Adelaide & Rowan

to Adelaide

Megoldatlan ügyek és a hozzájuk csatolt jelentések aktái alkotta torony magasodott az íróasztalom bal sarkában. A Minisztérium egyre kevésbé képes ellátni a feladatát, ez pedig a Varázsbűn-üldözési Főosztályra is épp úgy igaz volt, akárcsak a többi részleg munkájára. A megoldatlan, de minél nagyobb horderejű ügyek kézről kézre járnak. Egyesek megpróbálkoznak az ügy felgyöngyölítésével, míg mások kivárnak egy-két napot, de nem próbálkoznak előrébb lépni a nyomozásban. Így esik meg, hogy ötször annyi folyamatban lévő ügyben kell eljárjak, mint időm és energiám engedi. Még így is kimondottan jónak számít az én és embereim által végzett munka, de hosszútávon ez semmiképpen sem egy fenntartható állapot. Sajnálatos módon azonban a bürokraták eredményeket várnak, hogy feltudjanak valamit mutatni. Az ilyesfajta ügyintézéssel azonban csak a saját kezeiket kötik meg és játszanak ellenségeik kezére.
Mindemellett pedig kénytelen vagyok eleget tenni a másik oldal kéréseinek is. Mint a legtöbb befolyásos és tehetős családban, úgy az enyémben is bőven akad híve a Sötét Nagyúrnak. A családi nyomás ezen szempontból esetemben is jelen volt, de sikerült kialakítanom egy tőlük részben független életet és rendszert. Nem vagyok híve a Sötét Nagyúrnak, ahogy a jelenlegi Mágiaügyi Miniszternek sem. A túlélés híve vagyok, az ehhez hasonlatos időkben pedig a nyílt és meginoghatatlan állásfoglalás nem szerencsés dolog. A kettő közti határon lévő egyensúlyozás célszerűbb. Hasznossá tenni magunkat mindkét fél számára és csak akkor meghozni a végső döntést, mikor az a legnagyobb eséllyel ígérkezik helyesnek.
A gondolataim és az előttem lévő nyitott jelentés soraiból egy kopogás ragad ki, majd az asszisztensem arcát pillantom meg. Adelaide Knotley vár arra, hogy bebocsátást nyerjen az irodámba. A találkozó még véletlen sem előre megbeszélt. Nem különösebben szívleltem a Halhatatlanokat. Furcsa emberek, akiknek a munkája szigorúan titkos. Utóbbit irigyeltem tőlük, az én munkámat is nagyban megkönnyítené, ha nem kéne folyton a kíváncsiskodókat is távol tartanom. Nem újkeletű dolog, hogy a politikusok egy-egy nagyobb médiahírverést kapó ügy segítségével szeretnének feljebb kapaszkodni.
Egy bólintással jeleztem, hogy engedje be a nőt, majd, ahogy átlépte a küszöböt és az ajtó becsukódott mögötte, felálltam a székemből.
- Üdvözlöm, Dr. Knotley. – biccentettem felé, kezemmel az íróasztalom előtt lévő ülőalkalmatosságra mutatva. – Kérem, üljön le! Esetleg megszomjazott az ideúton? – pillantok rá kérdőn, a bárszekrényhez lépve. Általában nem kínálom itallal a vendégeim, főként, ha nem tájékoztattak előre az érkezésükről, de ez esetben kivételt tettem. Valószínűleg egyébként is itt kell éjszakázzak, és egyébként is ír vagyok. Valamilyen okot mindig találunk, hogy felbontsunk egy jó italt.
- A látogatása meglepett. Úgy tudom nincs semmiféle együttműködés az osztályaink között, melyben érintett lennék. Minek köszönhetem, hogy mégis ide fáradt hozzám? – pillantok rá kíváncsian, helyet foglalva az asztalom mögött, itallal a kezemben. Persze, amennyiben kért, előbb felé nyújtom az övét.

