» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
88
25
19
25
20
18
31
17
3
3
5
5
5
264
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

porcukor, az élet megrontója
Today at 1:48
• • • • • • • • • • • • • •
Rufus Scrimgeour
Cveta & Regulus
Today at 1:34
• • • • • • • • • • • • • •
Cveta Dolohov
Cataleya & Evan
Today at 1:18
• • • • • • • • • • • • • •
Evan Hayes
Regulus & Cveta - Don't touch me..
Today at 1:02
• • • • • • • • • • • • • •
Cveta Dolohov
Agatha & Cygnus
Today at 0:29
• • • • • • • • • • • • • •
Cygnus F. Lestrange
Tilos? Az jó.
Yesterday at 23:47
• • • • • • • • • • • • • •
Cygnus F. Lestrange
Egy kelyhet! - melyben délszak lángja forr
Yesterday at 23:43
• • • • • • • • • • • • • •
Anton Betranche
Élodie Lestrange
Yesterday at 23:35
• • • • • • • • • • • • • •
Inès Delacour
i quit drinking for good, i drink for evil
Yesterday at 22:58
• • • • • • • • • • • • • •
Egerton Travers
lágyan síró panasz, fölötte kupola
Yesterday at 22:19
• • • • • • • • • • • • • •
Anton Betranche
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 24 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
70
▽ Reagok :
61
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Iwan Rheon



»
» Vas. 4 Feb. - 19:42




Flora, Rody & Richard ~ 1977 nyara



Egy hetet terveztünk Olaszországban tölteni. Én eredetileg egy Loire-menti kastélytúrát akartam szervezni, de Rody nem lelkesedett túlzottan a sorozatos múzeumlátogatásért, még a felsorolt történelmi érdekességekkel sem sikerült lázba hoznom. Úgyhogy kompromisszumos döntés alapján esett a választásunk egy olasz kisvárosra, ahol én is megtaláltam magamnak a szórakozást és Rody is kiélhette magát a tengerparton, Flora pedig mindkettőt egyformán élvezte. Külön pozitívumként könyveltem el a hőséget - egyedüliként valószínűleg nemcsak a családban, hanem az egész városban is -, végre valahol nem fáztam állandóan.
Egy cukrászda teraszán ültünk, és miközben lelkes előadást tartottam a középkori olasz városállamokról, próbáltam észrevétlenül ellopni egy keveset Rody pisztácia fagylaltjából. Az én zöldalmásom már rég elfogyott, elsőként tömtem magamba az összeset. A rosszalló pillantását látva odahajoltam hozzá az asztal felett és engesztelésképp gyors csókot adtam az arcára. Éreztem rajta a naptej illatát, amit még én kényszerítettem rá valamikor a délelőtt folyamán. Nála legalább használt valamit, én magamra kenhettem bármennyit, úgyis vörösre égtem.
Ahogy hátradőltem a széken és szívószállal kiittam a limonádém maradékát, nem kerülte el a figyelmemet a szomszédos asztaltársaság. Egy ötfős család ült tőlünk alig egy méterre: anyuka, apuka, két kamaszgyerek és egy öt év körüli kisfiú. Turisták lehettek ők is, mintha elkaptam volna az irányukból néhány angol szót. A nő pislogás nélkül bámult minket, a homlokát ráncolta és nem tudtam eldönteni, hogy az egész mimikája inkább értetlenséget vagy megvetést sugallt.
- Én iszom még egy kávét. Ti beneveztek még valamire? - fordultam vissza Floráék felé.
Alig pár perc múlva egy pincér jelent meg az asztalunknál, de mielőtt még megszólalhattam volna, ő megelőzött. Erős akcentussal utasított minket a távozásra, amiért "zavartuk" a többi vendéget. Hatalmasakat pislogva meredtem rá, majd Rodyra, hátha ő hozzá tud ehhez szólni bármit is. Ő mindig jobban kezelte ezeket a szituációkat, nekem lassan másfél évtized alatt is nehezemre esett megmukkanni, mikor ilyen helyzetbe kerültem. Meg akartam magyarázni, hogy nem tehetnek ki minket csak úgy és ez ellenkezik az alapvető emberi jogainkkal, mellesleg nem is zargattunk senkit, de a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy semmi értelme sem lenne.
Ingerülten piszkáltam a pohár alján maradt citromgerezdet a szívószálammal. Miért éppen most és miért éppen Flora előtt? Gyűlöltem, mikor ez történt, legalább a lányunkat megkímélhették volna az efféle megaláztatástól.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
5
▽ Reagok :
3
▽ Kor :
14
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
∆ sadie sink



