Broderick and Greta

Two things are infinite: the Universe and human stupidity; and I'm not sure about the Universe.

Az igazat megvallva, Ms Gillies, gyakorta figyelem az önálló munkáját. Olykor jobban is, mint társaiét. Azt hiszi, semmi érzéke a bájitalokhoz, de hadd mondjam el, csupán a hozzáállása igényelne gyökeres változtatást. Szeptember óta túlontúl... elhagyta magát, kisasszony, és ez felettébb aggasztó. Marékszám pazarolja a hozzávalókat; általában a besült főzetében vesznek oda az értékes nyersanyagok. Továbbá a kölcsön kapott tanári készlet is megcsappant. A hozzávalókat rendre félreméri, valamint...
...valamint Lumpsluck szembesítő szavai keselyűként köröznek fejem felett, és nem hagynak nyugtot. Sokadjára olvasom végig a nyolcsoros bekezdést, de halvány gőzöm sincs a veritaserumról, ennek ellenére betéve tudom Lumpsluck teljes szövegét, amit ilyen-olyan tálalásban szokott ismertetni. Szó se róla, minden elismerésem az öregé. Kisasszony... Frappánsan befészkeltette keselyűit az emlékezetembe, és esélyem sincs alájuk gyújtani (úgy, mint a recept sarkának, amit egy hete pörköltem meg, olvashatatlanná téve az utolsó instrukciókat). Képtelen vagyok feldolgozni, hogy az a szeletke pergamen jelenti a vesztemet, azt, hogy pluszmunka végett a tudás szent templomában, órákat eltöltve kell meggyónnom mindezt... Mert hiába az egy hét, hiába a rahedli segédanyag, a percek mozdulatlansága és unalma elég nyilvánvalóvá tette, hogy annyi kedvem meg energiám van hozzá, mint apám szóvicceihez egy átlagos vasárnap délelőtt.
Lopva pillantok fel a könyvhalmazból és Brod elkínzott tekintetét figyelem. Bár ketten állunk abban a bizonyosban, egy kicsit vigasztal a tökéletlenségünk, és legalább az ittléte elviselhetővé teszi a helyzetet. Végtére is, olykor megmosolyogtat a látványa, valahányszor ránézek - a savanyú, sokatmondó grimaszaira - és töredelmesen bevallom, az utóbbi félórában egyre gyakrabban. Feladtam, még a reményeimet is. A lábaim veszettül sajognak, de régen lemondtam róluk. Az égvilágon mindenhová, mindenhogy tettem őket, kinyújtva a szemközti székre, keresztbe, törökülésbe; végső elkeseredésem jeleként pihennek tíz perce Bro térdén, ám így is zsibbadás a jussom. Nem bírom.
- Teljességgel érthetetlen, hatszázéves fogalmazás! - bukik ki belőlem, hangos puffanással csukva össze kezeim között egy elnyűtt példányt, s eljátszom a gondolattal, hogy Madam Cvikker gyomra elegánsan összerándul rá, noha, Broderickét nem akartam felzavarni - Bocs, de ez... Óborzalom. A színváltozásokat követni sem lehet! Esetleg, a denevér röptével szinkronban nem volna ajánlatos hétszer hét irányban megkeverni a főzetet? Tudod, lenne ötletem, hová tegye a bezoárját. - a szerző és a professzor is, ha pedig már itt tartunk, az is, aki ennyire silány minőségű borítót szabott a kötetre - Remek, nagyon remek.
Pont, mint egy vedlő állat. És akkor mindent elmondtam.

