait. Mindig is tetszett, ahogyan viszonyult a dolgokhoz és biztos vagyok benne, hogy annak idején ezért is lettünk jóban. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jóképű srác lesz majd belőle és hogy ilyen érzéseket fog kiváltani a részemről, amit persze nem igazán tudok hová tenni és hát ő mégis csak a legjobb barátom... de úgy érzem, néha túl egyértelmű vagyok, azzal ahogyan bámulok rá például.
- Biztos menni fog, hiszen ezt szeretnéd, nem? Szerintem ez illik hozzád igazán, legalábbis eddig amit láttam abból ez derült ki. Mást nem is tudnék mondani most hirtelen... - Kacsintok egy aprót. Elindulunk. Néhány diák még az ablakban csüng, egy utolsó búcsút intve a tájnak és a Roxfortnak a nyár végéig. Én pedig csak Caspart figyelem, egy kicsit ismét elbúsult képpel, de nem akarok megszólalni, legalábbis az eseményekről nem. - Jövőre nagyon bele kell húznom, ha be akarok jutni az auror képzőbe. Azt mondják keveseket vesznek fel. Te ismersz valakit aki idén bekerült?




Music | I'm here | Clothes





Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Csüt. 15 Szept. - 21:45

We're all we need.



A baráti köröm eléggé szűknek mondható, hiszen nagyon is megválogatom, hogy kiknek nyílok meg teljesen; hogy kik azok a személyek, akiket közel engedek magamhoz, vállalva azt is, hogy a későbbiekben esetlegesen hatalmasat csalódok, vagy összetörök a procedúra közben. Methode esetében teljesen más a felállás; az érzelmeim lassan, de annál biztosabban alakultak ki irányába, amiről a mai napig tudomása sincsen, de ez jobb is így; többször mérlegeltem a lehetőségeimet és mindig arra jutottam, hogy inkább megpróbálom visszanyelni a szerelmemet, ha ennek az az ára, hogy egy életre magam mellett tudhatom őt és a barátságát. Tétován pislogok párat a velem szemben ülő lányra, szám szegletében akaratlanul is megjelenik egy vérszegény mosoly; pontosan ezért vagyunk jóban, mert szinte ugyanolyanok vagyunk; ő is bármit megtenne a családja boldogságáért és hihetetlenül rosszul érinti már maga a tudat is, hogy esetlegesen csalódást okozhat nekik. Megértem, teljes mértékben megértem őt, hiszen én magam is mindig arra törekedtem, hogy a szüleim büszkék lehessenek rám; hogy a sikereimet nézve azt mondhassák; igen, megcsináltuk, egy nagyon jó fiút sikerült felnevelnünk.
- Édesapád szeret téged és biztos vagyok benne, hogy megérti majd a döntésedet és maximálisan támogatni fog abban, amit szeretnél csinálni. - a józan eszem nem küld jeleket, így nem is realizálom a tényt, miszerint talán átléptem egy határt azzal, hogy az eddig ölemben tartott kezeimmel most Catherine ujjait szorongatom bíztatásképpen. - Eleinte talán nem lesz felhőtlenül boldog, hiszen az aurori pálya nem könnyű és rengeteg veszélyt rejt magában, de… ha tényleg ezt szeretnéd, akkor ne mondj le az álmaidról!
Lehet, hogy csupán üres fecsegésnek tűnik mindaz, amit kiejtek a számon, de tény és való, hogy most mindennél jobban ragaszkodnunk kell az álmainkhoz; nem hagyhatjuk, hogy csak úgy kútba essenek, mindent meg kell tennünk, hogy elinduljunk a valóra váltás ösvényén, hiszen ki tudja, hogy mi fog történni holnap, vagy akár a következő pillanatban; nem akarom, hogy úgy legyen vége az életemnek, hogy még el sem kezdtem igazán élni.
- Nem, sajnos nem tudok olyanról, akit mostanában felvettelek volna, de ne csüggedj, te biztosan bekerülsz, hiszen okos és kitartó vagy. - Bíztató mosolyt küldök a lány felé, óvatosan húzva el tőle a kezemet, s hazudnék, ha azt mondanám, nem érzem jobban magamat a társaságában; Catherine mindig is azon emberek csoportjába tartozott, akik a pozitív hozzáállásukkal mosolyt tudtak varázsolni az arcomra, ez pedig most sincsen másképpen. A vonat lassan, kissé döcögősen, de érezhetően megindul London felé; gyomrom gombostűnyire zsugorodik össze, ha csak arra gondolok, hogy nemsokára újra láthatom a szüleim féltő-aggódó tekintetét, valamint a húgom zsörtölődő, mégis kedves mosolyát, ahogyan törékenyen odabújik hozzájuk. Mielőtt azonban a túlzott érzelmek világába csöppennék, újra nyílik a kupé ajtaja és egy kedves ábrázatú, idősebb hölgy jelenik meg, maga előtt tolva egy zsúrkocsit. Pont erre volt most szükségünk; némi nassolnivalóra és csokoládéra, hogy a kedvünk ne legyen a láthatatlan béka feneke alatt. Nem is hezitálok sokat; rögtön felpattanok az ülésről, hogy aztán a farmerem zsebéből előhalászva némi pénzt, felvásároljak pár csokibékát és annál több édességet, amit majd a lánnyal közösen elfogyaszthatunk. Jólesően dőlök hátra az ülésben, immár Catherine mellett, hogy aztán egy óvatlan pillanatban a csokibéka fedelét felnyitva, a kis “jószág” hatalmasat ugorjon, így a lányon köt ki; hiába kapok utána, a pillanat heve már régen elszállt és különben is, túlságosan késő lenne, plusz a szituáció egy igen kínos eredményt hozott volna magával, így inkább csöndes durcaságban süppedek vissza az ülésbe.
- Amúgy… valamit tennünk kell az utolsó évben, mert valószínűleg mi vagyunk az egyetlenek, akik le vannak maradva a rosszalkodással. Se egy éjszakai kilopózás, se pontlevonás, se büntetőmunka, vagy tiltott ivászat… - fújtatok egy hatalmasat; a szüleim legnagyobb örömére mindig is betartottam a szabályokat, de ez szült már nem egy kellemetlen pillanatot az életemben. Talán itt az ideje változtatni; a szüzesség kérdése is igencsak kényes terület. Számomra mindenféleképpen. - Egyezzünk meg abban, hogy amint visszajövünk, írunk egy listát azokról a dolgokról, amiket meg akarunk csinálni, mielőtt kilépnénk a nagybetűs életbe.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Catherine Scamander

