» I solemnly swear I'm up to no good
●● FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN ●●


Üdvözlünk itt
üdvözlünk az oldalon!
Kedves Látogató!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába.
• • • • • • • • • • • •
1978. A Brit mágusvilág egyre sötétebb képet mutat. Voldemort Nagyúr és csatlósai, a Halálfalók, egyre magabiztosabb, bátrabb és látványosabb támadásokkal lépnek fel az általuk gyűlölt muglik és mugliszületésűek ellen. A Mágiaügyi Minisztérium tehetetlennek mutatkozik ámokfutásuk megfékezésére. Még a Roxfort sem biztonságos: egyre több diák viseli magán a Sötét Jegyet, Voldemort iránti halhatatlan hűségük jeleként. Azonban még nincs minden veszve! Az iskolán belül és kívül is egyre többen döntenek az ellenállás mellett. Születőben van a Főnix Rendje, Albus Dumbledore vezetésével, melynek egyetlen célja Voldemort Nagyúr és követői megállítása. Csatlakozz hozzánk és írd át a varázsvilág történetét!
Szívélyes üdvözlettel:
A Staff tagjai

• • • • • • • • • • • •
A házkupa nyertese a Mardekár!
Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
••  Elfelejtettem a jelszavam!
Multi váltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Nyertesek
Díjazott karakterek
Népszámláló
Az oldal tagjai!
mágiahasználók:
főnix rendje:
griffendél:
mardekár:
hugrabug:
hollóhát:
halálfalók:
professzorok:
varázslények:
varázstalanok:
elhalálozottak:
egy játékos karik:
inaktív:
ÖSSZESEN:
72
22
17
23
16
14
30
13
2
3
5
5
9
231
Kiemelt társak
Legjobb barátaink!

Roxfort RPG

New Orleans
Friss posztok
pergamentekercseink

Don't leave me alone
Today at 12:11
• • • • • • • • • • • • • •
Philip Niels
Végeztünk!
Today at 11:52
• • • • • • • • • • • • • •
Antonin Prior Dolohov
Amycus & Antonin
Today at 11:46
• • • • • • • • • • • • • •
Antonin Prior Dolohov
Antonin & Silje
Today at 11:24
• • • • • • • • • • • • • •
Antonin Prior Dolohov
Marlie & Walter
Yesterday at 21:12
• • • • • • • • • • • • • •
Walter Frye
Wolfgang @ Timur
Yesterday at 20:50
• • • • • • • • • • • • • •
Timur Bronshtein
Kicsi a rakás McGonagalléknál
Yesterday at 1:07
• • • • • • • • • • • • • •
Robert McGonagall Jr
Avatar foglaló
Kedd 17 Okt. - 23:16
• • • • • • • • • • • • • •
Robert McGonagall Jr
Munkahelyek listája
Kedd 17 Okt. - 23:13
• • • • • • • • • • • • • •
Robert McGonagall Jr
Képességek listája
Kedd 17 Okt. - 23:09
• • • • • • • • • • • • • •
Robert McGonagall Jr
Erre kószálók
ki kóborol a folyosókon?



Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (52 fő) Kedd 17 Május - 22:36-kor volt itt.



Share|

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Mágiahasználó
Varázstársadalom tagja
▽ Hozzászólások :
3
▽ Reagok :
1
▽ Avatar :
bryden jenkins



»
» Vas. 18 Jún. - 20:58

Alchemilla Acai Ackerley

hol van a szavak színe, selyme, tüze, zenéje, amely utolérhetné e hangulat némaságát?


Becenév:

Mimi, Milla, Milly
Chem, de csak Cedarnek

Kor:

17

Származás:

Aranyvér

Lojalitás:

Semleges

Képesség:

Karakál (bejegyezetlen)

Csoport:

Mardekár

Play by:

Bryden Jenkins

Karakter típus:

Canon





Realisztikus családi portré: gyorsan odavetett ecsetvonások, tört színek alaktalan foltjai, billegő egyensúly – a szent háromság, ami örökös feszültségével köti le az arisztokraták szemét. Nem kelt idillikus hatást, ha valaki nem képzeli bele, és mégis egységet alkot, erőset, a többi között kiemelkedőt.
Aranyvér, tiszta vér, nagy remények, szép remények. Kacskaringó, de álomba nem ringat, a törvény lehet szép szó, de attól még számottevő és betartandó.
A legtávolabbi alak apám, vonásai ellenben erősek, míg édesanyám az előtérben helyezkedik, és noha lágy munkával tüntették fel a vásznon, markos, női megingathatatlansága átütő erejű - a festő bizonyára tudta a dolgát, egy feleség mégse szárnyalja túl ura acélosságát.
És ott, az apám mellett a család jövője, míg sallangos fotelben ülő édesanyám lábánál a família utolsó reménye, összeölelve, szorosan egymás mellett: jómagam legsejtelmesebb mosolyommal és ikertestvérem, akinek szemében a világ összes misztikuma gyűlt össze.
Nem a megszokott koncepció, a családtagok elhelyezkedése is a jó ízlést kapargatja, ám a külső bájossága mindenért kárpótolja a szemlélőt. Szerencsés gének, mázlista szülők, Merlin ügyessége semmiképp sem vonható kétségbe.
Első ránézésre olyan vérlázító, mint egykor Manet „Reggeli a szabadban” című festménye. Másodikra az ember fejében az a gondolat ölthet alakot, hogy a probléma forrása az aranyvérű nevelési módszerekben van elásva. A harmadik próbára a kitartóak azt gondolhatják, nem is ebben a világban él. És csak az igazán kíváncsiak, azaz azok, akik negyedjére is jobban szemügyre veszik - és közülük is csak az intelligensebbek - rájönnek, hogy környezete tulajdonképpen nem mocorogtat meg benne semmit.
A sallangos, mézédes szavak királynője, s közben bíráskodó tekintettel figyeli és rideg közömbösséggel kezeli a világot – vagy szebben mondva valóságosabban látja és aszerint bánik vele, mint korabeli társai. Az élet néha szórakoztatja, de sokszor untatja, a világot gyönyörűnek érzékeli, de elég óriásinak is ahhoz, hogy a monumentálisság mellett elférjen a gusztustalanság, ami pedig kéz a kézben jár az igazságtalansággal. Tudomásul veszi a körülötte zajló eseményeket, de jobbára nem foglalkozik velük. Nem érdektelen, mindössze nehéz feladat felkelteni a figyelmét. Vagy épp lekötni.
Néha úgy véli, céltalanul bolyong a világban, eleget tesz a kötelességeinek, és ez némiképpen felvillanyozza, de távolról sem érzi, hogy a befejezett dolgok valamiféleképpen iránymutatóak. Hamar ráun mindenre és mindenkire, így késztetést érez arra, hogy valamivel széthasítsa a monotonitást. Az a bizonyos jó ízlést karcoló dísztükör, amit rokona ajándékozott neki és ikrének, is pusztán arra szolgál, hogy testvére jóvoltából és saját belegyezésével még több akadályt helyezzen életútjába, miközben némiképp rejtetten lázad az aranyvérűségről szóló sztereotípiák ellen.
Szereti hallatatni a hangját, azonban soha senki nem fog obszcén szavakat felfedezni beszédében. Ő egy igazi úri hölgy, ajkai közé nem illenek durva kifejezések. Ebben viszont hiábavaló megnyugvást keresni, ugyanis aki megkíséri, bakot fog lőni. Szép szavakkal is képes bárkit földbe döngetni, vagy éppen ugyanazt a légkört teremteni, amit illetlenekkel szokás.
Kivétel nélkül rengeteg mondanivalója akad - bár gyakran úgy hiszi, a közönsége nem értené meg, ezekben az esetekben feleslegesnek találja a fecsegést, tehát meg is spórolja magának - félelmetes tudálékossággal tud nyilatkozni bármiről is legyen szó, ám sok esetben megesik, hogyha véleményét szabadon nyilatkoztatja, abban nem lesz köszönet. Számító és lobbanékony, a toleranciát talán hallomásból ismeri, ahogy a megbocsátást is. A bizalmába vezető ajtó minduntalan zárva van, azt mondják azért, mert pökhendi aranyvérű sarj, aki azt hiszi, a markába zárta a világot, vagy kisujja köré tekerhet bárkit. Ha az előbbi nem is, az utóbbi mindenképp pontos megközelítés, ami az emberi kapcsolatait illeti, tökéletesen megállna a helyét magyarázatként: ragyogó ravaszsággal csontos ujjai köré fonja a bábjait mozgató madzagokat, és kedve-kínja szerint irányítja őket, ha úgy érzi, kezd ráunni arra, hogy csak vannak. Nem, az emberek valóban nem szeretik ezt, így magától értetődő, hogy miért nem keresik a társaságát.
Ez alól mindössze egy valaki kivétel, de ő hozzá rögeszmésen ragaszkodik, naivan és vakon megbízik benne, ha pedig megteheti, gyermeteg szokásának eleget téve, rajta lóg, mintha nem csak ikrek lennének, hanem egyenesen egymás kinövései, sziámi testvérek. Egyesek értetlenül állnak a tény előtt, hogy a Cedarral való kapcsolatát még nem sikerült eltolnia, a pozitívabbak ezzel szemben reményként tekintenek erre… a fény az alagút végén, az utolsó levegővétel, mielőtt leesik a palló végéről és elnyelik a cinizmus no meg a kevély habjai. "Talán egyszer megváltozhat!" fűzik hozzá nagy reményekkel.
De nem szándékozik átformálódni, valljuk be: a bábmesterből sosem lesz báb. Remekül megvan mindennapjaiban, ahol testvérén kívül gyakorta a költők és írok teszik ki a társaságát, ahol a világ ocsmányságára mindig pontot lehet rakni, ha összecsukja - vagy épp kinyitja - kötetét, és ahol magason tesz másokra és a véleményükre, mert amíg megteheti, számára azt jelenti, nem kerekedhetnek fölé, mert felettük áll.