Igazából valamilyen szinten még csodálom is Lumpsluckot, hogy nem adta fel már réges rég és még mindig hisz abban, hogy képes lesz valami tudásfélét kihozni belőlem. Abban reménykedik, hogy nem robban fel minden egyes kibaszott üst amikor semmi robbanékony hozzávaló nincs benne. Nincs mit szépíteni a dolgon: rohadtul nincs tehetségem a bájitaltanhoz. Az már más tészta, hogy meg sem erőltetem magam – egyszerűen nem érdekel, hogy ha két cseppel több kristálytiszta esővizet csöppentek az üstbe, akkor már nem vörös színben fog pompázni a lötty, hanem zöldben.
Végül is azonban legutóbbi privát beszélgetésünk közepette arra jutottunk az öreggel, hogy először is csak azért, mert az apám Wizengamot tag még le kéne tennem valamit az asztalra, hogy bekerüljek a Lump-klubba – bár lövésem sincs honnan veszi, hogy én is ott akarok lenni azokon az elit vacsorákon ahol szabad utat enged alkoholista énjének. Másodszor pedig megállapítottuk, hogy ha a házidolgozataimat minimum várakozáson felülire írom meg – segítség nélkül, ezt hozzá tette és megfenyegetett, hogy Verita serumot fog velem itatni amikor beadom a pergament – akkor annyira nem is leszek távol attól, hogy átmenjek az év végi vizsgán. Ami tegyük hozzá így hetedév végén nem hátrány, hiszen más tárgyakból csípőből tudom produkálni az elvárt szintet.
Azonban azt nem tudom megmagyarázni semmivel sem, hogy miből gondolta az Öreg, hogy pozitív hatásként fogom megélni, ha Greta Gilliest osztja be mellém, mint tanulótársat. Ennél hülyébb ötletet nem is találhatott volna ki. Mondjuk ha jobban megnézzük akkor talán arra számított, hogy ha egy ilyen szemrevaló hölgyemény is a társaságomban lesz akkor megemberelem magam, hogy lenyűgözzem – hiszen mi mással lehetne motiválni egy férfit, minthogy egy dögös nőt helyezünk mellé és akkor már magától is produkálni fogja az elvárt dolgokat.
Nem jött be.
Igazából már tizenöt perce ugyanazt az oldalt nézem – nem olvasom – és ellenállhatatlan kísértést érzek arra, hogy kicsit kipingáljam az illusztrációkat a könyvben. Egyszerűen nem érdekel, hogy pontosan miért és mire lehet felhasználni azt az átkozott bezoárt, Talán az sem segít a helyzeten, hogy Greta fantáziákat beindító lábai konkrétan az ölemben hevernek, centiméterekre az egyik legerogénebb zónámtól és az előbb is beszívta az alsó ajkát majd rágcsálni kezdte mielőtt bosszúsan felsóhajtott. Ötpercenként csinálja ezt, az utóbbi húsz percben kitapasztaltam. Összerezzenek amikor a vaskos könyv a falapon landol és csak reménykedem benne, hogy drága könyvtáros asszonyunk valahol a helyiség másik, sok sok méterrel arrébb levő részében kuksolja ahogy valamelyik marderkáros srác lenyomja a nyelvét egyik háztársának a torkán – tökmindegy, hogy fiú-e vagy lány. Azoktól minden kitelik.
- Valóban nem ártana egy kicsit a mai nyelvre átírni az egészet – elégedetten vigyorodom el és csukom össze a könyvet, mint aki jól végezte dolgát - Színváltozás? Te már odáig eljutottál? – érdeklődve kapom fel a fejem és rájövök, hogy valamit nagyon rosszul csináltam, mert azokon az oldalakon egyetlen szó sem esett semmilyen színváltozásról.
- Nos nekem is vannak ötleteim, hogy ki mit hova tehetne be – színpadiasan felsóhajtok és arrébb lököm a könyvet, hogy aztán a könyökeimen megtámaszkodhassak, fejemet a tenyerembe ejtve – Ez az egész egy kalap szar. Soha az életbe nem lesz szükségem rá, nem értem mi a fenének kell ennyire aprólékosan tudni mindent. Ha egyszer én leszek a mágiaügyi miniszter, eltörlöm a bájitaltant, Lumpsluckot meg beállítom a Három Seprűbe a pult mögé – elgondolkozva nézek el Greta mellett ahol egy pillanatra Madam Cvikkert véltem felfedezni de úgy tűnik csak a képzeletem játszott velem – És most mitévők legyünk?

made by

Two things are infinite: the Universe and human stupidity; and I'm not sure about the Universe.

