Shane • Doris

Nem fogok itt maradni, mindenki nagyon jól tudja, hogy nem fogok ebben a házban maradni, mert én nem fogom tűrni, hogy valaki így beszéljen velem. nagyon, de nagyon nem szimpatikus az édesapjuk, nem is csodálom, hogy Shane padlón volt, most meg már lassan 2 órája beszélget lent az apjával. Én természetesen otthagytam az asztalt és elindultam volna haza, de Vesta nem hagyta, majd elhitetem vele, hogy nem fogok lelépni, pedig már várom, hogy leléphessek. Fel vagyok öltözve és míg nem lesz csend, addig ki nem lépek innen, nem akarok lebukni, hogy épp megszököm. Alig tudtunk pár szót váltani Shane-el és tudom, hogy megígértem, hogy vele fogok tölteni egy napot, de nem ezt kellett volna választanom és annyit tehetek, hogy elhordom innen a belemet és nem okozok neki sok galibát, gondolom az apja eleget szidta, míg én Vestaval voltam itt fenn. Eddig szerencsére senki sem jött fel ide és mintha csendesednének a dolgok, talán lassan eljön az ideje annak, hogy eltűnjek.
Ragadok egy pergament és pálcámmal egy üzenetet vések rá, tudom hogy nem éppen ez a legszebb búcsú és levelekben is csak veszekedtünk, de hát akkor is.. Nem akarok vele találkozni, nem engedne el és magam sem tudom, hogy most mi is van velünk, pláne nem most akarom ezt megbeszélni, jelenleg az apja iránt táplált gyűlöletem mindent elnyom jelenleg. Azt hiszem eljött az idő, felveszem a sapkámat, gyorsan átöltözöm valami melegebbe, mert a vacsorához kicsit kiöltöztem, még erre is képes voltam, de minden igyekezetem hiába való volt. Felhúzom a kabátomon a cipzárt, összehajtogatom a levelet, ráírom, hogy kinek szánom és az ágyra dobom. Most már nincs más hátra, minthogy kimenjek innen, gondoltam rá, hogy talán az ablakon kéne kimásznom, de emeleten vagyok, fenébe is.. miért nincs a földszinten a vendég szoba. ha kimegyek azon az ajtón és az öreg Zabinivel találom magam szembe, akkor neki megyek és apró darabokra tépem, szétcincálom azt a vérmániás vén buzit, mert jobb lesz, ha az én közelemben vigyáz a pofájára!
Nyitnám az ajtót, mikor kopogást hallok és valaki kinyitja az ajtómat.. Mozdulni sem tudok, azt hiszem bárki is az, lebuktam, de tuti nem az apjuk, csak nem lenen olyan hülye, hogy idejöjjön, de belőle bármi kitelik. Majd mikor meglátom, hogy Shane az megkönnyebbülten sóhajtottam és hátráltam. Csak néztem őt, egyikünk sem szólalt meg, gondolom őt is meglepte, hogy menetre készen állok vele szemben. - Egyetlen percig sem maradok itt! - jelentem ki határozottan, szorosabban fogom meg a táskám fülét és úgy nézek rá. Talán nem kéne itt hagynom, de azt fogom most tenni, mert engem senki sem fog megalázni, főleg nem a szánalmas apjuk. Ha aurror leszek, ő lesz az első, akit bebaszok egy szép kis cellába, ahol megrohadhat, de biztos sok pénzért kiengednék.. - Engedj elmenni. - sóhajtok egy nagyot, majd elindulok és kikerülöm, de van egy olyan érzésem, hogy ezt nem nagyon fogja engedni.