Korunk a közönyé: ha végigsétálnék az utcán vérző sebbel, kevesen vennék a fáradtságot, hogy megkérdezzék, segíthetnek-e? Nem hibáztatom őket, olyan időket élünk, amelyek óhatatlan kilúgozzák az egyénből a társadalmi élményt, főleg saját, szinte légüresen ingerszegény közegünkben, ahol a vér alapja mindennek, nem bizonyított tévhitek uralkodnak, és az izoláció nem döntés, de oktrojált minta végeredménye. Ugyanakkor megfigyeltem egyfajta, talán ebből levezethető igényt arra, hogy humánusnak tűnjünk, mitöbb, hogy szociális érzékenységünket olyan csatornákon éljük ki, amelyek egy egészséges társadalomban - már ha normakövető szempontból vizsgáljuk - deviánsnak hatnának, és megbotránkoztatnák a közösséget.
Ezek közé tartozik a halálbüntetés kérdése, mintegy megoldhatatlan problémaként lebegve az eredeti, ösztönös én vérvágya és gyermeki konfliktuskezelése és a modern társadalmak emberarcúságra törekvése között félúton - a mi válaszunk dementorok formájában létezik, ami számomra több, mint nevetséges. A takargatott, máshogy nevezett tulajdonképpeni halálbüntetés a legkevésbé sem logikus, véletlenül sem védhető álláspont, és az Azkaban elítéltjei szolgálhatnák még a közösséget oly formában, hogy az ne csupán elrettentés legyen. Ennek ügyében látogattam meg Rowan McAleeset, akinek odalent tárolt aktái alapján képességei több, mint elégségesek a problémám orvoslásához.
- Jó napot kívánok, Mr. McAleese. Egy italt elfogadok, köszönöm. - ajánlása alapján helyet foglalok, eligazítom a munkahelyem szokásos, másokból önkéntelen aggodalmat kiváltó talárját az uniformisom felett. Mindegyiküket meglepetésszerűen éri, ha rájönnek, egy hallhatatlan nem kizárólag talárként lóg fennmaradó idejében a szekrényben, főleg, ha még származásomról is tudomást szereznek, esetleg személyesen is találkozunk. Szakmámban még mindig élesen tartja magát felszínen a szexizmus, kollégáim közül nem egy vallja, hogy biológiai képletem alkalmatlanná tesz feladataim elvégzésére, ne adj isten, ha még nőnek is tűnök. - Rögtön a tárgyra is térnék, ha megengedi: az Azkabanba zárt elítéltekkel kapcsolatban kerestem fel. Kísérleteimhez szükségem lenne élő szövetre, a pszichológiai hatások vizsgálatához pedig elengedhetetlen a még ép elme és személyiség. Ez alanyok nélkül lehetetlen, és a szóban forgó személyek foglalkozásuknál és helyzetüknél fogva épp alkalmasak lennének rá.

Nincs okom nem tartani a szemkontaktust: tárgyalást kezdeményeztem, és biztos vagyok benne, hogy nem érné meg csak úgy bólintania, a bürokrácia csak papíron teljesíti a maga normáit, az igazságszolgáltatás pedig a maga aktusaival cáfolja a nevét. Laikusok számára kegyetlennek tűnhet a Minisztérium rendszere és konfliktusmegoldási metódusa, leginkább mert szinte kizárólag az egyén térnyerését szolgálja, patikamérlegen kimért racionalitás, de mi így érjük el, amit akarunk. Mind elegáns öltönybe és talárba bújt, szelídnek látszó vadállatok vagyunk.
- Ön, mint az büntetőjogi ágazat képviselője, bizonyára érti, hogy a kísérletek járhatnak előre nem látható kockázattal, nem csak fizikailag, de mentálisan is. Legjobb tudomásom szerint az Azkaban lakói minden joguktól megfosztattak, olyanoktól is, mint a pálcaviselés, mely alaptörvényünk szerinti tulajdonképpeni emberi státuszukat is visszavonta. Nem látom be, miért ne szolgálhatnának ily módon hasznosan társadalmunk szempontjából, ha a lehetőség adott.

