Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Random tréfák
Today at 9:29
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Cukoralma
Today at 1:43
• • • • • • • • • • • • • •
Victor Lannstark
Coriolis
Today at 1:01
• • • • • • • • • • • • • •
Poppy Pomfrey
1979, Július, New Orleans - Destiny & Aiden
Yesterday at 21:45
• • • • • • • • • • • • • •
Aiden Wright
Perzselő augusztus
Yesterday at 19:20
• • • • • • • • • • • • • •
Clive Staples McGonagall
Sűrű erdő rejtekén
Yesterday at 18:25
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Flora × Jim
Yesterday at 15:54
• • • • • • • • • • • • • •
Flora C. Avery-Lestrange
Naplemente Coruscanton
Yesterday at 15:19
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Sr.
Reggeli Próféta
Yesterday at 14:57
• • • • • • • • • • • • • •
Barty Crouch Sr.
"A Tündérkirály hív, suttog, csalogat..."
Yesterday at 14:24
• • • • • • • • • • • • • •
Rhea Avery
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
törvényen kívüliek:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
ÖSSZESEN:
51
15
4
6
6
5
25
16
1
3
5
6
143
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (53 fő) Vas. 25 Nov. - 15:49-kor volt itt.


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
160
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Vas. 4 Feb. - 18:42




Flora, Rody & Richard ~ 1977 nyara



Egy hetet terveztünk Olaszországban tölteni. Én eredetileg egy Loire-menti kastélytúrát akartam szervezni, de Rody nem lelkesedett túlzottan a sorozatos múzeumlátogatásért, még a felsorolt történelmi érdekességekkel sem sikerült lázba hoznom. Úgyhogy kompromisszumos döntés alapján esett a választásunk egy olasz kisvárosra, ahol én is megtaláltam magamnak a szórakozást és Rody is kiélhette magát a tengerparton, Flora pedig mindkettőt egyformán élvezte. Külön pozitívumként könyveltem el a hőséget - egyedüliként valószínűleg nemcsak a családban, hanem az egész városban is -, végre valahol nem fáztam állandóan.
Egy cukrászda teraszán ültünk, és miközben lelkes előadást tartottam a középkori olasz városállamokról, próbáltam észrevétlenül ellopni egy keveset Rody pisztácia fagylaltjából. Az én zöldalmásom már rég elfogyott, elsőként tömtem magamba az összeset. A rosszalló pillantását látva odahajoltam hozzá az asztal felett és engesztelésképp gyors csókot adtam az arcára. Éreztem rajta a naptej illatát, amit még én kényszerítettem rá valamikor a délelőtt folyamán. Nála legalább használt valamit, én magamra kenhettem bármennyit, úgyis vörösre égtem.
Ahogy hátradőltem a széken és szívószállal kiittam a limonádém maradékát, nem kerülte el a figyelmemet a szomszédos asztaltársaság. Egy ötfős család ült tőlünk alig egy méterre: anyuka, apuka, két kamaszgyerek és egy öt év körüli kisfiú. Turisták lehettek ők is, mintha elkaptam volna az irányukból néhány angol szót. A nő pislogás nélkül bámult minket, a homlokát ráncolta és nem tudtam eldönteni, hogy az egész mimikája inkább értetlenséget vagy megvetést sugallt.
- Én iszom még egy kávét. Ti beneveztek még valamire? - fordultam vissza Floráék felé.
Alig pár perc múlva egy pincér jelent meg az asztalunknál, de mielőtt még megszólalhattam volna, ő megelőzött. Erős akcentussal utasított minket a távozásra, amiért "zavartuk" a többi vendéget. Hatalmasakat pislogva meredtem rá, majd Rodyra, hátha ő hozzá tud ehhez szólni bármit is. Ő mindig jobban kezelte ezeket a szituációkat, nekem lassan másfél évtized alatt is nehezemre esett megmukkanni, mikor ilyen helyzetbe kerültem. Meg akartam magyarázni, hogy nem tehetnek ki minket csak úgy és ez ellenkezik az alapvető emberi jogainkkal, mellesleg nem is zargattunk senkit, de a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy semmi értelme sem lenne.
Ingerülten piszkáltam a pohár alján maradt citromgerezdet a szívószálammal. Miért éppen most és miért éppen Flora előtt? Gyűlöltem, mikor ez történt, legalább a lányunkat megkímélhették volna az efféle megaláztatástól.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
15
Értékelés :
0
▽ Kor :
14
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
∆ sadie sink

»
» Hétf. 5 Feb. - 18:36

beloved daddies&&flora


Kiskoromtól nagy álmom eljutni Olaszországba és ezt nem is féltem soha hangoztatni az én drága apukáim előtt. Mikor pár hónappal ezelőtt közölték velem a hírt szinte sírni tudtam volna. Talán el is pityeregtem magam, amikor nem látták, előttük szeretek erősnek mutatkozni. Tengerpart és rengeteg fürdőzés apuval, míg annál is több random érdekesség apától. Teljesen felvillanyoz az egész. Ez az ország nem csak a mediterrán éghajlata miatt veszi le a lábáról az embereket, hanem a különféle nevezetességek és finom ételek is közrejátszanak. Biztosan jó pár kilóval gazdagodok majd az itt töltött hét nap után, de ez az utolsó, amire gondolni akarok.
A kedvemet semmi sem tudja letörni. Még az sem, hogy apa aputól lop fagyit és attól félek, hogy én leszek a következő, akitől csórni fog egy keveset. Nálam a kaja szent és nem szeretem, ha bárki eszik az enyémből. Még azt sem, ha róluk van szó. Persze csak egy mosolyt rakok hozzá ehhez, hiszen hülyeség lenne ezen nyilvánosan felháborodnom és vitáznom.
A napszemüvegem lecsúszik az orromon, de annyira el vagyok nyúlva a melegtől és a telítettségtől, hogy semmi sem tud arra rávenni, hogy odanyúljak és megigazítsam. Ilyenkor kijön belőlem az igazi lusta szörnyeteg. Semmi testmozgás, semmi egészséges étel. Mondjuk az utóbbi nem feltétlenül jön össze máskor sem, mert túlságosan édesszájú vagyok és szerencsére nehezen ragadnak meg rajtam a kilók. Az utóbbi időben elkezdtek érdekelni a külsőségek, így gyakran járnak ilyen gondolatok a fejemben.
- Uhhhh én még szeretnék egy csoki fagyit – szólalok meg, sa szemem felcsillan. – Legyen inkább kettő – teszem hozzá mosolyogva és remélem egyikük sem fogja azt mondani, hogy az sok lesz. Most nyaralunk és szerintem annyi édességet érdemlek amennyit csak szeretnék. Olyan jó jegyekkel zártam ezt az évet is a Roxfortban, a fagyi csak felteszi az i-re a pontot.
Érdeklődve figyelem a pincért és már mondanám, hogy mit kérek még, hogy beelőzzem a szüleimet, ám a férfi hirtelen beszélni kezd. Arcomról eltűnik a kislányos vigyor és értetlenül pillantok hol a pincérre, hol apáékra és nem értem ez hogyan történhetett. A szívem majd megszakad, de szavak nem jönnek a számra. Megsemmisülten állok fel és tolom be magam után a széket.
- Mégsem kérek fagyit erről a helyről – nyögöm ki végül és megigazítom a napszemüveget az arcomon. Félő, hogy a szemem bármelyik pillanatban könnybe lábadhat és azt nagyon nem szeretném, ha bárki meglátná.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
105
Értékelés :
11
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Csüt. 8 Feb. - 6:56
Holiday in Italy

