Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Theia & Caspar EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Theia & Caspar EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Theia & Caspar EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Theia & Caspar EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Theia & Caspar EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Theia & Caspar EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Theia & Caspar EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Theia & Caspar EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Theia & Caspar EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 38 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 38 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Hétf. 26 Szept. - 23:01

Dreaming of running.



Tenyerembe támasztom az államat; szemeim a könyvben szereplő betűk halmazát falják, mégis képtelen vagyok felfogni a szavak értelmét; mintha minden egy nagy folttá mosódna össze. Hiába erőlködök, s tudom, ezen a ponton akár meg is erőszakolhatnám magamat, akkor se sikerülne elmémbe beletuszkolni a Mugliismeret tankönyvben lévő fontos dolgok sokaságát; a körülöttem lévő zajok túlságosan is elevennek hatnak; most minden és mindenki felettébb zavaró, még a velem szemben ülő, barna hajzuhataggal megáldott lány halk lapozása és lélegzetvétele is olyan, mintha gondolataim ordítanának. Az elmúlt napok túlságosan is intenzív áramlása a felszínre bukni látszik, ennek pedig jelenleg nem tudok és nem is akarok gátat szabni; csak azt sajnálom, hogy Theia mindennek szem- és fültanúja kell, hogy legyen. Elnyomok magamban egy rosszalló sóhajt; ujjaimmal a tankönyv melletti fa-felületen dobolok egy még számomra is teljesen ismeretlen ritmust; a halk sugdolózás, a kaján nevetés és motoszkálás egyre élesebbé válik; immár nem tudom kizárni a külvilágot, mint ahogyan azt régen tettem. Érzem, hogy a bennem lévő feszültség egyre nagyobb és nagyobb lesz, míg a végén felrobban; mindent és mindenkit beterítve, aki esetlegesen a közelben tartózkodik jelen pillanatban.
- Komolyan nem értem, hogy minek jönnek a könyvtárba, ha egyszerűen képtelenek arra, hogy befogják a szájukat?! - kissé idegesen csattanok fel; a könyvet a kelleténél hangosabban csukom össze, tekintetem pedig haragosan villan a sarokban nevetgélő Mardekáros csoportosulás felé. A jelek szerint azonban én vagyok itt az egyetlen, aki egy kis figyelmet is fordít arra, hogy mennyire zavaró tényezőkként billegetik magukat a zöldek; sőt, a teremben tartózkodók többsége engem próbál lepisszegni azért, mert hangot merek adni felháborodásomnak. Szemöldököm kérdőn szökken magasba, ahogy a Hollóhátas lányra szegezem tekintetem; ő az egyetlen, akitől némi együttérzést vagy támogatást remélek, de meg sem várom, hogy Theia igazat adjon nekem, vagy megpróbáljon jobb belátásra téríteni; még a pirosan villogó vészjelzéseket is könnyedén hárítom el magamtól; úgy folytatom mondandómat, akár egy felháborodott kis hörcsög-pukkancs, akinél idegesítőbb lényt nem találni ezen a Földkeregségen. - Azt hiszik, hogyha itt lógnak, majd attól okosabbnak tűnnek… ahelyett, hogy egyszer az életben ténylegesen kinyitnának egy könyvet és elkezdenének mondjuk tanulni, vagy netalán olvasni. Nem csoda, hogy a legtöbbjük egy bunkó tahó…
Máskor, más körülmények között valószínűleg sokkal kultúráltabb formában adnám elő a véleményemet a Mardekáros közösség hangosan röhögő tagjairól, de az a pillanat nem ez; ez az a pillanat, mikor a mondandóm túlságosan is hangosra sikeredik, ezáltal pedig nem csak a zöldek hallanak meg, hanem mindenki más is hangosan förmed rám; ellenséges pillantások kereszttüzében égek el. Legszívesebben elsüllyednék szégyenemben; amennyire ez tőlem kitelik, lejjebb is csúszok a széken, nyakamat behúzva, de már túlságosan késő; nem vonhatom vissza a kijelentésemet. Mire tisztességesen pisloghatnék kettőt, addigra a látómezőmbe tolakodik egy nagydarab, túlságosan is izmos, szőke fürtökkel és hihetetlenül kék szemekkel megáldott férfiállat - nem vicc, inkább az állat jelző dominál jobban -, nyakán kidagadnak az erek, szinte vérben forognak íriszei; úgy méreget tekintetével, mint aki a következő másodpercben rögtön nekiesik az áldozatnak és valóban elhiszem, hogy egyetlen mozdulattal képes lenne összeroppantani. Szerencse, hogy az ilyenek agya helyett csupán szivacs leledzik és biztosra vehető, hogy egyetlen varázsigét sem jegyzett meg nyomorult kis élete során; így talán még akad vajmi kevés esélyem, ami nem a zéróval egyenlő.
- Mégis mi a fenét képzelsz te magadról, Kölyök?! Ha?! Asszed, hogy te vagy itt a góré, meg a nagyon menő, okoskodó kis majom? Hát hadd keserítselek el, te kis nyomi… - Nyelnem kellene egy hatalmasat, riadtan- remegve összehúzni magamat, nehogy bántódásom essen, de ahogyan a nagydarab srác beszélni kezd, úgy szakad fel belőlem egy jóízű hahota is; nem bírom visszatartani, szinte még a könnyeim is kibugyannak, ő pedig előbb értetlenül, végül mérgesen húzza össze szemöldökét, öklét erőteljesen szorítva össze, ütésre készen emelve fel. Várom a tompa, reccsenő hangot, a múló fájdalmat, de semmi nem érkezik; még szemeimet is behunyom annak érdekében, hogy minél előbb túl legyek rajta, ám semmi…

