Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Moira & Myron EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Moira & Myron EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Moira & Myron EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Moira & Myron EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Moira & Myron EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Moira & Myron EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Moira & Myron EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Moira & Myron EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Moira & Myron EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 38 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 38 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Myron Wagtail

Myron Wagtail

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Vas. 4 Feb. - 15:01

Moira & Myron


A színpadnál összesen egy helyen mozogtam otthonosabban: a bárpultnál. Ha elrángattak bulizni, két lehetőség állt fenn, vagy az első sorban pogóztam vagy hátul támasztottam a pultot a sokadik pohár után, amíg végül két oldalról megtámogatva haza nem vittek. Ebben valami olyan csodálatos tálentum voltam, amit tanítani sem lehetett, erre egyszerűen születni kellett.
Mikor egy haverom megkért, hogy ugorjak be az egyik koncertjükre, természetesen igent mondtam. Nemrég nyílt egy új szórakozóhely az Abszol úton, az újonnan alakult bandájukkal főidőben játszhattak életükben először és úgy ítélték meg, hogy jól mutatna mellettük a színpadon a Weird Sisters énekese. Kedveltem a srácokat és szabad is voltam azon az estén, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk néhány szám erejéig. Hogy valóban jól mutattam-e, abban erősen kételkedtem... A kellemes benyomás sosem tartozott kevéske erényem közé.
Miután átadtam a terepet a zenekar eredeti tagjainak, rögtön az egyik bárszéken kötöttem ki - különben elég rossz kapcsolatban voltam az ilyen székekkel, már elég sokszor leestem róluk kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után.
Rendeltem magamnak egy sört, ami a maga egyszerűségében kilógott a mellettem vihorászó lánytársaság színes koktéljai közül. A szivárvány minden színében pompáztak az italaik, papíresernyők és apró gyümölcsök úsztak bennük. Tipikusan gonosz piának tűnt az összes, ami itatja magát, édes, finom és még jól is néz ki, néhány óra múlva pedig kicsinálja az embert és másnap olyan kibaszottul hasogat tőle a fejed, hogy megfontolod az antialkoholizmust is.
Az egyikük észrevette, hogy bámulom őket - legalábbis így tűnhetett, pedig a poharaik érdekeltek - , úgyhogy inkább elkaptam róluk a tekintetem és a dzsekim zsebéből előtúrt cigispapír és dohány összesodrásának szenteltem a figyelmem. Az ember azt gondolná, hogy néhány sikeres zenei album és teltházas koncert elég a csajozási technika tökélyre fejlesztéséhez és az önbizalom felpumpálásához, de erről szó sem volt. A cigisodrás jobban ment, mint a párkeresés és utóbbival ellentétben mindig valami jó sült ki belőle. A nőügyeimről ezt sajnos nem mondhattam el, a szerelmi életem beleillett volna anyám kedvenc szappanoperáiba.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Moira G. Burke-McGonagall

Moira G. Burke-McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Imogen Poots

