A szüleim.. Muglik. Legalábbis ebben a tudatban éltem, míg nem kezdtek mutatkozni rajtam a varázsvér jelei. Mint később kiderült, anyám aranyvérű varázslók kvibli gyereke, aki erő híján sosem tudta elsajátítani a mágia tudományát, viszont továbbörökítette. Az apám angol üzletember, aki koreai útja során ismerte meg anyámat. Körülbelül fél évvel utána már útban voltam, így feleségül is vette, és az egész végeredménye az lett, hogy én már Londonban láttam meg a napvilágot, minden ízben félvérként. Elsős koromig nem is nagyon volt fogalmam arról, mi vagyok valójában, anyu csak csínján bánt az információval és ostoba trükköknél többet sosem engedett meg. Azt is csak akkor, mikor apám házon kívül volt. Ő sosem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy a varázslat létezik, a házasságuk is majdnem ráment erre a titokra. Rám is neheztel, amiért így születtem, de mázlimra az év nagy részét a Roxfortban töltöm.

A mai napig emlékszem a pillanatra, mikor beléptem Ollivander úr boltjába, hogy megvegyük az első pálcámat. Apám már az Abszol-út elején leragadt, újabb volt neki ez a világ, mint nekem, mivel hogy egyáltalán nem is próbálkozott az elfogadásával. Nem csodálom, hisz egy olyan embernek, aki egész életében két lábbal állt a Földön, aligha hihető történet, hogy létezik egy másik világ, ahol az emberek bűbájokat és átkokat szórnak, repülni tanulnak és mindezt a legnagyobb titokban tartják a muglik előtt. Elég meredek. Neki. Én hamarabb túljutottam az első sokkon és hatalmas kíváncsi tekintetemmel léptem át a küszöböt. Ezt a napot vártam legjobban egész idő alatt, hiába nyugtatgatott anyám azzal, hogy nem a pálca teszi a boszorkányt.  Tudja, kinek adja ezt be..
Apám viselkedése is csak addig aggasztott, míg végre nem találkoztam a pálcámmal. Fogalmam sem volt, mire van szükségem, vagy mit várhatok. Mit kellene éreznem, ha végre a kezembe veszem. Egy kicsit csalódott is voltam, mikor az első néhány után a pálcakészítő homlokán a redők makacs ráncba szaladtak és el sem akartak tűnni.  Türelmetlen voltam, anyám aggodalmas, apám egyszerűen csak faragatlan a folytonos mehetnékjével. Senki nem mondta, hogy ez egyszerű lesz, de a lelkesedésem az eltelt idővel arányosan kezdett lankadni, míg végül tucatnyi pálca után megéreztem. Valamit… Melegség járta át minden porcikámat, a rossz kedvemet pedig mintha elfújta volna egy kellemesen lágy áramlat.
- Gondolhattam volna, kedves… - morgolódott magában az öregúr, bár alig értettem, olyannyira el voltam foglalva azzal, hogy egyik kezemből a másikba véve tanulmányozhassam a mintázatát, az erezetet rajta, a markolatot, a hegyét, a végét, mindent, amit meg tudtam rajta nézni. Látszólag jót mulatott rajtam. – 12 hüvelyk, merev, almafa, nagyon erőteljes pálca és meglehetősen nehéz sötét varázslatot kicsikarni belőle vagy ellene fordítani. A magja unikornisszőr. A leghűségesebb pálcák, ritkák, a végsőkig lojálisak az első gazdájukhoz és tapasztalataim alapján az almafapálca-birtokosok szeretetteljes, boldog és hosszú életet élnek.. – pillant rám szemüvege fölött apró mosollyal a szája sarkában.

Most is ugyanúgy vizsgálgatom a pálcát. Ollivander szavai ott visszhangzanak a fülemben. Szeretetteljes, boldog… Ebből egyedül a hosszú élet az, ami jelen esetben még megvalósulhat. A könnyek helyett viszont sokkal inkább a megoldást helyezem előtérbe, elvégre lehetetlen, hogy egyik pillanatról a másikra felboruljon körülöttem a világ, és száznyolcvan fokos fordulatot véve elveszítsem azt, akibe szerelmes vagyok. Nem csak szeretem, tudom, hogy szerelmes vagyok belé. Eddig el sem tudtam képzelni, hogy egyszer majd azzal a helyzettel kell megbirkóznom, hogy nem mehetek csak úgy oda hozzá, anélkül hogy kínos legyen a szituáció. Neki vagy nekem. Inkább neki, merthogy engem legkevésbé sem érdekel, hogy ő most per pillanat azt gondolja magáról, hogy meleg. Nem változik meg az ember nemi identitása egyik pillanatról a másikra. Nem, hisz tudom, hogy szeretett. Hogy mi történt, na arról viszont halvány lila fogalmam sincs. A pálcám készhez vételekor Ollivander azt mondta, hogy boldogságban fog telni az életem, én mindeddig hittem is benne. Miért most kezdenék kételkedni? A boldogságomat viszont Zane jelenti. Innentől kezdve ez az egész nem is olyan bonyolult..