Úgy ébredek, hogy szétszakad a fejem,kéne egy jó kávé meg valami fájdalomcsillapító, mert tegnap megint hajnalig javítottam az ötödévesek házidolgozatait.  Azt sem tudom már minek adtam föl két oldalnyit, vajon minek kértem ennyit? Nem gondoltam bele, hogy azt majd el is kell olvasnom. És én olvastam, hogy a négy okosról másol a hat hülye, a lusták richtig baromságot írnak, a mintadiák jelölt meg már megint csak kimásolt valamit a könyvből, amit utána átírt saját szavaival. Nem baj, legalább, amíg lefoglal a javítás addig sem kell a rémálmaimmal foglalkoznom, amik után néha még mindig töröm magamban a koreai nyelvet, ahogy gondolkodom, ahogy újraélem.
Őrület és már kilenc óra. Na állj! Akkor nekem nem hogy órám lesz, hanem már órám is van…csak én nem vagyok ott.
Kilenc óra tizenöt perckor viharzom be a harmadévhez, akik láthatóan teljesen jól elvoltak nélkülem eddig is, mert igencsak hangos vircsaftra érkezem.
-Jó reggelt mindenkinek-köszönök hangomat felemelve, hogy észrevegyenek és hamar elhelyezkedtem a székemen, hogy kicsit kifújjam magam, mert idáig rohantam.
-Akkor ott fogjuk folytatni, ahol abbahagytuk, nyissuk ki a könyvet a…-kezdenék neki nyugalomban órát tartani, mikor egy szőke lány idegesen pillogva felemeli a kezét.
-Igen?-pillantok rá nem értve, hogy most mi is van.
-Weon tanárnő, úgy volt, hogy a mai órán dolgozatot írunk-néz rám nagy szemekkel és legszívesebben tarkó vágnám magam, ó hát persze. Előre össze is raktam a feladatsort, amit aztán okosan elpakoltam…bárhová.
-Ajj baszu…mármint igen- igen természetesen, köszönöm, hogy szóltál…hogy is hívnak?-nem tudom nevüket. Szerintem egyiknek sem, kivéve a kis sötétbőrű fiút hátul, aki mindig olyan furcsán morcos pofát vág.
-Sally Sharpe-mondja, én pedig igyekszem megjegyezni, hogy legalább két archoz tudjak nevet kötni ezen az évfolyamon.
-Hát Sally Sharpe, most megmentelek attól, hogy nagyon szeressenek a csoporttársaid és eltolom ezt a dolgozatot jövőhétre. Mindenkinek jó?-nézek körbe a teremben, hogy csomó megkönnyebbült tekintettel találkozhassak. Én is úgy örültem az ilyen eseteknek gyermekkoromban, mint keresztény a megváltásnak , szóval meg tudom érteni őket.
-Na most, hogy ezt megszakértettük…-állok fel a székemből, hogy tűsarkaimon kikopogjak az asztal elé-apának biztosan lenne egy-két jó szava a visszafogott öltözködés fontosságáról- és végre elkezdjem az órámat.
-Ma egy olyan varázslatot fogunk megtanulni, amivel kacsává lehet változtatni az előttetek lévő füzetet-mindenki érdeklődve néz a füzetére, kivéve azt a morcost ott hátul, de ez kicsit sem ráz meg-magadat ugye nyilván nem változtatod kacsává, mert úgy hagylak, aztán nézhetsz nagyokat meg gágoghatsz…
-Tanárnő,tanárnő-emeli fel a kezét az egyik lelkes kissrác a hátsó sorból.
-Igen hangos kis barátom?-fordítom felé a tekintetem.
-Mást is lehet kacsává változtatni a füzeten kívül?
Vajon itt a hülye kérdésre, hülye válasz elve kellene, hogy érvényesüljön vagy valami teljesen másra akar kilyukadni a diákom?
-Ameddig nem a melletted ülő kis pápaszemest akarod átváltoztatni, addig azt csinálsz, amit akarsz, ha rám hallgatsz-bólintok, végül is ha épp a széket varázsolja el, azt is ugyanúgy vissza kell majd változtassa.
Közben arra gondolok, mennyire gyűlölöm magam ezért, a mondatért, ami valahogyan beletüremkedett a napi szinten használatos frázisaim közé,mert ez nem az én mondatom. Ez Ryung nyomorult szavajárása, de rá még gondolni sem szeretnék, hiszen az egy sokkal sötétebb és kellemetlenebb része az életemnek.