Shane • Doris

Nem kellett volna idejönnöm és másra sem tudok gondolni, minthogy Shane fejére csak gondot hoztam, pedig nem akartam. Megígértem, hogy vele töltök egy napot és ez lett volna az, de hát tényleg rájuk rontottam karácsonykor, ami egyáltalán nem volt szép tőlem, nem ma kellett volna jönnöm. Tudom, hogy én sem vagyok hibátlan és nem ezt kellett volna tennem, de az apjuk ellenszenvét nem érdemeltem ki, mert semmi olyat nem tettem, ami miatt.. olyanokat kellett volna mondania. Nem baj, az lesz a legjobb, ha én most lelépek innen és nem okozok több gondot meg galibát, talán Shane-nel sem kéne többet beszélnem, de egyszerűen.. nem tudok őt csak úgy kizárni. Valamiért nem tudom és nem érdekel, hogy miért nem, ez van és kész! szóval elterelem a gondolataimat ezekről és írtam neki egy levelet, majd hát mentem is volna tovább, csak hát ő mindig a legrosszabbkor érkezik meg. Miért nem tudott még várni tíz percet? Akkor már rég nem lettem volna itt, akkor nem kellene beszélgetnünk, de valahol mélyen reménykedtem benne, hogy lebukom.. Látni akartam, még mielőtt elmegyek innen.
Nem is tudom, gondolhattam volna, hogy nem fogja engedni, hogy csak így elmenjek innen. Mindenre számítottam volna, csak arra nem, hogy az utamba áll és kezét a derekamra rakja, normális esetben ellenkeznék, de most szükségem van rá.. szükségem van az érintésére. Szavaira meg csak egyszerűen felsóhajtok. Nemet akarok mondani, nem akarok itt maradni, de.. igaza van, nem mehetek el az éjszaka közepén innen, aggódna értem és talán az lenne a helyes, ha maradnék. Még egyet sóhajtok és engedem, hogy elvegye a táskámat. - Korán fogunk kelni. - jelentem ki egy harmadik sóhaj közepette, majd halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Maradok, de csakis egy keveset, hogy reggel tudjak elindulni hamar, mert tényleg nem akarok senkivel sem találkozni, nem szere a családja, egyáltalán nem szeret és ez tök rossz. Szar érzés. Aztán szavaira csak pislogok.. - Bassza meg.. elfelejtettem. - mondom neki, hogy felejthetem el? Tiszta idióta vagyok.. és tényleg ma este lettem 16 éves, eddig mindig a családommal töltöttem az estémet és most pedig vele töltöm. Fura, de mégsem rossz.. kellemesen fura.
Kezemet az arcára teszem és mélyen a szemeibe nézek, majd elmosolyodom. Nem akarom, hogy bűntudata legyen, hogy azt higgye minden rossz, nem ő tehet róla és remélem ezt ő is tudja. Szóval megköszörülöm a torkomat és szóra nyitom a számat. - Nekem nem kellett volna ma idepofátlankodnom, te nem tehetsz semmiről. - mondom, majd elveszem az arcáról a kezemet az ágyhoz lépek, ledobom rá magamat, hanyatt fekszem és a plafont lesem. - Hogyan szeretnél javítani ezen? - kérdezek tőle, de még mindig csak a plafont lesem.

Shane • Doris

Azért érdekelne, hogy mi játszódik le most Zabini fejében, mert azért annyira nem tűnik zabosnak.. micsoda hülye szóvicc, na de most nem is ez a lényeg. Bárcsak én is legilimentor lennék, akkor most nyugodtan kutakodhatnék a fejében, mint Walden. Istenem tényleg jó lenne az a képesség, bárcsak nem átlagosnak születtem volna, hanem különlegesnek, de nem.. Én nem egy karácsonyi csoda vagyok, hanem egy karácsonyi katasztrófa. Ezen is túl kell lépni, nem lehet mindenki szerencsés, nem lehet mindenki jó és kedves és aranyos és.. és.. igen. Majd megbeszéljük, hogy korán fogunk kelni, és hamar lelépek innen, majd szóba jön a szülinapom én meg egyáltalán nem értem, hogy miért gondolja azt, hogy mindenki várja azt. Sose szerettem a szülinapomat, nem is fogom, mert nagyon nem jó ám, hisz sosem rólam szól ez a nap, hanem a többiekről, talán örülnek, hogy megszabadultak tőlem.
Nem hiszek neki, egyáltalán nem hiszek. - Eltudom képzelni. - forgatom meg a szemeimet és lehuppanok az ágyra, majd hanyatt dobom magam és úgy nézem a plafont, mert jelenleg semmi érdekesebbet nem találtam itt. Majd megpillantja a levelet és én azonnal magamhoz rántom és összegyűröm. - Semmi olyan, csak egy búcsúlevél, tudod elmenni készültem. - felelem neki egy nagy sóhaj közepette, majd a levelet belegyűröm a zsebembe. Valamiért Shane most agyon kedves és nagyon fura, de inkább a hangsúly a furán van. Tényleg nagyon fura, bár nem erre számítottam azért, azt hittem kicsit minden másmilyen lesz, nem pedig ilyen... fura.
Végig hallgatom mindenfajta közbevágás nélkül és elgondolkodom azokon, amiket mondott. Mindkettő jól hangzik, bár a másodikat nem igazán próbálnám ki, még csak az kéne, hogy az anyja és az apja leverje rajtam azt.. Így tehát marad az első lehetőség. - Dobd le a büdös inged és huppanj mellé, beszélgessünk egy kicsit. - nézek rá, miközben beszélek és majd csak akkor fogok elfordulni, ha tényleg levenné azt a büdös inget. Egy kicsit beszélgethetnénk, aztán meg átmehetünk díszletet rombolni. De még mindig nem érzem azt annyira biztonságosnak.. - Hiányoztál Shane.. - csúszik ki a számon és azonnal vissza is kapom a tekintetemet róla és máris a plafont bámulom tovább. Remélem, hogy kérésemnek eleget téve ledobja az elázott inget és jön ő is ide.