»
» Vas. 4 Feb. - 22:27

Myron && Moira

Bárhuszárok és borvirágok

Sem az edzőnek, se anyámnak nem tetszene, hogy ilyeneket eszek. Ilyen páclében tocsogó, a kezemben szétmálló, jól tömött, kutyának való szendvicseket. Pláne a mennyiséget, azzal sem lennének kibékülve, legfeljebb anya. Ha így folytatom a szezon végére eltörik a méretes seggem alatt a seprűm, vagy fel sem bírok majd ülni rá, mert olyan dagadt leszek, mint egy elefánt. Ha engem kérdeztek, így is spóroltam a kalórián, hiszent amint megláttam egy gyümölcskereskedést, almaszeleteket akartam rá, ha édességboltot, akkor grillázst, és nem viccelek, elgondolkodtam rajta, hogy az egészet meg kellene fejelni rózsaszirmokkal a tetején, hogy kihozza a zamatát. Milyen zamatát?
Egy ilyen szenyóval a kezemben szelem át az utcákat. Az arcomon szerintem utoljára akkor volt ennyi szaft, amikor kanállal tanultam enni, vagy talán valamelyik torta kézzel a számba tömése hagyhatott hasonló nyomot. A szendvics minden lehetséges helyen folyik is, többek között ezért sem értették miért akarom elvinni, de kérésemre szépen betakargatták. Közöltem velük, hogy nem akarok szalvétát enni, úgyhogy a védelmét képezte az a szórólap is, aminek folytán most itt vagyok. Vendégfellépő: Myron Wagtail.
A fene tudja, mikor láttam utoljára azt a punkcsimbókot. Pedig akárhova mentünk mindig ott virítottak az utcán a plakátok, hogy itt, vagy ott lesz koncert, csak az időpontok voltak pocsékok, úgyhogy az maradt, hogy Eu hallgatja rongyosra a lemezüket, ahelyett, hogy én tombolnék rá egyszer élőben, ami helyett meg kesereghetek: "Na, megint nem jött össze." Pedig Wagtaillal szívtuk el együtt az első spanglinkat... aztán jól el is küldtek minket büntetőre. És apáméktól olyan rivallót kaptam, hogy az tutult és skálázott, de legalább rövid volt, meghaltam volna, ha sokáig kell hallgatnom. Ha nem is The Weird Sisters, attól még Myron, aki nem tudom belsőleg mennyit változott, mert hátulról még mindig felismerem.
- Wagtail! - jól az oldalába csípek, mielőtt levágom magam a mellette levő bárszékre.  - Láttalak! Jól nyomtátok! Bocs, kérhetek egy whiskyt jéggel? Kösz! - szólok oda a pultosnak, aki nemsokára elém is löki a poharat. Sosem szoktam finomkodni, nem bírom a lónyál üdítőket. Holnap meg kimenő van, lehet bulájolni! Éljen! - Van egy csomag ropitok is? Meg valami csokitok? Kösz! - hamar lepakolja elém, úgyhogy vegyítem is a két ízvilágot. Hogy már megint éhes vagyok! - Kérsz? - tolom az orra alá a zacskót és a csokit, amibe már beleharaptam. - Na és milyen az élet a showbizniszben? Az hírlik ti képviselitek az új nemzedéket a zeneiparban. Zaklatnak már a tinilányok? - tudakolom kajánul vigyorogva, miközben egy szálat rágcsálok a sós nasiból. De nem fognak nekem örülni!


∆ remélem elnyeri tetszésed, punkcsimbók  Leteperugri  (nem tudom, honnan szedte ezt a nevet  Shocked )

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Myron Wagtail

