Kezdőlap
To my Clide From your Bonnie Secret - Poison |  |
Azonnal tudtam, hogy nem lesz egyszerű elköltöznöm. Eleve most nem csak az iskolába mentem, véglegesen jöttem el otthonról, tehát szóba se jöhetett, hogy ott fogok hagyni valamit. És egész sok "valamit" halmoztam fel az évek alatt. Szerencsére sosem szűkölködtünk pénzben, így ruhám is rengeteg volt, de ennél sokkal többet nyomott a latban a bájitalfőző készletem. Az üstjeim hiába voltak varázslattal védve, mugli módszerekkel kipótoltam a teret, nehogy egy karcolás is essen rajtuk. A hozzávalókról pedig nem is beszélnék, amiknek a többsége egy egyszerű fuvallattól is tönkremenne, vagy ami még rosszabb, kárt tenne a többiben. Elképzelni sem tudtam mi lenne, ha pár közülük összetalálkozna. Egyértelmű, hogy pusztítás lenne a vége, a kérdés csak az volt, hogy mekkora.
- Nem, ez volt az utolsó - feleltem, majd kuncogni kezdtem, ahogy láttam elterülni.
Elfordítottam a tekintetem tőle, a csomagjaimon néztem végig. Elrakni sem volt kis meló, de talán kipakolni jobb lesz, főleg, hogy Dai nem tervezett távozni.
Már hiányzott ez a fura srác. Régen sem tudtam hova tenni, mióta pedig barátok vagyunk, végképp fogalmam sincs. Azóta sem kérdeztem, hogy annak idején miért mentett meg, de talán ő már nem is emlékszik rá.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy magamon éreztem a pillantását. Nem, egyszerűen csak azért néztem oda, mert épp a múlton gondolkoztam. Hirtelen nem is tudtam hova tenni az ő kérlelő nézését, csak kérdőn felhúztam fél szemöldököm. Szerencsére választ adott, mire majdnem felsóhajtottam.
Oké, azonnal rájöttem, hogy valami nincs rendben velem. Úgy ismerem már Dai-t, mint a tenyeremet, mégis... zavarban lennék? Merlin szakállára, erre nem számítottam.
Még ha kellett is volna, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Sok mindent sikerült már megoldanom azzal, hogy nem foglalkoztam az érzéseimmel. Akkor is csak előkerestem azt a dobozt, amiben a konyhai cuccaim voltak. Az üstök alatt használt tűzhelyemet is előkerestem, be is gyújtottam, arra tettem fel főni a kávét.
- Fogalmam sincs, hogy tudod feketén inni. Nekem elég, ha csak az ügyeim azok, legalább legyen a kávém fehér. - mondtam mosolyogva, miközben már kerestem is magamnak a cukrot. Valahogy nem akart előkerülni, fogalmam sem volt, hol lehet, ha nem a többi ilyen egyszerű dolog mellett.
- Amúgy ha már itt járunk, találkoztál már a Nagyúrral?
Alig pár órája olvastam az utolsó levelet a fiútól, de azt valószínűleg korábban írta, akár meg is történhetett volna a találka.
Nekem is ki kellett valamit találnom. A családom hiába pártolta a Nagyurat, nem volt kibúvó a bekerülés bizonyítása alól. Nem mintha akartam volna. Sőt, kicsit reménykedtem is benne, hogy valami rizikós feladatot kapok, hogy azonnal megmutathassam, ki is vagyok.
- Nem, ez volt az utolsó - feleltem, majd kuncogni kezdtem, ahogy láttam elterülni.
Elfordítottam a tekintetem tőle, a csomagjaimon néztem végig. Elrakni sem volt kis meló, de talán kipakolni jobb lesz, főleg, hogy Dai nem tervezett távozni.
Már hiányzott ez a fura srác. Régen sem tudtam hova tenni, mióta pedig barátok vagyunk, végképp fogalmam sincs. Azóta sem kérdeztem, hogy annak idején miért mentett meg, de talán ő már nem is emlékszik rá.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy magamon éreztem a pillantását. Nem, egyszerűen csak azért néztem oda, mert épp a múlton gondolkoztam. Hirtelen nem is tudtam hova tenni az ő kérlelő nézését, csak kérdőn felhúztam fél szemöldököm. Szerencsére választ adott, mire majdnem felsóhajtottam.
Oké, azonnal rájöttem, hogy valami nincs rendben velem. Úgy ismerem már Dai-t, mint a tenyeremet, mégis... zavarban lennék? Merlin szakállára, erre nem számítottam.
Még ha kellett is volna, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Sok mindent sikerült már megoldanom azzal, hogy nem foglalkoztam az érzéseimmel. Akkor is csak előkerestem azt a dobozt, amiben a konyhai cuccaim voltak. Az üstök alatt használt tűzhelyemet is előkerestem, be is gyújtottam, arra tettem fel főni a kávét.
- Fogalmam sincs, hogy tudod feketén inni. Nekem elég, ha csak az ügyeim azok, legalább legyen a kávém fehér. - mondtam mosolyogva, miközben már kerestem is magamnak a cukrot. Valahogy nem akart előkerülni, fogalmam sem volt, hol lehet, ha nem a többi ilyen egyszerű dolog mellett.
- Amúgy ha már itt járunk, találkoztál már a Nagyúrral?
Alig pár órája olvastam az utolsó levelet a fiútól, de azt valószínűleg korábban írta, akár meg is történhetett volna a találka.
Nekem is ki kellett valamit találnom. A családom hiába pártolta a Nagyurat, nem volt kibúvó a bekerülés bizonyítása alól. Nem mintha akartam volna. Sőt, kicsit reménykedtem is benne, hogy valami rizikós feladatot kapok, hogy azonnal megmutathassam, ki is vagyok.