Nehéz lenne megmondani, hogy hármunk közül ki volt a leglelkesebb a nyaralást illetően. Midnen évben elmentünk valamerre, legalább egy pár napra, de eddig csak Nagy-Britannia határain belülre mentünk - Írország, Skócia, Wales, esetleg Anglián belül olyan helyek, ahol még ezelőtt nem jártunk. Most viszont úgy döntöttünk, hogy ideje megnézni Európa más országait is és természetesen Olaszországot választottuk, mert a fantáziánk most még csak idáig terjedt. Azaz Flora nagyon szerette volna látni azt a csizmát, úgyhogy nem volt kérdéses, mi lesz végül az úticél.
Azt hiszem, mindenkinek ez volt a legideálisabb. Én bementem Richarddal és Florával múzeumokba, amit ők jobban élveztek nálam (bár be kell vallanom, hogy akadtak számomra is érdekes dolgok), Richie pedig eljött velünk a tengerpartra fürdeni, pedig ő meg azt nem szerette annyira. Ha eddig nem tudtam volna, akkor sem lepett volna meg, hiszen elég volt csak ránézni a hófehér bőrére, amivel a vízben világított volna mint azok a furcsa halak. Azért egy-két percre őt is sikerült bevonszolnunk a sekélyebb vízbe, ahol biztosan nem fenyegette fulladásveszély. A városban való sétálgatás, a keskeny, macskaköves utcák aprócska üzletekkel és a mennyei olasz fagylalt pedig mindhármunknak nagyon tetszett, nem meglepő, hogy az időnk nagyrészét éppen ezzel töltöttük el. Nem volt benne semmi különleges, de azt hiszem, minden múzeumnál és majdnem-vízbefulladásnál sokkal maradandóbb emlékek lesznek idővel.
Aztán ott volt az étel... Tudom én, hogy a britek nem éppen a főzőtudományukról híresek néhány nagy nevű szakács (és jómagam) kivételével, ahogy azt is, hogy az olasz konyha az egyik legjobb a világon. Na de ez... Én sosem szerettem úgy enni, ahogy Richard, most mégis olyan szinten telezabáltam magam minden egyes nap, hogy biztos voltam benne, hogy több kilót felszedek, mire hazaérünk és én leszek a guruló exauror. Most is, hiába voltam eltelve, mégis meg tudtam volna enni egy fagylaltot. Mert a desszert kell és pont.
- Benne vagyok, én is leküldök még egy fagyit, hogy látogassa meg az ebédemet. -Majd fogjuk egymás fejét, ha rosszul leszünk, nem gond. Richie pedig csak néz ránk rosszallóan, fejcsóválva, miközben a hátunkat simogatja, mert ő ilyen tyúkanyó. Mert igenis ő a tyúkanyó, nem én.
A pincér szavai azonban elvették a kedvem attól, hogy enni akarjak, sőt, még a gyomrom is felfordult tőle. Mérhetetlen haragot éreztem, nem magam miatt, még csak nem is igazán Richard miatt, mi már megtanultuk ezt kezelni, de Flora előtt még sosem történt ilyesmi és soha nem is akartam, hogy ezt át kelljen élnie.
- Már megyünk is -bólintottam, elnyomva magamban a dühömet. Nem akartam egy idegen országban jelenetet rendezni és egyébként sem a pincér tehet róla, ő csak teszi a dolgát. Valószínűleg ő sem volt rólunk túl jó véleménnyel, ha gond nélkül elküldött minket, de szerettem volna azt hinni, hogy az öt főtől több borravalót remél és ezért részesíti őket előnyben. Kifizettem neki a számlát, természetesen borravaló nélkül, majd felálltam.
Átöleltem Flora vállát és úgy indultam el vele és Richarddal kifelé. Ehhez el kellett haladnunk az asztal mellett, ahol az ötfős család ült, és amikor olyanokat hallottam meg tőlük, hogy "szegény kislány" és "pokolra fognak jutni", nem tudtam tovább türtőztetni magamat. Nem gondoltam volna, hogy valaha is igazán jól fog jönni az aurorképzésen sokat gyakorolt nonverbális varázslat, de arra határozottan jó volt, hogy oda sem kellett néznem és a kisfiú kivételével mindegyiküknek az arcába csapódott a saját tányérja. Elégtétel, azt hiszem, így hívják ezt. Ostoba muglik ezek, sosem jönnek rá, hogy mi érte őket, legfeljebb démonoknak tartanak majd minket. Nem tudott érdekelni a lelki világuk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
160
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Csüt. 8 Feb. - 15:43




Flora, Rody & Richard ~ 1977 nyara



Rodyval már rég megtanultuk kezelni az ilyen helyzeteket. Számát sem tudtam, hányszor belénk kötöttek már az évek során és hányan bámultak meg minket. Mostanság már leperegtek rólunk a rosszalló pillantások, a sértő megjegyzések és megtanultunk méltóságteljesen távozni, ha kihajítottak minket valahonnan. Pedig sosem viselkedtünk megbotránkoztatóan, a legrészegebb szilveszter estéken sem, huszonévesen, mikor legszívesebben egész nap le sem vettük volna egymásról a kezünket. A többségnek azonban annyi is elegendő volt a felháborodáshoz, hogy szemtanúi lehettek, ahogy megfogtuk egymás kezét. Rosszul esett, ha összesúgtak a hátunk mögött, de megtanultam együttélni vele. Viszont Flora mellett igyekeztünk tudatosan elkerülni a rizikós szituációkat, nem gondoltam volna, hogy éppen egy fagylaltkehely felett ülve lesz szemtanúja a nevelőapjai megaláztatásának.
Szó nélkül felálltam az asztaltól, bár a térdeim gyengék voltak az idegességtől. Hálás voltam Rodynak, amiért kivételesen ennyire higgadt maradt. Tudtam, hogy belül fortyog a dühtől és szíve szerint elhajtana mindenkit melegebb éghajlatra, egyedül Flora miatt nem tette. Azonban mikor hátrafordultam, hogy még vethessek egy utolsó megvető pillantást az öttagú, fájdalmasan konzervatív kis családra, tökéletes rálátásom nyílt az arcukba csapódó tálakra. Meg sem próbáltam elfojtani a vigyoromat.
- Azt kell mondanom, hogy ezt a zseniális trükköt még apád is megtapsolná, szívem. - Néhány gyors lépéssel felzárkóztam kettejükhöz, fél karral átölelve Rody oldalát. A válláig nem értem fel kényelmesen.
A macskaköveket tanulmányoztam, ahogy elindultunk a napsütötte utcán. Tudtam, hogy mondanunk kéne valamit Florának, megbeszélni vele a látottakat, hiszen ezt most nem intézhettük el egy vállrándítással, mint máskor. Ha ő nem volt ott, Rodyval már nem igazán vitattuk meg a minket ért atrocitásokat, egyszerűen nem lett volna mit. De Florát nyilván felzaklatta, ahogy bántak velünk, hiába utalgattunk rá neki annyiszor ezelőtt, hogy a világ nem olyan elfogadó, mint ahogyan a mi békés családi fészkünkből tűnhet.
- Ne foglalkozz velük, Flora, ilyen emberek mindenhol vannak. Tudod, a legtöbben félnek attól, ami más. Amit nem értenek, azt rémisztőnek találják és képtelenek magukban tartani a gyűlöletüket. Sok varázsló utálja a muglikat, a muglik meg tőlünk félnének, ha tudomást szereznének a varázsvilágról. Másokat pedig megrémít, ha két férfi vagy két nő szereti egymást. Bizonyára nagyon ijesztően festhetünk... - Halványan elmosolyodtam és felpillantottam Rodyra, aki mindennek tűnt a virágmintás ingében, csak éppen ijesztőnek nem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
15
Értékelés :
0
▽ Kor :
14
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
∆ sadie sink

