Független. Anyja halála után muszáj volt a saját lábára állnia, mert Benjamin maradt az egyedüli támasza. Bár a tragédia előtt is önálló, irányításra nem szoruló lány volt, azóta még inkább érzékelhető függetlensége.
Lojális. A végletekig kitart mind amellett az eszme mellett, ami mellé hajlandó mellé állni. De ez a lojalitás igaz a családja hagyományaira és a barátaira is.
Optimista. Mindig igyekszik a lehető legderűsebben látni a jövőt, sosem a rosszra, hanem csak és kizárólag a jóra gondolni.
Rendetlen. Sosem képes a dolgait rendben tartani, amolyan kreatív káoszban éli az életét, mind a Roxfortban, mind otthon.
Ambiciózus. Rendkívül céltudatos, pontosan jól tudja, hogy mit akar az életétől. Tisztán látja a terveit és céljait.

Ragaszkodó. Néha már-már képes túlzásokba esni, ha megkedvel valakit akkor foggal-körömmel ragaszkodik hozzá a továbbiakban, ami olykor már idegesítővé teheti.
Okos. Fogékony az új információkra, szeret tanulni, igazából akármit ami érdekesnek tűnik számára, legyen szó a növénynemesítésről vagy a kottaolvasásról.
Szigorú. Leginkább önmagával, de hajlamos néha másokra is kivetíteni kötött pontosságát. Megköveteli a figyelmet és a pontosságot, akármihez is fogjon.
Erős. Mind fizikailag mind lelkileg. Az amin keresztülment megviselte és erősebbé tette egyszerre, s hogy teste se maradjon le lelke mögött előszeretettel sportol.

Beszédes. Egészen olyan, mintha sosem fogyna ki a szavakból. Ha egyszer belelendül, akkor sosem fogja abbahagyni – legalábbis hallgatóságának ez az érzése támadhat.
Romantikus. Mégpedig a végletekig. Hisz a szőkeherceg és az örök boldogság csodájában, a mesék varázsában és az igaz szerelemben.
Odaadó. Az esetek többségében nem a saját, hasznát keresi, hanem mások javára cselekszik. Önzetlen és segítőkész.
„Wow milyen kiismerhetetlen” Könnyedén változik a hangulata és az ízlése, illetve nehezen enged magához igazén közel bárkit is, legyen akármennyire szociális természet. Épp ezért többem úgy tartják róla, hogy kiismerhetetlen.
Néma. Amennyiben valaki megbántja, képes napokig hallgatni. Nem csak azzal az illetővel nem beszél, aki a sérelmét okozta, hanem ha nem muszáj, senkivel sem áll szóba, míg nem rendezi magában az érzelmeit.

Skóciából származó családja gyakorlatilag az ősidők óta azzal foglalkozik, amivel ő: gyógynövényekkel. A név kötelez, ahogy mondani szokás, így hát várható volt, hogy Flora tovább viszi majd a családi örökséget. Különösebben sosem ártotta bele magát a családja történetébe, valahogy mindig hidegen hagyta a kétszáz évvel ezelőtt élt ősök kutatása és megismerése. Azzal azért tisztában van, hogy illendő lenne aranyvérű férfit választania magának a jövőben, ha oda kerül a sor, hogy ne ő legyen az első, aki megtöri a vérvonalat és beszennyezi a családi vért. Legalább van választása.
Szülei, Basil és Rosemary Brown három éve haltak meg halálfalótámadásban. Úgy ahogy az elődökről sem, róluk sem tudni egyértelműen, hogy támogatták-e valamelyik oldalt, vagy részt vettek-e háborúban, felkelésben vagy egyéb lázadásban. Gyermekeiknek mindenesetre nem adtak át egyetlen olyan eszmét sem, amely utalt volna hovatartozásukra, a család rég megőrzött semlegességét nevelték beléjük. Halálukat ezért amolyan rosszkor a rossz helyen címen szokták emlegetni, bár Flora a mai napig nem biztos abban, hogy ez igaz. A két lány szerencséjére bátyjuk, Benjamin eddigre betöltötte tizenhetedik életévét, így gyámságába vehette Florát és Dahliat.
A szüleihez kapcsolódó összes emléke vidám. Nem emlékszik egyetlen komolyabb összezördülésre, hangosabb szóra vagy veszekedésre sem. Édesapjától örökölte céltudatosságát és szabálykövetését, illetve neki köszönheti azt, hogy képes hinni magában, mint ahogy azt tette ő is. Basil mindig hitt a gyermekeiben. Édesanyájától örökölte a természet szeretetét és védelmét, a lázadó szellemet, az odaadást és az optimizmust.
Két testvérével mindig is szoros kapcsolatot ápolt. Amolyan tankönyvbeillő családnak bizonyultak, hiába a kor és nembéli különbségek.
Benjamin és közte négy év van. Úgy tekint a bátyjára, mint egy hősre, egy példaképre. Egyedül maradt a két húgával, és úgy döntött, hogy nem adja őket, hanem felnő a feladathoz és magára vállalja a felelősséget. Rendkívül becsüli benne, hogy megpróbálja őket mindenben támogatni, lelkitámaszt nyújtott a nehezebb időkben és nyújt most is, ha szüksége van rá. Rendkívül közel áll hozzá.
A húga Dahlia és közte egy év van. Sokkal inkább hasonlít a bátyjukra, mint Florára, ennek ellenére nagyon a szívén viseli a sorsát. Nehezen viseli, hogy a lány ilyen küzdelmesen dolgozza fel a tragédiát. Nagyon rossz irányba változott meg, és Flo úgy érzi, képtelen tenni bármit is ez ellen.  

