Kivettem pár nap szabadságot, és otthon is közöltem anyával, hogy szeretnék egy kis időre átmenni az öcsémhez. Nagyon féltem, hogy baja esik annak a kölyöknek, mert hát úgy vonzza a bajt és a baleseteket, mintha muszáj lenne neki. Pontosan ezért voltam úgy vele, hogy akkor most inkább nyugi lesz, mert a nyakára megyek pár napig, és akkor nem tud majd csinálni semmi olyat, amivel árthatna magának, legalábbis nagyon remélem. Majd házi őrizet alatt lesz tartva a kölyök, és egész nap maximum csak társasozhat, nem csinálhat mást, mert különben megharapom az hétszentség! A szobámban előkaptam a bőröndömet az ágy alól, amibe beledobáltam mindenféle hülyeséget. A kispárnám, egy pokrócot – tuti nem tart plusz ágyneműt – néhány ruhát, fogkefét, hajkefét, és ténylegesen tettem el pár gyerekeknek való társasjátékot, mert ő is csak egy kölyök. Majd elszórakozik velük, ugyanis el fogom dugni a kulcsot, és nem mozdulhat ki majd abból a retkes házból, csak ő erről még nem igazán tud. Majd akkor közlöm vele, ha már három napja bezárva tartottam, mert úgysem engedné meg az ilyesmit. Az igazság az, hogy hihetetlenül féltem és nem akarom, hogy bármi baja essen ennek a szerencsecsomagnak, mert abba bele is pusztulok, de komolyan. Miután a bőrönd teli volt, ráültem, hogy össze tudjam cipzározni és ki is cipeltem az előszobába, hogy ezek után megtölthessem a hátizsákomat is. Lementem a konyhába, és az elkülönített részből pakoltam ki a hideg élelmet, elkezdtem nagyon finom szendvicseket gyártani, illetve főztem egy kis kimchit – mivel valószínűleg koreaiak vagyunk, félig biztosan, gondoltam Kamilt meglepem valami koreai különlegességgel – meg összedobtam még egy cézársalátát is, hogy valami egészségeset lenyomjak a torkán, aztán jöhetett a dugi szekrény kipakolása. Csokis kekszek, chipsek, piskótatekercsek és hasonló finomságok voltak benne, amiket mind a ketten szeretünk. Ezek után már csak némi pénzt vettem magamhoz, mert ezt nagyjából egy nap alatt el fogjuk pusztítani, és nem ártana ha legalább tudnánk kínait, hamburgert, vagy pizzát rendelni. Mondjuk nekem igazán figyelnem kéne az alakomra, mert ha így folytatom, akkor a végén akkora leszek, mint egy ház, de… Belefér, nem? Amennyit izzadok a melóhelyen, tuti simán ledolgozom, meg a szexuális életem is éppen annyira aktív, hogy meglegyen a napi sportadagom. Hamar készen lettem a dolgokkal, még némi teát és narancslevet gyömöszöltem a táskámba, ami csodálatos módon, de végül sikeresen elnyelt mindent, és majdnem le is szakadt tőle a hátam, de az egyetlen öcsémért mindent, nem? Hagytam azért a biztonság kedvéért egy kiolvashatatlan firkálmányt a post-it tömbön, amiből biztosan arra következtet majd a család, hogy jövök amikor tudok, de mindegy is, én szóltam megint. Mert amúgy már közöltem velük, hogy egy picit odabútoroznék Kamilhoz ha egy mód van rá, de hát az ember memóriája szelektív, lehet kiment a fejükből, mindenkivel megesik a dolog. Az utcán ráérős léptekkel sétáltam, miközben tárcsáztam az öcsém számát. Biztos voltam benne, hogy még mindig nem keresett magának munkát, ezért nem féltem attól, hogy a maszturbálásánál fontosabb dolgot zavarok meg, az meg igazán várhat, vagy szépen fejezze be a telefon miatt, és rohanjon szépen ide hozzám. Persze egy alapos kézmosás után, mert az én… testnedvem még oké, de az övé nem kell, fúúúúúj. Beközöltem vele, hogy találkozunk a zöld táblánál, ő pontosan tudta, hogy ez mit jelent, én pedig egyenesen odamentem gyalog. Mind a kettőnktől körülbelül húsz percnyi sétát jelentett ez a dolog, szóval egyáltalán nem panaszkodhat azért, hogy túlságosan megdolgoztatom. Természetesen én értem oda előbb, aminek valószínűleg az volt az oka, hogy jóval előbb el is indultam, de mindegy is. A bőröndömnek támaszkodva vártam, és egyáltalán nem foglalkoztam azzal ha le fog döbbenni. - Ez pontosan az, aminek látszik – közöltem vele köszönés nélkül – Szóval készülj fel a legrosszabbra. Igen, de még nem tudod mire te gyerek. Mert ha én oda bemegyek, nem fogsz egyhamar kirobbantani. Azért ellöktem magam a cucctól és ahogy odaléptem hozzá nem bírtam ki, nyomtam egy puszit az arcára és jó szorosan magamhoz öleltem. - Tudod mennyire utálom ezt az egészet? – suttogtam, miközben a haját simogattam – Soha nem tudom milyen állapotban kerülsz a szemem elé, te szégyentelen disznó.
