Mára elegem volt a diákokból. Ketten kérdezősködtek, hogy mi történt velem, ketten belém kötöttek, és egy fiatal srác fellökött. Hosszas bocsánatkérés után hagytam ott, kiélveztem azt a döbbentet és félelmet, ami kiült az arcára azok után, miután rá kiabáltam, hogy mégis mit képzel. Egy fiatalabb Hugrabugos fiú volt, bizonyára megjegyzett magának, bár vélhetőleg ha valaki elmeséli neki, hogy hogy emlékszik rám régről, kiröhögi az illetőt. Hannah? Hogy mosolyog, viccelődik és mindenkihez van egy jó szava? Hah... Néha elszégyellem magam és azt kívánom, bár minden olyan egyszerű és vidám lenne, mint régen volt. Mint egy évvel ezelőttig volt. Ahogy ideáig jutok a gondolatmenetben, az arcom és a gondolataim ismét búskomorrá válnak, eszembe jut, hogy mi történt és máris ismét elönt a düh, a harag, a gyász és még ezernyi olyan érzés, amikkel ezelőttig soha nem találkoztam.
Hogy kicsit nyugtom legyen, lassú léptekkel mászok fel a Bagolytoronyba. A baglyok legalább nem tudnak hozzám szólni. Viszek némi csemegét is, had örüljenek, de igazából csak egyedül szeretnék lenni. Nyugodtan megírni a nagyszüleimnek a levelet. A harmadikat a héten...
Felérve összehúzom magamon a bajszínű hosszított felsőmet, ledobogom barna csizmámról a rá ragadt leveleket, majd megigazítom a vállamon fekete hátizsákomat és kék farmerem zsebébe nyúlok a zacskóért, amiben ott a rágcsa. A baglyok érdeklődve huhognak, hogy ki is érkezett hozzájuk. Nem foglalkozok velük, egyszerűen csak felülök az egyik párkányra, magam elé dobom a zacskót kibontva, majd nekiállok a levélnek. A bátrabb baglyok lassan odagyűlnek körém, a szemem sarkából figyelem őket. Aztán hirtelen szétrebbennek, én pedig felsóhajtok. Biztos jön valaki...

Látom, hogy a baglyok szétrebbennek, és hamarosan a lépteket is hallom, majd az ajtóban megjelenik egy idősebb srác, akit csak látásából ismerek. Pontosan annyira, hogy tudjam: Mardekáros. Remek. A gondolat fintort csal az arcomra, ahogy felnézek rá és ezt akár észre is veheti, de igyekszem lesütni a szemem.
- Helló! - köszönök én is egyszerűen. Nem nagyon szeretnék több szót vesztegetni a zöldre, úgysem érdemli meg. Az persze eszembe sem jut, hogy ő talán "normális" lehet, és nem érdemli meg ezt a viselkedést. Hiszen Mardekáros! A csemege ott marad a kezemben, ahogy a Baglyok szétrebbennek. Látom, hogy a srác célirányosan az egyik bagoly felé indul, ami nem mozdult el a rúdjáról a csemegéért. Bizonyára olyan fellengzős és beképzelt, felsőbb rendű, mint a gazdája.
- Tessék. Add oda neki, mielőtt elindul! - dobom oda a zacskót a srác mellé, amire néhány bagoly rá is vetődik, de egyértelmű, hogy az ő baglyának szánom. Hogy miért? Mert ha már megvettem, fogyjon is el. A többiek már úgyis telekajálták magukat. Nem kedvesség, puszta kényelem. Nem kell cipelnem a zacskót. Amúgy is csak pár darab maradt benne, legközelebb két bagolynak se lenne elég. Közben lassan visszamászok a helyemre, és átolvasom a levelet...
- Fúújj... - nyögök fel, ahogy megfogom a pergament. Sajnos sikerült egy nagy adag bagoly ürülékbe nyúlnom, ugyanis az egyik bagoly hálája jeléül odapottyantott a lapra.
- A francba... - morgom, majd előveszem a pálcámat és vizet teremtve igyekszem lemosni az undormányt a kezemről.

A maradék bagolycsemegét odadobom a mardekárosnak. Fogalmam sincs miért. Talán azért, mert nincs kedvem kidobni, a többi bagoly pedig már jól lakott. Ahogy az egyik uhuhoz sétál, rájövök, hogy az a nagyobb darab madár eddig ott gubbasztott a sarokban és amúgy sem kapott a csemegéből.
~Legalább akkor jó helyre kerül~ gondolom magamban elégedetten, aztán el is kap az undor. Egy mardekáros baglyáért hálálkodok. Szánalmas. Persze a madár nem tehet semmiről, de nekem már az is elég, hogy a gazdáját gyűlöljem. Határozott és erőteljes gyűlölet szaggatja a szívemet, mert tudom, hogy ez a srác is "túl mardekáros". Vagyis simán odaáll valaki elé és kiröhögi, ha bénázik, vagy piszkálja a sárvérűeket, vagy a "szimpla" nem mardekárosokat. A köszönetre nem szólok semmit, etesse csak a baglyával meg a maradékot. Az való neki...
Ahogy visszamászok, hogy folytassam a levelet, ismét a balszerencsém lát napvilágot és "hál'isten" tanúja is van ennek a bénázásnak, méghozzá pont egy zöld. Remek...
Undorodva fakasztok vizet a pálcámból és próbálom lemosni a bagoly kakit. A levél most annyira nem is számít. Viszont érzem, hogy...
- Van egy zsepid? - fordulok a srác felé, még mindig fintorral az arcomon. A kezemről ár nagyjából lejött a "cucc", de csurom vizes vagyok és nem túl szép látvány. Viszont zsebkendő nincs nálam. Jellemző...