Myron Wagtail

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Hétf. 5 Feb. - 23:55

Moira & Myron


A nevem hallatán félrenyeltem a sört, éreztem, ahogy a habja belülről végigmarta az orromat. Prüszkölve és könnybe lábadt szemekkel kerestem a hang forrását a tömegben, amíg végül rá nem akadtam a nagyon is ismerős arcra. Olyan széles vigyor terült el a képemen, mintha közben nem akartam volna éppen belefulladni az amúgy meglepően finom sörömbe. Nem számítottam ma este társaságra, végképp nem Moira McGonagallra. Arra a Moirára, aki nem egyszer elhajtotta a zaklatásomból sportot űzőket a picsába, akivel megosztottam életem első spangliját (bár Yoyo úgy tudta, vele szívtam el az elsőt, nem akartam megsérteni azt az érzékeny kis lelki világát) és akibe egy teljes tanéven át fülig szerelmes voltam. Utóbbit sosem mondtam el neki, mert biztosra vettem, hogy akkor többet szóba sem állna velem és a sikernél arra is több esélyt láttam, hogy bekerülök a kviddicscsapatba. Úgyhogy a bárgyú mosolyomon és néhány erősebb pillanatomban kinyögött "öh... klasszul áll a kviddicstalár" típusú megjegyzésen kívül nem sok jelét adtam az érdeklődésemnek. Soha nem estünk egy "súlycsoportba" és nem akartam elkergetni azon kevés diákok egyikét, aki emberszámba vett. Aztán mindketten végeztünk a Roxfortban és azóta nem is láttam őt, csak hallottam, hogy bekerült az egyik menő kviddicscsapatba, aminek a neve nekem nem mondott semmit, mert gyűlöltem a sportokat. A sikerének azért örültem és nem is lepett meg igazán, mindig feltörölte a pályát a többiekkel és én áruló módjára neki szurkoltam a lelátóról, nem a Hugrabugnak.
Először csak nagyokat pislogtam, hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak neki. Végül összeszedtem magam és üdvözlésként kapott egy csontropogtató ölelést, amitől kis híján mindketten leborultunk a bárszékekről.
- Komolyan tetszett? - Kár lenne tagadni, simogatta azt a kevéske önbecsülésemet, hogy látott a színpadon és még tetszett is neki, amit csináltam. - Állandóan zaklatnak. Engem, érted? Ki gondolta volna, hogy egyszer majd rám izgulnak a tinilányok...
Elvettem egy ropit tőle és amíg befejeztem a cigisodrást, sikerült is két darabba törve lenyelnem.
- De téged is láttalak már mások falán kviddicstalárban feszíteni... Lehet a tinilányokkal jobban jártam, mint te a kviddicsrajongó pasikkal.
Előhalásztam a zsebemből egy öngyújtót - mindig jobban kedveltem ezt a mugli módszert, a legtöbb ismerősöm nem is értette minek vesződöm vele -, majd meggyújtottam vele a gondosan összetekert cigit.
- Egyedül jöttél? - Önző módon reménykedtem benne, hogy igen. Nem akartam hozzácsapódni egy idegen társasághoz, az mindig csupa kínos szituációt szült, de azt sem szerettem volna, ha Moira néhány sablonmondat után magamra hagy és visszarohan a barátaihoz vagy ki tudja kihez.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Moira G. Burke-McGonagall