Shane • Doris

Egy levél volt a minimum, hát az apja ki tudja mit tett vele annyi ideig ott lent, biztosan nem dicsérte, tuti engem szidott neki. Ő meg talán volt olyan bolond és megvédett az apja előtt, amit nem szabadott volna, mert.. nem kell magának csak bajt csinálni miattam, nem akarom, hogy miattam bajba kerüljön. Elkezdtem törődni vele és már fel sem tűnik nekem, hogy kiállok érte és az érzéseiért, mert eddig nem igazán érdekelt engem ez az egész. Most sem kéne, hogy érdekeljen, de hát ez van és már inkább elfogadom, minthogy reménytelenül küzdjek ellene. Tisztázzuk, nem szeretem, csak egyre inkább kezdem meglátni, hogy nem akkora egy szemétláda, mint eddig hittem. Sőt, nem is az. Egy kedves és még érzései is vannak, ez ott derült ki, amikor lecsúszva láttam, akkor láttam meg az emberi oldalát, eddig miért nem láttam meg? De most ez nem is érdekes annyira, szavai meglepnek és inkább azokra koncentrálok, mint arra, hogy mi is van akkor most velem és vele.. Ehh.. rossz belegondolni abba, hogy lehet, hogy van olyan, hogy mi... nem, nincs!
- Vestatól talán elköszöntem volna és üzentem volna vele.. Te úgyse engedtél volna elmenni innen. - vonom meg a vállamat és nem is tudom.. Talán ha vele beszélek, akkor el sem tudtam volna menni, most is túl nagy hatással van rám és erről még nem tudom eldönteni, hogy jó dolog vagy rossz e. Nem akarom, hogy hatással legyen rám, de nem tudok ellene mit tenni, feladom. Egészen addig őt néztem, amíg el nem kezdte levenni az ingét, akkor elkaptam a fejemet és inkább nem néztem oda, talán én ezt nem gondoltam át teljesen. Van önkontrollom és megtudom állni, hogy ne nézzek oda, mindig is jó voltam az ilyenekben, emellett látom, amikor az inget, az egyik sarokba vágja.. Legalább dobta volna ki a folyosóra, most itt fog bűzleni nekünk a szobába. Mindegy, annyira nem izgat. Majd leül.
- Köszönöm. - na jó, talán kicsit furán hangzik, hogy megköszönöm neki, hogy hiányoztam neki, de akkor is.. tényleg jól esik, hogy neki hiányoztam. Majd kezét az enyémre teszi és elmosolyodom akaratlanul is, hisz megint jön az a kellemes melegség, ami szokott, mikor magától megérint. A pasiknál egy ilyen nagy szó, de nála hatalmas, mert ő nem szokta jól bírni az emberi érintést és most akaratlanul is eszembe jut, hogy még levélben is képesek voltunk összeveszni. Csak a plafont bámulom, mint valami idióta, de talán jobb, ha most nem nézek a szemébe.
Mivel nem jött oda mellém, ezért fogok egy párnát ölébe dobom, majd én ráhajtom a fejem a párnára és úgy nézek fel rá és úgy hallgatom meg, amit mond nekem és elmosolyodom. Persze így rálátásom is nyílik a testére, ami nem is olyan rossz annak ellenére, hogy nem sportol, de most nem is ez a lényeg, hanem az amit mond. - Megértelek és tudom, hogy nem vagy olyan, mint ők, egyáltalán nem hasonlítasz apádra, jó ember vagy. És.. igen, két teljesen más világban élünk, mégis megértjük egymást. - kezdek bele, miközben folyamatosan felnézek rá és komolyan is gondolom. Ő jó ember, nem hasonlít az apjára, egy icipicit sem, még kinézetre sem. Míg az öregnek fekete a lelke, addig Shane-é nem patyolat tiszta, de ezerszer tisztább. Már kezdem érteni, hogy miért volt sokszor olyan, amilyen.. már egyre világosabb, hogy halloween után miért lett olyan. Sajnálom őt, nem ilyen családba kellett volna születnie, nem ezt érdemli, majd megpillantom a kezén a lila foltokat, amikre eddig nem figyeltem fel. Azonnal felülök és elkapom a kezét, de ügyelek rá, hogy ne a foltokat érintsem meg.. - Leszarom a szülinapomat, nem érdekel! Engem csak az érdekel, hogy ne legyél kék és lila.. Megölöm az apádat. - mondom mérgesen és tényleg lassan eljutunk oda, hogy lépes leszek megtenni. Aggodalmasan nézek rá, mit tehetnék? Eddig nem is figyeltem fel rá, hogy ilyen lett volna a keze és közelebb csúszok hozzá, kezét elengedem és arcomat a nyakába fúrom.
- Nem ezt érdemled.. Sajnálom, hogy ő az apád. - mondom neki, majd átölelem meztelen felsőtestét, ami csak most tudatosul bennem, de nem érdekel.. talán érzelgőssé váltam most, de.. rossz a tudat, hogy ezek szerint az apja nem csak lelkileg nyomorítja, hanem fizikailag is. Egyre szorosabban ölelem magamhoz.