Bro velem van, ha panaszkodni kell. Épp csak fejlődni kezdene büszkeségem csírája, miszerint a tényfeltárásom alapos volt, mikor letapossa a bizonyosság. A vak vezet világtalant effektus egyikőnknél sem jelenthet mást az értetlenségen túl. Vajon Lumpsluck tudta ezt? Oh, hogyne már, beletrafált Raynottal. Gyatrán haladunk egyről a kettőre, az nem kifejezés.
- Elnézve ezeket a rongyokat, nem lepődnék meg, ha pont az az oldal hiányozna a tiédből, ami a színváltozásokat taglalja. - Nehéz ugyan bevallani, de kimondva inkább az tűnik reálisnak, ha a bénaságunk vezérelte kapirgálásunk tart ellentétes irányba (tévedni emberi dolog, másra kenni még emberibb, az igazság után járni meg ezen a ponton erőn felüli próbálkozás).
- Egy komplett lapon át... - Halk puffogásom ezúttal magamnak szól, és csupán arra jó, hogy mazochista módon sajnáltasson, felidézve, mennyit is szenvedtem azzal, hogy átvergődjek a kicsit sem konkrét bevezetőn, hogy aztán egy még kevésbé konkrét bekezdésen találjam magam, tanácstalanul.
S tulajdonképpen ebben a pillanatban tudatosul bennem, hogy a Merlinhez intézett mit sem érő, számító könyörgéseim mennyi időt raboltak el a napomból. Hisztérikussá válnék a helyzet gondolatától, ha Bro hozzám hasonlóan nem adná fel egyértelmű mozdulatával mára a hiábavaló tanulást, ha a sejtető szavai nem találnának be aztán. Kuncogva állom az elfojtott nevetést a jogosan lecsapott labdától, a vizuális énem háttérbe szorításától. A kis perverz.
- Hidd el, támogatnálak a miniszteri tevékenységeidben. Ha máshogy nem, mugli módon plakátolnám ki az arcoddal fél Londont, a programoddal együtt. - lendülök bele kissé emelkedett hangon és a jóvoltomból nemrégiben kettévált könyvet szánakozva forgatom kezeimben - Mondjuk, segíthetnél nekem összetákolni ezt a jószágot, mielőtt --- Bro feje felett Madam Cvikker tekintetével találkoznék! Kihagy a szívem egyet, talán kettőt, ösztönösen némulok el, csúsztatva a tenyerem a kritikus szakadás fölé, reménykedve, alig észrevehetően teszem, de gyanítom, a szemüvege eleget tesz a rendeltetésének. Biztos, ami biztos alapon legyűröm a mócsingot.
- Szép estét!

