Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Kurvák vagyunk EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Kurvák vagyunk EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Kurvák vagyunk EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Kurvák vagyunk EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Kurvák vagyunk EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Kurvák vagyunk EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Kurvák vagyunk EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Kurvák vagyunk EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Kurvák vagyunk EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 35 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 35 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Jackie McGonagall

Jackie McGonagall

C’est la vie
Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Reagok :
0

»
» Hétf. 12 Márc. - 1:22

Jacqueline Rowan Reuel McGonagall

peace is a lie


Becenév:

JRR, Jackie

Kor:

Épphogy huszonegy

Származás:

Félvér egészen

Lojalitás:

Határozott talán

Képesség:

Kellemesen felerősíti a látók képességeit

Csoport:

Varázshasználók

Play by:

Clémence Poésy

Karakter típus:

Ez is, az is







Engedd meg, hogy most kicsit sztereotip legyek, és aztán rögtön el is felejtsük, hogy találkoztunk: itt, a talárok között, mert neked egy új darabra volt szükséged, én pedig meg akartalak győzni téged, hogy egy öltönyt keresel valójában: apámtól származhat az inspiráció, talán a szabászat iránti szenvedélyem is, csupa nosztalgikus egyenes vonal vagyok, ha erről kérdezel -precízen simítom rád a szalagot, ahogy anyámtól lestem el, az ő kutató tekintete méri fel a méreteid, és mert nagyszabású vagyok, mint ő, legyen hát duplasoros, véletlenül sem fekete, sokkal inkább tengerkék, amiről Clive jut eszembe, nyakának íve, az a mindig szeretettel bilincselő, mindig férfias, hogyan mutatna helyetted ebben az ingben - vagy hogy Yves holtsápadt lenne ebben a fényben, rebegve kérne elnézést érte, és orrom a tarkójához nyomva nyugtatnám, Yevát épp ellenkezőleg, vadul pörgetve, holott ikreknek születtek: beszéljünk hát róla, milyen alkalomra dolgozom neked, esetleg te is félreértesz engem, ahogy Moirát szokták, mikor az emberek csak tehetségnek látják, és ő valójában tűzvész, amit alábecsülnek? - épp úgy pillantasz rám, ahogy Nora tenné, kifürkészhetetlen szembogarai lapra kívánkoznak, és én tudom, hogy ahogy ő, te is rendezettnek tűnsz, de van szemem arra, hogy megmondjam: forrón süt benned az élet, ha megérintelek, megperzselsz - pedig szeretnéd, mint Will, hogy megismerjelek, hogy igazán megértselek, hogy a nevemen nevezzelek.
Rendben, az öltönyöd egy hét múlva elkészült. Benézel néhányszor előtte kávézni még hozzám? Tudod, míg nyitva tarthatunk: míg a háború tönkre nem tesz minden szépséget, és talpig nehéz hűségbe nem öltöztet mindünket.

Rólam mindenkinek megvan a véleménye - nem állítom, hogy sok jóra számítottam, mikor a testem lett a munkaeszközöm, de azért jóval izgalmasabb történeteket hallok vissza, mint amilyeneket akár részegen megvalósíthattam volna. Persze, mindenki azt kérdezi, miket műveltem Párizsban, és mi űzhetett haza éppen öt évvel később? Miből varrtam magamnak ezt a rejtélyes, vagy inkább ripacs mosolyt, mikor fiatal vagyok még ahhoz, hogy bármiről is azt mondhassam, igazán megéltem?
Ha megfigyelsz, úgy igazán, állandó szokásaim ritkán változnak: még mindig szeretek fényképezni, bámulni a semmibe - á, innen az a vád, hogy magamra kívánom vonni a figyelmet az érinthetetlenséggel - és elszívni egy cigarettát a vázlataim felett. Ha szereted a könnyű ítéleteket, az, hogy vörös rúzsokat gyűjtők, a bűn egyértelmű jele: szeretek az asztalon táncolni, és pontosan tudom, hogy egy fogas nem csak ruhák tartására alkalmas, sőt... Ha inkább kreatív típus vagy, nevezz frankofónnak, elbeszélgethetünk a munkámról, a szenvedélyeimről, leszek a modelled, a játszótársad is - percekre, azt hiszem, rossz vagyok az elköteleződésben.
Gondolj csak, amit szeretnél: leszek a barátod, a reggeli felett kávét kortyolgató szeretőd, ábrándos arcú kishúgod, az, aki új talárt álmodik neked: de kérlek, egyetlen percig se hidd azt, hogy egy létező személyiség vagyok.
Az lehetek, amit elhiszel rólam.