658 | viselkedj kölyök<3 | Super Junior M - Solo | ruha
Egy szék igen instabil módon a falnak döntve. Halk szuszogás. És egy Kamil Calaghan, aki az említett tárgyon áll, nagyban kockáztatva saját testi épségét nyújtózik egyre magasabbra, hogy elérjen valamit a szoba jobb felső sarkában. - Mercurioooo...! Gyerer már ide na... Talán nem szereted a legyet? - igen, a legyet. Ugyanis Kamil úgy gondolta, ideje újabb szintre lépni a kapcsolatukban, és most már csak nem elviselni egymást, hanem még eltartani is. Mármint a srác tartaná el a pókot, az meg cserébe megszabadítaná a kellemetlen bogaraktól - amiket nem mellesleg a srác vadászik neki, ha épp úgy tartja kedve. Ez is most csak a véletlennek köszönhető; szegény rovar rosszkor volt rossz helyen, és véletlenül lecsapódott... Pontosabban Kamil csapta le egy hatalmas könyvvel rögtön azután, hogy a frászt hozta rá. És most ezt a dögöt lóbálja bőszen a másik dög előtt, hátha az végre szándékozik megmozdulni, és megenni; mert hát mégsem halhat éhen az egyetlen háziállata, aki valaha is volt neki. És miatta még képes erre a rozoga székre is felállni, ami minden mozdulatánál úgy nyikordul, mintha bármelyik pillanatban összetörhetne alatta; a tetejében pedig még úgy van a falnak döntve hogy elég lenne egy rossz mozdulat, és máris a földön kötne ki. Bár akkor legalább kivételesen nem mások miatt törné össze magát - pontosabban nem mások törik össze őt. Nem is gondolkozott - szokott egyáltalán olyat? - mikor kitalálta, hogy márpedig ő fel fog állni arra a székre és ha törik ha szakad ő megeteti azt a szerencsétlen pókot. Ennek pedig következményei vannak... Nem is gondolt rá, hogy bárki keresni fogja ebben az időintervallumban, így igencsak meglepi a telefonja csörgése. Legalábbis annyira, hogy kinillentse az igencsak instabil egyensúlyából, hogy közelebbi barátságba kerülhessen a földdel. A szék meg vele. A bordái még amúgy is fájnak a múltheti eset miatt, és ez csak egy plusz löket, hogy testébe ismét belenyilaljon a fájdalom, amitől megint nem fog tudni aludni napokig. De a fájdalom eltörpül az öröm mellett, amit a bátyja rég hallott hangja vált ki belőle; teljesen felpörög a tudattól, hogy végre láthatja a testvérét, és attól, hogy az idősebb volt az, aki felhívta, szinte madarat lehet vele fogatni. El is felejti a legyet, a pókot ott a sarokban, s csak egy halk "akkor pusztulj éhen" morgással kapja fel az ágyán heverő ruhakupac tetejéről pulóverét, és már rohan is. Így legutóbb talán csak akkor szaladt, mikor bátyja munkahelyén véletlenül - az alkohol hatására persze - letapizott egy csajt, és menekülnie kellett, hogy nehogy laposra legyen verve a fentebb említett hölgyemény toronymagas, izomkolosszus pasija által. Rohan, hogy minél hamarabb odaérjen a szokásos helyükre, de amint befordul az utolsó sarkon és megpillantja Mikeyt és azt az igencsak bőröndre hasonlító azonosítatlan objektumot, megtorpan. Gyakorlatilag orra bukik a hirtelen sebességváltozásból megmaradó lendülettől; ebben csak karjai a normálissal összeegyeztethetetlen lóbálása menti meg. Bátyja mellé pedig már normális tempóban ér, tekintetét folytonosan ugráltatva a tesó és a bőrönd között, meghatározhatatlan pillantást vetve rájuk. - Mikeeeey...! - nem is kell bővebb magyarázat, teljesen jól megérti ennyiből is, hogy az elkövetkezendő jópár napban - a bőrönd nagyságából ítélve - nem lesz nyugta. De legalább nem fog újabb kék-zöld foltokkal gazdagodni, mert az biztos, hogy nem fogja olyan helyre, helyzetbe engedni, ahol ez megtörténhetne. Na nem mintha ő ezt annyira akarná vagy valami, de a baj mindig utoléri, és általában csapatostul jön. Eggyel talán még elbírna, na de egyszerre öttel? Még az a múltkori kétajtós szekrény sem bánt volna el velük. - Mikey... Ne ilyen szorosan, kérlek... fáj, nagyon... - és egy halk, fájdalmas nyögés is elhagyja ajkait, az oldalába nyilaló fájdalomtó pedig el akar húzódni tőle, karjait mégis sután a dereka köré fonva bújik testvére ölelésébe. Bár tudja, hogy úgyis el fogja tolni magától, hogy megnézze, mi baja, Kamil ezt még nem akarja. Csak érezni akarja Mikey közelségét még egy kicsit. - És még mielőtt bármit is mondanál... Nem, nem verettem meg magam megint... Ez most miattad van. -arról a múltheti esetről persze nem kell tudnia; amúgy is rég volt, és már semmi baja nem lenne, ha nem zavarta volna meg póketetés közben és nem esett volna rá a szék. Szóval igen, drága Mikey, ez teljes egészében a te hibád.
Kezdőlap
