Hanyatt fekszem a nappali fenyő padlóján, arccal lefelé, és azt képzelem, eggyé is váltam vele - nincs itt anya, hogy a felfázás miatt aggódjon, vagy azért, mert esetleg nem megfelelően öltöztem a mai órámhoz.. Feltámasztom mégis az állam, úgy fixírozom a bejáratot, most nem hallom Margot prüntyögését sem, apa sem zajol a konyhában, és én nem kell feltekerintsek néhány száz szétszórt lencsét, ahogy ő mondaná, cinkosan kacsintana, pedig nem vagyok gyerek. Csak még néhány percig összesen, csíkos, hatalmas pulóveremben, és olyan kezekkel, amelyeket egy óvodás még büszkén magáénak tudhatna, de én hogyan magyaráznám meg a körmöm alól kandikáló gyurmadarabokat?
Nagy nehezen azért összekapom magam, és ezalatt csak kétszer verem oda a taktust a lépcsőnek a térdemmel, illetve sípcsontommal, hát nem arra teremtette a Jóisten is, hogy a Bohém Rapszódiát játsszam rajta? Félrepakolom a csizmákat az útból, szegény valahogy azért illene, hogy bejusson, ha már ez az első foglalkozásunk. Ott virít a keresztneve a hűtőre biggyesztve - hát mi ilyen dezertőrök vagyunk, lányom, mondta nagypapa, mikor rákérdeztem, de nehogy megejtsd nagyanyád előtt, hogy mennyivel kényelmesebb nadrágot viselni, mint talárt, mert megnézhetjük magunkat! - és gyanítom, szegény Frank egyik meglepetésből a másikba fog esni még így is. A konyhát betölti az eper fanyar aromája, mert valakinek épp most támadt hangulata befőzni, úszunk, mit úszunk, bajnokságot rendezhetünk a lekvárban, meg a sok üvegcsében, keresztül ágazzák-bogazzák a helyiséget, hát nem itt tartjuk a mai szeánszot, jöhet hát a nappali, az említett, félre magazinok, ti is, párnák, hiába kacsintotok olyan negédesen.
Épp csak elkészülök, mire Frank megérkezik, szaladok ajtót nyitni, és még elkapom a macskát, mielőtt az kilőne az erdő irányába és tönkretenné itt nekünk a jólfésültség mindennemű, eperízű fenyőpadlós látszatát. A fene megette, hát nem rajtam maradt a pulóver?
- Hahó, Frank, ugye? Bújj be, mindjárt elkészül a tea. Vagy akad kakaó, esetleg kávé is, ha azt szeretnél. - joviálisan félreállok az útból, markolom a szeleburdi négylábút - nem Franket, ő nem tűnik úgy, mintha épp menekülést akarna végrehajtani a fák közé - aztán ugyanilyen joviálisan becsukom az ajtót, amint beért, biztosan nem előbb. - Ez az első foglalkozásod, ugye? Anya mondta, hogy még hozzá jelentkeztél be, de beleegyeztél, hogy velem tanulj, és hát eszméletlenül örülök neki, csak biztos akartam lenni benne, hogy nem vagy esetleg titokban profi itt nekem.
Leteszem a bajszos lázongót, egyből fel is ront az emeletre, alig győzőm figyelni, hogy porzik el a kövér alakja a fordulóban, és kettesben maradunk, Frank meg én, én meg Frank. Kezdem érteni anya apró mosolygófejét a neve alatti bejegyzésnél, anya fixa ideája, hogy engem a Rend túlzásokig lefoglal, ideje lenne talán azon kívül is körbenéznem, még a végén a nyakukon maradok. Pedig akkor nem lenne, aki emlékezteti, hogy egyáltalán feljegyezze az ilyen fess úriemberek nevét és időpontjait az órarendbe, ugye, ugye...
- Kérsz valamit enni az innivalód mellé? Szeretném, ha kényelmesen éreznéd magad, mielőtt feldarabollak és eláslak a paradicsom közé. - aztán elnevetem magam, és már kit érdekel a sebes térdkalácsom és a pulóverem, őszintén - Na gyere csak, összeszedjük a hozzávalókat, aztán kitaláljuk, hogyan és merre tovább.

