Kelletlenül gombolom ki a kezeslábas nyakát, pedig elég meleg van. Még azt se mondhatnám, hogy legalább szürke feltűnőtlen vagyok benne, még bűbetlenek között is fura lenne egy fiatal lány szerelő kezeslábasban. Roberten persze tök normális lenne. Varázslók között meg igazából inkább még feltűnő is. Leginkább a páncélzatom, rejtekhelyem, mint a meleg ellenére is kibontott hajam, ami mögött elbújok gyakran. Persze annak se a legjobb már, kezdem mindenfele kitölteni. Megoldaná talán felméretezni, de egy ponton túl az is csak nevetségesen - meg pláne alkalmatlanul - hosszú ujjakat meg szárakat eredményezne. Na meg ugye "mér, Csöcsi, kinőtted? A kihízás nem számít annak."
Nem ezen kéne aggódnom megint. Szép az idő, nyár van, engednem kéne magam kikapcsolódni. Meg hozzak egy csomag hopp-port, ha elfogyasztom, hogy azzal jövök ki.
Egész békés kis varázsló sétálóutca Atlanta közepébe rejtve, a bűbetlenek nem látják az orruk előtt se, közben a felhőkarcolóik egész csinos díszítésként integetnek be a tetők fölött innen-onnan.
Leülök az egyik padra az utcát szegélyező fák ritkás árnyékában. Széles utca, boltokkal-éttermekkel, talán az egész állam számára ez lehet a központja a varázsló hétköznapoknak, mégsincs nagy tömeg. Talán mindenki inkább bent hűsöl ebben a délies, nyári melegben. Bevallom, ez az idő nekem is inkább azért szokott hiányozni télen, mert azt fent Massachusettsben szoktam tölteni, az iskolában maradva. Így árnyékban azért jó ez a meleg.
Végülis, még én is fordíthatok egy kis időt magamra, Robert úgyse aggódik értem nagyon, és mégkevésbé mutatja, ha véletlen igen. Felőle éjjel is hazaeshetnék, ha hangos nem vagyok, meg hopp-port nem felejtek el hozni. Erre persze nem készülök, de pár óra szabadidő csak nem árt meg.

Bevallom őszintén, hogy rohadtul nem volt kedvem ehhez a vakációhoz. Nem izgat, hogy apám üzleti ügye amit természetesen soha nem vallna be. Csak azt nem tudja, hogy ez nyílt titok. Mindig minden kiruccanást azzal magyaráz, hogy ez közelebb hozza a családunkat. Pff kész vicc az egész. Ezt már régen elvesztette és ezzel tisztában van ő is. Nem kellene folyamatosan az unokabátyámmal dobálózni, hogy nézzek fel rá, hogy legyek olyan, mint ő. Röhejes még a feltételezés is, hogy olyan szerencsétlen legyek, aki kicsapatja magát az iskolából mert olyan forrófejű, hogy megöli a volt Mágiaügyi Miniszternek az apósát és az anyósát. Idióta. S még azt mondják, hogy én vagyok a gyerek. Háhh, kikérem magamnak. Sokkal de sokkal pengébb vagyok, mint ők valaha is lesznek. Jó, oké az igaz, hogy már többet megéltek, mint én és a tapasztalat sokat számít, de ha van gógyi akkor mindent ki lehet cselezni.
- Elmentem, majd jövök! Kiabálok a családfőnek és aztán már húzok is ki a szállásunk ajtaján, hogy egy kicsit körülnézzek ebben a városban ha már itt vagyok. Nem tudok sok mindent csinálni, így hát nézelődnöm kell. Igazából, ha választhatnék akkor inkább otthon sütetném a hasam és tervezgetném a következő kis csínyemet vagy elgondolkodnék azon, hogyan is fejleszthetem tovább a színészi képességeimet. Hiszen a jövőm szempontjából rettentő fontos az, hogy úgy hazudjak, mint a vízfolyás. El kell hitetnem azt az aurorokkal, hogy mellettük álluk és kész vagyok a szentcélért még az életemet is adni. Nehéz lesz de hát, mint az előbb kifejtettem, csodagyerek vagyok.
Nem vittem túlzásokba az öltözködést, csak egy farmer és egy felső van rajtam. Nem fogok talárt viselni ilyen hőségben még az kellene, hogy napszúrást kapjak és ki kellene hagynom a nyaralás nagy részét. Bár nem is rossz ötlet akkor lehet, hogy visszamennénk és otthon ápolgathatnám magam. Ahh, oké megértem. Kötelesség, család hírnév. Nincs kedvem hozzá.
