Az igazat megvallva nem volt túl sok kedvem Roddal találkozni. Nem akartam látni a gyűrűt az ujján, túl sok mindent juttatott az eszembe, amit szerettem volna elfelejteni. Szó sem volt már arról, hogy még mindig epekednék utána, letettem már róla, egyszerűen csak olyan mélyen belém ivódott a kellemetlen érzés, hogy egyszerűen nem tudtam kitörölni magamból, főleg így az esküvőjük után nem sokkal. Elmúlik majd, tudtam jól, de idő kell hozzá, no meg az, hogy még véletlenül se keveredjek Bella közelébe.
A Szent Mungó előtt beszéltük meg a találkozót, idejön a műszakom végére. Az utóbbi időben nem sokat találkoztunk, én nem kerestem, ha ő keresett, nem utasítottam vissza, hiszen még mindig barátoknak tartottam magunkat, éppen ezért nem mondtam nemet a mai napra sem. Érződött mégis azért valami feszültség, az én részemről legalábbis mindenképpen, nem rejtettem véka alá a nem tetszésemet, tisztában volt vele ő is, de ismer, tudnia kell, hogy majd kiheverem. Elég régóta heverem már mondjuk ezt az egész ügyet, de annyi baj legyen, egyszer csak a végére érek.
Ahogyan a műszakomnak is, elköszöntem a gyógyítóktól, levettem a citruszöld taláromat, hogy a holmim összeszedése után a kijárat felé vegyem az irányt, bízva abban, hogy Rod pontosan érkezik és nem kell majd odakint ácsorognom.
- Szia! - köszöntöttem apró mosolyt varázsolva az arcomra, ahogyan lépteimet felé irányítottam. Nem volt felhőtlen jelenleg a kapcsolatunk, de akkor is jól esett végre látni őt, ezt egy pillanatig sem volnék képes tagadni. - Meghívsz egy vajsörre? - kunkorodott feljebb szám széle, mert habár nem beszéltünk meg semmi konkrétumot a hovatovábbot illetően, én most feldobom az ötletet. Ha pedig más tervekkel készült, akkor majd úgyis mondja.

Egy pillanatig sem éreztam magam zavarban amiatt, hogy tetőtől talpig végigmért, én is hasonlóképpen tettem. Néhány évvel ezelőtt még lehet bele is pirultam volna, de mint ahogyan annyi minden, úgy ez is kikopott belőlem az elmúlt időszak alatt. Jobb is így, már nem vagyok az az édes nebántsvirág, aki egykoron voltam.
- Egyelőre még nem sok érdemlegeset csinálok, ma a gyógyító mágiákkal foglalkoztunk - az utolsó évem lesz majd igazán érdekes, akkor jön el az igazi gyakorlat ideje, de addig még az alapokkal foglalkozunk.
Megragadom a kezét, amikor felém nyújtja, hopponálva lényegesen gyorsabban odaérünk majd, mintha gyalogolnánk.
- Ez kérdés volt? - dobom vissza a labdát ugyanolyan pimasz mosollyal a képemen, mint ami az övén is virít. Egyértelmű, hogy a Foltozott Üst a legkézenfekvőbb választás, úgyis oda járunk a legtöbbször. A vajsör is finom, bár semmi nem múlja felül a Roxmorts-ban kaphatót.
- Nem sok. Buzog bennem a tettrekészség, de egyelőre nem tudom, hogyan tehetném magam hasznossá - ezen nem volt mit titkolni, elég kicsi hal voltam még, bár a bizonyítási vágyam elég magasra ugrott az utóbbi időben.
Miután beértünk a Foltozott Üstbe, nem kellett sok, hogy a kupa vajsörünket szorongassuk a kezeink között, egy szimpatikus asztalhoz telepedve. Egy nagyobb korty után emeltem rá ismét a tekintetem, hogy ezúttal én kérdezzek tőle.