»
» Hétf. 5 Feb. - 19:36

beloved daddies&&flora


Kiskoromtól nagy álmom eljutni Olaszországba és ezt nem is féltem soha hangoztatni az én drága apukáim előtt. Mikor pár hónappal ezelőtt közölték velem a hírt szinte sírni tudtam volna. Talán el is pityeregtem magam, amikor nem látták, előttük szeretek erősnek mutatkozni. Tengerpart és rengeteg fürdőzés apuval, míg annál is több random érdekesség apától. Teljesen felvillanyoz az egész. Ez az ország nem csak a mediterrán éghajlata miatt veszi le a lábáról az embereket, hanem a különféle nevezetességek és finom ételek is közrejátszanak. Biztosan jó pár kilóval gazdagodok majd az itt töltött hét nap után, de ez az utolsó, amire gondolni akarok.
A kedvemet semmi sem tudja letörni. Még az sem, hogy apa aputól lop fagyit és attól félek, hogy én leszek a következő, akitől csórni fog egy keveset. Nálam a kaja szent és nem szeretem, ha bárki eszik az enyémből. Még azt sem, ha róluk van szó. Persze csak egy mosolyt rakok hozzá ehhez, hiszen hülyeség lenne ezen nyilvánosan felháborodnom és vitáznom.
A napszemüvegem lecsúszik az orromon, de annyira el vagyok nyúlva a melegtől és a telítettségtől, hogy semmi sem tud arra rávenni, hogy odanyúljak és megigazítsam. Ilyenkor kijön belőlem az igazi lusta szörnyeteg. Semmi testmozgás, semmi egészséges étel. Mondjuk az utóbbi nem feltétlenül jön össze máskor sem, mert túlságosan édesszájú vagyok és szerencsére nehezen ragadnak meg rajtam a kilók. Az utóbbi időben elkezdtek érdekelni a külsőségek, így gyakran járnak ilyen gondolatok a fejemben.
- Uhhhh én még szeretnék egy csoki fagyit – szólalok meg, sa szemem felcsillan. – Legyen inkább kettő – teszem hozzá mosolyogva és remélem egyikük sem fogja azt mondani, hogy az sok lesz. Most nyaralunk és szerintem annyi édességet érdemlek amennyit csak szeretnék. Olyan jó jegyekkel zártam ezt az évet is a Roxfortban, a fagyi csak felteszi az i-re a pontot.
Érdeklődve figyelem a pincért és már mondanám, hogy mit kérek még, hogy beelőzzem a szüleimet, ám a férfi hirtelen beszélni kezd. Arcomról eltűnik a kislányos vigyor és értetlenül pillantok hol a pincérre, hol apáékra és nem értem ez hogyan történhetett. A szívem majd megszakad, de szavak nem jönnek a számra. Megsemmisülten állok fel és tolom be magam után a széket.
- Mégsem kérek fagyit erről a helyről – nyögöm ki végül és megigazítom a napszemüveget az arcomon. Félő, hogy a szemem bármelyik pillanatban könnybe lábadhat és azt nagyon nem szeretném, ha bárki meglátná.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
50
▽ Reagok :
44
▽ Kor :
35
▽ Avatar :
Pedro Pascal