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Theia Belby

Theia Belby

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Alexandra Daddario

»
» Vas. 2 Okt. - 23:09
Muszáj elfoglaltnak maradnom. Még alig kezdődött el a tanév, de máris túlontúl gyakran érzem azt, hogy sikítanom kell. Angus még mindig olyan nehéz. Jack nincs itt. Anya olyan frusztrált leveleket ír, hogy lassan már felbontani sincs kedvem őket, apa esetében pedig épp ellenkező a helyzet, az zavar leginkább, hogy nem hallok felőle. Soha. Egy árva szót sem. Akár félárva is lehetnék újabban, az sem osztana, vagy szorozna a helyzetemen, sőt…! Olykor egyenest olyan bűnökön kapom magam, hogy erről álmodozok – ha nem lenne apám, nem hordanám a nyakamban fordított keresztként a bűneit. Nem kellene eldöntenem, mit gondolok róluk, nem kellene eldöntenem, mit akarok tenni, tenni a saját jelentéktelenségemmel, ami olykor szinte szívfacsaró. Hát keményebben dolgozok, mint bármikor. Igazán csak a kviddics tud kizökkenteni saját lehangoló gondolataimból – a pályán nincs helye aggályoknak, és nincs helye oda nem való gondolatoknak, nem szabad mással foglalkozni, mint a játékkal, vagy mit sem érnek csapatkapitányi erőfeszítéseim. Ahogy az arcomba süvít a hideg, skóciai levegő, hiába esik az eső, hiába ül a hajunkon nedvesen a köd, igazán el tudok feledkezni a valódi életem zökkenőiről. Ott csak egy elhibázott passz tud feldühíteni, meg az, ha valaki meg sem próbálja a lehető legjobbat kihozni magából. A kviddicshez képest a tanulás ugyancsak kevés vigaszt nyújt, kevés gyógyírt a sebeimre, de még mindig jobb a könyvek fölött görnyedni, mint mondjuk Angus hátát bámulni a klubhelyiségben, malmozni az ágyamon fekve, vagy csak egyszerűen… időt hagyni magamnak arra, hogy világvége-szerű rémképeket fessek gondolataim falára.
A tananyag felett azonban olykor mégis csak könnyű olyan irányba elmélázni, amilyenre nem szeretnék. Pár mondat óta már csak reflexesen érinti a tekintetem a betűk egymást követő sorát, és fel sem fogom igazán az olvasottakat, csak hamis elégedettséggel tölt el, ha az oldal végére érve lapozhatok, amúgy voltaképpen mit sem ér, amit éppen csinálok. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – úgy nézek fel Casparra, amikor megszólal, mintha álomból ébrednék, és azt se tudnám, hol vagyok. Pedig rám igazán nem jellemzőek effajta figyelmetlenségek. Caspar hangjával egyetemben azonban visszatér körém a valóság is, a halk suttogások, papírral matató neszek, távoli beszélgetések, vihogás – csupa olyasmi, amire nem érdemes a figyelmemet amúgy sem pazarolnom. Ezzel – legjobb tudomásom szerint – Caspar is egyet szokott érteni, hát némileg meglep a felcsattanása. Szemöldököm az övével együtt szökik felfele, noha az enyém inkább kérdő, mint bosszús, vagy értetlenkedő. Nem mintha nem értenék vele tökéletesen egyet, főleg, ahogy lassú érdektelenséggel hordozom körbe tekintetem a könyvtárban tartózkodók jelentős részén, de azért, ha hagyta volna, én biztosan lezártnak tekintem a témát, annyival, hogy „visszamehetünk tanulni a klubhelyiségbe, ha szeretnéd”. A szavába azonban nem vágok, kinn jobb, mint benn, végül is, épp csak a hangerőben találhatok nem is kevés kivetnivalót, és ezt lanyha, rosszalló ráncok jelzik is a homlokomon.

