- Figyelj, látom, ez nem nagyon megy. Mi lenne, ha szólnál inkább McGalagonynak, hogy segítsen. Ne félj, nem lesz kiakadva, néha én is szoktam tőle tanácsot kérni, és látod? A fejem még a helyén és a szemeimet sem kaparta ki.
Óvatosan visszaállítom négy lábra a széket, amin eddig unottan hintáztam, és felkönyökölök az asztalra, arcomat a tenyerembe temetve, hogy elrejtsem Peter elől az ásításomat. Nem akarom feltétlenül a tudtára adni, hogy semmi türelmem őt korrepetálni, mert amúgy is reménytelen esetnek tartom. Ki nem tudta volna egy háromnapos intenzív gyakorlás után átváltoztatni ezt a szánalmas kakukkot egy zsebórává? Még első héten átvettük órán, és azóta már mindenkinek megy az én Féregfark barátomat leszámítva. Ami azért elég abszurd, mert egy olyan srácról beszélünk, aki teljesen autodidakta módon elsajátította az animágiát. És hát mit mondjak, megsajnáltam, de már százszor megbántam, hogy belementem.
- De te olyan jó tanár vagy, Remus. McGalagony mindig pofákat vág, és attól teljesen lemeredek. De hiszen tudod.
- Még hogy én tanár? - arcomon egy hitetlenkedő félmosoly húzódik. Peternek mindig is jó volt a humora. Beletúrok kócos hajamba, és közelebb hajolok a barátomhoz. - Én inkább az ilyen elméleti dolgokat szeretem, te is tudod. Azokat meg is tudom tanítani, de ez már meghalad engem.
Látom, hogy az ajka lefele görbül, és mielőtt még végképp elvenném a kedvét, még sietve hozzáteszem.
- Nem lehet, hogy a pálcáddal van valami baj? Néha akadályozhat minket a pálcánk, ha nem tartjuk megfelelően karban vagy csak simán megsérül.
Egy hirtelen mozdulattal megragadom a karját, és közelebb húzom magamhoz, hogy megvizsgálhassam a pálcát. Vagyis csak úgy tegyek, mintha megvizsgálnám, mert egyébként totál nem értek hozzájuk, de ezt szerencsére Féregfark nem tudja. Egy darabig összevont szemöldökkel vizsgálom, majd elengedem a kezét, és ugyanazzal a mozdulattal felállok az ülőhelyemről.
- Tartsunk tíz perc szünetet, addig elmegyek a kabátomért. Van benne egy kis csoki. Az jót tesz mindkettőnknek – rákacsintok, majd sarkon fordulok és hosszú, de hangtalan léptekkel elindulok a polcok között. Néhány napja volt holdtölte, úgyhogy szükségem van az energiámra. Egyébként meg nem festek túl jól, de lehet ez a folyamatos bentülésnek is köszönhető. James és Sirius most kviddicsedzésen vannak. Bezzeg. Mondjuk ebben az esős, latyakos időben nincs is nagyon kedvem kimozdulni. Átvágok a Legendás Lények részlegen, és éppen térnék be az Éjjeli Legendás Lények kisebb szekciójára, amikor megpillantok egy vörös hajzuhatagot. A férfiak többségével szemben én ismerem szinte az összes árnyalatát a vörösnek. Ezt pedig különösképpen. Gondolkodás nélkül hátrálok meg, mielőtt még észrevehetne, és a fordulónál keresek menedéket. Nem tudom, mire fel ez az óvatoskodás, talán csak az állati ösztönök hajtanak, mégis valami azt súgja, jobban járok, ha előbb meglesem, mit csinál.
Lily Evans annyira bele van merülve a könyvébe, hogy nem is neszel fel. A baj csak az, hogy túl sokat időzik egy bizonyos könyvvel, amit magam is jól ismerek akár betűről betűre is. Az arca meg egyre csak sápad, mintha minden vér a hajába tolult volna. Persze gondolom, én sem nézhetek ki szebben. Érzem, ahogy egyre szaporábban kapkodom a levegőt, és egy apró izzadságcsepp jelenik meg a homlokomon, amit automatikusan letörlök a pulóverem hosszú ujjával.
Mindig is nehezteltem Dumbledorral, amiért nem veszi ki a tantervből a vérfarkast, de amióta rájöttem, hogy az itteni népek mennyire ostobák vagy csak nem veszik a fáradságot, hogy velem foglalkozzanak, egészen kibékültem a gondolattal. Persze csoda, hogy eddig senkinek sem esett le a dolog a barátaimat és Perselust kivéve, de azért mindig megvolt bennem a félsz, hogy egyszer erre sor kerül. Persze az a legjobb, ha még csírájában elfojtom a dolgot, és meggyőzöm Lilyt arról, hogy amire most rájött, az csak egy véletlen egybeesés.
Kár, hogy Lily nem hülye, én meg rossz hazudozó. Azért mindent vagy semmit alapon veszek egy nagy levegőt és elindulok felé. A lépteimet meghallva azonnal becsúsztatja a könyvet a táskájába, de már késő.
- Hiába rejtegeted, úgyis láttam, mit böngészgetsz – szólalok meg enyhén rekedtes hangon. - Ne is tagadd, te is a Halloween-i bálra gyűjtöd a jelmezötleteket. Az a könyv már elég elcsépelt a témában, ha engem kérdezel. - Apró, félszeg mosolyra húzom a számat, és izzadt ujjaimat összekulcsolom a hátam mögött, úgy nézek le a prefektustársamra.