Nem látom kimondottan sok értelmét annak, hogy tovább rontsuk a könyvtár levegőjét azokkal a hatalmas, kétségbeesett sóhajokkal, amik minden elolvasott sor után elhagyják a szánkat. Greta sem lelkesedik az ötletért kimondottan, hogy még órákon át itt kelljen szobroznunk miközben azt tettetjük, hogy olvasunk vagy magunkba szívjuk a tudást.
- Tudtam én, hogy nem az én hibám, hogy hiányos a tudásom – halálos komolysággal bólintok majd összevont szemöldökkel azért még egyszer átlapozom a könyvet, de tényleg nem látok egyetlen színelváltozással foglalkozó oldalt sem. Vagy elképzelhető, hogy a könyvből kiáradó penész szag bódító hatással lenne az agyamra? Egy bájitaltan tankönyvtől bármi kitelik! Feladom. De tényleg. Lehet majd elárverezem a koncertjegyeimet pár rock rajongó mugli származású hollóhátas között, hátha hajlandóak lesznek megírni a dolgozatomat. Elvégre vannak nekem fontosabb teendőim is, mint itt váltogatni a kényelmetlenebbnél kényelmetlenebb pozíciókat ezen a kemény fa széken. Segítenem kellene kitalálni Tonienak hogyan szabadítsuk meg a világot az apjától, bár leginkább csak őt és miképpen bujtassam el ha eljön az idő. Aztán még ott van a kviddics csapatba való bejutásom is, tehát valahogy rá kell vennem Pottert, hogy rájöjjön, hogy én hiányzom a seprűn lovagló csapattársai közül, hogy a Griffendélnek pontosan Broderick Raynottra van szüksége ahhoz, hogy megnyerje azt a tetves kupát. Ha másra nem is arra tökéletes vagyok, hogy elvonjam a figyelmét az ellenfélnek az idétlenkedéseimmel.
- Tényleg ilyen jó lennél hozzám? – egyik kezemet a szívemhez kapom, míg a másikkal egy láthatatlan könnyet morzsolok el a szemem sarkában miközben hálásan pislogok a szépséges leányzóra – Akár felvehetnél valami egyenruhát is és osztogathatnál szórólapokat, ha jól tudom az a mugliknál nagyon hatásos – ezt már közelebb hajolva, egy kaján vigyorral az arcomon mondom neki.
Követem a tekintetemmel az övét és elhúzom a számat, amikor konstatálom, hogy bizony az a könyv eléggé ramaty állapotba került – már ha lehetséges, hogy még jobban szétessen. Már éppen felvetnék egy fantasztikus ötletet, miszerint dugjuk el és etessük meg Bimba professzor valamelyik mandragórájával amikor érzékelem, hogy megfagy körülöttünk a levegő és Greta aurájából is eltűnik minden melegség és boldogság. Ha nem tudnám, hogy a Roxfortba nem tehetik be a lábukat, azt hinném, hogy egy dementor támadás áldozatai lettünk de végül csak megcsapja az orromat Madame Cvikker savanyú parfümjének szaga és hirtelen hányingerem támad.
Biztató, „majd én elintézem” pillantást lövellek Greta felé és sebes mozdulattal lököm ki a széket magam alól, ami tökéletesen sípcsonton találja a mögöttem álldogáló könyvtáros nőt. Igyekszem elfojtani az arcomra kiülő mosolyt és tettetett, de igencsak meggyőző aggodalommal a hangomban hajolok le a hanyatt vágódó nőhőz.
- Merlin szakállára, Madame Cvikker. Jól van? – a kezem nyújtom a nőnek és csak reménykedni tudok benne, hogy a kis időhúzásom elég lesz ahhoz, hogy Greta valahogy eltüntesse azt a cafatot a könyvből – Dumbledorra esküszöm nem tudtam, hogy itt van mögöttem. Akkor biztosan nem ilyen hévvel állok fel az asztaltól, de nézzenek oda hogy elsápadt – az előbb kihúzott székre ültetem – Greta hoznál egy pohár vizet Madame Cvikkernek? Nem bírná el a lelkem, ha miattam esne össze itt ájultan.

made by

Two things are infinite: The Universe and human stupidity; and I'm not sure about the Universe.

Szempillantás alatt fagyott meg a levegő körülöttünk a könyvtáros jelenlétével, mialatt időm sem volt felfogni, miként, s mikor kerülhetett láthatatlanul az asztalunkhoz, mert addigra Bro - szemfüles és gavallér módjára, talán olvasva a gondolataimban -, felpattanva átveszi az irányítást, és én akkor eszmélek fel igazán, mikor Cvikker megpihent helyzetéről csak az elvágódás utóhangja ad fájdalmas visszhangzásáról képet a fejemben. A komikusan előnyös baleset beálltával átsiklik rajtam egy megnevezhetetlen mosoly, amit Bro a megkönnyebbülésem jeleként láthat egy másodperc erejéig.
- Mr... Raynott! Ezt a fajta vehemenciát tartogathatná inkább a könyvtáron kívülre, ezt itt nem szokás, nem gondolja? Menten megáll az eszem! A bájitalok tanulmányozása iránt viseltetne ekkora erőbedobással! Vagy talán azt hiszi, imponálhat vele Miss Gillies előtt?
Elfojtom kitörő nevetésem a csodásan összekombinált szavai hallatán az állítólagos tetszelgésről, s míg Brod valamiféle bevehető körítést hadovál össze a tőle megszokott módon, megütközve fordulok vissza a fennálló problémára. Magamhoz képest is bénán találom szembe magam a fonnyadt borítóval, mi percek óta noszogat segélykérően. Komolyan, mégis mit kezdhetnék vele? Flitwick bizonyára csúnyán néz rám a lelki szemeivel, de jobb ötlet s idő híján csúsztatom végül a papírok, könyvek alkotta kreatív rendetlenség oltalmába, egyetlen gyors mozdulatomba sűrítve összes ügyességem. A nő felbukkanásával ugyanezt nem volt merszem bemutatni, de most aligha kelt feltűnést. A kupi más csoportnál is fellelhető, ugye?
- Ööö, hogyne, máris hozom - vágom rá, Cvikkerrel elkapva egymás tekintetét, amikor székre ültetik, s évek alatt talán először látom renyhébbnek az egyébként mindig szigorú ráncait; lesújtó szavainak nyoma apránként rángatózik vonásai alatt. Tényleg kell az a víz.
Bro kitett magáért, már amilyen csinos zuhanás volt, egy részem valahol szánja az öreglányt - így, felkelve helyemről a hátrahagyott pillantásomat legalább nem kell oly' nagyon mímelni felé, mint hittem; megfordul bennem az is, hogy inkább talárom alá rejtem a könyvet és a sarkon magára hagyom, de a variálásnak sosincs jó vége.