»
» Csüt. 8 Feb. - 21:27

beloved daddies&&flora


Nehezemre esik visszatartani a könnyeimet, de nem akarom, hogy apáék lássák, hogy ez ennyire felzaklatott. Mennyire is jól jön ilyenkor egy napszemüveg! Kár, hogy télen nem lehet hordani vagyis lehet, de az eléggé hülyén veszi ki magát. Így könnyebben el lehet rejteni az érzelmeinket. Igazából ez az egész mindössze azért esik zokon, mert pont az én szeretteimmel történik. Ha egy másik meleg párral lenne ez biztosan felháborodnék valamelyest, de nem ütne szíven a dolog. Én mindig csak azt akarom, hogy a szüleimnek jó legyen. Annyi mindenért lehetek hálás nekik és tényleg bármit megtennék, hogy a fellegekben járjanak. Majd ha egyszer sikeres boszorkány leszek és ők meg nyugdíjasok minden kívánságukat lesni fogom meg persze addig is csak akkor már bármit meg tudok majd adni nekik. Nem tudom még mi lesz belőlem, sok felé kacsintgatok, de majd az idő megoldja ezt a döntésem.
Leszegett fejjel sétálok az apukáim mellett és hallom, ahogy megjegyzést tesz az öt fős család rám. Leszegényeznek. Én inkább őket nevezném ennek, lelkiszegénynek, mivel nem bírják elviselni, hogy a szüleim mennyire szeretik egymást és mindent megadnak nekem. Szeretnének ők olyan boldogok lenni, mint mi. Még gyorsba hátrapillantok és észreveszem, hogy egy kisfiú kivételével mindenkinek megüti a fejét a saját tányérja. Halványan elmosolyodom és felpillantok apura. Ez csak ő lehetett. Örülök, hogy nem hagyta annyiban a dolgot, ám vitába sem keveredett velük. Én is így akarom majd csinálni, ha valakivel konfliktusom lesz.
- Csak féltékenyek, mert látják, hogy mi milyen boldogok vagyunk együtt és nekik ebből nem jutott – válaszolom apának. – Nem értem miért nem lehet egyenlőnek kezelni az embereket. Legyen szó bármilyen identitásról vagy muglikról, varázslókról – mondom, s közben kissé megcsuklik a hangom. Apa átkarolta apu derekát, de ez engem nem tart attól vissza, hogy beférkőzzek kettejük közé és ezúttal én karoljam át mind a két szülőm derekát. Így máris sokkal jobb. Most úgy sétálunk, mint régen még amikor kisebb voltam. Akkor könnyebb is volt minden. Még nem fogtam fel, hogy az emberek mennyire fafejűek és bántók.
- Emlékeztek az első közös kirándulásunkra? – kérdezem, s mosolyogva pillantok fel rájuk. Elvittek engem Írországba egy hétre és rengeteg nevezetességet láttunk. Hiába vagyunk Olaszországban, mindig is az marad az első számú és legjobb családi kiruccanásunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
105
Értékelés :
11
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Hétf. 12 Feb. - 20:38
Holiday in Italy

Nagyon sokszor megtörtént, hogy elküldtek minket valahonnan, hogy megnéztek minket az emberek, a lábunk elé köptek, esetleg fel is löktek az utcán. Jó, utóbbi csak egyszer fordult elő Richarddal, akkor is betörtem utána a kis tetű orrát, hogy behúzott farokkal kullogott el. A szóbeli dolgokat megszoktam én is, talán hamarabb, mint Richard, pedig nekem őelőtte nem kellett ilyesmivel foglalkoznom, mert csak barátnőim voltak egy-egy affér kivételével. Egy idő után már a ránk tapadó tekintetek sem zavartak, aztán a köpködéshez is sikerült hozzászoknom, egyedül a fizikai sérelmekkel nem sikerült megbarátkoznom, de azt hiszem, azzal soha, senki nem is tudna. Pláne nem akkor, ha nem is engem érnek, hanem azt az embert, akit a saját életemnél is jobban szeretek.
Mégis, ez az alkalom minden eddigi rossznál még rosszabb volt. Nem azért, mert olyan ért minket, ami eddig soha korábban, olyan talán már nem is történhetett meg (bár az emberi gonoszságnak és aljasságnak nincsen határa), egyszerűen csak nem akartam, hogy Florának ezt át kelljen majd élnie. Elég soka megélt már eddig, az orra előtt halt meg az egész családja, nem kell látnia azt, ahogy még engem és Richardot is megaláznak az emberek. Reménykedtem benne, hogy meg tudjuk majd kímélni ettől, de úgy fest, naiv gondolat volt.
- De csak mert muglikról van szó -mosolyodtam el halványan Richard szavaira, majd nyomtam egy puszit a feje tetejére. Apám életében először lett volna büszke rám, hogy muglik ellen vétettem, ha nem arról lett volna szó, hogy kivel vagyok és milyen kapcsolatban. Ez sajnos nem tette volna olyan nagyon boldoggá és büszkévé.
Nekem kellett volna először megszólalnom, tudtam, hogy így van. De nem éreztem magam kellően nyugodtnak hozzá. Elégtétel volt, hogy a család arcába repültek a tányérok, de attól még nem lettem nyugodtabb mint voltam. Márpedig ez azt jelentette, hogy olyanokat mondanék, amit nem kéne Flora előtt és még inkább olyat, amit nem is gondolok komolyan. Mert ismertem magam, mégpedig nagyon jól, tudtam, hogy ez lenne a vége. Ezt pedig szerettem volna kihagyni a lányom életéből. Szerencsére azonban Richard kihúzott ebből a kellemetlen helyzetből.
- Tudjuk, mennyire érthetetlen, naponta szembesültünk ezzel, főleg az elején. Vagy talán most is, csak már nem figyelünk oda rájuk. Egy idő után muszáj volt megtanulnunk, hogy az emberek egyszerűen csak ilyenek és nem mi vagy a szerelmünk lesz az, ami megváltoztatja őket és a gondolkodásukat. Rosszul esik neked is, tudom azt jól, de sajnos ez nem most fog megváltozni és úgy látom, nem is a közeljövőben.
Hagytam Florának, hogy befúrja magát kettőnk közé. Ő sosem zavart, amikor ezt tette, az egyetlen ember volt, akinek megengedtem, hogy kettőnk közé férkőzzön, még ha azt csak ennyiben is kellett értelmezni. A lányunk volt, bármit megtehetett, mindent megengedtünk neki. Vagyis... a részletekbe ne menjünk bele, azt valószínűleg nem engednénk meg neki, hogy kiugorjon egy toronyból, de az egy más történet.
- Nehéz lenne elfelejteni. Főleg azt, hogy majdnem belefulladtam egy pocsolyába. -Flora akkor még meglepődött az ilyen dolgokon, Richard egyáltalán nem. Túl jól ismert ahhoz, hogy tudja, milyen ügyetlen vagyok, így nem lepte meg, amikor megbotlottam egy fa gyökerében, arccal előre beleestem egy pocsolyába és az összes sár felment az orromba, én meg köhögve-prüszkölve próbáltam megszabadulni tőle.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
160
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Kedd 13 Feb. - 15:45