Miután bekultiválom magam a konyhába mindennemű nehézségek árán - persze úgy teszek, mintha direkt épp le akartam volna vállalni az ajtófélfát, de pont sikerül elkapnom az egyik kifelé szökő, huncut buborékokat eregető üvegcsét, úgy tűnik, ebben a házban minden a szó szoros értelmében szalad - feltárom a vendég előtt a teák nagy szekrényét, rajta margaréta mintája, benne meg annyi doboz és szelence, amiből jó érzésű emberek patikát szoktak nyitni, nem helyfoglalót játszani az amúgy is zsúfolt narancssárga falak között. Persze fel nem fogom érni, de most nagyon illedelmesen a pálcámat használom majd, nagyon hölgyi leszek, eszembe sem jut felmászni a pultra érte.
- Persze, te vagy az első felnőtt tanítványom. Mármint persze nem válogatok, vagy ilyesmi, csak még friss a tinta a jogsimon. Milyen fura szó ez, nem? Jog Simon. Vagy Jogsi Mon. - kezdem rögtön a nyilvános boszorkányégetést, úgyhogy inkább belendülök a válogatásba, és visszaparancsolom a fazekat a helyére, hess innen, a kistestvéred már bemutatkozott mindannyiunk helyett. Frank kissé megszeppentnek tűnik, de ezt nem csodálom, valóságos hadsereg vagyunk az udvarias viselkedés ellen, valószínűleg kimenekül majd ő is a macska és a fiola után. - Milyen teát szeretnél...? Hát mi itt kicsit talán túlságosan is odavagyunk a teáért, szóval.. - szóval félszegen felpillantok a nyitott ajtó mögött meghúzódó, hivalkodó tartalomra, mintha ezt magyarázni kellene vagy lehetne, főleg kísérletet téve egy utolsó kellemes benyomásra, mielőtt megszemlélhetem Frank várhatóan elegáns hátát - ...szóóóval van miből választani. Van gyümölcsös, meg sok fűszeres és gyógynövényes, egy részét itthon készítettük, van gyümölcsös-fűszeres, fűszeres-gyógynövényes, és így tovább.. de tegyünk úgy, mintha nem is kezdtem volna el felsorolni, csak megkérdeztem volna, hogy mi a kedvenced, oké?
Megdörzsölöm a szemem, és amíg kifundálja, keresek neki valami szofisztikált bögrét, nem téged, A Világ Legjobb Apukája feliratú, és nem is téged, amin a körömlakkal festést próbáltam ki. Mustársárga a kiválasztott, véletlenül sem csorba, és enyhén napsütés illatát árasztja magából - Frank kezébe nyomom, és közben már azon gondolkozom, mit fogok mondani anyának, ha az ügyetlenkedésem miatt tényleg nem akar majd többet jönni.
- És mivel szeretnél kezdeni? Úgy értem, teljesen kezdő vagy, vagy mondjuk az alapokat ismered? - egyik sebes lábamról a másik, nyomdásra állok, igyekszem kedvesen mosolyogni, mitöbb, bátorítóan, hogy itt megossza velem ezirányú tanulmányait, esetleg kicsit meg is bízzon bennem, végül is ez az egész művészet meglehetősen intim. Érthető, ha fél egy kicsit ennyi illat, szín és hatás után. - Úgy fogjuk csinálni, ahogy neked jó, szóval ne aggódj, ha sokáig tart. Hát ez borzasztóan áthallásos volt, de érted.. szóval minden rendben lesz.

Margo megint kint felejtette - direkt, biztos direkt - a mandulatejet, a csupor hangos kuncogással igyekszik felhívni magára a figyelmem, és talán csak percekig tehetünk úgy mindketten, mintha nem hallanánk. Csábos kuncogása van, biztos anya találta ki, hátha zavarba találunk jönni tőle, és mitagadást, jól találta ki, megvakarom a nyaka, és aztán gyorsan vissza is ejtem a pulóver anyagát, mert felfedezem a kiscicás, kevéssé szalonképes melltartóm pántját.
