Ünnepélyesen esküszöm
hogy rosszban sántikálok



Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1979. Sötét van. És egyre többször tűnik fel még azoknak az embereknek is, hogy nincsen minden rendben, akik nem érzékelik a mágusvilág történéseit. Az emberek eltűnnek, a házak fölött pedig vagy a Sötét Jegy lebeg, vagy nincsenek már házak. Nem bízhatsz senkiben. De ma boldog is lehetsz. Ma harcolhatsz is. Talán maradt még remény. Talán mélyre kell ásni érte, talán olyan emberekben találod meg, akikben azt hitted, hogy kihunyt a remény minden szikrája. Új szövetségeket köthetsz, új Rend születhet. Nincs még vége. Nem ma jött el az utolsó napfelkelte. Mert az öröm segít azokon, akik megérdemlik, még akkor is, ha teljes a sötétség; mert a sötétséget elűzi a fény. Az új Rend. Az iskola, ahonnan kikerülhetnek azok az ifjak, akik megváltoztathatják a történéseket így, vagy úgy.
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai


Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Merengõ
legfrissebb történések

» A Mágiaügyi Miniszter, Harold Minchum elesett! Köszöntsétek új miniszterünket Barty Crouch Sr. -t!
• • • • • • • • • • • •

» A Szent Mungó halálfalói fennhatóság alatt áll! Ez kihatással van a továbbképzésen tanulókra, az ottani betegekre! Gondold meg kétszer, belépsz e az ajtaján!
• • • • • • • • • • • •

» Szörnyű támadás az Abszol úton! Hogyan kezdjék békességben így a tanévet a diákok, ha már bevásárolni sem tudtak?
• • • • • • • • • • • •

» Tovább olvasok


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Ne haragudj, nem tartalak fel!
Today at 22:25
• • • • • • • • • • • • • •
Flora C. Avery-Lestrange
itt meg háromszín ibolya
Today at 21:57
• • • • • • • • • • • • • •
Benjamin E. Brave
в темнице
Today at 21:52
• • • • • • • • • • • • • •
Alastor Moody
A tiny war inside our head
Today at 21:30
• • • • • • • • • • • • • •
Benjamin E. Brave
in progress
Today at 21:29
• • • • • • • • • • • • • •
Severus Snape
Meditáció kezdőknek felsőfokon
Today at 20:25
• • • • • • • • • • • • • •
Alec Silverlake
Let's find some beautiful place to get lost
Today at 19:58
• • • • • • • • • • • • • •
Archer Urquart
Imp-módi
Today at 19:13
• • • • • • • • • • • • • •
Archer Urquart
thought we built a dynasty forever couldn't break up
Today at 18:50
• • • • • • • • • • • • • •
Sylvester Rookwood
Zoey J. Dragomir
Today at 17:18
• • • • • • • • • • • • • •
Zoey J. Dragomir
A hónap írói
a hónap posztolói
Népszámláló
az oldal tagjai

griffendél:
mardekár:
hollóhát:
hugrabug:
ilvermorny:
mahoutokoro:
durmstrang:
koldovstoretz:
professzorok:
mágiahasználók:
főnix rendje:
törvényen kívüliek:
varázslények:
varázstalanok:
mesélők:
egy játékos karik:
elhalálozottak:
inaktívak:
ÖSSZESEN:
13
10
8
5
2
3
1
0
21
77
20
29
4
4
5
7
6
140
355
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 27 felhasználó van itt :: 16 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (53 fő) Vas. 25 Nov. - 16:49-kor volt itt.


Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Törvényen kívüli
Megyünk illegalitásba
▽ Hozzászólások :
11
Értékelés :
6
▽ Kor :
28

»
» Vas. 13 Jan. - 13:09

Susan Merida Blackwood

Rövid idézet ide

Becenév:

Susan

Kor:

28

Származás:

Aranyvér

Lojalitás:

Voldemort elől menekülő

Képesség:

Legilimencia és oklumencia

Csoport:

Törvényen kívüli

Rank:

Halálfaló

Play by:

Nejla Hadzic

Karakter típus:

Keresett




Nem volt komolyabb gond az életünkben, csak a szokásos családi viták a szüleimmel. Testvérem nem volt, egy gonddal kevesebb. Szerettem a szüleimet, részben kötelességtudatból. Régimódian neveltek, aranyvérű illemet tanultam, belekóstoltam a művészetekbe. Volt a szobámban állványra helyezett, kifeszített vászon, megbűvölt csillagvizsgáló távcső, a sarokban egy hatalmas bécsi zongora, mellette tokban hegedű, két falnyi könyvespolc mindenféle régi és új könyvekkel a mágia történetéről, bájitalokról, mágikus kórokról, tankönyvek a varázsláshoz, enciklopédia a varázslényekről. Az őseinkről maradtak ránk, anyám és apám nem igazán használta őket. Műveltség szempontjából inkább voltak felső-középosztálybeliek, mint a varázslótársadalom krémjéhez tartozóak. Egyikük sem volt erős személyiség, nem voltak nehezen elérhető céljaik, világmegváltó vágyaik. Elégedetten élték az életüket zavartalanul, békében. De nekem megadtak mindent, ami tőlük tellett, már csak köszönetképpen is hű maradtam hozzájuk. Akkor is, amikor megjelent az életünkben a sötétség.

A nagyszüleim már az ő idejükben is kacérkodtak Grindelwald eszméivel és világnézetével. A szüleimben is benne volt annak a békés világnak a gondolata, ahol nincs háború, nincs bujdosás, nincs varázslók és muglik közötti harc, nincs félelem és elnyomás. Amikor Voldemort nagyúr felkínálta ennek a jövőnek a lehetőségét, a szüleim már nem hezitáltak. Hiába próbáltam meggyőzni őket arról, hogy ez a jövő nem békét ígér, hanem háborút, megtorlást és halált, nem hittek nekem. Ők korlátok között éltek, könyvek is csak az én szobámban voltak. Többet olvastam, mint sok varázsló gyermek. Többet értettem annál, amit a szüleim képesek voltak felfogni. Ezért nem hibáztattam őket, hiszen nem akartak rosszat senkinek sem. Mégis, akaratlanul, de tönkretették az életemet azzal, hogy biztosították a Nagyurat: Susan hozzámegy Viníciushoz.

Vinícius és családja lojálisan szolgálta Voldemortot már sok éve. Mindig is lenézték a muglikat, de még a félvéreket is, sőt bárkit, aki nem tartozott bele a kezdetektől tiszta aranyvérű családok tagjai közé. A többieket legfeljebb csak megtűrték, vagy a Nagyúr parancsára ál-szimpátiával magukhoz édesgették, és az irányításuk alatt tartották. Az én családom is így járt. Vinícius hű csatlós volt, eleinte mindent megtett azért, hogy biztosan hozzámenjek, és a zsarnoksága alatt tarthasson. Kedves volt, úriember, néha még gavallér is. És ez eltartott a házasságunk első néhány hónapján át nagyjából a második évig. Hozzámentem, mert a szüleim ezt akarták, én pedig köszönettel tartoztam nekik. Úgy tűnt, Vinícius mellett leélhetem az életemet, ha nem is boldogan, de nem leszek boldogtalan. Persze mindig bennem volt egy figyelmeztető érzés, de a szüleimtől alázatot tanultam, türelmet és bizalmat. Aztán eljött az a pillanat, amikor már a szüleim is látták, hogy nincs visszaút. Vinícius teljesen megváltozott, vagy inkább újra önmaga lett. Egyre többet követelt, egyre gonoszabb dolgokat mondott és tett. Zsarnokoskodni kezdett felettem, eltiltott a könyvektől, mindenféle egyéb tevékenységtől, ami nem tartozott a házvezetéshez. Keveset volt otthon. Amikor esténként hazajött, és rájött, mivel foglalkoztam nap közben, dühöngött, őrjöngött, majd eljött az a pillanat is, amikor először megütött. Elővettem a pálcám, de nem voltam elég figyelmes. Ő gyorsabb volt. Akkor éltem át először a cruciót.