...mocskos kis kurvának nevezett, mikor lehajoltam, és belecsókoltam a combjába, aztán nevetett, nevettünk, lágy keze a hajamba túrt, mielőtt leült volna, szentkép keze pezsgőért nyúlt, és a mellkasomra öntötte: sikoltottam, aztán nevetett, nevettünk, ő, a kiskirály, és én, a hercegnő.
Ujjai utánam kapnak - selymek között iramodom meg, beakad a sarkam az egyikben, az egyik esküvői költeményre hemperedem, és épp elkerülöm a száját, a csípőjét kevésbé, és a tarkójába marok, felülkerekedem, a szemének szegezem a sajátom, szakadást hallunk, fejünkre borul a brokát, a félig kész, botrányosan rózsaszín fátyol, és belefulladunk, a gyöngyökön megvillan a forró gyertyafény, szerteszét folyik a padlón, kicsapódik az ablak - nézd csak, egy egész hadtest vagyunk, a testek hada, az álmok álmodói, vagy ha kevésbé akarsz költői lenni, a pezsgő megivói. Tusvonalat húzol az arcodra, glittert szórsz a kibomló kontyomra, és az asztalra ültetsz, lerángatod a ruhád vállát az enyémről, színekről beszélsz, fel-alá sétálsz, és nagy költőktől idézel: azt hiszed talán, nem beszélem az anyanyelved én, aki öt éve lettem a modelled, elsősorban a kelléked, amin unatkozó nemesek, majd érdeklődő nincstelenek figyelhették a pályát ívét, mint a nyakamon nyiladozó megannyi lila és kék virág szirompergését, a körmöd lenyomatát a hátamon, combomon - és psszt, sosem árultuk el nekik, hogy lázas éjszakák szülték mindet, higgyék csak, hogy homoszexuális vagy, egy kis buzi, mint minden divattervező, igaz minden botrányos suttogás és puffogás, tényleg lenvászonba csavarva osontál ki annak a bárónak a hálójából, én pedig épp egy abortuszról jövet kaptalak fel a taximmal, hogy aztán eltévelyedj, és végül egyikünk se tudja pontosan megmondani, mire és hogyan vágyik - és nevetsz, nevetek, nevetünk. A történet némely epizódja igaz: igaz a gázlámpa abban a klubban, a tenyered a legalsó csigolyámon, igaz, hogy álmosan az öledbe hajtom a fejem, majd belesuttogom az ágyékodba, hogy szeretnék az asszisztensed lenni a kirakatod helyett, te megcsókolod a pincért, elárulod neki gyermekkori álmod, hogy női kalapokat és cipőket akarsz tervezni, rosszul titkolt lábfétised lágyan visszafogva, és csak a ceruzádban szabadjára engedve.

Milyen mocskos kis kurva vagy - csapta az arcomba anyád az ajtót, mikor aznap reggel tömött sorokban lezajlott az ágyad előtt, ott találta benne a maga fiatalságának megcsúfolását annak a pincérnek a kávészín bőre mentén, láttam, kitágulnak az orrlyukai, és aztán persze engem, engesztelhetetlen sirámainak későbbi céltábláját a rozetták között - nem viseltem gyűrűd, de még a leghalványabb ígéreted sem arra, hogy esetleg megvédesz ennek következményeitől. Annak idején úgy szakadtam Párizsba, mint egy rossz, esős időszak - a kávézóban ültem kócosan, számból cigaretta kérődzött az ég felé, lerágott körmeim az épp elhízásra ítélt államat vakarták egykedvűen, te az arcomba néztél - így, egészen közelről, kávéillatú volt a szád, nőtt egy pattanás az orrod végén, és kiderült, egy képzésre járunk - néha láttam akkor anyád, a szigorú, A-vonalba csomagolt dámát, hosszú kesztyűi néha megérintették a vállad, tekintete figyelmeztetően villant rám - aztán egyszercsak ott találtam magam vele szemben, nem viseltem mást, csak az inged, félregombolva, az ajkaitok lenyomatát, tenyereitek domborzatát a lábaimon, és aztán már társaságban nyilatkoztam, hogy nem bánok semmit, nevettem, és nevettél, épp azután, hogy kihűlt anyád hangja után a nappalid: mocskos kis kurva vagyok, válladra hajtom a fejed, és azt suttogod, vége mindennek, egészen vége, mesélsz oráni gyermekkorodról, édesanyádról, a királynőről, aki mellett kiskirály és hercegnő voltunk, az éjszaka nevetgélő gyermekei, mert hiányzott az életemből és a tiédből is, hogy fényes csillagok legyünk, következmények nélkül öleljük egymást és az életet - hogy tekintet nélkül megkóstoljunk mindenkit, akire kedvünk támad, hogy egy koszos wcben dugjunk elhasznált tűk felett, és rá egy órára már az Operában táncoljunk, mint A tervező és A múzsája.. Nem törődtem a nőkkel, akik mocskos kurvának neveztek, mert élveztem, hogy irigységük úgy csüng a vállamon, mint az anyagaid, a bizalmad: odasúgtad, hogy talán még abban sem vagy biztos, hány férfival feküdtél le múlt éjjel, és én nevettem, nevettél, nevettünk, mert nem léteztek korlátok: nem létezett rajtunk és az alkotáson kívül semmi más.