»
» Csüt. 8 Feb. - 7:56
Holiday in Italy

Nehéz lenne megmondani, hogy hármunk közül ki volt a leglelkesebb a nyaralást illetően. Midnen évben elmentünk valamerre, legalább egy pár napra, de eddig csak Nagy-Britannia határain belülre mentünk - Írország, Skócia, Wales, esetleg Anglián belül olyan helyek, ahol még ezelőtt nem jártunk. Most viszont úgy döntöttünk, hogy ideje megnézni Európa más országait is és természetesen Olaszországot választottuk, mert a fantáziánk most még csak idáig terjedt. Azaz Flora nagyon szerette volna látni azt a csizmát, úgyhogy nem volt kérdéses, mi lesz végül az úticél.
Azt hiszem, mindenkinek ez volt a legideálisabb. Én bementem Richarddal és Florával múzeumokba, amit ők jobban élveztek nálam (bár be kell vallanom, hogy akadtak számomra is érdekes dolgok), Richie pedig eljött velünk a tengerpartra fürdeni, pedig ő meg azt nem szerette annyira. Ha eddig nem tudtam volna, akkor sem lepett volna meg, hiszen elég volt csak ránézni a hófehér bőrére, amivel a vízben világított volna mint azok a furcsa halak. Azért egy-két percre őt is sikerült bevonszolnunk a sekélyebb vízbe, ahol biztosan nem fenyegette fulladásveszély. A városban való sétálgatás, a keskeny, macskaköves utcák aprócska üzletekkel és a mennyei olasz fagylalt pedig mindhármunknak nagyon tetszett, nem meglepő, hogy az időnk nagyrészét éppen ezzel töltöttük el. Nem volt benne semmi különleges, de azt hiszem, minden múzeumnál és majdnem-vízbefulladásnál sokkal maradandóbb emlékek lesznek idővel.
Aztán ott volt az étel... Tudom én, hogy a britek nem éppen a főzőtudományukról híresek néhány nagy nevű szakács (és jómagam) kivételével, ahogy azt is, hogy az olasz konyha az egyik legjobb a világon. Na de ez... Én sosem szerettem úgy enni, ahogy Richard, most mégis olyan szinten telezabáltam magam minden egyes nap, hogy biztos voltam benne, hogy több kilót felszedek, mire hazaérünk és én leszek a guruló exauror. Most is, hiába voltam eltelve, mégis meg tudtam volna enni egy fagylaltot. Mert a desszert kell és pont.
- Benne vagyok, én is leküldök még egy fagyit, hogy látogassa meg az ebédemet. -Majd fogjuk egymás fejét, ha rosszul leszünk, nem gond. Richie pedig csak néz ránk rosszallóan, fejcsóválva, miközben a hátunkat simogatja, mert ő ilyen tyúkanyó. Mert igenis ő a tyúkanyó, nem én.
A pincér szavai azonban elvették a kedvem attól, hogy enni akarjak, sőt, még a gyomrom is felfordult tőle. Mérhetetlen haragot éreztem, nem magam miatt, még csak nem is igazán Richard miatt, mi már megtanultuk ezt kezelni, de Flora előtt még sosem történt ilyesmi és soha nem is akartam, hogy ezt át kelljen élnie.
- Már megyünk is -bólintottam, elnyomva magamban a dühömet. Nem akartam egy idegen országban jelenetet rendezni és egyébként sem a pincér tehet róla, ő csak teszi a dolgát. Valószínűleg ő sem volt rólunk túl jó véleménnyel, ha gond nélkül elküldött minket, de szerettem volna azt hinni, hogy az öt főtől több borravalót remél és ezért részesíti őket előnyben. Kifizettem neki a számlát, természetesen borravaló nélkül, majd felálltam.
Átöleltem Flora vállát és úgy indultam el vele és Richarddal kifelé. Ehhez el kellett haladnunk az asztal mellett, ahol az ötfős család ült, és amikor olyanokat hallottam meg tőlük, hogy "szegény kislány" és "pokolra fognak jutni", nem tudtam tovább türtőztetni magamat. Nem gondoltam volna, hogy valaha is igazán jól fog jönni az aurorképzésen sokat gyakorolt nonverbális varázslat, de arra határozottan jó volt, hogy oda sem kellett néznem és a kisfiú kivételével mindegyiküknek az arcába csapódott a saját tányérja. Elégtétel, azt hiszem, így hívják ezt. Ostoba muglik ezek, sosem jönnek rá, hogy mi érte őket, legfeljebb démonoknak tartanak majd minket. Nem tudott érdekelni a lelki világuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
70
▽ Reagok :
61
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Iwan Rheon