Vinícius sokszor megvert, fizikailag is, nemcsak átkokkal. Már a látványa is égette a húsomat. A lehellete méregként érte a bőrömet, amikor házastársi kötelezettségeimre kényszerített. Persze olyankor is erőszakkal tette, én pedig nem tudtam ellenállni. Minél inkább küzdöttem, annál jobban fájt minden mozdulat, minden szabad gondolat. Nem tudtam felvenni vele a harcot, mert ha őt bántom, Voldemort ellen fordulok, és akkor biztosan búcsút mondhatok a saját és a családom életének. Tűrtem, hogy akkor kínoz, amikor kedve tartja. Hogy idegen halálfalók ülnek a nappalinkban nap mint nap, és emberek megkínzásáról, megöléséről beszélgetnek. Italt kellett vinnem nekik, letörölni a cipőjüket, és elviselni minden egyes pofont, amit azért kaptam, mert ki mertem nyitni a számat. Többször törtek csontjaim, rendszeresen véraláfutásokkal volt tele az arcom és a testem. Vinícius medimágus társa csak akkor gyógyította meg valamely sérülésemet, amikor akadályozott a háztartási munkában, különben senki sem tett semmit, mert Vinícius azt tartotta, hogy amikor tükörbe nézek, vagy belém nyilall a fájdalom, emlékeznem kell, mit szabad megtennem és mit nem. Így vált a habos-babos, békés életem némán üvöltő pokollá már hét éve.



A családi házban életvidám, izgága gyermek voltam. Rengeteget olvastam, festettem, zenéltem, lovagoltam. A Roxfortban sok barátom volt, kedveltek, többen felnéztek rám, mert úgy használtam a pálcámat, mint kevesen az osztályban, sőt az egész iskolában. Ehhez hozzájárult a rengeteg olvasás és gyakorlás, amitől tehetségesebbnek tűntem másoknál. Kedves voltam, jószívű, becsületes, ahogy a szüleim neveltek. Amikor tehettem, csak beszéltem, mindig mindent elmondtam, ami a szívemen volt. A barátaim és a tanáraim mindig tudták, hogy érzem magam, hogy megy a tanulás, mihez van kedvem éppen vagy mihez nem. Sokat nevettem, és sok embert megnevettettem. Boldog voltam, gondtalan és szabad.

A „boldogító” igen óta minden más lett. Egy idő után már alig nevettem. Sokszor kiabáltam Viníciusszal, sokszor mondtam el neki, mennyire gyűlölöm, mielőtt megkaptam a büntetésemet, amiért ilyeneket mertem mondani. Évekig küzdöttem, azért sem hallgattam, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt. Undorodtam tőle, az egész háztól és benne mindentől. Könnyek közt engedelmeskedtem neki nappal és éjszaka. Két-három év után, már magam sem tudom, mikor jött el ez a pillanat, már ritkán sírtam. Csak akkor, amikor igazán célba talált a crucio. Már nem beszéltem vissza neki annyit, már nem kérdőjeleztem meg azt, amit tett vagy mondott. Ritkán ellenkeztem, de olyankor napokig az arcomon volt a jele. Kezdtem elhinni, hogy innen már csak egyetlen kiút van, de arról nem győzhettem meg magam, mert cserbanhagytam volna a szüleimet és saját magamat is. Ekkor változott meg újra minden...