Shane • Doris

Magam sem tudom, hogy miért nem mentem el, hogy miért akarok mellette lenni, hogy miért nem tudom úgy utálni, ahogyan ezt eddig is tettem. Minden megváltozott, minden annyira más köztünk, ami volt, mintha eddig meg sem történt volna, mintha sosem utáltam volna, pedig emlékszem rá, hogy mennyire utáltam. Emlékszem, hogy mennyire nem akartam róla tudomást szerezni, hogy kerülni akartam őt, hogy azon voltam, hogy soha többet ne lássam, hogy ne kerüljön a szemem elé, most pedig.. hiányzott és talán ez az, ami legjobban megrémiszt, de inkább nem gondolkodom ezeken, sokkal jobban foglalkozom azzal, amiket kiejt a száján, mert az lenne a legjobb, ha figyelek rá. - Az a lényeg, hogy itt vagyok és sikerült meggyőznöd engem. - mondom neki halkan egy mosollyal az arcomon. Mindketten tudjuk jól, hogy ha akartam volna elmenni, akkor nem lennék itt, hanem már régen máshol lennék, nem itt vele és maradni szeretnék. Neki ígértem ezt a napomat és vele szeretném tölteni, talán még jobb is lehetne, nem ronthatott el mindent az apja, mert ha nem hagyjuk, akkor talán még minden lehet jobb. Azonban azt sem tagadhatom, hogy Vesta nem vette ki abból a részét, hogy itt maradjak és ne menjek haza. ha ő nem állít meg, akkor talán el is mentem volna, mert az apja teljesen kiborított és ez nem jó, nem hagyhatom, hogy mások ennyire hassanak rám..
Azt meg talán szóba se kellene hoznom, hogy elfordulok, amikor elkezd vetkőzni, nem szoktam én másokat lesni, nem érdekel senkinek sem a teste. Úgy tartom illedelmesnek, ha elfordulok és nem bámulom őt, mert azért mégis engem is megtanítottak a szüleim egy-két dologra, nem vagyok egy neveletlen lány.Majd természetesen gondolom, hogy meglepte a megköszönésem, de hát néha én is okozhatok meglepetést másoknak, nem vagyok egysíkú ember, tudok kiszámíthatatlan lenni. Majd közben a plafont bámulom és gondolom elég feltűnő, ha már ő is szóvá teszi és megkérdezi. - Nincs baj, csak nem akarlak bámulni. - mondom halkan, mert magam sem tudom, hogy miért kell neki ezt megmagyaráznom, szerintem egyértelmű, hogy nem fogom őt lesni és ilyenek.. valamiért kezdek zavarba lenni, de miért? Na mindegy, magam sem tudom, hogy mire gondoljak inkább, nem kéne nekem semmire sem.
Majd aztán nem sokkal később a csodás ötletemnek hála egy párnán fekszek az ölében és elkezdünk beszélgetni, vagyis ő elkezd nekem mondani dolgokat, amik kicsit zavarósak, de megértettem, hogy mire akart velük utalni. Sajnos egyre jobban megértem a helyzetét, hogy miért volt néha olyan, amilyen. - Egyre jobban kezdelek megismerni. - mondom neki halkan, majd aztán nem sokkal később látom, hogy milyen a keze és ez kezd felidegesíteni, mert.. miattam ilyen a keze, hiába okozta az apja, miattam volt ilyen a keze. Tudom, hogy nem lenne semmi esélyem ellene, de mégis nem akarom, hogy így bánjon vele, mert egyáltalán nem ezt érdemli és őt senki sem bánthatja rajtam kívül. Egyre jobban sajnálom, sajnálom, hogy egy ilyen családba született és sajnálom, hogy nem tud nagyon semmit sem tenni ellene, mert.. elhiszem neki, hogy nehéz. - Nem érdekel.. akkor sem bánhat így veled. - jelentem ki határozottan a halál meg amúgy sem fog elkerülni, ha az apja keze által kell meghalnom, akkor meghalok a kezei által, de.. nem akarom, hogy így bánjon vele, nem akarom, hogy fájdalmat okozzon neki. Szavai sem győztek meg jobban, féltem őt és aggódom érte, pedig nem akarok én ilyeneket érezni, tiszta hülyeség az egész.. - Ha addig életben maradsz.. - mondom halkan és csípősen, de nem érdekel, ha nem akar erről beszélni, akkor nem fogunk, nem fogok én semmit sem erőltetni.
Majd aztán lemászik az ágyról, engem felhúz, maga köré tekeri a pokrócot és elindul, de hogy hova arról nekem fogalmam sincs. na jó, ő is megtud engem lepni és elég gyakran, mert.. nem is tudom, hogy hova akar menni, pedig és azért szeretném tudni, hogy hova megyünk. Majd mutat a létrára, kérdőn pillantok rá, de sóhajtok egyet és elkezdek felmászni, azonban nem értem még mindig az egészet. Persze a létra felfelé vezet és gondolom, hogy a tetőre megyünk, de még mindig nem értek semmit, vajon miben sántikál. Persze akaratlanul is nézem a csillagokat az égen, annyira szépek és az ég is tiszta, pedig magamat borúsnak érzem és lehangoltnak.. sok gondom van, mégis kezdem egyre jobban érzeni magam vele. - Mindenkinek ezt fogom elmesélni. - mondom neki halkan és megforgatom a szemeimet, majd mikor invitozza a két dolgot, akkor kicsit felnevetek, gondolom, hogy nem akarja, ha mások is tudomást szereznének erről. De akkor lep meg a leginkább, amikor a kekszbe beledugja a gyertyát, amit meggyújt és felém nyújt, majd boldog szülinapot kíván nekem. Nem is tudom, hogy mit mondjak neki, mert tényleg elfogytak a szavak, amelyeket mondhatnék. Melegség, ami eddig áradt a mellkasomban, mostanra már égető lett, tudom, hogy ennek minek a jele és nem akarom, hogy igazak legyenek az érzéseim. Annyi évig csak utáltuk egymást, annyi év harc után, ki számított arra, hogy egyszer egy ilyen kis meglepetéssel szolgál nekem. Csak pislogok, de elmosolyodom, mert jól esik, tényleg ez eddig a legkedvesebb gesztus, amit valaha mutatott felém.
- Köszönöm szépen. - mondom neki és nem is tudom, hogy mit kéne tennem, de kívánok egyet és lehunyom a szememet, majd elfújom a gyertyát és nézek rá. Ajkamba harapok, mert tudom, hogy mit kéne tennem, vagyis tudom, hogy mit kéne neki mondanom, mert már ki is mondanám, de nem hiszem, hogy ki kéne mondanom, mert.. tudnia kell róla, joga van tudni erről a dologról. Tépelődöm, hogy mit tegyek, mert ha kimondom, akkor tényleg minden megváltozik, akkor már hivatalosan sem leszünk ellenfelek. tudom, hogy mire gondolsz.. nem azt akarom neki mondani, hogy szeretem, mert az hazugság lenne, nem akarok neki hazudni. Én nem vagyok belé szerelmes, de.. ha így halad, akkor.. - Ha így folytatod, akkor beléd fogok szeretni.. - motyogom neki, de szerintem ő elég jól hallja, amit mondok, magamat is meglepem ezzel.. vissza is szívnám ezeket a szavakat, de már késő.. Nem tudom, hogy mennyire fogom ezt megbánni holnap, de most talán az egyszer elengedhetem magam, nem kell adnom az erős lányt, akit senki sem érhet el. Félbetöröm a kekszet és az egyik felét neki nyújtom, de.. nem, nem ezt szeretném most, inkább közelebb lépek, lábujjhegyre állok és megcsókolom. szükségem van a csókjára és rá is, szükségem van Shanere, még ha ezerszer meg is bánt, még ha ez az egész hülyeség, ami köztünk van csak múlandó badarság.. akarom őt.