»
» Csüt. 8 Feb. - 16:43




Flora, Rody & Richard ~ 1977 nyara



Rodyval már rég megtanultuk kezelni az ilyen helyzeteket. Számát sem tudtam, hányszor belénk kötöttek már az évek során és hányan bámultak meg minket. Mostanság már leperegtek rólunk a rosszalló pillantások, a sértő megjegyzések és megtanultunk méltóságteljesen távozni, ha kihajítottak minket valahonnan. Pedig sosem viselkedtünk megbotránkoztatóan, a legrészegebb szilveszter estéken sem, huszonévesen, mikor legszívesebben egész nap le sem vettük volna egymásról a kezünket. A többségnek azonban annyi is elegendő volt a felháborodáshoz, hogy szemtanúi lehettek, ahogy megfogtuk egymás kezét. Rosszul esett, ha összesúgtak a hátunk mögött, de megtanultam együttélni vele. Viszont Flora mellett igyekeztünk tudatosan elkerülni a rizikós szituációkat, nem gondoltam volna, hogy éppen egy fagylaltkehely felett ülve lesz szemtanúja a nevelőapjai megaláztatásának.
Szó nélkül felálltam az asztaltól, bár a térdeim gyengék voltak az idegességtől. Hálás voltam Rodynak, amiért kivételesen ennyire higgadt maradt. Tudtam, hogy belül fortyog a dühtől és szíve szerint elhajtana mindenkit melegebb éghajlatra, egyedül Flora miatt nem tette. Azonban mikor hátrafordultam, hogy még vethessek egy utolsó megvető pillantást az öttagú, fájdalmasan konzervatív kis családra, tökéletes rálátásom nyílt az arcukba csapódó tálakra. Meg sem próbáltam elfojtani a vigyoromat.
- Azt kell mondanom, hogy ezt a zseniális trükköt még apád is megtapsolná, szívem. - Néhány gyors lépéssel felzárkóztam kettejükhöz, fél karral átölelve Rody oldalát. A válláig nem értem fel kényelmesen.
A macskaköveket tanulmányoztam, ahogy elindultunk a napsütötte utcán. Tudtam, hogy mondanunk kéne valamit Florának, megbeszélni vele a látottakat, hiszen ezt most nem intézhettük el egy vállrándítással, mint máskor. Ha ő nem volt ott, Rodyval már nem igazán vitattuk meg a minket ért atrocitásokat, egyszerűen nem lett volna mit. De Florát nyilván felzaklatta, ahogy bántak velünk, hiába utalgattunk rá neki annyiszor ezelőtt, hogy a világ nem olyan elfogadó, mint ahogyan a mi békés családi fészkünkből tűnhet.
- Ne foglalkozz velük, Flora, ilyen emberek mindenhol vannak. Tudod, a legtöbben félnek attól, ami más. Amit nem értenek, azt rémisztőnek találják és képtelenek magukban tartani a gyűlöletüket. Sok varázsló utálja a muglikat, a muglik meg tőlünk félnének, ha tudomást szereznének a varázsvilágról. Másokat pedig megrémít, ha két férfi vagy két nő szereti egymást. Bizonyára nagyon ijesztően festhetünk... - Halványan elmosolyodtam és felpillantottam Rodyra, aki mindennek tűnt a virágmintás ingében, csak éppen ijesztőnek nem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Hollóhát
Kiknek a tanulás kaland
▽ Hozzászólások :
5
▽ Reagok :
3
▽ Kor :
14
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
∆ sadie sink