to Adelaide

Egy bólintással nyugtázom a szavait, ahogy a bárszekrényhez lépek. Emlékszem, hogy gyermekkoromban az apám minden napot így indított, és fejezett be. Egyfajta szertartás volt számára ez, ami az idő múlásával véletlenszerű igazolást is nyert, így mondhatni … babonájává vált, hogy egy eredményes nap érdekében az ajtón való kilépés előtt ihasson a családunk pincéjében őrzött szeszes italok egyikéből.
Mielőtt a székemhez sétálnék, felé nyújtom a megtöltött italpoharat. – Remélem szereti a whisky-t. – talán csak mert ír vagyok, és születésemtől kezdve ott is éltem, de soha nem értettem, hogy miként nem lehet szeretni egy jó whisky-t. Kiváltképp, ha az Írországból származik.
Sok minden fut át az agyamon, ami az irodámba vezérelhette őt, azonban arra nem számítok, amilyen indokkal végül előáll. Meglepetten döntöm enyhén oldalra a fejemet és összevont szemöldökkel mustráltam a velem szemben ülőt, mintha csak arra várnék, hogy hozzátegye: komolyara fordítva a szót. Azonban ez elmarad, néhány pillanatig csak merengek a hallottakon, mielőtt felelnék.
-Tehát azt szeretné, ha az Azkaban-ban raboskodó elítéltek egy részét átszolgáltatnánk Önnek és az osztályának kísérletek céljára? – kérdeztem, ahogy összefoglaltam a kérését. Nem volt rosszalló a hangom, a foglyok egy részét én juttattam oda, de egyikük élete és jövője iránt sem éreztem soha sem érdeklődést. A maga a kérés fura, sok mindent tapasztaltam már a pályafutásom alatt, ez új. – Én vagyok az első, akit megkeresett ezzel, Dr. Knotley? – kíváncsian pillantottam rá. Csupán érdekelt, hogy volt-e előttem olyan auror tiszt, akit esetleg megkeresett ezzel, csak a szavai süket, vagy meg nem értő fülekre találtak. Ismerek néhány olyan kollégát, akik a hosszú évek alatt sem voltak képesek lazítani az emberségükön és kevesebb empátiát táplálni a bűnösök iránt. Szerencsémre ezen téren nem voltak soha sem gondjaim.
-Miféle kísérletekről lenne szó? – kérdeztem, a kíváncsiságom kielégítendő, semmint a rabok felé mutatott törődésem jeleként. Keveset tudni a munkájukról, itt adott a lehetőség, hogy egy kicsivel talán többet megtudjak. A tudás hatalom, bármekkora közhely is ez. – Alapjaiban véve, egyetértek Önnel. Ugyanakkor, bizonyára ön is tudja, hogy némely foglyok felhasználás céljából kerültek oda felsőbb utasítás nyomán. politikai okok miatt, főként. Nem szerettem, de ez megkerülhetetlen volt. – Ezen kívül akadnak még olyanok, akiknek a tárgyalását szeretnék felhasználni, hogy próbálják erősíteni a közbiztonság érzetét a polgárokban. – hiába. Az Azkaban manapság túlzsúfolt, a fontosabbak kerülnek oda, az egyszerű gyilkosok és egyéb bűnt elkövetők általában az elfogás közben valamilyen szerencsétlen véletlen folytán életüket vesztik. Nem újkeletű dolog ez.
Azon rabok, akik nem illenek az előbbi két csoportba … nos, nincsenek sokan, de nem hiányoznának senkinek sem. – ráadásul fel is szabadulna néhány cella, amit meglehet tölteni majd néhány kiemelt fontosságú rabbal, akár. Azonban, ugyan nem mondom ki, de nem áll szándékomban a … társadalom hasznát szem előtt tartva minden további nélkül segíteni neki. Felteszem, hogy szeretné mindezt a lehető legdiszkrétebben megoldani, ehhez pedig valamiféle ellenjuttatásra szükségem lesz.