Shane • Doris

Azt sem tudom, hogy ez az egész hol és mikor kezdődött el, de.. Nincs is miért ezzel foglalkozni, most nem számít az sem, hogy az apja megalázott, vagyis valami olyasmit tett. Nem tehetek arról, hogy félvérnek születtem és őszintén megvallva, szerintem többet érek, mint az a beképzelt faszfej. Remélem egyszer majd megérti, hogy mekkora féreg is valójában, hogy milyen undorító dologban hisz, mert erre nem lehet mást mondani. Mindig is azt hittem, hogy egyszer majd ő is.. Nem, azt hittem, hogy ő is ilyen, hogy semmivel sem különb, mint a többi és ezt jól mutatja a bál előtti veszekedés, amikor azzal vádolták, hogy viseli a sötét jegyet. Walden is viseli és csak talán hónapok kérdése, hogy mikor kerül fel rá is, mert ha az apja és Walden összefognak, akkor talán meggyőzik. Otthon kellett volna maradnom vagy legalábbis Joy néninél, mert butaság volt idejönni, persze tökre elfelejtettem, hogy szülinapom van és.. Ez azért gáz, ő pedig emlékezett, de én mégis próbáltam terelni a témát, mert nem akartam én ünnepelni. Ez is épp olyan nap, mint a többi, semmivel sem különlegesebb, de tényleg semmivel sem.
Végül is nem is olyan rossz vele beszélgetni, sőt. Egész kellemes, ami kicsit fura, mert nem hittem volna, hogy van egy ilyen oldala is, amit lehet szeretni. Aztán már csak alakulnak a dolgok a maguk rendjén, ő leveszi az ingét, én pedig nem vagyok hozzászokva, hogy valaki előttem félmeztelen. Azt hiszem ilyenkor az a legjobb, ha nem kezdjük el bámulni az illetőt, legalábbis én nem szeretem, ha engem bámulnak. Na de most nem is ez a legfontosabb, hanem hogy kezdem megérteni mi folyik itt és nem is tetszik annyira a helyzet.. Az apja egy igazi szörnyeteg, egy élő és lélegző faszfej, aki képes a fiát verni, ha valami nem tetszik neki. Ez az én hibám, nem kellett volna idejönnöm, nem kellett volna megzavarnom a vacsorát, Joy-jal kellett volna maradnom.. De most már nem tudok mit tenni, azonban annyira megverném azt az undorító mocskot, mert baromira megérdemli, hogy valaki megleckéztesse, miért kellett neki megütnie a fiát? Miért kell ráerőltetni egy olyan életet, amit nem akar? Ezernyi kérdésem lenne még és mindet feltenném neki, csak úgysem válaszolni..
- Nem is ismersz.. Csak a.. Nem is tudom, az undok énemet láttad, tudok én kedvesebb lenni. - mondom neki halkan. Tényleg itt lenne az ideje, hogy megmutassam egy másik oldalam is neki, mert eddig nem hiszem, hogy olyan jó benyomást tettem volna rá, hisz állandóan gonosz és undok voltam vele.. Ha tudtam volna, hogy tud ilyen is lenni, ha ezt is megmutatta volna, talán máshogy alakultak volna a dolgaink, nem kellene most azon agyalnom, hogy hogyan bizonyítsam be neki, hogy nem vagyok undok és utálatos mindig. Azt azonban nem értem, hogy miért hagyja, hogy így bánjon vele az apja. Én már biztos, hogy elcuccoltam volna otthonról, ha így bánnának velem, mert nem vagyok egy eszköz, sem tárgy.. Utálom az apját, ezen semmi sem fog változtatni és azt is tudom, hogy ő sem szeret engem és nem is fog.