Moira G. Burke-McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Imogen Poots

»
» Csüt. 8 Feb. - 12:08

Myron && Moira

Bárhuszárok és borvirágok

Ahogy meglátom Myron fejét összeszorítom a számat. Igyekszem nem kiröhögni, amiért feltehetőleg félrenyelte az italát. Aztán nem bírom tovább és előtör belőlem a kuncogás, amint kinyitom a számat, mert meg akarom kérdezni:
- Jól vagy? - teszem fel a kérdést szerencsétlennek, ahogy látom, jól lesokkoltam. Hogy őszinte legyek, nem erre a reakcióra számítottam. Tulajdonképpen nem tudom mire számítottam. Egy kicsit ez a régi Wagtail, akit ki kellett húzni a csávából. Most is szinte készen állok arra, hogy a hátát ütlegeljem.
Hé! Azért ne nyomd ki belőlem a szuflát, hallod? - kérem meg rá miközben lassan dőlünk lefelé, és egyedül a kiváló egyensúlyérzékünk tart vissza attól, hogy elboruljunk, emellett úgy teszek, mintha fulladoznék, mintha nem kapnék levegőt, holott csak a meglepettség teszi ezt, hiszen én elég ritkán ölelgetek bárkit is és általában elég esetlenül, mint ahogy most is hülyén érzem magam, ahogy finoman megpaskolgatom a hátát, ez persze amiatt is van, hogy általában jókorát vágok a másikéra. Kicsit Nagyon furcsán érint, hogy másoknak ez az általános üdvözlési forma. Ilyenkor kicsinek érzem magam és sebezhetőnek, amit egyáltalán nem szeretek. A személyes terem meg egyébként is veszélyes hely, volt akinek betörtem az orrát, mert azt hittem támadni akar. -De elárulhatod, ha régen az volt minden vágyad, hogy megfojts! - kezdek nevetni, amikor végre elenged.
- Viccelsz? Mióta kiadtátok a lemezeteket el akartam jönni egy koncertetekre, és mióta a suliban mondtad, mire készülsz, azóta a tiédre - teszem hozzá. Volt, hogy álló nap a lemezük szólt, mégis mire számított? Elfogadom, ezt ő nem tudja, de akkor is. Aztán kérek italt, mert ez nem az az este, amikor józan akarok maradni, ha már senki olyan nem látja a bűnözésem, aki rendre intene.
- Én mindenképp! - vigyorgok rá, mint a vadalma. Azért nem olyan rossz a helyzet, Myron jó srác, talán nem az anyák álma a lányaik számára első ránézésre, de rendes gyerek, csak az a sok tökkelütött barom anno tönkretette az esélyeit náluk, és most hol vannak? Sehol. Még a nevüket sem ismeri senki, ő meg feltört, mint a talajvíz, csak le kellett kopniuk, meg a kis egójuknak róla.
A szemeimet forgatom, miközben megáll a számban a ropi. - Ha engem kérdezel: nem. Mert engem nem rohannak le szivecskés képekkel, nem visonganak a fülembe és általában békén hagynak, hogy odahaza mit csinálnak a képem társaságában, azt meg nem akarom tudni - hunyom le a szemeim szégyenkezve, és szabad kezemmel az arcomat is eltakarom. - Legalább tudom, hogy jól nézek ki és remélem a játékomat is megnézik néha, akkor legalább hasznos volt, volt jegybevétel.
Kivételesen igen - hozzátenném azt sem túl sokan tudják, hogy itt vagyok. Otthon is egyedül vagyok néhány napja, anyámnak meg nyilván nem újságoltam el, hogy a kislánya eljön berúgni Myron Wagtaillel, és hogy nem anya, most nem füvezünk, ígérem, az csak kivételes alkalom volt, mindkettőnket érdekelt. A tesóimmal meg alig találkozom, úgyhogy ők mindenképpen kimaradnak ebből a buliból, a legtöbben amúgy sem lennének vevők rá, vagy az idejük nem fedezi.
- Nem bírom tovább, adj már egy slukkot! - csapok le a cigire a sóvárgást követően, remélem ad belőle, nem élhetek ilyenekkel, úgyhogy ez ma az ördög éjszakája ebből a szempontból. Beleiszom a whiskybe, égeti a nyelőcsövem, a szokásos fintort követően a szám elé kapom az ökölbe szorított kezemet, mielőtt felöklendezném. B@ssza meg! Hányingerem van tőle? Mi a f@sz bajom van?


