Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Amycus Carrow EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Amycus Carrow EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Amycus Carrow EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Amycus Carrow EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Amycus Carrow EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Amycus Carrow EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Amycus Carrow EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Amycus Carrow EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Amycus Carrow EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 34 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 34 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mici Visconti

Mici Visconti

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Xavier Dolan

»
» Szer. 28 Okt. - 0:21


Amycus Carrow





Carrow || 17 || Xavier Dolan || A nővéremhez vagyok lojális egyedül


 

Mi érdekes van abban, ha valaki aranyvillával a szájában születik? Igazán semmi. Az életemet nem kísérti semmiféle tragikus múlt, szegénysor. Sőt, a szüleim élnek és virulnak, köszönik szépen. Elton és Daphne Carrow az ország egyik legbefolyásosabb máguspárosának számítanak, de külföldön is ismerik a nevüket. Apám jólmenő ügyész, a Winzengamot tagja, emellett ő a tulajdonosa a Holeyhead-i hárpiáknak, anyám meg az otthonülő, eltartott feleség szöges ellentéte. A kor egyik legbefolyásosabb ruhatervezőjének számít, forradalmasította a boszorkányok viseletét, és természetesen szószólója a gyengébbik nemnek és küzd az egyenjogúságukért.
Azt hiszem valahol érthető, hogy egy percnyi idejük sincs két csemetéjükre, de cserébe mindent megadnak nekünk, amit csak akarunk, de nehezen tűrjük, ha parancsolni akarnak nekünk, és valószínűleg a legelkényeztetettebb varázslócsemeték vagyunk széles e vidéken. Hogy miért beszélek folyton többes számban? Mert Alecto és én már az anyaméhben egymásra találtunk, és azóta is szentül megvagyunk győződve arról, hogy együtt is kell maradnunk Lehetőleg a nap minden percében. Mindig egymásra voltunk utalva, mindig egy rugóra járt az agyunk. Sajnos ez a Roxfortban sem tudott igazán megváltozni, pedig a pszichológusunk is azt mondta, hogy „majd kinövik”. Csakhogy mi nem akartuk kinőni.
Persze lógunk másokkal is, de egyáltalán nem érzem magam teljesnek nélküle. Így felnőttkorunk küszöbén nem az a kérdés, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, hanem hogy mit akarok kezdeni az életünkkel.
Hogy ki ötlete volt, hogy csatlakozzunk a halálfalókhoz? Nyilván Alectoé. Csak az ő agya képes ennyire elszállni. Ott kezdődött, hogy elkezdett haverkodni Malfoyékkal és a Black klánnal, ők meg teletömködték a fejét, és most magára akarja varratni azt a rémesen béna kígyós tetoválást. És egyszerűen nem tudtam lebeszélni róla, úgyhogy úgy döntöttem, én is vele tartok, hogy valaki vigyázzon a seggére. Ha anyáék megtudják, úgyis tutira kinyírják. Bár sokkal valószínűbb, hogy nem vesznek be minket maguk közé. A testvérem őrült, de azért nem annyira mint ők.  



Mardekár || Aranyvér || Diófa, Sárkányszívizomhúr, 11 hüvelyk


Forró tenyerem a nyirkos homlokához emelem. Egy darabig várok, aztán visszahúzom a kezem a takaró alá.
- Nem érzem a különbséget, én is ugyanolyan lázas vagyok, mint te – vonok vállat és mélyen a szemébe nézek, és visszavigyorgok rá szélesen, amikor elmosolyodik. Túléltünk már ketten egy sárkányhimlőt és a nagy krup-láz járványt is csecsemőkorunkban. Egy kis megfázás nem készíthet ki minket. Legalább addig sem kell zongora- és szolfézsórára járnunk, amit egyértelműen mindketten teljes szívünkből gyűlölünk.
Egyébként ő tényleg azt hiszi, hogy egyszerre betegedünk meg, ahogy mások is a környezetünkben. Az igazság azonban az, hogy az ő immunrendszere valahogy sokkal fogékonyabb ezekre a betegségekre, én meg addig nem mozdulok el mellőle, amíg rajtam is nem mutatkoznak a tünetek, csak azért, hogy ne válasszanak minket szét még akár egy napig se.