Ha megnyugtatni akart a szavaival, akkor eléggé elcseszte, mert nem sikerült.. Az apja, ő minden bajának forrása, ha békén hagyná végre, akkor kicsit fellélegezhetne, de ez sem mostanában lesz. - Sajnálom, majd talán egyszer jobb lesz.. - sóhajtok egyet és már magam sem tudom, hogy mit mondhatnék erre. Sosem lesz saját élete, ha mindig megengedi, hogy az apja belebeszéljen mindenbe. Reménykedem benne, hogy majd a sarkára áll és kiáll önmagáért, mondjuk hatalmas a pofája, talán megmutathatná ezt az apjának. - Bármi van.. Itt vagyok. Számíthatsz rám. - mondom neki komolyan és valóban így gondolom, én itt leszek és nem fogok elmenekülni. Tudom, hogy nem életem legjobb döntése az, hogy vele szeretnék lenni, de hát.. szeretném, ha tudná, hogy én nem hagyom cserbe. Tudom, hogy rengetegen ott vannak neki és nem én leszek az egyetlen, aki ezt mondja, de én maximálisan komolyan gondolom, bármennyire is hihetetlen. Annyi minden megváltozott, minden annyira más lett, minden furcsa. Furcsa ahogyan beszélünk, furcsa ahogyan a másikhoz szólunk és a tetteink is azok.
Nem sokkal később már a tetőn vagyunk és arra készül, hogy felköszöntsön, én pedig nem is tudom.. annyira nem izgat a születésnapom, sokkal inkább izgat az, hogy az apját jól megverjem, mert egy undorító alak. Tényleg nem kellett volna ma eljönnöm ide, akkor most minden olyan lenne, mint régen, most nem kéne ezen agyalnom, vagyis ezeken a dolgokon, amin eddig még sosem. Nem is kell értened, nem is akard tudni, ha tehetném, akkor én sem vennék tudomást ezekről a dolgokról, de sajnos kénytelen vagyok, muszáj látnom, hogy barátokká váltunk. Nem is tudom felfogni, hogy hat év utálkozás, veszekedés, sértegetés és megalázás után most hogyan tudunk egymással ennyire kedvesek lenni. Majd invitozz nekem gyertyát és kekszet, amivel meglep és ami.. nem is tudom. Nincs erre szükség, ez is csak egy olyan egyszerű és átlagos nap, mint a többi, szóval nem kell semmivel sem meglepnie, nem is értem miért akarja ezt. Egy sima felköszöntéssel is megelégedtem volna, nem kellett volna ez az egész.
- Ez is bőven sok.. nem kell torta. - felelem neki és hát tényleg nem kell nekem torta, nekem annyi is bőven elég, hogy itt van velem és nem menekül el. Aztán megkérdezi, hogy mit kívántam és csak elmosolyodom, milyen kis kíváncsi.. Amúgy azt kívántam, hogy tudjon új életet kezdeni és lazuljon az apja szorítása, de ezt nem mondhatom el neki, akkor nem válna -na mintha így esély lenne rá, hogy igaz legyen- valóra. Kiöltöm rá a nyelvemet és megrázom a fejemet. - Semmi közöd hozzá, ez az én privát dolgom. - mondom neki mosolyogva és egyáltalán nem akarom megbántani, hisz nem is tett semmit sem ellenem, pont ellenkezőleg. Most annyira kedves és aranyos, sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen lesz. Aztán olyan dolog csúszik ki a számon, aminek talán nem szabadna, nem akartam én ilyet mondani neki, nem is szabadna semmilyen érzelmet táplálnom felé..
- inkább felejtsük el. - motyogom továbbra is és aztán hát.. tudjátok jön a csók jelenet. Nem is tudom, hogy miért csókoltam meg, egyszerűen úgy éreztem, hogy így kell tennem, de nem sokkal a kezdés után leállok és kicsit eltolom magamtól. - És mi lesz a többi lánnyal? Mert nem leszel varázsütésre más ember.. - nézek rá és teszek egy lépést hátra, majd leülök az egyik ablak alá, de pont elég helyet hagyok neki, hogy letudjon ülni mellém, miközben elkezdem a csillagokat bámulni. - Tetszik ez az új Shane, sokkal jobb arc, mint az előző. - mondom neki nevetve, hisz egy kicsit cukkolni szabad, nem?