- Ne haragudjon, hogy... ilyen sokáig megvárattam, de nem találtam szokásos helyén a kancsókat a bejáratnál. Remélem, ettől jobban érzi majd magát. - érkezem a pohár vízzel, jóval nyájasabban és sietősebben, mint terveztem, eredményesen kilötyögtetve útközben a --- felét?

Az esetek nagy részében hihetetlenül gyorsan reagálom le a történéseket és ez most sincs másképp. Nem hagyhatom, hogy Greta bajba kerüljön – ó én hős lovag – és mivel Madame Cvikker nem épp a jóindulatáról híres – legalábbis velem szemben biztos nem – ezért egésezn valószínű, hogy nem csak Greta kapna büntetőmunkát. Ráadásul tuti, hogy itt a könyvtárban kellene mondjuk könyveket pakolgatni vagy a polcokat letörölni csupasz kézzel, egy ronggyal és egy koszos vízzel teli vödörrel. Borzalom!
Igazából azon felül, hogy roppantul jól szórakozom a fájdalmas arcot vágó könyvtáros nőn, Greta is megajándékoz egy zászlóállító futó mosollyal szóval már megérte, Cvikker nénje meg kapott egy kis véraláfutás a lábára, de kell neki megzavarnia két diák mély filozofálását Lumpsluck kirúgatásáról.
- Csak ismételni tudom magam, Madame Cvikker: nem állt szándékomban ilyen hévvel felállni és biztos vagyok benne, hogy a bájitalok iránt még nagyobb erőbedobást szoktam megmutatni főleg amikor el kell hajítani egy üveg fiolát vagy fel kell borítani egy üstöt – sikeresen leültetem a nőt a székre míg Greta eltűnik a pohár vízért.
- Ami pedig az imponálást illeti, arra is vannak azért jobban bevált módszereim – suttogom a nőnek, mintha most osztanék meg vele egy titkot, amiről csak mi ketten tudunk és mintha ez megváltoztatná az életünket, összefonná egy vénasszony és egy jóképű, bátor fiatalember sorsát – De azt önnek is meg kell hagynia, Madame Cvikker, hogy értek ahhoz, hogyan kell egy nőt levenni a lábáról – talán kicsit szemtelenség ilyet mondani de nem bírom visszafogni magam és egy győztes vigyor keretében pillantok az érkező Gretára és a pohár vízre, ami tényleg elkel már.
- Roppant bosszantó tud lenni, amikor a diákok nem tudják a helyét a dolgoknak – felsóhajtok és jót nevetek magamban Gillies nyájasságán, úgy tűnik ő is tökéletesen érti a dolgát, nem csalódtam benne.
- Jobban van Madame Cvikker? Esetleg hozzunk még valami édességet is a konyháról? – figyelem ahogy iszik, közben pedig már az asztalunkhoz is fordulok ahol akkora a káosz mintha egy monszun söpört volna végig rajta. Elismerő pillantást lövellek titkon Gretara, igazán leleményes megoldást választott.
- Tudja mit, maradjon csak ott nem hiszem, hogy olyan jó ötlet máris felállnia – tapogatom meg a nő vállát majd griffendéles diáktársamra pillantok – Addig mi Ms.Gillies-szel visszavisszük ezeket a könyveket a helyére, elvégre már mindent megtudtunk a bájitalok színelváltozásáról, amit akartunk – és már nyúlok is a könyvekért, ügyelve arra, hogy ne essek ki a szétszakadt darab sem.
- Ne aggódjon Madame Cvikker, úgy ismerem a könyvtárát, mint a tenyerem – ami természetesen nem igaz, hiszen ha tehetem nagy ívből elkerülöm a könyvtárat és csak akkor jelenek meg itt ha nagyon muszáj illetve amikor, mint ma is valamelyik tanár kis pluszmunkára küld.
- Greta? – fejemmel az egyik polcsor felé bökök, ami valószínűleg pont nem az a sor ahol a bájitaltanos könyvek vannak, de jobb lenne mielőbb eltűnni a nő szeme elől

made by

Two things are infinite: the universe and human stupidity; and i’m not sure about the universe.