***

Ahogy befele vonulunk a tömeggel, egymás kezét szorongatva, azon kapom magam, hogy egy pillanatig eltátottam a számat.
- Hé, Carrow, csukd be a szádat, még berepül valami – hallom a hátam mögül a gunyoros hangot, amit akár ezer közül is felismernék. Drága unokatestvérem, Lucius nevet fel gunyorosan, aztán a vállával félrelökve előre siet az első sorba. Én meg méltatlankodva bámulom a tarkóját, ahogy távolodik, és közben érzem, ahogy ökölbe szorul a kezem.
- Nyugi, ne hagyd, hogy felhúzzon. Mindenki tudja, hogy a Mardekárba fogsz kerülni – súgja Alecto a fülembe. Valahogy mindig elevenébe talál. Már hónapok óta ez volt a téma otthon. És tudom, hogy a szüleimet nem érdekelné különösebben, ha nem a Mardekárba kerülnék, de Alectot és Luciust biztosan. Ezért szívat már egy ideje azzal, hogy úgyis a Hollóhátba való vagyok. A baj csak az, hogy szerintem is totál igaza van. Ezt az ember csak úgy megérzi.
Amikor elkezdődik a beosztási ceremónia, a nővérem előttem kerül sorra, mint mindenhol máshol is. Mi mindent számít az a hat perc.
- Mardekár!!
A terem megtelik üdvrivalgással és tőlünk balra, a zöld-ezüst asztal teljesen megbolydul. A zaj teljesen eltompította az érzékeimet és háromszor kellett kihívni, mire észbe kaptam, hogy én jövök. Remegő lábakkal indulok el, és gyorsan a fejemre teszem a koszos süveget, ami egy darabig csak hümmög, aztán valahol a fejemben meghallok egy hangot.
- Nem olyan könnyű ez, mint gondolnád, fiacskám. Két ajtó áll előtted. Mindkettő nyitva. De ha az egyiken belépsz, a másik örökre bezárul előtted. Visszaút nincsen. A fényes, dicső jövőt látok a Hollóhátban…
- Nee! Kérlek, kérlek, tegyél a Mardekárba. Kérlek, tegyél a Mardekárba. – Olyan erősen koncentrálok, hogy közben elvesztettem az arckifejezésem felett a kontrollt és bizony elég viccesen festhetek, mert a teremben kitör a nevetés. De még mielőtt bármi történhetne, a süveg mindenkit túlharsogva felrikkant.
- Mardekár!!

***

- Totál szar az egész. Elegem van ebből a hivalkodó bagázsból. A klikkekből, kicsinyességből, az egyenruhából, abból, hogy el kell tűrnünk, hogy sárvérűek keveredhetnek az aranyvérűek közé. Elegem van ebből a koszfészekből.
A hangja teljesen nyugod, meg sem mondaná az átlagember, hogy most jött meg neki. Mégis a szavaiból kihallom az általános elégedetlenséget, azt, hogy boldogtalan itt és igazából rám neheztel, azért terhel most a világunt dumáival. Azért neheztel, mert én többé-kevésbé megtaláltam a társaságom, ami nem csak belőle áll. Neki viszont ez nem jött össze és most veszélyeztetve érzi a territóriumát. Pedig már harmadik évünket tapossuk a Roxfortban, igazán ideje lett volna. Mondjuk, könnyebb lenne a dolga, ha nem lógna folyton rajtam, el tudna menni egyedül wc-re és nem ribancozná le folyton a vele egykorú lányokat. Egyáltalán miért csinálják mindig ezt a csajok?
- Akkor szökjünk meg. Úgyse tűnne fel senkinek – vonok vállat és hátradőlök a gyepen, fejemet az ő fejéhez érintve. Most bármit mondanék, csak hogy a kedvében járjak és ez a világgámenős dolog már kicsi korunk óta visszatérő téma. – Elmehetnénk mondjuk Skóciába.
- Ne légy teljesen idióta. Mit kezdenénk apánk pénze nélkül? Még varázsolni sem tudunk rendesen – dorgál le rögtön, majd mocorogni kezd mellettem. A következő pillanatban csak azt látom, hogy fölém hajol és az arca egész közel az enyémhez. Kezében egy átlátszó folyadékkal teli fiolát forgat. – Öljük meg inkább magunkat. Az sokkal tutibb.
És hátraszegi a fejét, úgy nevet hangosan, önfeledten, hátborzongatóan. És tudom, hogy nem viccel.