music ∆ remélem elnyeri tetszésed, punkcsimbók  Leteperugri

[/quote]
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Myron Wagtail

Myron Wagtail

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Vas. 11 Feb. - 1:12

Moira & Myron


Könnyes szemmel bólogattam, hogy persze, soha jobban, pedig lehet még az agyamba is jutott a sörből. Bár annak már úgyis mindegy volt, pusztítottam az agysejtjeimet néhány eltévedt korty sörnél sokkal durvábban is, ennyi nem árthatott meg neki.
Úgy szorongattam, mintha tényleg darabokra akarnám törni. Annyi volt a szerencséje, hogy vele ellentétben én úgy kerültem mindennemű testmozgást, mint macska a vizet, úgyhogy túl sok erő nem szorult belém. De ha egyszer úgy örültem neki... Senkivel nem tartottam a régi diáktársak közül a kapcsolatot - nyilván a bandatagok kivételével -, amit alapvetően hatalmas boldogságként könyveltem el, de Moira például hiányzott. Ezzel egy egészen magányos posztot töltött be, ugyanis túl sok ember társaságát nem sírtam vissza. Egészen sokat javított az életemen, hogy nem nyomták bele a fejemet a roxforti fiúmosdó vécékagylójába...
- Bocsi, csak annyira jó újra látni - pislogtam rá bocsánatkérőn, nagyjából egy újszülött hörcsög ártatlanságával.
Mint egy hatalmas hullám, úgy tört rám a meghatott boldogság. Ő mindig hitt bennem, de más a roxforti könyvtárban hátba veregetni a lúzer srácot és azt mondani neki, hogy leszel valaki, és megint más itt ülni, amikor tényleg lettem valaki. Tőle különösen jól esett a kitartó támogatás és hogy most itt volt, egyedül miattam.
- Komolyan? Ez... ez nagyon jól esik. - Gyorsan kiittam a sörömet, mielőtt még valami csöpögős vallomásba kezdtem volna arról, mennyire sokat jelent ez nekem. - Csak apukádéknak el ne mondd, hogy itt voltál, tuti azóta is engem tartanak az Antikrisztusnak.
Elég emlékezetes volt az a rivalló a füves esetünk után, és hiába nem találkoztam soha a McGonagall szülőkkel, valami azt súgta, hogy otthon nem foglalják imába a nevemet. A Griffendél házvezetője sem volt éppenséggel odáig értem, ami érthető annak fényében, hogy egyszer teljesen véletlenül felgyújtottam a termét egy félresikerült varázslattal, de szerintem még ő is jobban kedvelt Moira szüleinél. Mintha én kényszerítettem volna a lányukat, hogy szívjon el velem egy spanglit... Győzködnöm sem kellett, de erről jobb, ha ők nem tudnak. Meg arról sem, hogy igazából meg is ismételtük a dolgot, csupán már bölcsebben választottunk hozzá búvóhelyet.
Csak a szememet forgattam. Rajta kívül aligha jutott eszébe bárkinek is a régi ismerőseim közül, hogy egyszer majd tinilányok irkálják tele a nevemmel a füzeteiket, utána rózsaszín kis szívecskéket rajzolgatva. A húgomtól tudtam, hogy komolyan ezt teszik és már többször célozgatott rá, hogy talán zsebpénz-kiegészítésként rólam kéne képeket árulnia nekik. Még a gondolat is megrémített.
- Mondjuk ebben tényleg van valami. És ha jobban belegondolok, a tinilányok néha ezerszer ijesztőbbek tudnak lenni néhány kanos pasinál - adtam neki igazat kelletlenül. Inkább loptam tőle még egy ropit, elterelve a figyelmem a meglehetősen erőszakos rajongólányokról. Nem akartam felidézni a koncertek utáni traumákat, mert a közhiedelemmel ellentétben azért nem örültem minden csajnak a backstage-ben. Volt, akinek igen, kár is lenne tagadni, de néhánytól a világból is ki tudtam volna futni.
- Hú, akkor nincs ürügyed elmenekülni, kénytelen leszel egész este elviselni engem - vigyorodtam el. - Cserébe fizetek neked néhány kört, alkohollal üzletelni szerintem elég korrekt.
Bizonytalanul méregettem, valami azt súgta, hogy egy profi kviddicsesnek ránézni sem szabad a cigarettára, de végül vállat vontam és felé nyújtottam az imént meggyújtott szálat. Nem voltam sem az apja, sem az edzője, hogy megmondjam neki mit csinálhat és mit nem. Szólásra nyitottam a szám, rá akartam kérdezni mi van vele mostanság, azonban valami nagyon szokatlant tett. Lehetetlen volt nem észrevenni a hirtelen jött rosszullétét, a Roxfortban pedig nem ezt szoktam meg tőle, akkoriban egy kis whisky meg sem kottyant neki...
- Valami baj van? - ráncoltam a homlokom értetlenül.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Moira G. Burke-McGonagall