- Oh hát.. nálatok azt hiszem, ez igazi művészet. Itt csak kontárok élnek, látod. - Frank Longbottom.. apáék biztosan tudnák, hogy ő akkor most.. aranyvérű-e, de persze nem olyan, mint mi, hanem előkelő, udvarházban fészkelő, olyan, akinek gyönyörű címere és ijesztő, kísértet-sztorikba illő vérvonala van, nálunk a legijesztőbb dolog pedig az a csupor, szinte várom, hogy buja hangon cigarettával kínál minket, ha hamarosan nem dobom vissza az őt megillető helyre.
De ha Frank aranyvérű, vajon nem szerette volna, ha máshogy köszönök neki? Vagy annak örült volna, ha diszkréten észre sem veszem a köztünk lévő különbségeket? Szegény, biztos nem sokszor találkozik ennyi konyhai eszköz lázongásával, vagy sok mugli-ruhával és berendezési tárggyal, én pedig nem is gondoltam rá, milyen idegen lehet mindez.
- Szóval egy ló? Egyszer találkoztam valakivel, aki szúnyog volt, szegény napokig sírt, hogy csináljuk vissza. Aztán egészen megkedvelte, mindig megcsípte a főnökét, akit nem kedvelt.. - közben levadászom az egyik bolondbiztos - ami itt minket meg az ízlésünket jelenti, rád nézek, csokoládés-körtés teakeverék, és rólad sem feledkeztem meg, almásmorzsás sütemény kis filterekben, bármilyen ábrándosan is kacsintasz - epres teánkat, és vizet melegítek. Késő lenne úgy csinálni, mintha nem vízforralóval, mert ugyan egyszer apa hozta haza, stílusosan egy törölközőbe csavarva, mint egy árva kiskutyát, tessék, ő az új háziállat, tessék megbarátkozni vele, és könnyes nevettük magunkat, mikor megbűvölte, életre kelt, és körbemasírozott a konyhában, aztán telefröcskölte a frissen festett falat. Most csak vidáman vakkant párat, amíg gőz száll ki a csőrén. - Hmm, hát a pszichológia miatt. Mármint ez egy nagyon izé kifejezés, mert akármit is mondhatnék, ha ezt mondom, mondhatnám, hogy a csillagállástól, és van, aki ezt mondja, de ne hidd el neki. Archie bácsikám szerint például a mitológiai istenektől, de szerinte minden miattuk van, és nappal alszik, mert éjszaka eljönnek érte, hogy... na bocsi, szóval a személyiséged alapján. - bedugom a jégre a csuprot, jóleső nyögést hallat, én pedig olyan arckifejezést, amit gondolom azok szoktak, akik rajtakapják a szüleiket, aztán elnevetem magam, és megvakargatom a vízforralót, fogadom a lelkes csaholását. Felülök a pultra, és egy intéssel biztatom Franket, hogy ő is tegyen így, amíg elkészül az italunk. Az egyik fahéjszín, homokkal dekorált szintén csuporból süteményt halászok, felé nyújtom, és csak diszkréten tartom távol a vízforralót, majd azután kaphat, hogy elvégezte szerény munkáját. - Én törpenyúl vagyok, anya sirály. Mármint ő amúgy is az, de animágusként is, érted. Azt mondják, azon múlik pontosan, milyen vagy legbelül. Itt van például anya, akivel ha találkozol, nagyon kedves és előzékeny, de valójában borzasztóan szeleburdi, és azon mereng, ezután fogja magát, és elmegy, megkeresi a város legfinomabb sültkrumpliját, csak úgy, mert ahhoz van kedve. Archie-bácsikám bagoly, éberen figyeli a birtokát, őt a látás, az érzékelés érdekli, én meg nagyon cozy vagyok általában. És szeretem, ha megvakarják a fülem alatti puha részt. Te talán szeretsz a semmibe vágtatni, vagy csomó egyéb oka lehet, de akkor igazán meg fogod érteni, mikor először a teljes alakodban az leszel. Akkor minden kérdés elrepül, és te leszel a válasz.