Hedera helix & Jasminum – borostyán és jázmin.
A ház hátsófalát vastagon benőtte a borostyán és a jácint. Tavasszal már-már émelyítően édes illattal telt meg a levegő, mikor az első fehér virágok előbújtak a napsugarak melegére. A szöszke kislány úgy nyolc éves forma lehetett, mikor felfedezte, hogy a növényzet mögött megbújik egy öreg létra. Addig nyüstölte és csavargatta a makacs indákat, míg rá nem jött, hogyan csalogathatja elő az öreg szerszámot rejtekéről. Mert kívánics volt rá, hogy mi van fent. Lent, a kertet már jobban ismerte, mint saját magát, pontosan tudta, hogy hol, mikor mi található. De fent még sosem járt. Hajtotta a gyermeki kíváncsiság és a titokzatos kaland, hogy nem tudhatta, mi vár rá az öreg fokok felett. Fürge mozdulatokkal kapaszkodott fel, s bár ő biztonságban érezte magát, élete egy hajszálon függött. Ha az egyik korhadt fok megreccsent volna és beszakadt volna alatta már rég nem lenne köztünk. De szerencsére nem így történt.
Fent, a csúcson legnagyobb meglepetésére a tető ellaposodott. Lentről nem is lehetett igazán látni, hogy miféle csodavilág van odafent. Úgy tűnt, a korhadt létrán előtte más járt fel ide. Talált néhány régi újságlapot, egy kockás plédet és néhány elnyomott cigarettacsikket. Nem szólt senkinek felfedezéséről, bár idővel sejthetővé vált, hogy ennek ellenére mindneki tud róla, hogy hova jár a középső gyermek, ha el akar vonulni a világ elől.

Salvia officinalis & Lacandula – zsálya és levendula.
Csak ült ott a lila növények közt. Orrában keveredett a zsálya és a levendula illata, a kettős érzés mintha egészen a szívéig hatolt volna. Mt is tanított a mama? A zsálya és a levendula nyugtató hatásúak. Tudat alatt talán ezért menekült ide, hogy képes legyen valóban megnyugodni. A tragédia óta ugyanis egy perc nyugta sincs. Olyan távolinak, de mégis közelinek érződik a pillanat, mikor megtudta. Megmagyarázhatatlan kettősséget érez, nem tudja eldönteni, hogy percekkel vagy évekkel ezelőtt kopogtattak be hozzájuk.
A sötét árnyak azóta kísértették. Mindig és mindenhol ott voltak vele, nem kötötte le a figyelmét senki és semmi. A bátyja hiába próbált segítségére lenni ő ellökte magától. Ellökte magától az utolsó embereket is, akik megmaradták, hogy szeressék őt.
A könnyek váratlan erővel törtek ki belőle. Egyszer sem sírt eddig. Sem mikor megtudta, sem a temetésen, de még csak titokban esténként sem. Tartotta magát és az érzelmeit, katonai szigorral fegyelmezve saját rakoncátlan gondolatait. De ahogy ült ott a lila forgatagban már nem volt képes megálljt parancsolni magának. Elsírta az összes könnyét, amit addig visszafojtva magában tartott. Úgy érezte magát, mint egy megkönnyebülő, szomorú felhő: ő maga volt a habos égi jelenség, míg záporozó könnyei az esőcseppek.
Aztán ahogy ment el is tűnt a sírás. Egészen olyannak látszott, mintha elzártak volna egy csapot benne. Megtörölte az arcát, kifújta az orrát, felállva leporolta a ruháját, majd hazament, mintha mi sem történt volna.

Orchidacea & Hyacinthus – orchidea és jácint.
A két kaspó úgy áll a kis komódon, mintha testőrként figyelnék Fufi minden mozdulatát. Egyre több kétség és kérdés merült fel benne, talán ezért is hozta magával az otthont, vagyis a biztos pontot jelentő növényeket a hatodik év elején. Mindig olyan szeretettel és odaadással ápolta a két virágot, hogy a Hugrabug népe nem győzött csodájára járni, milyen szépen virágoznak állandóan. Valahol már eldöntötte magában, hogy ebbe az irányba fog tovább tanulni, de mégis, a jövőjét érintő kérdések továbbra is ugyanannyira feszélyezték. Jól dönt? Nem dönt jól? Mi is legyen pontosan? Azt tudta, hogy növényekkel szeretne foglalkozni, na de ott is annyi féle szakma áll előtte! Talán botanikus. Vagy virágboltos. Esetleg lehetne saját arborétuma egy kiskereskedéssel. Igen, talán az lenne a legtökéletesebb. Na de hogy fogja kivitelezni? A tervek, az álmok és a célok egyre inkább összemosódtak előtte, egyetlen nagy értelmezhetetlen pacává. Ami eddig világosnak és kristálytisztának látszott most az is bonyolulttá vált. Egyre kevésbé érezte magát biztonságban a világban, a hírek eljutottak hozzá, akármennyire próbálták óvni a negatív ingerektől. Nem tudta, hogy mihez kezdjen így, ilyen kilátásokkal.
Azt viszont tudta, hogy Benjamin és Dahlia – legyen akármennyire padlón – támogatni fogják amíg és ahogy csak tehetik, és mindenképpen azt szeretnék, hogy neki jó legyen. Tudta, hogy az egyetlen biztos dolog, ami sosem változik az a családja, a testvérei lesznek, alakuljon bármerre is a sorsa.
Az orchidea a bátyjára, a jácint a húgára emlékeztette.