Flora, Rody & Richard ~ 1977 nyara



Mielőtt Flora az életünkbe lépett, Rodyval arra a konklúzióra jutottunk, hogy tökéletesen megleszünk mi ketten is, talán majd egyszer veszünk egy kutyát, ha több időt töltünk otthon. Ennek nagyon egyszerű oka volt: tudtuk, hogy ha valami csoda folytán örökbe is fogadhatnánk egy gyereket, azt kitennénk a határtalan emberi kegyetlenségnek. Elszomorított a tény mindkettőnket, mert őszintén szerettük a gyerekeket és mindketten vágytunk egy olyan családra, amely a szüleink mellett nem adatott meg, de nem akartunk kitenni egyetlen ártatlan gyereket sem ennek. Mi önként választottuk a számkivetettséget - élhettünk volna hazugságban is, az társadalmilag sokkal elfogadottabb volt -, senkit sem akartunk magunkkal rántani. Pótlékként beértem a tanítással, ez javarészt elég is volt. Aztán jött Flora és hirtelen átértékelődött, mi a helyes döntés.
Igazából nem is volt vicces, hogy az apját emlegettük. Egyikünk családja sem volt annyira mókás, mint amennyit szórakoztunk rajtuk kettesben vagy néha Florát is belevonva. Sok mindent tudott a rokonságunkról, de mivel az évek folyamán megtanultuk nem túl komolyan venni a családi hátterünket, talán ő nem is érezte át, mennyire nehéz ez nekünk valójában. Már rég túlléptünk a kitagadásunk felett érzett keserűségen, amit pedig továbbra sem tudtunk lenyelni, azt egyszerűen nem is emlegettük a lányunk előtt.
- Az emberek ilyenek - helyeseltem némi keserűséggel a hangomban. - Szeretnek minden racionális ok nélkül bántani másokat. Azt hiszem, az emberiség mindig jobban tudott falakat építeni, mint hidakat...
Amikor Florára és Rodyra néztem, mindig megállapítottam, hogy összességében megérte. Legyen bármilyen nehéz, kössenek belénk akárhányszor, értük bármit megérte elviselni. Nem tudtam elképzelni az életem Rodyn kívül mással, ahogy azóta Flora nélkül sem, hogy először betette a lábát a házunkba, magával hozva a kevéske kis holmiját, ami megmaradt a halálfalók ámokfutása után.
Elmosolyodtam, ahogy Flora felbukkant kettőnk között. Rég nem csinált ilyet, biztos mostanság már cikinek találta. Ha nem csaltak az emlékeim, én el akartam ásni magamat a föld alá, mikor anyám még negyedikben is elkísért Madame Malkinhoz új egyenruhát varratni. Persze közben az is rosszul esett volna, ha nem akar velem tartani, de hát ilyen ez a kamaszkor, az ember nem is tudja, mit szeretne...
- Én mondtam, hogy menjünk inkább múzeumba. Te akartál annyira végigcaplatni azon az erdőn, te hős auror - forgattam a szemem. - Mindegy, legalább elszórakoztatott minket, igaz?
Cinkosan Florára mosolyogtam és átkaroltam a vállát. Mostanáig volt ideje megszokni Rody kétbalkezességét és az állandó csipkelődéseinket is.
- Induljunk vissza a szállásra vagy még el szeretnétek menni valahova? - Majdnem kibukott belőlem, hogy aztán nehogy napszúrást kapjanak vagy leégjenek, de végül sikerült magamban tartanom. Csak ezen a napon már legalább tízszer kifejtettem az aggályaimat a napsugárzást illetően.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
15
Értékelés :
0
▽ Kor :
14
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
∆ sadie sink

»
» Hétf. 26 Feb. - 11:55

beloved daddies&&flora


Szeretem az olyan estéket, amikor az apukáimmal forró kakaót szürcsölve ülünk le beszélgetni a nappaliba, egy pléddel betakarózva és régi sztorikat mesélünk egymásnak. A legjobbak persze a közös történeteink felelevenítése, de persze megesik, hogy az életünk azon szakaszából idézünk történéseket, amikor még nem ismertük egymást. Nem egyszer elmeséltem már a kedvenc sztorijaimat az általános iskolából, ahová még muglikkal jártam. Tudom, hogy ugyanazt többször is elmondjuk egymásnak, de sosem csinálunk belőle problémát. Türelmesen végighallgatjuk a másikat és újra jót mosolygunk a sztorikon. Ez a szituáció is hasonlít valamelyest azokra csak éppen nem az otthonunk melegében vagyunk, hanem egy idegen országban és nem jó kedvünkből kezdünk neki, hanem az emberek elutasítása adja meg ehhez a löketet.
- Csak a muglik ilyenek? A varázslók nem szoktak titeket bántani azért, mert egymást szeretitek és nem egy adott nőt? – kérdezem kíváncsiskodva, s a fejem kapkodom köztük. Nem lehet mindenki elfogadó azt én megértem meg igazából felőlem szidjanak minket, engem már az sem érdekel. Mindössze egy dolognak kellene minden embernek a szeme előtt lebegnie származásától függetlenül, ez pedig nem más, mint a tisztelet. Nem tetszik nekik? Akkor nem tetszik, tényleg el sem kell fogadni csak tűrjék el csendesen. Én sem fogok senkinek beszólni, ha valami problémám van vele. Eltűröm csendesen.
- A múzeum is jó program lett volna, de már ezen a nyaraláson többször voltunk ott, mint valami murisabb helyen – rántom meg a vállam. Nem mintha problémám lenne a múzeumokkal csak valami másra is vágytam már, de így ebbe a dologba belegondolva inkább mentünk volna megint oda. Habár ki gondolta volna, hogy egy ártatlan cukrászdában ilyen behatás fog minket érni?
- Ami engem illet nem tudok dönteni, hogy menjünk még le a partra egy órára vagy menjünk vissza lustálkodni a szállásra még vacsora előtt és este menjünk vissza a partra – dobom be az ötletet egy sunyi mosollyal az arcomon. Igazából még mielőtt beültünk fagyizni már edöntöttem, hogy biztosan vissza akarok menni még ma a partra és valahogy muszáj rávennem apát és aput, hogy jöjjenek velem. Egyedül nem hiszem, hogy leengednének. – Na apu, benne vagy? – kérdezem felpillantva a férfira, akiről tudom, hogy jobban hajlik az ötletem felé. Nem vagyunk mindennap Olaszországban, ki kell használni az alkalmat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
105
Értékelés :
11
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Hétf. 26 Feb. - 19:55
Holiday in Italy