Az egyik kezemet a zsebemben pihentetem, míg a másikkal beletúrok a hajamba és nagyot sóhajtok. Nem sok különbséget látok az itteni varázslóutcák és az otthoni között maximum annyit, hogy nincs felhőkarcoló. Mennyi munkával húzhatták fel a muglik? El sem tudom képzelni. Vicces lenne ha tök véletlenül valaki lerombolná egy robbantóátokkal.
Nincs sok ember az utcákon, legtöbben igyekeznek elbújni a forróság elől és a kis szabadidőben otthon hűsölni. Viszont egy dolgon megakad a tekintem. Egy leányzó az egyik padon, elég furcsa öltözetben. Hajt a kíváncsiság, hogy mit kereshet itt. Olyan, mint a mugli ruhák. Lehet, hogy találtam magamnak egy újabb játékszert? Aki mer az nyer.
- Bocsánat, szabad ez a hely melletted? Turista vagyok és nem ismerek senkit. Nem szeretnék egyedül ücsörögni és úgy élvezni ezt a csodás napot. Egy kedves mosolyt varázsolok az arcomra és ha megengedi, hogy helyet foglaljak mellette akkor meg is teszem. Ha nem, akkor tovább álldogálok ott előtte és úgy figyelem a tájat.
- Lehet egy kérdésem? Mi ez a ruha rajtad? Persze, már ha nem sértő. Csak furdal a kíváncsiság, mert még nem nagyon láttam ilyet. Kellemes a hasznossal. Így legalább színészkedni is tudok plusz szórakozni. Nyerő helyzet.

Elkalandozhattam, mert összerezzenek kicsit a megszólításra.
-Öhm... persze, nem ül ott senki.
Próbálom nem összébbhúzni magam ösztönösen, végülis van még vagy két-három embernyi hely mellettem a padon, csak én ülök, az egyik szélén. Bár a ritkás lombú fa árnyéka valóban csak a feléig ér el nagyjából. Kissé bűntudatot érezve reménykedek, hogy hátha nem zavarja, esetleg még szeret is direkt a napra ülni, kedvesnek tűnik, de attól még idegen.
Nem kéne ilyen előítéletesnek lennem egyből.
Nem sértő a fiú kérdése, mégis bogarat ültethetett a fülembe vele, mert örülök, hogy a tincseim függönye mögül leshetek ki, ahogy válaszolok.
-Kezeslábas. Meglepő, mi?- Ki is nyújtom egyenesre az egyik karom, csak mutatva az egyik, névadó ruhaujjat. A hajzuhatagon túlról talán meg se látszik a félénk félmosoly, ami arról árulkodik, hogy humorral próbálkoztam. Azt inkább nem teszem hozzá, hogy bűbetlen darab, bár nem lehet olyan nagyonnehéz rájönni. Csak 'hatvanöt óta nem illegális még csak barátkozni is velük, nemhogy a ruháikban járni, a maradibbak a mai napig gond nélkül megszólnák. De a fiú talán nem tudja, végülis ő is mondta, turista, az akcentusa alapján brit lehet talán. És viszonylag bűbetlennek tűnő ruhában van ő is. De azért lehetek még óvatos.
-Nem gyakori viselet- teszem még hozzá, megmagyarázhatja, hogy mér nem ismeri, de ahogy a szavak elhagyják a számat, rá is kell jöjjek, mennyi keresztkérdésnek adhattam most alapot. Hazudni nem tudok jól, és csak hasraesnék magamban, ha kitalálok valami magyarázatot, az igazat meg biztosabb nem lengetni idegenek felé, hogy bűbetlen kocsikat segítek szerelni, úgyhogy remélem, a fiú annyira nem a kíváncsi fajta, hogy sokat kérdezzen róla.

Mosoly az arcomon továbbra is ott ül és igyekszem minél őszintébbnek tűnni és tényleg érdeklődőnek. Mert igazából maga a ruha nem érdekel hanem inkább az, hogy miért hordja itt a varázslóutca szívében. Azt aláírom, hogy az enyémek is mugli dolgok, de viszont csak azért mert stílusosak és nem olyan rohadt melegek, mint azok a talárok.
- Nagyon kedves vagy, köszönöm. Helyet foglalok mellette és a hátamat neki támasztom a támlának, majd az egyik lábamat a másik térdén pihentetem s úgy figyelem a tájat.