Shane • Doris

Na jól van, azért nem erre számítottam, nagyon nem, mert hát.. az okés, hogy nem voltam kedves, de neki semmi joga, hogy ezt felhánytorgassa, persze nem haragszom rá, és csak kiöltöm a nyelvemet, amikor közli velem, hogy a kedvesség nekem jobban áll. Azt hittem, hogy szerinte nekem semmi sem áll jól, bár nem akarom tudni, hogy valójában milyennek is gondol, ehet hogy csalódás lenne.. - Azt mondod? Na akkor most kedvességből nem ütlek meg. - nevetek egy picit, majd megint csak kiöltöm rá a nyelvemet és tényleg nem ütöm meg, mert lányokat bántani bűn. Ohh, imádo, hogy mellette nem kell vigyázni a gondolataimra és nem is kell azon aggódnom, hogyha olvasna bennük mit találni, Waldennel nem is lehet jól érezni magunkat. Mindig tudja, hogy mire gondolunk és mit akarunk, tök gáz az egész.
nem is akarok már többet beszélni az apjáról, elég hogy mindennél jobban rühellem és egyszerűen megfojtanám, de.. így is tönkretette az esténk egyik felét, a másikat nem kéne. Inkább áttérünk egy picit fontosabb témára és megbeszéljük, hogy számíthatunk egymásra, bár meglep.. sose hittem volna, hogy egyszer ezt fogja nekem mondani, így inkább elmosolyodom és nézem őt. - Hiszem, ha látom. - zárom le ezt az egészet ezzel és aztán már csak arra leszek figyelmes, hogy nem sokkal később már a tetőn vagyunk és meglep megint, ma tele van meglepetésekkel, ami nekem nem is tudom.. Örülök neki, hogy ilyen figyelmes, de nem hiszem, hogy helyes az, ami itt történik. biztos vagyok benne, hogy az apja elfogja rontani ezt az egészet, már várom, hogy megjelenjen a falon vagy nem tudom, de nem jön.. ez most igaz és nem álom.
- Akkor ne. - mondom neki vissza, de még folytatnám, de olyan hévvel csókol meg, hogy kénytelen leszek visszacsókolni hasonlóan.. Annyira szeretem a csókját, de nem tudom, hogy miért van rám ekkora hatással, mert nem szabadna.. nem is csókolhatna meg, hisz mi egész eddig ellenségek voltunk és egymás agyára akartunk menni, most pedig minden annyira más, most csak egy fiú és egy lány vagyunk a tetőn, akik csókolóznak és kedvelik egymást, mert én nagyon kedvelem őt és az ő csókja is erről árulkodik. De én eltolom és inkább leülök a kis kuckó szerűség alá és onnan nézem őt. Aztán mikor megszólal, akkor tátva marad a szám és csak pislogok..
- Azóta senkivel? - fpislogok, majd aztán oldalra pillantok és felállok, megállok előtte. - Hát wáo. - most még magam sem tudom, hogy mit mondjak, így inkább körbenézek és próbálok kitalálni valamit, de nem jut eszembe semmi sem.. Most erre mit mondjak neki? Még magam sem tudom, hogy mit jelent az pontosan, hogy nem kavart senkivel, mióta velem.. van? De hát mi nem is vagyunk együtt és nem is tudom miért mondta el nekem ezt az egészet. - Hideg van és rajtad nincs póló.. - akaratlanul is ránézek, az arcomba pedig vér tolul és nem tudom, hogy mit csináljak, így inkább megint az arcát nézem.. baszki, még sosem voltam ennyire zavarban és ekkora idiótának sem éreztem magamat. - Nem megyünk vissza? - kérdezem tőle, miközben a lábaimat nézem.. mit csináljak?