- Szükségünk van valakire – szólt egy férfihang a nappaliban. – Nem öltem meg az aurort, csak amneziáltam.
- Meg kellett volna ölnöd, te idióta! – szólt rá egy másik. – Vissza kell menned, és meg kell ölnöd!
- Nem! Használhatjuk! Csak mellé kell állítanunk valakit, aki folyamatosan figyeli és jelent nekünk. Felhasználhatjuk. Tud olyan minisztériumi titkokat, amihez én nem férhetek hozzá.
- A Nagyúr tud róla? – ez Vinícius hangja volt.
- Igen, engedélyezte, hogy ráállítsunk valakit. Ha pedig félresiklik a küldetés, meg kell ölnünk mindkettőt, az aurort és azt is, aki elbaltázta.
- De valószínűleg velem is végezni fog, mert nem öltem meg, amikor meg kellett volna – szólt a férfi, aki először szólalt meg.
- Mi a terv? Kit akarsz ráállítani, aki egyfolytában figyelni tudja? – kérdezte Vinícius.
- Szereznünk kell egy nőt, aki összeköltözik vele, és elhiteti, hogy a felesége.
A konyhából hallgattam a beszélgetést. Nem gondolkodtam sokat, levettem a lisztes kötényt a nyakamból, és benyitottam a szobába, ahol ő tartózkodott a két másik kétes alak társaságában. A két férfi megbámult, tetőtől talpig. Egy rongyos, kopott, több helyen lyukas ruha volt rajtam. Letöröltem a monoklimat takarni próbáló lisztfoltot az arcomról.
- Vállalom – szólaltam meg rekedt hangon. Mindhárman szótlanul fordultak felém. Fogalmam sem volt, valójában mire vállalkozom. Csak egy lehetőség lebegett a szemem előtt, hogy elhagyhatom ezt a poklot. Rosszabb már nem lehet, nem igaz? – Mit kell tennem?
- Takarodj vissza a konyhába – szólt rám Vinícius, és bár nem kiabált, égett a tekintete a dühtől.
- Várj! Lehet, hogy tudunk vele kezdeni valamit – vágott közbe az egyik idegen. - Engedelmes? – kérdezte Viníciustól.
A férjem belül őrjöngött, tudtam, mert mindig ilyen volt a tekintete, mielőtt bántott. De nem kezdett kiabálni, nem is rohant felém felemelt kézfejjel. Ez nagyobb terv része volt, mint az ő szadista vágyai. Az egyetlen dolog, amit saját maga elé helyezett, az Voldemort volt. És most az ő parancsára kellett cselekednie.
- Susan, gyere ide – intett felém a férjem, bájosan, mintha gondtalan, boldog házasok lennénk a mézeshetek közepén. Kinyújtotta a kezét, és amikor közelebb léptem, szorító tenyere megragadta a karomat, és odahúzott magához. Átkarolt, és végigsimított az arcomon. Kirázott a hideg. – Drágám, csókold meg a cipőm – rémülten és undorodva néztem rá, majd a két férfira. Figyelték, hogy megteszem-e, amit parancsolt. Néhány évvel ezelőtt még biztosan nem tettem volna meg, mert hittem a szabadulásban, abban, hogy ennek egyszer vége lesz. De aztán fokozatosan kezdtem elfogadni, hogy nincs kiút, kezdett kiveszni a remény, amely sosem kapott igazi táplálékot. De ezzel a lehetőséggel vissza nem térő esélyt kaptam arra, hogy megváltozzon az életem, legalább egy időre. Csak azt láttam magam előtt, hogy elhagyom ezt a szennygödröt vagy kínzókamrát, amibe évek óta be vagyok zárva, és egy pillanatig sem gondoltam arra, mibe vágok bele, hiszen szívvel-lélekkel hittem, hogy ennél már nem lehet rosszabb az életem. Letérdeltem, és megcsókoltam Vinícius cipőjét.
- Csinos – szólalt meg az egyik férfi, amikor felálltam. – Megfelelhet.
Közben a másik férfi odalépett elém. Az, aki először megszólalt. Közel hajolt az arcomhoz, jóval magasabb volt nálam. Éreztem a lehelletét a bőrömön. Egy gyilkos lehellete volt, mégis ez jelentette nekem abban a pillanatban a szabadulást.
- Vinícius, mondd el neki a feladatát, és csinosítsd ki – hátralépett, és a másik férfival együtt elindult az ajtó fele. – Tüntesd el a monokliját, és ne legyen rajta sérülés – szólt vissza a küszöbről, majd kimentek mindketten.

*******   *******   *******   *******   *******   *******   *******   *******   *******

Kilenc hónapja költöztem össze Benjaminnel, az új férjemmel. Persze valójában még mindig Vinícius volt a férjem, de most nem a tőle kapott jegygyűrű volt az ujjamon. Egy teljesen más, egy új, amit a történetünk szerint egy éve húzott az ujjamra Ben. Most az ő felesége voltam, a szakállas, morcos mugli szintén varázstalan felesége, akik élik hétköznapi életüket London egyik kevésbé népes utcájában.

Hónapok óta nem voltak fájdalmaim. Ben nem ütött meg egyszer sem. Sőt, néha megsimogatott, megcirógatott, még ha nem is tudta, miért. Sosem mondott nekem egy rossz szót sem, nem bántott, nem kényszerített semmire. Mégis olyan volt ez az egész, mint egy álombuborék, ami fel fog robbanni, csak idő kérdése. Minden nap eszembe jutott, hogy mi lesz velem, ha ki kell lépnem ebből a vattacukros életből, legalábbis nekem az volt az előzőhöz képest. Ilyenkor elszomorodtam, csendesebb lettem, de ezt Ben sosem vette észre. Megtette a magáét azért, hogy eljátssza a mintaférjet, de sosem volt az igazi. Hogy is lehetett volna, hiszen hazudtunk mind a ketten. Csak ő nem tudott róla, hogy hazudik, legfeljebb érezte.