Moira G. Burke-McGonagall

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Imogen Poots

»
» Pént. 23 Feb. - 16:02

Myron && Moira

Bárhuszárok és borvirágok

Myron a kínzások tökéletes alanya volt, nem szólt egy árva mukkot sem, ha meg igen, akkor tuti még jobban szadizták volna. Nem tudom, hogy azon kívül, amikor én tökön rúgtam valakit, mennyiszer kezdték ki szerencsétlent, de az sem volt éppen kevés. Ha valamit nagy családban megtanul az ember lánya, akkor az az, hogy nem bántjuk a kisebbet. (És hogy mi a teendő, amikor valaki átlépte azokat a bizonyos határokat, mit kell tenni azért, hogy a másik kapja meg azt a büntetést, amit neked kéne kapnod, mert bosszút állsz rajta.) Bennem még annak a srácnak a képe él, akitől azt várnád az orrán jön ki a sör, és ahelyett, hogy jótét lélekként azt mondod, nem való ez neki, te inkább vele iszol. Azért jó tudni, hogy az átélt trauma miatt nem testépíteni kezdett, hanem énekelni, ez igazán megnyugtató.
- Téged is - mosolygok rá kedvesen, amennyire kitelik tőlem, hogy ne vicsorogjak, mint valami félnótás öleb, ettől a szempártól meg egyenesen nevetnem kell. Általában Képtelen vagyok bárminemű hazugságra, szóval a vigyorom is elég őszinte.
- Komolyan? Igazából vicceltem - szabadkozom. Látni akarom azt a fancsali képét megint, hogy aztán azt deríthessem jókedvre azzal, hogy most akarom átejteni. De saját magamat buktatom le, amikor elnevetem a csínyt, nem megy ez nekem. Legalábbis nem ma.
Magasba szalad a szemöldököm. Hogy mi van?
- Dehogy tartanak - nevetek fel hitetlenül. - Sosem mondtam, hogy tőled kaptam, szerintem azóta rájöttek maguktól, hogy képes vagyok erre egyedül is, nincs szükségem unszolásra hozzá - valószínűleg azóta ők is megtanulták, és hogy nem tudnak kordában tartani, ez pedig egy rossz módszer volt ennek elérésére. Ciki volt? Na és? Utána még nagyobb poén volt újra elkövetni, amikor már nem kaptak el. Mi voltunk a bénák. - Egyébként meg a nagynéném feje minden pénzt megért. Most is odaadnám érte a fél seprűmet - utánozom a kábultában ide-oda rángó, sóhajtozó arcot. - Az öcsém meg fog ölni. Moira hogy tehettél ilyet? - sipítom. Oké, ezt már lehet, hogy csak a képzeletem rakta hozzá a dologhoz.
A fogam között szívom be a levegőt.
- Néha? Na látod miattuk nem irigyellek. Szerencsére az én táboromban nincsenek olyan szándékaik, hogy nőül akarnak jönni hozzám. Mondjuk ennek valószínűsége most már elég kicsi - teszem hozzá. Soha nem terveztem, hogy férjet keresek magamnak, meg voltam róla győződve, hogy magányosan fogok meghalni, és a modoromat ismerve szerintem mindenki más is. A helyzet egyelőre nem így áll, bár az esküvőig még bátran megléphet Eu is, nem hibáztatnám. - És találtál már valakit, aki megragadta a megtisztelő figyelmedet? Ha nem köztük, azt is meg tudom érteni. Naaa? - vigyorgok rá kajánul.
- Elfogadom az üzletet, de ne hidd, hogy menekülni akartam, nem vagy te olyan elviselhetetlen, meg ijesztő sem - ezen még az évek sem segítettek, pedig nagyon próbálkozik. - Csak aztán meg ne bánd! - figyelmeztetem, habár úgysem fogja majd bevallani.
Ne nézz így rám, én is tudom, hogy nem szabad, de... csak ma este - veszem ki, a kezéből, ahogy felém nyújtja. Reményeim szerint senki nem tudja meg, ha nem köpöm ki az edző elé a tüdőmet a következőedzésen, a szag meg sitty-sutty eltűnik majd. - Huh, nem mondom... Van benne valami? Émelyítő - jegyzem meg miután kicsit megszédültem tőle, pedig egyáltalán nem tűnik fűnek. Értem, értem, most utál a testem, ez van, inkább tényleg visszaadom Myronnak. Aztán a whiskyért nyúlok. Rámjön a hányinger. Mi van ma velem?
- Dehogy - próbálom megnyugtatni, viszont magam sem tudom melyikünket. Vissza.... vissza fogom nyelni, ha feljön. Még mindig jobb, mint az ölébe küldeni az adagot. - Most biztosan az a hülye szendvics, mostanában összeeszek mindenfélét, aztán utána így találkozom vele újra. Kész röhej - fogom még mindig a szám elé a kezemet. - Csak azt nem értem, hogy lehet az összes kajának valami bukéja, amit nem veszek észre - pedzegetem a témát. Nem hiszem el, hogy nem dobtuk ki a tönkrement nasit, vagy ez a vendéglátóipari egységek apokalipszisa?
Nagyot sóhajtok. Elhatározom, hogy felhajtom ezt a rohadt whiskyt, ennyi csak nem foghat ki rajtam. A számhoz emelem, levegőt veszek és... Már a szagától is rám tör a jól ismert rosszullét. Gyerünk Moira, nem lehetsz ilyen puhány! Főleg nem Wagtail előtt, mi lesz így a régi ivós hírneveddel? Befogom az orromat és lehúzom. Az asztalra csapom a poharat.  Aztán reménykedek, hogy nem hányom el magam, vagy megállítja az öklöm.
- Minden oké - pillantok Myronra nyugtatólag, ha még mindig fostos arccal fürkészne. Azért se leszek puhány, felőlem zöld lehet a fejem, akkor sem. - Ihatjuk a következőt?


music ∆ remélem elnyeri tetszésed, punkcsimbók  Leteperugri oké, ez az a reag ami minimum 4-szer (!) veszett el, lassan nekiállni sem mertem, bocsánat, hogy csak most  pale