Shane • Doris

Megforgatom a szemeimet a kérdésén és ha harc, akkor legyen hát harc, eddig is mindig csipkelődtünk, de mondjuk egy most már kicsit más.. Ránézek mosolyogva, veszek egy mély lélegzetet és úgy tennék, mintha valami nagy vallomásra készülnék, majd kifújom a levegőt, mint aki "na jó, kimondom" szituációban tenné ezt. - Az is benne lehet, hogy úgy sírsz, mint egy lány, nem szeretnélek csitítgatni.. - mondom neki nevetve, de tényleg tud úgy hisztizni, mint egy kislány. Ott a rengetegben is olyan volt, el kéne kezdenie edzeni, mert ha ilyen puhány marad, akkor én nem mutatkozok vele, egy kis futás ráférne, de mondjuk az élet igazságtalan, mert tök lusta és nem is sportol, mégis ilyen felsőteste van, amire inkább rá se nézek. Nem akarom őt bámulni, olyan fura..
Aztán áttérünk egy másik témára, amit ideje lenne befejezni, mert nem szeret az apjáról beszélni és hát.. én sem akarok arról a fasszopó nyomorékről beszélni, mert ha valakit utálok, na ő az az ember. Nem tudom, hogy egy apa miért vállalt gyerekeket, sajnálom Shane-t, sajnálom, hogy ilyen embernek az apja és hogy mellette kellett felnőnie. Nem ezt érdemelte, nem ezt kellet volna kapnia, mondjuk hát.. Nekem is lehetne kicsit normálisabb a bátyám, most is biztos, hogy mindenhol keres és már volt Joy néninél, akinek a lelkére kötöttem, hogy nem mondhatja el, hogy hol vagyok. Majd a tetőre megyünk és hát ott olyan dolgok történnek, amik nem nagyon szoktak velem megtörténni, mert én nem szoktam megcsókolni senkit rajta kívül, nekem még senki sem volt a számban, nem úgy mint neki.. De őszintén, ez most rohadtul nem érdekel, mert boldognak érzem magam és az is vagyok. Vele boldog lehetek, ha nem csinál semmi olyat, amit eddig csinált..
- Ez egy pirospont és hinni akarok neked. - mondom neki őszintén, mert tényleg hinni akarok neki és bízni benne, hogy nem fog mással lenni, amíg velem van. Nem, még mindig nem értem, hogy mi van benne, ami megfogott, de tényleg ráakarok jönni. Reménykedem benne, hogy rájövök, de azt az oldalát, amit nekem megmutat pár hete, azt nagyon is szeretem, nem hittem volna, hogy Shane Zabini lehet ilyen.. lehet letört, sebezhető, fáradt, gyenge és vesztes, de még is láttam olyannak és nem töltött el örömmel, nem örültem, hogy ilyennek láttam.. NA de most nem is ez a lényeg, hanem hogy megfog itt fagyni nekem és az nem lenne valami jó, szóval fel is ajánlom neki, hogy menjünk inkább be, és nincs ellenére. Aztán nyújtja a kezét én elfogadom és lemegyek a létrán vissza a szobába, majd ő ledobja magát az ágyra és én leveszem a kabátomat és a cipőt, zoknit, majd bebújok mellé, csak én a takaró alá.. Hirtelen baromi fáradtság tör rám, de fent próbálok maradni.
- Köszönöm a mai napot.. - motyogom halkan, majd hát olyan fáradt vagyok, hogy nem is foglalkozom azzal, hogy átölel az izmos felsőtestét alszom el. Kicsit helyezkedem is, közelebb húzódok és mikor kényelmesen vagyok, akkor hagyom, hogy elraboljon az álommanó és mély álomba vigyen.. Nem volt rémálmom, nem volt semmi, csak egy megfogalmazhatatlan nyugodtság és kellemes érzés, hogy ő mellettem van én pedig mellette..