Felpillantok a fejem felé s persze, hogy sikerült pont arra az oldalra ülnöm ahol telibe rám süt a nap. Jellemző. Szemem sarkából a leányzóra pillantok, hogy egy picit kutakodjak a gondolataiban és majdnem elmosolyodtam azon, hogy neki is ezen járt az agya. De hát reméli, hogy nem ülök közelebb így hát nem is fogok. Inkább szenvedek egy picit. Mindent a győzelemért, igaz?
- Kezeslábas? Nevetek fel halkan a vicc féleségre, amire igazából talán még mosolyogni se mosolyogtam volna alapesetben, de gondolatolvasás nélkül is rájöttem a hanglejtésből, hogy próbált nevetésre bírni.
- És hát mugli öltözék, igaz? Vagyis bocsánat annyit már tudok, hogy ti a varázstalanokat bűbetleneknek hívjátok. Vagy tévedek? Bűbetlenek, semmi fantázia nincs ebben. Bár igazából a mugli se valami kreatív. Maradjunk meg abban, hogy csótányok. Az tetszik.
- Nem az? Akkor igazából megkérdezném azt legszívesebben, hogy rajtad miért van akkor? De ne válaszolj, kérlek. Látom rajtad, hogy nem nagyon szeretnél róla beszélni. Kuncogok halkan s aztán pedig egy zsebkendőt előveszek a zsebemből, hogy letöröljem a homlokomról az izzadságot. Huhh, elég nehéz úgy ülni, hogy a nap egy az egyben az arcomat süti. Csak nem fogok itt elájulni a végén.
- Egyébként itt is van valami varázslósuli? Gondolom, ha igen akkor te odajársz. Sznobizmus itt is jelen van, vagy csak nálunk?

-Semmiség- szerénykedek, de tényleg az. Nem mintha az enyém lenne az egész pad, csak mert egy kis részén én ülök, és hiába piszkál vele Robert többször, mint szeretném - mondjuk azt szeretném leginkább, ha nem piszkálódna egyáltalán - akkora helyet azért nem foglalok. Igazából ennyi helyet foglalnák vékonyan is… de mindegy ez most, hagyjuk is.
-Hát, az.- Vállat vonok, ez még a kézenfekvő ruhanevek közé tartozik.
-Izé, magnixot illene mondanom, úgy a helyes.
Várjunk… nem is mondtam, hogy bűbetlen. Igaz, mondjuk lehet, hogy valahol hallotta korábban
-öhm… Idelenn délen mondjuk lehet gyakrabban mondják bűbetlennek- magyarázom ki, talán hihetően. Vagy eleve csak én csinálok belőle akkora ügyet, mint ha akkora elszólás lenne.
-Praktikus munkaruha- emelem meg az egyik mellzseb fedő-akármijét, kicsit úgy érezve, hogy meg kell védenem a kezeslábast. Miért, mondjuk?
Amúgy meg akkor minek kérdezi, ha tényleg nem akarja kérdezni? Annyiban igaza van, hogy nem bánnám, ha nem érezném kényelmetlennek a helyzetet, ha tényleg nem akarná megkérdezni, nem kérdezné, megtartaná gondolatként. Így meg csak illik valamit mondanom rá azért.
-Persze hogy van, és igen. Sznobizmus?
Nem a szót nem értem, inkább hogy miért kérdezi. Mármint, ez így kicsit túl hirtelen és kiélezett kérdés, egy idegentől pláne, akivel csak pár mondatot beszéltem, és elég kellemetlenül is esik így. Meg, ha őszinte vagyok magammal, fura és megijeszt. Megfordul a fejemben, hogy akar esetleg valamit, de rá nem jövök, ezek alapján mi lehet az. Vagy megint én vagyok előítéletes.

Persze megtehetném, hogy letojom a véleményét és közelebb ülök hozzá, hogy ne égesse ki a retinámat a nap de az nem lenne célravezető. Inkább szenvedek, mert muszáj fenntartanom az álcát, hogy érdekel az, hogy ő, hogy érzi magát. Igazából rohadtul nem érdekel, de hát szenvedni kell azért, hogy elérjük a céljainkat, nem igaz? Áldozat nélkül nincs győzelem, szokták mondani.
- Magnix? Akkor megmondom őszintén, hogy nem tudom hol hallottam a bűbetleneket. Lehet amikor jártam az utcákat akkor itt-ott csíptem el ezt az információt. Vonok vállat, mintha ez tök természetes lenne. Pedig hát nem. Bazdki, elszóltam magam. Legközelebb jobban utána kellene járnom a dolgoknak, mielőtt jártatom a számat. Ilyen amatőr hibát véteni, mint most én. Szégyen. Szedd össze magad, Macnair. Nagyon gyorsan.
