Egész normális srác vagy - és amikor ezt mondom, eszembe sem jutnak azok az éjszakák, amikor a könyvtárban ülve a bájitalok keresztezett komponenseiről magyaráztam neked, hogy amennyiben lehetséges, ne bukj meg az RBF vizsgádon - oké, mindig alattad jártam, de vannak dolgok, amiket nem lehet könyvből elsajátítani -, és azok a nappalok sem, amikor edzés közben odaintettél a lelátóra, én pedig visszamosolyogtam, mint egy idióta, de hát milyen jelzővel illetik azokat a lányokat, akik összevissza füllentenek mindenféle növénymegfigyelésről, csakhogy kint lehessenek, amikor a házad csapata edz? Amilyen keveset jelentek neked, te éppen annyival többet nekem, de mostanra elfogadtam a helyzetet, és micsoda hülyeség is lenne azt remélnem, hogy valaha is észreveszel! Nem mintha goromba lennél velem, vagy udvariatlan, vagy ilyesmi - csak bekerültem a szürke zónába, a második percben. De hidd el, ezzel minden oké, nem fogok a nyakadra járni, a nyálamat rácsorgatni a talárodra, vagy ilyesmi, nem vagyok elmebajos - sőt, ha a lányokkal nem kötjük azt a buta fogadást, amiről még apámnak sem mertem mesélni, eszembe sem jutna keresni a társaságodat, félrehívni téged, beszélgetni veled. De most nekem van szükségem a te segítségedre. Ki tudja, talán egyszer elég bátor leszek ahhoz, hogy beavassalak - hiszen csak egy csókról lenne szó, semmi többről.