Az emberek elég furcsán gondolkodnak dolgokról. Ha egy nő nem akar gyereket, akkor megkövezik, kikiáltják minden sátán fattyának és nem tudom minek, ha viszont egy férfi nem szeretne apa lenni, akkor jön a megértés, hogy persze, persze, biztosan a karrierjére akar koncentrálni, milyen motivált és ambiciózus ember! A részletekbe senki sem gondolt bele. Sok esetben, amikor egy nő nem akart gyereket, azért volt, mert nem tudta megteremteni neki a megfelelő körülményeket, amilyen helyzetben mi is benne voltunk Richarddal. A különbség csak az, hogy a mi esetünkben ördögtől valónak tartották volna, ha gyereket nevelünk, amikor tudjuk, hogy rossz vége lenne. Egy nőnél nem gondolnának erre. Nem is értem, miért agyalok most ezen...
Szomorú volt, hogy most ilyenekről kellett beszélnünk a kislányunkkal. Tudtuk, hogy előbb-utóbb ez is eljön majd, de egyikünk sem akarta, hogy az éppen most legyen. Még egy jó ideig meg akartuk kímélni ettől, de úgy fest, túl sokat gondoltunk bele a dologba. Mégis hogyan tudnánk atrocitások nélkül felnevelni egy gyereket? Nem is tudom, mit képzeltünk. Korábban kellett volna ezen agyalni, akkor nem ért volna minket midnez ennyire váratlanul.
- Ó, dehogynem -grimaszoltam. -Ők is éppen olyan rosszak, amilyenek a muglik, a különbség csak annyi, hogy pálca van a kezükben. Ha mások lennének, akkor... akkor sokminden másképp lenne most. -Nem akartam belemenni a családjainkba, nem magam miatt, hanem inkább Richard miatt. Tudtam, hogy őt nagyon rosszul érintené a helyzet. Kettőnk közül inkább őt viselte meg, hogy el kellett szakadnia a testvéreitől és a szüleitől, legyen bármilyen vágóhídra való is az apja.
- Örülök, hogy ilyen jól szórakoztok az én szenvedésemen -nyújtottam ki rájuk a nyelvem, színpadiasan megjátszva a sértettet. Nyilvánvalóan nem volt bajom a dologgal én is nagyon viccesnek találtam, már akkor is, amikor megtörtént. Pedig sok okom nem volt rá, elvégre nem olyan remek dolog, amikor az ember arca tiszta sár.
Flora ajánlatára felkaptam a fejem és szinte azonnal Richie felé néztem. Tudtam, hogy ő nem akar majd lemenni, mert hát napfény, meg emberek, meg világosság, meg napfény, ott nem tud vámpíréletet élni. Na de ha este megyünk vissza... akkor tényleg nem kell majd semmitől sem félnünk, még mások rosszalló tekintetétől sem. Éppen ez kell nekünk és tudtam, hogy ha nem fog beleegyezni, akkor majd én ráveszem, hogy megtegye. Nem lesz nehéz megoldanom.
- Én arra szavazok, hogy menjünk vissza egy kicsit, ráfér mindenkire egy jó zuhany és egy rövid pihenés, este pedig visszamehetünk a partra. Mindhárman visszamegyünk és mindhárman bemegyünk a vízbe is, igaz, Richiepoo? -Úgy néztem rá, mintha a lelkébe látnék.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
160
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Szer. 28 Feb. - 21:06




Flora, Rody & Richard ~ 1977 nyara



Nehéz lett volna szavakba önteni és elmesélni Florának, pontosan hogyan bántak velünk az emberek, legyenek azok muglik vagy varázslók és boszorkányok. A saját családunk megtagadott minket, szégyellték a létezésünket és képesek voltak utcára tenni mindkettőnket. Az elmúlt tizenöt évben már számát sem tudtam, hány atrocitás ért a hétköznapokban - megbámultak, beszóltak, elzavartak, megvertek. Egy idő után már a szemem sem rebbent, amíg fizikailag nem akartak bántalmazni. De akadtak olyanok is, akik a védelmünkre keltek, sőt, néhányan még irigykedtek is arra, ami kettőnk között volt. Nekem ez számított igazán és tudtam, hogy Rodynak is.
- Kár azon keseregni, amin úgysem tudunk változtatni. És különben is, jól megvagyunk mi hárman, utálkozzon mindenki, ahogyan csak szeretne. A rokonainkat biztosan nem is kedvelnéd. - És még kevésbé engedtem volna őket Flora közelébe.
Fájt, hogy tulajdonképpen nem maradt családunk, de az életemet akkor is boldognak éreztem, boldogabbnak, mint a szülői háznál valaha. Örültem volna, ha anyám találkozhat Florával, ha apám megfenyegeti Rodyt, mint egy rossz komédiában, hogy "aztán jól bánjon velem", és szívesen karácsonyoztam volna együtt a testvéreimmel. Azonban ez sohasem történhetett meg és tizenöt év elegendő volt hozzá, hogy ezt elfogadjam. Nekem nehezebben ment, mint Rodynak, bár talán neki is éppen annyira sértette a lelkét, csak nem akarta beismerni. Valamiért mindig próbált olyan erősnek tűnni, amilyen azt hiszem nem volt és senki nem is várta el tőle, hogy az legyen. Szerettem benne ezt (is), stabil támpontot adott nekem az életben, ugyanis én vele ellentétben nem tudtam ennyire erőssé válni.
- Azon szórakozunk a legjobban. Egyszer feltétlenül meséld el Florának, hogyan töltöttünk egy egész szilvesztert a Szent Mungóban miattad, miután lefejelted a mosdókagylót azon a koncerten. - Tény, hogy csúszott a padló a férfi mosdóban, ő sokat ivott és nem is a lába elé figyelt. De ahhoz különös tehetség kellett, hogy éppen a porcelánon csattanjon a feje és néhány perc leforgása alatt egy vérfürdővé változtassa a helyiséget. Az volt a legszörnyűbb botlás, amit eddig láttam tőle. A következő szilveszter estét inkább házon belül töltöttük, amit különösebben egyikünk sem bánt. Hatalmas előny, ha az ember a harmincas éveibe ér, mert ilyenkor már senki sem támaszt felé olyan kényelmetlen elvárásokat, mint a kötelező bulizás és hétvégi kimozdulás otthonról.
Engesztelésképp Rody kapott egy gyors csókot az arcára. Remélhetően értékelte az erőfeszítéseimet, mert ha nem hajolt le, nehezen értem csak fel azt a hülye borostás képét.
- Hát... ti nyugodtan bemehettek a vízbe. - Nem akartam ismételten ünneprontó lenni, de egyszerűen gyűlöltem a strandolást. Még csak különösebb okom sem volt rá, eltekintve a megmásíthatatlan ténytől, hogy mindig paradicsom színűvé égetett a nap - csakhogy este még ezzel sem takarózhattam. Nem tehettem róla, sosem szerettem levetkőzni, úszni sem tudtam rendesen és különben is... - Én remekül megleszek a parton is. És meg ne próbáljatok megint bedobni a tengerbe...
Természetesen már megtették. Mármint főleg Rody tette meg, de Flora a bűntársa volt még akkor is, ha ő nem tudott egyszerűen felkapni és belehajítani a vízbe.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
15
Értékelés :
0
▽ Kor :
14
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
∆ sadie sink