Bro győzelemittas, vitriolos mosolyáról levonható az itt-nem-létem alatti komplett előzmény, és egészen biztos vagyok abban, hogy a jellegzetes szószátyárkodásával nem hagyta még levegőhöz jutni sem szegény Cvikkert, s bár alig érkezem meg, amikor újabb ajánlatot kínál fel számára, minek hallatán megugranak szemöldökeim, amik - talán ha nem lenne útban a hajam - a tarkómon kötnének ki.
- Ó, még mit nem… – horkantok fel ösztönösen, s nem épp nőiesen, de annál halkabban; még viccnek is csapnivalóan hangzik, hiába tudván azt, hogy az időhúzás a diákok bevált fegyvere. Általában.
- Hagyják csak. Bőven elég lesz mára a kedvességükből, fiatalok…
Kiérződő hanglejtéséből fakadó ironizálása akár vészcsengőként is szolgálhatna, elnézve az eredeti színét visszanyerő arcát... Vagy csupán a fokozódó idegessége tehet róla, ami ezen a ponton már kevésbé lényegtelen, amennyiben a Bro-ra villanó szúrós tekintet valóban nem sok jót sejtet. Merem remélni, hogy nem vitte túlzásba a dolgokat, elvégre a büntetőmunka most aztán pláne nem hiányzik a palettáról.
De mégiscsak meg kell dörzsölnöm orrnyergemet, ahogyan túlzott közvetlensége a vállveregetésig hajtja, mert egyszerűen nézni is kínos. Tán mégis túlzásba vitte a dolgokat.
- Pihenjen csak. – teszem hozzá zsigerből bólintva mellé, újabb lapáttal téve a bűnlajstromunk kupacára. És még én okoskodom.
Persze, Cvikker nem szól egy árva szót sem, mereven méregeti kettősünket és kortyol, ezzel idegesítve tovább, és ha mindeddig még nem látott volna át a szitán, egy barátságosnak tetsző mosolyt eresztek felé. Vagy valami olyasmit. Mindenesetre, fogalmam sincs, kit néztem nagyobb hülyének, különösen a változatosság kedvéért felvett faarcából kiindulva. Menteni a menthetőt, igen, talán ezt akartam megkísérelni. Megeshet, hogy bevette.
- Képzelem, Mr. Raynott. Egy szavát sem hiszem, de bízom benne, hogy ketten már elboldogulnak.
Naná. Bro tippelései hagynak némi kívánnivalót.
Felsóhajtva azért követem példáját, s ölelek magamhoz néhány dohos kötetet, immár fokozottan ügyelve azok - már amilyen - épségére, s mintegy összenézve, szerintem egyetlen pillanat alatt megegyezünk abban, hogy ez a frappáns ötlet minden bizonnyal a nap csúcspontja. Lesérült könyvtáros asszonnyal és füllentések hadával a hátunk mögött, igazán szerencsések vagyunk, bárki bármit mondhat. De minden alkalommal elszólom magam, tegyük hozzá.
Rábízva magam követem őt az általa szimpatikusnak vélt huszonegyedik polcsorhoz, aztán beljebb haladva az ablakok felé, ahol végre takarásba vonja Cvikkert a tornyosuló rengeteg, megállok. A könyveket jobb hely hiányában az ablakpárkányra teszem.
- Szóval. Ha a szimatod nem csal... - nyújtózom közelebb lábujjhegyen a könyvekhez - ...Defenzív mágia… Az ellen testbeszéde… – és a szemem elé kerülő címek egyike sem vág valamilyen oknál fogva a témához - Buktuk, ez itt mind SVK, el kell szomorítsalak. És nekem nagyon nem akaródzik helyére vinni ezeket a förtelmeket, viszont... időközben eszembe jutott a ragasztó-bűbáj. Úgyhogy add szépen a könyvet, mielőtt kimenne a fejemből.
Valamiféle elszánt mosoly telepszik arcomra, bár mindig is erős elfogadható teljesítményt produkáltam bűbájtanból. Az önbizalom egészséges, na.