A kérdését bólintással nyugtázom - habár nem a kedvenc italom, ez természetesen hozzátartozik az effajta párbeszédekhez, és ezt apám sosem felejtette el kihangsúlyozni a cigarettája füstjébe burkolózva. A dolgozószobája legmagasabb polcát drága italok foglalták el, melyeket az ilyen alkalmakra tartogatott - most így belegondolva, meglehetősen rendszertelenül osztályozva.
- Köszönöm. - majd egy korty után az asztalra helyezem a poharat. Sokkal jobban ízlik a férfi értetlensége, de természetesen bízom benne, hogy az csak pillanatnyi, és nem igényel majd újabb kifejtést, magyarázatot a kérésemet illetően. Pontosan fogalmaztam, és csalódott lennék, ha félreértettem volna habitusát. - Mindkét kérdésére igen a válaszom.
Nem hiszem, hogy ez meglepetésül szolgálna: odalent nyílt titok, hogy a hasonló ügyletek engedélyezésére mindig megfelelő tájékozódás után érdemes alanyt keresni, és ez a lépés magát az egész folyamatot meghatározhatja.
Körültekintő voltam, mikor őt választottam, és a döntés körülményeit nem befolyásolta sem a származása, sem külseje. Az elfoglalt pozíciója épp megfelelő, és úgy találtam, könnyebben engedne a kérésnek, mint fiatalabb kollégái, könnyebben, mint modoros, reputációjukat féltő idősebb kollégái.
Rowan McAleese az egyenlet tökéletes alkotóeleme, és az ilyesmiben ritkán tévedek. Úgy is fogalmazhatnék, hogy kudarcot vallok a tévedésben.
- A kísérletek többrétűek, de egy rövid összefoglalóval szolgálhatok a jellegüket illetően. Egyrészt pszichológiaiak, másrészt fizikaiak, de a szakterületem jelenleg a mágia genetikai eredetének vizsgálata, annak eddig megmagyarázatlan kérdései. Arra könnyű magyarázatot adni, hogyan öröklődik, de hogy később ez hogyan és miként változik a szocializáció hatására az eltérő környezetekben.. És bántóan kevés adat áll rendelkezésre a már kifejlődött pszichét illetően. Hogyan reagál az alany elméje például a főbenjáró átkok elszenvedése közben? Pontosan mikor állapítható meg az átkok általi maradandó sérülés, és más esetben miért nem állapítható meg egyáltalán? Hogyan működnek az átokhegek? - két korty után folytatom, habár nem vagyok meggyőződve róla, hogy ilyen mélységekig szólt a kérdése. - Felületesen ezekről mind rendelkezünk valamely tudással vagy elmélettel, de én tényeket akarok, Mr. McAleese. Bízom benne, hogy ön is.
Sztoikus nyugalommal beszél a rabokról - szívesen rákérdeznék, hogy ez a neveltetésének eredménye, vagy inkább szakmai ártalom? Még mindig eljátszom olykor az emberi természet fejtegetésével, holott valóban tölthetném ennél hasznosabban az időmet..
- Természetesen ezekre a rabokra gondoltam. - és aztán elhallgat, és nem azért, mert időre van szüksége, hogy feldolgozza a társadalmi korlátok átlépését. Nem moralizáló típus, és én sem vagyok az: most következik az ár megállapítása. Ismerem ezt a tekintetet a tükörből és apám italospolcának árnyékából.
- Az együttműködésünk természetesen nem szívességen alapszik, Mr. McAleese. Én mit tehetek önért?