»
» Csüt. 8 Feb. - 22:27

beloved daddies&&flora


Nehezemre esik visszatartani a könnyeimet, de nem akarom, hogy apáék lássák, hogy ez ennyire felzaklatott. Mennyire is jól jön ilyenkor egy napszemüveg! Kár, hogy télen nem lehet hordani vagyis lehet, de az eléggé hülyén veszi ki magát. Így könnyebben el lehet rejteni az érzelmeinket. Igazából ez az egész mindössze azért esik zokon, mert pont az én szeretteimmel történik. Ha egy másik meleg párral lenne ez biztosan felháborodnék valamelyest, de nem ütne szíven a dolog. Én mindig csak azt akarom, hogy a szüleimnek jó legyen. Annyi mindenért lehetek hálás nekik és tényleg bármit megtennék, hogy a fellegekben járjanak. Majd ha egyszer sikeres boszorkány leszek és ők meg nyugdíjasok minden kívánságukat lesni fogom meg persze addig is csak akkor már bármit meg tudok majd adni nekik. Nem tudom még mi lesz belőlem, sok felé kacsintgatok, de majd az idő megoldja ezt a döntésem.
Leszegett fejjel sétálok az apukáim mellett és hallom, ahogy megjegyzést tesz az öt fős család rám. Leszegényeznek. Én inkább őket nevezném ennek, lelkiszegénynek, mivel nem bírják elviselni, hogy a szüleim mennyire szeretik egymást és mindent megadnak nekem. Szeretnének ők olyan boldogok lenni, mint mi. Még gyorsba hátrapillantok és észreveszem, hogy egy kisfiú kivételével mindenkinek megüti a fejét a saját tányérja. Halványan elmosolyodom és felpillantok apura. Ez csak ő lehetett. Örülök, hogy nem hagyta annyiban a dolgot, ám vitába sem keveredett velük. Én is így akarom majd csinálni, ha valakivel konfliktusom lesz.
- Csak féltékenyek, mert látják, hogy mi milyen boldogok vagyunk együtt és nekik ebből nem jutott – válaszolom apának. – Nem értem miért nem lehet egyenlőnek kezelni az embereket. Legyen szó bármilyen identitásról vagy muglikról, varázslókról – mondom, s közben kissé megcsuklik a hangom. Apa átkarolta apu derekát, de ez engem nem tart attól vissza, hogy beférkőzzek kettejük közé és ezúttal én karoljam át mind a két szülőm derekát. Így máris sokkal jobb. Most úgy sétálunk, mint régen még amikor kisebb voltam. Akkor könnyebb is volt minden. Még nem fogtam fel, hogy az emberek mennyire fafejűek és bántók.
- Emlékeztek az első közös kirándulásunkra? – kérdezem, s mosolyogva pillantok fel rájuk. Elvittek engem Írországba egy hétre és rengeteg nevezetességet láttunk. Hiába vagyunk Olaszországban, mindig is az marad az első számú és legjobb családi kiruccanásunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
50
▽ Reagok :
44
▽ Kor :
35
▽ Avatar :
Pedro Pascal