- Mesélj inkább te, milyen a házas élet? - bukik ki belőlem a kérdés, nem titkolt hátszó szándékkal. Apró kis bökés, bársonyos köpenybe bugyolálva, bájos mosoly mögé bújtatva. Úgy igazán eddig még nem beszéltünk erről az egészről, egyszerűen csak látszott rajtam a nem tetszés. Talán éppen itt az ideje, hogy leássunk a probléma gyökeréig, aztán, hogy onnan merre tovább, az már csak kettőnkön múlik.

- Ami késik, az nem múlik, drága Rodolphus. A jó munkához idő kell, te is tudod - vontam meg a vállam, mert őszintén szólva ez az egész gyógyítós dolog nem foglalkoztatott annyira. Ha nem lenne „kötelező” családunk nőtagjainak ez az egész, lehet nem is iratkoztam volna be, bár tekintve, hogy másban is hagyományt törtem, lehet ezt is itt hagyom. Na igen ám, csakhogy nem a típus vagyok, aki feladja a dolgokat, akkor már legalább végigcsinálom a képzést, aztán a többi majd kiderül, ha letelik a három én.
Nem éreztem szarul magam a jelenlétében, sem zavarban, azok ellenére sem, hogy az elmúlt időszakban min mentünk keresztül. Elég nagy törés volt naiv lányka mivoltomban, amikor bejelentette, hogy Bellát fogja feleségül venni, azt hiszem akkor és ott zárult le bennem a bájos kislány időszaka, hogy valami egészen más lépjen a helyébe. Mostani valóm. Az pedig, hogy ez pozitív, vagy negatív, pusztán nézőpont kérdése. Nekem egyelőre pozitív, mert ha visszagondolok azokra az időkre, amikor kis fruskaként voltam képes viselkedni, amiért Rod nem úgy érez, ahogyan én, egyszerűen elfog a hányinger és nem hiszem el, hogy az tényleg én voltam. Ugyan van még bennem némi kis tüske, de minden bizonnyal az sem rontja már olyan sokáig a levegőt.
- Nem tudom, akármiben. Csak tudod, elég lehangoló, hogy mindössze a Mungóban adódik lehetőségem bizonyítani és ott sem túl sok, ha őszinte akarok lenni - vontam meg a vállamat, mert pontosan magam sem tudtam volna megfogalmazni, mit is szeretnék. Itt legalábbis semmiképpen sem, ahol olyanok is hallhatják a beszélgetésünket, akiknek egyáltalán nem kellene.
Nem is fizettem volna én az italomat, ami azt illeti, Rod amúgy is az úriember fajtából volt való, nem engedte sohasem, hogy én álljam a magam részét. Leülve nem tétlenkedek sokáig, hamar bedobom a kérdésem, az arckifejezése pedig egyértelműen árulkodik arról, hogy igencsak telibe találtam.
- Nem vagyok haragos. Inkább csak csalódott - válaszoltam őszintén, hiszen nem volt titok számára, hogy nem szívlelem túlzottan Bellát. - Nem tudom miért, de ez az egész, akkor is, ha csak egy papír, mintha falként húzódna kettőnk közé - folytattam, továbbra is teljesen őszintén tárva elé a gondolataimat és érzéseimet. Én építettem azt a falat, tudom jól és legszívesebben egy suhintással eltűntetném onnan, de sajnos közel sem olyan egyszerű a dolog, mint szeretném. - Felnőttünk, már egyikünk sem az a kisgyerek, akik a padláson játszottak és azzal is tisztában vagyok, hogy a mi fajtánk körében elég elterjedt az érdekházasság, de akkor is pofon csapott, hogy pont őt kellett feleségül venned - fogalmam sincs, hogy akkor is hasonló tüneteket produkáltam volna, ha nem Belláról van szó, hanem valaki teljesen másról, de mivel most ez az eset áll fent, teljesen felesleges a lehetséges opciókon rágódnom.