to Adelaide

A megerősítését egy bólintással nyugtázom. A kollégáim meglepően nagy többsége túlzottan is empatikusan áll a munkánkhoz. Jogokról beszélnek és emberi bánásmódról, gyerekgyilkosok és pedofilok esetében is. Ragaszkodnak a szabályokhoz és mindent papírra vetnének, ha megtehetnék. Én magam teljes kontrollt gyakorlok az embereim felett, szeretem látni azt, hogy mi az, ami elhagyja a kezüket, minden egyes jelentés az én jóváhagyásommal kerülhet csak tovább. Az oka szörnyen egyszerű, a gyakorlati tudás és tapasztalat teszi a jó aurort, nem az elmélet, amit egy díszes teremben egy táblánál vertek a fejébe. Senkit nem érdekel az eljárás vagy a letartóztatás menetének szabályossága, ha az eredmény gyors és tiszta. Eredményt kell szolgáltatnunk, minél kevesebb idő alatt, ehhez pedig tudni kell mely szabályokon lehet átlépni.
Figyelmesen hallgatom a szavait, felkészülve arra, hogy esetlegesen rá kelljen ébresztenem a velem szemben ülőt arra, hogy nehéz megérteni a mondandóját, hacsak minden harmadik szavát értem. Volt szerencsém már összefutni jó néhány kollégájával a hölgynek, az esetek többségében … nem beszéltünk egy nyelvet, mondhatni. Épp ezért ér kellemes csalódás, hogy Dr. Knotley tudja mindezt úgy prezentálni, hogy értelmezhessem mindazt, amit elmondott.
-Érdekfeszítő. Izgalmas kutatási témának tűnik. – feleltem, mielőtt a számhoz emeltem volna a poharam. Az aurori hivatásban is hasznos eredményekkel szolgálhatna ezen kérdések megválaszolása. Felgyorsíthatna bizonyos eljárási elemeket anélkül, hogy csorbát szenvedne a végeredmény. – Hasznát tudnám venni annak a tudásnak, melyre szert tenne ezáltal. – bólintottam a szavaira. Az én munkában a tények sokszor nem egyértelműek, könnyen lehet őket megmásítani és egy másfajta igazságot kreálni ezáltal.
-Mennyire lenne szüksége? – pillantottam fel rá kérdőn. A kisebb, vagy jelentéktelenebb törvényszegőket általában szélnek engedik kapacitási problémák miatt figyelmeztetésekkel, ami általában nem ér semmit, ezt pedig sokan ki is használják. Egyszerűbb volna nekem is az ilyeneket a kísérleti asztalra küldeni, semmint jelöletlen sírokat ásatni nekik, vagy néhány törött csonttal megelőzni az újabb kísérleteiket. – Felteszem az alanyok közti szelektálás nem releváns a kutatása jelenlegi szakaszában. – úgy gondolom, hogy nem járhat még annyira előre a folyamatban, hogy ez kérdés legyen, de tekintve, hogy nem szakterületem a mágia genetikai eredetének vizsgálata, így tudok a leginkább megerősítést nyerni.
-Szeretném, ha tájékoztatna a kutatása fejleményeiről. – habár ez talán adott. Technikailag a rabok, akiket átszolgáltatok egyfajta befektetés a részemről a kutatásaiba. Az eredmények, ha részeredmények is, pedig segíthetik a munkám bizonyos részeit. – A Rejtély- és Misztériumi Főosztály rendkívül … hű a nevéhez. – folytattam, elhallgatva pár pillanatra. Ebből a szempontból irigyeltem az ott dolgozókat. Lehetőség sem volt, hogy háborgassák a munkájukat, miközben az enyémbe igen gyakran beleszóltak felsőbb szintekről. – Nincs, és nem is lehet oda szabad bejárásom. Úgy sejtem, hogy érti a problémámat. – Dr. Knotley egy elmés nő benyomását kelti, aki minden bizonnyal tudja, hogy az én szakmámban az információ mindennél előrébb való. Tulajdonképpen mindennél fontosabb. Sok mindenkiről tudok sok mindent, azonban az ő osztálya egy … vakfolt. – Információkat szeretnék. – szeretem a rejtélyeket … megoldani. Nem véletlen, hogy nálam landolnak a megoldatlan ügyek aktái, melyek mások képességét, vagy szorgalmát meghaladták. – Felületesen rendelkezem az osztályát és a munkatársait illető információkkal, de … én tényeket szeretnék, Dr. Knotley. Akárcsak Ön. – idéztem a korábbi szavait egy halovány, rövid életű mosolyt villanta, mielőtt a poharamért nyúltam volna. A tudás hatalom, ezt a velem szemben ülő hölgynek aligha kell magyarázni. Szívesen szolgáltatok számára alapanyagot a kutatásaihoz, amennyiben én is megkapom a számomra szükséges … alapanyagot.

» Adelaide Lockwood
» Celestine & Rowan
» Faith & Rowan
» Amelia & Rowan
» Allegra & Rowan

Adelaide & Rowan

Adelaide & Rowan

Similar topics

Similar topics