Felnőtteket megszégyenítő nyugodtsággal tűröm, ahogy édesanyám megbűvölt muglijai hercegnői bánásmódban részesítenek. Édesapám sosem ellenezte a varázstalanok akaratának rabul ejtését, elvégre előkelőségéhez méltón igyekezett precízen bizonyítani, hogy azokat az arisztokratikus nézeteket vallja, amik a báli esték, a férfiak körében születtek magasröptű beszélgetéseik közben: mi másért léteznének a muglik, ha nem azért, hogy a varázslótársadalmat szolgálják?  
Nem mondanám, hogy kellemetlenül éreztem magam, ha a figyelem középpontjában lehettem, azonban sosem vágytam rá olyan áhítattal, mint amilyennel az igazán önimádók szoktak. Kedvemre való volt, ha öltöztetnek, ha a hajamat babrálják, és végül felszínre csábítják azt az elbővülő szépséget, amit mindössze a neves események alkalmából szokás magunkra aggatni. Infantilis öntudatomat a szüleim büszke tekintetei gyarapították, illetve az ikertestvérem, aki ezen a téren a totális ellentétem volt. Mérget vennék rá, hogy nélküle sosem éreztem volna különlegesnek magam csupán azért, aki vagyok, mert egyke gyerekként a szüleim valószínűleg abban a hitben éltek volna, miszerint teljesen rendben van az, hogy azt a kislányt kapták, akiről mindig is álmodtak. Képtelenek lettek volna elképzelni másnak, így eleget megbecsülni is.
Gyerekként sosem volt beleszólásom a nagyok dolgába, csendbe burkolózva kellett állnom, ha Cedart akarata ellenére kényszerítették habos-babos ruhákba. Nem tehettem érte semmit, pedig Merlin a tanúm, hogy szívesen végigcsináltam volna helyette is az egész procedúrát, akárhányszor sor került rá. Eme bűntudat mérges gondolatokra késztette elmémet, hisz megmagyarázhatatlan okokból vissza akartam adni valamilyenképpen azt, hogy a puszta létezésével izgalmasabbá teszi a mindennapjaimat. Mintha csak születése pillanatától fogva tudta volna, mi az, amit szabad, meg mi hágja át az aranyvérű kislányoknak szabott határokat, és direkt átlépte őket, hogy megakadályozza azzá válását, aki nem szeretett volna lenni. Felnéztem rá – még akkor is, ha csupán lecsúszott a lépcsőkorláton – és közben mégsem irigykedtem azért, mert sosem lehetek teljesen olyan, mint ő. Tulajdonképpen soha nem is akartam, boldogsággal töltött el, hogy belé szorult minden olyan jellembeli vonás, ami belőlem hiányzott, ezáltal tökéletesen kiegészített. És az összes különbségünk ellenére mégis hasonlítottunk, mert ellentéteink bizonyos pontokban találkoztak, összekötöttek minket és erős egységet alkottak belőlünk.
Nevetségesnek tartottam, hogy nekem, egy Ackerleynek meg akarták tanítani, mik azok a dolgok, amik együtt a jó ízlés határain belül maradnak. A színeket nálam senki sem válogatta össze mesteriebben kifinomult kombinációkba, és noha ezt mások is belátták, soha senki nem tartotta fejben, hogy ennek a kislánynak nincs szüksége arra, hogy az öltözködést megtanítsák.