»
» Hétf. 12 Feb. - 21:38
Holiday in Italy

Nagyon sokszor megtörtént, hogy elküldtek minket valahonnan, hogy megnéztek minket az emberek, a lábunk elé köptek, esetleg fel is löktek az utcán. Jó, utóbbi csak egyszer fordult elő Richarddal, akkor is betörtem utána a kis tetű orrát, hogy behúzott farokkal kullogott el. A szóbeli dolgokat megszoktam én is, talán hamarabb, mint Richard, pedig nekem őelőtte nem kellett ilyesmivel foglalkoznom, mert csak barátnőim voltak egy-egy affér kivételével. Egy idő után már a ránk tapadó tekintetek sem zavartak, aztán a köpködéshez is sikerült hozzászoknom, egyedül a fizikai sérelmekkel nem sikerült megbarátkoznom, de azt hiszem, azzal soha, senki nem is tudna. Pláne nem akkor, ha nem is engem érnek, hanem azt az embert, akit a saját életemnél is jobban szeretek.
Mégis, ez az alkalom minden eddigi rossznál még rosszabb volt. Nem azért, mert olyan ért minket, ami eddig soha korábban, olyan talán már nem is történhetett meg (bár az emberi gonoszságnak és aljasságnak nincsen határa), egyszerűen csak nem akartam, hogy Florának ezt át kelljen majd élnie. Elég soka megélt már eddig, az orra előtt halt meg az egész családja, nem kell látnia azt, ahogy még engem és Richardot is megaláznak az emberek. Reménykedtem benne, hogy meg tudjuk majd kímélni ettől, de úgy fest, naiv gondolat volt.
- De csak mert muglikról van szó -mosolyodtam el halványan Richard szavaira, majd nyomtam egy puszit a feje tetejére. Apám életében először lett volna büszke rám, hogy muglik ellen vétettem, ha nem arról lett volna szó, hogy kivel vagyok és milyen kapcsolatban. Ez sajnos nem tette volna olyan nagyon boldoggá és büszkévé.
Nekem kellett volna először megszólalnom, tudtam, hogy így van. De nem éreztem magam kellően nyugodtnak hozzá. Elégtétel volt, hogy a család arcába repültek a tányérok, de attól még nem lettem nyugodtabb mint voltam. Márpedig ez azt jelentette, hogy olyanokat mondanék, amit nem kéne Flora előtt és még inkább olyat, amit nem is gondolok komolyan. Mert ismertem magam, mégpedig nagyon jól, tudtam, hogy ez lenne a vége. Ezt pedig szerettem volna kihagyni a lányom életéből. Szerencsére azonban Richard kihúzott ebből a kellemetlen helyzetből.
- Tudjuk, mennyire érthetetlen, naponta szembesültünk ezzel, főleg az elején. Vagy talán most is, csak már nem figyelünk oda rájuk. Egy idő után muszáj volt megtanulnunk, hogy az emberek egyszerűen csak ilyenek és nem mi vagy a szerelmünk lesz az, ami megváltoztatja őket és a gondolkodásukat. Rosszul esik neked is, tudom azt jól, de sajnos ez nem most fog megváltozni és úgy látom, nem is a közeljövőben.
Hagytam Florának, hogy befúrja magát kettőnk közé. Ő sosem zavart, amikor ezt tette, az egyetlen ember volt, akinek megengedtem, hogy kettőnk közé férkőzzön, még ha azt csak ennyiben is kellett értelmezni. A lányunk volt, bármit megtehetett, mindent megengedtünk neki. Vagyis... a részletekbe ne menjünk bele, azt valószínűleg nem engednénk meg neki, hogy kiugorjon egy toronyból, de az egy más történet.
- Nehéz lenne elfelejteni. Főleg azt, hogy majdnem belefulladtam egy pocsolyába. -Flora akkor még meglepődött az ilyen dolgokon, Richard egyáltalán nem. Túl jól ismert ahhoz, hogy tudja, milyen ügyetlen vagyok, így nem lepte meg, amikor megbotlottam egy fa gyökerében, arccal előre beleestem egy pocsolyába és az összes sár felment az orromba, én meg köhögve-prüszkölve próbáltam megszabadulni tőle.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
70
▽ Reagok :
61
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
Iwan Rheon