»
» Szer. 14 Márc. - 19:58

beloved daddies&&flora


Mostanában egyre kevesebb alkalommal gondolok vissza a vérszerinti családomra. Persze nem azért, mert nem hiányoznának vagy hagynának hatalmas űrt bennem, hanem egyszerűen egy olyan csoda történt velem, ami ép ésszel felfoghatatlan. Sosem gondoltam volna, hogy lesznek olyan emberek az életemben, akik teljes mértékben, csak nem száz százalékosan képesek pótolni anyát és apát. Eleinte bántam, hogy nem ismerhettem meg az Avery és a Lestrange család minden sarját, de idővel megértettem, hogy miért is nem akarnak bemutatni nekik és ezt teljes mértékben tiszteletben tartom. Persze jó ideig furcsa volt, hiszen attól, hogy egyke gyermek vagyok még hatalmas családom volt a muglik világában. Szülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik és unokatestvérek, akikkel már évek óta nem találkoztam vagy éppen meghaltak. Miután apa és apu örökbefogadott már nem is vágyakoztam úgy utánuk, mert rájöttem, hogy egy sokkal jobb világba cseppentem. Elvégre melyik mugliszármazású mondhatja el magáról, hogy egy aranyvérű családban nevelkedik? Szerintem senki és ez irigylésre méltó.
- Értem, végülis ha azt nézzük a varázslók már a származást is nagy dobra verik. Sokszor bántottak azért, mert sárvérű vagyok, ahogy ők mondják, de én nem érzem magam annak – rántom meg a vállam. Ezt még sosem mondtam ki nyíltan előttük, de úgy érzem, hogy most van itt az ideje. Természetesen ezzel nem az a célom, hogy felhergeljem őket és aggódni kezdjenek. Ez mindössze tény és való, habár nem hiszem, hogy meglepődnének rajta.
- Hogy mi történt? – kérdezem először teljes sokkban majd olyan hahotázásba kezdek bele, mint talán még soha. Jó páran megbámulnak minket az utcán a nagy hangerőmnek köszönhetően, de ezúttal nem kapunk csúnya pillantásokat. Az emberek vagy eltekintenek felőlünk pár másodperc után vagy ők is elmosolyodnak. – Tudni akarom ez mégis hogyan történt, most – kérlelem aput és elkezdem az egyik karját ütögetni barátságosan mintegy siettetés képpen. Remélem nem fogja eljátszani a sértődöttet, hanem elmeséli a sztorit. Néha áldom a sorsot, hogy én nem szoktam ilyen szerencsétlenségeket csinálni, mint apu.
- Nem tudom, hogy miről beszél – tettetem az ártatlant, s még a két kezem is felemelem hozzá. Mindannyian előre látjuk és tudjuk, hogy mi fog történni, ha kimegyünk a partra. Én és apu, mint a kisgyerek, akik először látnak vizet beleszaladnak a tengerbe és úszni meg játszani kezdenek, talán még egy labdát is beviszünk magunkkal. Felmászok majd a hátára és akár úgy is szórakozhatunk a vízben, míg apa leül a parton, jó vastagon bekeni magát naptejjel, mert állítása szerint hamar leég. Ezt persze mi sosem fogjuk megtudni, mert esélyt sem ad a leégésre, sőt még a lebarnulásra sem. Elővesz majd valami egyébként tök érdekes könyvet, ami nekem is tetszene, de én úgy gondolom, hogy nem most van itt az ideje az olvasásnak és majd mélyen belemerül. Mikor nem figyel én meggyőzöm aput, hogy dobja bele apát a vízbe. Mondjuk jobban belegondolva a győzködés nem a legjobb fogalom rá, mert egy szavamba kerül és megteszi, de még az sem kizárt, hogy neki hamarabb jut az eszébe eme remek csínytett.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
105
Értékelés :
11
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Pént. 23 Márc. - 21:37
Holiday in Italy