Már csak azért is, mert ismerjük el, Casparral, ha történhet valami (elképzelhetően valami kellemetlen), akkor az meg is történik, és még be sem mászik a látóterembe, de már érzékelem, hogy valaki közeledik a hátam mögül. Döngő lépteket képzelek hozzá, és amikor meghallom a Caspar leírásának tökéletesen megfelelő mardekáros fiú szavait, alig tudom megállni, hogy a tenyerembe ne döntsem a homlokomat élettől való megfáradtságom jeléül. Az már azonban egyértelműen a meghökkenés kerek ó-ját formázza az ajkaimból, hogy kedves barátom reakciója minderre az, hogy elneveti magát… most készül agyoncsapni egy izomagyú tahó, mindenki minket bámul a könyvtárban, ő meg úgy nevet, hogy még nekem is kedvem támad sípcsonton rúgni az asztal alatt, de megállom.
Kimért ráérősséggel állok fel az asztaltól, és a könyveimet egyetlen mozdulattal hajítom a táskámba már a nevetés első akkordjainak elhalásakor, és még épp időben ragadom meg a Mardekáros fiút a könyökénél fogva, ahogy a másik karom lendületből libbenti fel a táskát a vállamra - A barátom azt hiszem, nem aludta ma ki magát. Megtennéd, hogy nem foglalkozol vele? – nem mintha bíznék a szép szó erejében, de amíg nem töri be visszakézből Caspar orrát, addig sikeresnek minősítem a gyenge elterelő hadműveletemet.
- Ne foglalkozzak vele? A kis szarrágó beszólt nekem, a füleden ülsz, Belby? – a karját természetesen izomagyú barátunk kirántja a kezemből, de engem ez nem zavar különösebben, hamar közé, és Caspar közé furakszom, indokolatlan gyűlölettől izzó tekintetét én a magam megingathatatlan nyugalmával állom - Caspar, szedd a cuccod – mondom az idegesség legkisebb szikrája nélkül, és nagyon ajánlom neki is, hogy ne most jusson eszébe szájhőst játszani. Természetesen a jelek szerint ez nem a mi napunk – talán én nem próbáltam eléggé behízelgően elsimítani a kis konfliktust, de igazán nincs nekem most ehhez gyomrom -, mert a kérésem ellenére a mardekáros fiú még most is úgy gondolja, jó ötlet Caspar felé kapnia. Én azonban sem hülye, sem naiv vagyok, igen csak gyors mozdulattal tudok pálcát ragadni, ami a Caspar felé hajoló fiú torkának szegeződik egy szemvillanás alatt - A füleden ülsz tán? Azt mondtam, ne foglalkozz vele – szűröm a fogaim között halkan, és bár ez sem az év díjnyertes ötlete, nem visszakozok azonnal - Ne legyenek téveszméid, egy pillanat alatt leátkozom az orrodat a helyéről – igazából egyáltalán nem valószínű, hogy ezt megtenném, a könyvtárban tilos varázsolni, én pedig nem akarok beújítani magamnak egy büntetőmunkát, de az is elég, ha tohonya barátunk agyáig eljut, hogy egy hollóhátas bizonyára sokkal kreatívabb a pálcájával, mint amilyen ő pálca nélkül perpillanat, ennyi szemtanú előtt lehet.

- Nehogy azt higgyétek, hogy ezért nem számolunk még… - dörmögi immáron számomra vajmi kevés meggyőződéssel, én pedig csak akkor húzom vissza a pálcámat az oldalam mellé, ha már legalább egy két lépés távolságra húzódott tőlünk.
- Epedve várom, kösz a lehetőséget – replikázom kimérten, és Casparra épp csak odavillan a tekintetem, jelezve, hogy talán most ne kezdjen el újra viháncolni - Menjünk – mondom aztán kurtán, és én sarkon fordulva kifele is indulok a könyvtárból. Casparnak meg csak nagyon javaslom, hogy olyan szorosan ügessen kifele innen a sarkamban, amennyire csak tud.

ebből a hosszból a dolgos hétköznapokon tutira vissza fogok venni, addig is elnézést a szavak szaladásáért...:")

Vissza az elejére Go down

Theia & Caspar

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Capricus & Theia
» Caspar & Jr.
» Theia & Marcus
» Theia & Catherine
» Theia&Ever - The good and the evil

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-