- Munkaruha? Hmm, érdekes. S mit dolgoznak ebben az öltözetben? Annyit látok, hogy az egész testét védi. De vajon mitől? A kosztól? Vagy ez valami veszélyes foglalkozás? Ha igen, akkor még jobban kíváncsivá tesz. Minél többet megtudok annál jobb. Persze azt nem akarom megkérdezni, hogy rajta miért is van. Vagyis nem fogok rákérdezni egy az egyben. Inkább kipuhatolózom. Óvatosan, csak óvatosan.
- Sznobizmus bizony. Csak azért kérdezem, mert nálunk nagyon rá vannak kattanva erre a témára. S újságíró szeretnék lenni, ha végzek a Roxfortban így hát kíváncsi vagyok. Megkülönböztetik az embereket pusztán azért, mert nem tisztavérű varázsló? Igazából a válaszából inkább csak azt akarom majd leszűrni, hogy ő hogyan is vélekedik erről. Az újságírásos kifogás pedig megmagyarázhatja azt, hogy miért is kérdezek sokat.
- Bocsánat a sok kérdésért, szakmai ártalom.

-Nem... foglalt... itt az árnyék- szinte motyogok, bizonytalanul, de kimondom végül, kis bűntudattal a korábbi gondolataimért - bár változatlanul ott vannak - azért látom, hogy mennyire hunyorog ott a napon. Kicsit kiljebb is helyezkedek, csak egy inchet igazából, inkább az ódzkodásomból, elférne még egy kifejezetten kövér ember is anélkül, hogy a napra lógjon, a brit fiú meg pláne anélkül is, hogy a személyes terembe kéne beleülnie. A francba már velem, hogy mindenhogy elégedetlenkedek valamin, csak mert ennyire bizalmatlan vagyok. Miért nem elég nekem másfél láb távolság is?
-Az lehet.- Ha mindketten ugyanarra jutunk, valószínűleg ez lehet az oka, hallotta valahol ő is. Általában van egy különbség az emberek közt, itt a városban sokkal metropolitánabbak, mint államszerte, a kisebb városokra jellemzőbb, még ha szereotíp is, a Southern kultúra. De valóban. A varázslóközösség kisebb, a hopp-hálózattal könnyebben utazik nagyobb távot, és a legtöbb fontos ügyintézését itt Atlantában tudja elvégezni, néhány hasonló területen, mint ez az utca is, könnyű sok varázslóval futni össze, aminek lehet nagyobb része vidéki. Nem példátlan a nem egészen hivatalos szavakat hallani.
Valószínűbb, mint hogy egy vadidegen külföldi egyből a fejemben túrkáljon, csak én vagyok ilyen gyanakvó és bizalmatlan.
-Sokmindent. Egy műhelyben segítek.- És erről nem is kéne többet mondanom. Tudom, varázsló és külföldi is, de biztosabb a biztosabb. Lehetne seprűműhely, igazából simán még hasznos is lehetne, az sok famunka, és biztos nem csak pálcával, a zsebek hasznosak a szerszámoknak, az anyag meg szilánkok ellen... áh, úgyse tudnám előadni, nem hazudok elég jól.
Tizenöt éve nincs már Rappaport-törvény, de évszázadokig volt előtte, és annyira gyorsan nem változik az emberek gondolkodása. Egyszerűbb csak nem mondanom többet.
-Hogy értve tisztavérű?- Ez az a gebasz a briteknél? Hallottam híreket, hogy valami polgárháborúféle megy náluk, de nem nagyon tudok ennél többet. "Egy egész óceánnal odébb vagyunk, Csöcsi, hol érint az minket?", hogy Robertet idézzem a téma kapcsán.
Elég nagy a gyanakvás még mindig a bűbetlenek felé, még ha a törvényt el is törölték, de ez elég mélyen benne is van a történelmünkben. A kongresszusunk egy boszorkányüldözés miatt alapult egyáltalán. És nem akarok nagyon a témával foglalkozni, de én magam is túl jól átérzem, miért gondolkodhatnak így emberek. Ha erre gondolt, akkor valóban van ilyen itt is, de nem akarok inkább válaszolni, túl erős véleményekkel töltött témakör, és túl hirtelen és élesen zúdította rám eleve egy idegen, akit még csak nem is ismerek, kábé semennyire.
A magyarázatára bólintok csak, hogy megértem, de erről nem akarok beszélgetni, semmi jó nem származna belőle.