Mocskos kis kurvának neveztél, és szájon csókoltál - ebben nem volt semmi sértő, szerettem, ha ezt a hangsúlyt használod, ahogy végigkúszik a nemvárt izgalma a hátamon, majd a ruhád alá rejtem - mint te a kiégés jeleit, amelyek naplementébe borították a csuklód, aztán lassan holdfogyatkozássá aszódtak az ereid között, elfoglaltak és már nem találtam mentséget az önpusztításodra, és aztán utánad szaladtam azon a téli reggelen a műterembe, ott ültél megannyi kifizetetlen csekk között, ittad a feketéket, leöntötted véletlenül az inged is - riadtan csókoltam a homlokod, és azt mondtam, nem lesz semmi baj, nem történhet semmi, tehetséges vagy, mint a nap, és anyád is megenyhül majd, nem hagy sorsodra -
és én voltam az is, aki megtalált délután. Csend volt a műteremben - az arcod nedves a könnyektől, a vörös rúzsfolt még veresebbnek tetszett a hófehér homlokodon, miután kifutott mögüle minden élet. Néha, nevetve mondtad, hogy meg fogod ölni magad: hogy felvágod az ereidet, és vízbe fulladsz, de nem vettem komolyan. Soha nem vettem komolyan, mert aki öngyilkos akar lenni, az nem fenyeget vele - és levetkőztem, és megittam a maradék pezsgőt, és nevettem, most már egyedül, és tudom, hogy menekültem, úgy kerestelek, mert azt hittem, talán nélkülem indultál szórakozni, és árva gyermek voltam, kopogtattam ajtókon, ismerősök ajtaján, és mindenki halálra rémült.
Mocskos kurva vagyok: ezt mondtam, mikor anyád rám talált a kórteremben. Feketét viselt, és most láttam először összetörtnek - megfogta a kezem, és elmesélte, mennyire szeretett - hogy milyen rettegve szorított magához, mikor lezuhantál a lépcsőn, ő szorította remegő ajkát a halántékodra, ahol én kitapinthattam a nyomot. Azt mondta, a szeretet nehéz lepel, és ha egyszer magadra veszed, bele is fulladhatsz: megölelt, és csendesen ringatott, míg sírni kezdtem.

Tudod, sokáig gondoltam, hogy mocskos kurva vagyok: számolatlan feküdtem le mindenkivel, aki iránt percnyi vágyra lobbantam, a történeteim megtölthetnének egy olyan könyvtárat, ahová utána nem tehetné be a lábát istenfélő teremtés. Mégsem bántam meg semmit: a gyászbeszéded alatt fehéret viseltem, az utolsót azok közül, amelyeket kitaláltál, amelyről egy kádban meséltél nekem, félig lehunyt szemeid között szikra pattant, és az átható vörös fényben álmodtál valakiről, aki majd viseli, és aki majd az égből jön el közénk - megterveztem. Nem hiszem, hogy bármit is elfelejthetnék, bármit is jobban megérthetnék mindabból, ami történt.. de abban hiszek, hogy.. hogy... hogy az életünk nem írható le egy frappáns frázissal a küzdelemről, arról, hogy nem adhatjuk fel. Egy vagyok azok közül, akik felálltak, elindultak, de melyikünk lehet biztos benne, hogy a helyes úton? Túléltem valamit, de nem vagyok túlélő: nem jobban, mint a hétköznapok más hősei, mint azok, akik szerelmi fájdalmukban a párnájukba vonyítanak éjjelente, mint azok, akik ítélkeznek felettük.. nem, nem tudom megmagyarázni neked, miért akarunk bírái lenni egymásnak, miért szórakoztat bennünket más nyomora éveken át, miért nem halnak el a történetek az őrült nőkről, a ballépésekről, a szexről, a botrányról - hogy mi olyan ízletes egymás fájdalmában, nem lettem bölcsebb a haláloddal sem.
Úgy érkezem meg Londonba, mint bárki más: Párizs kiskirálylánya, az egykori játszótársad. Bármi is történt, életben vagyok, és csak én dönthetem el, ki és mi leszek.
És ha én egy bátor, mocskos kis kurva akarok lenni: ki vagy te, hogy elítélj?
Hiszen mind mocskos kurvák vagyunk valaki szerint.



Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Robert Blynberch

Robert Blynberch

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ben Whishaw ▪

»
» Hétf. 12 Márc. - 2:05


Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Kedves Jackie!

A McGonagall család büszke lehet egy olyan lányra, mint Te. Büszke lehet, bárki bármit mondjon. Azt látom, tele vagy élettel, energiával, és talán ezért mentél Franciaországba is. Talán… de nem dolgom, hogy megfejtselek.
Visszajöttél Angliába, a családodról, akik valószínűleg mit sem tudnak rólad és az előző öt évedről. Bízom benne, hogy jól döntöttél, és itt van a helyed Londonban, ahhoz viszont kétség sem férhet, hogy a varázsvilág közénk tartozol. Smile
Robert

Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Halálfaló lista A Főnix Rendje listája


Vissza az elejére Go down

Kurvák vagyunk

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» együtt vagyunk?
» Mi vagyunk a homok, amit még nem mosott el az óceán.

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Inaktív, és törölt karakterek-