Morgana Walsh

Morc omnia solvit

Csak a baj meg a szégyen, tényleg. Kezdjem az elején? A szüleim soha nem jöttek ki egymással zökkenőmentesen, ameddig volt többesszám, amiről beszélhetünk. Pedig apámat még bírtam is, a legjobb arc volt a világon. Úgy tűnik, csak szerintem. Nyolc lehettem kábé, amikor kiderült, anyámnak szeretője van - illetve volt akkor - az addig is hullámvasút itt indult el a lejtőn. Apám szekus volt, és jól értette a dolgát, ez esetben sajnos. Összetalálkozott szerető-muksóval. Először a faszi halt meg, sérülésekbe. Pár napra rá apám, önkezűleg. Szeretem azt hinni, hogy a lelkiismerete vezette rá, kicsit könnyebb feldolgozni, hogy akiért egész addig annyira rajongtam, egy gyilkos.
Most itt vagyok anyámmal, aki annak örömére, hogy bájitalfőző, jobb napjain is vigyorlé-főzeten él. Nagyszülők se sokkal több. Apám oldaláról már nem is voltak velem egy időben, anyáméról még húzzák, de csak azért, mert már huszon akárhány éve szétköltöztek.
Gondolom érthető, amikor otthon vagyok, akkor is inkább a bandával lógok, mint hogy otthon kelljen lennem.

Kedvességem határtalan, mindenkit ölelek-csókolok, ahol csak érem!
Ja nem.
Meglepő, mi? Ilyen szerető-gondoskodó családdal, mint az enyém, nem is csoda.
De nem kell megijedni, még ha a külső olyan bolyhos is mint a smirglivel bevont murva, vagy ha leszólok-beszólok, száraz hangon, különösebb lelkesedés bármi jele nélkül megjegyzéseket teszek, én így mutatom ki a szeretetemet. Is. Kisf... azom, oké, szóval pont megkülönböztethetetlen attól, amikor őszintén állok így az emberhez. Ha zavar, mondd a szemembe. Nem mered, mi? Tipikus. Aki ismer annyira, hogy jóban legyünk, az úgyis fogja azokat a jeleket, amiből lejön, hogy csak stílusból vagyok seggfej vele.
Van ez a mondás egyes emberekről, hogy olyan a nyelvük, mint egy penge. Na, hát az enyém láncos buzogány. Túl rövid az élet, hogy ilyen fölösleges körök futásával szarozzak, mint finomkodni nőies eleganciával, én megmondom, ahogy van. Kiélem magam máshol. Kifejezetten szebben öltözködök például, mint beszélek - monduk ez lehet, nem hangzik akkora teljesítménynek - hajfrizurákkal meg igazi művész vagyok. Meg gerilla. Nem vigyázol, ha van mit, én befonlak. Kár, hogy Sillbillynek túl jól áll a szénaboglya, azt bűn elrontani.
Összeségében nem vagyok akkora tövisgombolyag meg tahó, mint elsőre tűnik - meg másodikra, harmadikra,.. - csak jól titkolom.

 Kicsapom az asztalra. A szabálykönyvet. A kockák zökkennek egyet az asztalon. A kockák az asztal körül a zajra rezzennek össze épp annyira, hogy egy fél pillanatra befogják az innenső végüket.
-Most tényleg megint valami fasságon akarunk ennyire fennakadni?- próbálkozok még feleslegesen egyet, miközben előlapozom magamnak a mesélői szakaszt, de már úgyis fenn vagyunk akadva. Amiből picsogás van, veszekszés, meg vita, hogy hogy is mennek az adott dolgok mugliéknál. És mesélő ide vagy oda, pont nem is indulok a legjobb helyzetből azzal, hogy volt egy sárvérű faterom, és épp el tudok tájékozódni közszeméremsértés nélkül unalmasföldén is, mert a Muglik & Munkahelyek egyes számú szabálya nagy betűkkel szedve kimondja: "Bármi esetben, ahol kérdés merül föl a mugli világ vagy kultúra kapcsán, annak a résztvevőnek a szava dönt, aki a legkevésbé járatos a varázstalan világban." De ha már én kell rálépjek a pupákok kollektív farkára, kihozok belőle valami értelmet is. Úgy megközelítőleg.
-Hézus, a rezsit kellett csak befizetnetek, már arra számítana az ember, hogy egy napot túléltek. Mondjuk a legutóbb a távirányítót se tudtátok komolyabb sérülés nélkül megtanálni, úgyhogy mit is várok... Hol tartottunk? Naszóval, sprintelve rohamozod meg a kasszát, vállból nyújtva előre a csekket, de ahogy az ablakhoz érsz, látod a postás mögötti falon az óra mutatóját továbbillenni. Egy egész perccel lekésted a határidőt.
Ameddig egy röviden drámai hatásszünetet tartok, meg se kérdezzük, facér vannak nyitva még pontban éjfélkor, ez sem nekem volt a véleményem.
-Veled kezdem akkor, Syb, milyen sors vár rád, következésképp rátok?
-Halál vár, nem teljesítettem a kötelességem, kilakoltatnak.
-Halál. Kilakoltatás útján. Te mikor nem vagy ilyen fatalista?
-Szerintem veszít tíz hápét- fűzi hozzá a maga álláspontját Lunch.
-Paki?- Szurkolok, hogy kisebb fasságot mondjon a szájával, mint nagyobbat.
-Kijönnek a rendőrök, és mindenkit megerőszakolnak.
Rezignáltan sóhajtok, mondjuk nem is vártam különbet. Nem Kapisztrántól.
-Most legyek hű a szabályokhoz? Najó! A kasszaablaknál ti is beéritek a társatokat. Minden pillanat mintha drámai lassúsággal telne. Foggal-körömmel kapaszkodtok az utolsó szál reménybe, ahogy a postás hölgy képén gonosz vigyor szalad szét, és nyúl az íróasztalán lévő galleonméretű piros gomb felé. Az üvegablak miatt nem tudjátok megállítani sem, ahogy lenyomja a gombot, és szinte azonnal felvijjognak a távolban, de egyre közeledve, a szirénák. Van egy körötök felkészülni, mielőtt a vérszomjas rendőrök ideérnek, hogy letartóztassanak, összeverjenek és megerőszakoljanak titeket. Ha most dobok egy egyest, a nőket kétszer. Ki mit csinál?