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Myron Wagtail

Myron Wagtail

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Deryck Whibley

»
» Vas. 11 Márc. - 23:37

Moira & Myron


Tudtam, hogy csak viccel, de azért egy pillanatra mégis elkenődtem. Nem nagyon, mert már mondták azt is, hogy fel kéne engem kötni egy gitárhúrral meg hogy egy oxigénhiánnyal született hároméves is jobb szöveget ír nálam, szóval nem vettem igazán a szívemre. Az hatalmas hazugság lenne, hogy megtanultam kezelni a kritikát, mert mikor lehúzták az előző albumunkat egy zenei magazinban, aznap éjjel álomba sírtam magam a báránykás párnámat ölelgetve, de Moira sosem lenne ilyen kegyetlen. Pedig a Roxfortban, amikor először megvédett, egy kis ideig azt hittem, ez csak valami gonosz vicc és majd ő rúgja belém a legnagyobbat. Nem így történt, bár lehet a házvezetőink nagyra értékelték volna, ha a mi különös barátságunk nem történik meg. Mintha olyan rossz gyerekek lettünk volna... Oké, előbb pakoltam be a gondosan összesodort spanglikat az iskolatáskámba, mint a tankönyveket, de amúgy jó gyerek voltam.
- Hát akkor jó szar humorod van - fintorodtam el sértetten.
Legalább az pozitívum, hogy a híres-hírhedt McGonagall család nem tudott róla kivel füvezett először a lányuk. Elég, hogy McGali professzorral akadtak kellemetlen perceim, nem akartam a rokonság többi hihetetlenül fontos és befutott tagjánál is rossz pontot szerezni. Mert ők aztán tényleg elég menő család voltak, olyanok, akiknek egy kicsit mindenki szeretne megfelelni. Nem mintha sok esélyem lett volna, mikor az egyik tesója például papnak tanult, ha jól emlékeztem.
- Ez egy nagyon jó hír - vigyorogtam rá. - Jó, az tényleg elég vicces volt. Mondjuk szerintem Bimba reakciója még a nagynénédét is verte... Emlékszel, hogy véletlenül kikotyogta azt a sztorit, hogy pár évvel előttünk néhány hugrabugos srác az üvegházakban termesztett kendert? Ha nem ölnék meg minden növényt, nekünk is ki kellett volna próbálnunk. Botrányos, mennyit el tudnak kérni egy kis fűért, nem?
Mire kimondtam, már leesett, hogy ő valószínűleg rég kinőtte ezt a korszakát. Ha másért nem, akkor a sport miatt, én viszont megrekedtem ennél az állapotnál. Jó ideje először kínosnak éreztem az életstílusomat, nem szívesen osztottam volna meg Moirával, hogy tulajdonképpen a füvescigin én már kicsit túlléptem... Foghattam volna az alkotói vénámra, de nyilván nem erről volt szó.
- Ez most azt jelenti, hogy apáca lettél vagy azt, hogy férjet fogtál magadnak? - billentettem kérdőn oldalra a fejemet. Természetesen tudtam a választ és őszintén irigyeltem a pasit, aki Moira mellett élhette le az életét. Valószínűleg csak az a reménytelenül romantikus, nyálas énem érzékenyült el az eljegyzés hírére, aminek nem tett jót a saját szerelmi életem siralmas állapota. Komolyan örültem a boldogságunknak, csak hát... csak hát én is szívesen tervezgettem volna egy totál giccses esküvőt, hiába utáltam az öltönyöket és hiába nem tudtam, mi fán terem egy normális párkapcsolat. - Mindig találok valakit, csak általában ők nem tartanak rám igényt. Szóval elég egyoldalú vagy gyors az a "találás"... De nézzük a jó oldalát, a szakítós számaink mindig toplistásak.
Vigyorogva megráztam a fejem. Dehogy fogom megbánni, ez a váratlan találkozás jobban megmelengette a megtépázott lelkemet, mint fél üveg Lángnyelv. Bár lehet csak azért, mert annyit ittam belőle mostanság, hogy már kezdtem immúnis lenni, ami elég szomorú, ha jobban belegondolok...
- Nincs benne semmi, de ha szeretnéd, akár lehet is... - jegyeztem meg óvatosan. Épp csak jelzésértékűen a dzsekim zsebére pillantottam, ahol egy csomag dohány és cigipapír, illetve a párszor kimosott gitárpengetőim mellett azért lapult más is. Remélhetőleg a pengetőkkel együtt nem fogom azt is bevágni a mosógépbe, amit használni sem tudtam rendesen és állandóan tönkretettem vele a cuccaimat.
- Lehet allergiás vagy valamire - vetettem fel bölcsen. Nem értettem a gyógyászathoz, de nem akartam csak idiótán vonogatni a vállamat. - Egyszer Yoyóval elmentünk egy indiai étterembe és kiderült, hogy nem bírom az egyik fűszert. Hát hadd ne részletezzem, mi történt utána... Konkrétan kitiltottak minket arról a helyről... is. Pedig ettől eltekintve jól viselkedtünk, komolyan.
Bizonytalanul, de bólintottam, hogy jöhet a következő kör. Ő tudja, nehogy már éppen én játsszam a tyúkanyót...
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Moira & Myron

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Yoyo & Myron
» Yves && Moira
» Dung & Myron
» weird surprise - Myron & Sonki
» Jo && Moira

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-