Pozitív embernek tartottam magam, ellenben Richie-vel, de ami minket ért, az sokszor még engem is megviselt. Éppen ezért nem akartam erről Florának beszélni, szívem szerint soha nem tettem volna meg, pedig tudtam, hogy egyszer muszáj lesz. Nem most kellett volna megtörténnie, nem mertem még ilyesmikről beszélni előtte. Tudtam, láttam rajta, hogy mennyivel jobban van, mennyire élvezi az életet és boldoggá tett, hogy ő is annak érzi magát velem és Richarddal, de nem akartam, hogy megint valami rossz érje. Tudtam, mennyire megviselné még ez is, hogy a gond nem igazán vele van, hanem velünk.
- Babám, emlékeztetnélek rá, hogy a rokonainkat senki sem szereti, még ők sem egymást. -Vagy éppen saját magukat. Igazából teljesen érthető volt, rendkívül bosszantó volt mindegyikük, egytől egyig. Persze, voltak azért kivételek... néhányszáz évvel ezelőtt biztosan születettt normális Lestrange és Avery is, csak már halott volt mindegyik és bizonyára nem ők örökítették tovább a génjeiket. Igazán kár. A családunkról való lemondás azért engem is megviselt némileg, bár az csakis egy emberhez volt köthető, nem pedig az egész családomhoz. Sokkal könnyebben elengedtem apámat, mint azt Richard tette, anyámra azért többet gondoltam, az öcsémre pedig még annál is többet. De ennek most nem itt volt a helye.
Flora megjegyzésére felkaptam a fejem és egyik pillanatról a másikra még annál is mérgesebb lettem, mint amikor a pincér elküldött minket.
- Ha legközelebb valamelyik megteszi, vágd pofán nyugodtan, ha panaszkodni mer miatta, én adom neki a következőt. -Teljesen érthetőnek találtam a felháborodásomat és a reakciómat is. Én is tanár voltam, Richard is az volt, Florával nem tehetnek így semmi rosszat, az a kis pöcs pedig megérdemli, amit majd kapni fog.
- Mentségemre legyen, csúszott a padló, ahogy a cipőm talpa is, a kettő együtt vezetett katasztrófához -kezdtem rögtön magyarázkodni. Nyilvánvalóan nem a padló hibája volt, vagyis azé is volt, de elsősorban annak köszönhettem, hogy már rendesen felöntöttem akkor a garatra és annak is, hogy mindig így jártam. Estem-keltem, szinte meg sem lepett, hogy egy szilveszter is így végződik. Azt hiszem, tizenöt év után már Richie is kezdte megszokni, hogy ez így működik, mert legtöbbször fel sem figyelt rá, ha lefejeltem a polcot vagy valami kisebb sérülést szereztem. Úgyis tudja, hogy túlélem, eddig mindig így volt. -Nem igazán van sztori, amit elmesélhetnék, Peanut. Egyszerűen csak megcsúsztam és úgy bevágtam a fejem, hogy ömlött belőle a vér, meg azt hiszem, kicsit jobban szédültem a kelleténél is. Apád jobban megijedt. -És józanabb is volt, én pedig sokkal rosszabbul voltam, mint ahogyan azt beállítottam. Nem baj, nem kell mindent tudnia, nem vagyunk mi sem a legjobb példák.
- Én sem értem. Honnan veszed, hogy mi ilyen gonoszak vagyunk, Richiepoo? -néztem rá ártatlanul, bevetve a kiskutyaszemeket, amiket meglepően jól tudtam használni. Úgyis tudja, mi vár rá a parton, csak készítse fel magát rá lélekben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
160
Értékelés :
14
▽ Avatar :
Iwan Rheon

»
» Szomb. 24 Márc. - 22:22




Flora, Rody & Richard ~ 1977 nyara



Valahol a lelkem mélyén mindig is sejtettem, hogy Flora sem úszta meg a gyerekek kegyetlenségét. A legtöbbjük valószínűleg nem is értette, mit vágott a lányom fejéhez, csak gondolkodás nélkül szajkózta, amit otthon hallott. Tudtam, mert én is ezt hallgattam, apám morgását a mugli söpredék és a korcs ivadékaik miatt, akik beették magukat a mi társadalmunkba. Eleinte én sem tűnődtem rajta, életemben egyetlen muglit sem láttam és egyszerűen nem tudtak érdekelni, mesebeli, mítikus lényeknek tetszettek, akik valami egészen más világban éltek. Később rájöttem, hogy valami nincs rendjén azzal, amivel apám traktált talán a születésem napjától fogva. De idáig kevesen jutnak el és nem azért, mert én különb voltam náluk. Pusztán csak annyi volt az oka, hogy meg akartak felelni az elvárásoknak, de én ebbe már talán az anyaméhben belebuktam. Még akkor is, ha a szüleim azt mondták, hogy én választottam ezt az életet magamnak. Választottam egy fenét, egyszerűen ilyennek születtem, épp olyan megmagyarázhatatlan okból, ahogy Flora boszorkány lett több generációnyi mugli között.
- Nem biztos, hogy mások pofánvágása a legjobb megoldás - csitítottam Rodyt. Egyetértettem vele, Flora akár képen is törölhette volna a többi gyereket, aki bántja, de nem akartam erre biztatni. Részben, mert nem hittem az erőszakban, részben pedig azért, mert kellően törékeny kislány volt ahhoz, hogy ő húzza a rövidebbet. - De ha valaki megint sárvérűnek nevez, nyugodtan küldd el a bús... oda. És szólj nekünk. Ígérem, nem fogunk jelenetet rendezni és leégetni mindenki előtt.
Nem volt a legkényelmesebb helyzet egyszerre apaként és tanárként is jelen lenni az iskolában. Megtalálni azt a határt, ahol még nem hozom kínos helyzetbe Florát, közben mégis teljes mértékben mellette állok. Néha talán nem is sikerült, de tényleg nagyon igyekeztem.
- Persze, hogy megijedtem - vágtam rá. - Ömlött a fejedből a vér és szégyelltelek bevinni a Mungóba, mert már azt sem tudtad attól a "pár korty" whiskytől, hogy fiú vagy lány vagy... Nyugodtan elmesélheted a lányunknak, legalább tanul a te károdból és több esze lesz, mint neked. Vagyis... már most több van, igaz, csibém?
Nem tartottam rossznak, ha ilyen dolgokról is meséltünk Florának. Nyilván tudta magától is, hogy volt életünk előtte és igen, mi is voltunk tizen-huszonévesek, amikor az emberrel történnek balesetek. Prűdség lenne úgy tenni, mintha nem. Különben is, Florának valahonnan hallania kellett, mik azok a helyzetek, amiket a későbbiekben okos lenne elkerülnie. Tizennégy éves volt, alig pár év és talán vitatkozni fog velünk, hogy márpedig nem akar tízre hazaérni és ne akarjuk korlátozni. Előre féltem, szívroham fog elvinni a sok aggodalmaskodás miatt.
- Csak valami halvány megérzés. Ami olyan valószínűséggel fog beigazolódni, hogy talán inkább jóslástant kéne tanítanom... - Amiben nem hittem és a tantárgy létjogosultságát sem értettem.
Gyorsan visszaértünk a szállásra, ahol minden látványos szenvedésem ellenére is össze kellett készülődnöm a strandra. Pedig mennyire igyekeztem lebeszélni őket, de sajnos rajtam kívül senkit sem hozott lázba az ötlet, hogy akár olvashatnánk is a kertben vagy kipróbálhatnánk azt a furcsa mugli társasjátékot, amit a szekrényben találtunk. Helyette ott álltam a mostanra szinte teljesen üres tengerparton és bizonygattam Rodynak, hogy én remekül megleszek víz nélkül is és nem, nincs melegem pólóban.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Hozzászólások :
15
Értékelés :
0
▽ Kor :
14
▽ Keresettek :
▽ Avatar :
∆ sadie sink