»
» Kedd 13 Feb. - 16:45




Flora, Rody & Richard ~ 1977 nyara



Mielőtt Flora az életünkbe lépett, Rodyval arra a konklúzióra jutottunk, hogy tökéletesen megleszünk mi ketten is, talán majd egyszer veszünk egy kutyát, ha több időt töltünk otthon. Ennek nagyon egyszerű oka volt: tudtuk, hogy ha valami csoda folytán örökbe is fogadhatnánk egy gyereket, azt kitennénk a határtalan emberi kegyetlenségnek. Elszomorított a tény mindkettőnket, mert őszintén szerettük a gyerekeket és mindketten vágytunk egy olyan családra, amely a szüleink mellett nem adatott meg, de nem akartunk kitenni egyetlen ártatlan gyereket sem ennek. Mi önként választottuk a számkivetettséget - élhettünk volna hazugságban is, az társadalmilag sokkal elfogadottabb volt -, senkit sem akartunk magunkkal rántani. Pótlékként beértem a tanítással, ez javarészt elég is volt. Aztán jött Flora és hirtelen átértékelődött, mi a helyes döntés.
Igazából nem is volt vicces, hogy az apját emlegettük. Egyikünk családja sem volt annyira mókás, mint amennyit szórakoztunk rajtuk kettesben vagy néha Florát is belevonva. Sok mindent tudott a rokonságunkról, de mivel az évek folyamán megtanultuk nem túl komolyan venni a családi hátterünket, talán ő nem is érezte át, mennyire nehéz ez nekünk valójában. Már rég túlléptünk a kitagadásunk felett érzett keserűségen, amit pedig továbbra sem tudtunk lenyelni, azt egyszerűen nem is emlegettük a lányunk előtt.
- Az emberek ilyenek - helyeseltem némi keserűséggel a hangomban. - Szeretnek minden racionális ok nélkül bántani másokat. Azt hiszem, az emberiség mindig jobban tudott falakat építeni, mint hidakat...
Amikor Florára és Rodyra néztem, mindig megállapítottam, hogy összességében megérte. Legyen bármilyen nehéz, kössenek belénk akárhányszor, értük bármit megérte elviselni. Nem tudtam elképzelni az életem Rodyn kívül mással, ahogy azóta Flora nélkül sem, hogy először betette a lábát a házunkba, magával hozva a kevéske kis holmiját, ami megmaradt a halálfalók ámokfutása után.
Elmosolyodtam, ahogy Flora felbukkant kettőnk között. Rég nem csinált ilyet, biztos mostanság már cikinek találta. Ha nem csaltak az emlékeim, én el akartam ásni magamat a föld alá, mikor anyám még negyedikben is elkísért Madame Malkinhoz új egyenruhát varratni. Persze közben az is rosszul esett volna, ha nem akar velem tartani, de hát ilyen ez a kamaszkor, az ember nem is tudja, mit szeretne...
- Én mondtam, hogy menjünk inkább múzeumba. Te akartál annyira végigcaplatni azon az erdőn, te hős auror - forgattam a szemem. - Mindegy, legalább elszórakoztatott minket, igaz?
Cinkosan Florára mosolyogtam és átkaroltam a vállát. Mostanáig volt ideje megszokni Rody kétbalkezességét és az állandó csipkelődéseinket is.
- Induljunk vissza a szállásra vagy még el szeretnétek menni valahova? - Majdnem kibukott belőlem, hogy aztán nehogy napszúrást kapjanak vagy leégjenek, de végül sikerült magamban tartanom. Csak ezen a napon már legalább tízszer kifejtettem az aggályaimat a napsugárzást illetően.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Sponsored content
i'm up to no good


the devil's in the details




»
»
Vissza az elejére Go down

Flora, Rody & Richard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Az első igazi randi - Flora & Leo

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Idõnyerõ-