„Kívülről befelé haladj, a levest a kanállal, a főételt a villával és a késsel, a desszertet a desszertkanállal, vagy villával fogyaszd el. Egyél, és ne falj!”
Mert így helyes… mert ez az alap etikett az asztalnál. És ha gyerek vagy, a levest pedig kényelmesebben gyűröd le a desszertes kanállal, mert a rendes túl nagy hozzád... ha a főétel nem épp a kedvenced, ezért visszaköpöd a tányérba, és el is dobod mérgedben az evőeszközöket, mert nem hiszed el, hogy a neved és a származásod annyit se ér, hogy olyan vacsorát kapj, amit meg is tudsz enni… ki állítja, hogy helytelenül cselekszel? Tán azok, akik mindössze a nevedet tudják, más egyebet nem? Vagy a rokonok, akik legalább tisztában vannak azzal, miképp szólítsanak, de az ízlésed már számukra is rejtély?
„Erőszakoljuk csak a nézeteinket utódjainkra! gondolhatta nagynénink, amikor némi büszkeséggel és rengeteg izgatottsággal megfűszerezett hangulatban adta át túldíszített ajándékát. Édesanyánk egyszerűen le volt nyűgözve ötletétől, Daroval mi már kevésbé, és mint az lenni szokott, jó anyánk is észrevette, még szóvá is tette leginkább annak hű reményében, hogy családtagunk előtt is illusztrálhatja – véleményem szerint teljesen feleslegesen – milyen gondosan látja el háziasszony feladatait.

Sokatmondóan elmosolyodtam Cedar kérdésére, ami inkább dallamos felhívás volt keringőre. Még hogy én ne legyek képes beleenni a tortába, mielőtt felszolgálnák? A házigazda vagyok, engem illet az első harapás! És ennél a gondolatnál még jobban bátorított a kíváncsiság, vajon miféle csúfságokat aggat rám a nagynéninktől kapott tükör. Elképzelhető, hogy édesanyámnak fogalmam sem volt, mit kér tőlünk, amikor arra utasított minket, vágjunk jó pofát a fegyelmező tárgyhoz. Elvégre megtettük, csak közben nem hazudtoltuk meg önmagunkat.

Mindig is szerettem a zenét, de kétszer annyira, ha imádott ikertestvérem kezei alkották azzal a szenvedéllyel, amit Shakespeare Júliájának sem sikerült életre kelteni Rómeójában. És miközben ifjú lelkem a zeneszerzők nagyjainak műveivel táplálkozott Daro ujjainak bűvöletéből, kezeim széntől maszatosan varázsolták pergamenre a lenyűgöző látványt, amit a beleélése nyújtott. Az aurája villámcsapásra meghajtotta agytekervényem kerekeit, megihletett és lekötött, mint a játékszerek szokták a gyerekeket. És íme, így született az én játékom: mindenféle szögből és helyzetben lerajzolni, lefesteni ikerbátyámat.