Catherine Scamander

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lili Reinhart

»
» Kedd 27 Szept. - 18:44
Caspar & Catherine
Mindig csak ugyan az a dilemma. Eddig még sosem voltam elég bátor ahhoz, hogy megmondjam apámnak: nem kell hogy féltsen, már nem vagyok az egyetlen pici kislánya, felnőttem és a saját utamat szeretném járni. Ez pedig nem könnyű úgy, hogy közben titkolóznom kell éveken át a családom előtt mert annyira ellenzik ezt a szakmát. Talán igaza van Casparnak. Apró sóhaj hagyja el a számat miközben a végére megvonom a vállam és el is mosolyodom kicsit.
- Idén megpróbálkozom nyáron, remélem igazad lesz. - Szívem hevesebben kezd el verni amikor a kezemet kezdi szorongatni. Kicsit meg is lepődöm, de talán nem látszik rajtam túlságosan. Ugyan hülye lennék, ha elkapnám a kezemet az övéből. Túlságosan elvonja a figyelmemet ez a mondandója elejéről, úgyhogy picit zavartan pillantok fel a végére, próbálva kihúzni magamat. - Álmok... igen az álmok fontosak. - Ebből az évfolyamból sajnos én sem ismerek senkit, aki bejutott volna oda. Egy pillanatra elhúzom csak a szám, de végül is rájövök, igaza van. Hiszen erre készültem egész életemben. Mondjuk ha még nem is jönne össze, akkor is ott van kiegészítésképp a magizoológia. Bár remélem arra nem kerül sor. Remélem... - Remélem azt nem veszik túl komolyan, mennyire sportoltam vagy repültem az évek alatt, mert... tudod milyen gáz vagyok. - Forgatom meg szemeimet, terelek és zavartan hagyom, hogy elengedje kezemet. Szinte mindig vágytam arra, hogy közeledjen hozzám, de sosem tette, csak barátként, én pedig nem is tudtam igazán, hogyan tegyem ezért valahányszor el akartam neki mondani mit is érzek, mindig meggondoltam magam.
Lassan indulunk el, izgatottság fog hatalmába. Igazából várom, hogy lássam a szüleimet és újra együtt legyen a család. Ezek az első napok olyan izgalmasak, anyuék mindig valami érdekessel készülnek számunkra. Kíváncsi vagyok, most mit találnak majd ki. Ugyan ilyen ismerős jó érzés, amikor az édességes kocsival megáll a nő az ajtónkban. Caspar már fel is kel, esetleg én is veszek pár apróságot, amivel feltölthetem a mellettünk lévő üres ülést, de nem eltúlozva, mert annyira azért nem kedvelem az édességet, hogy egész úton azt egyem. Halkan felnevetek, mikor a fiú csokibékája rajtam landol, először a vállamra ugrik, majd onnan kicsit lejjebb csúszik és én kapom el, lábánál fogva fellógatva szegényt. Még szerencse, hogy csak egyet ugranak. Casparnak átnyújtok egy másikat, ami még nincs felbontva, reménykedve, hogy ez nem fog elszökni tőle. Ezek a pillanatok valamiért az első utunkra emlékeztetnek a Roxfortba.
Jólesően nyammogok az édességeken, miközben Caspar ismét felkelti a figyelmemet. Hát igen, már párszor én is megkaptam a fejemre ezeket a dolgokat.
- Hm, hát igeen. - Prefektusként elég nehéz volt helytállnom és hát le kellett mondanom ezekről a dolgokról. - Jó ötlet! Nem szeretnék lemondani a prefektusi címemről az utolsó évben, de ezt talán még valamiféle előnyként is ki tudjuk esetleg használni... - Egyezek bele egészen felélénkülve, végül is sikerült jól elterelnünk egymás figyelmét a nemrégiben történt szerencsétlenségekről. Egy pillanatig az ablak felé fordítom a tekintetemet, kibámulok rajta a csodás tájat nézve.
- Majd otthon a nyáron gondolkodom azért ezeken. Neked van valami, amit nagyon szeretnél, mihamarabb, legelőször? - Próbálok kicsit puhatolózni. Ez még nem jelenti azt, hogy egyre gondolhatunk, de hát ilyesmiről meg alapból nem sokat dumáltunk az iskolaév során.




Music | I'm here | Clothes





Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Úton hazafelé - Caspar & Catherine

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-