Csak reménykedni tudok benne, hogy Cvikker nem fog édességet is kérni a konyháról, mert azért a kedvességemnek is van határa és van az a pont, amit még akkor se tennék meg, ha nagy szarban lennék. A mostani eset pedig igazából nem ér meg annyit, hogy süteményekkel ajándékozzam meg ezt a savanyú pofájú nőt, akitől igazából minimális kedvességet se kapok, ha véletlen betévedek a könyvtárba.
De szerencsére az öreglánynak is van némi sütnivalója így elhárítja a már-már hányingert keltő kedvességemet, tehát megmenekülünk a további színjátéktól. Jó, talán elképzelhető, hogy nem kellene vállon veregetnem a nőt de nem hazudtolhatom meg magam, az előbb elhitettem vele, mennyire szeretem őt is meg a könyvtárát is. Egyébként meg Madame Cvikkerről azt mondják, hogy okos nő tehát egészen valószínű, hogy tökéletesen átlátott a hirtelen rögtönzött előadásomon. Ez esetben viszont 10 pont a vén banyának, mert belement a játékba és nem ítélt minket rögtön rabszolga munkára. Talán mégiscsak van szíve.
- Bízza csak ide – bólintok még egyet, hogy nyomatékosítsam: tényleg pontosan tudom, hogy minek hol van a helye ebben a labirintusban és csak reménykedni tudok benne, hogy Greta egy picikét tájékozottabb, mint én. Mindenesetre még mindig kénytelen vagyok fenntartani a látszatát annak, hogy a könyvtár az én második otthonom. Úgy ölelem magamhoz az asztalon heverő könyveket, mintha a legédesebb dolgok lennének az életemben és magabiztos léptekkel indulok el az egyik sarok felé, hogy a lehető legtávolabb legyünk Cvikkertől. A polcok biztonságos takarásában már azonban kifújom a benn tartott levegőt és megpördülök, hogy bajtársamra pillanthassak majd követem a tekintetét a polcon katonás rendben sorakozó könyvek gerincére.
- Hoppá, úgy tűnik, hogy azóta átrendezték a könyveket – elvigyorodok és átnyújtom az egész galibát okozó könyvet a lánynak – Csak aztán fel ne robbantsd vagy hasonlók. Fogalmam sincs, hogy akkor milyen kamuzással tudnék előállni Cvikker előtt. Talán bevinne a hátsó részlegbe és mindenféle arcpirító munkára fogna – látványosan megborzongok és míg Greta a ragasztóbűbájjal foglalatoskodik én megpróbálkozok azzal, hogy az egyik bájitaltanos könyvet besuvasztom a Defenzív mágia haladóknak című kötet mellé, amivel csak azt érem el, hogy pár másodperccel később a könyv magától kirepül a polcról és majdnem fejen talál végül egy hangos csattanással ér földet.
- Utálom ezt a helyet – sóhajtok fel majd az ablakpárkányon heverő könyvkupacba száműzöm a földön heverő könyvet – Na hogy áll az a ragasztóbűbáj? – közelebb lépek, hogy szemrevételezzem Greta munkáját, nekem személy szerint lövésem sincs, hogy pontosan hogyan is kellene kivitelezni az egészet és csak reménykedni tudok benne, hogy Greta sokkal jobban odafigyelt bűbájtanon, mint azt én valaha is tettem.
- Nem lenne egyszerűbb ha csak úgy csinálnák, mintha mi sem történt volna? Szépen itt hagynánk ezt a sok könyvet aztán kisétálnánk, majd meglátogatnánk a konyhát valami finomságért, hogy megkoronázzuk a mai napot? – kérdőn nézek a lányra, azt hiszem ennyi izgalom bőven elég volt a mai napra.
- Lefizethetnénk pár alsóbb éves srácot, hogy pakolja vissza a könyveket. Talán felajánlhatnád nekik, hogy kapnak egy cici-villantást vagy mondjuk megfenyegethetem őket, hogy csótányt fognak hányni minden egyes alkalommal, amikor megnézik egy lány fenekét, ami azért valljuk be elég gyakori az ő korukban.

made by