Eleinte nehéz volt vele lenni. Miatta és miattam is. Ő mindig morgott, csak ült azon a rohadt teraszon, és itta azt a bűnrossz mugli sört. Bámulta azt a tetves házat a szomszédban, és órákig nem szólt egy szót sem. Én eleinte nem mertem sokat beszélni. De ahogy teltek a napok, hetek, rájöttem, hogy ő nem fog bántani. Egy-két hónap után már bátrabban beszéltem, egyre többet. Próbáltam boldognak látszani, próbáltam tenni, amit tennem kellett: elhitetni vele, hogy boldog házasságban élünk, hogy mennyire szeret, és hogy én mennyire odavagyok érte. Egyetlen egy dolog volt, amitől minden kiürült a fejemből: amikor Ben mellém feküdt, megsimogatott, megcsókolt, fölém mászott, és elfeledtetett minden valóságot és hazugságot, amiben évek óta éltem. Diákéveim óta nem volt ilyen jó a szex, azóta nem simogatott így senki, még akkor is, ha ez is csak illúzió volt. Ezekre a percekre, órákra úgy éreztem magam, mint akkor, amikor a legnagyobb gondom az volt, hogy melyik polcra fér be a legújabb könyvem.

Azt hittem, egyre könnyebb lesz, pedig csak egyre nehezebb volt. Elvették a pálcám, mindent úgy kellett csinálnom, mint egy varázstalan asszony. Ahelyett, hogy hozzászoktam volna, egyre frusztráltabb lettem. Eleinte úgy tekintettem Benre, mint egy munka és mint a szabadulásom záloga. Aztán többször beszélgettem vele, figyeltem, hogy mit csinál. Tudtam, hogy nem olyan volt, mint most az emlékei nélkül. Egy idő után sajnáltam, hogy hazugságban él. Nem akartam bántani, és talán nem is bántottam, mert nem tudta, mi történik vele. De engem bántott minden egyes hazugság, minden perc, amit a teraszon töltött. Pedig tudtam, hogy utálja, amikor beszélek, utálja, hogy nem hallgatok el, engem pedig felszabadított, hogy egy gyenge, áttetsző illúziófelhőn ülve újra olyan lehettem kicsit, mint gyermekként. Nem hagytam, hogy eloszlassa ezt a felhőt. Folyamatosan küzdöttem, hogy fenntartsam a parancsolt látszatot, és közben megéljem azt a szabadságot, amit ez a feladat nyújtott. Tudtam, hogy halálfalók figyelnek minket, hogy nem tehetek semmi gyanúsat, mert akkor vége mindennek. Megölik a családomat, Vinícius pedig halálra kínoz. Semmi esélyem sem volt ellenük.

Sajnálom, Ben. Én az életemért küzdök, te még az igazságért sem tudsz.



Vissza az elejére Go down
Online Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Fõnix Rendje
A varázsvilág védelméért
▽ Hozzászólások :
155
Értékelés :
6

»
» Kedd 15 Jan. - 19:14

Gratulálok, elfogadva!

alea iacta est


Ms. Blackwood,

úgy tűnik, önnel végképp el kell ismernem abbéli szokásomat, gondban vagyok megnevezésükkel - még egy hölgy, aki annyira független bármi elköteleződésétől, hogy lehetetlen volna valaki feleségeként megemlékezni róla - és hogy tovább soroljam kicsinységeimet az ön nagyságai mellett, meg kell kérdeznem, mi vezette arra, hogy végül bent hagyja a "rövid idézet ide" részletet, mikor ön nyilvánvalóan sokat mond, és mondhat elfoglalt helyzetéről? Soha ügyesen megkomponált krimit így nem kezdtek még.
Elismeréssel adózom minden megfontolt családtörténetnek, az önének különösen: mindent elénk helyez, amelyből sejthető, nem sorolhatjuk eddigi olvasmányaink közé, anélkül ébreszt érthető szimpátiát, hogy követelné azt átélt szenvedése. Nehézségeinek őszinte feltárása, a két világ találkozása - családtörténetek mellett állandó vesszőparipám, kisasszony, önt mély elköteleződés alkotta a valami különösen reális, érzékeny iránt, annak minden korlátjával, patikamérlegen adagolt inspirációjával. Hajlamos vagyok belefeledkezni soraiba, és remélem, lesz lehetőségem más formában is válaszolni rájuk.


A.M.



Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Halálfaló lista A Főnix Rendje



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

How brave is Merida?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Alkoss karaktert! :: Elfogadott életrajzok :: Törvényen kívüliek-