***

Hangtalanul becsukom magam mögött a gyengélkedő ajtaját, és ahogy csak a lábam bírja, rohanok le a lépcsőn a pincehelyiségbe. Mire beérek a klubhelyiségbe, már alig kapok levegőt, mégsem foglalkozom senkivel és semmivel magam körül. A lányok méltatlankodása és sikongatása sem érdekel, amikor hosszú, lendületes léptekkel átvágok a lányok hálókörletén.
- Mégis mi a fészkes fenét műveltél? – ordítom torkomszakadtából, amikor beérek az utolsó szobába. Egyedül van, az egyik baldachinos ágyon fekszik és mereven bámul a toalettszekrény felé, mintha észre sem venné, hogy itt vagyok. – Veled beszélek Azt kérdeztem, MIT MŰ-VEL-TÉL?
Még mindig kapkodom a levegőt, így elég nehezemre esik a folytonos beszéd. Közelebb lépek, és mikor még mindig semmi válasz nem érkezik, a hálóingjétől megragadva magam felé húzom. Így már nem tud levegőnek nézni.
- Nem volt más választásom. A lányvécében azzal kérkedett, hogy a pasija vagy. Ott mindenki előtt. Én meg csak megtanítottam neki a leckét, hogy hazudni bizony nem szép dolog.  
Hűvös nyugalommal bámul a szemembe. Ezzel mindig az őrületbe kerget, és ezt tudja jól. Egy darabig farkasszemet nézünk mereven, aztán elengedem a gyenge anyagot és a kezembe temetem az arcom.
- De hát nem hazudott. Tényleg a barátnőm – sóhajtok fel és térdre ereszkedem az ágy előtt. Tettünk még negyedikben egy hülye fogadalmat, hogy nem randizunk senkivel. DE hát akkor még gyerekek voltunk. Nem is voltak igazán szükségleteink. Akkor még nem tudhattuk, hogy mekkora ostobaság ez. Már rég el is felejtettem az egészet, amikor ötödév karácsonyán elhívtam egy lányt a bálba. Sajnálatos módon sosem táncolhattunk együtt, mert a lány kapott valakitől egy adag furunkulagennyet és kelések nőttek az egész karján. Akkor azt hittem, hogy ennél messzebb még Alecto sem mehet, de ezek szerint tévedtem
- Többé már nem – suttogta és mosolyogva fölém hajolt, hogy egy csókot leheljen a homlokomra.

***

Karomat a kezembe hajtva, hanyatt fekve bámulom a mennyezetet és várom, hogy valami történjék, de az meg se mozdul. Az iskola könyvtára kábé százszor unalmasabb, mint otthon a kúriánkban. Még a mennyezet sincs megbűvölve, hiába szuggerálom. Pont olyan unalmas világosbarnára van festve, mint a trófeaterem, ahol tegnap éjszaka Alectoval ücsörögtünk, és amikor közölte velem, hogy belőle bizony halálfaló lesz. Mindig is ilyen volt. Csak ment a saját feje után, nem törődve a következményekkel és a rajta kívül állókon. Persze azt akarja, hogy vele menjek, különben nem adta volna az egészet. Csak kéreti magát.
- Hé, szépfiú, köszi a korrepetálást - ébreszt fel bódultságomból egy rekedtes hang. Mire megmozdulhatnék, már megjelenik a szőke hajzuhatag a fejem fölött, aztán a fedetlen keblek, és addigra már összeáll a kép, de nem mozdulok meg. – Igazán nem gondoltam volna, hogy ilyesmit is lehet csinálni a könyvtárban. – folytatja tovább incselkedő hangon, és érzem, ahogy meztelen felsőtestével egyre közelebb simul hozzám, míg végül a fülembe suttog tovább. – Örülök, hogy sikerült végre lerázni azt a szuka nővéredet. Már ne is haragudj, te az a csaj totál kattant.
Mintha a szunnyadó sárkányt ébresztette volna fel negédes suttogásával, úgy nyílik ki a bicska a zsebemben. Persze csak feltételesen, hiszen nadrág sincs rajtam. Áramütés szalad végig a testemen, aztán az egész a bal kezemben összpontosult és mire feleszmélek, a pofon már elcsattant. A kezem nyoma vörösen ott ékeskedik a hófehér, hibátlan arcon és úgy néz rám, mintha most mészároltam volna az egész családját. Amit végül is jogosnak éreznék, ha nem öntötte volna el teljesen a vér az agyamat.
- Ne merj még egyszer így beszélni a nővéremről, megértetted? – ripakodok rá. Köpni-nyelni nem tud. Legalább annyira megdöbbent, mint én magam. Még sohasem ütöttem hozzá lányhoz, de már késő, nem lehet visszacsinálni.  






▽The Age Of The Marauders▽



A hozzászólást Amycus Carrow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 18 Jún. - 20:55-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szer. 28 Okt. - 11:30


Elfogadva!
                                   
Döbbenetes, milyen erős testvéri kapcsolat fűz össze benneteket, amelynek nem biztos, hogy csak pozitívumai lehetnek. Légy óvatos, mert talán az a személy fog berángatni a legnagyobb bajba, akit a legjobban szeretsz. A lapod egyébként lenyűgöző volt, zseniálisan fogalmaztad meg a gondolataidat. Örülök, hogy itt vagy. nevetés
Foglald le az arcod, aztán nyomás a játéktér. nevetés
                               
Vissza az elejére Go down

Amycus Carrow

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Amycus Carrow
» Alecto Carrow
» Alecto Carrow
» alecto carrow
» Alecto Yaxley-Carrow

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Inaktív, és törölt karakterek-