A zenekari próbának vége van és rohadt módon nem tudok magammal mit kezeni, így csak zsebre vágott kezekkel lófrálok Londonban, néha át-át csattogva a mugli részre is. Elképesztőek ezek a varázstalanok öregem, tökre rátermett népség, és tudják mi a dörgés. Amit mi megoldunk varázslattal, ők valamiféle szerkezettel helyettesítik, de akkor is. Fuh. Tudnak élni. Na mindegy. Nem igazán találom a helyem, és valahogy Myron is eltűnt a szürke ködben, nem is értem mi volt neki ilyen sietős. Végül is, biztos valami nőhöz sietett, tudja fene. Ennyi erővel én is siethetnék egy szépasszonyhoz, ami nekem elég veszélyes terület, de hát ki tudna ellenállni azoknak a lábaknak, plána ha szét is nyílnak a rámenős udvarlás hatására? Hm, nem is rossz gondolat, megkérdezem Savannah-t rám ér-e egy kicsit. Írok neki egy üzenetet és a pálcámmal elégetem a pergament hogy nála landoljon a levél. Behúzódok a zsebkosz közbe egy kétes helyű boltba, de végül elégedetten, bár könnyebb erszénnyel jövök ki de megszereztem két olyan könyvet is amit már sehol nem lehet kapni. Micsoda mocskos egy mázlista vagyok! El se hiszem. Táncra is perdülnék, mikor az arcomba repül egy levélmadár üzenet hogy minden okés, így igazítok egy kicsit a megjelenésemen, és nem felejtek el menet közben egy rózsát venni. A kúriába már így érkezem meg, hiszen tudom hogy a ház ura nem lesz itthon és a gyönyörű felesége pedig magányos egyedül. - Savaaaaaa? - kandikálok ki a kertbe vezető ajtón, ahol általában lenni szokott és a manók is ide irányítottak el. Nem kell sok hogy kiszúrjam karcsú alakját a kis kerti tó mellett amibe idegesítő színes csíkok - alias halak - úszkálnak. - Gyönyörű vagy mint mindig - húzom máris magamhoz és pofátlanul kezdeményezem a csókot, mert azok az ajkak, ú anyám mire képesek. Alig bírok magammal, és nehezen tudom a gatyámban tartani amit ott kell, de mégse eshetek neki itt a kert közepén.
Kezdőlap