Elrettentő és kéretlen változásnak bizonyult, amikor tizenegyedik életévünk betöltöttével megérkeztek roxforti baglyaink. Mint az addigra rég nyilvánvalóvá vált, egyikünk sem lett kvibli, és noha tudtam, hogy varázserőm kordába tartása érdekében egyszer majd iskolás leszek, addig a pillanatig nem foglalkoztatott igazán a tény.
Amint a süveg Mardekárt kiáltott, szélesen elmosolyodtam, mert rögvest abba a hitbe ringattam magam, hogy Daroval egy helyre fogunk kerülni. Ismertem a házak jelmondatait, és Cedarben rengeteg ravaszság szorult, talán több mint bennem. Mérget ittam volna rá, hogy igazam lesz, így aztán nem csoda, hogy majd megmételyezett a kétségbeesés, amikor a vén szövetdarab más házba osztotta ikertestvéremet. Fejben már pergament és tollat ragadva írtam le bánatomat szüleimnek azt követelőzve, csináljanak valamit az ügy érdekében. De sajnos ezzel szemben erőtlenek voltak.
Az évek alatt sikerült megtalálnom a helyem a házban, és még pár szövetséget is kötöttem, amire roppant büszke voltam. Azt azonban nem mondanám, hogy sülve-főve együtt lógtam azokkal, akikkel valamivel jobb viszonyt ápoltam, mint a diákokkal általánosságban, csak azt, hogy pont jók voltak arra a célra, hogy ne tűnjek olyan dölyfösnek, mint amilyennek egyesek megbélyegeztek. Nem mintha különösebben érdekeltek volna a címkék, amiket rám nyomtak, de megmagyarázhatatlan élvezettel tölt el, akárhányszor bebizonyíthatom valaminek az ellenkezőjét, főleg akkor, ha a bizonyosságaim valóságosan lefestett koholmányok.  

És bárcsak oly könnyű lenne az igazságot elfedni és meghamisítani, vagy bárcsak szülhetne realitást a csalafinta réteg… csakhogy a türelem egyik legnagyobb ellensége a kétségbeesés meg a kevés idő, és ha a festék nem szárad rá a vászonra, mielőtt az újabb adag kerülne fel, eredményképpen mindössze egy sötét, gyomortartalomra emlékeztető pacát kapunk.
Sosem feledem el, amikor terhes puffanás hangja ébresztett álmomból. Szobám padlóján Daro feküdt eszméletlenül, mocskosan, saját vérében ázva. A bőrszíne vészjelzőn figyelmeztetett, minden másodperc lényeges, így én, Alchemilla Ackerley gondolkodás nélkül a Szent Mungó épületébe hoppanáltam falatnyi pacsuli rózsaszín selyem hálóingemben, hogy megmentsem azt, aki a legjobban számít az életemben.
Összekucorogva és halkan sírdogálva a kórházi ágyban mellette életre kelt bennem egy érzés, ami messze intenzívebb volt a csontig ható gyűlöletnél, amire képes voltam. Csukott szemeim sötétjében a legkegyetlenebb átkokat szórtam nővérem tetteseire, majd puszta kézzel fojtogattam őket, míg megnyugvást nem találtam. És aztán újra és újra felébredt az igazságtalanság érzésére feltámadó vendetta vágy lelkemben.

Lassan egy év telt el a történtek óta, és bár nem feledkeztem meg a bosszúm tervéről, fontosabbnak tartottam minden lehetséges módon segíteni Cedart, míg hozzászokik új énjéhez. És most, hogy úgy látom, egyre ügyesebben kezeli a mételyt, készen állok arra, hogy bevégeztessem, amire oly rég várok.



Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

i'm up to no good

avatar

the devil's in the details

Professzor
Ki mindenre megtanít
▽ Hozzászólások :
209
▽ Reagok :
68
▽ Kor :
23
▽ Avatar :
Chace Crawford



»
» Vas. 18 Jún. - 22:56


Gratulálunk, elfogadva!

Üdvözlünk köreinkben, reméljük jól érzed majd magad nálunk.


Kedves Milla!

Én elsírtam magam. Fantasztikus! Annyira, hogy nincsenek rá szavak. Elképesztően jó lett az előtörténeted, és a pb meg a minden… Vááá! Nagyon szépen fogalmazol, és mindent részletesen kifejtettél. Nem lehet kifogásom, és őszintén szólva nem is kerestem hibákat. Foglalózz, és játsz, mert ilyen írással mindenkinek örömet fogsz szerezni. - Alex sziiiv

Foglalók Hírek Kapcsolatkereső Halálfaló lista A Főnix Rendje listája


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Alchemilla Ackerley

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Alkoss karaktert! :: Elfogadott életrajzok :: Mágiahasználók-