»
» Pént. 30 Márc. - 11:50

beloved daddies&&flora


Hatalmas kontraszt van a két apukám között. Sok mindenben különböznek egymástól és én rengeteg dolgot átvettem tőlük az évek során. Ugyan vérszerint nem vagyok a családuk tagja, de ezt sosem éreztették velem és nem is fogják. Én hihetetlenül boldog vagyok, hogy egy ilyen pár vett az oltalma alá és mára már úgy szeretem őket, mintha az igazi szüleim lennének, sokszor tényleg fel sem tűnik, hogy nem azok. Biztos vagyok benne, hogy én is legalább annyi vidámságot és nevetést hozok az életükbe, mint ők az enyémbe. Nem szeretném, hogy ez valaha is változzon, de jól tudom, hogy úgyis lesz olyan, hogy kihúzom náluk a gyufát.
- És mi van, ha én megkedvelném őket vagy ők engem? – kérdezem kíváncsiskodva. Jól tudom, hogy ez a világ legabszurdabb kérdése, mert erről szó sincs. Az apukáim nagyon kilógnak a családjukból, túlságosan jó emberek hozzájuk. Persze eszem ágában sincs a közelükbe férkőzni, inkább elkerülöm őket, de úgy gondolom egy kérdést megért.
- Most így jobban belegondolva nem lehet túl rossz valakit pofon vágni, egész vicces érzésnek tűnik, de ha egy nagy mamlasz nevez sárvérűnek ezt nem tehetem meg, mert ha visszaüt kirepülök a Roxfort valamelyik ablakán és valahol a Tiltott Rengetegben ébredek majd fel a kentaurok között – magyarázom, ami hirtelen eszembe jut. Lehet, hogy hülyeségnek tűnik, mivel fizikailag senki sem képes akkorát ütni, hogy a másik ember repüljön, de szórakoztató belegondolni. Régebben olvastam pár képregényt, amiben így volt. Talán onnan jött az ötlet. – Nem hiszem, hogy szólnék, ez csak fejfájást okozna nektek és amúgy is tanítjátok a Roxfortban a diákokat. Utána másképp tekintenétek rá és ez órán meg az osztályzásnál nem venné ki jól magát – rántom meg a vállam. Akármennyire is szeretném, ogy ellátnák ezeknek a baját, nem lehet. Egyenlően kell kezelniük a diákjaikat, szó sem lehet ilyenekről.
- Milyen részegnek lenni? – teszem fel a kérdést, s gondolom, hogy valószínűleg nem ezt a reakciót várták tőlem a sztori után apuról. Valóban elég vicces meg nem is. Kissé szerencsétlen szituáció. Ilyen az élet iróniája, valaki valami rossz dolog által érzi jól magát és lesérül.
- Hallod apu, apa nagyon rossznak néz minket, azt hiszi tennénk vele ilyet – csóválom a fejem lemondóan, de közben azért egy apró mosoly megbukik a szám szélén. Egyértelmű, hogy nem fogjuk hagyni csak úgy napozni, nem is mi lennénk!
Pár perc után vissza is érünk a szállásra és ahelyett, hogy szedelőzködni kezdenék, hogy siettessem a szüleimet a strandra menetelben beugrok az ágyba és lehunyom a szemem.
- Ez olyan kényelmes és olyan szívesen aludnék, de ne hagyjatok! – szólalok meg kissé nyávogós hangon és felemelem a két kezem, míg a fejemet teljesen a párnába fúrom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
105
Értékelés :
11
▽ Kor :
36
▽ Avatar :
Pedro Pascal

»
» Szer. 18 Ápr. - 17:59
Holiday in Italy

Akármennyire utáltam is ilyenkor, tudtam, hogy egyet kell értenem Richarddal. Flora igazából könnyedén pofán vághatta volna az összes kis suttyót, semmi következménye nem lett volna, hála nekünk. Ezzel viszont éppen az ellenkezőjét érte volna el, csak annál jobban gyűlölték volna őt a kivételes helyzete miatt. Tudtam, hogyan működik ez, láttam éppen eleget diák koromban, aurorként is kellett problémás gyerekekkel foglalkoznom, most pedig tanárként még többet láttam ilyet. Nekem sem lett volna szabad felhúznom magam ennyire, de nem tudtam mit tenni ellene.
- Csak a magad nevében ígérgess, baba -morogtam. Nyilvánvalóan nem akartam kellemetlen és megalázó helyzetbe hozni a lányomat, de ismertem magamat és tudtam, hogy nem lennék képes kontrollálni magamat. Az Richie-nek sokkal jobban ment, én úgy mentem a fejem után mint egy vérbeli idióta. Talán mert az is voltam.
Flora kérdésére csak a fejemet ingattam.
- Nem akarlak elkeseríteni, de ez semmilyen körülmények között nem történne meg. Annyira más vagy te és annyira mások vagyunk mi is szemben a családjainkkal, hogy soha az életben nem találnátok még csak közös témát sem. Élen az apáinkkal. -Rájuk gondolni sem akartam, már az végtelen gyűlölettel és keserűséggel töltött el, ha csak apámra gondoltam. Az öcsémet tudatosan zártam ki a gondolataim közül, nem akartam szóba hozni.
Milyen részegnek lenni... Nos, ezt a kérdést sem most akartam megválaszolni, pláne nem úgy, hogy a saját példámból indulok ki. Amikor annyi idős voltam mint most Flora, én már régen túl voltam az első sarokba hányós részegségemen is, valamint alig két évvel később már a füves cigi is a kezembe került. Nem éreztem úgy, hogy erről most kéne beszélnünk, mert nagyon nem akartam, hogy bármilyen módon befolyásolja az, hogy én hülye voltam. És igazából vagyok is, mert megesett már, hogy hétköznap, tanítási idő alatt is becsiccsentettünk este Richie-vel. Erről viszont tényleg nem kell tudnia.
- Hát öhm... ez attól függ. Néha nagyon jó, néha meg még jobb, de utána reggel biztosan megfogadod, hogy soha többet nem iszol és úgy érzed magad, mintha éppen a halálos ágyadon feküdnél. De szerintem még ne akard kipróbálni, annyira azért nem jó -tettem hozzá gyorsan. Nem, határozottan nem voltam még felkészülve rá, hogy egy tinédzserlány apja legyek, ez is egy újabb bizonyíték volt rá.
Inkább megszaporáztam a lépteimet, hogy gyorsabban visszaérjünk a szállásra, onnan pedig még hamarabb a partra érjünk. Már alig vártam, hogy a vízbe vessem magam és Richardot is. Úgyhogy nem csoda, hogy olyan hamar ott találtuk magunkat, én Richie-t nyúztam, hogy végre vegye le a pólóját és jöjjön be legalább egy picit a vízbe, ő meg nyilván órákig ellenkezett. Hogy lehet ilyen makacs?
- Rendben, akkor Florával együtt fogunk a vízbe dobni, mégpedig pólóval együtt. És gondolj bele, telemegy homokkal, meg vizes lesz és rád fog tapadni... -Tudtam, mennyire utálja az ilyet is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom
i'm up to no good


the devil's in the details


»
»
Vissza az elejére Go down

Flora, Rody & Richard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Irány a játéktér :: Idõnyerõ-